Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-02 / 79. szám

8

1988. ÁPRILIS 2., SZOMBAT

fi szakszervezet határozottan foglalt állást

fiz elbocsátás a végső eszköz

Nem nehéz megfogalmazni, hogy mi foglalkoztatja az embereket Magyarországon ez év tavaszán. Először is, hogy lesz-e munkájuk, tudnak-e folyamatosan dolgozni az üzemekben? Másodszor az, hogyan alakul vállalatuk helyzete, a szociális ellátás, a bérezés? Harmadsorban pedig az, meg tudnak-e élni abból a pénzből, amit fizetésnapokon hazavisznek? Azután még érdekli az embereket az is: mit tesz a megszokottnál nehezebb körülmények között érdekeik védelmében a szakszervezet? Ezekre a kérdésekre kértünk választ Hortolányi Elemértől, a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsának titkárától.

— Induljunk ki abból, ho gyan értékeli a szakszervezc a megye gazdaságának elsí három havi teljesítményét.

— A termelés kedvezőbber alakult, mint a korábbi ével hasonló időszakában. Enne! az a magyarázata, hogy megfelelő volt a vállalatok készletállománya, az enyhe télnél köszönhetően csökkent a; energiafelhasználás. Az időjárás segítette az építő-, szerelőipart, a mezőgazdaságot is Az első hónapokban növekedett a termelés, a tőkés export. Ugyanakkor a megváltozott ár- és adórendszer, as elhúzódó szerződéskötések, i kooperációs zavarok, az alap- anyagárak emelkedése miati sok a bizonytalanság. A vállalatok nem látják tisztár pénzügyi helyzetüket, s azl sem, hogy mi várható az é\ hátralévő részében. Ezért jelen van a kivárás, a taktikázás is, miközben a gazdálkodók kezdik felélni tartalékaikat. A legjobban az jellemzi a helyzetet, hogy a megye vállalatai többségének més most sincs elfogadott éve: terve...

— Mit tehet ilyenkor a szakszervezet?

— A bizonytalanságok megnehezítették a tervezésben való részvételünket. Szervezeteink, testületeink ennek ellenére felelősen foglaltak állást a problémákra irányították s figyelmet. Szinte mindertü+l foglalkoztak a munkaerőhelyzettel, konkrét javaslatéira! tettek a belső átcsoportosításra, átképzésre, az élőmunka és a gépi kapacitások .jobb kihasználására. Ezeket a kérdéseket külön tárgyalta például a gödöllői Ganz Árammérő Gyár szakszervezeti bizottsága. A Százhalombatta Dunai Hőerőmű Vállalatnál, e Dunai Kőolajipari Vállalatnál a szigetszentmiklósi Csepe, Autóqyárban a szerkezeti korszerűsítést, költségelemzést, e veszteségeket okozó tényezőt feltárását, a dolgozók továbbképzésének szükségességét szorgalmazták. Több áfész-nél és például a ceglédi Opál Kereskedelmi Vállalatnál a forgalom csökkenésének megakadályozására tettek javaslatokat. Az élelmiszeriparban, a Ceqlédi Húsipari Vállalatnál például a szervezettebb felvásárlásra, az olcsó termékek előállítására, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban a több lábon állás szükségességére hívták fel a figyelmet. Arra ösztönözzük szervezeteinket, hogy az év folyamán az eddigihez hasonló magatartást tanúsítsanak, s avatkozzanak be, ha szükséges.

— Volt-c példa arra, hogy a szakszervezet nem értett egyet a vállalati tervekkel?

— Néhány esetben előfordult, hogy a testületek a tervvariációk egyikét sem fogadták el. A Váci Forte szak- szervezeti bizottsága például csak minimális programnak tekintette az elé terjesztett terveket. Azzal adták vissza, hogy a vezetés gondolja át újra, mik azok a konkrét tartalékok, amelyeket fel kell tárni. Olyan stratégia kidolgozását kívánják, amely garantálja, hogy a vállalat előbbre jut. A gödöllői Ganz Árammérőben az szb azt kérte, hogy a dolgozók számára is közérthetően fogalmazzák meg a terveket.

— Várhatóan a vállalatok mind gyakrabban elbocsátásokkal fogják áthidalni gazdasági nehézségeiket. Mi a szakszervezet álláspontja ezzel kapcsolatban?

— Információink szerint nagyobb kört érintő létszám- csökkenés a megye vállalatainál nem lesz. mert még mindig nagyobb a munkaerőre, de a vállalatok ezt nem használják ki. A Pest Megyei Műanyagipari Vállalat és néhány kereskedelmi vállalat kivételével nem arra kérik az átképzési támogatást, amire valójában szolgál.

— Az embereket nemcsak az érdekli, hogy lesz-e elegendő munkájuk, hanem az is, mi kerül a borítékba. Mire számíthatnak az idén?

— Onnan kell kezdenem, hogy a megyében a vártnál jobban sikerült a bérbruttósítás végrehajtása, elenyésző a panaszok száma. A helyenként felmerült gondok orvoslására — a szakszervezet kezdeményezésére — szakértőkből álló bizottságok alakultak. Kizárólag a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók esetében adódtak komolyabb problémák. Semmiképpen sem fogadhatjuk el azt, hogy az államigazgatás helyi szervei még mindig nem tudták megoldani ezt a kérdést. A bruttósítás, az idén kötelező minimális béremelés, s egyáltalán a bérszabályozás korlátái alaposan csökkentik a felosztható kereteket. Mivel a vállalatok nincsenek tisztában a várható gazdasági folyamatokkal, nem egy helyen úgy döntöttek: fél évig nem emelnek bért. Azzal is számolni kell, hogy a kiugró teljesítményeket sem tudják anyagilag elismerni. Ezért az álláspontunk az: amint rendeződnek a dolgok, s lehetőség adódik rá, emeljék az alapbéreket! Erre azért is szükség van, mert a központi intézkedések csak részben kompenzálják az áremelkedéseket. Űgv látjuk, hogy a szakszervezetek ajánlására a vállalatok hatékony és differenciált szociálpolitikára törekednek. Elvünk az, hogy csak a valóban rászorulók kapjanak támogatást. Az áremelkedések elsősorban a kisnyugdíjasokat, a nagycsaládosokat és g pályakezdő fiatalokat érintették Hátrányosán. Ezért az SZMT megkezdte életkörülményeik vizsgálatát, s a tapasztalatok alapján őszszel meghatározzuk a feladatokat. Nagyon komolyan vesz- $zük a fogyasztói érdekvédelmet is. Ellenőreink április 1. után már nemcsak a kereskedelmi ellátást, hanem a fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok árpolitikáját is vizsgálják. Ennek eredményeiről széles körű tájékoztatást kívánunk adni.

Kövess László

A perbáli felszabadulási cm lékműnél

(Erdősi Ágnes felvétele)

Negyven éve

Negyven évvel ezelőtt, 1948. április 4-én, a hazánk felszabadulásának 3. évfordulóján rendezett ünnepségen adta át Kuraszov vezérezredes a magyar népnek azokat a zászlókat, ámeneket a XVIII. és XIX. század hadjárataiban az orosz haderő a magyar csapatoktól zsákmányolt. A magyar nemzet történelmi ereklyéit különrepülőgép hozta a Szovjetunióból.

Szám szerint 203 zászló került haza, köztük a napóleoni hadjáratok cs az 1848—49-es szabadság- harc során zsákmányoltak is. Ez utóbbi zászlóinkat másodízben kaptuk vissza a szovjet kormánytól.

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK

A második világháború jelentős eseményeit a történelemkönyvek örökítik meg. A háborús hétköznapok történéseit az emlékezet őrzi, tíe rejtenek ilyeneket a levéltárak aktakötegei is. Két ilyen epizódot adunk közre, amit Horváth Lajos, a Pest Megyei Levéltár munkatársa kutatott fel az irathalmazokból.

A SZÁNTÁSRA ZUHANTAK

A háború légi csatával érkezett Fó';—Mogyoród— Gödöllő—Szada—Veresegyház—Örszentmiklós—Csornád környékére. Augusztus 20. volt az 1944-es esztendőben, a kenyér és Szent István ünnepe.

A mondott nap reggelén német és angol gépek vívtak légi harcot Budapest felől érkezve a Gödöllői-domb- ság napverte halmai fölött. Az emberek' félve kitódultak, hogy nézzék a még sohasem látott eseményt. A harcban 15-20 német és angol repülő vett részt. Az angol bombázók szórták le terhüket a Somlyó-hegy és a Szada közötti szántóföldeken, valószínűleg azért, hogy könnyebben repülhessenek. Egymás körül keringtek, kavarogtak, mint gyilkos darazsak, hogy jobb szögből lőhessék a másikat. Acsarkodó motorjaik fel- felüvöltöttek. Polgári áldozata nem volt a ^-arcnakKét német vadászrepülő zuhant le a csatában, az egyik a veresegyházi Fekete-pusztán, a másik az őr- szentmiklósi Sajó-tanyán. Az utóbbi, mint látványos filmben szokott lenni, hosszú füstcsíkot húzott maga után. Pilótája megpróbálta többször emelkedésre bírni a gépet, de végül elszállt a Diamant-kocsma teteje fölött pár méterrel, legalábbis a kocsma körül állók olyan alacsonyan látták, hogy szinte lekaszálta a kéményeket.

Azután rászállt a Sajó-tanyához vezető út jegenye- fasorára, a 30-40 éves fákat letarolta a repülő s úgy maradtak utána elvesztett magasságukkal, mint az orgonasípok. Maga a hadigép természetesen ripityára tört, roncsai hosszan elszóródva hevertek a jegenyecsonkok között. Csodájára járt boldog-boldogtalan. Sok-sok használható holmihoz lehetett ott keresgélve hozzájutni.

A LISZT ÉS A TISZTEK

A veresegyházi „ötös bizottságnak" 1945 januárjától a közellátás megjavításán vagy inkább megteremtésén főtt mind az öt feje.

Egy átvonuló szovjet alakulattól a bizottság megszerzett 18 mázsa kenyeret, amit ingyen szétosztott a szűkölködő lakosoknak. A következőkben Erdővároson — a mai Erdőkertes, akkor még Veresegyházhoz tartozott — hét és fél mázsa elásott gabonát találtak, amit most már pénzért mértek ki a rászorulóknak. A befolyt összegből a szovjet katonai lókórháztól megvásároltak néhány kimustrált állatot. Lópörkölt! Rántott lóhús!

A szovjet hadsereg előretörése nyomán a veresegyházi szovjet alakulat is nyugatra vonult 1945. április első napjaiban. A gyors parancsteljesítés során az Anna gőzmalomban, melyet Szász Gézáné építtetett és saját keresztnevéről nevezett el 1922-ben, hátrahagytak 64 tonna lisztet, hogy majd érte jönnek. Az akkor már Nemzeti Bizottságként működő községi vezető testület hosszas utánjárás és nem kevésbé hosszas vívódás közepette a lisztet megszerezte a község számára. A községházán kilóját 2 pengőért adta el, majd a boltokban áruitatta. A befolyt összeg képezte az új községi háztartás alapjait.

Igen ám, de a morvaországi Brnóból jött egy személyautóra való szovjet tiszt, hogy a lisztet utána szállíttassa a szovjet alakulatnak. Nem volt mit tenni, be kellett vallani mindent, úgy, ahogy történt. A szovjetek, látván, hogy liszt nincs, jegyzőkönyvet vettek fel és aláírásokkal ellátva azt vitték magukkal.

Megérkezése előtt így emlegették: Stolarski úr. Az élénk szellemű, ma már nyugdíjas közgazdászon nem látszik, hogy hetvenéves, ahogy mondja. Katonásan elegáns, közvetlen modorú. Akik régebben ismerik, gyakran így szólítják: kedves János bátyám! Ismeretségünk első félórájában engem is arra emlékeztet: ő az idősebb. Engedd meg, fiam, hogy... — bátorít melegséggel a hangjában a tegeződésre.

A Poznanból érkezett Jan Stolarski, a Lengyelország sok városában működő Lengyel—Magyar Baráti Társaságok Országos Szövetsége elnökének első útja Budapestre, a Fő utca 11. számú ház elé vezetett. Magyarország német megszállásának első napján, 1944. március 19-én az itt működő lengyel orvoscsoport és egyik ellenállási központ tagjain rajtaütött a Gestapo. Kivégezték Jan Kollataj Sredniczki orvos tábornokot és több munkatársát. Az itt elhelyezett emléktáblát a baráti társaságok adományozták. Együtt lehettünk tanúi annak a megrendítő pillanatnak, amikor a mártír tábornok fia, Rafael Kollataj Sredniczki leleplezte a lengyel zászlóval takart márványtáblát.

Az elnök, Stolarski úr, vagy János bácsi, halk intimitással és tökéletes magyarsággal fordította itt a lengyelül elhangzó mondatokat, s hívta fel a figyelmemet a meghatott csodálkozással körültekintő tizenhárom éves fiúcskára, a tábornok unokájára.

Íme a történelem — gondolhattam, melynek tragikus éveit mi még átéltük neki ez a múlt öröksége, amelyről .sohasem feledkezhet meg.

Jan Stolarski tökéletes magyar nyelvtudása mellett kultúránk, történelmünk feltűnően tájékozott ismerője. Vajon mi lehet ennek a forrása? Majd beszélek erről, ha viszAZ EMLÉKEK ÚTJÁN

szajövök a szobi meg a vámosmi- kolai utamról — bökött oldalba paj- táskodóan nevetve.

A történet 1939-ben, a háború kitörésekor kezdődött, amikor a német fasiszta ellenség elől lengyel csapatok vonultak szervezetten a magyar határ felé. A két nemzet történelmi viharokban edzett barátságát a fasizálódó, németbarát magyar uralkodó osztály, ebben a számára kínos szituációban sem tagadhatta meg. Hivatalosan nem vett tudomást arról, hogy alakulataik berendezkedtek az ország kevésbé forgalmas területein, hogy aztán dél felé szivárogva Jugoszlávián át jussanak el a nyugati országok hadseregeibe; angolokkal, franciákkal harcolni a közös támadó ellen.

Történetünk hőse rajparancsnok volt egy hegyivadász-alakulatnál, amellyel először Visegrádra érkezett. Aztán a vámosmikolai laktanya lett az állomáshelye Rajtuk kívül jöttek páncélosok, repülősök, s közülük először azok meg a tisztek keltek útra, s mentek, míg csak a németek le nem zárták a jugoszláv határt. Aztán egyre bonyolultabb lett a helyzet. Ö ekkor már jól beszélt magyarul. A faluba 1943-ban már internáltakat telepítettek, s a korábban menedéket élvező lengyelek mozgástere is addig szűkült, míg végül maguk is intertáltak lettek. A Németországba induló vagonokba őket is bekényszerítették. Tolmácsszolgálatot vállalat, hogy ezt elkerülje, aztán megszökött.

— Magyar családoknál bujkáltam. Nagyon jó dolgom volt — élénkül fel az emlékek idézésével. Sorolja az ismerős faluneveket. Ipoly- pásztó, Ipolytölgyes, Letkés, Da- másd. — És a Börzsöny! — mondja szinte áhítattal a hegyes-vö'gyes, erdő borította táj nevét, ami szorult helyzetben búvóhelynek is biztonságot adott. Aztán kicsit csendesebb tempót adva a történet folyamának, szemében huncutkás mosollyal folytatja. — 1945-ben kerültem haza, de nem mentem egyedül. Magammal vittem a vámosmikolai Vájsz János kislányát. Ö lett a feleségem. Három testvére volt: János, Lajos, Vilmos. Ök ma is a községben élnek, minden évben jövünk látogatóba. Nekünk három gyermekünk született.

— Tudnak-e magyarul?

— Tudnak mind a hárman — bólint kis büszkeséggel.

— Szóval ez akkor most rokonlátogatás volt?

— Az is. Meg baráti. Fidler Károly családjánál is jártam Szobon. ö vasutas volt, de már nyugdíjas. Annak idején nagyon sokat segítettek nekem a nehéz esztendőkben.

Biró Mátyás, aki maga is 11 évig élt Lengyelországban és most a magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület titkára, azt mondja: közel 4-5 ezer lengyel származású, jórészt ma'fyar állampolgár él ma Magyarországon. Az első csoport a harmincas években, a második a háború alatt érkezett. A harmadik az úgynevezett „szívgeneráció”, az, amely házassága révén telepedett le nálunk.

Ahogy mi magunk sem feledhetjük, hányszor adott menedéket lengyel föld a magyar szabadságért

küzdőknek, úgy a lengyelek is szüntelenül a mi segítségünket emlegetik. A közös nagy király emlékét tisztelve évente százával zarándokolnak Nyírbátorba.

Odakint se szeri, se száma a magukat tagdíjból fenntartó baráti társaságok klubjainak, házainak, ahol értik és tanítják a magyar szót, megkülönböztetett szeretettel fogadják a honunkból érkezett vendégeket.

Stolarski János — talán megbocsátja, hogy magyarosítom a nevét — azért dolgozik s keres nálunk újabbnál újabb kapcsolatokat, hogy a barátságot ébren tartsa, s mások is megismerjék a múlt és a jelen szép példáit, s követhessék azt a jövő nemzedékei.

Kovács T. István

■ kereslet, mint a kínálat. Alap- : vető foglalkoztatási gondokkal tehát nem kell számolnunk, de a korábbiakhoz viszonyítva a megyében is lesz változás. Az idén eddig hét vállalatnál került sor szervezett létszámleépítésre. A legtöbbet, 100 embert a Pest Megyei Vizes Csatornamű Vállalatnál bocsátottak el. Az ikladi Ipari Műszergyár vasadi telepének felszámolása 60, a solymári költségvetési üzem megszüntetése ugyanennyi dolgozót érintett, összességében az idén ötszáz dolgozónak mondtak fel a megyében. További foglalkoztatásuk nem okozott különösebb gondot, találtak másutt munkát. Jelenleg 30-35 ember tölti meghosszabbított felmondási idejét, ketten részesülnek elhelyezkedési támogatásban. Várható, hogy a létszámleépítés valamelyest felgyorsul, mert a vállalatok így próbálnak szabadulni a bérszabályozás szorításából. Sok helyen úgy döntöttek, hogy nem pótolják a természetes lemorzsolódást, felvételi zárlatot rendelnek el.

— Az SZMT álláspontja az, hogy a jelenleginél aktívabb foglalkoztatási politika szükséges. Ennek feltételei egyelőre csak részben vannak meg. A legfontosabb tennivaló a megyei munkaerőszolgálati iroda tevékenységének átformálása: pontos információkkal rendelkező, a növekvő munkaerőforgalmat irányítani képes intézménnyé kell válnia. Szerintünk elengedhetetlen az iskolai képzés és a gazdálkodók igényeinek összehangolása is. A szakszervezet határozott álláspontja az: minden egyes esetben meg kell vizsgálni, hogy a leépítések helyett milyen más hatékonyságot növelő intézkedések lehetségesek! Ha pedig mindenképpen elkerülhetetlen az elbocsátás, akkor szigorúan be kell tartani a munkavállalókat védő törvényeket! Ma is vannak államilag garantált eszközök a gondok enyhítésé-