Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
> «M'TNDHE, XXXII. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM Ára: 2,20 forint 1988. ÁPRILIS 30., SZOMBAT Becsület dolga volt E mlékezünk még mi, akik emlékezhetünk? A mögöttünk jövőknek már csupán olvasmány, filmkocka, fénykép, dokumentum; történelem. Nekünk még megélt, átélt, hitt, megtett darabja sorsunknak. Emlékezünk még? Az ország minden tája és ügye felett röptetett jelszóra, jelmondatra, mely becsület és dicsőség dolgává tette a munkát? Már miért ne emlékeznénk?! Nincsen semmi tagadni, restellni való abban a jelszóban. A tisztességes ember számára mindig is becsület és dicsőség dolga volt a munka, önmagának adott rangot vele a cselekvő. Tudását, igyekezetét, rátermettségét, szívósságát, ötletességét mutatta fel benne, s bár a munka gyümölcse nem őt gyarapította, boldogította, hanem csak pici darabját kapta annak, a becsületből nem engedett. Amikor tehát eljött a tiéd az ország, magadnak építed időszaka, mikor máskor, ha nem akkor volt röptethető magasra az igazság a munka becsületéről, dicsőségéről?! Seregnyi jelszót tett csúffá a valóság az emberi történelem folyamán, azaz eggyel több vagy kevesebb, nem oszt és nem szoroz. Ezzel a jelmondattal azonban furcsa dolog történt. Nem maga vált csúffá, hanem körülötte a valóság ezer részlete, eleme. A jelmondat igaz maradt, a valóságot öltöztették hamis köntösökbe a politikusoknak nevezett botcsinálta jelmeztervezők. A jelszó ma is igaz. A valóság azonban nehezen engedelmeskedik az elvont igazságoknak. Annál inkább formálják az érdekek vésői és pörölycsapásai. Érdekeink mellett és ellenében egyaránt rengeteget teszünk. Akkor tehát mi legyen, lehet a jelszóval? Ami fontosabb: mi lehet, legyen velünk, ha nem hisszük, a jelszó igaz. Ha csak volt az a becsület...? Mintha ma lenne. A nagykőrösi általános földművesszövetkezet 1949. március 4-én versenyre hívta az ország földművesszövetkeze- teft az 1949. évi terv végrehajtásáért, a termelés mennyiségi és minőségi javításáért, a költségek csökkentéséért. S valóban, mintha ma lenne, mert ugyanazon a napon a Minisztertanács határozatot hozott a tudósok és kutatók anyagi helyzetének megjavítására ... Akkor hát, hol tartunk? Ugyanott? Óvakodjunk a hamisító egyenlőségjelektől. A történelemben nem létezik két azonos helyzet, a különböző helyzetekből viszont leszűrhetők azonos tanulságok. Például arról, hogy a (több) pénz. nem változtatja automatikusan a becsület mércéjét, nem emeli azt magasabbra, sőt megtörténhet, alacsonyabbra helyezi ezt a mércét. Ezek szerint nyúljunk az agyonkoptatott, mert ezerszer használt vulgármar- xista eszközért, s mondjuk azt, jöjjenek a nemes elszánások, az áldozatos igyekezetek, a kemény akaratok és holnapra már más lesz a világ?! Munkánkban az ember egésze testesül meg. Gondolkodásmódja éppúgy, mint ösztönzött- sége, tudása éppúgy, mint érdekeltsége. . Az ember munkája nem lehet különb, mint önmaga. Rosszabb, kevesebbet érő, nemtörődömségről, kedvetlenségről tanúskodó azonban nagyon is lehet. Lett is. Ma a megyében a teljesítmény alapján fizetett fizikai foglalkozásúaknál a bérnek a nulla, illetve maximum a húsz százaléka függ össze valamilyen módon a teljesítmény (a termék, a szolgáltatás) minőségével. Marad(na) tehát a becsület... de nem marad! Nem marad, mert hosszú ideje és folyamatosan észleli a munkavállaló, hogy a becsületesség) egyre kevésbé k:fizetődő, s a dicsőség is ritkán pártol azok mellé, akik sokszorosan rászolgáltak. A szervezettség megdöbbentően alacsony színvonala, a szerény technikai és technológiai adottságok, a minden józan köz- gazdasági elmére rácáfoló (mert egymással ellentétes követelmények teljesítését óhajtó) bérpolitika egész egyszerűen lehetetlenné teszi azt, hogy a munka becsület dolga is legyen. Lehetetlenné teszi, mert nem kínál feltételeket hozzá. Feltételek híján viszont a legerőteljesebb egyéni szándékok, törekvések sem lehetnek többek, mint mosolyogtató illúziók. Hosszú-hosszú esztendők óta hangoztattuk ezeknek a feltételeknek a szükségességét, a gyakorlatban azonban semmi nem történt a haladás érdekében. Sőt! Tovább tartott a rák- menet Polgárai némely csoportjánál is hangosabban kezdte hirdetni a pénz mindenhatóságát az egyre kapkodóbb gazdaságpolitika. A polgárok említett csoportja nem különlegességek, minden társadalmi formációban megtalálhatók. Hazai viszonyaink között, szerencsénkre, bármennyire is szembetűnő a jelenlétük, nem jutottak, juthattak tovább a társadalmi-gazdasági lét perifériáján. Az viszont különlegesség, ha egy szocialista gazdaságpolitika úgy kívánja végrehajtani az áru- és pénzviszonyok (jogos!) rehabilitálását, hogy e közben társadalmi-közösségi értékek hatalmas tömegét lomként tolja félre, teszi, téteti (akaratlanul, de ténylegesen) az avítt kacatok listájára. Mert minden meghirdetett elv, minden kinyilvánított szándék ellenére oda, az avítt kacatok listájára került a rátermettség, a tehetség, a tudás, a kiemelkedő igyekezet, az ismeretekkel testvéri egységben érvényesülő szorgalom. Ezernyi mással egyetemben. S ha ezek oda kerültek ahova, akkor a csodálkozástól tágra nyíljék-e a szemünk, ha azt látjuk, a munka becsület dolga maradt ugyan, de már-már csak a megszállottaknak, az élhetetleneknek, a folyamatos leértékelést meg- adóan tűrőknek? Ne csodálkozzunk. Mondjuk ki akkor, ahogyan a címben áll, hogy becsület dolga volt...? Kimondhatjuk, de nem az óvatoskodás, hanem a valóság hosszú távú elemzése oda tétet a volt szócska elé egy vonalkát, egy gondolatjelet, s a szócska után egy kérdőjelet. Így tehát: becsület dolga — volt? S azért ez az átírás, mert seregnyi a tapasztalatunk az optimizmus öntözővizének a meglétére. A megyében vállalatvezetők népes csapatát találjuk, akiknek semmiféle érdekeltsége nincs a lehetőségek minél jobb kamatoztatásában (jövedelmük annyi, mint az átlagost nyújtó társaiké), s mégis, képességeik maximumát adják. Kisebb seregnek beillik azoknak a munkásoknak a tábora, akik dacolva az ellenérdekeltséggel, főállásban és munkaidőben teljesítenek kiemelkedőt, remélve, ha már meg nem fizetik, legalább békén hagyják őket. A mezőgazda- sági szövetkezetekben az agrárértelmiségnek olyan csoportjai vannak jelen, amilyenekkel tovább éltethető a hagyomány: a tudomány friss eredményeinek a gyors átvétele a termelésbe. Kik mások lennének ők, ha nem azok, akiknek a munka becsület és dicsőség dolga, bár üzletnek nem üzlet, mert nem kifizetődő. Kevesen lennének? Sokan vannak, de kétségtelenül kevesebben, mint amennyien lehetnének, kellene, hogy legyenek. Az élboly nem hagyja magát, ám a középmezőny...! S itt van a lényeg. Egyének, csoportok, pálya, hivatás, feladat iránti elkötelezettségével akár visszaélni is lehet (meg nem becsülni, meg nem fizetni, el nem ismerni stb. őket), töme- gekkel azonban már nem lehet büntetlenül megtenni ezt. S ebben az esetben a tömeg a középmezőny. Ami Igazán nagy baj: ez a középmezőny fogyatkozik már hosszú ideje. Folyamatosan zsugorodik azoknak a köre. akik vállalják a teljesítménykövetelmények alapján történő bérezést, s rendkívül magas technikai színvonalat megtestesítő berendezések, gépek gyakran azért állnak, mert nincsen hozzájuk kellő képzettségű kezelő ... Csipetnyi csupán a nyugtalanító, vagy már nem is nyugtalanító, hanem riasztó jelenségekből és folyamatokból. Igazolójaként annak, nem lehet ugyanabból a szájból hideget és meleget fújni, nem lehet mást hirdetni a politikában és mást megvalósítani a gazdaságban. Parányi sugara a reménynek egy újabb dokumentum, a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének állásfoglalás-tervezete, amelyben azt olvashatjuk: „Erőfeszítéseket teszünk a szocialista munkaerkölcs megszilárdításáért, a munkaszeretet, a helytállás, a tisztesség, a műveltség, a szaktudás nagyobb megbecsüléséért. Céljaink megvalósításában növekszik a szerepük, jelentőségük olyan értékeknek, mint az egyéni kezdeményezőkészség, a vállalkozó, újító szellem és a felelősségvállalás.” Parányi reménysugár, mert már volt száz dokumentum, ezer fogadkozás, hogy erőfeszítések, hogy nagyobb megbecsülés... K eserves számadások nélkül lehetetlen a megtisztulás, a másként útnak indulás. S ezekre a keserves számadásokra még mindig kevés a hajlandóság; hiányzik a bátorság, a felelősségtudat. S ennél is kevesebb a példa. A bizalom alakulása a hirdetett és a gyakorolt erkölcs közötti távolság jelzőműszere, de vannak személyek és testületek akik, amelyek felmentve érzik magukat e jelzőműszer figyelése és a következtések levonása alól. A magukat rendíthetetlen ítéletükkel nagyságnak nyilvánítottak figyelmébe egy valódi nagyság, Lev Tolsztoj szavait ajánljuk Azt írta: „..nem létezhet nagyság ott, ahol hiányzik az egyszerűség, a jóság és az Igazság.” S az a bajunk, hogy míg tévedhetetlen nagyságokban nem. addig egyszerűségben, jóságban és igazságban igencsak szűkölködünk. MA Pilóták — földi munkán ? „A pilóták gyakorlatilag a falvak szélén lévő benzinkutaknál tankoltak, azt, amit éppen lehetett kapni 1” (4. OLDAL) Az ostorral vert korosztály „Élet, vagy halál. Élet. De már más, mint annak előtte. A kísérletek? Legyint. Éjjel fél háromkor vitték a mentők a kórházba.” (4—5. OLDAL) Híd feszül majd a Duna felett „De árulja el valaki: hol van manapság any- nyi fenyődeszka, s any- nyi munkáskéz, ameny- nyi egy ekkora hídhoz kellene?” (5. OLDAL) Se Bahamák, se Balaton „Az üdülő októbertől májusig üzleti vállalkozásként működik. Ha nem így lenne, még többe kerülne a beutaló.” (6. OLDAL) Sok kérdés válaszra vár még „Nem csoda hát, ha a környéken az évszázad beruházásaként emlegetik a vízlépcső építését. Mondják, ezzel csak nyertek.” (7. OLDAL) Parlagon marad? „Megmondom őszintén, nagyon meg kell gondolni a dolgot, mert számításaink szerint minden kifizetett egy forintból csak harminc fillér marad a dolgozóknál, a többit elviszi az adó.” (7. OLDAL) Levél Petőfi Sándornak „Hiszen még ha csak látni való is ez, örülnünk kell, hogy még van mit látni utánad száznegyven esztendővel.” (12. OLDAL) Magyar város Tcngizben „Amikor először kint voltunk, akkor még sok minden hiányzott a teljes kényelemhez mindabból, amiről mostanában a hazaérkezők beszámolnak.” (12. OLDAL) ÉLJEN MÁJUS ELSEJE! m
