Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-06 / 107. szám

8 1988. MÁJUS 6., PÉNTEK Hírek MRi 1938. május G., pén­llin a tek. Ivett, Frida nap­ja. A nap kér 5.20 — nyugszik 20.02 órakor. A hold kél — — nyugszik, 8.06 órakor. gVIiMIATft IBII.tllt.tSI Mindenhol csökken a fel­hőzet és átmenetileg megszű­nik az cső. Később ismét erős fclhősödés valószínű és zápor, zivatar is várható. Megélénkül az északnyugati szél. A hő­mérséklet délután 19 és 21 fok között lesz. Távolabbi kilátások szom­battól—keddig: Eleinte még többórás napsütés, majd időn­kénti felhősödésből többfelé lehetnek záporok. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 10 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 21-26 fok, majd 17-22 fok kö­zött lesz. Jelentős mennyisé­gű — naponta legalább 5 milliméter — csapadék az or­szág területének 40 százalé­kán várható. Rövidzárlat Ez volt nz az eset, amikor a villanyszerelők szándékosan okoztak rövidzárlatot. Ugyan­is. Maglód határában, a 31-cs út mentén egy megdőlt villany­oszlopot állítottak vissza a he­lyére az ELMÜ vecsési kiren­deltségének a dolgozói. S mint mindenféle hálózatszerelésnél, az áramtalanítás ellenére rö­vidzárlatot kellett létesíteni biztonsági okokból. A felvéte­len Vida János a magasban. Éppen megszünteti a maga okozta rövidzárat. (Aszódi Lász­ló Antal felvétele) Fogadóóra Dr. Petrik János, a Pest Megyei Tanács vb-titkára hét­főn, május 9-én, délelőtt 11 órától 13 óráig, aznap délután pedig 16.30-tól 18.30-ig hiva­tali helyiségében fogadóórát tart. A MUOSZ ELNÖKSÉGÉNEK Állásfoglalása Amint azt a sajtó korábban nyilvánosságra hozta, április 22-én a XI. kerületi fővárosi művelődési házban rendezett koncerten a fellépő holland együttesről fel­vételeket készítő Kiss Árpád fo­tóriportert Dunai András budapes­ti lakos megtámadta, s fényképe­zőgépét az arcába rúgta. A fotó- riporter megsérült. Dunai Andrást a rendőrség őrizetbe vette, ellene az eljárást megindította. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége csütörtö­ki ülésén felháborodását fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. Megengedhetetlennek tartja, hogy az ország lakosságának tájékozta­tása érdekében dolgozó újságírót kényszerrel vagy fenyegetéssel akadályozzák hivatásának gya­korlásában. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a társadalom alapvető érdekének tekinti, hogy a közvé­lemény tájékoztatásán munkálko­dó magyar újságírók zavartalanul dolgozhassanak. Az elnökség nyo­matékosan felhívja az arra illeté­kes rendező szervek figyelmét, hogy az újságírókat a jövőben hivatásuk teljesítése során az ed­diginél nagyobb támogatásban, fokozottabb védelemben részesít­sék. ROBESPIERRE KÉTSZAZIIARMINC ÉVE született Maximilicn-Francois- Marie Isidore de Robespierre (1758—1794), a francia forrada­lom kimagasló alakja, a jako­binus diktatúra vezetője. Eredetileg ügyvéd volt, s 1789-ben Arras küldötteként mint a harmadik rend képvi­selője, a Rendi G^ülcs, majd az Alkotmányodé Nemzetgyű­lés táv ja lett. Elvhűsége és for­radalmi elszántsága, amely a jakobinusok klubjában folyta­tott tevékenységét, is jellemez­te (1790-től ó volt e klub el­nöke), hamar népszerűvé tet­te. A monarchia megdöntése (1702. augusztus 10.) után a forradalmi párizsi közsegta- nács és a Konvent tagjává vá­lasztották meg, s Marat-val és más jakobinusokkal együtt harcolt a girondislák ellen, akik a forradalom befejezésé­re törekedtek. Az 1793 május- júniusi felkelés után, a jakobi­nus diktatúra idején a Közjó­léti Bizottság tagja, majd ve­zetője lett, s így az ő kezében összpontosult a jakobinus dik­tatúra legfőbb hatalma. Forra­dalmi energiával, kérlelhetet­lenül — a „Megvesztegethetet­len” nevet érdemelte ki —, harcolt az ellenforradalmárok és az Intervenciósok ellen. A forradalom életére törő összeesküvők thermidor 9-én, vagyis július 27-én megdön­tötték a jakobinus diktatúrát; Robespierre-t letartóztatták és július 28-án huszonegy társá­val együtt kivégezték. Érettségik: május 16-iól Eg rséges, új vizsgarend Május 16-án kezdődnek az idei érettségi vizsgák a kö­zépiskolák nappali tagozatain. Az első napon a magyar nyelv és irodalomból írásbeliznek a diákok, a többi tárgy írásbeli vizsgáit az ezt követő napo­kon — május 20-ig — tartják meg. A közös érettségi-felvé­teli írásbeli vizsgák május 23—24-én lesznek, a szóbeli érettségik pedig június 9. és június 22. között zajlanak le. A gimnáziumokban a ta­nulók magyar nyelv és iroda­lomból, valamint idegen nyelvből írásban és szóban is vizsgáznak, matematikából csak írásbeli, történelemből csak szóbeli vizsga lesz. Az ötödik érettségi tárgyat a diákok maguk választják. Va­lamennyi szakközépiskolai ta­nuló köteles magyar nyelv és irodalomból írásbeli és szóbe­li, történelemből szóbeli vizs­gát tenni. Szaktól függően kö­telező vizsgatárgy a matema­tika, a fizika, a biológia, az idegen nyelv, s valamennyiük A héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten a következő nye­rőszámokat húzták ki: 19, 21, 29,58, 79 — Terranova, húsz színben. Ennek az építkezők körében nagy keresletnek örvendő épí­tőanyagnak az alapanyaga a pilisvörösvári dolomit. A ki­dolgozott 20 színárnyalat szé­les körű választékot nyújt a tervezőknek is. Piacokat járva Olcsóbbak a zöldségfélék Vácott is, Gödöllőn is csü­törtökön szinte egész nap esett, mintha dézsából öntöt­ték volna. A zuhogó eső el­verte a piacot. Pedig az áru­sok sok szép áruval érkeztek. Főleg palántákkal. Sokan szá­mítottak ugyanis a kiskert- tulajdonosokra, ám vásárló alig akadt. A váci piacon egyébként 60—62 forintért árusították az élő csirkét. A tojást 1,80—2,20 forintért. Jó a zöldség- és a burgonyakínálat. A korai ré­pa csomóját 18—20 forintért adták. Fejes káposzta és a kelkáposzta egyaránt 20—20 forint. A korai karalábé 8—10 forintért vásárolható. A gödöllői piacon a zöld­Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből 19.10 19.30 20.00 21.25 21.45 23.05 17.45 20.00 22.15 8.35 7.05 SZLOVÁK TELEVÍZIÓ Mezőgazdasági magazin Híradó Angol természetfilm­sorozat Richard Wagner (magyar- angol tévésorozat, befejező rész) Dalok a képernyőről „. . . vagy inkább meg­gyilkolva” (cseh film) Zenés szórakoztató műsor 2. MŰSOR Francia természetfilm­sorozat Fiatalok tv-klubja Ahol elvesznek a hattyúk (dokumentumfilm) MOSZKVAI TELEVÍZIÓ Rajzfilm Nyilvánvaló — hihetetlen 8.05: Aranykapu. Közvetítés Csehszlovákiából 8.55: Hírek 9.00: Az ember és a torvény 13.30: Hírek 13.45: Az agroipari bizottság gondjai 14.35: Gyermekműsor 15.05: Hírek 15.10: A leningrádi tévé műsora 16.25: Változások a szovjet iskolában 17.10: Rajzfilm 17.30: Tájékoztatás és politika 19.00: Híradó 19.45: Tévévetélkedő 21.15: Esti zenés üzórakoztatá műsor 22.45: Oroszország születése (2. rész) 23.48: Hírek 23.53: Koncert ÍA RÁDIÓ~ÉS TV MŰSORÁBÓL 4.30: 8.00: 8.05: «.15; 8.20: 8.50: 9.39: 10.00: 10.05: 10,10: 11.10: 12.00: 12.30: 12.45: 13.00: 11.00: 14.10: 15.00: 15.30: 15.45 16.09: 16.05 16.45 17.00 17,25 17.30: 18.15 18.30 19.15 19.30 20.36 21.14 22.00 22.30 21.00 0.10 0.15 4.30 6.05 7.33 KOSSUTH RADIO 8.00: Jó reggelt! 8.05: Hírek. Időjárás 8.50: Műsorismertetés 9.00: Mai programok 9.05: Érzelmek iskolája 12.00: Népdalok, néptáncok Óvodások énekelnek 12.10: Hírek. Időjárás 12.25: Madarak 12.30: A zene is összeköt 13.00: Magyar írás 13.05: Déli Krónika 13.45: Ki nyer ma? 14.00: A Föld, amelyen élünk 17.00: Klasszikusok délidőben 17.05: Hírek. Időjárás 17.30: Fenntartott hely 18.33: Erről beszéltünk 19.05: Kürtegyüttesek felvételeiből 19.50: Muzsikáló természet 20.00: Hírek. Időjárás 21.00: Egv nap az ügyeletén 21.05: Diákdalok 21.50: Ütközőpontok 22.00: Ipargazdák 23.00: Idősebbek hullámhosszán 23.10: Hol volt, hol nem volt... 23.40: Esti Magazin 0.15; Az Esti Magazin melléklete Kegyelemken.yéren 6.00: Barokk szerzők műveiből 9.no kilátó 9.03 Hírvilág 9-0S Mérleg 9.43: Hírek. Időjárás 10.10: : Himnusz 11.05 : Éjfél után 11.11 PETŐFI RADIO 12.38 : Reggeli zenés műsor 13.00 : Reggeli csúcs 13.05 : Sportreggel 14*05 Hírek. Időjárás Operettekből Külpolitikai figyelő Hírek. Időjárás. Útközben Napközben Hírek németül, oroszul és angolul Megzenésített versek Édes anyanyelvűnk Népi muzsika Hírek, időjárás. Útközben Pophullám Időjárás- és vízállásjelentés Péntektől — péntekig. Hírek. Időjárás. Útközben Kölyökrádió Ötödik sebesség Férfi kosárlabda-bajnokság Fiataloknak! Egészségünkért! Nótakedvelőknek Hírek. Időjárás. Útközben könnyűzene Az élő népdal Népszerű dallamok Hírek. Időjárás „Live at Winterland” Könnyűzene Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ Muzsikáló reggel Műsorismertetés Időszakos kiállítások Zenetörténeti értéktár Operafelvételekből Csak fiataloknak! Ezüst terep Barokk zene Rézfúvós kmarazene Hírek, dőjárás Hajnali üzenet Donizetti: Lucrezla Borgia 16.37: Kamarazene 17.50: Énekkari hangverseny 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Iskolarádió 19.35: Új CD-lemezeinkből 20.30 : Fiatalok a seregben 21.00: Időfaktor 21.16: Opera-művészlemezek 22.00: Roy Harper összes felvétele 22.51: Évfordulók nyomában 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05: Szerelmi talizmán 10.25: Delta (ism.). 10.50: Mozgató 11.00: Képújság 17.00: Hírek 17.10: Három nap tévéműsora 17.15: Péntek délután 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 1. 20.05 : MacKenna aranya 22.10: Kassák Lajos 22.45 : Híradó 3. 2. MÜCOR 18.10: Képújság 18.15: Hírek szerhhorvát nyelven 18.20: Száz híres festmény 18.30: Apropó 19.00: Ahlak 19.30: Kézenfogva 19.40: Sorstársak 20.00: Képújság 20.05: Drámaírók műhelyében 20.55 : Híradó 2. 21.15: A Bank utcától Ecuadorig 22.05: Képújság hagyma csomója 5 forint, a tojás darabja 2 forint, a retek 6—14 forint volt. A primőrök közül az idei új kelkáposztát 24 forintért kínálták, az újbur­gonyát 80 forintért árusították. K. Z. FORGALOM­KORLÁTOZÁSOK — Kerepestarcsa-felső és Gödöl­lő között májys 18-ig munkana­pokon 23.19 órától 04.00 óráig a vonatok mindkét irányban csak az eredetileg Gödöllő felé közle­kedő vonatok vágányán járnak. Ugyanezen a szakaszon május 19- től 31-ig munkanapokon 23.27 órától 04.00 óráig a vonatok mind­két irányban az eredetileg Buda­pest felé közlekedő szerelvények vágányát használják. Az utasok énnek megfelelően mindkét irány­ban • azonos peronöh szállhatnak fel és le a járniűvckre. A meg­változott közlekedés miatt a Gö- dötlő feli közlekedő vonatok vaV- hatóan 5-10 percet késnek. — Örs vezér tér és Nagyicce kö­zött átépítési munkálatok miatt május 6-án 20.31 órától 9-én 04.30 óráig és május 20-án 20.31 órától 23-án 04.30 óráig a vonatok mind­két irányban az eredetileg Örs ve­zér tér felé közlekedő vonatok vá­gányán járnak. Emiatt Rákosfalván a Kerepesi út felőli peronon száll­hatnak fel és le az utasok. A vá­gány lezárása miatt körülbelül öt­perces késés várható. — Cinkota és Kerepestarcsa fel­ső között május 23. és 27. között 09.07 órától 13.40 óráig a HÉV helyett autóbuszok közlekednek. — Nagyicce és Cinkota között május 27-én 22.00 órától 30-án 04.30 óráig a vonatok mindkét irányban az eredetileg Gödöllő felé közlekedő vonatok vágányán járnak. Emiatt 28-án és 29-én (szombat, vasárnap) a csömöri vonatok csak Cinkotáig, illetve Cinkotától közlekednek. A vágány lezárása miatt a gödöllői vonatok körülbelül 5-10 perces késése is várható. számára kötelező a vizsgázás a szakmai elméleti vizsga­tárgyból. A Művelődési Minisztérium­ban elmondták: áz idei érett­ségik követelményeit, illetve a vizsgaeljárást illetően a ko­rábbiakhoz képest nem lesz változás. Mint ismeretes, az elmúlt évtől azok a diákok, akiknek a középiskolában ta­nult idegen nyelvből közép­fokú vagy felsőfokú állami nyelvvizsgájuk van, e tárgy­ból érettségi vizsga nélkül je­les minősítést kapnak. Első­sorban a munkába állást érin­ti az az ugyancsak az elmúlt évtől érvényes változás, hogy a középiskolai I—IV. osztályá­nak eredményes befejezése — érettségi nélkül — nem jelent középiskolai végzettséget, tehát megszűnt a végbizonyítvány kiadásának lehetősége. A mi­nisztériumban egyébként kü­lön munkacsoport foglalkozik az érettségi korszerűsítésével kapcsolatos feladatokkal. En­nek részeként egyebek között olyan egységes, új vizsgaren­det dolgoznak ki, amely va­lamennyi középjokú iskolatí­pusra egyaránt érvényesen, egységesen szabályozza a ta­nulmányok alatti és a tanul­mányokat záró . vizsgákkal kapcsolatos eljárást. . Ablakba vele ! Meghökkentő meghívót kaptunk Erdőkertesről. Holnap, szombaton este hét órára műsoros estre invitál a művelődési ház, ahol fel­lépnek: Moldován Stefánia és Palóez László operaéne­kesek. Révész Eszter szín­művész, a Karsai Mim Rt: pantomimesei, s várják Nagy Bandó Andrást is, akit néhány napja műtöt­ték, de megígérte: ha egy mód van rá, elmegy. A belépődíj kilencven fo­rint. ám csak természetben lehet fizetni! Tojással, csir­kével. befőttel, hagymával, krumplival, kinek mije van. (Nekünk csupán író­szerszámunk, de attól ugyan nem tollasodnak meg!) Hozzá kell tegyem, hogy a művészekkel egyetértésben döntöttek így­Az est műsorvezetője Hortobágyi Éva ismert tv- riporter, vendéget is hívott: Vámosi Nagy Szabolcs adó­szakértőt. Roppant kiván­csion várjuk: hány tojás lesz a fellépő művészek jö­vedelemadója? A holnap esti eseményről egyébként tévéfelvétel is készül. Ezek után senki nem mondhatja az erdökerte- sieknek: no. ezt se teszik ki az Ablakba! V. A. Nyitány Nagykörösön Önkéntes tűzoltó verseny Nagyszámú jelentkező rész­vételével, nagykőrösi nyitány­nyal megyeszerte megkezdőd­tek a hagyományos önkéntes tűzoltóversenyek. A vetélkedésben a vállalati tűzoltócsapatokkal egyidejű­leg részt vesznek a kerületi Ifjú Gárda és úttörőgárda tűz­oltóegységek is. A versenyzőknek komoly feladatokkal kéll megküzdeni­ük. A verseny elméleti felada­tokkal kezdődik. Tesztlapokon kell válaszolniuk a különböző tűzvédelmi kérdésekre. Az el­méleti vizsga után kerül sor a 'gyakorlati vetélkedésre. Itt, egyebek között, számot kell adni arról, hogy ki tudja leg­gyorsabban összeszerelni a kismotorfecskendőt, amiből adott célra — jelképes tűzre — és percenként 800 liter vi­zet.» kell zúdítani. A vetélke­dőn szerepel még a gyorsa­sági verseny, a különféle aka­dályokkal — palánkkal és ge­rendákkal — teletűzdelt pá­lyán. A körzeti versenyek ‘után kerül sor május 28-án a me­gyei vetélkedőre. A helyi el­ső helyezettek mérik össze ere­jüket az elsőségért. A leg­jobbakat a megyei tűzoltópa­rancsnokság pénzjutalmakban részesíti és oklevéllel isméri el szereplésüket. Több súlyos baleset Elgázolta okét az autó Tolatás közben. Dunakeszin Tóth Mihály 65 éves nyugdíjas személygépkocsijával figyel­metlenül tolatott a parkoló­ban, és összeütközött Homolya József 16 éves segédmotor­kerékpárossal. A fiatalember megsérült. Az Ócsa és Vidéke Afész 1988. június 15-étől szerződéses üzemeltetésbe adja az alábbi egységeit: i25. sz. szikvizüzlet, Alsónémedi, Kápolna u. 5. 42. sz. élelmiszerbolt, Alsónémedi, Széchenyi u. 160. 44. sz. élelmiszerbolt, Alsónémedi, Korvin Ottó u. 26. 57. sz. bolt-kocsma, Bugyi-Urbő. 67. sz. élelmiszerbolt, Bugyi, Lengyel L. u. 37. 64. sz. húsbolt, Bugyi, Felszabadulás tér. 66. sz. gázcseretelep, Bugyi, Új u. 65. sz. Tüzép-telep, Bugyi, Arany János u. 5. 26. sz. szikvizüzlet, Bugyi, Ady Endre u. 5. 37. sz. gázcseretelep, Ócsa, Falu T. u. 65. 6. sz. élelmiszerbolt, Ócsa, Alsápakony. 20. sz. élelmiszerbolt, Ócsa, Vásártér. 26. sz. élelmiszerbolt, Gyál, Szent István u. 62, 8. sz. élelmiszerbolt, Felsőpakony, Tsz-dülő. 33. sz. élelmiszerbolt, Gyál, Némcdi-szölő. 1. sz. munkahelyi, élelmiszerbolt, Némedi-szőlő. Az üzletekkel kapcsolatos adatokról tájékoztatást ad az Ócsa és vidéke ÁFÉSZ kereskedelmi főosztálya (Orsa, Damjanich u. 31. 3361). Telefon: (36)-78-119. (26)-78-025. A pályázatok beküldésének határideje: 1988. május 20-a. A versenytárgyalás 1988. május 2>-én 9 órakor lesz a Csillag kisvendéglőben (Ócsa, Dózsa György u. 22.). Szabálytalanul kanyarodott. Hernádon Novák Ferenc 49 éves gmk-tag személygépko­csijával szabálytalanul kanya­rodott, és összeütközött a mo­torkerékpárján haladó Gecser István 22 éves gépkocsivezető­vel, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Féktávolságon belül. Duna­harasztiban Káló Feréncné 38 éves és Surányi Menyhértné 48 éves betanított munkások személyautóból kiszállva át akartak szaladni az úttesten. Féktávolságon belül egy má­sik személyautó- elé szaladtak, mely elütötte őket. A két asz- szony súlyosan megsérült. Életveszélyesen megsérült. Cegléden Pataki Mihály 82 éves kerékpáros szabálytalanul ka­nyarodva összeütközött egy személygépkocsival, 'és életve­szélyesen megsérült. Megcsúszott a létrán. Ceglé­den Fehér László 56 éves nyugdíjas kábelszerelés köz­ben megcsúszott a létrán és leesett, pont az arra haladó Hegyedűs Dezső 54 éves mo­torkerékpáros elé. A motorke­rékpáros felborult, vezetője pedig megsérült. A járdán motorozott. Ceg­léden a tizenkilenc éves Pa­taki Ferenc a járdáin vezette segédmotoros kerékpárját és összeütközött egy udvarra be­állni szándékozó személygép­kocsival. Pataki Ferenc súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. npnT ------ Maevar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bird Andrái. — U LvI Főszerkesztő-helyettes: Árkus István. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYITÓSZAM: 1446. — I LUI „---------------------- Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi teleíonja:-----------------------------————---------------------- ui.iiui é« 136-1 KI — Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÓKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. ,2701. Telelőn: n-400.— ÉRDI ’ r„„i, U 1-3 2030 Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 15T. —'NAGY­UÍinnsi wini Nagykőrös Hősök tere 5 2750. Telefon: 51-398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndéi B— Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Híriap-előfizetésl és Lapellátásl Irodánál dS.Íi YIII t ehe)' u 10 a — 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,60 Ft: L2 oldal 2,20 Ft. Előli­•e.fsT rtf'i ■ eev hónaora 43- Ft égy negyedévre 129,- Ft. félévre 258,- Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516.- Ft. - ISSN 0133-0659 pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceg- Wíl Hírlap). MSN O^í«7 (Erűi Hírlap), ISSN 0133-1S57 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monon Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykörös! Hírlap), ISSN 0UJ-Í759 (Vád Hírlap). 07416279

Next

/
Oldalképek
Tartalom