Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-30 / 76. szám
Minlszterhelyeltess Irányítással (I.) Feltárják a talajszennyezés okait A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 1988. MÁRCIUS 30., SZERDA Negyvenéves az MHSZ Fiatalok és idősek a soraikban A közelmúltban számolt be a Pest Megyei Hírlap a február 15-i monori-erdei falugyűlésen megválasztott társadalmi ellenőrző bizottság alakuló üléséről. A bizottságot a lakosság a Minőség Vegyipari Kisszövetkezet által elkövetett környezetszany- ftyezés hatósági vizsgálatainak figyelemmel kísérésére, bizonyos ellenőrzési feladatok elvégzésére, a lakosság tájékoztatására és érdekeinek védelmére hozta létre. E társadalmi testület március 4-én, majd 25-én is ülésezett és több területen fontos érdemi munkáit végzett. Március 11-én, pénteken délelőtt a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (KVM) miniszterhelyettese, dr. Perczel György telefonon jelentkezett és kérte, hogy még aznap tegyük lehetővé neki és vezető munkatársainak a bizottság több tagjával, valamint a tanács vezetőivel való személyes találkozást, elbeszélgetést. A miniszterhelyettes látogatásának megörültünk, hiszen az módot adott a lakossági vélemények tolmácsolására, a környezet- szennyezéssel kapcsolatos intézkedésekről történő kölcsönös tájékoztatásra és annak a videofilmnek a bemutatására is, amelyet dr. Páczi Antal az egyik lebetonozott vegyszeres gödör feltárásáról az elmúlt július végén készített. A miniszterhelyettes elvtárs több olyan intézkedést, azok tervezetét ismertette, amelyekből valamennyien éreztük és tapasztaltuk, hogy a KVM mint új minisztérium gazdája és letéteményese a környezetvédelem nemes ügyének. A tanács elnökének szobájában lezajlott, este 8 óráig tartó megbeszélésen Kovács Benő tanácselnök, dr. Varga János országgyűlési képviselő, Meleg Zoltán megyei környezetvédelmi titkár, dr. Páczi Antal, Járadi László, Nagy Lászlóné, Tagányi Árpád bizottsági tagok és a miniszterhelyettes vezető munkatársai dr. Árvay József főosztályvezető, valamint Takács Attila osztályvezető voltak jelen. Dr. Perczel György miniszterhelyettes javaslatokat tett mindazon, a monori-erdei környezetszennyezéssel kapcsolatos kérdések bizottság elé terjesztésére, amelyek a szennyezés teljes feltárását, a talajvizsgálatok elvégzését, a kár elhárítását, a szennyezett föld ártalmatlanná tételét jelentik és amelyek a lakosság érdekeinek védelmét szolgálják. A társadalmi ellenőrző bizottság március 25-én Mono- ri-erdőn megtartott ülésén ismerte meg a KVM által megbízott Vízgazdálkodási Kutató Központ (VITUKI) Hidrológiai Intézete által elkészített, „A monori-erdei talajvíz-szeny- nyeződés vizsgálata” tárgyú jelentést, illetve szakvéleményt. „A KVM elrendelte, hogy a VITUKI, a Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatósággal együttműködve vízminőségi kárelhárítási készültségben tárja fel, illetve pontosítsa a víz- szennyezés mértékét és kiterjedését, a szennyeződés talajvízben történt elterjedésének határait, valamint a lakossági kutak és monori vízműkutak veszélyeztetettségét” — kezdi a szakvélemény bevezetője. A VITUKI vizsgálatai során figyelembe vette az FTV, az Országos Közegészségügyi Intézet és a Pest Megyei Köjál vizsgálati eredményeit is. Ugyanakkor a VITUKI saját fúrásaira is támaszkodó hidrológiai vizsgálatokat és kémiai elemzéseket végzett. A mintegy 50 oldalas, több melléklettel ellátott, rendkívül részletes, tudományos igényű elemzését az ülésen Major Pál, a VITUKI osztály- vezetője, a vizsgálat irányítója — térképek felhasználásával és bemutatásával — ismertette. Szeretném tájékoztatni a választópolgárokat és olvasókat a 7611/1/743 számú, Budapesten 1988. március 15-én kelt és dr. Goda László intézeti igazgató által aláírt szak- vélemény összefoglaló megállapításairól. „Talajvizek alatt a vizsgált monori-erdei térségben az általában 19-20 méteres mélység feletti rétegekben tárolt vizet kell értenünk. A feltárás alapján ez a talajvízréteg legalább 2 rétegből áll, amelyek nyomásszintjei függőlegesen lefelé történő áramlást jeleznek. A talajvizeket az első rétegvíztől, a monori-erdei lakossági ivóvíztartó rétegtől már homokos agyagréteg választja el, de ez nem tekinthető vízzárónak, a szennyeződés a talajvízből ebbe a rétegbe is eljuthat. Ez azt jelenti, hogy a talajvíz szeny- nyezése potenciális veszély- helyzetet jelent a rétegvízre települt, elsősorban lakossági fúrt kutak esetében. A szeny- nyeződés jelenlegi vagy későbbi hatása semmiképpen sem érintheti a monori-erdei ingatlanok összességét, a kisszövetkezet telephelyén történt szennyeződés is csak a tőle délnyugati irányban lévő víztartókat veszélyeztetheti.” Majd: „A kémiai vizsgálati eredmények, amelyeket a jelentés táblázatokban foglalt össze, azt mutatják, hogy az ipari vagy a lakosság által előidézett talajvízszennyezés Kibővített elöljárósági ülésre invitáló meghívót kaptak az elmúlt napokban a Hazafias Népfront Péteri Bizottsága és az elöljáróság férfi tagjai. A meghívásnak — a napirend fontosságára való tekintettel — ez alkalommal is eleget tettek. A művelődési házban már bizonyosak voltak benne, hogy fontos, de egyben meglepetést is tartogató est színhelye lesz a klubhelyiség. A Hazafias Népfrontbizottság és elöljáróság nőtagjai, valamint terített asztal fogadta az érkezőket. két kémiai paramétercsoportban idézett elő olyan talajvíz-szennyeződést, amely esetenként meghaladta az ivóvíz minőségére szabványosított kémiai komponensek megengedhető, sőt tűrhető határértékeit is.” Az első csoportban az úgynevezett hagyományos komponensek csoportjában kerültek meghatározásra a kémhatás (savas, lúgos vagy semleges), a vezetőképesség, az ammónia, nitrit, nitrát, klorid, szulfát, cianid, kalcium, magnézium és a keménység értékei. A másik csoportba sorolhatók a fémkomponensek, a kálium, nátrium, bárium, cink, kadmium, réz, nikkel, ólom, higany, vas, mangán és ón. Dr. Illanicz György, Monor Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács vb-titkára, a Társadalmi Ellenőrző Bizottság vezetője (Folytatjuk) Közlemény A Monor Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács V. B. mütef-osztálya felhívja az egyéni lótenyésztők figyelmét, hogy március 1-jétől június 30-ig tart a fedeztetési idény. A fedeztetési állomás helye — a korábbi évekhez hasonlóan — Monor, Hegyessy- Nyerges fogadó (Monor, He- gyessy-tanya). A tenyészmént a Gödöllői Állattenyésztő Vállalat parádi állomása helyezi ki. Falugyűlések 1988. március 30-án, szerdán 18 órakor a pilisi Móricz Zsig- mond Művelődési Házban, majd március 31-én, csütörtökön 18 órakor a nyáregyházi művelődési házban falugyűlést tartanak, amelyekre várják a lakosság megjelenését. Locsolóbál Locsolóbált rendeznek húsvét előestéjén április 2-án este 8 órától hajnali 3 óráig Bényén az ifjúsági klubban. A zenét a Mixolid együttes szolgáltatja. Torda Béláné kirendeltségvezető megnyitó szavaiból kiderült, hogy ez alkalommal Péteri község összes nőtagja nevében nyilvánosan is szeretnék megköszönni a nőnapon serénykedő férfiaknak az udvarias, kedves felszolgálást, megemlékezést, s egyben a közéleti munkában való aktív részvételüket. A furfangos, leleményes asz- szonyok jóvoltából szerény kis zsákbamacskacsomagokat húzhattak a férfiak. Nagy derültség közepette, kíváncsian bontogatták a „teremtés koronái” az ajándékcsomagokat. A nők biztatására az ajándék- tárgyakból frappáns szöveggel kísért rögtönzött bemutatót is tartottak. A vidám hangulatot csak fokozta a bemutatót követő kötetlen beszélgetés, tréfálkozás. S ha a naptárban nem is jegyzik, férfinap is van. Ott, ahol megtartják. Péteriben 1988. március 23-án volt. Varga Andrásné Péteri Ecseren szerdán 15.30-tól logopédia, 17.30-tól zenés torna óvodásoknak, 18.15-től és 19-től dzsesszbalett. Gyömrőn filmvetítés a művelődési házban 17.30-tól: Lidérces órák (színes, szinkronizált amerikai film), az úttörőházban ' 14.30-tól krónikás, sport-túrafelelősök képzése, az ügyes kezek és a rádió adóvevő szakkör foglalkozása, 10- től és 15-től gyermektánc. Monoron 9-től a Munkásőr úti iskola irodalmi szakkörének foglalkozása, 10-től nép? Több hétig, hónapig tar- ^ tó ünnepségsorozattal em- <! lékeznek meg a jogelőd ^ Magyar Szabadságharcos ^ Szövetség megalakulásának ^ 40. évfordulójáról a fölvál- ^ Iáit feladatokat továbbvivő ^ Magyar Honvédelmi Szö- vétség szervezetei, testüle- j tei, klubjai. A tisztelgő rcn- ^ dezvények minden szinten ^ a hazafias honvédelmi ne- ^ velés erejét, a szocialista ^ hazaszeretetei, az interna- ^ cionalizmust, a békevágyat t hivatottak erősíteni. A ju- biieumi évforduló alkalmá- ^ bői az MHSZ főtitkára kü- ^ lönböző kitüntetéseket ala- pított a munkában élenjá- á rók elismerésére. Az MHSZ monori területi vezetősége szombaton az egész napot a megemlékezésnek szentelte. Délelőtt kilenc órától a helyi Kossuth iskolában az úttörők, az MHSZ Petőfi utcai székházában a körzetbeli honvédelmi klubok részvételével zajlottak a Szocialista hazánkért elnevezésű többlépcsős vetélkedő területi döntői. Délután két órakor az MSZMP monori székházában ünnepi nagygyűlést rendeztek, három órakor pedig az MHSZ székházban a rádiósklub tartott jubileumi közgyűlést. Hazafias nevelés Az ünnepi nagygyűlés résztvevői között fiatalokat és időseket egyformán láthattunk, hiszen sokan ott voltak az alapítók, a jogelőd szervezetek aktívái, tisztségviselői közül, valamint a délelőtti verseny győztesei, helyezettjei is. A monori városi jogú nagyközségi pártbizottságot Varga Jenő politikai munkatárs képviselte. Misek Miklós, az MHSZ területi vezetőségének titkára ünnepi beszédében áttekintette azt a történelmi időszakot, amelyben az MHSZ jogelődjei tevékenykedtek részt kérve és vállalva mindenekelőtt a fiatalok hazafias neveléséből, a honvédelmi szolgálatra történő felkészítéséből, a tartalékosok összefogásából, hazánk békepolitikájának erősítéséből. Meleg szavakkal emlékezett meg azokról az aktívákról, akik hosszú éveken át végezték, segítették ezt a munkát. Felidézte az elért eredményeket, illetve a' Politikai Bizottság azon határozatát, ami a soron következő feladatokat foglalja össze. Az ünnepség keretében elismerések átadására is sor került. A 40. évforduló alkalmából az MHSZ főtitkára által alapított Emlékérem kitüntetést kapta Böszörményi András nyugdíjas, a jogelőd szervezet alapító tagja, valamint Vámos Géza a Vetőmag Vállalat pestvidéki területi központjának igazgatója, a monori ipari honvédelmi klub vezetője. Emlékplakett elistánc gyerekeknek, 16.15-től művészi torna, 18-tól és 18.30- tól angol, illetve német nyelv- tanfolyam, 18.30-tól és 19.15- töl dzsesszbalett, 20-tól a Kortárs filmklub vetítése. A filmszínházban 18-tól és 20- tól: Utolsó csillagharcos (színes, szinkronizált fantasztikus film). Mendén 16-tól a citerazene- kar próbája, 17-től ifjúsági klubfoglalkozás és gépkocsivezetői tanfolyam. Úriban 17.30-tól német nyelvtanfolyam kezdőknek. mérésben részesült Benyó János nyugdíjas, a területi vezetőség mellett működő tanácsadó testület (TADO) volt tagja, és Kanyik József kisiparos, a modellező szakosztály vezetője. Élenjárók, győztesek Bronz oklevelet kapott: Csák András tanár, Fodor Tibor kisszövetkezeti elnök, Gál György munkásőr egységparancsnok, Kiss József sportfelügyelő. Az MHSZ főtitkárának díszoklevelét vehették át: Bu- kovszky István a pilisi párt- bizottság titkára, Bokros Imre a monori KlSZ-bizott.ság titkára, Erdei Gábor, az Üllői Nagyközségi Tanács elnöke, Hörömpö Jenő a Vetőmag Vállalat területi központjának párttitkára, Kovács Benő a Monori Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács elnöke, Kovács László nyugdíjas. Sima István nyugdíjas, Varga Jenő politikai munkatárs és Veresz- ki János újságíró, valameny- nyien az MHSZ területi vezetőségének aktívái. Sokan a munkában élenjárók közül a napokban is zajló Kezdő filmrendezők számára hasznosan felhasználható jelenet marad meg a bajnokság tizenkilencedik fordulójából, azt hiszem mindenki számára. Történt ugyanis, hogy a Vecsés—Újszilvás mérkőzés hajrájában egy vendégjátékos, vitatva a játékvezető ítéletét, a leállított labda elé ült, megakadályozva ezzel az ítélet végrehajtását, s mivel nem volt mit tenni, a játékvezető kénytelen volt félbeszakítani a mérkőzést. Mindenesetre rendhagyó tiltakozás volt... Tabella X. Maglód 19 15 2 2 60-10 32 2. Mende 19 14 1 4 59-23 29 3. Vecsés IS 14 — 4 51-24 28 4. Albertirsa 19 11 6 2 47-29 28 5. Gvömrő 19 9 4 6 27-18 22 6. Űri 19 9 4 6 42-36 22 7. Péteri 19 8 5 6 39-34 21 8. Ecser 19 8 3 8 32-36 19 9. Újszilvás 18 6 5 7 14-25 17 10. Dánszentm. 19 6 3 10 32-36 15 11. Nyáregyháza 19 6 3 10 35-43 15 12. Csévharaszt 19 6 3 10 25-44 15 13. Tápiószőlös 19 5 4 10 29-48 14 14. Ceglédbercel 1.9 3 7 9 20-39 13 15. Monori-erdő 19 4 2 13 44-58 10 16. Tortel 19 — 2 17 7-60 2 (Megjegyzés: a félbeszakadt Ve- csés—Ü.jszilvás mérkőzés eredménye nem szerepel a táblázatban.) Törtei—Nyáregyháza 0-7 (0-3). Törtei, 100 néző. Vezette: Szarka II. Gy. A jobban felkészült vendégegyüttes akkor lőtt gólt, amikor akart. A hazai csapattól csak a tisztes helytállás tellett. Gól fertőző 3, Rozman 3. Farkas. Jó: a hazaiaktól senki, illetve Serfőző, Rozman, Maszel, Gyarmati. Ecser—Maglód 0-1 (0-0). Ecser, 500 néző. Vezette: Szálai. Az első félidőben mindkét oldalon egy-egy büntetőt hagytak ki a játékosok. Szünet után fejesgóllal nyert a Maglód. Az Ecser jó teljesítményt nyújtott. Gól: Stampf. Jó: Adók (a mezőny legjobbja), illetve Sziklai. Albertirsa—Monori-erdő 2-2 (1-1). Albertirsa, 150 néző. Vezette: Antal. Gyenge játékvezetés mellett a sok hibával játszó hazaiak ellen a lelkesen küzdő vendégek megérdemelték az egyik pontot. seken vehetnek át különböző szintű elismeréseket, kitüntetéseket. A monori pártbizottság székházában megrendezett ünnepi nagygyűlésen hirdették ki a Szocialista hazánkért elnevezésű vetélkedő területi döntőjének hivatalos eredményét, s ott adták át a megérdemelt díjakat is. Á honvédelmi klubok versenyében a győzelmet a monori tartalékos klub négytagú csapata szerezte meg, a csévharaszti, valamint a gyömrői honvédelmi klub gárdája előtt. Az úttörők versenyében a monori-erdei általános iskola csapata bizonyult a legjobbnak. Alig szorultak mögéjük a csévharaszti, illetve a gombai iskola versenyzői. Megyei döntő A két győztes csapat tagjai — kiegészülve majd a közép- iskolások legjobbjaival — képviselik majd az MHSZ monori területi vezetőségét az április 16-i megyei elődöntőn. Jó szereplésükkel remélhetőleg jogot szereznek a megyei döntőn való részvételre. Annál is inkább, mivel — május 14-én — éppen Monoron rendezik meg. Gól: Jansik (11-esből), Szuda, illetve Gáspár (2, egyet 11- esből). Jó: Erőss (a mezőny legjobbja), illetve Perjési, Ja- rábik. Csévharaszt—Ceglédbercel 2-1 (1-0). Csévharaszt, 150 néző. Vezette: Szuda. Végig nyílt mérkőzésen egy tartalékos Ceglédbercelt győzött le a hazai csapat. A vendégek kapusa nagyobb arányú hazai sikert akadályozott meg. Gól: Sándor 2, illetve Dudás. Jó: Sándor, Varga, illetve Udvaros, Nagy. Űri—Mende 2-1 (1-0). Űri, 600 néző. Vezette: Müller. Nagy iramú mérkőzésen megérdemelt hazai siker született. A vendég Mende halvány teljesítményt nyújtott. Gól: Farkas, Dobos, illetve Nagy F. Jó: Farkas (a mezőny legjobbja), Dobos, Mázás, illetve Iváncsik, Horinka, Kernya. Vecsés—Újszilvás 1-1 (félbeszakadt). Vecsés, 100 néző. Vezette: Szóró. A mérkőzés 86. percében a játékvezető büntetőt ítélt a hazai csapat javára. Az újszilvási játékosok erre sértegetni és fenyegetni kezdték a játékvezetőt, majd egyikük a büntetőpontra letett labda elé ült, így akadályozva meg a büntető elvégzését. A játékvezető, mit volt mit tenni, félbeszakította a mérkőzést. A vecsési gólt Gösi lőtte. Jó: Gösi, Török, Ragó. Gyömrő—Dánszentmiklós 0-1, Tápiószőlős—Péteri 0-0, Tápiószőlős. Vezette: Dunai. Ifjúsági eredmények: Gyömrő—Dánszentmiklós 1-0, Albertirsa—Vecsés II. 1-1, Űri— Mende 6-0, Vecsés—Űjszilvás 2-1. Serdülőeredmények: Sülysáp—Üllő 4-1, Vecsés—Ecser 8-3, Gyömrő—Maglód 0-5. K. J. Mai labdarúgás: Monor— Maglód. Monor, 16 óra 30 perc. ISSN 0133—2S51 (Monort Hírlap) A monori M felvesz lakatos és villanyszerelő szakmunkást, férfi segédmunkást, női segédmunkást. Egy és két műszakos munkarend. Jelentkezés: Árvái János művezetőnél, cím: Monor, Ipar u. 6. Levelesládánkból Férfinap zsákbamacskával Kulturális programok községi ünnepi klubközgyűleSporthírek Körzeti labdarúgó-bajnokság Ülősztrájk a labda előtt