Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-28 / 100. szám

1*1». ÁPRILIS 2»., CSÜTÖRTÖK 5 Az elátkozott pilisi Beleznay családról Unokáink is mesélni fogják Unokáink is mesélni fogják címmel, feb­ruár első felében pályázatot hirdettünk olvasóinknak. Ebben arra kértük a vál­lalkozó szelleműeket, hogy írják le és küldjék el nekünk a lakóhelyükhöz kap­csolódó legendákat, furcsa történeteket, egy-egy földrajzi helyhez vagy híres em­berhez kötődő, meseszerű mendemondákat — olyanokat, amelyeket jó lenne köz­kinccsé tenni, megmenteni az utókornak. Több mint Száz munka érkezett hoz­zánk. Közülük jó néhány nem felelt meg a követelményeknek, mert nyelvtörténeti fejtegetéseket tartalmazott, vagy pedig különféle történeti dokumentumokat dol­gozott föl. Ezeket esetleg — pályázaton kívül — a későbbiekben közölni tudjuk majd. Minden héten csütörtökön adunk válo­gatást az érdekes mondákból, legendák­ból. A legjobbakat — olvasóink szavazatai alapján — a végén értékes tárgyakkal ju­talmazzuk. Várjuk tehát leveleiket! A borítékra írják rá: Unokáink is me­sélni fogják. A kalendáriumok 1820-at írtak. Pilis mezőváros fel­bolygatott méhkashoz volt ha­sonló. Huszárok érkeztek ide pompás lovakon. Parancsno­kuk Simányi József óbester, a legvitézebb huszár, aki sok győzelmes csatában növelte hírének nagyságát. Zubbonya ragyogott a sok kitüntetés­től. Sírkövén ma is olvasha­tó, hogy a 64 vitézségi érem mellett a Mária Terézia Rend, az orosz Szent György Rend és a francia Becsületrend lo­vagja volt. A huszárokat házaknál szállásolták el. A tisztek a komor, lakatlan Beleznay- kastélyban találtak szálláshe­lyet. Szeptember 16-án este­felé érkeztek és még 17-ét is itt töltötték. A tisztek és ka­tonáik hamar megismerked­tek a község akkori esemé­nyeivel s egy szörnyű apa­gyilkosság történetével. Látogatás a kriptában Símonyi óbesternek nem volt ismeretién a Beleznay név, hiszen egy évszázaddal előbb nem akadt vitézebb hu­szár Beleznay Jánosnál. Ne­vétől és kardjától fél Európa rettegett. Fiai: Miklós és Mi­hály is méltók voltak atyjuk­ká?: Mária Téréíiiá híréé vf- tézgi!, Szálláshelyüktől, nem mész-, sze esett a Beleznayak krip­tája. A hős parancsnok kö­telességének érezte, hogy tisz­telegjen a nagynevű hősök koporsóinál. Népes tiszti kül­döttség élén el is indultak le­róni kegyeletüket. Bár a nap búcsúzó sugarai már kísérte­ties árnyékot rajzoltak a templomot körülölelő akácli­get fái közé, a falu apraja- nagyja ott szorongott a krip­ta előtt. Látni akarták a hí­res hadvezért. Paulovicz And­rás, az öreg harangozó hosz- szú. égő gyertyát tartva ke­zében, indulásra készen várta a katonákat. Ott volt Zajacz Kovács János is, az egyház akkori kurátora, aki tisztelet­tel köszöntötte az érkezette­ket. András bácsi előreindult az égő gyertyával. A gyertya fényétől kísérteties árnyak je­lentek meg a kripta falain. A koporsók rézveretes díszei és feliratai tompán verték vissza a gyertya fényét... Az öreg harangozó csend­ben emelgette a le sem zárt koporsók fedeleit. Elsőnek Beleznay Miklós tábornok hűlt teteme előtt hajtott fe­jet a tiszti csoport. Ez a hős már 14 éves korában atyja oldalán járta a csatatereket. Korán kezdte tanulni a hadi­mesterséget... Nem csoda, hogy 1744-ben a Hollandiai Közönséges Társaság a maga szolgálatába kívánta állítani és regimenttel kínálta. Azon­ban a nyomtatott halotti bú­csúztatójában ezt olvastam. „ ... ő inkább kívánt hazája s királya mellett Regement nélkül kisebb tisztségben szol­gálni, mint az idegenek kö­zött ifjúságának erejét el­vesztegetni ...” Most ott feküdt koporsójá­ban meggypiros dolmányban, melynek dús aranydíszítéseit már belepte a penész. Piros nadrág és fekete csizma ta­karta testét. Arcvonásai még tisztábban kivehetők voltak, mint az aranysujtás cifrasá­gai. Az itt nyugovók testét nem balzsamozták be, mégis megőrizték arcvonásaikat. Ezt azzal magyarázzák, hogy a kriptának különleges levegő­járása volt. A kővetkező koporsóban Beleznay Mihály ezredes nyu­godott. ö három évvél ké­sőbb, 1790-ben hunyt el. A hatalmas, erős testen arany- sujtásos zöld katonaatilla és vitézkötéses piros nadrág fe­szült. Előtte is fejet hajtottak a megllletődött tisztek. Ezután egy olyan koporsó­hoz értek, amelynek fedelén rézszögekből kiverve egy szív volt, melyből sugárban öm­lött a vér — és a felirat: Be­leznay Sámuel. Ő szerezte a grófi címet a családnak... Ott feküdt fehér gyolcsba csavarva. Mintha asszony lenne? Szörnyű és szomorú látvány. Szája tartása ke­gyetlen emberre vallott. A kegyetlen ifjú gróf A tisztek mélyen megren­dülve hagyták el a kriptát, Kívül a tömeg csak nőtt. Szinte az egész falu ott szo­rongott a templom körül. Si- monyi óbester az öreg haran­gozó kezébe csúsztatott vala­mit, amitől annak mindjárt jobb kedve lett. Nagy alázat­tal köszönte meg. Addigra már az egyház és a község vezetői is ott toporogtak á2 ajtó előtt. Símonyi szóba ele­gyedett a parasztokkal. Véle­ménye az volt: „Jó, hogy az öreg Beleznay agyonlövetett, csak fys lőtte agyon” Erre a kijelentésre az ott álló öregek ingerülten vála­szoltak: „Inkább az volt jó, mert így kettővel vagyon ke­vesebb .. .* A jelen levő egyik huszár- kapitány — mosollyal a szája szögletében — helyeslőén rá­bólintott a jobbágyok szavai­ra. Megérezte és megértette a nép igaz hangját, ítéletét. Az öreg gróf élete valóban méltó véget ért. A zsarnok­nak pusztulnia kellett. A fia­tal gróf halálát miért ítélték azonban helyesnek a falube­liek? Hiszen ma is sokan úgy tudják, hogy atyját azért ölte meg, mert az egy öreg ßarta. Néhány évvel ezelőtt új vállalkozásba fogott a rá­dió: megrendezte a nem bu­dapesti színházak alkalmi ka­baréegyütteseinek vetélkedő­jét. Azt gondolta volna az ember, hogy ez a titulus — mármint a nem budapesti — majd lassacskán beleivódik a köznyelvbe, és kiszorítja a kétségkívül rossz hangzású vi­déki jelzőt. Hát nem így tör­tént. Aki, illetve ami vidéki, azt változatlanul így mondják, írják. Vannak olyanok, akiket ez a stempli bánt vagy bosz- szant — ők vannak túlnyomó többségben —, ám olyan cso­dabogarak is akadnak, akik eltűrik ezt a bélyeget, sőt akár büszkék is rá. Hogy, hogy nem, még a szereplésre született színészek között is jár-kél egy-két ilyen eleven furcsaság. Egyiküket úgy hívják, hogy Barta Mária, és néhány rö­vidke évtől eltekintve az egész eddigi pályáját nem Bu­dapesten töltötte el. Mégsem sértett vagy búbánatos. Sőt! Aki látta a róla készített port­rét amely a Mestersége: szí­nész című sorozat legutóbbi darabja volt, arról is meggyő­ződhetett, hogy őt egyenesen boldoggá tette ez a szolgálat. Attól kezdve ugyanis, hogy elszerződött a fővárosból, min­dig olyan szoros közösségek tagja volt, mint amilyenek idefönt nemigen alakulnak ki. Akár Miskolcon, akár Szege­jobbágyot akart deresre hú- zatni... Ez messze van az igazság­tól! Ha megismerjük a fiatal gróf rövid életének történetét, mi is úgy gondoljuk. Néhány jellemző mozzanat zaklatott sorsából: „... 1816- ban Pest megye áréstomában ül és a Törvényszék előtt fe­lel Pest városában elkövetett csínytevéseikről... többször is ennek a börtönnek lakója. Kegyetlenségét igazolja, hogy a vele együtt lakó és alvó nevelőjének mellére puska­port rak és azt meggyújtja. Más alkalommal lelövi cse­lédjüket ... pesti tanulása idején Édesapját puskával várja, mikor az látogatóba megy hozzá. Több alkalom­mal is halállal fenyegeti Aty­ját. Mikor Atyját megölte, semmi megbánást sem mutat. Sőt! ... Halász Kata leány­zót a holttest mellett táncol­ni hívta és maga mellé rán­totta a kanapéra ..Még sokszor ennyi „csínytevés” terhelte számláját. Ki volt a kapitány ? „De miért nem láthattuk a hős generálist és dédunoká­ját — Sámuelt — a kriptá­ban?’’ — Ez a kérdés már BarthdioenaiHeg* • nagyi;s*tele>»- tű úrnak sióit, aki szintén ott volt a várakozók élén. Sajnos, erre nem tudott vá­laszt adni a megkérdezett, de máig nem tudunk mi sem. Mondhatná valaki, hogy mindaz, amit elmondtam, csak mesebeszéd. Hogy meny­nyire igazat írtam, alátá­masztja egy nagyon híres és ér.ékes megemlékezés, ame­lyet gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar” írt meg Naplójában, ö volt az a mo­solygó huszárkapitány, aki helveslőleg rábólintott a pa­naszkodó öregek szavára... Csilló Mihály nyugalmazott kántortanító Pilis den, s akár, mint most, Za­laegerszegen játszik, mindig ott érzi maga körül- a társak baráti kompániáját, tehát azt a testmeleget, ami az igazán jó együttműködéshez, a csa­patmunkához nélkülözhetetlen. Inkább lemarad a filmezés­ről, a televíziós fellépések so­kaságáról, a rádiózás hajnal­ba nyúló felvételeiről, de ott áll helyt, ahol jól érzi magát, ahol tudja, hogy őt is igazi kollégának, s nem holmi uta­sításra ágáló embergépnek te­kintik. Nagyon szépen és nagyon vidáman beszélt minderről, s nem is holmi hivatásos íag- gatónak, hanem egy olyan fiatal színésznek, aki ott lent, Zalaegerszegen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy af­féle mindenesként tett meg mindent egy-egy próba, egy- egy előadás sikeréért. Zsótér Sándor az illető, aki ha nem is valami nagy rutinnal, de igazi érdeklődéssel kérdezge­tett — tehát azt tette, ami a dolga volt. így aztán egy na­gyon rokonszenves portré raj­zolódott ki Bajor Gizi, Básti Lajos egykori partnernőjéről, a remek Gertrudisról, a Shaw-darabok elegáns és pompás beszédű nagyasszo­nyáról. Bizony jó lenne, ha egyszer egy olyan szerepben is láthatnánk, ami hozzá mél­tó, s akkor a televízió milliós közönsége szintén megbizo­nyosodhatna eredeti egyénisé­Átadták a SZOT-díjakat Szerdán a SZOT székházá­ban ünnepélyesen átadták az idei SZOT-díjakat: A szak- szervezeti mozgalom e kitün­tetéssel azoknak az íróknak, művészeknek, tudósoknak, a közművelődésben tevékeny­kedőknek az alkotó munkáját ismeri el, akik a dolgozók művelődésének szolgálatában kiemelkedő sikereket értek el. Az ünnepségen jelen volt Be- recz János, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Köpeczi Béla művelődési miniszter, SZOT-díjat kapott Árkus József újságíró, Benkö Már­tonná táncpedagógus, Buda Ferenc író, Cseres Tibor író, Cserhalmi György színművész, Eördögh János karnagy, Ki­rály István akadémikus, Ki­rály Levente színművész, Knoll István rendező-opera­tőr, Meixner Mihály, a rádió osztályvezetője, Sebestyén Márta népdalénekes, Szécsé- nyi Ferenc operatőr, Tárcái Zoltán főiskolai tanár, Tóth György, a televízió főmunka­társa, Trogmayer Ottó mú­zeumigazgató, Vencsellei Ist­ván fotóművész, valamint a televízió Ablak című műsorá­nak alkotóközössége és a Haj- dú-Bihar megyei üzemi tárla­tok rendező kollektívája. A kitüntetetteket Baranyai Tibor, a SZOT főti lkára kö­szöntötte, s hangsúlyozta, hogy a tudás, a műveltség gyarapítása nélkül a társada­lom fejlődése sem lehet ki­egyensúlyozott. A díjakat Gáspár Sándor, a SZOT elnöke adta át. A díjak átadása után a SZOT elnök­sége fogadást adott a kitünte­tettek tiszteletére. Egyetem, főiskola Felvételik T8én ■ fnintegy?47 ezren je­lentkeztek a hazai egyetemek és főiskolák nappali tagoza­taira: ezeken ősztől 17 ezer el­sőéves kezdheti meg tanulmá­nyait. A közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák matematiká­ból, fizikából, biológiából és kémiából május 23—24-én lesznek, a többi tárgyból írás­beli vizsgát június 23—24-én tesznek a diákok, a szóbelik pedig június 30-ától kezdőd­nek. A felvételekről július 15- ig döntenek, a fellebbezéseket július 29-ig kell eljuttatni az érdekelt felsőoktatási intézmé­nyekhez: idén először külön erre a célra szolgáló, egysége­sített nyomtatványon. ge, nem mindennapi jellem­festő ereje felől. Finnek—magyarok, szin­tén jó emlékeket hagyott a»a- ga után az a riportfilm, amely Határtalan szerelem címmel került a képernyőre kedden késő este. A finnek és a ma­gyarok között szövődött sze­relmek, majd házasságok ad­ták ehhez a témát, no meg azt a tucatnyi kedves embert, akit Csurgay Judit szerkesz­tő-riporter egyrészt idehaza, másrészt nyelvrokonaink (és nem rokon népünk, amint azt annyiszor összetévesztik!) szépséges északi hazájában ke­resett fel. Mi lehet a titka ezeknek az életre szóló találkozásoknak? Szinte valamennyi pár az el­lentétét, jellembeli kiegészítő­jét találta meg egymásban. Zömükben úgy, hogy a ma­gyar fél hozta-vitte a tempe­ramentumát, az ambícióit, a vitalitását, a finn partner meg a csöndes nyugalmát, szülő- földszeretetét, természetra­jongását. így aztán a házassá­gok rendre jól sikerültek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy e finn—magyar, Illetőleg magyar—finn famí­liákban rendre sok a gyerek. Az egyik még ott kuporog édesanyja ölében, és máris készülődik a világra a másik. Ezek a kedves csöppségek tet­ték rá a koronát erre a han­gulatos vállalkozásra. Akácz László Tv-figyelő' ■Hftt tilmtegyzetb A kíméletlen Kedvelt válfaja a bűnügyi filmeknek á bosszúállás-tör- ténet. Valakit, valahol, vala­mikor, valami sérelem ér, és az illető, többnyire magányos harcosként, hosszú és véres harcban leszámol ellenfelei­vel. Az ellentét különböző el­lenfelek között feszülhet. Szó lehet bűnözők által mégsér­tett, esetleg a bajtársa, a csa­ládja vesztét keserülő bűnül­dözőről (hekusról), aki veszte­ségeinek okozóit bünteti meg, akár felettesei határozott pa­rancsa ellenére is. Szó lehet a társai által börtönbe juttatott, s az ott töltött évek alatt ugyané társaktól a rablott pénzből és hősünk egyéb ja­vaiból (szerelméből) kisemmi­zett bűnözőről, aki, kiszaba­dulván, szép módszeresen bosz- szút áll nem egészen úriem­berként viselkedő társain. Szó lehet olyan bűnözőről, akin a kint maradtak akar­nak bosszút állni, mert a sit­ten „köpött”. Szó lehet kido­bott hekusról, aki e tényt nem veszi tudomásul, és végighar­colja a maga magánháború­ját. Satöbbi, satöbbi. Az utóbbi hónapok mozi­krimijei között elég széles ská­lája található e variánsoknak. A mostani bemutatónak is van egy közvetlen előzménye: A zsaru szava főszereplője is Alain Delon volt (őt látjuk aá új filmben is), és ott is bosz- szúról volt szó: a nyugalma­zott hekus a lánya gyilkosain állt bosszút. Most a képlet né­miképp más: Delon — aki ez­úttal a rendezője is a filmnek — nem hekus, hanem bűnöző, aki tíz évet ült egy nagy ék­szerrablásért. Most szabadul, és ezzel lehetősége nyílik, hogy tisztázzon bizonyos homályos pontokat a régi ügyben. Nem kell túl élénk fantá­zia annak kitalálásához, mi történik ezután. Dplon — akii itt most Jacques Darnaynak hívnak — a „tisztázás” során percenként kerül. életveszély­be. percenként szabadul meg egyik vagy másik üldözőjétől, s nem a legkíméletesebb mó­don (végtére is a film címe; A kíméletlen), mígnem, elnye­ri méltó jutalmát, és a régi nagy zsákmányból származó, megtalált gyémántokkal, meg feltűnően csinos szerelmével meglép — finomabban fogal­mazva eltávozik a zűrök hely­színéről. Lehet, hogy a történet so­kak előtt nem ismeretlen, s ez nem véletlen, hiszen a film a Videotékában megszerezhető volt, csak ott a címe A bume­ráng volt. Kétségtelen, a mozi­cím izgalmasabb. Alain Delon az A kíméletlen című filmben Kiáltás és kiáltás Folytatódik a februári film­szemlén bemutatott magyar filmek mozihálózatba kerülése. Újabban minden hétre jut legalább egy. Most Kézdi-Ko- vács Zsolt Kiáltás és kiáltás című művét láthatjuk. S ha már a folytatódást emleget­jük, azt is megemlíthetjük, hogy ez a film mintha társa lenne Kása Ferenc A másik emberének. Ez ugyan némi­képp más időpontban játszó­dik — 1958-ban —, de a tör­ténet előzményei vagy a sze­replők sorsának alakulása a legszorosabban összefüggenek a Kása filmjében ábrázolt korszakkal, így különösképpen 1956-tal. A Kiáltás és kiáltás annyi­ban más, hogy itt már egy úgynevezett konszolidált idő­szakról van szó, azaz az 1956 után rendeződő viszonyok kö­zepette játszódik a film. Csak hát, mint tudjuk, e konszoli­dáció sem volt mentes konf­liktusoktól. Sok minden élt még a korábbi évek atrocitá­sainak emlékeiből. Éltek és gyakran működtek is még on­nan változás nélkül átjött sze­mélyek is, akiknek épp ezek az atrocitások voltak köszön­hetők. Éltek a törvénysértések áldozatai, akiken továbbra is ott maradt a bélyeg, a sötét folt Éltek semmit el nem kö­vetett, de véletlenül - rossz (rossznak kikiáltott) kapcsola­tokba bonyolódó ártatlanok, akik maguk sem tudták; miért kerülnek súlyos szituációkba. A film, mely Hernádi Gyula azonos című regényéből ké­szült, ezt a különös, átmene­tinek mondható időszakot tag­lalja, egy szándékán kívül a múlt utóvédharcaiba kevere­dő egyszerű munkásember, Ká­roly sorsának megmutatásá­val. Ennek a vágóhídi mészá­rosnak meg kell ismernie olyan emberi kapcsolatok ve­szélyességét, amelyeknek a hátteréről ő mit sem tud. ö csak szerelmes lesz egy lány­ba, az is őbelé. és nem tehet­nek róla, hogy a lány,múltja, egy volt belügyis révén, utá­nuk nyúl. Kézdi-Kovács Zsolt filmjé­nek érdekessége elsősorban az ábrázolt időszak konfliktusai­nak megmutatásában rejlik. Nem nagyon:’ beszéltünk még ezekről az évekről, s főleg nem ilyen éles összeütközések fel­tárásával. A legközelebbi múlt tisztázásának vágya, mejy olyan sok újabb filmünkben fő szándék, itt most újabb te­rületet fedez fel és derít fel a maga filmes eszközeivel. Ez is elmúlik egyszer Ez a jugoszláv film —ren­dezője Nenad Dizdarevic, író­ja Abdulah Sidran — a bot­csinálta hősről szól. Egy bi­zonyos szolid, szelíd, otthon tökéletes családi zsarnokság alatt élő kistisztviselő (a Ki­tüntetések Hivatalának kallig- ráfusa, akinek az a dolga, hogy a kitüntetésekhez mellékelt okleveleken a neveket gyönyö­rű írással beírja), nyugdíjba megy, s a háborús időkben egyszer csak felfedezi a kötet­len élet örömeit, a baráti tár­saságot, a horgászást, sőt, a fényképezést, melyhez megle­pő érzéke mutatkozik.; És a szürke kisemberből a .náci megszállás véres hónapjai alatt szép lassan az ellenál­lás hasznos tagja lesz. -Értel­met nyer az élete, s amikor egy akció után a németek go­lyója leteríti, halála már népi értelmetlen, hanem hősi.halál. Szép, árnyalt, kissé körülmé­nyes, de érdekes film, mely­ben egy kiváló alakítás külön érték: Fabijan Sovagovic játssza' a főhőst, végig elhi­tetve e kisember életét és sor­sát. ...........' *r ■ ' T akács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom