Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-18 / 117. szám
I.erkéí adíak az oszírákak Csalódás a Népstadionban 1988. MÁJUS 18. \ ízipóló Továbbjutás Kedden negyedik győzelmét aratta Magyarország az' ausztráliai Perthben, a vízilabda olimpiai selejtező A csoportjában. Kásás Zoltán legénysége Űj-Zélandot verte 20-5 arányban. Ezzel továbbra is pontveszteség nélkül áll a csapat, s a hátralevő mérkőzések eredményétől függetlenül olimpiai résztvevőnek számít. A tizenkettes mezőny első öt helyezettje jut tovább, s Magyarország negyediknél már nem lehet rosz- szabb. Franciaország ugyancsak négy mérkőzésből négy győzelemmel áll, s szintén továbbjutónak tekinthető. Kedd délután és este a magyar és az osztrák labdarúgók két fronton is összemérték tudásukat. Előbb az őszi EB-selejtezőkre készülő utánpótláscsapatok léptek pályára. A magyar együttes nem dolgozott ki több helyzetet, ezért az egyenlő erők küzdelmében igazságosabb lett volna a döntetlen. Magyarország—Ausztria 1-0 (1-0). Népstadion, 500 néző. V.: Wilier (NDK-beli). Gólszerző: Kámán. Az utánpótláscsapatok ösz- szecsapása után az A válogatottak következtek. A magyar —osztrák örökrangadók sorában 128. alkalommal találkozott a két csapat. A mérkőzésszámot egyébként a gyepen is rögzítették: a kezdőkörben fűnyíróval feltüntették a 128-as számot. Magyarország—Ausztria 0-4 (0-1). Mintegy négyezer néző előtt az NDK-beli Prokop sípjelére a következő összeállításokban kezdtek az együttesek : Magyarország: Disztl P. — Balog, Pintér, Garaba — Sal- lai, Fitos, Détári, Sass — Kip- rich, Bognár, Vincze. Ausztria: Lindenberger — Artner, Weber, Russ, Peel — Zsák, Baumeister, Pfeffer — Willfurt, Pacult, Marko. A válogatott korábbi mérkőzésein a játékkal nem lehettünk ugyan elégedettek, az eredménnyel azonban igen Nem érvényes ez a megállapítás a tegnapi találkozóra, amely nagy csalódást hozott. Már az első félidőben előnyt szereztek a veszélyes ellentámadásokat indító vendégek. A 18. percben Baumeister jobbról beívelt szabadrúgását Marko hét méterről a bal. felső sarokba fejelte. A körülményesen szőtt magyar akciók nem jelentettek komoly veszélyt. Kedd délelőtt a Körcsarnokban a tetőfokára hágott az izgalom: hajrájához érkezett a felnőtt teke-világbajnokság csapatversenye. A lelátók ezúttal is zsúfolásig teltek, s a nézők ütemes vastapsa, lelkes buzdítása kísérte a pályára lépő versenyzőket. A biztatásra szükségük is volt a magyar válogatottaknak, hogy az esti eredményhirdetést éremmel — és nem is akármilyennel! — zárhassák. Szünet után a vendégek). Hasenhüttl és Stöger, később pedig Werner és Schöttel is helyet kapott. Az újonnan beállt Hasenhüttl szerezte kapu előtti kavarodás után a vendégek újabb gólját. Hiába cseréltek a piros mezes hazaiak, Esterházy, majd Kozma és Keller jött be, Vincze, Sass és Fitos helyére. Most még sűrűbben veszélyeztettek a kitűnően játszó vendégek, mint az első félidőben. Mar- kő újabb két találatával leckét adva a magyaroknak, 4-0- ra nyertek. A magyar válogatott idén korábbi találkozóin sem tündökölt, a mostani súlyos vereség azonban még kérdésesebbé teszi az eredményes folytatást. R. L. előtt, a magyar válogatott a negyedik helyen végzett. A teke-világbajnokság férfi csapatversenyét Magyarország nyerte az NSZK és Jugoszlávia előtt. ★ A Nemzetközi Teke Szövetség aszfaltszekciója tegnap tartotta éves konferenciáját, amelyen a magyar szövetség képviseletében Bíró Lajos elnök és Bihari Tibor főtitkár vett részt. Franciaországba utaznak az ifik Ma: Váci Izzó—Siófok A tckc-világhajjnokságon Férficsapatunk első Felvételünk a dunakeszi nemzetközi torna döntő találkozóját, a Pest megye és a fehér mezben játszó olasz Reggiana találkozóját idézi. (R. Varga Margit felvétele) Ezúttal is a nők léptek először pályára, a magyarok közül elsőként Szőke Zsuzsanna, aki csak 398 fát döntött. A férficsapat kezdőembere a tekesport kiemelkedő egyénisége, a 9. világbajnokságán szereplő Csányi Béla volt. A hatszoros világbajnok sportoló igazolta klasszisát, tarolta a bábukat. A pályán lévő hat versenyző közül messze a legjobb volt, 200 gurításból 944 fás eredményével. A nők előbb kezdtek, s így érthetően náluk dőlt el hamarabb a sorrend. Sajnos, a magyar érmes remény nem vált valóra. A női csapatversenyt Jugoszlávia nyerte, Csehszlovákia és az NSZK A NOB elnöke Prágában Lubomír Strougal csehszlovák miniszterelnök hétfőn Prágában fogadta Juan Antonio Samaranchot, aki a „Sport mindenkinek” elnevezésű, a NOB égisze alatt zajló nemzetközi sportkongresz- szus alkalmából tartózkodik a csehszlovák fővárosban. Az eseményen 59 nemzet, köztük Magyarország képviselteti magát. Samaranchot a prágai Károly egyetemen a pedagógiai tudományok díszdoktorává avatták. A Pest mrgyrí fiatalok nyerték a trófeát Nemzetközi birkózógála A Rákóczi FC és a Vác NB I-es labdarúgó-csapata közelgő Közép-európai Kupa-részvétele miatt már szerdán lejátssza a 27. fordulóra kiírt hazai mérkőzéseit. A szerdai két 90 perc — mindkettő 17 órakor kezdődik — „alsóházi” összecsapás. A Rákóczi FC a Debrecent fogadja (játékvezető: Hartmann), a Váci Izzó pedig a 'Siófok együttesével méri ösz- sze tudását (a vezető bíró: Szabó B.). A váciak hetek óta ígérgetik, hogy nem lesznek kiesési gondjaik. Márpedig lehetnek, mert 20 találkozóból 23 ponttal rendelkeznek. A mögöttük következők is csak 2-3 ponttal vannak lemaradva. A Pest megyei csapatnak létfontosságú lenne a győzelem a Siófok ellen, amely a tavaszi fordulók során idegenben csak az Ü. Dózsától és a Vasastól kapott ki 4-2, illetve 3-0 arányban. Ősszel a Pest megyei együttes 1-0-ra nyert Siófokon, s hazai pályán természetesen győzelmet vár együttesem! Haász Sándor edző a rivális Balaton-partiak ellenében. A tervezett összeállítás: Brockhauser—Kosztolnik, Kása, Talapa. Csima, Nagy. Gyi- mesi, Hermann, Víg, Zvara, Várady. •k A labdarúgó NB Ill-ban ma vívják a tavaszi 13. fordulót. Ezt követően már nem tartanak hétközi játéknapot. Az elmúlt hetekhez hasonlóan most is lesz megyei rangadó. A mai mérkőzések. 17 órai kezdettel: Dunakeszi VSE— Dorog (Major). Kartal—Dunai Kőolaj (Horváth J.), Ráckeve —ESMTK (Tóth J.), Érd—BKV Előre (Mátyus). A Pest megyei ifjúsági válogatott ma Franciaországba utazik, s Denainban nemzetközi tornán vesz részt, ahol nyolc együttes játszik. Amb- rózy István edző elmondta, az utolsó előtti mérkőzésükön 3-0-ra nyertek a VOSE jó képességű ifigárdája ellen. Hétfőn taktikai edzés volt, s ma reggel utazik a csapat. Ez tulajdonképpen az az együttes, amelyik a Pest megyei nemzetközi húsvéti tornán az élen végzett. Kapusok: Petrik (Nagykörös), Szegnér (Vác), mezőnyjátékosok: Tóth (Nagykőrös), Ancsán (Bugyi Tsz SK), Nagy Csaba (Dunakeszi), Szász (Szentendre), Vanda (Vác), Baján (Monor), Stefkó (Gödöllő), Takács (Dunakeszi), Lőrinczy (Gödöllő), Pfiszter (VOSE), Gál (Dánszentmiklós), Tagaj és Nagy Róbert (Vác). f Hogyan búcsúztatják el a í nyugatnémet Bayer I.evcrku- Z sen labdarúgói az idény vé- / gén edzői pályafutását záró y mesterüket, Erich Ribbccket?. y Ezt a kérdést teszik fel a í keddi nyugatnémet lapok, Z Szerda este 20.15 órakor ueyan- í is Leverkusenben játsszák le ^ a .Kl. UEFA Kupa-döntő má- ^ sodik felvonását. j Az első 90 perc során a bar- í celonai Espanol 3-0-ra verte í a Bayert, amely tartalékos í csapattal állt ki. Azóta töb- y ben felépültek — így a kö- j zéppályás Christian Schreier í is —. és fogadkoznak: Rib- x bccknek szép estét szereznek. A kézilabda férfi NB n-ben szoros küzdelem után nyert a Csömör. Szilasmenti Tsz SK—D. Medicor 18-17 (10-6) Csömör, 200 néző. Csömör: öry (1) — Paksi (2), Tóth-Fekete (6), Bátovszki (5), Fabók (1), Zrupkó (2). Krizsán (1). Csere: Fábián F., Ribánszki, Ba- gyánszki. Hazai vezetéssel kezdődött a találkozó, majd a félidő közepén különös taktikát választott a debreceni csapat edzője. Előbb Tóth- Fckete és Zruplcó kapott külön testőrt, ■ később kitámadást és emberfogást alkalmaztak. Taktikájuk nem vált be. hiszen a második félidő közepén már t5-10-re vezettek a helyi kék-sárgák. Az utolsó negyedórában, valószínűleg a fáradtság miatt szinte gólképtelen volt a Pest megyei csapat. Ezt kihasználva, a debreceniek szorossá tették a hajrát. A Szigetszentmiklósi napok keretében a Csepel Autógyár Sportcsarnokában rendezték a harmadik Duna Menti Kupa nemzetközi ifjúsági szabadfogású birkózóversenyt. Szemes Árpád, a PTISO helyettes vezetőjének köszöntője után Nagy Józsefné, a városi párt- bizottság első titkára nyitotta meg a versenyt. A hatvankét induló sorában három külföldi egyesület, valamint hét hazai klub képviseltette magát. A viadalt a grundbirkózó megyei csapat- bajnokság döntője színesítette. A szigetszentmiklósi Erdei Ferenc Általános Iskola, valamint a szigethalmi általános iskola fiataljai küzdöttek. A nemzetközi csapatversenyt a Pest megyei válogatott nyerte. A legeredményesebb megyei versenyző címet Kunzer László (Csepel Autó) érdemelte ki. A csehszlovákok közül B rizsák, a kassai sportiskola fiatalja volt Az utolsó másodpercekben szerzett Tóth-Fekete-találat döntött. F. F. Kosárlabda férfi NB II. Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi— Pécsi Postás 97-79 (44-39) Kinizsi: Szirmai (11), Horváth Z. (16). Pásztor (25). Zágráb (2), Horváth A. (8). Csere: Radnay (4), Kovács (29). Hegedűs (2). A Nagykőrösön sorra került rá- játszó-osztályozó mérkőzés első félidejében a csapatok a védekezésükre fordítottak nagyobb gondot és hullámzó teljesítményt nyújtottak. Szünet után jó volt a színvonal. A helyiek időnként szép akciókkal növelték előnyüket, de a tapasztalt vendégek jól tartották magukat. A körösiek ezzel nemcsak visz- szavágtak az áprilisi 2 pontos vereségért, de kedvező helyzetbe kerültek az osztályozó hatcsapatos mezőnyében: a legjobb három csapat juthat majd fel az NB I-be. s. z. a legjobb. Az NDK-ból érkezett lipcsei birkózók közül különdíjat kapott Gerhart, valamint a legtöbb tusgyőzelmet aratott Müller. A súlycsoportok győztesei 46 kilogrammtól felfelé: Balogh Antal (Nagykőrös), Sinán (Kassa), Pillik József (Csepel SC), Mario Müller (Lipcse), Lakatos Árpád (Bp. Spartacus), Kunzer László (Cs. Autó), Mészáros István (Csepel SC), Paros György (Nagykörös), Garamvölgyi Gábor (Csépel SC), Glázer József (Cs. Autó). N. P. J. Óbudáról Helsinkibe Ér falvi Nóra Kedden reggel Mezei Gyulának. a Magyar Torna Szövetség elnökének vezetésével elutazott Helsinkibe, a csütörtökön kezdődő ritmikus sport- gimnasztikai Európa-bajnok- ságra a magyar versenyzők küldöttsége. Az egyéniben a Pest megyei Érfalvi Nóra (Óbuda), valamint Pál Erika (Kazincbarcika) és Muszil Zsuzsa (Szolgáltató Építő Spartacus) bizonyíthat. A 21. hét Totótippek í. Bp. Honvéd—Vasas 1 2. Zalaegerszeg—Videoton 1 x 3. Pécsi MSC—Kába ETO 1 4. Hannover—1. FC Köln x 2 5. Bochum—Nürnberg 2 x 6. Leverkusen—B. München 2 x 7. Schalke 04—Bremen 2 8. Arezzo—Parma x 2 9. Barletta—Catanzaro 2 x 10. Lecce—Bari 1 x 11. Modena—Messina 1 x 12. Padova—Bologna x 1 13. Piacenza—Brescia x 1 Pótmérkőzések: 14. Karlsruhe—Frankfurt x 1 15. Ü. Dózsa—Váci Izzó 1 x 16. Debrecen—Haladás 1 x Nőtt a körü«i fel jutási esély Szoros meccs Csömörön KÖZLEGÉNYEK Az Omnibusz Utazási Iroda autóbuszos társa- utazást szervez erdélyi körút elnevezéssel 5 nap (4 éjszaka). Elhelyezés: 2-3 ágyas, hideg—meleg folyó vizes szállodai szobákban, félpenzióval. Időpontok: június 24-étől 28-áig és október 7-étől 11-éig. Irányár: 4370 Ft/fő. Érdeklődés és jelentkezés: Omnibusz Utazási irodákban, Pest megyében a Volánbusz autóbusz-állomásokon. Budapesten a Népstadion, Széna tér. Engels tér Volánbusz autóbu sz -áll o m ás okon. Az Omnibusz Utazási Iroda jugoszláviai üdülést szervez a napsütötte Adriai-tenger partjára: Medulinba. Utazás egyénileg, saját valutakeret terhére. Elhelyezés: Hotel Medulin Departmantban, 2 ágyas, zuhanyozós, vécés szobákban 8 nap (7 éjszaka). Ellátás: teljes penzió. Irányárak: 87.50 USD + 1450 Ft vagy 125.50 USD + 1050 Ft. Időpontok: június 18-tól—szeptember 24-ig folyamatos turnusokban Érdeklődés és jelentkezés: Omnibusz Utazási Iroda Pest megyei fiókirodáiban a Volánbusz autóbusz-állomásokon. Budapesten a Széna tér, Népstadion, Engels téri Volánbusz autóbusz-állomásokon, Jó hír az IBUSZ-tólf 1988. május 10-től már 14 IBUSZ-iroda áll a BC-számlával rendelkező utazóközönség rendelkezésére: IBUSZ-Fő- iroda: Bp. VII., Tanács krt. 3/e. Bp. VI., Lenin krt. 55., Bp. XI., Bartók Béla u. 9. Bp. II., Mártírok u. 67., Bp. V., József Attila u 18., Bp. VII., Tanács krt. 17—19., Bp. XIV., Örs vezér tere (Sugár üzletközpont), Bp. XII., Déli pályaudvar. Szeged, Klauzál tér 2. Győr. Tanácsköztársaság út 29—31. Pécs, Széchenyi tér 8. Miskolc, Széchenyi u. 3—9. Debrecen, Vörös Hadsereg u. 11—13. Székesfehérvár, Ady Endre u. 2. Felhívjuk szíves figyelmüket. hogy a gyorsabb ügyintézés érdekében a fenti irodák bármelyikében felvehető, illetve visszafizethető a BC-számlán nyilvántartott valuta. Részletes felvilágosítással készséggel állunk rendelkezésére! DUTÉP értesíti a lakosságot, hogy Cegléden a Rákóczi—Reiner utcai lakótelepen az ,,A” épület trafóházától az ,,A” épület lépcsőházáig fektetett földkábelt 1988 május 13-tól feszültség alá helyezi. Továbbiakban a vezeték, valamint a hozzá tartozó szerelvények érintése életveszélyes.! Az Omnibusz Utazási Iroda autóbuszos társasutazásra várja kedves utasai jelentkezését. Szepességi városokba szervezünk 4 napos (3 éjszaka) társasutazást. Útvonal: Budapest—Bánrév—Rozsnyó—Betlér—Igló— Lőcse—Szepesváralja—Eperjes—Kassa— Hidasnémeti—Budapest. Elhelyezés: Iglón a Hotel Metropol 2 ágyas, zuhanyozós szobáiban. félpenzióval, fclőpont: október 13-tól 16-ig. Irányár: 3070 Ft/fő. Érdeklődés és jelentkezés: Omnibusz Utazási Irodákban Pest megyében a Volánbusz autóbusz-állomásokon. Budapesten a Népstadion, Széna tér, Engels tér Volánbusz autóbusz-állomásokon. Az Omnibusz Utazási Iroda a horváth tengerpart legrégibb fürdőhelyére, Crikve- nicába szervez üdülést. Elhelyezés: 2-3 agyas, fizetővendég-szobákban (7 éjszaka teljes penzióval) 8 nap. Utazás: egyénileg vagy a Volánbusz menetrend szerinti járatával. Időpontok; június ll-étől szeptember 24-éig, turnusokban. Irányár; 107 USD plusz 1390 Ft/fő főszezonban, 107 USD plusz 1710 Ft/fő elő- és utószezonban. Érdeklődés és jelentkezés az Omnibusz Utazási Irodákban az alábbi Volánbusz autóbusz-állomásokon: Budapest. Engels tér, tel.: 172- 511, Széna' lér: -155-053,,,Népstadion: 187-242, Arpád-híd (megnyitás előtt). Monor, Piac tér: tel.; Monor. 16, Gödöllő, Szabadság U; 8.. tél.: (28)-20-365. Vác. Szabadság tér 4., tel,: (27)-13-411, Szentendre, autóbusz-állomás, tel.: (26)-10-080, Nagykőrös, Szabadság tér, tel.: (20)-51-335, Cegléd. Szabadság tér 5.. tel.: (20)-11-672, Szigethalom, autóbuszállomás. tel.; (26)-63-814, Érd. Kálvin tér 5. tel.: (26)-46-106, Nagykáta, Hősök tere szolgáltatóház, tel.: 360. Várjuk szíves érdeklődésüket. Omnibusz Utazási Iroda. BB Eladó három és fél szobás, komfortos, kertes családi ház, melléképületekkel, ipari árammal. Cegléd XIV., Külső Kátai út 44. SZ. _____________________ E ladó Velencén, tóparthoz közeli telken (135 n.-öl), 3 éve épült családi ház, teljes közművesítéssel. Üdülőként is hasznosítható. Érdeklődni: hétvégeken, Velence, Dobó u. 5. szám. ______________ B udapesttől 60 km-re, Tápiószelén, Györgyei út 11., a KGYV-vel szemben, 70 nm-es ház nagy telekkel eladó. Műút, víz, villany van. Gazdálkodásra, üzlet vagy műhely létesítésére is alkalmas. „Sürgős PMH 76 465” jeligére a kiadóba^ ________________ B eköltözhető ház eladó. Cegléd, Nádor utca 22. szám alatt. Érdeklődni lehet: Török Ignác u. 30.__________ E ladom vagy kisebb lakótelepire cserélem Gödöllőn, 200 n.- öl kertes, gázfűtéses, 3 szoba -1- étkezős családi házamat. Érdeklődni: CsehszlovákMagyar Barátság út. Dohány- és Ajándékbolt_______________ R ákosszentmihályon iparosnak kiválóan alkalmas — kétlakásos ház eladó. Tel.: 892-565._________ E ladó 90 százalékban kész családi ház 350 n.-öl telken, nagy gazdasági épületekkel, ipari áram van. Kere- pestarcsa. Homok dű- lő 2. Molnár Balázs. V dbtjda Óbuda tsz gépi felrakással megvételre kínál: jó minőségű. sárga dolomit murvát parképítésre, és feltöltésre esobánkai bányájából. magas CaCOj tartalmú mészkövet, égetésre és feltöltésre pomázi bányájából. Óbuda tsz. Bánya- és Építőalapanyagtermelő önálló Ágazat Budakalász. József Attila u. 75. 2011. Tel.: 884-332 Tx.: 22-5716. Budajenőn családi ház sürgősen eladó, azonnal beköltözhető, beépíthető telkek. Budajenő. Ady Endre u. 43.. 2093. ___________ 5 tonnás fix platós IFA betegség miatt eladó. Érdeklődni: Szucsik Csaba, Mo- nor, Móricz Zs. u. 46. 380 négyszögöles telekkel két szoba, összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó. Monor központjához 10 percre. Érdeklődni lehet Ber- csényi u. 8. Bán. Eladó szalagfűrész, faesztergagép, gya- lupad. Megtekinthető; Cegléd. X., Urbán Pál u 3. Érdeklődni: Farmos, Nyárvesztői u. 4. Mik na iné.______ T ipizálás miatt felajánlunk megvételre, vagy bérlemény formáiéban 1 db Claas Dominator—105-ös kombájnt. Érdeklődni: Ócsa, Pesti úti major 2364 Telex: 22-25-638 Telefon: 26-78-054 Halmosi István gépüzemvezető. Budapesttől 50 km-re Szentmártonkátán, Bajcsi-Zsilinszky u. 26. sz. 2254. alatt lévő 2 szoba, konyhás. melléképülettel 400 négyszögöl telekkel ház eladó. Műút mellett. víz, villany állattartásra alkalmas. Érdeklődni lehet: mindennap a faluban lévő zöldségesboltban Nyúzó Jánosnénál. _________________ W eimar rakodógép felújított állapotban eladó vagy bérbe kiadó. Érdeklődni 17 óra után, Monor, Pozsonyi u. 44__________ E ladó Monori-erdőn szép kétszintes ház nag.\ telekkel, strandhoz, főúthoz közel. Adómentes. Nyár u. 14. Levélcím: Horváth András, Vecsés, Ság- vári u. 36 2220. Eladó Sülysápon 3 szoba, konyha, garázs, 2 pincéből álló ház. Üzlethelyiségnek is megfelelő. Kis kerttel. Buszmegállóhoz 2 perc. Érdeklődni lehet: Lakatos János. Sülysáp, Kossuth Lajos u. 158, Figyelem! Háztartási gépek és eszközök bolti árnál olcsóbban eladók. Cegléd. Petöfi u. 21/A. ___________ H étvégi telek eladó. Gödöllőn. Érdeklődni lehet, Stromfeld s. 6. III. ÍL_____________ Ö rbottyánban 450 négyszögöles vegyes beépítésű telek a tótól 1 km-re, kis faházzal eladó. Villany bevezetve, víz megoldható. Telefon: 763-364 354 este. Monor központjában 4 lakásos, kertes társasházban 4 szoba, összkomfortos, gázfűtéses lakás eladó. Érdeklődni 17 óra után. Bakos István, Mártírok u. 17. . VEGYES:. A Kék Duna Mg. Szakszövetkezet. Tahi- tótfalu (2021), Szabadság u. 1. szerződéses válla! kozásb-a adja a következő üzleteit: l. Szép Ilonka büfé. Fót Állomás u. hrsz. 1310. 2151. 2. Büfé. Kisoroszi, Hősök tere l. 2024. 3. ELMÜ, munkahelyi büfé, Bp.. Váci u. 72— 74. Az üzletre vonatkozó tájékoztató adatokat a szakszövetkezet vendéglátó ágazatánál lehet megtekinteni. A jelentkezést írásban kell közölni, a versenytárgyalást megelőző nyolc napig bezárólag. A verseny- tárgyalás a szakszövetkezet tanácstermében lesz. 1988. lúnius 23-án.___________ _ G umicsónak-javítás megvárható, hibamegjelöléssel, postai utánvéttel. Székesfehérvár, Kadocsa u. 44. _____ A nfénnaszérelés színes televízióhoz, Érd környékén és Budapesten. 611-072. C kategóriával, magas bérezéssel, Dunakeszi Gmk. gépkocsi- vezetőt felvesz. Autószerelő szakmával előnyben. Budapest, Pf. L 147- 1631. Redőny, reluxa, minden típusú ablakra, közületnek is. Petro- vics Károly, Cegléd. Szövetség út 1. II. em. 50. vagy Albertiba. Temetőn 20. KIZÁRÓLAG ZEBEGÉNYBEN 36 négyzetméternél nagyobb LAKÁSÉRT amely komfort nélküli is lehet, VÁCOTT komfortos, tanácsi bérlakást vagy OTPÖRÖKLAKAST AJÁNLUNK igény és megegyezés szerint. Ajánlatokat „Gyors bonyolítás PMH” jeligére a kiadóba kérjük. Redőnyös! Bordás Géza. Göd alsó, Kodály Zoltán utca 18. (2131). — Strand közelében! Tahiban horgász-játéküzlet 5 évre bérbe adó. Tel.: 339-433. Festékbolt nyílt Vácott, a Hajógyárral szemben, 2-es főút mellett. Építőmesteri munkát vállal kisiparos, áfa nélkül. Verőcemaros, (Kismaros), Kossuth u. 13, 2623. A Pest megyei Ven- déglátóipari Vállalat versenypályázat útján szerződéses vállalkozásba adja a következő üzletelt: 356. Aranysas eszpresszó Cegléd, Kossuth tér 6. 410. Pecsenyesütő Cegléd, Piac tér 365. Vigadó étterem Monor. Kossuth u. 65. Tájékoztató adatokat június 9-től a Ceglédi Igazgatóság ad. Címe: Cegléd Kossuth tér 10/A. A versenytárgyalás június 23-án — kedden — 14 órakor lesz a Kossuth étteremben: Cegléd. Rákóczi út 1.