Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

1988. Április 30., szombat SZAMUKRA AZ ÉVSZÁZAD BERUHÁZÁSA EZ A KETTŐS KÉNYSZER MÉG ÖSSZETARTJA Sok kérdés válaszra vár még Parlagon marad? még akkor is kérik a kisajá­títást, ha az építkezés miatt az nem volna feltétlenül szükséges — mondja Prétyi Józsejné, a községi tanács el­nöke. Amit mond, nem meglepő A gondolattal ugyanis, hogy egy-egy ház ablakából, két út közé beszorítva, csak a gép­kocsik kerekét lehet majd látni, nem sok ember barát­kozik meg. Inkább végleg megválnak Zebegénytől, hi­szen a tanács csak az állan­dó lakosoknak tud cseretel két biztosítani — az üdülők­nek, ha nem felel meg a jö­vőbeli helyzet, vagy telküket végleg kisajátítják, menniük kell. — Most nemigen lehet okos az ember, jól dönteni meg még nehezebb. Nem lehet mindegy senkinek, hol kap cseretelket vagy hová kell az építkezés ideiére költöznie, ha ideiglenesen igénybe ve­szik az ingatlanát. Arról már nem is beszélve, hogy abból a pénzből, amit kártalanítás címén kap idén egy-egy tu­lajdonos, jövőre vajon mit építhet fel? Csak bízhatunk abban, hogy nem lesznek konfliktusok, s a végén senki nem érzi úgy, hogy pórul járt — mondja Prétyi József- né, de érzem, nem csak ezek a pillanatnyi gondok foglal­koztatják. — A közeljövőben kell újra tárgyalnunk a község rende­zési tervét. Most is nagyon nyomaszt, ha az emberek le- törten, szomorúan vesznek tudomásul egy-egy döntést, de ha arra gondolok, hogy egy esetleges hibás döntés vagy koncepció miatt 20 év múlva azt mondanák az em­berek, nem olyan ez a falu, mint régen, az nagyon bán­tana. Mondja, éppen ezért igye­keznek mindent megtenni azért, hogy Zebegény tovább­ra is az a tiszta, csendes, intim jellegű község marad­jon, mint amilyen ezekben a napokban. Csak hát ahhoz még sok-sok nyitott kérdésre kell keresniük a választ. A lakossággal, üdülőkkel, beru­házókkal és a felettes szer­vekei együtt — közösen. Pató Zsuzsa Az ország egyik legnagyobb textilipari vége a Buda-flax Lenfonó- és Szövőipari Válla­lat, ahol 1983-ban alakultak meg az első vgm-ek. A buda­kalászi gyárban jelenleg 9 ter­melő és 5 nem termelő tevé­kenységet folytató csoport mű­ködik. Egyelőre — tegyük mindjárt hozzá, mert a 25 szá­zalékos vállalkozói adó beve­zetése után bizonytalanná vált a helyzet. S talán még ennél is rosszabb lenne, ha a gyár vezetése nem vállal fel egy ma még beváltatlan ígé­retet. Korrekt kapcsolatok — Tavaly egy-egy vgm-tag összesen 55-60 ezer forinttal egészíthette ki a fő munkaidő­ben keresett pénzét — halljuk Jokán Petemé igazgatótól. — Ez nem sokkal kevesebb, mint a főállásban kapott fizetés. E csoportok tevékenysége ne­künk nagyon fontos, hiszen a legtöbb üzemrészben létszám- hiánnyal küszködünk. Külö­nösen súlyos a helyzet a szö­vődében. A szövődéi gazdasági munkaközösségek — három ilyen van — tavaly az első ne­gyedévben 264 ezer négyzetmé­ternyi terméket állítottak elő, zömmel hétvégi műszakokban. Az idén április végéig mintegy 250 ezer négyzetmétert szőttek. Az elbizonytalanodás első je­leit a gyár vezetői tavaly no­vember végén érezték. Ekkor a szakszervezettel közösen összehívták a vgm-ek képvi­selőit és részletesen ismertet­ték velük, milyen változások várhatók 1988-ban. Jokán Pé- terné nem tagadja, nagyon fontosnak tartja a korrekt kapcsolatokat, ezért igyekez­ték már az elején tisztázni a dolgokat, így véve elejét a té­ves, vagy nem kellő ismere­tekre támaszkodó informá­cióknak. A legfőbb cél az volt — akkoriban zajlottak e cso­portokban az évzáró közgyű­lések —. hogy további bizal­mat kérjenek és kapjanak a vgm-ek tagjaitól. Január közepén ismét talál­kozóra került sor, akkor egy részletes pénzügyi tájékoztató szerepelt a napirenden. Na­gyon fontos volt. hogy tisztáz­zák: mivel a vgm-eknek kifi­zetett pénzt a vállalat költ­ségként számolja el, a bruttó­sításra így nem kerülhet sor. Sőt: azt is el kellett mondani, hogy a vállalkozói adó terheit sem tudja most átvállalni a Buda-flax, egyszerűen azért, mert nincs miből. Csak harminc fillér — Azt javasoltuk a gazda­sági munkaközösségnek, hogy vonják be a termelésbe nyugdíjasokat is — veti közbe Jokán Péterné. — Azt is meg­mondtuk, hogy ne számítsa­nak a túlórákra, mert a bér- gazdálkodás kötöttségei csak korlátozott túlmunkára adnak módot. A beszélgetések alap­ján azt hiszem mindenekelőtt világossá vált; mindkét fél kényszerhelyzetben van. A vál­lalat és a gyár vezetése azért, mert a létszámhiányt máskép­pen nem tudjuk enyhíteni, a vgm-tagok pedig azért, mert az elmúlt években a maga­sabb jövedelemre építve ala­kították ki életvitelüket, s a többlet nélkül most jelentősen csökkenne például a családok életszínvonala. Ésszerűnek lát­szik tehát, hogy valamilyen el­fogadható kompromisszum jöj­jön létre. Ezért is döntöttünk úgy, hogy felajánljuk: a gyár első negyedéves eredményei alapján megvizsgáljuk, meny­nyit tudnánk átvállalni a vállalkozói adóból. Megmon­dom őszintén, nagyon megkell gondolni a dolgot, mert számí­tásaink szerint minden kifize­tett egy forintból csak harminc fillér marad a dolgozóknál, a többit elviszi az adó. Mi lehet a megoldás? Egy olyan bérre­form, ami visszaállítja a fő munkaidő becsületét Ezekre a napokra a csendes várakozás a jellemző. Titok­ban mindenki abban remény­kedik,. majd csak sikerül ta­lálni valamilyen áthidaló meg­oldást. Mindehhez azonban el­engedhetetlen. hogy a buda­kalászi gyár kollektívája a ter­vezett nyereséggel zárja az el­ső negyedévet. Reális a veszély — Nálunk 36 szövőnőből 26 tagja a vgm-eknek — mondja Kugler Nándor gyárrészleg­vezető, az egyik gazdasági munkaközösség irányítója. — Az elmúlt hónapokban a há­rom legjobb szakemberünk ki­lépett a csoportból, mert a többletkeresettel jelentősen megugrott volna a jövedelem- adójuk. A tagok átlagosan 30- 40 százalékkal kevesebbet kap­nak ugyanazért a munkáért az idén. Ezért viszahívtuk a nyugdíjasainkat, arányuk ma már eléri a 15-20 százalékot. A szövődében nagy gondot okoz a létszámhiány. A vgm-ek a hétvégi műszakokkal jelen­tős segítséget adtak a terme­lési tervek teljesítéséhez, de most már szinte úgy kell kö­nyörögni az embereknek, hogy vállalják a szombati, vasárna­pi munkát. „Ha nem változik a helyzet — szögezi le Kugler Nándor —, senki nem fog jó szóért dolgozni.” Nincs megoldás? Kell, hogy legyen! Az iparág olyan hát- a rányos helyzetbe kerülhet, amely alapvetően veszélyezte­ti a kormány által a stabili­zációs programban megfogal­mazott célokat. A Textilipari Dolgozók Szakszervezete pél­dául egy tíz esztendőt átfogó felmérésében megállapította, hogy a szövők évente átlago­san tizenegy többletműszakot vállalnak. Átlagosan — írtuk, hiszen tudvalevő: a leterhelt­ség nem egyenletesen oszlik meg. A szakszervezet vélemé­nye szerint ez hátrányos az ember egészségére, de az sem lenne jó, ha a magas adók miatt megszűnnének a gazda­sági munkaközösségek. A térképről nemigen le- J hét leolvasni azt a távol- f Ságot, amely a kilométere- í ken kiviil elválasztja a ^ nyüzsgő, ideges, szennye- ^ zett levegőjű városoktól a ^ megye északi csücskét. A J ma még jóformán érintet- ^ len tájat, a néhány csendes, 4 a turisták útvonalából í szinte teljesen kieső kis ^ településeket csupán né- ^ hány perc, pár, hullám- ^ vasútra emlékeztető kilo- ^ méter választja el a bős— < nagymarosi vízlépcső épí- ^ tésének legfőbb színterétől 4— a feltúrt hegyoldaltól, ? a gyökerükkel ég felé ^ meredező vízparti fáktól, ^ az illúziórombolóan meg- ^ sebzett vidéktől. S ha az J Ipoly mentén dolgoznak is ^ már a vízlépcsőt építő 2 gépek, mégsem ötlik az í ide látogató szemébe, mi- ^ lyen átalakuláson megy át í napról napra ez a táj. Igaz, hogy a folyó partján it-t is fekszenek halott füzek és nyárfák, de ezen a környé­ken, az Ipoly helyenként amúgy is sivár partján nem markol a nagymarosihoz ha­sonló mértékben az ember szívébe a pusztítás. — Néhány köbméternyi fát kellett csupán kivágni, ami rontja ugyan a tájképet, de az Ipoly szabályozása, az ár- vízvédelmi munkák miatt szükség volt erre — ad ma­gyarázatot Kovács István, a Letkési Községi Közös Ta­nács elnöke. Mondja, nem volt emiatt felzúdulás, bár ebben közrejászhatott, hogy a fakitermelés jó kereseti lehe­tőséget nyújtott a helybeliek­nek. Az elnök szerint azon­ban nem ep a lényeg: — Azt hiszem, azon keve­sek közé tartozunk, akik csak örülhetnek a vízlépcső építésének. Azt a néhány éves kényelmetlenséget, ami egy ilyen nagyszabású munka természetes velejárója, öröm­mel vállaljuk, hiszen nagyon sokát kapunk érte. — Meglátjátok, ha befeje­ződik a munka, egészen más lesz itt az élet — szólal meg a tanácselnök szavait eddig csak néma bólogatásával kí­sérő Nagy Nándor, a társ­község, Ipolytölgyes elöljáró­ja. —t— Ma még meg sem áll­nak itt a turisták, csak át­utaznak ezen a vidéken. Vi­szont, ha majd megnyílik a szabad strand, meg talán a határátkelő is, akkor bizto­san fellendül az idegenforga­lom. Bár erről még korai be­szélni ... Csak örülhetnek Ám, hogy a papírra fekte­tett számokon, tényeken túl azért az álmokról, elképzelé­sekről is essen szó, elmond­ja, hogyan tervezik a jövőt: — Az Ipoly szabályozása, az éles kanyarok levágása le­hetővé teszi, hogy a mai 50— 60 méter széles víztükör he­lyenként 150—200 méteressé terebélyesedjen, s ez minden bizonnyal vonzza majd a vízi sportok szerelmeseit. Néhá- nyan már penzió építésén gondolkodnak, de még többen számítanak arra, hogy a kö­zelmúltban megnyitott határ­átkelőn át gyakrabban, köny- nebben „ugorhatnak” át ro­konaikhoz, barátaikhoz. Szóba kerül, hogy voltak emiatt már gondok is — so­kan azt hitték, hogy a mun­kagépek, a vízlépcsőt építők előtt megnyitott határátkelőt bárki használhatja. Pedig er­re, ha a főhatóságok egyálta­lán hozzájárulnak, még várni kell. Türelmesen. De hát a várakozáshoz, a türelemhez Kovács István szerint már hozzászoktak a letkésiek, ipolytölgyesiek. — Sok házban évek óta kész a fürdőszoba, csak a vezetékes víz hiányzik. Most csupán közkifolyóink vannak, azok sem minden utcában. Ha elkészül a regionális víz­mű, már ezzel sem lesz gon­dunk. S az emberek szívesen fizetik meg azt a 25 ezer fo­rintot is, amellyel ingatla­nonként a vízműtársuláshoz Nem csoda, hogy a szobiak féltik a táj képét. Vajon mi marad meg a fákból? , hozzá kell járulniuk. Ez ugyan még ma sem kis pénz, mégis azt mondom, szeren­csések vagyunk. Ilyen beru­házás csak keveseknek adatik meg: 80 százalékban állami költségvetésből, a megyei ta­nács céltámogatásából, a víz­ügyesek és az Oviber hoz­zájárulásából tudjuk a vízel­látás gondjait megoldani. Nem csoda hát, ha a kör­nyéken az évszázad beruhá­zásaként emlegetik a vízlép­cső építését. Mondják, ezzel csak nyertek. Földjétől, házá­tól megválnia senkinek nem kell, s a termelőszövetkezet is, amelynek területéből kisa­játítottak egy darabot, jól jár azzal, hogy a vízrendezés révén a Börzsönyből lezúduló csapadékvíz nem veszélyezteti majd a megművelt földekeit... Vegyes érzelmek Alig pár kilométerrel ar­rébb azonban már máskép­pen vélekednek erről. Ritzl Ferenc, a Szobi Nagyközségi Közös Tanács elnöke vegyes érzelmekkel viseltetik az építkezés iránt. — Műszaki ember lévén, más szemmel nézem a dolgo­kat, mint a legtöbb ember. Elismerem ugyan, hogy a ter­vek készítésénél alaposan megvizsgálták, elemezték a környezeti problémákat, s mindent elkövettek azok ki­küszöböléséért, de úgy érzem, hogy a tájkép későbbi sor­sáról még nem döntöttek megnyugtatóan. A mostani szép parti sétány bizony ál­dozatul esik az építkezésnek, csakúgy, mint a fák, s az a panoráma, amit az épülő vé­dőgáttól a Duna-parti házak­ból később már nem élvez­hetnek az emberek. De ezt ma még kevesen mérik fel. A Szobi Tanács elnöke valójában nem keseredett el, de úgy véli, az építkezés hozhatott volna többet is a konyhájukra. Ám nem voltak olyan szerencsések, mint a letkésiek: — Sajnos nem tudtunk a csatornázással addig várni, míg a beruházók ideérnek. A tanács saját költségvetéséből és lakossági hozzájárulásból oldottuk meg a szennyvíz tisz­títását. Pedig az a pénz más­ra is kellett volna ... Az elveszett lehetőségnél azonban nem időzik tovább Ritzl Ferenc. Mondja, a problémákról utóbb beszélni már nemigen érdemes. Azt viszont, hogy egy-egy témá­ban inkább egy méterrel előrébb kell tartani, semmint hogy fél lépéssel lemaradja­nak, többször is elmondja. Említi, az efféle gondolkodás- módnak köszönhető, hogy nem voltak különösebb gond­jaik a két településen lefoly­tatott kisajátításokkal, s úgy tűnik, az építkezésen dolgozó 100—120 ember letelepítése nem okozott bonyodalmakat. — Egyet kértünk csak a beruházótól: akik ide jönnek, kapcsolódjanak be a telepü­lés életébe. Évekig leszünk egymásra utalva, törekednünk kell hát arra, hogy semmiféle konfliktus ne alakuljon ki a lakosság és a beruházók kö­zött — mondja, de hozzáte­szi: ha másért nem is, a 12-es út átépítése, a közúton bonyolódó, a vízlépcső építé­séhez szükséges szállítások amúgy is okoznak majd ép­pen elég fejfájást. Egymásra utalva Míg búcsúzunk, feltámad a szél, s mintha az időjárás is jelezné, hogy Nagymaros felé haladva sűrűsödnek a prob­lémák és a nyitott kérdések, a szürke felhőkből szemetel­ni kezd az eső. De Zebegény. a századelőn oly híres, ked­ves kis üdülőhely így, a szo­morkás időben is megkapó A hegyoldal és a part men­tén húzódó néhány száz mé­ternyi földdarab, ami a fa­lut jelenti, ma még jóformán érintetlen. Sajnos, nem son­káig. — Az itt élők 1954 óta hoz­zászoktak a gondolathoz, de ma sem örülnek annak, hogy ide épül a vízlépcső. Sokan, főként a nyaralótulajdonosok döntöttek úgy, hogy végleg megválnak ingatlanuktól, s Egy ház a 172 közül Zebegényben, amelyet érint a vízlépcső építése. Az alsó szintet alaposan kell majd szigetelni, hiszen a víz a kert széléig ér majd A nyolcvanas évek elején elindított gazdasági változások hajtóerejének egyik kicsi, de hatásában nem lebecsülendő alkotóeleme volt a gazdasági munkaközösségek létrehozása. A tréfásan csak a munkások háztájijának művelőiként emlege­tett csoportosulások — ezek adják ugyanis a gyárakban dol­gozók munkaidőn kívüli jövedelmének döntő részét — most a megingó bizalom jeleként tevékenységük megszüntetését, de legalábbis korlátozását fontolgatják. Indítékuk roppant egysze­rű: az új adórendszer alaposan megcsapolta jövedelmüket, s akik most bármely vgm-ben munkát vállalnak, tisztában van­nak azzal, hogy a tavalyihoz hasonló teljesítményekkel Is csu­pán az elmúlt évi többletkereset hatvan-hetven százalékát vi­hetik haza. Ma még a gépek dolgoznak Letkés határában, de hamarosan víz borítja ezt a földet (Vimola Károly felvételei) A kettős kényszer, amelyről szóltunk, még fenntartja az egyébként jól bevált rend­szert. De meddig? Az a ve­szély ugyanis, hogy parlagon marad a munkások háztájija — egyre reálisabb, egyre fe­nyegetőbb . F. Z.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom