Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-09 / 137. szám
Nem tetszik Gödöllő, Szada Iskolatörténeti kiállítás Nem tetszik, hogy az ÉMÁSZ dolgozói sem munkájuk végeztével, de még hetek múltán sem szállították el a leszerelt es feleslegessé vált szerelvényeket Bagón a Puskin utcából. Az általános iskola mellett újra cserélték a régi transzformátort, ekkor kerültek a földre ezek a szigetelőket tartó vasszerkezetek. Nem tetszik ez azért, mert ki vigye el, ha nem ők, s azért sem, mert balesetveszélyt jelentenek a mellettük elhaladó gyerekekre. (Balázs Gusztáv felvétele) Az első híradást Kartalról kaptuk. Az iskolák államosításának negyvenedik évfordulója alkalmából a gyerekek hozzáfogtak az emlékek összegyűjtéséhez, hogy majd kiállításon mutassák be. Másutt hasonlóan cselekedtek. A gödöl- lői Damjanich- iskolában a hét végén nyitották meg a kiállítást. Szadán hétfőn. A szadai faluházban ösz- szekapcsolták az eseményt a könyvünneppel. Negyvenéves az államosí tott iskola, s harmincöt esztendeje hozták létre a napközi intézményét. Az iskola történetét mind Gödöllőn, mind Szadán valaha használt köny. vekkel, a tanulás korabeli eszközeivel idézik fel. A nap közikét a gyerekek készítette tárgyakkal, játékokkal, ame lyeket a másnapra való készülés szüneteiben készítettek. A mai tanulóknak hihetetlenül régen lehetett, amikor nemhogy golyós, még töltőtollat sem volt szabad használni. Faluhelyen nem is nagyon akadt ilyen modern íróeszköze a diáknak. Volt ellenben tintája, itatósa, tollszára, tollhegye, s örökös gondja, mert könnyen megesett, hogy valami a kellékekből otthon maradt. s máris jöttek a feddő kérdések; édes fiam, lányom, mi dolog ez. Képzeld el, ha á katona puska nélkül jelenne meg a csatában. Édes szüSporthíre^ Körzeti labdarúgás Vácszentlászló a bajnok Nagy volt az öröm a vác- szentlászlóiak körében, amikor a mérkőzés végét jelezte Tompa Ferenc játékvezető az erdőkertesi pályán. A . _ vendégeket egyébként'' szegfűvel köszöntötték a hazaiak. Az utolsó fordulóban egyébként a sárga lapok mellett pirosat is felmutattak a bírók. A forduló rövid krónikája: Valkó—GEAC II 4-2 (0-1) Vezette: Németh (Merkel, Maszlag). A kemény mérkőzésen a hazai csapat jobban alkalmazkodott a nehéz talajú pályához. Zsámbok—Túra 5-2 (3-0) Vezette: Vayner (Uzsák, Fodor). Az alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelten nyert a Zsámbok. Erdőkertes—V ácszen tlászló 1-3 (0-2) Vezette: Tompa .(Gecse, Né- rer). A kertesiek büntetőt hibáztak, nem úgy a vácszentlász- lóiak. Galgahévíz—Domony 3-1 (0-1) Vezette: Répási (Sóti, Kónya). A szünet után feljöttek a hévíziek és megérdemelten tartották otthon a két pontot. Mogyoród—Isaszeg 0-0 Vezette: Turóczi (Tóth X, Lesku). A jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. GSC II—-Kerepestarcsa 1-5 (0-3) Vezette: Ádám (Nérer). A hazai csapatban Szilágyi önfeláldozóan próbált menteni, de a jól játszó vendégeMátyósföídí munkahelyre, délutáni munkaidő-beosztásba takarítónőket felveszünk. Környékbeliek jelentkezését várjuk, fő- és mellékállásba. Nyugdíjasokat is alkaimazunk. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet Rozmüller Lászlónál, a 631-278-as telefonon, egész nap vagy személyesen Kerepestarcsán, az Alföldi u. 30. sz. alatt, 16-tól 19 óráig. két egyedül nem tudta feltartani. Ifjúságiak: Zsámbok—Túra 4-2, Mogyoród—Isaszeg 2-2, • -Erdőkertes—Vácszentlászló 0- 3. Serdülők: Bag—Túra 3-4, Pécel—GSC 2-1, Veresegyház —Kartal 0-0, Isaszeg—Aszód 3-0. Az utóbbi eredmény nem pályán született, a találkozóra az Aszód nem érkezett meg. Kerepestar csa—Hévízgyörk 1- 0, IM Vasas—Dány 6-0. A következő esemény: június 14-én, kedden 17 órakor díjkiosztó ligaülést tartanak, kérik, a dobogóra került csapatok kapitányai jelenjenek meg. A bajnokság végeredménye Felnőttek 1. VácszenO. 24 16 6 2 71-21 38 2. IM Vasas 24 16 4 4 62-24 36 3. GalgahévíZ 24 15 6 3 52-25 36 4. Zsámbok 24 13 6 5 69-35 32 5. Túra 24 12 5 7 49-39 28 6. Isaszeg 24 8 9 7 46-41 25 7. Kerepéstarcsa 24 7 8 9 56-39 22 8. Mogyoród 24 6 10 8 40-52 22 9. GEAC II. 24 9 3 12 53-53 21 10. Domony* 24 7 3 14 33-57 15 11. Erdőkertes 24 3 7 14 32-72 13 12. GSC 24 4 3 17 34-87 11 13. Valkó 24 3 4 17 27-78 lfl •—két büntetőpont levonva. Ifjúságiak 1. IM Vasas 18 17 1 — 77-18 35 2. Kerepestarcsa 18 12 2 4 53-27 26 3. Isaszeg 18 11 4 3 51-27 26 4. Vácszentl. 18 10 2 6 48-31 22 5. Túra 18 7 3 8 35-33 17 6. GalgahévíZ 18 7 2 9 40-31 16 7. Mogyoród 1* 5 3 10 26-46 13 8. Valkó 18 4 3 11 31-44 11 9. Zsámbok 18 3 2 13 17-54 8 10. Erdőkertes 18 2 2 14 21-69 6 Serdülők 1. Ker.-tarcsa 21 16 3 2 73- 18 35 2. Pécel 22 15 4 3 69- 19 34 3. GSC 22 12 5 5 72- 27 29 4. Isaszeg 21 12 3 6 S3- 27 27 5. Veresegyház 22 11 5 6 56- 34 27 6. Kartal 22 9 7 6 42- 34 25 7. IM Vasas 22 9 5 8 60- 34 23 8. Dány 22 7 5 10 40- 43 19 9. Túra 22 6 S 11 34- 57 17 10. Aszód 22 4 3 15 32- 75 11 11. Bag 22 4 2 16 24- 86 10 12. Hévízgyörk 22 2 1 19 13-114 5 Csiba József A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Diáktanya: video, 16 órától. Nagyszüleink játékai, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. Helytörténeti gyűjtemény: A gödöllői művésztelep 1901—1920, Természeti környezetünk, kiállítás, várostörténeti bemutató, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente népművészete, ájlandó kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Kerepestarcsa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. lód kapa nélkül a kukoricaföldön. Szadán egy pedagógus fölkiáltott: jé, ilyen tolltartóm volt nekem. is. Redőnyös. Gödöllőn is van ilyen a vitrinben, benne az alkalmasint zsilettel kihegyezett színes ceruzák. A gyűjtő gyerekek talán meglepődnek, amikor látják az órarendet, az értesítőt, az ellenőrzőt. Bizony, akkoriban is volt ilyesmi. Sőt! Gyerekek is voltak. Éppoly maszatosak, rendetlenek, cserfesek, szófo- gadatlanok, köszönni elfelej- tők, mint ők. Akkoriban is folyton azt mondták a tanító nénik, tanár bácsik, ezt ne tegyétek, ide álljatok, oda ne, ne firkáljátok össze a falat, padot, ne rohangáljatok, mint a vadlovak. Azok a fékezhe- tetlenek a mai felnőttek, a mai szülők, tanárok. Eme tanároknak a noszogatására gyűjtötték össze az emlékeket azoktól a szülőktől. Szadán honismereti szakrajz alakult, negyedikes fiúkból, ötödikes lányokból, akik lelkes tanáruk irányításával folytatni fogják a gyűjtést, a mostani kiállítást csak egy állomásnak tekintik, az anyagot alapnak a majdani teljesebb falutörténeti gyűjteményhez. Valamikor egész nap oktattunk. A délelőtti tanítás után hazamentek a gyerekek, megebédeltek, délután vissza, s tanultak tovább. Akkor aztán a fejlett szociológiai, pszichológiai tudással fölvértezett felnőttek kitalálták, nem jó ez így. Egész nap iskolapadban ücsörögni, deformálódik test, lélek. A délelőtti tanítási időt megnyújtották, utána mindenki mehetett haza. Az anyák gyárba terelésével a kor ismét kihívást intézett az emberhez. S ő felelt. Napközi otthonnal. Az nagyszerű. Lehet készülni, ha kell, tanító néni, tanító bácsi segít, lehet játszani, ott a társak, lehet kézimunkázni, állatokat gyúrni, formázni, kivágni, rajzolni. Mint a Damjainch iskolai és a szadai faluházbeli kiállítások ékesen bizonyítják, a'gyerekek igen serények. Van a tablókon minden: elefánt, nyúl, kutya, lepke, hóember, Mikulás, kéményseprő. Kukoricából, csuhából, csutkából, pingponglabdából, pálcikából. Mindkét iskola gyerekei nagyon ügyesek, találékonyak, fantáziadúsak. A szadai nyolcadikosok még egy feladatot vállaltak. Illusztrációkat készítettek a faluban élő Petrák János verseihez. A Damjanich iskola kiállítása ezen a héten látható az aulában, a szadai június 17-ig a faluházban. LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 137. SZÄM 1988. JÜNIUS 9.. CSÜTÖRTÖK Az egészségünk értékrendje Ülést tartott a városi pártbizottság Tartós betegség Tegnap délután ülést tartott a városi pártbizottság. Pekliné Joó Katalin első (iikár tájékoztatta a testületet az országos pártértekezletről, majd dr. Illés Sándor titkár előterjesztésében megtárgyalták és elfogadták a körzet egészségügyi helyzetéről készült jelentést és meghatározták az egészség- megőrzés társadalmi programjából adódó városi feladatokat. Az okokat kutatva a következőkre jutottak a szakemberek. Az embereik nem egészségük megőrzését helyezik az értékek rangsorában az élre. Kevéssé tudatosul, hogy az életmódnak döntő szerepe van a betegségek kialakulásában. Azt se nagyon érzékelik, hogy a káros szenvedélyek (dohányzás, ivás) és a tartós betegség között okozati ösz- szefüggés áll fönn. Nem változtak a táplálkozási szokások, nem alkalmazkodtak a mozgásszegényebb életmódhoz. A nehezedő gazdasági helyzet arra kényszeríti az embereket, hogy életszínvonalukat mindenáron megtartsák. Még aikíkor is, ha az egészségük rovására megy. A fiatalok túlnyomó többsége erején felül dolgozik az önálló lakás megszerzéséért. A nők teljes körű foglalkoztatása sem egyértelműen pozitív a gyermekek nevelésére, a család életére. A pártbizottság 1984-ben vizsgálta a város és a körzet egészségügyi ellátásának helyzetét, állásfoglalásban rögzítette a fejlődést szolgáló politikai feladatokat. Megállapította, azóta javult a lakosság gyógyító, megelőző ellátása. Az ellátás színvonalában területenként vannak eltérések, összességében azonban javultak a tárgyi és személyi feltételek. Emelkedett az alapellátás körzeteinek száma, az egy-^egy körzetre jutó lélek- szám csökkent. Bővült az intézményi háttér, jobb a műszerezettség. A megelőzés azonban háttérbe szorult. Az egészségügyi dolgozók a gyógyításban érdekeltek, a 'megelőzésben közvetlenül nem. A következő rész első mondata lehangoló: A javuló egészségügyi ellátás ellenére a városban és a körzetben romlott a lakosság egészségügyi állapota. Többen szenvednek szív- és érrendszeri, illetőleg daganatos betegségben. Jelentősen nőtt a mozgásszervi betegek száma. Az iskolai szűrések és az ifjúsági orvos tapasztalatai szerint a hét-, tizennyolc évesek körében is aggasztóan magas a mozgásszervi elváltozásban szenvedők aránya. Mind Gödöllőn, mind a községekben sok az alkoholista beteg, a rendszeresen ivók tábora folyamatosan gyarapszik. A ’ tartósan beteg, gondozásra szoruló réteg átlagos életkora az utóbbi évtizedben 10—15 évvel alacsonyabb. Szennyezett víz Tűzoltóverseny Domony ban Az idén ünnepli megalakulásának ötvenedik évfordulóját a domonyi önkéntes tűz- oltótestület. Kérésükre a falu sporttelepén rendezték meg a körzet vállalati és községi tűzoltóinak versenyét. Az első csoportban a Gödöllői Tangazdaság kartali kerületének raja végzett az élen, a másikban a péceli önkéntesek. A versenybizottságba a csapatok képviselőit is bevonták. Képünkön a Gyógyért tűzoltóversenyzője közelíti meg a célpontot. A tűzoltás csapatmunka. Erről tanúskodik alsó felvételünk, melyen a bagi raj tagjai éppen a kismotorfecskendő szereléséhez látnak hozzá. (Balázs Gusztáv felvételei) SP ff. ségügyi állapotát befolyásoló tényezők és körülmények rendszeres feltárására és elemzésére. Gödöllőn és a körzetben az egészségügy fejlesztésében arra kell törekedni, hogy az alapellátás, a körzeti orvosi rendelők legyenek a gyógyítás fő bázisai. Nagyobb anyagi és erkölcsi elismerést kell adni a megelőzésnek, a gondozásnak, a rehabilitációnak és a hatásosabb egészségnevelésnek. Különösen fontos az üzem-egészségügyi szolgálat munkájának javítása, a munkavédelmi előírások betartása, az egészségire ártalmas munkahelyek fokozottabb ellenőrzése. Meg kell teremteni a feltételeit a lakossági szűréseknek. Indokoltnak látszik megszervezni a négy-, ötévesek ortopédiai, látás- és hallásszűrését. Folytatni szükséges a gyermekfogászati megelőzési programot. Közös erővel Az egészségnevelésben a legnagyobb figyelmet az ifjúságra kell fordítani. Mutassák be sokoldalúan a káros szenvedélyek hatását, a megfelelő életmódmimták kialakításának fontosságát, emeli ki a pártbizottság által elfogadott jelentés, majd fölvázolja azokat a teendőket, amelyeket a társadalmi szervezetekkel összefogva lehet végrehajtani az egészségmegőrzési program helyi megvalósításáért. K. P. A környezeti ártalmak sorában megemlíti a jelentés, hogy Csömörön, Kerepestarcsán, Versegen a víz nitrá- tös szennyezettsége miatt a csecsemőknek és a kisgyermekeknek palackozott vizet kell inniuk. A lakossági szennyvíz jelentős része tisztítás nélkül jut a talajba. A járműpark növekedésével a főbb közlekedési utak mentén romlott a levegő tisztasága. Az egészségügyi állapot romlásának mérséklése, az azt okozó tényezők visszaszorítása nemcsak az egészségügyi ellátás fejlesztését igényli, hanem összetett társadalmi cselekvést is, hangsúlyozta a továbbiakban a jelentés. Az egészségmegőrzés társadalmi programjának megvalósítását a pártszervezetek a gazdasági-társadalmi kibontakozási program következetes végre- , „ , „ „ ..... ,.. ... hajtásával segíthetik. Mégha- Lolka es Bolka a fold korul, tározó a pártszervezetek szem- Színes, magyarul^ beszelő len- léletformáló, kezdeményező, rajzfilm. 4 oiakor. ösztönző és ellenőrző szerepe. A rózsa neve. Színes, NSZK Politikai munkájukat ki kell —olasz misztikus krimi. 6 és terjeszteniük a lakosság egész- 8 órakor. Régi kiadványok Könyvek vására Régi könyvek vására lesz a városi művelődési házban holnap, június 10-én, pénteken délelőtt 10 és este 6 óra között. Régi könyveket, sorozatokat készpénzért vesznek meg, metszetekért, térképekért, régi magyar művekért kiemelt árat fizetnek. Hét végi orvosi ügyelet Központi ügyelet (ide tartozik Szada és Isaszeg is) június 11-én, szombaton délután 2 óráig: dr. Blans Sándor, utána 13-án, hétfő reggel 8 óráig: dr. Eszlári Egon. Kerepestarcsa (Csömör, Nagytar- csa. Mogyoród) szombaton: dr. Dudás István, vasárnap: dr. Hézinger Lajos. Aszód, rendelő szombaton és vasárnap: dr. Mészáros István. Pécelen szombaton és vasárnap: dr. Ray Péter. Túra, rendelő szombaton és vasárnap: dr. Vészi Zsuzsa. összevont körzeti ügyelet: Erdőkertes. Veresegyház szombaton és vasárnap: dr. Tar Balázs, Veresegyház. Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Dány június 10-ón este 6 órától hétfő reggel 8 óráig, dr. Kemény András, Dány. Gyermékügyelet, Gödöllő, rendelőintézet szombaton és vasárnap: dr. Balogh Mária. A BUDAPESTI KÖZÚTI IGAZGATÓSÁG gödöllői autópálya-mérnöksége felvess ÜTUZ EMELTETŐ BETANÍTOTT MUNKÁST ÉS AUTÓSZERELŐ SZAKMUNKÁST. Jelentkezni lehet Gödöllőn, a Haraszti u. 2. sz. alatt a (28)-20-288-as telefonon. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)