Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
6 %?£Man 1988. MÁRCIUS 12., SZOMBAT Színházi levél Népszínházunk Megalakul az ország első kórusiskolája Teljesebb embereket nevelni Igen, mond-: hatjuk így, birtokos raggal, hiszen a Népszínház a miénk is, a megyéé is. Társulatai Pest megyei községekben, városokban is gyakran megfordulnak, előadásaikat sok ezren ismerik. És ezek az ezrek talán a világ legtermészetesebb dolgának veszik, hogy a színház valósággal házhoz megy és megismerteti őket azzal, ami semmivel sem hasonlítható össze: az élő színház varázsával. Pedig hát egyáltalán nem magától értetődő, hogy ez a színház van, működik, járja az országot. Volt idő, amikor a léte is veszélyben forgott, hiszen elődje, a Déryné Színház megszűnt, legalábbis papíron. Gyakorlatilag ugyanis a létrehozott Népszínház átvette mind a Déryné feladatkörét, mind a társulat egy részét. Valami különbség (és nem is kicsi) mégis volt. Az tudniillik, hogy az új utazp színház már jobb személyi és tárgyi feltételek között dolgozhatott. Nem is csak pénzügyi okok miatt megszűnt például számos olyan játszási hely, ahol korábban ugyan sok előadást tartottak, de a körülmények (színpad, öltözők, nézőtér, technikai felszereltség) nem voltak alkalmasak arra, hogy valóban művészi produkciót nyújtson a színház. Kevesebb lett hát az előadásszám, kevesebb helyen is tartottak előadásokat. De — s ezt az eltelt évek gyakorlata bebizonyította — a művészi színvonal jelentősen emelkedett, az előadások igazi színházi élményt tudtak adni. Nem egy vidéki város, község, üzemi művelődési otthon pedig azzal büszkélkedhet, hogy az új előadások premierjét rendszeresen ott tartja a színház, az eredeti-' be- ' mutatóval is azt kívánván hangsúlyozni: komolyán ‘ veszik közművelődési, magas szintű népművelési feladataikat. A népszínházi koncepció ugyanis középpontjába épp ezt, a műveltség szolgálatát, a kultúra terjesztését és népszerűsítését állította. A színház vezetői nem tegnap kezdték a pályát, és nem tegnaptól vallják: a színház művészet is, ám legalább ugyanany- nyira szolgálat, viszont a kettő nem mond ellent egymásnak. Miszlay István, a színház igazgatója (a szakmában „színházcsináló” az állandó jelzője, hiszen tevékenysége útjelzői általa alapított új színházak, a gyulai várszínháztól a budapesti. Asbóth utcai Kis Színpadig) úgy véli: ha egyszer egy színház a nevében viseli azt, hogy népszínház, kötelessége népszerű műsorpolitikát folytatni, ami azonban nem zárja ki, hogy a különböző rendezői egyéniségek is megkapják a maguk lehetőségét a nekik tetsző előadások létrehozására. (Ezt szolgálja az említett Asbóth utcai remek kis színház is.) A Népszínház arculata sokféle. Vannak prózai társulatai, vannak zenés darabokat játszó együttesei, van egy jó hírű operaegyüttese, táncszínháza, közművelődési pódiuma. És hát játszik a gyerekeknek is. Kevesen tudják, hogy gyakorlatilag az ország legtöbb gyermekelőadását játszó színháza. Ez is tudatos program, mert azt tartják, a gyermekekből lesz a jövő felnőtt közönsége, és ha időben hozzászoknak a jó színházhoz, később sem mondanak le róla. Egész sor magyar gyerekdarabot tartanak műsoron, köztük olyant, melyet a szerzők a színháznak írtak. No és ott van a budapesti anyaszínházuk, a Józsefvárosi Színház. Ez a családias kis színház nagy múltra tekinthet vissza. Sok évtizede színházként szolgál a létesítmény, itt működött például még a felszabadulás előtt, de utána is a színházak államosításáig, 1949-ig, Erdélyi Mihály szín- társulata, akinek az volt az elve: igen . olcsó helyárakkal, igen jó művészekkel igen színvonalas szórakoztató előadásokat kell adni a közönségnek. A Józsefváros — hiszen a Kulich Gyula, egykor Kálvária' tér, ahol a színház áll, a Józsefvárosban helyezkedik el — sosem volt a nagypénzű közönség hona. Erdélyit talán ezért is nevezték „kültelki színigazgatónak”, amit ő egyáltalán nem is szégyellt. Volt idő, amikor három „kültelki” színházat vezetett, a józsefvárosit, az óbudai (sajnos, a II. világháborúban egy bomba-telitalálat következtében elpusztult) Kisfaludy Színházat, s az Erzsébetvárosi Színházat, mely nem más volt, mint a híres Városligeti Színkör, amit a Felvonulási tér és a Sztálin-szobor építése miatt 1952-ben lebontottak. A Népszínház műsorát illetően közismert, hogy nagy súlyt fektetnek a magyar drámák bemutatására. Műsoruk javarésze mai, élő kortárs vagy klasszikus magyar szerzők színpadi műveiből áll össze. (Ami nem jelenti azt, hogy - ne játszanának például Brechtet, Lope de Vegát, Anouilht, Mrozeket vagy Tennessee Williamst.) Üjabb előadásaik közül három is figyelmet érdemel. Az egyik egy kedves gyerekdarab, Békés József Sándor, József Benedek című játéka. Nem mondom azt róla, hogy mesejáték, mert bár népmeséi elemeket is tartalmaz, mégsem csak mese. Inkább érzem példázatnak, a jó és a rossz, a szép és a rút küzdelmét bemutató játéknak, amelyben természetesen győznek a kedves és rokonszenves fiatal szerelmesek. Ami különösen tetszik, az a játék jóízű humora és egészséges jókedve. Manapság, annyi .szomorú mesejáték-^ divatja idején, nem lehet eléggé örülni, ha egy mesejáték dcrűá és vidám. A másik játék egy mai tárgyú — mi is? Szerzője, a hosszú irodalmi működése dacára is elsődrámás szerző, Tímár György, műfaji meghatározásként azt írta darabja, a Pártfogoltak színlapjára a cím alá: tragiszatíra. Ami jelen esetben azt jelenti, hogy szatirikus élű tragikomikus játékról van szó. Témája a folyton talpra eső, de semmihez sem értő, elnyűhetetlen és állandó „vezető káder” komplexus; az tudniillik, hogy nálunk a haverság, sógorság-ko- maság, olykor erősebb érv, mint a rátermettség. A harmadik darab egy elfeledett Katona József- dráma; azaz egy kettős dráma, a cseh huszita vezér Ziska életéről és sorsáról szóló, egy estére rövidített változata, a Pártütés. Érdekessége: szinte a Bánk bán vázlatának, első kidolgozásának tűnik, s mint ilyen, drámatörténeti értékű előadás. Csak zárójelben jegyzem meg: mindhárom produkció utazik is; így a vidéki (megyei) nézők is láthatják azokat. Amondó vagyok: érdemes is megnézni mindegyiket. Takács István N emrégiben új kulturális egyesület alakult azzal a céllal, liogy segítse a Kodály Zoltán Kórusiskola létrejöttét. Az egyesületnek egyelőre hatvan- kilenc tagja van, elnöke Forrai Katalin, társelnökei: Szőnyi Erzsébet és Vámos László. A kórusiskola ötlete ifj. Sapszon Ferenc ének-zene- pedagógustól származik. Valami újat, valami egészen mást képzel el. mint a mai hétköznapi pedagógiai gyakorlat. Hogy mit is takar a fogalom tulajdonképpen, erről beszélgettünk a budapesti I. kerületi Kosciuszko Tádé utcai zenei általános iskola tanárával. — Sok-sok, az ember tudata mélyén szunnyadó elképzelésből fejlődött ki a kórusiskola ötlete. Valamikor zongoristának készültem, együtt szerepeltem az országos versenyeken Kocsis Zoltánnal, Kánki Dezsővel. Ám mégis éreztem, hogy számomra kevés, ha az életet egy hangszerrel szemközt töltöm el. Ennél többet akartam: párosítani az előadóművészi hivatást az embernevelés művészetével. Ehhez új hangszert kerestem, s megtaláltam az énekhangban, a kórusban. Az elképzeléseknek a zenei általános felelt meg legjobban, mint iskolatípus. Annál is inkább, mert a normál általános iskolában nincsenek meg a lehetőségek. Az énekhangot éppen úgy tréningezni kell, mint ahogy a testneveléshez is edzésekre van szükség, s ehhez a heti egy óra nagyon kevés. Büntetjük a jó hangút — Valamikor Kodály Zoltán nagyon szépen képzelte el, hogyan lehet a gyerekeket megfelelő zenei nevelésben részesíteni, de olyan iskola, ahol ezt ma is viszonylag megfelelően alkalmazzák, ta- • Ián ha három van az országban. Hiszen ő a kórust, a hangszeres oktatást, a népi táncot együttes feltételként szabta meg, s ez így nagyon kevés helyen jön össze. Az IRÖVA AVATNAK. Gazdag örökség, egyben nyomasztó tehertétel a Nyugat-nemzedék egyik legtehetségesebb írója fiaként születni. Ezt a kérdést élete során sokszor firtatták Karinthy Ferenc esetében. Soha nem utasította el türelmetlenül a választ, inkább a maga természetes kedélyességében mosolygott a kérdezőre. Fiatal korában; mint egyetemista, élte a maga életét. Mint bölcsészdoktor jelölt elsősorban a. finnugor nyelvészetre adta a fejét, ezenkívül a magyar irodalom mellett, olaszból is jelesre vizsgázott. Ugyanakkor szabadidejében sem volt a szobája négy fala közé bezárkózott könyvmoly: vízilabdázóként az FTC a legnagyobb reménységei között tartotta számon. — Egy gyerek nem sokat gondolkodik, amikor beleszületik egy helyzetbe — vallotmár még kevésbé, hogy naponta legyen énekóra. A mai szemlélet szerint vannak úgynevezett fontos tárgyak (ezek a közismeretiek), az énekoktatás, a kórusmuzsika pedig valahol a periférián helyezkedik el. Arról már nem szólva, hogy büntetjük a jó hangú diákokat, amikor az énekkar nulladik, vagy éppen hetedik órában van. Változtatni kell a szemléleten, és egyenjogú- sítani a többi tárggyal a zenét, a kórust. Korlátok az oktatásban — Mindennapos tapasztalat, hogy a gyerekek óvodásként szeretnek énekelni, s ahogy telnek az évek, az általános iskolában eljutnak odáig, hogy esetleg még az énekórákon sem akarnak szerepelni. Minden bizonnyal ez az ön által is említett háttérbe szorítás következménye. v- Évtizedes munkám napi tapasztalataként ismertem föl azokat a korlátokat, bajokat, amelyek a jelenlegi iskola- rendszerben problémát okoznak és megakadályozzák, hogy ilyen keretek között kifejlődjék az énekkari művészet. Még saját iskolámban sem tűri mindenki szó nélkül a kórusmozgalomban elért sikereinket, a külföldi szereplések tényét. Ez változatlanul irigységet kelt egyesekben, s az sem ritka, hogy szinte „emberéletekbe” kerül a továbblépés. Ezért szeretnék egy új iskolatípust létesíteni. Olyat, ahol művészi fokon gyakorolható a kóruséneklés. A minta a kórusiskola, amely a világon mindenütt van, kivéve Bartók és Kodály hazáját. Angliában 600 éves múltja van. Ilyen intézményben tanultak például a King Singers tagjai, de hasonlóképpen a klasszikus kórusiskola neveltje volt Haydn, Schubert és Wagner is. — Nálunk ezt még meg sem próbálták? — Kísérletek voltak. Említhetem például a pécsi székes- egyházi énekiskolát, a békésta egy beszélgetésben —, hogy milyen érzés, hanem egyszerűen tudomásul veszi. Családi körülményeim azonban nekem rengeteg előnyt és sok szépséget, de néhány problémát is jelentettek. Feltétlen előny először is, hogy ifjúságom nagy része nemcsak a Lágymányoson és vízilabdázással telt, hanem olyan emberekkel volt módom megismerkedni, akik ott voltak a Hadik vagy a New York kávéházban. Ott ült Kosztolányi Dezső, ott ült Tóth Árpád, Füst Milán, gyakran járt be Tersánszky, Hunyadi Sándor, Nagy Lajos, József Attila; majdnem mindennapos vendég volt Somlyó Zoltán. Ismertem kicsi koromban Babitsot, Szomoryt és láttam Bartókot. Én a magyar irodalmon meg természetesen a nyelvészeten keresztül kapcsolódtam bele a nemzeti múltba, ami egyre fontosabb, alapvetőbb az életemben. Mindezt azért idézzük föl, mivel az Íróvá avatnak című rádióműsorban ez alkalommal a Kabdebó Lóránttal való beszélgetés keretében az első szárnypróbálgatások emlékeit költögették. Karinthy Ferenc most is, a reá oly jellemző keresetlen egyszerűséggel mesél: csak egy paraszthajszál választotta el attól, hogy nem nyelvtudósi pályára lépett, amiért nagytiszteletű Gom- bócz professzor úrtól sok fejni-sást is kapott. Hiszen az első regényét még jóformán egyetemista éveiben írta, a Don Juan éjszakáját. A második mű már a főváros ostromának vérzivataros idején, a nyomasztó szorongások minted- feloldásaként született. Ez pedig a Szellemidézés volt. A könyvet először Márai Sándor illette elismerő szavakkal, Illés Endre pedig hozzáértő, a tarhosi iskolát, vagy a szombathelyi Scola SabariensisU Ám a mindennapos gyakorlat az, hogy a mai iskola kiveti magából a művészi igényű énekesnevelést, mert minden valamirevaló kórusunk pluszidővel éri el eredményeit, szerez magának nemzetközi tekintélyt. Ám a gyerekek már nem tudnak több terhelést- elviselni. . Mindazt, amit ma a neveléshez tartozó dolognak érzünk, sok intézmény együttműködésével tudjuk csak megvalósítani, tgy aztán fiaink, lányaink futkosnak egyik iskolából a másikba; itt zenét tanulnak, ott idegen nyelvet, a harmadik helyen sportolnak, s megint másutt esetleg táncolnak. A kórusiskola megalakulását szorgalmazó társaimmal együtt az az elképzelésünk, hogy az előbb felsoroltakat harmóniába ötvözzük. Abban bízunk, hogy egy ilypn iskolában a gyerek más lesz, mint a személytelen oktatási intézményekből kikerülő fiatalok. Mindenki egyet akar — Nem mindegy, hogyan fejlődik a személyiség. A célunk nem plusz órák beépítése, hanem a meglévők organikus átalakítása. Olyan új iskolatípust kívánunk létrehozni, amely az énekes és hangszeres nevelés mellett a közismereti tárgyakból is pluszt ad. Fontos feladatunknak tartjuk az ember alakítást, a személyiségfejlesztést. Azt szeretnénk, ha ezek az elképzelések, mind a gyermeknek, mind a dolognak egyaránt megfelelnének, — sajátos életmód kialakításával. Segíteni szeretnénk, hogy sokféleképpen élhessenek egészségesen az itt tanulók. Programunkban komplex tárgyak, drámajátékok, a mozgáskultúra fejlesztése szerepet, de foglalkozunk majd az esztétikai érzék kialakításával, az egyéni hangképzéssel is, s nem feledkezünk meg a különféle kézműves műhelyek létrehozásáról sem. Fontos része az itteni lényegre tapintó kritikával. A mostani kitűnő összeállításban főleg az utóbbibői kaptunk az olvasásra kedvet csináló ízelítőt. Befejezésül ismét az író vallomását idézzük, aki azt mondja; az első írásaim gyöngéit ma is vállalom. Pánikot csak most érzek, mert úgy vélem, hogy sok dolog van bennem, amit csak én tudok elmondani, és ha nem bírom, akkor az bennem marad. Bízunk benne, hogy ebbeli ar-odalmát az előtte álló idű el fogja oszlatni. IDŐSEK VÉDELME. Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága megbízást adott az idős korúak helyzetének a vizsgálatára. Ez abból a felismerésből fakad, hogy korunkban és a mi társadalmi körülményeink között megváltoztak az öregek egészségügyi és hétköznapi problémái. Már csak azért is, mert, a kettő szoros kölcsönhatással van egymással. Nem beszélve arról, hogy sokan megélhetési gondokkal küszködnek, a most nyugalomba vonulók helyzete sem könnyű, hiszen egyik napról a másikra más életformába csöppennek, melynek ritmusába nehezen tudják magukat föltalálni. Ma már az orvostudomány ennek szervi következményeivel is számol. Erről és sok más az időseket érintő kérdésről váltott eszmecserét dr. Beregi Edit egyetemi tanárral, a SOTE Gerontológiai Központjának igazgatójával és munkatársaival Eke Károly. Kár, hogy a — különben magvas — beszélgetés meglehetősen elvontra sikerült és a köznapi gondolkodáshoz szokott emberek többségének nehezen volt pontosan nyomon követhető. Szombathelyi Ervin munkának a közösségi nevelés, a családdal való kapcsolat és természetesen az ember- és zeneközpontú énektanítás. Kollégiumi háttérrel egész napos működéssel üzemelne az iskola, ahol előre tervezett szabadidős programok lesznek. Mindezt tizenkét évfolyamra tervezzük, húsz osztállyal. Elsőtől nyolcadikig két párhuzamos osztály lenne, a gimnáziumban azonban már csak egy-egy. Az elképzeléseket azonban csak időnkénti hatnapos tanítással lehetne megvalósítani. — Vannak távlati elképzelések is? — A gyerekek ének-zenei fejlesztését 0 éves kortól szeretnénk kezdeni, s ennek lenne a második lépcsője a zenei óvoda és a következő a kórusiskola. A képzés során szerzett tapasztalatokat földolgozzuk, hogy így adjunk lehetőséget a további kórusiskolák létrejöttéhez. — Kik fognak tanítani ebben az intézményben? — Ez kulcskérdés, annál is inkább, mert itt csak személyre szabott pedagógiával lehet eredményt elérni. Olyan tantestületet hozunk létre, amelyben minden ember egyet akar, hiszen a legerősebb hatása mindig az egy célért küzdő közösségnek van. Olyan tanárokat nyertünk meg az ügynek, akik mind emberi, mind szakmai szempontból egyaránt kiválók. Kollégiumi háttérrel — Mindez nagyon szép, csak hát a megvalósítást illetően az ember fenntartásokkal él... — Nem-bosszantó, hogy ha szépet, jót akarunk, rögtön mindenki aztj hiszi, hogy ez idealizmus? Higgye el, megvalósítható! A kivitelre sok megoldás kínálkozik. A koncepció megfelelő környezet nélkül nehezen elképzelhető, hiszen az épület és a környezet egyaránt valamilyen szellemet képvisel. Ezért kerestünk például olyan építészt, aki művész és ugyanakkor képes azonosulni a kodályi elképzelésekkel. Mindezt megtaláltuk Makovecz Imre személyében. — A kórusiskola megvalósulásának milyen támogatói vannak? — Az elképzelésekkel mesz- szemenően egyetért a Művelődési Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és számos híve, segítője van egyénileg is a különböző szakmai területekről. Mindenképpen azt szeretnénk, ha ősztől megkezdhetnénk a tanítást. A megvalósításra nyitott a bú- dapesti XI. és XXII. kerület, de ma még nem tudjuk, hogy hol lesz igazán jó a lehetőség. Ha ez eldől, meghirdetjük a felvételit. Addig még számos tennivalónk van, de a munkában sokat segít a most megalakult egyesület, amelybe az alapszabály elfogadásával bárki beléphet. Az ország egyetlen kórusiskolája távlatokban országos hatáskörű lesz, hiszen kollégiumot is szeretnék működtetni mellette. Az elmondottak minden bizonnyal sokakban ébresztenek szkepticizmust. Túl szépnek találják esetleg a kórusiskola koncepcióját. Jómagam nagyon hiszek és bízom mindabban. amit ifj. Sapszon Ferenc elmondott, s a bizalmatlanságra Thomas Mann-nal felelek: Az általánosan kötelező mértéket meghaladó rendkívüli teljesítményre hajlandónak lenni olyan korban, mely a „minek?” kérdésre nem tud kielégítő választ adni: ehhez vagy olyan fokú erkölcsi önállóság és közvetlenség kell, amely ritkán fordul elő és már hősiesnek mondható — vagy pedig robusztus életerő. Körmendi Zsuzsa Jelenet a Pártütés című Katona József-dráma előadásából a Józsefvárosi Színházban Rádiófigyelő
