Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
12 1988. ÁPRILIS 30., SZOMBAT MINT MINDIG, MOST IS JŐ IRÁNYBA MUTAT Hite sarkallta tettekre Meg-megall a padok közt, amíg magyaráz. Mögötte egy nebuló súg valamit a társának. Visszalép, de a mondatot nem hagyja abba: ... — a fűz jellegzetes vízparti fa... — Közben lassú mozdulattal végigsimítja a bozontos fejet. Bállá Benjámin kömyezetismeret-órát tart az ötödik á-ban. Ezt a tantárgyat szeretik a dunabogdányi gyerekek. Felelgetnek szépen. A mai téma közelebb áll hozzájuk a többinél, hiszen a vízi világot nap mint nap megfigyelhetik. A tanár úr is a folyó mellett nőtt fel, csak jóval délebbre, Dunaújvárossal átellen- ben: Szalkszentmártonban. Földművelésből éltek. A család minden tagjának bőven kijutott a dologból, de ezért az ifjú Benjámin elvégezte a nyolc elemit. Az utolsó két esztendőt kitűnő eredménnyel. Maga senrí tudta, mi történt vele, hirtelen ébredt benne a megismerés vágya. Református lelkészük nemcsak hittanra tanította őket, hanem sokat beszélgetett is velük. Egyszer például arról, hogy ki mi szeretne lenni. Ezen ő akkoriban nem gondolkodott. Természetesnek vette, hogy majd folytatja szülei munkáját. így csupán azt felelte: jó lenne többet tudni. Szívből hangozhatott ez a vágy, mert amit a tanítónak nem sikerült elérnie, azt a lelkésznek igen. Addig járogatott hozzájuk, mígnem a szülei rászánták magukat: ezt a fiukat magasabb iskolába engedik. Édesanyja kísérte Dunavecsére. Ott volt legközelebb polgári iskola. S mert 1944-et írtak, légiriadó akasztotta meg útjukat, de csak odaértek. Az igazgatót nem találták az iskolában, elmentek a lakására. Szinte ráförmedt: Mi akarsz te lenni? Főszolgabíró vagy alispán? Csöndesen, ám némi makacssággal válaszolta: egyik sem, csak többet szeretnék tudni. öt tantárgyból kellett különbözeti vizsgát tennie. Az igazgató a sajátjaiból megbuktatta ... Most már a lelkésznek nemcsak a szüleit, őt is győzködnie kellett, hogy ne adja föl. Patrónusa tisztában volt azzal — hiszen ő készítette fel —, hogy a fiú tud. Két esztendővel később sikerült a különbözetije. Neked tanítani kell — jelentette ki akkor. Elment vele a pótfelvételire kerékpárra] Budára, a tanítóképzőbe. Nem tudni, melyikük izgult jobban. Csak akkor nyugodtak meg, amikor nevét olvasták — a felvettek között. 1953-ban már a főiskolát is elvégezte: földrajz—történelem szakon... Pályáját Visegrádon kezdte, mégpedig úgy, hogy mindjárt egy kis csapadékmérő állomást létesített a Nagyvillámon. A gondolat, hogy meteorológiai megfigyeléseit folytassa, akkor merült föl benne, mikor ide, Dunabogdányba került. Húsz esztendeje már ennek. S ebből majdnem három eltelt, amíg elképzeléseit megvalósította. Csakhogy már nem egyedül méregetett, hanem a diákjaival, s nem csak csapadékot, hőmérsékletet is. Mind a mai napig hetenként ketten váltják egymást — vetekszenek a feladatokért. Ez idő alatt Bállá Benjámin híre messzire jutott, ö ugyan csak egyszer publikált szak- folyóiratban, de az Országos Pedagógiai Intézet így is fölfigyelt rá. Az ország minden részéből megkeresik. Aztán a jövőről esik szó. Szinte megüt a következő mondata. Szilveszterkor töltötte be a hatvanadik évét, most már nyugdíjas. Nem kerülhetem el a kérdést: ki fogja folytatni? Talán az egyik fiatal kolléganő. Érdekli, és tudja is használni. Szorongató érzés vesz rajtam erőt, mert az ősz pedagógus szavai nem győztek meg igazán. Hazafelé még megállók a gyakorlókertnél. Tiszteletteljes távolságban, mint ahogy ezt az emlékműveknél teszik. Végtére is, három és fél évtized — dehogy! — egy élet hite van abban az alkotásban. Fölnézek a szélzászlórúdra. Mint mindenkor, jelzője most is jó irányba mutat. Egy csapat gyerek játszik arra. Igen... talán ők folytatják — ha megnőnek. Vennes Aranka AZ ERŐS FÉRFIAK IS ELÍRZÉKENYÜLNEK NÉHA Magyar város Tengizben Négyen üljttk körül az asztalt. Beszélgetőpartnereim közül ketten — Dezső József és Jászai Gáspár — már veteránnak számítanak a sivatagi munkában, Tóth Sándor még újonc. Ha sikerrel veszi a minősített hegesztői vizsga akadályát, néhány hónapon belül tagja lesz a Vegyépszer valamelyik Tengizbe induló csoportjának. Sok mindenről szó esik, hiszen arra vagyok kíváncsi, mi inspirálja arra őket, hogy erre a rendkívül nehéz körülmények között végezhető munkára jelentkezzenek. ■íj „Méneseknek nyargaló futása zúg a szélben, körmeik dobognak” (Vimola Károly felvételei) — Nehéz munkára vállalkoztunk, de nem a lehetetlenre. Mindenki állított maga elé valami célt, aminek érdekében vállalta a tengizi munkát. S rendszerint ez ad erőt az embernek. Cél adta kitartás A célokról. A maglóéi Tóth Sándor két kezével fogja a fejét: — Három éve építkeztünk. Legatyásodtunk, eladósod- tuink. Nem hogy behútorozni, bekeríteni sem tudtam. Bírom a munkát, szeretem a meleget, ezért, amikor olvastam az újsághirdetést a tengizi munkáról, azonnal jelentkeztem. Ne kérdezze, mit szólt a feleségem! Alig beszélünk azóta. Persze megértem ón, kétéves a kisfiúnk ... Dezső József ék hat gyereket neveltek. Igaz, asszonylányuk is van, de ki látott már olyan fiatalt, aki tizennyolc-húszéves korában nem szorul szülői támogatásra? De- zsőné rokkantnyugdíjas, há- romezerhatszáz forintja még a rezsire sem elég. így Dezső József éknél komoly gazdasági kényszer a külföldi munka. — Ügy jöttem haza Tengiz- ből, hogy többet nem megyek vissza. De mi is építkezünk, a tizenhat éves lánynak is nőnek az igényei, no meg ugyancsak sokba kerül a nyolcéves fiú. Ezért úgy gondoltam, amíg bírom és megfelelek a rendkívül szigorú orvosi vizsgálaton, addig kimegyek újra — meséli Jászai Gáspár. Nem mindenáron Anyagi biztonságot, jólétet akarnak a családjuknak, de úgy tűnik, nem mindenáron. Jászaiék kisfiával például komoly gondok mutatkoztak az iskolában. Nehezen tűrte a fegyelmet. elhanyagolta a tanulást a napköziben. Az édesapa egy időre lemondta a kiutazást, komolyan kézbe vette a lurkó nevelését. Tóth Sándor, az újonc, nagyokat hallgat, miközben a másik kettő a tengizi élményekről beszél. Az áruházról, amelyet Flóriánnak becéznek, a kikapcsolódási, szórakozási lehetőségekről a város művelődési központjában. A videó- vetítésekről, amelyek sztárja általában az egyhetes TV-híradó, a ronggyá olvasott napilapokról — ámenekre Tengiz- ben nem vonatkozik az a mondás, miszerint nincs avultabb egy tegnapi újságnál. A helyi KISZ-szervezet biztosította utazási lehetőségekről. Arról, hogy aki akarja, befizethet egy jaltai üdülésre, akár családostul. — Haragszom, amikor rémisztgetik a tengizi körülményekkel a jelentkezőket — mondja bosszúsan Jászai Gáspár. — Munka ez is, mint a többi. Ha az újoncok megfogadják a tapasztaltabbak tanácsát, akkor nincs baj. — Például azt, hogy korán feküdjön le az ember —szól közbe Tóth Sándor, az újonc. — Én, ha megiszom egy üveg sört, mindenhol pillanatok alatt el tudok aludni. Dezső József és Jászai Gáspár nagyot nevetnek. — Hét közben ott ugyan nem találsz sört, még altatónak sem — ad magyarázatot a derültségre Jászai Gáspár, majd hozzáteszi —, és ajánlatos hét végén is csínján bánni az itallal. Kérdő tekintetemet látva folytatja: — Tapasztalatból mondom. Az egész heti alkoholmentes- ség után egy üveg bor nagyon meg tudja zavarni a fejeket. Olyankor elérzékenyül az ember. és legszívesebben a bőröndje után nyúlna ... Móza Katalin Levél Petőfi Sándornak A visító vércse elhagyott szarkafészekben költi tojásait KEDVES BARÁTOM! U gye nem veszed rossznéven, hogy csak így, egyszerűen letegezlek, s barátomnak merészellek nevezni, de oly közel állsz hozzám, s persze minden magyarhoz, hogy úgy érzem, barátom vagy. A te költeményeiden nevelkedtem, sokat tanultam tőled, s közben mindent tudtam rólad, mint a hozzám közelebb állókról. Tudtam, mit szeretsz, szép lányt, bort, a rónát, a magyart, a szabadságot, s tudtam, mi ingerel kifakadásra: ha csak a nyelv mozog, s a kéz pihen, a gyávaság, csúfos futás. Tudtam, mikor mozdította meg a szerelem a szívedet, tudtam, mikor bántotta bú a lelkedet. Olyan vagy előttem, mint egy nyitott könyv, úgy ismerlek, ahogy csak barát ismerheti barátját. Mégis, voltak pillanatok, amikor nem értettelek. Nem értettem például, hogyhogy nem szeretheted a Kárpátokat, s miért épp a pusztára vágytál mindenhonnan visz- sza-vissza. Mit tudtál szeretni azon a nagy lapályon? Képtelen voltam megérteni. Persze ne csodálkozz! Hegyek, dombok között nőttem fel, s a magasba futó hegygerinc az volt nekem, mint neked távolban egy gémeskút. Valahogy nem is ismertem igazából * te rónádat, s nem is volt szemem hozzá. Pedig te jó szóval igyekeztél felnyitni s vezérelni tekintetem, de sokáig ellenálltam. Mert mit láthat ott manapság az ember? Egy-egy város templomának tornya helyett óriási tartóoszlop ködük a távolban, amin ezer kilovol- tok futnak. Ki tudja, hová? A fák lombjai fölé pedig hidro- glóbusok magasodnak. Egyszer, Szolnok irányából jöttem Budapestre, s körbepillantottam az úton. Jobbra, balra, előttem, mögöttem — nem lódítok — hat hdiroglóbust számoltam meg. Bár egyszer már engem is megrendített a puszta látványa. Vacogva álltam egy valódi huszadik századi vegyigyár előtt autóbuszra várva, s egyszer csak a lepárló tornyokra vetődött tekintetem. Valami olyat láttam, amit még soha, s valami olyat éreztem, amit sajnos ritkán érzek. A két ezüstösen fénylő lepárló- torony között a világító fehér téli égen vörösen lángolva bukott egyre lejjeb és lejjebb a nap korongja. Nehezemre esett elszakadni a látványtól... Alig említettem most egykét dolgot a több ezer korszerű találmány közül, amivel manapság telehintik szeretett Alföldedet, de tudom, neked már ez is sok. Azért ne keseredj el! Vannak még helyek a rónán, mit átölel a Duna— Tisza karja, ahol nincs távvezeték, ahol nem fut vasúti sín, ahol nincs hidroglóbus, gyár. Ott én is, s a korombéliek is azt látják, amit te láthattál valaha: kútágast, nyargaló méneseket, töméntelen bíbicet, mely a vízparton jajgat keservesen, a nap sugarainak lángesőjét, a homályból felbukkanó kék gyümölcsfák ormát, kurjantó csikósokat. Csakhogy ehhez nálunk védetté kellett nyilvánítani az ország egy darabkáját. Így született meg 1975-ben a Kiskunsági Nemzeti Park, amely hat részből áll. Közülük legnagyobb a szikes puszták területe, amely tizenegyezer- hektárnyi nagyságú, s ebből Pest megyében található négyezer-ötezer hektár. Szükség volt erre az óvintézkedésre nagyon, hisz Közép- és Nyugat-Európában csak két ilyen nagy kiterjedésű szikes puszta van: a Hortobágy és ez. Páratlan tájkép, mely páratlan növény- és állatvilágnak ad otthont. S bár ez a föld iga-, zán nem alkalmas mezőgazda- sági művelésre — hiszen ha leesik egy kis csapadék, borzasztóan megduzzad, ha pedig kisüt a nap, ujjnyi repedések tarkítják a talajt —, mégis feltörné a magyar ember, ha nem vigyáznának rá. S Í gy a puszta nekünk is megmaradt az általad százszor megénekelt szépségében. Megmaradtak a virágok, melyek közül márciusban a fehér kővirág borítja hószínű lepellel a rónát, áprilisban pedig arany szőnyeget húz rá a madárhúr, a villárboglárka, a kutyatej és a gyermekláncfű. Nyáron, mikor a nap sugara égető özönnel ömlik a pusztára, kiszáradnak a füvek, virágok, s csak a bárányparéj és a sziki mé'zpázsit érzi jól magát. De ősszel ismét színes ruhába öltözik a táj, s felveszi a gyönyörű sóvirág lila ruháját. S halljuk mi is a békákat a kisebb vízfolyásokban, tocsogókban. Ilyenkor járnak a vizes foltokba lerakni petéiket a vöröshasú unkák, s az ékszerszépségű levelibékák. Nekünk is énekel a mezei pacsirta, mintha nem is tudná, milyen nagy szerencséje van, hogy itt él. Máshol már nem szólna a hangja. A nádas a foltos nádi poszáta énekétől hangos, mely ezekben a napokban költ. Szüntelen énekével jelzi a i hím, hogy melyik az ő területi te, úgy ötven méterrel odébb,- másik uralja dalával a nádast, í Nemrég vonultak erre a piros i lábú és pajzsos cankók, s még -/ hosszú csőrű godával is tajál- koztunk. Ugyanúgy jajgat ma i is a bíbic, mint akkor, ami- kor te erre jártál, s megfigvel- í tünk egy vörösvércse párt, c mely, hogy ne háborgassák a 3 gyermekek, egy elhagyott i szarkafészekbe rakta tojásait. Öt nem zavarja a rétihéja, amely a nád fölött imbolyog, 3 de lehet, hogy a csilingelő i hangú nádi sármány miatta t hagyta abba trilláját. Nekünk . is jutott a nádi tücsökmadár- . ból, s persze a tücsöklyukakat . sem győztük megszámlálni a 1 ritka orchideák, a kosborok ; közöttr Lehet, hogy ugyanazon a . lapályon végignyúló ér mellett . figyeltem a vidrát, amiben te i lested a sárga fenekén futó . tarka bogarak seregét, s a lus- . ta piócákat, hiszen ennek sem s mozdult a habja. Én azonban . sajnos már nem láttam szép . íövenyes alját. Belepték a i moszatok... Nem is gondolnád, mekkora idegenforgalmi látványosság i lett a te pusztád. A csikósok . inkább már csak a vendégek . szórakoztatására kurjongat- i nak, akiket mindenféle szín- pompás buszok hoznak ide a ; világ minden tájáról. Írtad, , lelked legkedvesebb mulatóta- i nyája a róná, s annak csárdá- i ja, amit a kecskeméti vásárra- tartó szomjas betyárok láto- 5 gatnak. Ma már a csárda is , csak azért van, legyen hol jól- . lakatni a külföldieket. Muto- i gartnivaló ma már az a gulya Ma már látványosságnak számit az őshonos magyar állat, a rackajuh is, ami százszámra kolompolt a te idődben a délibábos ég alatt. M ondhatnám azt, hogy nem jó ez így, de nem teszem. Hiszen még ha csak látnivaló is ez, örülnünk kell, hogy még van mit látni utánad száznegyven esztendővel. Különben nem értettem volna meg soha, hogy miért érezted kiszabadulni börtönéből sas lelkedet, ha a rónák végtelenjét láttad. Remélem más levelem még vidámabb lesz: Fiedler Anna Mária Ök hárman nagyon jól ismerik a tengizi beruházás hátterét, helyzetét, hiszen a fő- vállalkozó, a Vegyépszer alkalmazottai. Tudják azt is, mennyire megváltozott ennek a beruházásnak a megítélése idehaza. E témát mégsem érimtjük. A gazdaságosság lehet vita tárgya, ám a Magyarországtól ötezerötszáz kilométerre, a kiszáradt tengerfenék sós homokján, 15-20 Celsius fokos napi hőmérsékletingadozásban, szinte állandó homokfúvásban dolgozó lakatosok, csőszerelők, hegesztők munkájának megítélése aligha. Egyíe komfortosabb — Évekkel ezelőtt, még az Élgép-től dolgoztam tizenhárom hónapot Algériában — kezdi Dezső József. — Általános lakatos, és víz-, gáz-, központifűtés-szerelő vagyok. Tengiz miatt, a nagyobb kereset reményében jöttem a Vegyépszerhez. Rájöttem, hogy a sivatagok sem egyformák. — No. és azt is mondd el, hogy melyik komfortosabb! — szól közbe Jászai Gáspár, aki egyébként már most olyan barna, mintha a sivatagi nap perzselte volna az arcát. Ám a szőke fiatalember nyilván dunakeszi házuk kertjében napozott, s valószínűleg munka közben. — Amikor először kint voltunk, akkor még sok minden hiányzott a teljes kényelemhez, mindabból, amiről a mostanában hazaérkezők beszámolnak. S ebből következik, hogy a legkeményebb feladat azokra hárult, akik Magyarújváros alapjait lerakták ott, a sivatag homokján. Amikor arról érdeklődöm, mi volt a legnehezebb a Ten- gizben töltött hónapok alatt, Jászai Gáspár Dezső Józsefre néz, s szinte egyszerre mondják: — Egyszer másfél hónapig nem jött levél itthonról. Az az időszak mindennél nehezebb volt. Sokszor álltam úgy — vallja be Jászai Gáspár —. hogy összecsomagolok, és fe] az első gépre! Nem szégyenük érzelmeiket, gyengeségeiket, hiszen bizonyították erejüket. De mintha gondolataimba látna, Dezső József hozzáteszi:
