Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-08 / 83. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXII. ÉVFOLYAM, 83. SZÁM Ára: l,i!0 forint 1988. Április 8., péntek A kormány szóvivőjének tájékoztatója Ölest tartott a Minisztertanács ■ A Minisztertanács • csütörtöki üléséről a kormány szóvivője az alábbi tájékoztatást adta. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomá­sul vette Grősz Károly miniszterelnök jelen­tését Willi Síaphnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének Ma- 1 gyarországon tett hivatalos, baráti látogatá­sáról. A■ kormány megtárgyalta az 1987. évi pénz­ügyi-gazdasági ellenőrzésekről, valamint a népi ellenőrzés 1987. évi munkájáról szóló előterjesztéseket. A Minisztertanács áttekintette a fogyasztá­si, értékesítő és beszerző szövetkezetekről szóló törvényerejű rendeletét, és javaslatot tett az Elnöki Tanácsnak az érvényben lévő jogszabály módosítására. A kormány elfogadta Sopron-Iíőszeghegy- alja üdülőkörzet regionális rendezési tervét és fejlesztési programját. A vállalatod eddig megfogadták az önmérséklet! felhívást Kádár—Jakes találkozók Csehszlovák—magyar felső szintű tárgyalások Z Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­^ kárának meghívására csütörtökön baráti munkalátogatásra $ Budapestre érkezeit Milos Jakes, Csehszlovákia Kommunista á Pártja Központi Bizottságának főtitkára. Kíséretében volt £ Michael Stefanák, a CSKP KB tagja, a külügyi osztály ve- Z zctöjc. y A Ferihegyi repülőtéren Kádár János, valamint Kotai ^ Géza, a KB tagja, a külügyi osztály vezetője fogadta a cseh­it szlovák vendégeket. Jelen volt Rarity Miklós, hazánk prágai á és Ondrej Durej, Csehszlovákia budapesti nagykövete. Bányász Rezső a Minisz­tertanács üléséről kiadott köz­lemény ismertetése után, a Parlamentben tegnap megtar­tott kormányszóvivői tájékoz­tatóján részletesen szólt a ma­gas szintű NDK—magyar tár­gyalásokról. Rámutatott, hogy Willi Stoph budapesti látoga­tása a két ország vezetői kö­zötti rendszeres találkozók ke­retébe illeszkedett be. A meg­beszélések rendkívül szívélye­sek, tartalmasak voltak. Köl­csönösen nagyra értékelték azt a tevékenységet, amelyet az NDK, illetve a Magyar Nép- köztársaság folytat az európai biztonság ügyének . további előmozdítására. Természetesen részletesen megvitatták a két­oldalú kapcsolatok fejlesztésé­nek ügyét is. Az NDK hazánk egyik legfontosabb szocialista gazdasági partnere. Ezt tük­rözi árucserénk is, amelynek volumene a nyolcvanas évek végére meghaladja a kétmil­liárd rubelt. A magas szintű budapesti tanácskozás alkal­mat nyújtott arra is, hogy megvitassák az előrelépés le­hetőségeit. Gyorsítani kíván­juk a termelés) kooperációt, a közös vállalatok létesítését. Az eddigi gyümölcsöző együtt­működésünket például a mik­roelektronikában, a biotech­nológiában szélesíteni akar­juk. Többa'drl'j konzultáció a gyermekruhák árairól Bányász Rezső hangsúlyoz­ta: a bővülő és gazdagodó kapcsolatokat tükrözte a ma­gyar—NDK gazdasági és mű­szaki-tudományos együttműkö­dési bizottság szerdán Berlin­ben befejeződött elnöki talál­kozója'. Mélyítik egymás jobb megismerését a magyar kul­túra napjai is. amelyek most zajlanak az NDK-ban. Jövőre a Német Demokratikus Köz­társaság rendez Magyarorszá­gon ilyen kulturális napokat. Az ilyen eseménysorozatok na­gyon hasznosak és eredménye­sek — állapította meg az ál­lamtitkár. Bányász Rezső ezután vála­szolt az újságírók kérdéseire. Megkérdezték, hogy milyen benyomásokat szerzett a kor­mány azután, hogy április 1- jén- megszűnt - az úgynevezett „árstop". A szóvivő hangoz­tatta. hogy az árak alakulása természetszerűleg széles réte­gek érdeklődését váltja ki. Áprilisból még csak néhány nap telt el, s azok egy része is ünnep volt, így a kormány nem rendelkezhet máris átfo­gó összegezéssel arra vonat­kozólag, hogy milyen hatása volt ennek. Az illetékesek azonban jelezték, hogy olyan benyomásuk van. hogy a vál­lalatok megfogadták a kor­mány korábbi önmérsékletre vonatkozó felhívását, amelyet annak idején irányelvébe fog­lalt. Nemcsak egyes indokolt­nak tekinthető áremeléstől álltak el, hanem egyes cikkek árát csökkentették is. Egy másik kérdésre, amely visszautalt Grósz Károly szom­bathelyi látogatásakor tett ígéretére, hogy a kormány meg fogja vizsgálni a gyer­mekruhák magas árait, s va­lamiképpen javítani igyekszik a helyzeten, Bányász Rezső emlékeztetett rá, hogy leg­utóbb a parlament illetékes bizottsága előtt ismertették a lehetőségeket. A SZOT is meg­vitatta a kérdést. A kormány — mondotta Bányász Rezső — további konzultációkat folytat az érdekeltekkel. Majd jelen­tést tesz az Országgyűlés legközelebbi ülésszakán. Kclíságcsökkentés a nagyberuházásoknál Részletesebb tájékoztatót kértek a szóvivőtől az 1937. évi pénzügyi gazdasági ellen­őrzések tapasztalatairól, amely­ről egy előterjesztés a közle­mény tanúsága szerint a Mi­nisztertanács napirendjén sze­repelt. Bányász Rezső el­mondta. hogy a vizsgálat eredménye tükrözte az egész magyar gazdaság helyzetét, problémáit, ellentmondásait, feszültségeit, sőt az irányítás következetlenségeit is. A vál- (Folytatás a 3. oldalon.) Első alkalommal rendezték meg a Hazafias Népfront és a KISZ vezetőinek hivatalos ta­lálkozóját csütörtökön a HNF Országos Tanácsának székha­zában. A tárgyalóküldöttsége­ket Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, illetve Hámori Csa­ba. az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára vezette. Az ifjúsági szövetség vezető testületének kezdeményezésére létrejött tanácskozás célja az volt, hogy a KISZ újabb part­nert, szövetségest találjon az ifjúság helyzetének javítását szolgáló törekvései megvalósí­tásához. A foglalkoztatáspolitikai gon­dokat és azok okait elemezve mindkét szervezet képviselői hangsúlyozták: a foglalkozta­tás várható feszültségeinek Megnyugtatóan jó gazdálko­dási eredményeket mutat fel a Dunai Kőolajipari Vállalat. Az elmúlt éyben a mérleg szerinti eredményük egymil- liárd 230 millió forintot je­lentett. A január 1-jétől élet­be lépett gazdasági és pénz­ügyi szabályozók, illetve az azokra történő átállás nem tették lehetővé a konkrét éves terv elkészítését. Ezzel kapcso­latban április 23-án a tröszti igazgató tanácsülésen dönte­nek. Naturális terv azonban most is létezik. Miként azt Bolla Istvánná, a DKV tervgazda­sági főosztályvezetője elmond­ta, erre az esztendőre 4,9 milliárd forintnyi a bruttó eredményterv. A már említett igazgatótanács-ülésen ezzel kapcsolatban kisebb módosító­sok várhatók. A tiszta nyere­ségnek azonban minimálisan el kell érnie az cgymilliárdot. Tavalyi, különösen kimagasló eredményességükön nekibuz­dulva megpályázták a Kiváló Vállalat címet. Az idei, remélhetően sike­res, exportteljesítés révén tő­kés piacról 240 millió dollá­ros bevétel szármázhat.: A szo­cialista országokba irányuló rubelelszámolású kivitel érté­ke pedig elérheti a 800 millió forintot. Az efep negyedéves eredmények a , reményeket megerősíteni látszanak. A na­Thatcher Ankarában Margaret Thatcher brit kor­mányfő csütörtökön Ankará­ban megkezdte tárgyalásait Turgut Özal török miniszter­elnökkel. Thatcher és özal kétórás megbeszélésén elsősorban az iraki—iráni háborúról, Ciprus­ról cs gazdasági kérdésekről volt szó. özal tájékoztatta ven­dégét nemrégiben folytatott iraki és iráni tárgyalásairól. Törökország mindkét ország­gal jó kapcsolatokat tart fenn, s igyekszik közvetíteni közöt­tük a harcok befejezése érde­kében. Thatcher és özal megvizs­gálta. milyen intézkedésekkel lehetne ösztönözni a brit válla­latokat törökországi beruházá­saik fokozására. Özal remé­nyét fejezte ki, hogy hama­rosan megkezdődhetnek a tár­gyalások Törökország teljes jogú EGK-tagságáról, s hírek szerint Thatcher ehhez segít­séget is ígért ve&déglátáinak. megelőzésére, illetve a már lé­tező gondok kezelésére fel kell készülni, de a stabilizációs programot és ezen belül a szer­kezetváltást, a műszaki fej­lesztést nem fékezhetik fog­lalkoztatáspolitikai meggon­dolások. A IÍISZ lakáspolitikai kon­cepcióját áttekintve a Haza­fias Népfront vezetői nem ér­tettek egyet a lakossági ter­hek átrendezésének arányai­val kapcsolatos javaslattal, to­vábbá a javasolt intézkedések tervezett gyors bevezetésével. A KISZ vezetői — lakáspoli­tikai koncepciójuk alapelveit fenntartva — hangsúlyozták: ezt az elgondolást csak egy­ségében lehet kezelni, de ele­meire bontásakor is vizsgálni keil azok egymásra hatását, A résztvevők megtárgyalták az ifjúság politikai tagozódá­sának kérdését is. turális tervhez képest 20 szá­zalékkal többet teljesítettek. A DKV négy, népgazdasági szempontból nagy jelentőségű beruházást, fejlesztést hajthat végre világbanki hitelből. Az idén az első félév végén meg­kezdheti a termelést a hidro- génfluridos alkilezőüzem. Évente 120 ezer tonnányi 95-ös oktánszámú 0,15 száza­léknyi ólomtartalmú alkilált benzint készíthetnek. Az ex­portra kerülő motorbenzin így megközelítheti a nyugati or­szágokban előállított üzem­anyagok színvonalát. És ami cseppet sem elhanyagolható szempont: megfelel a környe­zetvédelmi előírásoknak. Már adott a licenc és előkészítés alatt áll a maleinsavanhidrid — rövidítve: MSA — üzem beruházása. Előzetes tervek szerint legkésőbb 1991-ben kezdhetné meg a termelést. Évente 600 ezer tonna magas oktánszámú benzint nyerhet­nek és értékesíthetik, annak egy jelentékeny részét tőkés piacon. A HF alkilezőüzem beru­házási költségei elérték az 1,3 milliárd forintot, az MgA-é pedig megközelítheti a 800 milliót. A maleinsav- anhidrid-üzgm létesítése ré­vén a, benzolról rátérhetnek a normál butánanyagok előál­lítására. A Dunai Kőolajipari Válla­lat igyekszik maximálisan ki­Kádár János és Milos Jakes a délelőtti órákban megbeszé­lést tartott a csehszlovák ven­dégek szállásán. Az eszmecse­rén részt vett Kótai Géza és Michael Stefanák. A testvérpártok vezetőinek tárgyalását követően az MSZMP Központi Bizottságá­nak nevében Kádár János díszebedet adott Milos Jakes tiszteletére. Az ebéden, ame­lyen reszt vett a magyar párt­ós állami élet több vezető sze­mélyisége, Kádár János és Mi­los Jakes pohárköszöntöt mon­dott. Milos Jakes és kíséretének tagjai délután Budapest ne­vezetességeivel ismerkedtek. A rövid városnéző sétán Iványi Pál. a Fővárosi Tanács elnöke kalauzolta a vendégeket, akik elsőként a Halászbástyát ej­tették útba. A rövid városné­ző program a Belvárosban ért véget; Milos Jakes'és kísérete végigsétált a Váci utcán, s megtekintette a Duna-korzót. A városnézés után Kádár János és Milos Jakes a Köz­ponti Bizottság székházában szűkebb körben folytatott megbeszélést, A tárgyalásokat követően Milos Jakes rövid nyilatkoza­tot adott a sajtó képviselői­nek. Baráti munkalátogatásának befejeztével a kora esti órák­ban Milos Jakes elutazott Bu­dapestről. A CSKP KB főtit­kárának és kíséretének búcsúz­tatására a Ferihegyi repülő­téren megjelent Kádár János és Kótai Géza. Jelen volt Ba- rity Miklós és Ondrej Durej. A két párt vezetője őszinte, baráti légkörű megbeszéléseken tájékoztatta egymást az orszá­gaikban folyó szocialista építő­munka napirenden lévő fel­adatairól. a gazdasági reform és a politikai intézményrend­szer korszerűsítésének követ­kezetes kibontakoztatásáról. Véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, valamint a kommunista és munkásmoz­galom időszerű kérdéseiről. Megvitatták a két párt, a két ország együttműködésének helyzetét és a kapcsolatok fej­lesztésének lehetőségeit. A megbeszélésekről közös közle­ményt adtak ki. Az MSZMP főtitkára és a CSKP KB főtitkára megálla­elégíteni a belföldi igényeket is. Viszont érthetően a tőkés piachoz alkalmazkodva növel­ni szeretnék a devizát hozó exportot, mindenekelőtt az energetikai, az aromás, a pa- rafin- és a motorolaj-terméke­ket. Bizonyos szakmák iránt annyira túlzott az érdeklődés, hogy a szakmunkástanulóknak elhelyezkedési gondjaik le­hetnek. Mégsem tudják a fia­talokat más területre irányí­tani — hangzott el többek kö­zött a Pest megyei pedagó­giai napok szentendrei ta­nácskozásán, ahol a foglal­koztatáspolitika időszerű kér­déseiről volt szó. Dr. Soós Adrianna, az Ál­lami Bér- és Munkaügyi Hi­vatal főmunkatársa beszélt a munkaerőpiacot átalakító ked­vezőtlen gazdasági változá­sokról, s arról, hogy a sürgető szerkezetváltás sok ember számára átmeneti munkanél­küliséget okozhat. Ebben a leginkább érintett rétegek a szakképzetlenek, a csökkent munkaképességűek és a pá­lyakezdők. Mindenütt a vál­tozásokhoz könnyen alkalmaz- | pította, hogy a nemzetközi helyzetben kedvező változá­sok tapasztalhatók. Erősödött és tartalmasabbá vált a ke­let-nyugati párbeszéd, nö­vekszik az egyetemes problé­mák közös megoldására irá­nyuló készség. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt és Cseh­szlovákia Kommunista Pártja nagy jelentőségűnek tartja a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült. Államok között a közepes és rövidebb hatótá­volságú rakéták felszámolásá­ról kötött szerződést. A két főtitkár értékelte a helsinki folyamat eredményeit, líifejezték országaik készsé­gét, hogy továbbra is hozzá­járulnak e folyamat tovább­fejlesztéséhez, a jószomszédi viszony, a bizalom, a békés egymás mellett élés és a köl­csönös megértés kialakításá­hoz Európában. A két ország kapcsolatáról szólva Kádár János és Milos Jakes megelégedéssel állapí­totta meg, hogy a Magyar Szo­cialista Munkáspárt és Cseh­szlovákia Kommunista Pártja, a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság kapcsolatai a mar­xizmus—leninizmus és az in­ternacionalizmus elvei alap­ján, a MNK és a CSSZK kö­zötti barátsági, együttműködé­si és kölcsönös segítségnyúj­tási szerződésnek megfelelően fejlődnek. A két főtitkár állást fog­lalt a KGST-együttműködés továbbfejlesztése mellett is, különös tekintettel az objek­tív gazdasági törvényszerűsé­gek következetes érvényesíté­sére, a tagállamok sajátossá­gaira. A továbbiakban kulturális és tudományos kérdésekről tárgyaltak. Majd a nemzetisé­gek helyzetéről szólva a két pártvezető hangsúlyozta: nagy jelentőséget tulajdonítanak a Magyar Népköztársaságban és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságban élő nemzetiségek helyzetének, a sokoldalú fej­lődésükhöz szükséges feltéte­lek biztosításának, beleértve az anyanyelvi oktatást és ne­velést, Aláhúzták, hogy a nemzetiségi kérdésnek a marxizmus—leninizmus elvei alapján történő kezelése Cseh­szlovákiában és Magyarorszá­gon a két nép közötti barát­ság erősítésének fontos eleme, és ez hozzájárul a szocializ­mus tekintélyének növelésé­hez, az európai együttműkö­dés és bizalom erősítéséhez. Kádár János és Milos Ja­kes baráti munkatalálkozója szívélyes, elvtársi légkörben, a megvitatott kérdésekben megnyilvánuló nézetazonos­ság jegyében zajlott le. Milos Jakes a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban teendő baráti látogatásra hív­ta meg Kádár Jánost, aki a látogatást köszönettel elfo­gadta. kodni tudó, szakképzett dol­gozókat keresik. A pályaválasztási tanács­adók felelőssége is megnőtt ma, amikor például az érett­ségit ajánlják, ami egyetlen munkakör betöltésére sem jo­gosít, de kétségtelenül széles körű általános műveltséget, szilárd alapot teremt minden fiatalember számára. Egyesek véleménye szerint a munkahelyi hűség mellett jobban kellene értékelni a mo­bilitási hajlandóságot, amire a jövőben különösen nagy szük­ség lesz. Nem véletlen, hogy elsőként Pest megyében ala­kult meg a foglalkoztatáspoli­tikai tanács. A tanácskozáson részletesen foglalkoztak a szakképzés helyzetével, a létszámtervezés jelentőségével, a foglalkozta­táspolitika és az oktatás ösz- szefüggcséivel. Szerelik a golyósmalmot Az Ere- és Ásványbányák pilisvörüsvárl üzemében a napok­ban kezdi meg működését a mikrodolomit-gyártó üzemre?/. Képünkön a golyósmalom beépítésén dolgoznak a központi gépjavító szakemberei: Kohlboffer István,• Drávái- László és Krammer Gyula. (Erdősi Agnes felvétele) A népfront és a KISZ A fiatalok helyzetéről Ólommentes benzin Százhalombattáról A tervről később döntenek Pest megyei pedagógiai napok Divatszakmák, lehetőségek

Next

/
Oldalképek
Tartalom