Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-13 / 113. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM 1988. MÁJUS 13.. PÉNTEK A közművek helyzetéről Felzárkózni a megyei átlaghoz ^ A város mitől város? A kérdés régi, ám a válaszok f úgyszólván a kortól függők. A középkorban nyilván az $ volt a fontos, tartanak-e ott vásárokat, halad-e el ke- j reskedelmi útvonal. Manapság az ott élő népesség élet- f körülményei minősítenek inkább, s közülük is kiemel- ^ kedöen fontos a közművesítettség. Ez nemcsak a lakos- % súg, de a gazdaság helyzetére is kihat. Hogyan áll Nagy- í kőrös? Ezt vizsgálta legutóbbi ülésén az MSZMP városi í végrehajtó bizottsága. ¥alos?'g lett a fanfes^tikumból A jelek itt vannak ma is Már a IV. ötéves terv kez­detétől — 1971-től — a város különböző szintű vezető testü­letéi kiemelten foglalkoztak ezzel a fontos témával. Az eredmények közismertek. A mai helyzetre néhány adat azért jellemző, érdemes azo­kat felidézni. Amíg 1976-ban 11,7 km volt a vízvezeték, ma ez több 67 km-nél, így az 1700 helyett 3200 lakás élvezi az előnyeit. Igaz, szerény volt az indulás — 1,1 km — tehát könnyű volt a sokszorozás, mégis, eredmény, hogy 21,5 km csatornahálózatunk is van. Közműolló Közbevetőleg máris megje­gyezzük, pusztán e két adat összehasonlítása mutatja az egyik megállapítás jogosságát, mely szerint tovább nyílt a közműolló. E speciális kifeje­zés szemléletes; ugyanis a hiányzó vízmennyiség — mi­után több lakás van bekap­csolva az ivóvíz-, mint a csa­tornahálózatba —, a belvizeket növeli, tisztitatlan, csak há­zi szikkasztókban kezelődik. Azonnal hozzátesszük, a vá­rosban minden felelős vezető ismeri e problémát. Az előre­lépést elsősorban pénzhiány akadályozza: ez a közmű a legdrágább, s a városlakóktól is ez követeli a legtöbb pénz­áldozatot. A gázhálózat is tekintélyes mértékben növekedett: ma már 45 kilométer hosszan ka­nyarog a város utcái alatt. Itt kell szólnunk az újabb bekö­tési stopról. Nos, akár tetszik ez, akár nem, a 3285 már be­kötött lakás biztonságos ellá­tásának védelméről is van szó! Ugyanis a várost ellátó vezeték kapacitásának határán szállítja a légnemű energia- forrást, s az illetékes vállalat ezért nem engedélyez további bekötéseket. (Elsősorban ut­cákra kell gondolni: egy-két, valamilyen okból elmaradt je­lentkező fogyasztó egyedi el­bírálás alapján persze még kaphat földgázt.) A végrehajtó bizottsági ülésen elhangzott, a tanács vezetői keresik a prob­léma megoldását, ám ez a je­lenlegi gazdasági helyzetben valószínűleg hosszú időt vesz igénybe, s csak a VIII. ötéves terv hozhat nagyobb változást. A lakások közel száz szá­zaléka be van kapcsolva az elektromos hálózatba, s jelen­tősen nőtt a közvilágítási lámpahelyek száma is. Vízellátás Az utóbbi években a leg­nagyobb mértékben a városi úthálózat gyarapodott. Szeren­csés kézzel választotta a ta­nács a településfejlesztési hoz­zájárulás felmérésekor az út­építést. Az érdeklődés nagy volt, s a 306 utcából — ami 110 kilométer — már 93 burkolt. Ezzel kapcsolatban feltétlenül szólni kell itt is a következő teho-utakról. Az szinte bizo­nyos, hogy az eddigi, megle­hetősen alacsony lakossági ön­erővel (8—11 ezer forintos át­laggal) nem lehet utat épí­teni. A tanács testületé ez évre nem is számolt ilyen építéssel, többek között azért is, mert 1986-ban, illetve 1987-ben megelőlegezték a pénzkiegé­I szítésekkel szinte az egész öt­éves terv pénzét. Ha mégis változás, megtakarítás érhető el, akkor szerény mértékben, a második félévben, újra na­pi rendi'e tűzik a kérdést. Az azonban máris biztos, jelentős, az eddigi pénzeknél akár száz százalékkal több felajánlásra lesz szükség. (Ne felejtsük el, hogy az így kifizetett pénz 30 százaléka az adóból leírandó, tehát a 20 ezer forint a befi­zető számára csak 14 ezer ki­adását jelenti, feltéve, ha fi­zet 6 ezer forint adót. Így vi­szont azonnal látszik, nem is akkora az emelkedés, hogy ne legyen érdemes licitálni.) Sok szó esett, esik a vízellá­tásról, hiszen ma is napi ta­pasztalat, hogy a legváratla­nabb időkben leesik a nyomás. Mint az kiderült, a tavalyi 3600 köbméterrel szemben már 5600 a napi termelés, tehát ez nem lehet ok. Szervezési bajok Magánerős lakásépítéseket segítő szolgáltatásait tovább bővíti a durisol szerkezetű építőanyagok gyártására ha­zánkban elsőként vállalkozó újfehértói Építő- és Faipari Szövetkezet. A hónap végére készül el az új üzem, amely a családiház-építés egyik leg­nehezebb szakaszán könnyít: konténerekben a helyszínre szállítható és rögtön felhasz­nálható betonkeveréket állít elő. Ezen túlmenően az idő­közben népszerűvé vált, bio- betonnalc is nevezett durisol- elemek választékát és mennyi­ségét is növelik. A technoló­gia további korszerűsítésére a jelenlegi évi százmillió forint értékű termelést a jövő évben várhatóan mintegy 50 száza­lékkal emelik. A szövetkezet a közelmúlt­ban megfogalmazott rövid- és hosszú távú fejlesztési elkép­zelései azt igazolják, hogy eredményesen kockáztattak, amikor alig másfél évvel ez­előtt vállalkoztak a durisol, azaz a vegyszerekkel kezelt fenyöforgácsból és cementből készülő termékek gyártására. A piaci felfutást kihasznál­va a szabolcsi ipari üzem azóta nem csupán a durisol- család tagjait bővítette, de más jellegű tevékenységét is ehhez a technológiához igazí­totta, enyhítve ezzel mind a saját, mind az építkezők gondjain. A korábban közü­leti tatarozásokat, felújításo­kat végző — és a megrendelé­sek csökkenésével párhuza­mosan egyre szerényebb nye­reséget produkáló — kivitele­ző részleget teljes egészében átállították a durisolházak felépítésére. Házon belül, a saját fűrészüzemben gyártják az épületekhez szükséges tető­léceket, gerendákat is. Az itt képződő évi 1000-1200 tonna fahulladékot pedig a durisol- elemek tartásánál hasznosít­ják. A svájci—osztrák licenc alapján bevezetett durisol- technológia — amelyet idő­közben már a tatabányai KOMÉP, a miskolci BÁÉV és a beledi cementárugyár is al­kalmaz — egyébként, ha egye­vannak, de ezen a PVCSV kö­telessége úrrá lenni. Nagyobb részarányt A végrehajtó bizottság is megállapította, hogy az elmúlt évtizedek tervszerű fejleszté­se ellenére sem sikerült a fel­zárkózásban jelentősen előbb­re lépni Pest megye városai­hoz képest. Éppen a lakosság alapellátásának dinamikus ja­vítása érdekében, a felzárkó­zás okán, a közművekre a je­lenleginél magasabb rész­arányt kell biztosítani, már a tervezésnél. A pénzügyi lehe­tőségeket — a kialakult helyes gyakorlatnak megfelelően — a koordináció további kiszélesí­tésével, a benne rejlő lehető­ségek jobb kihasználásával bő­víteni kell. A részletes tájékoztatót a testület elfogadta, majd aján­lásokat fogalmazott meg a munkához. Többek között kar­ban kell tartani a hosszú tá­vú elképzeléseket, kiemelt fi­gyelmet kell fordítani a víz­ellátásra. Az is fontos köve­telmény — szól az újabb ajánlás —, hogy a kivitelezési munkákat szigorúan kell el­lenőrizni, elszámoltatni. B. O. lőre szerény mértékben is, de hozzájárul a lakásárak mér­sékléséhez. Részben a durisol- elemek, részben a kivitelezé­si mód olcsóbb voltával — az eddig elkészült 400 ilyen la­kás építésének tapasztalata szerint — átlagosan 10 száza­lékkal csökkenthetők az épít­kezés költségei. Egyéb előnyös tulajdonsá­gai: jó hő- és hangszigetelő képessége mellett ezért is vál­tak népszerűvé a keleti or­szágrészben a durisolból ké­szült építőanyagok. Napjaink­ban már nem csupán a laká­sok, hanem — mint például Bökönyben, Ibrányban, Nyír- bogáton — kisebb egészség- ügyi központok építéséhez is felhasználják a durisolt, amely hosszabb távon is jövedelme­ző fejlesztési lehetőségeket kínál az újfehértóiaknak. A Göngyöleggyártó és For­galmazó Szövetkezeti Vállalat körösi telepén nem kartondo­bozokban, hanem súlyos te­kercsekben tárolják a szöge­ket. A képünkön látható szö­gezőgép ebből csipegeti le ap- ródonként a tűzőanyagot. Var­A műholdas televíziózásról szólván tulajdonképpen az az elSő kérdés, egyáltalán miért kell a műhold? Az ötlet egy tudományos­fantasztikus író agyában szü­letett 1945-ben. Arthur C. Clarke, a Wireless World cí­mű folyóirat 1945 októberi számában publikálta elképze­lését, mely szerint három, a föld körül elhelyezett mű­holdról, illetve az azokon el­helyezett rádióadókról az egész föld besugározható. A pálya olyan magasságot jelent — közelítően 36 ezer kilomé­ter az egyenlítőtől — amikor a műhold keringési szögse­bessége megegyezik a földével — így éppen állni látszik. Az ötletből lassan lett való­ság. Nagy állomások persze voltak, az 1957-es első szput- nyiktól az 1960-as Courier 1B nevű műholdig, amely első­ként sugárzott vissza jeleket. A mjai helyzet a múlt évtized vége óta áll fenn, s manap­ság több tucatnyi műhold su­gároz rendszeresen, üzleti alapon, (Ezek közül való a legnagyobb karriert befutott Super, illetve Sky Channel! sugárzó ECS is vagy a szov­jet Ekran sorozat, ami lehe­tővé teszi' a moszkvai tévé első műsorának jó minőségű vételét egész Európában.) , w Az ötletről már szóltunk, ám lássuk a technikai hasz­nát is! Az egyik gond a föld­felszíni műsorszórással kap­csolatban, hogy az adónak és a vevőnek tulajdonképpen egymásra kell látnia. Ez az összefüggés nagyobb frekven­ciákon egyre jobban érvé­nyes, vagyis, az UHF-sávban nem is gyakori a távolsági tévévétel. Igen ám, de a sok földi adó eléggé drága, s ma­napság is, már azoknál ol­csóbb egyetlen műholdat megfelelő pályára juttatni, mint egy teljes, egész orszá­got ellátó adóhálózatot meg­építeni. (Nagyobb s • oyszágolf-. ban ez egyértelműen igaz.) Igaz, ekkor a vétel megszer­vezése . okozza a nagyobb bajt, hiszen a műholdvétel­hez drágább antenna kell, mint a földi adókéhoz. De azt már nem az állam állja ... A hatvanas-hetvenes évek­ben sok technológiai kísérle­tet végeztek, amelyek után világossá Vált a földi légkör, mely a frekvenciatartományt engedi át viszonylag kevés torzítással, tehát élvezhető módon. Tudjuk tehát, hogyan lehet és milyen frekvencián adni, következhet a vétel. Előbb azonban az adás technológiá­járól kell tudnunk valamit. Fenn. a kozmoszban, a csúcs­technológiai követelmények­nek megfelelve, jóformán csak napenergiából lehet elektromos energiát nyerni, tehát rendkívül fontos, hogy a járulékos energiafelhaszná­lás kicsi legyen. A műsor­ga Balázsncnak, a masina ke­zelőjének csak annyi a dolga, hogy a belövőfej alá igazítsa a spárgaládák alkatrészeit. Ebből a csomagolóeszközből műszakonként 1200-1300 da­rabot készít el a gyakorlott gépkezelő. szétosztó műholdak teljesít­ménye 25—50 watt, míg a későbbiekben felbocsátásra kerülő közvetlen műsorszóró műholdak (amelyeket a Di­rect Broadcast Satelitte angol szavak kezdőbetűiből DBS- holdaknak is neveznek) ezek tízszerese körül van. (Van egy kivétel, a luxemburgi illető­ségű Astra. Ez a 150 wattjá­val egyfajta átmenetet képez majd.) Tehát már van műholdunk, tudjuk, hogy milyen rendszer­ben ad, a műsort már csak vennünk kell. Most jönnek a bajok az an­tennával ... Ugyanis a kb. 40 ezer kilométeres távolságból érkező jeleket igazán megbíz­hatóan eddig csak parabola- antennákkal (pontosabban: forgási paraboloid alakú szer­kezetekkel) lehet venni. Fon­Űj kiadvány jelent meg a Nagykőrösi Arany János Mú­zeum kismonográfiáinak soro­zatában. Novák László köteté­nek címe: Szabados Nagy Kő­rös városa nemzetes főbírája, Bakos Ambrus. A kötet az 1787-ben szüle­tett főbíró életét és munkás­ságát dolgozza fel. Bakos Ambrus Nagykőrös történeté­nek kiemelkedő alakja volt, politikusként, közéleti mun­kájával jegyezte be nevét a krónikába. A jogi és közgaz­dasági végzettségű fiatalem­ber előbb jegyzője, majd sze­nátora, később több alkalom­mal főbírája is volt Nagykő­rös városának. Széles látókörű, művelt em­ber, aki egyéniségével, tehet­ségével, kitűnő fogalmazóké- pességével és fetopkai hajla- "rtiávSl meghatározta a Tanács Nagykőrösi Kgy. Kinizsi— Szigetújfalui SE. Vasárnap, hazai pályán, a bajnoki év legnehezebb, a fel­jutás szempontjából döntő jel­legű mérkőzését játssza a Ki­nizsi labdarúgó-csapata. A két megyei II. osztályú csoportból 3 csapat kerülhet fel a megyei 1. osztályba. Az Északi- cso­portban Dunavarsány csapata már bajnoknak tekinthető, a 2. helyezett Veresegyház csa­pata, mellyel versenyben áll a Déli csoport 2. helyezettje. Négy forduló van még hátra es a Déli csoportban még nem dőlt el az első két hely kér­dése. Az esélyesek helyzete a tabellán: 1. Szigetújfalu 22 15 3 4 67-17 33 2. Tápiószecsö 22 14 3 5 51-27 31 3. Nagykörös 22 12 6 4 43-18 30 Az ősszel Szigetújfalun for­ró légkörű mérkőzésen 1-1-es döntetlen volt az eredmény. A tavaszi idényben 21-6-as gól- különbséggel 13 pontot szer­zett az újfalui csapat. Idegen­ben győztek: Abonyban 1-0-ra, Tápiógyörgyén 3-0-ra, Herná- don 2-1-es, Örkényben 1-0-ás vereséget szenvedtek. Nem lé­gy őzhetetlenek! A Kinizsi ta­vaszi mérlege 16-6-os gólkü­lönbség, 12 pont. Nemcsak szépséghiba, de figyelmeztető, hogy Tápiógyörgyének lőttek 8 gólt és a további nyolc mér­kőzésen is csak nyolcat. A helyzetek kihasználásánál so­kat kell javulni. A vendégcsa­pat főleg felsőbb osztályok­ból gyorsan igazolt, jó képes­ségű játékosokból áll. Elnökük nyilatkozata szerint a cél ér­dekében, anyagilag is érde­keltté vannak téve, tehát csak­nem profi- csapat. A Kinizsi­nél sok a sérült, (Soós, Vigh, Pörge Dankó, Petrezselyem) gond az összeállítás, bármi­lyen összetételű lesz is a csa­pat, a jó küzdőszellemnek pá­rosulnia kell a szurkolók sportszerű biztatásával ezen a döntő mérkőzésen. Az ifikre tos azonban tudni, hogy az antenna alakja nem frekven­ciafüggő, azaz mindegyik műholdra jó az egyetlen pa­rabola. A gond a tányér nagyságával függ össze. A műsor szétosztó műhcldhcs legkevesebb 2,2—3 méteres la­vór kell, az alatt széteső, rossz minőségű képet kapunk. Ez törvényszerű! Ne tévesz- szük össze azonban ezt a DBS-műhold vételéhez szük­séges kisméretű antennával. Mivel ezek tízszer nagyobb teljesítménnyel sugároznak, ott már tényleg elegendő 60 cm—1,2 m átmérőjű an­tenna. Látszólag tehát egyetlen „lavórral” minden égi jelet otthonunkba varázsolhatunk. Ez mégsincs így, hiszen a műholdak nem egy helyről sugároznak. Egy következő írásunkban a létező és terve­zett műholdakról írunk. Ballal Ottó munkáját, s személyével fém­jelezte a magisztrátus mun­káját. Kiemelkedő szerepe volt a mezővárosi autonómia meg­őrzésében, a Szabad Királyi Város cím elérésében. Nemesi származása ellenére a neme­si kiváltságok eltörléséért, a polgári jog kivívásáért tevé­kenykedett. Az 1836—39-es re­formkori országgyűlésen mint képviselő több jelentős, a polgári átalakulást szorgalma­zó előterjesztést nyújtott be. Az 1848-as szabadságharc ide­jén a város főbírójaként dol­gozott, és szilárd hittel támo­gatta a nemzeti kormányt. A szabadságharc bukása után meghurcoltatásban volt része, vagyonát elkobozták. 1852-ben súlyos betegségben halt meg. Novák László könyvét a Nagykőrösi Városi Tanács tá­mogatásával adta ki az Arany János Múzeum. is a legnehezebb mérkőzés vár: 1. Szigetújfalu 22 18 1 3 67-24 37 3. Nagykörös 22 15 2 5 70-22 32 Az ősszel a tartalékos kö­rösi ificsapat védelmi hibák miatt 3-2-es vereséget szenve­dett. Most revánsot kell venni, de ehhez nagyon jó játék kell, győzelem esetén csaknem biz­tos a 3. hely megtartása. P. S. Cselgáncsozók Két korosztály cselgáncsozói részvételével Szegeden körzeti rangsorversenyt rendeztek, amelyen 12 szakosztály száz­ötven versenyzője között ott voltak a Nk. Kgy. Kinizsi SE fiataljai is. Közülük mind az öten értek el helyezést, s di­cséretet érdemelnek mindany- nyian. Űttörő I. korcsoport. 32 kilo­grammosok súlycsoportjában (9 induló közül): 3. Kecske­méti Attila. 35 kg-ban (13-an voltak): 1. Orosházi Zoltán (nagyon jó küzdőszellemmel eddigi nagy riválisát is legyőz­te). 38 kg (14): 5. Pál András. 49 kg (18): 3. Dobos Balázs. II. korcsoport. 38 kg (12): 3. Róka János. Pénteki sportműsor Labdarúgás. Vác: V. Szak­munkásképző—Nk. Toldi DSK, IV. korcsoportos megyei diák bajnoki helyosztó mérkőzés. S. Z. Fájó szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, a közeli, tá­voli rokonoknak, jó szomszédok­nak, ismerősöknek, akik szere­tett férjem. Becze Pál, édes­apánk, nagyapánk temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek Becze Pál- né és családja. Köszönetét mondunk azoknak, akik kedves halottunk. Szűcs Fe- rencné temetésén jelenlétükkel részvétüket fejezték ki. Szuda Jánosné és családja. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap Magánerős építkezésekhez Újfajta betonkeverék Spárgaládát szögeznek (Varga Irén felvétele) Széles látókör Kiadvány a főbíróról Sporthírek! Sorsdöntő rangadó!

Next

/
Oldalképek
Tartalom