Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-05 / 80. szám
4 K&iwlan 1988. ÁPRILIS 5., KEDD Nem csak elhatározás kérdése Beszélgetés dr. Petrik Jánossal, a megyei tanács vb-titkárával Üj titkára van a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának. Dr. Petrik Jánost február 1-jén nevezte ki erre a posztra a megyei testület a nyugalomba vonult dr. Barta Miklós helyére. Dr. Petrik János több mint másfél évtizedig volt a Balassagyarmati Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára, majd egy ideig a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának területi főosztályán dolgozott. — Azt nem illik kérdezni, miért hagyta ott az előző munkahelyét, de azt talán igen: miért éppen Pest megyét választotta? — A Magyar Hírlapban megjelent a pályázat a vb- titkári állásra. Nagyon újszerűnek tartom a pályázati rendszer alkalmazását a tanácsoknál ... — Es helyesnek is? — Annak kell tartanom, már csak azért is, mert megnyertem a pályázatot. De ko7 molyra fordítva a szót: az ember időnként szereti megméretni magát, mert erre jó a pályázati rendszer és a kitűzött feladat. Az is ösztönzött, hogy korábban hosszú ideig gyakorlati szakember voltam, előző munkahelyemén viszont elsősorban elméleti kérdésekkel kellett foglalkoznom. Ügy érzem, á megyei vb-titkári poszt operatív munkát is igényel, ami nekem testhez állóbb. Másrészt nagy kihívást is láttam a pályázatban, aminek szeretnék megfelelni. — Mennyi és főleg milyen ismerete volt Pest megyéről, mielőtt idekerült? — Volt némi kapcsolatom a megyével, hiszen a szomszédos Nógrádban dolgoztam. A Tanácsi Hivatalban pedig a főnököm volt a Pest Megyei Tanács referense. Mikor ide jöttem, legjobban az lepett meg, hogy milyen nagy is valójában ez a megye. És hogy tényleg sajátos helyzetben van. Korábban azt hittem, hogy erre csak hivatkoznak az itteniek, de már e rövid idő után is belátom, hogy szinte állandó jelzőként lehet használni ezt a kifejezést, ha Pest megyéről beszélünk. Megyei koncepció —• Két hónap alaposabb ismerkedésre, mélyebb benyomások szerzésére még kevés, de ahhoz minden bizonnyal elegendő, hogy a jeladótokat számba vegye, a tennivalókat rangsorolja. — Mindez jórészt adott. A Pest Megyei Tanácsnak van koncepciója, amit az országos kibontakozási program szellemében dolgoztak ki, s amit a testület elfogadott. Alapvetően ez határozza meg az én feladataimat js. De mit tartok én legfontosabbnak? Mindenekelőtt a tanácsi önkormányzat szerepének, súlyának további növelését. S ez pusztán elhatározás kérdése. A megyéi irányításnak úgy kell változnia, hogy ez a funkció mindinkább kibontakozhasson. Egyszerűbbnek és konkrétabbnak kell lennie, s a részkérdésekbe nem szabad beavatkoznunk. Másrészt a vb-titkár felelősséggel tartozik a testületek törvényes működéséért, a hatósági munka jogszerűségéért. E feladatok szorosan össze is függnek, hiszen az önkormányzat erősítéséhez javítani kell az igazgatási munkát is. — Ha már az önkormányzatról beszélünk, hogyan látja a kétszintű igazgatás előkészítésére indított kísérlet jövőjét? — Annyit már az eddigi tapasztalatok is elárulnak, hogy kicsit ütemesebben haladhatunk ennek a programnak a végrehajtásában. Mindenekelőtt a szűkén vett agglorfle- rációban adottak erre leginkább a feltételek, itt szól a legtöbb érv a közvetlen megyei irányítás mellett. — El tudja-e most képzelni a kétszintű igazgatást az egész megyében? — Elvileg mindenképpen. Az egész azon múlik, hogy milyen apparátusok dolgoznak a településeken. Felkészült, jól képzett szakemberekkel ez megoldható ... — Ez ma még csak utópia. — Azt azért nem hiszem. Bár egészen biztos, hogy az utolsók között leszünk, ahol a közvetlen megyei irányítást teljeskörűen be lehet vezetni. De nemcsak az apparátusokon múlik ez, hanem a testületeken is, azon, hogy az állampolgárok az arra legalkalmasabb, legaktívabb embereket válasszák meg tanácstagnak. S bízunk abban is, hogy előbb-utóbb a gazdasági élet is fellendül, s akkor a tanácsok anyagi helyzete is elmozdul a holtpontról. Már az is előrelépés lenne, ha — amint ezt tervezik — a jövedelemadóval a tanácsok gazdálkodhatnának. Érzelmi alapon — Még mindig önkormányzat. Igaz, a közelmúltban már válaszolt hasonló kérdésre, egy konkrét eset kapcsán, de miként vélekedik — általában — a társközségek önállósulási törekvéseiről? — Nem agitálunk ellene. De nagy súllyal szólunk a felelősségről, amit ezzel a lépéssel a települések magukra vesznek. Meggyőződésem, hogy a közös tanácsok rendszere alapjaiban jó konstrukció. Az a legnagyobb baj, hogy az elszakadni kívánók sokszor csak érzelmi alapon döntenek. Pedig a problémák ennek a jó szerkezetnek a működési zavaraiból adódnak. Miért ne lehetne nagyobb önállóságot adni az elöljáróságoknak a döntésekben, nagyobb szabadságot az anyagi ügyekben? — Elöljáróságok mindössze néhány éve léteznek. A tanácstestületek sem úgy funkcionáltak az elmúlt évtizedekben, mint manapság kezdenek. A sérelmek, az ellentétek pedig hosszú idő alatt halmozódtak föl. — De kin múlik mindez? A testületen! Nem biztos, hogy azonnal szét kell válni. Vissza is lehet hívni az elnököt vagy az elöljárót. Ezzel együtt megismétlem: nem akarjuk mindenáron megakadályozni az önállósulási törekvéseket, csak a realitásokra hívjuk föl a figyelmet és megfontoltságra intünk. Magam részéről el tudok képzelni egy teljesen új konstrukciót is: legyen például önálló tanács, de az apparátusokat ne szedjük szét. Tulajdonképpen ebbe az irányba hat a különböző igazgatási társulások szerveződése is. Értók és támogatnak — Végezetül egy kérdés: két hónap tapasztalatainak birtokában hogy érzi magát Pest megyében, a vb-titkári székben? — Eddig, köszönöm, jól. Egy jól felkészült, hozzáértő apparátust találtam itt, vezetőtársaim támogatnak. Meggyőződésem, hogy tudunk majd együtt dolgozni, s a testületeink által kitűzött feladatokat meg tudjuk valósítani, M. Nagy Péter Érvek és ellenérvek Szerethessük községünket Dömsödön és a hozzá tartozó Apajon számon tartják és lélekben már készülnek a két község fennállásának 1991-ben esedékes 700 éves évfordulójára, ősrégi település. Nem túlzás talán: története az évezredek homályába vész. Hiszen határában, kiterjedt tanyavilágában útépítés közben találtak, majd feltártak kora rézkori (i. e. 4.-3. évezred) temetőt. Az is bizonyos, hogy a középkorban templomos hely volt. Apaj körzetében leltek rá e középkori istenháza földdel temetett romjaira. Az első írásos emlék 1291-ből Opoy néven említi Apajt. A környék lakossága a törökvész elől a dunai, dömsödi szigetek oltalmába menekült, településeik elpusztultak. Utódaik, hajdanvolt hercegi, nagyúri birtokok egykori cselédei szívósságát tanúsítja, hogy képesek voltak megkapaszkodni a Kiskunság futóhomokos, szikes talaján, amelyet csupán a közelmúlt évtizedeinek tudatos talajjavító és öntözőprogramja varázsolt igazán termővé, az apaji központú Kiskunsági Állami Gazdaság és a három dömsödi termelő- szövetkezet utóda, a Dózsa Tsz virágzó gazdaságává. Szívesen kutatnánk a két ősi település múltjában. Bizonyára egykönnyen meg is tehetnénk Takó Miklós, az idős, nyugalmazott iskolaigazgató, falukutató közreműködésével, ha történetünk nem lenne nagyon is mai keletű. Alig több mint egy hónapja — február 29-én — lapunkban megjelent cikkünkben értetlenségünknek — és nem többnek — adtunk hangot arról, hogy a település vezetői a lakosság véleményétől, hangulatától ösztönözve elzárkóznak^ 10—12 kilométernyi távolságra levő Kiskunlacháza előírásszerűén felszerelt hét végi központi orvosi ügyeletéhez való csatlakozástól. Az erre érkezett két levél azért érdemel különösebb figyelmet, mert feltehetően nem magán- vélemény. • Az egyik levél írója Süveges István katolikus plébános, a másiké dr. Kapronczai Istvánná könyvtáros. Mindketten a Hazafias Népfront helyi bizottságának tagjai. Az utóbbival sajnálatunkra megismételt látogatásunk alkalmával sem volt módunk találkozni. „Izzó hangulatú” jelzővel illeti írásunkat, amelyet a cikk írója nehezen ért meg, hiszen egyszerű tényközlésre szorítkozott, bemutatva a meglevő ügyelet kiváló felszereltségét, mozgathatóságét és minden időben elérhetőségét. A plébános úr levele nem vonja kétségbe a jó szándékot, amely egy modernebb — szerinte csak jobbnak látszó —, előnyös ügy érdekében emelt szót. De kemény érveket sorakoztat, amelyekre oda kell figyelni, bármennyire — általa is elismerten — elfogultak a sorai. A község érdekében azok — mint írja. Így került sor egy második beszélgetésre, ezúttal az egyik levél írójával, Süveges Istvánnal, meg Érrel olvastam Az állatok humanizmusa A macska az ól mellett, a vastag akácfa tövében szokott ülni. Én egy kicsit hátrébb, az ecetfa árnyékában. A macska az ólat figyelte, én a macskát. Kitartásom a macskáét meg sem közelítette. Neki majdnem mindig sikerült célját elérnie, nekem egyszer sem. A macska egy előbukkanó egérre várt. Én arra a percre, amikor a macska elkapja az egeret. A hídlás alatt egerek laktak. Néhány percnyi figyelés után rendszerint az egereken járt az eszem. Vajon hány egércsalád lakhat a hídlás alatt, ahol az aláhulló szalmából kényelmes fészket építhettek, a disznók kitúrta, a hidas résein lepergő falatokból bőségesen lakmározhattak. Amikor ismét a macskára tévedt a szemem, a legizgalmasabb mozzanaton már túl volt. Szájában az egérrel az udvar másik végébe ment, s egy darabig eljátszogatott zsákmányával. Elengedte, az futott néhány lépést, a macska a mancsával utánakapott, ismét szabadjára engedte, újra elkapta. A végén megette. Vajon mit érezhetett szegény egérke? Sejtette, hogy itt a vég, vagy csupán félt, s várta a pillanatot, amikor visszamehet övéihez? S mit szóltak ilyenkor a hídlás alatt? Keresték az elkujtorgót, megkérdezte az anya a szomszédoktól, nem tévedt-e oda? S midőn biztosak lehettek abban, hogy már nem tér vissza, intő példaként állították-e a többi kamasz elé? A macskának nem voltak megélhetési gondjai. Mindennap megkapta reggelijét, ebédjét, vacsoráját. Nyáron kinn aludt a hűvösben. télen bent, a meleg konyhában. Az egerekre sportból vadászott. Mint az ember az apró- és nagyobb vadakra. Abban is hasonlított a puskás vadászokra, hogy nem kínozta zsákmányát. A vadászember arra törekszik, hogy kiszemelt áldozata minél hamarabb, minél kisebb .fájdalommal pusztuljon el. A macska szintén. Mondhatnánk a macskára — akár kicsiről, akár nagyról, oroszBödő Mihály nyugdíjas kisiparossal, a Hazafias Népfront helyi bizottsága, és a KIOSZ körzeti szervezete elnökével, és Sáfrán József tsz-elnökkel. Annak a Dózsa Tsz-nek az elnökével, amelyről a plébános szerint „csak említés” történt a cikkben, hogy felvállalta egy újabb orvosi körzet s az ügyelet létesítésének költségét. S ez szerinte méltánytalan, mert ez a közös gazdaság nagyon sokat tett és tesz a községért. (Kár, hogy az idézettnek nem volt alkalma hosz- szú távon figyelemmel kísérnie, hányszor szólt már ezekről a krónikánk!) Tény, hogy közel a Rácke- vei-Duna-ág vonalát követő 51-es út, Dömsöd után már nem hosszan fut Pest megye területén. Az sem vitatható, hogy az itt élők tudják igazán, távol a megyei végeken mennyire magukra utaltak, s hogy valős-e a „távolság” a megye szívétől, még inkább a kasszájától. Mint az is, hogy a körzetesítés „mindent elvett tőlük”, így a két nagy gazdaság megtartó ereje gyengült, s csökken, legalábbis stagnál a népesség, kivéve a sokezres üdülőkörzetet. Már minden centrum távolra — Lac- házára, Ráckevére, Szigethalomra, Szig-tszentmiklósra — került tőlük, s mindahány kö- zösködés szerencsétlenül alakult, mindig ők húzták a rö- videbbet. Amijük pedig van; iskola, óvoda, út-, járda-, víz- és villanyhálózat, orvosi rendelő, s ki tudná mind felsorolni még mi minden, jobbára a maguk erejéből, s a két nagyüzemi gazdaság áldozat- vállalásából lett. S hozzá kell tenni, egyházi segítséggel is, mert itt hagyománya van a jó együttműködésnek. Így tervezik most az oktatási-művelődési centrum építését, amelyhez a lakosság ezerforintos (!) tehójával és a Dózsa Tsz millióival meg hitelfelvétel árán is hozzákezdenek. S nem mondanak le a saját hét végi orvosi ügyelet kialakításáról sem, amelyhez a Dózsa orvosi lakást, rendelőt, telefont, asszisztenst és egy fél orvosi státust ajánlott fel. Ezen el lehet és el kell gondolkodni. Mint arról is, száJ mot vetettek-e azzal, mibe kerül a fenntartás; az átlagon felül felszerelt ügyeleti rendelő, az asszisztens, a rádiós gépkocsi s hozzá legalább két gépkocsivezető? De mit is mondtak dömsödi partnereink többórás beszélgetésünk végén? Nem kérünk sokat, csak egy icipici segítséget, s aztán hagyják, hogy szerethessük a községünket. K. E. lánról, tigrisről, párducról van szó —, olyan, mint az ember. De mondhatjuk-e, hogy az ember olyan, mint a macskák? Bizonytalan vagyok a válaszban. Sok oka van ennek. Mindenekelőtt az emberiség véres történelme. S nem kevésbé a családokban zajló élet. Amit a napokban olvastam, valószínűleg szélsőséges példa, de azt hiszem, a macskák között ilyennek a sokkal enyhébb változata sem fordul elő. Egy férfiról szólt az írás, aki a feleségének tekintett lánnyal imigyen bánt: különböző időpontokban négy alkalommal a combjába, egy ízben csavarhúzóval a csípőjébe szúrt. Az eset a népes család szeme láttára történt, valaki meg is jegyezte: úgy öli meg a feleségét, ahogy akarja. Egy másik alkalommal úgy megverte élettársát, hogy annak eltört a karja, rá két hónappal egy söprűnyéllel addig verte, amíg ismét eltört a gyógyult karja. Amikor az asszony öt hónapos terhes volt, a következőképpen büntette: előtte kellett futnia az úton, miközben ő (a férfi) törkésével hátulról dobálta. A nő több súlyos repesztett, zúzott sérülést szenvedett. Volt akasztás is, s megesett, hogy átdobta a híd korlátján. A lejtő bokraiba kapaszkodva menekült meg a folyó hullámaitól. S zélsőséges eset? Beteges hajlamú egyén szadista tettei? A gödöllői pártbizottság nemrég tárgyalta a közrend és közbiztonság helyzetét. Ott hangzott el, hogy a legtöbb élet elleni cselekmény családon belül történik. Állati brutalitás, szokták mondani, amikor kirívóan embertelen cselekedetet minősítenek. Állati? Nem'inkább emberi? A macskák nem fognak tiltakozni. Nem tiltakozom én sem. Csak annyit mondok, egy macska sosem kergeti tőrkéssel a párját, égő csikket és csavarhúzót sem nyom a combjába, csípőjébe. Kör Pál Hamar helyet találtak Ha a televízió műsorának vége nem figyelmeztetne^ észre sem vennénk, hogy elszaladt áz idő. A késő éjszakába nyúló beszélgetés után nehéz a búcsúzás. Bár először ültem egy asztalnál Papp Lászlóval és feleségével, mély nyomokat hagyott bennem ez a találkozás. Emberekről, politikusokról, helyesen vagy éppen félreértett megnyilatkozásokról, szavak és tettek különbségéről mondtuk el egymásnak a véleményünket. Márta többször is úgy emlegette: „otthon”, mire férje rendre türelmesen kijavította: „Nekünk most már itt van az otthonunk is.” Nehéz megszokni, hogy valami megszakadt és valami elkezdődött. Amikor hónapokkal ezelőtt hivatalosan kérték a letelepedési engedélyt — amit a magyar hatóságok rövid idő alatt meg is adtak —, nem gondolták, hogy ilyen gyorsan megtörténhet mindez. Február 12-én jöttek át a Nagyváradhoz közeli Diószegről, ottani papírok nélkül is vállalva a biztosabb, de nehezebben elviselhető élet helyett a sorsfordító bizonytalanságot. A hatéves Daciába befért minden, amit elhozhattak, a „poggyászok” között is a két legfontosabb, Réka és Attila. Szerencséjük volt. Nem minden előzmény nélkül indultak útnak, s hamar megtalálták azt a helyet, ahol befogadták őket. A letkésiek ugyanis nemrég gyönyörű orvosi rendelőt építettek, de hiába kerestek gyermek- orvost. Márta elismert szakemberként kapóra jött, s az már csak a véletlennek köszönhető, hogy az Ipolyvölgye Termelőszövetkezetben éppen mostanában vált fontossá a számítógépes rendszer kiépítése. Megtudva, hogy Laci kiválóan ért a komputerekhez, néhány nap alatt megköttetett az egyezség a munkába állásáról. A tanács — a letelepedési engedély mellett — az orvosi rendelő padlásterében lev.ő tágas szolgálati lakást adta a messziről érkezőknek, míg a helyiek gyors közadakozásba fogtak, s hamarosan hűtőt, bútorokat, televíziót, ágyneműt, ruhákat kaptak. Koránt sincs meg mindenük, de egy újía- kezdett élet indulásához mindez egyelőre elég — mondják vendéglátóim. Papp Lászlóék az elsők itt az Ipoly völgyében, de remélhetőleg nem az utolsók. A települések vezetői tudatosan készülnek a letelepedésre vállalkozók támogatására. Nagybörzsönyben például húsz-huszonkét családot tudnának elhelyezni, s gyermekeik óvodába, iskolába járásáról gondoskodni. Munkahely is akad arrafelé, a téesz ipari üzemeiben összesen vagy száz férfit és nőt foglalkoztatnának. Már konkrét dolgokról is tárgyaltak a nagybörzsönyiek az illetékesekkel, felajánlva azt is, hogy aki náluk kap új otthont, annak a tanács a hasz- nosítatlan földekből ad művelésre parcellát. A község lakossága, amely a háború után a német nemzetiséget sújtó intézkedések következtében alaposan megcsappant — mint ismeretes, a svábok jelentős részét kitelepítették —, most falugyűlésen vetette fel, hogy segíteni kellene a külhonból hozzánk fordulókon. Az Ipoly völgyének más településein is megindultak az előkészületek. Vámosmikolán például már számba vették, hány embernek tudnának kenyeret adni. Az Alapi Állami Tangazdaság és a Senior Váci Kötöttárugyár által közösen működtetett varrodában egy újabb műszak indulhatna, ha lenne legalább nyolcvan-száz asszony, aki náluk munkát vállalna. A termelőszövetkezet faüzemében is elkelne a szakember, ott vagy félszázan kaphatnának állást. Vámosmikolán a legfrissebb adatok szerint tíz üres ház van, s a társközségekben, Peröcsény- ben és Tésán is akad egy-kettő. Mindez persze csak csepp a tengerben. De legalább bizonyosság. Bizonyosság azoknak, akik fiatalon vagy korosabban vállalják az élet újrakezdésének buktatóit, s elindulnak otthonról haza. Furucz Zoltán
