Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-12 / 86. szám

1988. ÁPRILIS 12., KEDD 5 Környezetvédő mosógép Komputer vezérli Komputervezérlésű automa­ta mosógép elektronikai be­rendezésének a kifejlesztésén dolgoznak a Videoton Auto­matika Leányvállalat szak­emberei. A Hajdúsági Ipar­művek megbízásából olyan szerkezetet konstruálnak, amely a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vé­ve szabályozza a mosási műve­leteket, s biztosítja, hogy csak a víz keménységének, szeny- nyezettségének, a ruha meny- hyiséigének és piszkosságának megfelelő mértékű mosószert használjanak fel. A beépített mikroszámítógép lehetővé teszi a mosási programok bő­vítését is: a gyárilag betáplált Iprogramokat ugyanis a házi­asszony saját igényeinek meg­felelően bővítheti. Az elektronikus veaérlőszer- kezet kísérleti példánya és a program már készül. Tartályok. Különféle élelmiszer-ipari és környezet- védelmi beruházásokhoz készítenek könnyű, acéllemez tartályokat a dömsö- di Biotech Vállalatnál. Termékeik igen keresettek, hiszen a sajtgyártástól a bortárolásig, a teherautóra szerelt tartályoktól a biogáztermelő rendszerekig számos dologgal foglalkoznak. (Erdősi Ágnes felvétele) Pest megyei pedagógiai napok Váltásra kész munkásoké a jövő A fiatalok elhelyezkedési gondjairól Bizonyos szakmák annyira zsúfoltak, hogy már most biz­tonsággal kijelenthetjük: a szakképzésben részt vevő fiatalok­nak elhelyezkedési gondjai lesznek. Előfordul, hogy a vállala­tok csak abban az esetben vállalják a gyakorlati képzést^ ha a szülők írásban tudomásul veszik, hogy nem veszik föl gye­reküket. Mégis, a pályaválasztó fiatalok többségét, elsősorban szülői nyomásra, nem lehet más területre irányítani. Többek között erről a gondról is szó esett a Pest megyei pedagógiai napok szentendrei tanácskozásán — amint erről már hírt ad­tunk — a foglalkoztatási politika időszerű kérdései kapcsán. Az érettségi kevés Dr. Soós Adrianna, az Ál­lami Bér- és Munkaügyi Hi­vatal főmunkatársa bevezető előadásában arról szólt, hogy o kedvezőtlen gazdasági válto­zások átalakították a munka­erőpiacot is. Ma már senki előtt nem titok, hogy a sürge­tő szerkezetváltás nem megy zökkenők nélkül, egyik pilla­natról a másikra. Sok ember számára ez átmeneti munka- nélküliséget jelent. A legin­kább érintett rétegek a szak­képzetlenek, a csökkent mun­kaképességűek, illetve a pá­lyakezdők. A segédmunka ko­rábbi felértékelődése meg­szűnt. A szakképzett, váltásra kész munkást keresik minde­nütt. A pedagógusokat természe­tesen elsősorban a harmadik csoport problémája érinti, kü­lönösen most, amikor a demog­ráfiai hullám eléri a középfo­kú iskolákat. Nagyon nehéz diáknak, szülőnek egyaránt ta­nácsot adni, hiszen az érettsé­gi semmilyen munkakörre nein jogosít. De amennyiben az anyagi terheket vállalni tud­ják, hosszú távon mégiscsak kamatoztatható, mert szélesebb alapot jelent, ami később megkönnyíti a szakmaváltást. Érdekes felvetés hangzott el ezzel kapcsolatban: a hagyo­mányos munkahelyi hűség megbecsülését fel kellene vál­tania a mobilitási hajlandóság támogatásával. Különösen azért lenne erre szükség, mert jelenleg a hát­tér is az egy helyben maradást, de legalábbis a lakóhelyhez va­ló ragaszkodást erősíti. Közis­mertek a lakásproblémák, a munkásszállókkal, illetve al­bérletekkel járó hátrányok. Az ingázás sem megoldás; sem em­berileg, sem anyagilag. Ez a témakör már Pest megyét is közelebbről érinti, hiszen mint Peráth Bélától, a megyei ta­nács munkaügyi osztályveze­tőjétől megtudhattuk, közel kétszázezerre tehető megyénk­ben az ingázók száma. Ebből százhatvanezer a helyi lakos, akik elsősorban Budapestre járnak dolgozni, és harminc­ezer a megyébe bejáró. A helybéliek esetleges át­képzésével, foglalkoztatási gondjaik megoldásával a me­gyének kell törődnie. Tavaly csupán ezer dolgozó elhelyezé­sem tudják, hogy valójában milyen szakemberekre lesz szükségük, milyen termelési szerkezetre fognak átállni? Riasztó szakmák séről kellett gondoskodni, ez hat hónapon belül — két kivé­tellel — sikerült is. De idén már két hónap alatt elérte ez a Szám a százHatéanat. A hely­zet az előrejelzések szerint romlani fog. különösen az is­koláztatási hiányosságok miatt. A megye keresőképes korú la­kosságának 59 százaléka mind­össze nyolc általános, illetve annál kevesebb iskolai vég­zettséggel rendelkezik. Ez az arány sajnos, sókkal rosszabb az országos átlagnál..Nem vé­letlen tehát, hogy elsőként itt alakult meg a foglalkoztatás­politikai tanács. Átképzési támogatás Szó volt az érettségiről. Nos, kísérleti jelleggel szeretnék a közhasznú munkák új formá­ját megteremteni, magasabb presztízzsel. Ilyen lenne pél­dául a szociális gondozói mun­kakör. De vannak más kihasz­nálatlan lehetőségek is. Pél­dául meglepően kevés válla­lat kért átképzési támogatást. Egyébként mindkét előadásból kitűnt, hogy helyenként még mindig hajlamosak számok mögé bújni a vezetők, és sta­tisztikákat gyártani az oktatás­ról, továbbképzésről, ugyan­akkor ezeknek túlnyomó több­sége egy-két napos tanfolyam, melynek hasznosságát nehéz lenne megítélni. Vasadi Gizella és Mózes Ta­más, a Munkaügyi Miniszté­rium munkatársai kifejezetten a szakképzés helyzetével és várható alakulásával foglal­koztak előadásukban. Leszö­gezték: az oktatást összhangba kell hozni a gazdaság átalaku­lásával. Ehhez a már többször említett szélesebb elméleti alapra van szükség, és a kon­vertálható, azaz könnyen át­alakítható tudásra. A kérdés az, hogy ezt milyen módon le­het elérni? Bizonyos szakma- csoportokon belül már eddig is megfigyelhető volt az alap­képzés erősítése, a szakma- csoport jelleg kidomborítása. Például fémipari alapképzés után a vállalati specializáció- ban már könnyebb forgácsoló, esztergályos, marós munka­körbe .irányítani a fiatalokat. Ellenkező irányba hat vi­szont a vállalatok törekvése: ők naprakész szakembereket szeretnének kapni az iskolá­ból. További probléma, hogy a vállalatok gyakran maguk Talán némi könnyebbséget hozhat a íetszámtervezés je­lenlegi rendjének tervezett változtatása. Az elképzelések szerint a jövőben ez már nem központi hatáskör lenne, ha­nem a tanácsok feladata. Ez lerövidítené a tervezés idősza­kát. Jelenleg öt és fél év telik el — a képzési idővel együtt — a szakmunkások bizonyít­ványosztásáig. Ha csupán fél évet sikerül ebből lefaragni, már az is nagy eredmény. További segítség lenne a reális pályakép kialakulása a továbbtanulás előtt álló fiata­loknál. Divatszakmák, alapta­lan bizakodások azonban min­dig lesznek. Ez részben annak a következménye, hogy a fia­talok és a szülők nagyon ke­vés szakmát ismernek, más foglalkozásokat eleve riasztó­vá tesznek a munkafeltételek. Csakhogy egyáltalán nem mindegy: valaki tizenévesen — még csalódások nélkül — módosít az elképzelésein, vagy az élet kényszeríti arra, több­szöri hiábavaló próbálkozás után, hogy felnőtt fejjel vág­jon neki az átképző iskolák­nak, amelyek természetesen nem vállalkozhatnak másra, mint a hiányszakmák kielé­gítésére. Sz. Z. L. A konkurencia képviselői jöttek-mentek a gyárban Kell a cserép, ha pénzt hoz J Elhamarkodott és ráadásul 4 helytelen döntéssel létrehozott í beruházásokról az utóbbi né- f hány évben többször Is lehe- j tett hallani. Műszaki szem- J pontból egy Ilyen rosszul vá- / lasztott és nem kellően elő- '/ készített vállalkozásnak számit í a 43-as Állami Építőipari Vál- '/ lalat Dunakeszin lévő Római í Cserépgyára. Telepítésére rá- J adásul a vállalat egy olyan 6 időszakában került sor, ami- j kor már gyülekezni kezdtek Z a viharfelhők a nagy múltú y-cég felett. Tehát az a bizonyos isteni szikra kipattant egy, az épí­tőiparban nagyon jártas em­ber fejéből. A gondolatot tett követte. Gyorsan terjedt a hír, hogy cserépgyárat építe­nek Dunakeszin. Beruházási költségeinek fedezéséhez az anyavállalat 188 millió forin­tos bankhitelt vett fel. Mind­ezt hót éven át tartó törlesz­tés és évi nem csekély, 13 százalékos kamat mellett. A vállalat erszénye viszont oly­annyira üres, hogy a saját adósságait is csak nehezen képes visszafizetni. Azt a mai napig nem vi­tatják, hogy nagy szükség volt és van a betoncserép­gyárra. Ráadásul összehason­lítva a hazánkban is kere­sett és kedvelt Bramac- cseréppel, a dunakeszi ter­mék olcsóbb. A gyár pedig olyan helyre épült, ahol már adott volt az infrastruktúra és a gyártáshoz . szükséges alapanyag. Viszont az olasz Vortex—Hidra cégtől vásárolt berendezések képtelenek be­váltani a hozzájuk fűzött re­ményeket. A szerződésben ga­rantált évi 20 millió darab betoncserép mind ez idáig csak papíron létezik. Így azután már végképp nem lehet azon csodálkozni, hogy a dunake­szi gyár veszteségei — hason­lóan a 43-as ÁÉV pénzügyi helyzetéhez — igen tetemes­sé váltak. A rendkívül mérsékelt tel­jesítések, s a nyomukban be­következett pénzügyi hiányok arra késztették a vállalatot, hogy alaposam mérlegeljék, mi legyen a cserépgyár sorsa. A Bramac 15 milliót Már az elmúlt év őszén fel­röppent a hír, hogy a Római Cserépgyár a VÁÉV—Bramac Kft. kötelékébe kerül át A 43-as ÁÉV és az osztrák cég vezető képviselőinek tárgya­lásain a Bramac-osok eleve garantálták az évi 15 millió darab cserepet. És ami csep­pet sem mellékes: 25-30 mil­lió forint tiszta nyereséget is! Ígéretük mögött természete­sen ott húzódott egy több tíz­millió forintos, általuk jónak tartott rekonstrukció is. Olyan gépeket telepítettek volna, amely a Bramac-be- toncserepek gyártásához szük­séges. A betoncserépgyár vezetése és a munkások érthetően ide­genkedve fogadták az esetle­ges gazdacsere hírét. A té­mával kapcsolatban többek­nek az volt a véleménye, hogy kilábalhatnak a hul­lámvölgyből, ha önállóak lesz­nek. Vagyis kiszakadnak az anyavállalat kötelékéből. A köldökzsinór azonban rendkí­vül erősnek bizonyult. Az ér­vek között elhangzott, hogy a gyár önállósága még nem oldaná meg azokat a műsza­ki problémákat, amelyek miatt képtelenek a hatékonyabb üzemelésre, nyereség elérésé­re. Sikeres negyedév Az olaszok is tisztában van­nak azzal, hogy ők lényegé­ben egy prototípust adtak el. Ezért készséggel küldték el szerelőiket a cserépgyár mű­szaki rendbetételére. Ezek a technikai pontosítások, mó­dosítások, úgy tűnik, elérték a kívánt célt. Legalábbis ezt jelzi a cserépgyár első ne­gyedéves teljesítménye. Az 1988-as tervben 11 millió da­rab tetőfedő anyag előállítása szerepel. Mivel az idén az év első három hónapjában napi átlagban 40 ezer darabot gyártottak, vagyis 20 ezret műszakonként, így megvan a remény arra, hogy végre eredményes esztendőt zár­janak, szerény nyereséggel. A már említett 20 milliót — s ezt már belátták az illetéke­sek — soha nem tudja a gyár produkálni. Ezek után vallóban bomba­ként hatott február közepén a hír, hogy ismét tárgyaló- asztalhoz ültek a 43-as AEV és a Bramac megbízott kép­viselői. Utóbbiak változatla­nul garantálták az évi 15 millió darab betoncserepet és a mindig biztos nyereséget.' Illés János, a Római Cse­répgyár igazgatója és Beme Sándor műszaki igazgatóhe­lyettes ingerülten vették tu­domásul az újabb megbeszé­lések hírét. Mint említették, túl vannak négy olyan tech­nológiai jellegű módosításon, amelyek hatásáról az idei első negyedéves eredmények meggyőzően árulkodnak. Már­cius végéig beérkezett a na­gyon várt alkatrészszállít­mány utolsó tétele is. Utal­tak arra, hogy demoralizálóan hatottak rájuk, s az általuk irányított kollektívára' a hát­térben folyó tárgyalások. Az anyavállalatnál időköz­ben megnyugtatták a cserép- gyáriakat, hogy csak akkor olvadnak be a Bramac Kft.- be, ha isimét törés mutatkozik a teljesítményekben. Harka János, a vállalat termelési ve­zérigazgató-helyettese el­mondta, hogy az ez évi eredmények kétségtelenül jobbak a bázisidőszakénál. Mégis erőteljes hullámzást mutatnak a termelési adatok. Az első műszakban rendre el. maradnak az eredmények a második műszakétól. Mindez szervezési hiányosságokat sej­tet, amelyek nyomon követ­hetőek a termelés ütemessé­gében és színvonalaiban. Utalt egyben arra, hogy a Római Cserépgyár számára az igazi tanulóidő az idén vette kez­detét. A 11 milliós tervvel kapcsolatban mégis óvatosság­ra intőén annyit jegyzett meg, hogy a eserépgyáriak és maguk a vezetők csak akkor nyerhetnek csatát, ha tartaná tudják az első negyedéves tempót. Az, hogy 1988. március 1- jétől a cserépgyárban beve­zették a teljes értékű teljesít­ménybérezést, a kézi idom­cserepeik készítőinél a minő­ségi darabbérezést, eloszlatni látszik azt a félelmet, hogy a gyár, dolgozóival együtt, a Bramac tulajdonába kerülne. Róluk, nélkülük ? A Bramac-cal folytatott tárgyalásokon mindig csak a 43-as ÁÉV vezető képviselői voltak jelen, a cserépgyáriak közül senkit sem hívtak meg. Érthető módon emiatt a Ró­mai Cserépgyár vezetői rosz- szallásukat fejezték ki. Gya­korta megfordultak az osztrák cég szakemberei a dunakeszi gyárban, s menet közben kí­sérték figyelemmel a gyártás különböző fázisait. A gyár dolgozói több esetben is je­lezték ezt feletteseiknek, de mivel az engedélyt a 43-as ÁÉV-től kapták, így azt sza­bályosnak kellett tekinteni. Ezek a Bramac-osok által végzett szakmai-műszaki meg­figyelések is azt az érzést keltették a dolgozókban, hogy a gyár rövid időn belül a Bramac tulajdonába megy át. Érthető módon nagy meg­nyugvással fogadták, hogy van lehetőség a további bi­zonyításra. Meghatározott idő­közökben ugyanis a 43-as ÁÉV-nél értékelni fogják a cserépgyár eredményeit. Ha azok megfelelnek, akkor to­vábbra is készülhetnek Ró­mai-cserepek. A megyének szüksége volt és van erre a cserépgyárra. Hiszen változatlanul nagy a inagánerős építkezések száma és az sem elhanyagolható szempont, hogy munkaalkal­mat biztosítanak több mint 100 dolgozónak. Azoknak, akiknek az elmúlt hetekben bizony nagyon nehéz perce­ket kellett átélniük. Vissza­tetszést keltett ugyanis ben­nük — s tegyük mindjárt ho^zá: joggal! —, hogy róluty nélkülük akarnak dönteni. Az ember azt hinné, 1988- ban ez már lehetetlen. A du­nakeszi példa az intő jel: lé­tezik még ilyen! Gyócsi László Hozzászólás cikkünkhöz Turistaszállások alkonya A Pest Megyei Hírlap március 26-án megjelent számában Egy. kis lámpás a Börzsönyben címmel a turistaházak pusztulásáról tájékoztatta olvasóit. Az írásból megtudhattuk, hogy mostanában igen rossz világ jár a turistaházakra! A sportegyesületek és turistaszövetségek jófor­mán bagóért válnak meg egykori tulajdonuktól, pél­dául a bánkúti turistaházat is egymillió forintért adták el az egyik vállalatnak, pe­dig azt a diósgyőri turisták, zömében munkások, társa­dalmi munkában építették még 1931-ben! — olvashat­tuk. De szükebb pátriánkban. Pest megyében sem kedve­zőbb a helyzet, hiszen a nagyszénást turistaház he­lyét már csak emléktábla jelzi, a zsíros-hegyit a Kö­jál záratta be az áldatlan körülmények miatt, Mak- kosmáriára sem mehetnek többé a bakancsos turisták, mert ott továbbképző köz­pontot alakítottak ki. Az 1920-as, 1930-as évek­ben épültek a turistahá­zaink, többnyire munkás turistaegyesületek, -szak­osztályok fizikai és anyagi áldozatának eredménye­ként. A turistajelzésű uta­kon ifjúmunkások ezrei egyben a munkásmozgalom hoz is odataláltak. Szomo­rú. hogy éppen a felszaba­dulás után ezeket az egy­kori mozgalmi találkozóhe­lyeket, az ötvenes években elhanyagolták, újakat egy­általán nem építettek, és a régi egyesületeket pedig feloszlatták! A Turistaházakat Ellátó és Kezelő Vállalat 1951-ben alakult meg és akkor még csaknem száz turistaházat vett át, melyek a felszaba­dulás előtt épültek. Amikor az áldásosnak éppen nem mondható tevékenységét 1975-ben a TEV beszüntet­te, már csupán negyven kö­rülire csökkent a házak száma. Több mint a fele az enyészeté lett. De a meg­maradónak is igen lerom­lottak. A természetjáró mozga­lom, igen gazdag munkás- mozgalmi múltja mellett, a legnagyobb tömegeket von­zó sportág volt, és lehetne még ma is, ha a többnapos túrákhoz szükséges pihenő­helyeket, a turistaházakat rendeltetésüknek megfele­lően használni lehetne. Az egészséges testmozgás együtt jár a honismereti, történelmi és kulturális is­meretek bővítésével is. Jó lenne valamilyen meg­oldást találni a még meg­maradt turistaházak meg­mentésére, mert hiszen az idén centenáriumát ünnepli a Természetbarátok Buda­pesti Szövetsége. Van még egy kerek évfordulójuk az idén a természetjáróknak: ötven évvel ezelőtt készült el az országos kék túra jelzése. Mert bizony figyelembe véve a mai uszodai és strandbelépők magas árait, a sportpályák és tornater­mek igen borsos bérleti dí­jait, bizony sokaknak a ter­mészetjárás marad az egyetlen, mindenki számá­ra elérhető formája az egészséges kikapcsolódás­nak és sportolásnak. Ha azonban napjaink realitásának megfelelően a kisnyugdíjasokra is gondo­lunk, és a pályakezdő if- jakra is, valamint a lakás­ra gyűjtő fiatalokra, akkor bizony, túl az ünnepi év­fordulókon jóval hétközna­pibb dolgok is a vajas-, zsí­roskenyeres, bakancsos tu­rizmus újbóli fellendítése mellett szólnak. Bozó Emil Budapest

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom