Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-12 / 86. szám

1988. Április 12., kedd Szájtátva Tapasz Elegendő bárhol kimondani, lakás, s máris indulatok kava­rognak, sebek szakadnak fel, vélt és valódi igazságok, igaz­ságtalanságok csapnak össze. Sokféle módon és eszközzel próbálja meg az állam segí­teni polgárai otthonteremtését. Nagy szenzációnak számított, mert szakított a korábbi gya­korlattal az a döntés, amely szerint a tanácsok a magán­erős lakásépítéshez is adhat­nak szociális támogatást. Vol­tak, akik úgy vélekedtek, nem több ez, mint tapasz a lakás­gondok tépte sebekre, mások viszont úgy ítélkeztek, ha va­lakinek van annyi ereje, hogy saját pénzéből (persze, hitellel) építkezzen, akkor annak nem kell adni állami forintot, van annak ezernyi jobb helye. Mint minden másban, ebben az Ügyben is á mindennapos valóság nem a szélsőségeket, hanem a józan középutat iga- zojta, bizonyítva, sokat segít­hetnek a tanácsok ezen a módon is a rászorultakon. Csak legyen pénzünk hoz­zá.. . S mert most már évek óta szűkülnek a tanácsi gaz­dálkodás lehetőségei, az újság­író aggodalmaskodva kérdez­gette itt, ott, amott, vajon nem ezen (ezen is) kívánnak kényszerűen takarékoskodni. S áz örömtől száját tátva cso­dálkozott rá az ember a ta­nácsoknál (azok nagy részé­nél), milyen rugalmasan és milyen alapossággal élnek ezekkel a lehetőségekkel. Egyetlen család gondjának enyhítése is fontossá terizi a tapasz (a támogatás) haszná­latát, ám szerencsére nem egyetlenről és nem tízről, húszról van szó. Rendszeresen találkozik a hírlapíró a taná­csoknál járva annak á bizott­ságnak a tevékenységével, amely (társadalmi testületként) előkészíti a hivatalos döntést, illetve láthatja, olvashatja azt a hirdetményt, melyet döntés után a tanácsháza valamely feltűnő helyén kifüggesztenek, nem titkolva, ki és mennyit kapott. Ne legyen tehát az sem titók, hogy erre a tapasz­ra, a magánerős lakásépítés szociális támogatására tavaly á r,legyében a tanácsok össze­sen, 146 millió forintot használ­tak fél. _ MOTTO Nehéz szakmák Vannak mesterségek, amelyek­nek művelői a hidegebb időjá­rást kedvelik. A forró kemen­cék körül gőzölgő kenyerekkel dolgozó pékek, a vörösen iz­zó vas és acél varázslói, az öntők, a kovácsok talán töb­bet áhítoznak egy kis hűvös után. Képeink is ilyen tüzes munkahelyeken — a budaörsi Ipari Szerelvény- és Gépgyár kovácsüzemében, illetve a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat öntödéjében — készültek. Álló képünkön: Tatai János csapolja a több mint tízezer Celsius-fokos for­tyogó vasat, fekvő képünkön: Nagy András óriási légkala­páccsal az izzó vasból karimá­kat kovácsol. (Hancsovszki János felvételei) Elfekvő készletek vására Ismét Enterker-börze Az Ipari Reklám és Propa­ganda Vállalat Rákóczi úti be­mutató házában hétfőn Inter- ker-börze kezdődött. Az Orszá­gos Piackutató Intézet ezúttal 29. alkalommal rendezte meg az elfekvő készletek országos vásárát, amelyen most a ko­rábbiaknál valamivel keve­Kcltséges pénzkereset Kórházi „melléküzemágak” Az egészségügyi költségve­tés immár évek óta kisebb mértékben emelkedik, mint az árszínvonal. Aminek kö­vetkezménye, ugye, világos: ez a pénz nemhogy fejlesztés­re, minőségjavításra, de még szinten tartásra sem elegendő. Pedig hát a világ legfejlet­tebb országaiban az egészség- ügyi ellátás az egyik legdi- námikusabbah fejlődő ágazat. Egyre újabb és jobb készülé­kek, műszerek ■ segítenek a pontos és gyors diagnóziské­szítésben, újabb és újabb gyógyszerek a terápiában, újabb műtéti technikák ter­jednek el a hozzájuk tartozó felszerelésekkel. A vállalkozással ismét ba­rátkozó országunkban külön­böző ötletek bukkannak föl, hogyan is segíthetne magán a magyar kórház jelenlegi nem éppen rózsás helyzetében. Konyhája kiszolgálhatna pél­dául környékbeli üzemeket. Tudjuk, hogy az 197.3. évi egészségügyi törvény értelmé­ben ma minden magyar ál­lampolgárnak állampolgári jo­gon, ingyenesen jár a magas színvonalú egészségügyi ellátás, és ennek mindenki számára egyformán hozzáférhetőnek kellene lennie. A kórház te­hát alaptevékenységét csak külföldi páciensekkel fizettet­heti meg. Illetve egy múlt év végi rendelet értelmében egyes magánkezdeményezésű vizsgá­latokat hazaiakkal is. Gondolkodnak az egészség­ügy berkeiben olyan megol­dáson is, hogy bizonyos sza­bad kórházi ágykontingenst csupán felügyeletre és otthon is végezhető ápolásra szoruló emberek ellátására használná­nak föl — térítés ellenében. A térítést fizethetné a beteg vagy hozzátartozója, de szük­ség esetén a tanács szociális alapja is. Nos, a fenti három, nem „kórhózidegen" tevékenység integrálása távolról sem olyan egyszerű. Hogy hátulról kézd­jük: ma egy kórházi ápolási nap átlagos önköltsége 700 forint körül van. Igencsak kérdésés, hányán tudnák ezt äz összeget — ráadásul több­nyire huzamosabb időn át — megfizetni. A tanácsok szo­ciális alapjából biztosan igen kevés rászorulónak jutna. Ta­lán ezért is késlekedik a dön­tés, jóllehet kapacitást lehet­ne rá találni. De nincs még végrehajtási szabályozás a „magánkezde­ményezésű” térítésköteles vizsgálatokra sem. Amennyi­ben ez kiterjedne mindenféle munkaalkalmassági vizsgálat­ra, alaposan meg kellene néz­ni, mire van ezek közül tény­legesen szükség. Mert az egészségügy „ingyenességével” kalkulálva, a szabályozók éveken keresztül meglehető­sen könnyű kézzel írtak elő orvosi vizsgálatokat. Ha a kórházak tudatosan törekednének bizonyos fizető külföldi betegkör megnyerésé­re, annak számos egyéb prob­lémán kívül beruházási kon­zekvenciái lennének. Orvos- technikaiak is, de előbb talán olyanok, amelyek a beteg na­gyobb kórházi kényelmét szolgálnák. Egy- és kétágyas szobák saját fürdőszobával, kívánságra odavihétő tévével, telefonnal. Feltehetőleg ezeket a plusz szolgáltatásokat (meg például a javított étkezést) a hazai betegek egy része is szívesen megfizetné. Csakhogy ilyesmivel még az utóbbi tíz évben épült vagy rekonstruált kórházak is alig tudnak szol­gálni. S hogy a jövőben töre­kedjenek-e ilyen beruházá­sokra akár hitel igénybevéte­lével is, ahhoz azt kellene tudni: átméneti vagy tartós állapot-e a „piacra lépés” kényszere. Amíg ez nem tisz­tázódik, maradnak a kórházi „melléküzemágak", olyan kín- szülte, közvétlenül pénzt hozó tevékenységek, amelyek bevé­tele szinte teljesen rá is megy a velük járó többletmunkára. sebb, összesen mintegy száz iparvállalat és szövetkezet kí­nálja feleslegessé vált gépeit, anyagait és alkatrészeit olyan partnereknek, amelyek azokat még használni tudják. .A 2,3*.milliárd foríht ért'ékű feYájS'nlóff Késztetnék a Koráb­binál nagyobb hányada gép, gépalkatrész, sok vállalat kínál különféle csapágyakat, viszont kohászati alapanyagokból ki­sebb a felesleg, mint az elmúlt években. A piackutató intézet 3500 meghívót küldött szét. Az eddigi érdeklődésből ítélve úgy vélik, a felvonultatott készle­tek 10-13 százaléka ezúttal Is elkel. Az Interker-börzén péntekig naponta 9-től délután 3-ig vár­ják az érdeklődőket. A munka magáért beszél... Gépek doktorai az Ipoly mentén A nap még zsenge sugarakkal parittyázza a földet, ami­kor a ménesnyi lóerővel büszkélkedő traktorok már javában sebzik a végeláthatatlan táblákat, s nyomukban szorgoskodnak a vetőgépek. Néhány hete még gondolni sem mertek rá a me­zőgazdaság szürke eminenciásai,.hogy a korábban elfáradt, be­teg masinákkal rövid idő múlva csodákat művelnek, s gond­talanul bújtatják a talajba az új termést hozó magvakat. Va­jon mennyi izzadságcsepp gördült le az örökké olajos kezű sze­relők homlokán, mire újra harcképessé tették a ma már meg­bízhatóan működő gépcsodák sokaságát? Hány hétvégét töl­töttek távol családjuktól a technika doktorai, hogy munkájuk nyomán időben megtarthassuk az új kenyér ünnepét? Nehéz a válasz. Még akkor is, ha valaki már majdnem két évtizedet töltött a moto­rok gyógyításával, mint Grósz Tibor, a letkési Ipolyvölgye Termelőszövetkezet gépszere­lője, a javítócsapat egyik leg­rutinosabb tagja. Miközben egy MTZ 80-as traktor ter­mosztátját gyógyítja, szűkre szabott mondataiban elmesé­li pályafutása történetét, s nosztalgiával gondol azokra az időkre, amikor a Hofferek „megszédült” csapágyait kés­sel hántolták ki a korszerű szerszámok híján. A fogós talaj és a mester — A mostani gépek nem igazán bírják a strapát, bo­nyolultabbak, nehezebb a ja­vításuk — mondja szomorkás arccal, majd hozzáteszi: — A körülmények javultak, de a munkánk nem lett könnyebb, néhány gépet túlvariáltak a tervezők. Itt megszakad a beszélge­tés, mert a mester a tömítő­gyűrű faragásába kezd, s ez a műveiét nagy figyelmet igé­nyel. A munka magáért be­szél: az alkatrészellátással is gondok lehetnek ... Am ez a körülmény egy cseppet sem zavarja a szakembert. Amit az északi fogós talaj kivesz a motorokból, ő mesterien visz- szacsempészi azt. S hogy néha a hétvégeken i? kézbe kell venni" a hűséges segítőtársa­kat, a kulcsokat, a csava’rhú.- zót, a kalapácsot? Hát igen, ebben a szakmában előfordul, de eddig még sikerült időre orvosolni minden hibát. A fi­zetésre nincs panasz, aki te­szi a dolgát, annak mindig a vastagabb borítékot adják. Ezt a munkát mégsem lehet csak pénzért csinálni, hiszen az egésznek a lényege Grósz Tibor szerint: „Több száz hi­deg, élettelen vasdarabot úgy kell összeszoktatni, hogy aztán egy gombnyomásra óramű pontossággal működő kezes­bárány váljék belőle". Eltávolodva a tavaszi nap­sütés ellenére félhományba burkolózó szerelőcsarnoktól, Kuruczi József, a javítóága­zat vezetője és Pancsofár Gyu­la, a helyettese kalauzol, s közben elmondják, hogy az utóbbi esztendőkben korsze­rűtlen, apró kis bódékból nőt­te ki magát a műhely, s most már igazán jól érezhetik ma­gukat a szerelők. Az elter­jedt gépekhez általában az al­katrészek is raktáron vannak, de a szakosodás miatt a be­szerzésük ma már jóval ne­hezebb, mint korábban. A gép­park ugyan egy kicsit egysí­kú, ám ennek a hátrányok mellett számos haszna is van. A pénz — mint mindenütt — kevés, csak az elhasználódott masinák pótlására van lehe­tőség. De egyelőre így is meg­oldhatók a feladatok, legfel­jebb egy kicsit többet fordí­tanak a gépek karbantartásá­ra. Most már csak több szak­ember kellene ... Mustármag a talajban A személygépkocsi neki szo­katlan utakon igyekszik előre, gyakran félméteresnél is mé­lyebb keréknyomok, süppedös autócsapdák nehezítik a pró­bálkozást. Nyilvánvaló, ezt a csapást nem a mindennapi közlekedésre vágták ide az emberek. A bukdácsoló kocsi­ból hamarosan megpillantjuk a bokrok mögül előtűnő út­használókat, a modem techni­ka egyfejű sárkányaiként füs­töt okádva törtető traktorokat. A hozzánk legközelebb eső éppen most ér a tábla végé­re, s jelzésünkre megszelídül a dübörgése. Sági István, a T— 150-es erőgép vezetője kúszik le a fülkéből. Most éppen a talajt készíti elő a hamarosan elbújtatandó mustármagoknak, s ezzel együtt erős vegyszer­rel próbálja a majdan kiser­Az űrhajózás napján Az egész emberiséget szolgálja 2 Jurij Gagarin 27 évvel ezelőtt, első emberként '/. szakadt el a Földtől. Azóta 19 ország 204 iirha- £ jósa járt a kozmoszban. Az űrhajózás napján f hazánkban Is megemlékeztek az első kozmo- // nautáról, beszéltek az űrhajózás jelenéről és fr jövőjéről. A Szovjet Űrhajózási Állami Bizottság egy kísérletsorozat ellenőrzésére szerveződött, lassan azonban olyan bizottsággá alakult, amely az űrkomplexumok egész munkáját irányítja. A bizottság mai és jövőbeni fel­adatáról. terveiről nyilatkozott az APN tu­dósítójának az űrhajózás napja alkalmából Kerim Kerimov, a bizottság elnöke. — Hogy mostanában mivel foglalkozunk? Most dolgozik a harmadik állandó expedíció a Mir állomáson. Ez a csapat — akarcsak az előző, amelynek" vezetője Jurij Romanyenko volt — szintén hosszú időt tölt a kozmosz­ban. Másik fő feladatunk, hogy megvonjuk a Jurij Romanyenko vezette expedíció közel egyéves repülése során végrehajtott tudomá­nyos kísérletek mérlegét. A bizottság további célja az ember tartós űrbéli tartózkodására vonatkozó kutatások eredményeinek értéke­lése. A naprendszer kutatásáról van szó, amely csak hosszú időtartamú éxpedíciók segítségével valósulhat meg. Elsősorban egy Mars-utazás szerepel a tervek között, de per­sze még a Holdon sincs minden felkutatvá. Tisztázni kell tehát azokat j a feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember ki­bírja az ilyen expedíciókat. Jurij Romanyen­ko közel egy évet töltött az űrben, és jól van: erről tanúskodnak az orvosi és bioló­giai vizsgálatok. — Vajon ez azt jelenti-e, hogy máris ké­pesek vagyunk az ember hosszas űrbéli taY- tózodásáho? és életéhez szükséges körülmé­nyeket biztosítani? — Nem, nem jelenti ezt. már csak azért sem, mert például csak a Föld—Mars útvo­nal oda-vissza 2,5—3 évig tart. Nincs kizár­va". hogy olyan hatások, amelyek 11 hónap alatt nem jelentkeztek, negatívan hatnak a szervezetre az időtartam megháromszorozása esetén. Ilyen tényező például a zaj, hiszen az űrállomáson sok berendezés, felszerelés, mű­szer dolgozik, ezekben sok a mozgó alkat­rész, s ezek bizony zajt keltenek. Ennél is bonyolultabb probléma a súlytalanság. Ar­ról van szó, hogy a hajón vagy az állomá­son meg kell teremteni a mesterséges nehéz- kedést. Sokaknak meggyőződése, hogy csak így lehet megoldani az ember tartós űruta­zását. Hogy igazuk van-e azoknak, akik így vélekednek, azt majd a kísérletek döntik el. — És hogy állunk a Marsra repülés mű­szaki feltételeivel? Elképzelhető, milyen ha­talmasnak kell lennie ennek az űrhajónak, vagy komplexumnak ahhoz, hogy eljuttassa az expedíciót a Marsra és vissza. Hogyan képzelik el egy ilyen hatalmas test felbocsá­tását? — Valóban, a bolygóközi komplexum tö­mege lényegesen eltér majd azoktól, ame­lyeket most állítunk össze a Föld körüli pá­lyán. Az összekapcsolt Mir-Progressz-Kvant- Szojuz együttes tömege 50 tonna körül van, a Marsra pedig mintegy 800 tonnás szerel­vényt kell küldeni. Ez technikailag megvaló­sítható. Az energiahordozó rakéta tavaly má­jusi felbocsátása bebizonyította, hogy képe­sek vagyunk ilyen vonatot összeállítani. — Ez annyit jelent, hogy a Szovjetunió elvben önállóan képes megszervezni egy ilyen expedíciót? — Csák elvben. Eddig még ugyanis nem esett szó a vállalkozás gazdasági oldaláról. Á kozmikus expedíció ugyanis csillagászati költségekkel jár. A szakértők különböző ösz- szegeket neveznek meg, de még a világ leg­gazdagabb országa sem képes a megnevezett összegek legszerényebbikét sem elkölteni er­re a célra. Túl ezen, a kapott információkra nemcsak egyetlen országnak van szüksége, hanem az egész emberiségnek. Más szóval, mindenképpen szükséges és érdémes e cél elérése érdekében több ország erőfeszítéseit egyesíteni. kenő növényeket megvédeni haszontalan társaiktól. A két­ezer literes tartály szomját a kora délelőtt ellenére már többször oltotta munkatársai segítségével, hiszen a hajnal még álmos pillantásai már a földön találták őket. A gép pi­lótája láthatóan elégedett a Rába teljesítményével, s a ko­rábban irányított MTZ-k után kényelmesebb — ha lehet ilyenről beszélni — is az új­jászületett traktor. — A késő estig tartó munka sokat kivesz az emberből, hi­szen állandóan figyelni kell, nehogy kimaradjon egy föld­nyelv, mert akkor a munkánk hiábavaló — mondja a szakál­las vezető, miközben végtag­jainak egy kis mozgást enge­délyez. Szerel a szerkesztő A szürkére festett gépmű­helyben csend honolt, a dol­gozók ebédszünetet tartottak. A perőcsényi Vörös Csillag Termelőszövetkezet szerelő- csarnokában csak egy fiatal szakembert találtunk. Frankó Károly alig egy éve munkál­kodik az öt tanító szakembe­rek kollektívájában, ő ugyan gépszerkesztői szakon végzett Vácott, de kedve támadt be­lekóstolni a gyakorlati munká­ba is. Most is iskolába jár, s csak ritkán kell bennmaradnia a többiekkel, így a tavaszi és őszi hajtásból kevésbé veszi ki a részét. A körülmények­kel ugyan meg van elégedve a fiatal szakmunkás, ám az alkatrész- és szerszámellátá­son lenne mit javítani szerin­te. A mostani fizetésért — ő úgy érzi — nagy szakmai sze­retettel sem lehet hosszú ideig bütykölni az olajos masiná­kat. Beszélgetésünket motorke- rskPÁr. zaj a., szakította meg, Gál Géza autóvillamossági és mezőgazdasági gépszerelő ro­bogott be. Nem hagyott magá­nak sok időt a pihenésre, szo­rít a munka. Most ugyan nem a növénytermesztők számára javítanak, de a csarnokban ott várja jobb sorsát egy tűzoltó­autó, amelyet rövid időn belül bevetésre készre szeretnének alakítani. , — Otthon nekem is van egy traktorom, s gépek nélkül nem is tudnám elképzelni az éle­tem — mondja az ezermester, miközbep gondosan szemügyre veszi a tűoltókocsi beteg szi­vattyúját. Lelkesedés, tapasztalat A pótkocsik, teherautók és betakarítógépek társaságában nagy munkában találtuk Fran­kó Józsefet, a bernecebaráti Börzsöny Termelőszövetkezet gépszerelőjét. A műhely falá­ra akasztott tömítések közül válogat nagy gonddal és hoz­záértéssel, ami nem is vélet­len, hiszen több mint negyed százada van a szakmában. A bonyolultabb technikákkal ne­ki is sok gondja van, néha magának kell a hiányzó alkat­részeket megszerkeszteni, s a berendezések is gyakrabban szorulnak gyógyító kúrára. — Néhány évvel ezelőtt ez nem így volt — mondja mun­kájába temetkezve az idős mester, aki falun született, s a mezőgazdaság és füstölgő se­gítőtársak nélkül nem is érez- né jól magát. Nyomatékül megjegyzi, hogy nem mindent pénzben mérnek, bár a mosta­ni keresete nem enged meg nagyobb költekezést. Beszélge­tésünket hallgatva Busái Béla gépesítési főmérnök is bólint, majd bemutatja az új mű­helyépületeket. Elmondja még, hoéy a két hét csúszás, amit náluk az időjárás okozott, kel­lett is a technika mestereinek, hiszen így időben sikerült lel­ket lehelni a lerobbant szer­kentyűkbe. A bütykölés mel­lett persze az új gépekre is számítanak, de a pénz az ő kezüket is megköti. A szere­lők munkáját könnyítendő ugyan vásárolnak korszerű se­gédeszközöket. ám az olajban „úszó” szakemberek lelkesedé­sét és tapasztalatait nem pó­tolhatják. Bánsági György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom