Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-13 / 113. szám
8 PK.ST « .*#». fc yfl] 1988. MÁJUS 13., TÉNTEK iÉisalI írek pm Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből MULARTZ JÁNOS HENRIK HÁROMSZÁZ Eve született Dürnbcn és Győrben hunyt el Mulartz János Henrik orvos (1688—1777), az első győri kórház megalapítója. Már i kisgyermek korában feltámadt az érdeklődése az orvostudomány iránt, s czérl szülei korán elhatározták, hogy ezen a pályán egyengetik az útját. Az orvosdoktori diplomát azonban — sok balszerencsés körülmény egybejátszása miatt — csupán 1725-ben tudta megszerezni Itáliában, a pá- duai egyetemen. Felsőfokú tanulmányainak végeztével rövidesen Győrbe került, ahol csaknem negyedszázadon át mint várerődítési orvos tevékenykedett. Az 1749-es esztendő fordulópontot jelentett a városban, munkájával nagy népszerűséget és tekintélyt kivívó orvos számára: Győr városától — tiszteletre méltó orvosi tevékenysége elismeréseként — ingycnlelket kapott, amelyen saját vagyonából azután felépíttette az első győri kórházat; ez azon a helyen működött csaknem másfél évszázadon át, egészen pontosan 1751-től 1895-ig, amikoris a megroggyant épületet le kellett bontani. Az érdemes Mulartz doktor haláláig maga is a kórházban dolgozott, s végrendeletében egész vagyonát a kórházra hagyta. Ugyanezt tette egyébként jó évtizeddel korábban elhunyt nagyszerű felesége, Neubauer Mária Terézia is. Piacokon járva Tojás- és zöldségbőség A megyei és fővárosi piacokat valóságos tojásdömping jellemzi. A bőséges kínálat nyomán jelentősen csökkent a tojás ára. A Tolbuhin körúti csarnokban a magánkereskedők 1,50—1,70-ért, a tsz-ek már 1,30-ért is kínálnak toIIél vegén a vadasparkban Madarak és £ák napja , 1933. május 13., pén- • tek. Szerváé napja. A nap kél 5.10 — nyugszik 20.11 órakor. A hold kél 3.33 — nyugszik 17.32 órakor. ül U HATÓ' j »0 .1 A ll.W Pénteken a deli, délnyugati megyékben időnként erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan cső, zápor is várható. Többfclé megélénkül, helyenként megerősödik a keleti, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 20—25 fok között alakul. Ekliüs szekér Nem mindennapi mozgópavilon jelent meg a fővárosban a Hősök terén: század eleji ekhós szekéren kínálja a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet a zsűrizett portékáit. Az idegenforgalmi látványosságnak is beillő vállalkozás nagy sikert arat a fővárosba látogató külföldi turisták körében, akik nemcsak forintért, hanem az IBUSZ közreműködésével hitelkártyával is vásárolhatnak a népművészeti szuvenírokból. Képünkön: népművészeti rakományával az. ekhós szekér a Hősök terén. — MAV-tanfoIyam. A MÁV Budapesti Igazgatóság területén az oktatási főnökség sze- mélypénztáros, jegyvizsgáló, raktárnok, vonatfelvevő, váltókezelő, vonatátvevő munkakörök ellátására — megfelelő számú jelentkezés esetén — tanfolyamot szervez. Érettségizett tanulók jelentkezését .várják. KOSSUTH RADIO 4.39: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.20: Ki kit formált? 8.50: Népi hangszerszólók 9.09: Hétszínvirág 9.39: A szennai óvodások énekelnek 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Susongás 10.13: Arthur Grumlaux hegedül, Clara Ilaskil zongorázik 11.10: Magyar írás 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai könyvszemle 13.00: Klasszikusok délidőben 13.49: Defossez: Fanfár 14.00: Hírek. Időjárás 14.05: Műsorismertetés 14.10: 'Népdalcsokor 15.00: Erről beszéltünk .. • 15.30: Kóruspódium 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Alagsori tárlat. Mándy Iván hángjátéka 16 49: Filmzene 17.00: Kié a miénk? Vélemények a tulajdonról 17.25: Ir>Rrgazdák 17.30: Idősebbek hullámhosszán 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Könyvúidonságok ÍR 28: Műsorismertetés 1 R.30: Esti magazin 19.15: Az'Esti magazin melléklete 19.30: An^val a város felett íism.) 20.18: Oneraest 21.14: Kilátó ?9 eo: Hírvilág 22.30: Nemzettudat, szocializmus, művészet 23.20: Na.p'v mesterek — világhírű előadóművészek , 24 oo: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után pftOft RÄTMÖ 4 30: Reworell zí»nés műsor 6 00: Hírek Időiárás. Ütközben 6.05: Reggeli csúcs FOGADÓÓRA Dr. Csonka Tibor, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese május 16-án délelőtt 11 órától 13 óráig és délután 16.30-tól 18.30-ig hivatali helyiségében fogadóórát tart. — Texelektro-export. A budaörsi Texelektro Ipari Szövetkezet már 35 éves sikeres múltra tekint vissza. Az elmúlt évben 60 millió forintos nyereséget tudtak felmutatni. Az új szabályozók számukra is sok többletmunkát jelentenek, de a nehezebb gazdasági helyzetben is legalább 8 százalékkal kívánják a tőkés exportot növelni. — Befejezés előtt az olasz sor. Az Épületkerámiaipari Vállalat' burkolóanyagok gyárában tavaly vette kezdetét egy. nagyszabású rekonstrukció. A partner olasz cégtől származó technológiai berendezések telepítése végéhez közeledik. A közeljövőben megkezdhetik a próbagyártást a 30 X 30 és 30 X40-es méretű mázas burkolólapokból. A héten A loUó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a lottó 10. játékhetén a következő nyerőszámokat húzták ki: 4,7,46, 64, 80 SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 9.55: Esc. Bolgár film 17.20: Alkotás és személyiség. 18. rész (lsm.) 18.20: Esti mese 18.30: Mezőgazdasági magazin 19.30: Tévéhíradó 20.05 : Ragadozók. Angol természetűim 20.30: Agras 01. Tévéjáték, 1. rész 22.30: Pokoli vonat. Francia film 2. MŰSOR 16.55: Barátainktól. Magazin 17.35: Zenés vetélkedő 18.15: Marx és Engels életéből. NDK-tévéfilmsorozat, 8. rész 19.10: Esti mese 20.00: Fiatalok tévéklubja 20.00: Rajzfilm-összeállítás 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Leonardo da Vinci munkássága, Angol dokumentumfilm 22.40: Ein Kessel buntes. NDK- revümüsor, felv. 7.30: Hírek 7.33: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Az izraelita felckezet negyedórája 8.20: Granada! vásár 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 9.05: Napközben. Zenés délelőtt 12.00: Hírek, németül, oroszul és angolul 12.10: Szűcs Judit új nagylemezéről 12.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 12.58: Műsorismertetés 13.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 13.05: Pophullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Péntektől péntekig 16.58: Műsorismertetés 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 17.05: Kölvökrádió 17.30: ötödik sebesség 18.33: Fiataloknak 19.50: Egészségünkért! 20.00: Muzsikánál nincs jobb harál 21.00: Hírek, Időjárás. Ütközben 21.05: Senki többet? Harmadszor! 22.15: Máról holnapra 0.15: Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 9.00: Műsorismertetés 9.03: Időszaki kiállítások 9.08: A hugenották 10.10: Csak fiataloknak! 11.05: Esdeklő panasz 11.10: Górecki-művek 12.10: Zenetörténeti értéktár 13 oo: Hírek. Időjárás 13.03: Mösorlsm»r elés 13.05: A Láger fism ) 14.05: Zenekari muzsika 14.50: Toldv Ferenc: A magyar nemzeti Irodalom tó’tán» te a legrégibb Időktől a jf'en- korlg 15.00: Kereskedő Tamás és rozsra! Zoltán négykezes és kétzongorás hangversenye 16.13: Drezdai ünnepi játékok 23.35: Eszményi foglalkozás. Tévéjelenet MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 6.35: A Szovjetunió jégkorongbajnoksága 9.05: Hírek 13.30: Hírek 13.45: A kirgiz tv műsora 14.45: Dokumentumfilmek 15.10: Hírek 15.15: Tudomány: elmélet, kísérlet, gyakorlat 15.45: Gyermekműsor 16.15: A Moszkvai Allatkcrt építési gondjairól 16.45: Világhíradó 17.00: A „Moszkva csillagai” fesztivál zárókoncertje 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektor- fényében 19.50: A zárókoncert folytatása 20.50: Esti zenés szórakoztató műsor 22.20: Nyugtalan hajnal. Film 23.47: Mi — cigányok 18.16: Magyar zeneszerzők 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Műsorismertetés 19.05: Iskolarádió 19.35: Olasz muzsika 20.30: A Concentus consort hangversnye 21.15: A Berlini Filharmonikus zenekar hangversenye 22.29: Északi kórusmuzsika 23.09: Stewie Wonder énekel 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05: Meghökkentő mesék 9.30: Balettkettősök 10.10: Delta 10.35: Mozgató 10.45: Képújság 17.00: Hírek 17.05: Négy nap tévéműsora 17.15: Péntek délután 19.00: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Pálmai Gyula és Zimre Péter: A védelemé a szó 20.45: Reklám 20.90; Panoráma 21.35: Nézze meg ar ember! 21.50: Midem-gála *85 22.50: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.50: Vij?sti. Hírek szerbhorvát nyelven 17.55: Képújság 18.00: TTungalu Kupa nemzetközi öttusaverseny, Lovaglás 19.00: Dzsesszencia 19.30: Orákulumok, hiedelmek 20.00: Képújság 20.05: Olvasólámpa 20.35: Dosztojevszkij rajzai 20.55: Híradó 2. 21.10: Reklám 21.15: KKdnrázs 22.45: Képújság A hagyományokhoz híven az idén is megrendezi a madarak és fák napját a MEDOSZ Pest Megyei Bizottsága. Az e hét szombatján sorra kerülő esemény célja az, hogy ráébresz- sze a résztvevőket a természet védelmének, a béke megőrzésének, illetve az egészséges életmód, a szabad idő ésszerű eltöltésének jelentőségére. A cél elérésére a rendezők igyekeztek olyan programot összeállítani, amely alkalmas arra, hogy a budakeszi vadasparkban e napon mindenki találjon érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvénysorozat keretében fellép a lórévi nemzetiségi táncegyüttes és a Defekt Duó. Lesz lovasprogram, gyermekfilmvetítés, íjász- és kutyabemutató, valamint többek között sor kerül kerékpáros ügyességi vetélkedőre, az MHSZ lövészversenyére, madártani és gombabemutatóra is. A szabadidős programok keretében, a madarak és fák jást. A váci piacon 1,80—2,00 forint darabja. Gödöllőn általában 1,60-ért kínálják, de már 1,50-ért is árusítanak a termelők tojást. Számos zöldségfélének az ára is csökkent az elmúlt héthez képest. A váci piacon például a tölteni való paprika egy forinttal olcsóbb, mint az elmúlt héten volt. Gödöllőn az újburgonya a múlt heti 80 forintról 58 forintra esett és 10 forinttal olcsóbb az uborka is, mint ma egy hete. A Tolbuhin körúti csarnokban a magánkereskedők a korai újburgonyát 40—48 forintért, az óburgonyát 16,80- ért kínálják. A tsz-árudákban az óburgonya kilója 8,80 forint. A frjss termésű gyökér csomója 10—20 forint. A sárgarépa 10—18 forint csomónként. A tavalyi termésű sárgarépát kilónként 14—24 forintért mérik a kereskedők, a tsz-eknél 12 forint az ára. A paraj 19,80—24 forint, a karalábé a magánkereskedőknél darabonként 6,50—8,00 forint, a tsz-eknél már 5,80-ért is árusítják. Újdonság a zöldborsó, amit kilónként 180— 198 forintért és a zöldbab, amit 298 forintért kínálnak. Vácott az őstermelők 62 forintért, a gödi tsz árudája 66 forintért kínálja az élő csirkét. A burgonya kilója 14—16 forint. Salátát már 6 forintért lehet vásárolni. A tisztított sóska kilója 35—37 forint, a parajé 38 forint. K. Z. napjának vendégei találkozhatnak a szöuli olimpia magyar résztvevőinek egy csoportjával. Tiltott területek' Mt'Iirszrkmk A MÉM állat-egészségügyi és élelmiszer-higiéniai főosztálya felhívja a méhészek figyelmét, hogy nyúlós költésrothadás betegség miatt az alábbi helyekre tilos méhekkel vándorolni: Békés megye — Szarvas, Hajdú-Bihar megye — Hajdúböszörmény, Pest megye — Nagykőrös és Pécel, Szabolcs-Szatmár megye — Nyíregyháza, Jánkmajtis és Tolna megye — Németkér és Bátaszék. Mint lapunkban már megírtuk, idén április 8-án délután, a Ráckevei-Duna-ágban, a dunavarsányi partszakaszon Bán István 59 éves technikus légpuskalövéssel szemöldökén megsebesítette Kolozsvári Gábor 23 éves kenust, a válogatott keret tagját. Az előzetes szóváltás és a tetlegesség oka az volt. hogy a sportoló csónakjával beleakadt a horgász damiljába. A rendőrségi vizsgálat május 11-én ‘ fejeződött be, mert ekkor érkezett meg Kolozsvári Gábor külföldről, és kerülhetett sor a szembesítésre — tájékoztatott tegnap dr. Darvas József rendőr alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője. A vizsgálat legfontosabb megállapításai a következők: Utólag nem lehet kideríteni, hogy ki kezdte a szóváltást, a kölcsönös sértegetést, de bárki kezdte is, az nem szolgálhatott jogalapul a fegyver- használatra. A nyomozás során megdőlt Bán Istvánnak az a védekezése, mely szerint véletlenül sült el a légpuska. A Bűnügyi Technikai Intézetben készült szakvélemény szerint a puska működőképes. A csövéből kiKülöiulij a pedagógusnak Megyei győztes Első ízben került sor arra, hogy Budapest és Pest megye közösen rendezte meg a furulyán tanuló növendékek versenyét. A napokban lezajlott vetélkedőből a megye került ki győztesen: első lett Kotlár Anita ceglédi zeneiskolás. Ugyanebből a városból ketten értek el harmadik helyezést: Sindrai Borbála és Böszörményi Judit. Az őket tanító pedagógus — Bíró Emília — pedig tanári különdíjat kapott. Nagyszerű környezetben, szervezéssel, jó hangulatban zajlott le Abonyban a fafúvós növendékek megyei válogatója. A százkét résztvevőből 29 fuvolista, IS klarinétos, 6 oboás és mind a hét fagottos bekerült a továbbjutók közé. Rájuk Budapesten vár még egy válogató. lőtt lövedék súlyos sérülést, maradandó testi fogyatékosságot okozhat. Műszaki állapota megfelel a biztonsági követelményeknek. A csövéből csak az elsütő billentyű meghúzását követően jöhet létre lövés, A fiatal sportoló sérülése nyolc napon belül gyógyult, ám mint az orvosi szakvéleményben szerepelt, csak véletlen szerencsén múlt, hogy a lövedék nem csúszott kicsivel lejjebb, mert akkor a szemét érve maradandó fogyatékosságot okozott volna. délzott lövés esetében egyébként, súlyos testi sértés kísérleténél három évig, nem célzott lövésnél egy évig terjedhet a szabadságvesztés büntetése. A nyomozás kizárta a horgásznak azt a védekezését, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett. Kolozsvári Gábor ugyanis nem szállt ki a csónakból, közvetlen támadásról tehát nem lehetett szó. Megválaszolásra váró kérdés az is, hogyan jutott a horgász a fegyverhez, és miért vitte magával? Magyarországon ugyanis másfél évtizede nem árusítanak légpuskát. Bán István, állítása szerint, huszonöt éve kapta a fegyvert egy azóta meghalt ismerősétől, és a partra csak azért vitte magával, mert verebet akart lőni a kutyájának. A légpuskát elkobozzák, mondotta dr. Darvas József, erre a' bírósági ítélet után kerülhet sor. A történethez tartozik még az is, hogy Bán István tettének elkövetése után elhagyta a helyszínt, feleségével együtt gépkocsin budapesti lakására távozott. Amikor a rendőrök érte mentek, és kihallgatásra vitték, a véralkohol szintje 0,47 ezrelékes volt, ami nem számít alkoholos befolyásoltságnak. Bán István ellen egyébként folyik egy másik büntetőeljárás is, a Fővárosi XI. Kerületi Ügyészségen, vesztegetés alapos gyanúja miatt. Feltételezhető, hogy emiatt is ingerült, ideges hangulatban volt, amikor a kenussal szóváltásba keveredett. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítva, vádemelési javaslattal adta át Bán István ügyét az ügyészségnek. Ga. J. Legújabb állásajánlatunkl A Pest Megyei Munkaerő-szolgálati Iroda (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3.) a munkát keresők figyelmébe ajánlja a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat PURPACK Gyárát (Solymár, Terstyánszky út 89. 2085), ahol kiemelt exportmunkára, 3 műszakos munkarendbe keresnek: géplakatost, elektrom űsze részt]■ betanított munkást Kereseti lehetőség a kollektiv szerződés szerint. Jelentkezni lehet a munkaerő-szolgálati irodán személyesen vagy a 852-411 -es telefon 191-es és 149-es mellékén Szabó István és Váry Tiborné ügyintézőknél, valamint a vállalatnál, a fenti címen és ■a (26)-39-033-as, illetve a 39-148-as telefonon. mmA rádió~és tv műsorából 185-794 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) Hétfőn és pénteken 10 és 16, szerdán 13 és 18.30 között A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES RIPORTER _ KÁN TO R MIKLÓS HA GONDJA VAN ÉS SEGÍTSÉGRE SZORUL, hívja fel vagy keresse feli (Budapest V. kerület, Kossuth Lajos utca 2/a., I. emelet) Vádemelési javaslat A legpuskás horgász ellen PEST A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárd Andrii, — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. SÍI. irAnyITOSZAM : 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi teleíonja:-------- 343-100 és 336-130. — Szerkesztőségi titkárság: 335-365. F1ÓKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pl. 19 . 2701. Telefon: l'l-400.L— ÉRDI H ÍR, sP Érd Engels ű. 1—3. 2030. Telelőn: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság tér 10. Pl. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONOR1 HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. -2" NAGYKŐRÖSI’ HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 51-398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesltöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Híriap-előfizetésl és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest XIII., Lehel u. 10/a — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft; 12 oldal 2,20 Ft. Elöfídi’j. eEy hönapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 9133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 061 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) ISSN 0209—5167 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 013»—275» (Váci Hírlap), /