Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-21 / 68. szám
tafÉffru A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM 1988. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ Szociális otthon Egyelőre nincs üres hely Csökkenőfélben van a város lélekszáma, ám a lakosságon belül nő az időskorúak részaránya. Nem véletlen, hogy évek óta mind nagyobb igény tapasztalható a szociális otthoni elhelyezések iránt. S nem csupán a város népességének elöregedése miatt* a háttérben meglelhető a családi gondozást nélkülöző, egészségi állapotában megromlott, önmaguk ellátására képtelen idős emberek számának emelkedése is. Egyebek között ezeket a megállapításokat olvashatjuk abban a beszámolóban, amit a legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésre készített a ceglédi szociális otthon vezetője. A beszámoló gazdag adattárából kiderül, hogy az intézményre kiakasztható a megtelt tábla. Éppen 115 az otthon engedélyezett létszáma, pillanatnyilag üres hely nincs. Sőt a nyilvántartás szerint 22-en várnak behívásra. A lakók elhelyezéséről annyit lehetne mondani: a pavilonrendszer elavult. A szociális otthon működési körülményeit 1986-ban egy országos áttekintés keretében vizsgálta meg az Egészségügyi Minisztérium. Az elemzés végeztével 3 pavilon az elfogadható, 2 pedig az átmenetileg elfogadható minősíted kapta. Legutóbb 1974-ben bővült Arra van Magyarország! A győztes magyar forrada- lom nyomában járt a reakció, fegyveres támadása bármikor várható volt. Kormányunk működött már a miniszterekkel, és alkotmányunk a polgári haladás irányában, de nem volt védelmezője, hiányzott az önálló magyar hadsereg, ami volt is, meg nem is. Az állig fegyverben álló Habsburg-birodalom minden tartományában állomásoztak magyar ezredek, melyeknek hazahozatalát a Tizenkét pont is követelte: „A katonaság esküdjék rfleg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.” A tíz évig fegyverben tartott, gyakorlótereken és harcokon edzett, fegyelmet tartó magyar katonák nagy biztonságot jelentettek volna úgy a belső, mint a külső ellenséggel szemben. A császári hadsereg sorezre- deinek kétharmada Itáliában, Csehországban, Ausztriában és Galíciában tartózkodott, hazánkban viszont túlnyomó többségében idegen ezredek állomásoztak. Cegléden a XVIII. század óta folyamatosan tartózkodott egy-egy gyalogzászlóalj vagy lovasosztály: lengyel dzsidás, cseh dragonyos, olasz pikás vagy osztrák vasas. Parancsnokságuk és a törzs a Vármegyeház téri nagy kaszárnyában volt elhelyezve (ma Eötvös tér, s a kaszárnya a Táncsics Mihály iskola). Egy század legénység a jobbágyoknál volt szálláson, más századak Irsán. Albertin és Abony- ban tartózkodtak. A magyar kormány már áprilisban követelte a birodalomban szerte telepített magyar egységek hazavezénylését, taktikai okokból az Itáliában harcolók kivételével. Nem mintha egyetértett volna az olasz szabadság ellen fellépő Habs- burg-érdekekkel. nagyon is együttérzett a felkelőkkel. Tömegek tüntettek Pesten a minisztertanács ablakai alatt, kiáltozván, hogy a magyar kormány ne küldjön csapatokat Itáliába. Az ifjúság hangos szóval hirdette, hogy az olaszok ellen, akik nem ellenségei a magyarnak, fegyvert nem fognak. A magyar kormány alkudozott Béccsel, hogy a magyar ajkú ezredeket Galíciából telepítse a Felvidékre. Ugyanakkor felállított tíz gyalogzászlóaljat toborzott legénységgel. „rendes nemzetőrség" elnevezéssel, három esztendőre. Júliusra már álltak a zászlóaljak honvéd néven, „mely elnevezés úgy termett a nép száján, mint a népdal, melynek nem tudni a szerzőjét”. Kiképzőtisztjeik és altisztjeik az itthon állomásozó császári ezredekből kerültek ki. Szeptember elején már tömegesen lépett át a legénység is a honvédzászlók alá, főleg a képviselőhöz azon határozatára, hogy „a rendes hadseregben szolgáló katonaságnak megengedtetik a honvédzászlóaljakba való átlépés.” Kossuth ügynököket küldött Galíciába a magyar huszárezredekhez, felszólítván őket a hazatérésre. Kiáltványában így szólít hozzájuk: „Ha ti azt várjátok, vitéz magyarok, hogy parancsot kaptak hazajönni, s hazátokat védeni, s addig nem jöttök, úgy a magyar haza elveszett. Fel, fel tehát, fel, vitéz magyarok! Haza! Haza! üdém magyar az, cudar az, aki hazáját nem védelmezi!” E szózat hatására a Habsburg-birodalom minden tartományából szöktek haza kisebb- nagyobb magyar egységek, életük kockáztatásával, vállalva a vértanúságot. Prága közel volt, könnyű alkalom a hazatérésre, ezért a Nádor-huszárokat Itáliába vezényelték, Ausztrián keresztül. Útközben egy századnak sikerült megszökni tisztjeikkel. Egy osztályuk a Ziller-völgyi Alpok és a dél-tiroli felföld közötti völgyekben vonult, hogy majd délnek haladva, az Adigie partján lovagolva elérhetnek útjuk végső céljához, a katonákkal megrakott Verona városába. Brixenben tartottak hosszú pihenőt. Ez a középkori püspöki székhely a Rienz és az Eisack összefolyásánál települt. A huszárok egész éjjel nem aludtak, Szokol János és Lengvári Pál járták a szállásokat, előkészíteni a holnapi szökést. Másnap hajnalban nyergeitek, fölszereltek és gyülekeztek a székesgyháztéren. A tisztek sorra jelentették az osztályparancsnok Stábly őrnagynak a rendben talált menet- készültséget. Amikor az utolsó századparancsnok is a helyére lovagolt, az őrnagy kardot rántott. a magasba emelte, majd délnek lendítve harsányan indulást vezényelt, a vezényszó azonban a torkára forrott. Szokol őrmester ugratott melléje villámgyorsan, a korai napban megcsillanó kardjával keletnek intett: — Arra van Magyarország! Előre, huszárok! A legénység szilaj éljenzéssel száguldott az őrmester nyomába. A téren nem maradt más, csak a tisztek és az őrnagy. Stábly a brixeni helyőrség parancsnokához rohant, az futárt futtatott Laibachba, a laibachi gyalogezredet riadóztatták. megszállták a völgyeket és a völgyek peremét, a torlaszokba ütközött huszárok a szűk völgyben visszafordulni képtelenek voltak, megadták magúkat. A császáriak elsőnek a ceglédi Szokol Jánost végezték ki. másodiknak az abonyi Lengvári Pált, az utóvéd parancsnokát. Pírjaikat nem hántolták föl, ^ letaposott földjükön száznegyven éve füvek zöldellnek és vadvirágok virítanak. Hídvégi Lajos (100-ról 115-re) az otthon férőhelyeinek száma, de ez még mindig kevés az igények kielégítéséhez, ezért szerepel a városi tanács VII. ötéves tervében újabb 30 férőhely megteremtése. A napi élelmezéshez nagyban hozzájárul az intézmény saját sertéshizlaldája, aminek fontosságát bizonyítja, hogy (a munkabér nélkül) 1 kilogramm húst 1986-ban 23,18, 1987-ben pedig 24,84 forintért állítottak elő. Mivel a városi főállatorvos korszerű szúróhelyiség hiányában betiltotta a helybeni vágást, egy sertésvágóhíd megépítése vált szükségessé. A szociális otthon gazdálkodási feladatai közé tartozik lakói ingó és ingatlan vagyonának kezelése, nyilvántartása. Aki az intézmény polgárává válik, lehetősége van arra, hogy értéktárgyait magánál tartsa. Ezeket az értékeket egy füzetbe jegyzik a lakóbizottsági elnök igazolása mellett. Ha az idős ember úgy dönt, hogy letétbe helyezi értéktárgyait vagy pénzét, akkor azt minden esetben pénztári bevételi bizonylaton, két tanú jelenlétében veszik át, majd a ceglédi OTP-fiókban helyezik el. A takarékkönyvet az idős ember halála után megszüntetik, a pénzt a temetés céljaira a hozzátartozóknak adják át. A kifizetéskor is jelen van két tanú. Tavaly nyáron a Ceglédi Népi Ellenőrzési Bizottság megvizsgálta a szociális otthonbeli gondozottak értékeinek kezelését és nyilvántartását. Főleg az utóbbi területen akadtak bőven hiányosságok. A feltárt hibákat az elmúlt év novemberéig megszüntették — írja a tanácsi vb által megtárgyalt előtérj észtében Plan- gár Józsefné, a szociális otthon vezetője. Aminek mindig lesz A jé ízlés határán innen A napokban nagy sikerrel mutatta be Ez a divat című, immár aranylemezét Komár László. Természetesen korábbi öt albumának slágereiből is előadott jó néhányat, s közben humorát is felvillantotta. A koncert után beszélgettünk. — Volt a Scampolo-korszak, ezt követte a Sprint együttes. S aztán úgy látszott, vége. A szakma már-már leirt. Ha az idő tájt nem jön a Presser Gábor, valóban bekövetkezik ez a „megsemmisülés”? — Talán azzal kezdeném, hogy én fatalista vagyok. Viszont ezt a sorsszerűséget nem abban látom, hogy az ember hanyatt fekszik a napon, vagy bedugja a fejét a homokba, és aztán majd lesz valahogy. Természetesen mindent megpróbáltam azért, hogy a dolgok sikerüljenek. A Scampolo-korszak után — 1969-től — tízegynéhány évig Szegeden, Győrben, Nyíregyházán, Debrecenben, lokálok műsoraiban énekeltem. Na most, Pesten azért nem vállaltam ilyet, mert ott sokan ismertek, s úgy éreztem, hogy ez ciki. Közben akadt egy-két nyaram, amikor jól érezhettem magam: balatoni expressz koktélba jón énekeltem az Atlas, valamint a Non Stop együttessel. — Itthon a beat virágkorát élte . . . — Igen. Az Omega és Illés- együttessel futott a szekér. Közben a Faragó Judyval azt találtuk ki, hogy rock and rollt játszunk magyarul, ami még akkor ritkaságnak számított Magyarországon. így 1972-ben megalakítottuk a Sprint együttest. Két évet dolgoztunk ebben a formációban, és csináltunk egy nagylemezt. Ugyanakkor a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabnak mi voltunk a kísérő zenekara, én pedig statisztaként szerepelhettem. — Végül is kinek az ötlete volt, hogy önálló albumod legyen? — Konkrétan az Erdős Péteré. A Sprint-lemez után azt mondta: Miért nem próbálod meg szólóban ? Fontos momentum, hogy a Gabi 1979-ben csinálta az Áldozat című film zenéjét. Felhívott telefonon, hogy énekeljem el a filmben az Öh, csak a hajnal jönne már! Abban az időben írtuk Nagy Tiborral közösen a Fehér holdat. Ez a két dal rákerült egy kislemezre, amely Erzsébet kelendő Kedvelt az Erzsébet kenyér Cegléden Is, hiszen lényegesen tovább őrzi meg frissességét a hagyományosnál. A Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat Mizsei úti kenyérgyárában — a kereslettől függően — 2500-3100 darabot sütnek naponta. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) nagy siker lett. Ezek után a Pici is arra gondolt, hogy kéne csinálni egy nagylemezt. Hiszen az Erdős megígérte. A hanglemezgyár komoly üzletet látott benne. Elkészítettük az albumot, amelyre rákerült az említett két sláger is. Háromnégy hónap után 120-130 ezer példány kelt el. Ettől kezdve nagyon bejött... — Hogy készülsz egy lemezre? — Hosszú időt vesz igénybe. Főleg az Elvis-dalok esetében. Le kell a szöveget fordítani. A magyar szöveget megírni, ügyelve arra. hogy a tempókra minden úgy szóljon, mint az eredeti változatban. Rettenetes nagy meló. — Mennyire érvényesülnek az elképzeléseid? — Teljesen. Én vezénylem a dolgot. Egyébként az 1980- ban megjelent első nagylemezem óta mindig azzal a csapattal dolgozom. Elvem az, hogy győztes csapaton ne változtass! Előtte megbeszéljük, hogy mit szeretnék. A stúdióban alakulnak a dalok, ott jönnek az ötletek. Bárki beleszólhat a munkába, és közösen döntjük el, hogy jó-e az az elképzelés vagy sem. — Miként született az Ez a divat? — A Picivel ketten találtuk ki, mint mindig. Nos, Szarvason játszottunk. Egy technikus fiú felvett nekem két kazettára Németh Lehel-dalokat, amelyeket sokáig hallgattam a kocsiban. Amikor leültünk a Góbival, mondtam neki: figyeld meg ezeket. Csináljuk meg — felelte. Amióta a Lehel diszszidált, letiltották e nótákat. Süllyesztőben voltak töob mint 20 évig. Igaz, hogy zenei irányzatok jönnek, mennek. Ám azt vallom: az énekelhető daloknak mindig meglesz a közönsége. Egy a fontos, hogy az ízlés határán innen legyenek, amikor az ember azon a képzeletbeli borotvaélen _ táncol. — Legendás barátságaid vannak. Barátkozó típus vagy? — Egy az érdekszféránk. De a dolgok üzleti részétől teljesen független a barátság. Ha összejövünk, akkor pihenünk, beszélgetünk és nem foglalkozunk üzlettel. Esetleg megiszunk egy-két üveg sört, sztorikat mesélünk, röhögünk. Ilyenkor nem foglalkozunk munkával. — Mennyire jut el hozzád a világ, a maga zűrzavarával? — Nézd, az újságokat olvasva, tévét nézve felmerül egy-egy téma. Rengeteg időt töltünk az országúton, szállodákban. Tehát így óhatatlanul beszélünk, sőt vitatkozunk is néha. Mert megoszlanak a vélemények a társaságban a világ dolgairól. De mi inkább a zenéről beszélünk többet. Arról, ha valamit hibáztunk a munkánkban, vagy mit kéne másképp tenni. — A zenédben mit tartasz fontosnak? — A Presser Gabival pór hete volt egy műsor a televízióban. Ott elhangzott egy mondata. Hadd idézzem: Egy dolog a fontos ebben a munkában, a szív. Anélkül a zenét nem lehet csinálni — és mást sem. Ha valakinek nincs szíve, tegye alá a lapot. F. F. Szakértenek kikiáltva Ülünk a zsűriben Nemrég borkóstolón vettem részt. Hivatalos, szakértő zsűri vizsgáztatta a borokat, de a jelenlévők szintén pontszámokat rajzolgattak papírjaikra, saját szakértelmüket próbálgatták. A kóstoló szünetében ismeretlen emberrel beszélgettem, láttam rajta, hogy a borokról akar velem eszmét cserélni. Mondtam is neki: „Nézze csak, annak a fehérnek túl sok ként adhattak. És a nútja sem az igazi.” „Valóban — mondta az ember. — Én sem vagyok a nútjával kibékülve.” „Nút”, csupán egy értelmetlen szó volt a számban ott, a bor mellett. Nem tagadom, felismertem emberem sznobériáját. Csúfos vereséget szenvedtem volna, ha találkozom egy igazi borszakértővel, így kis játékomban csak én gyönyörködtem. Szép volt, kerek, és gurult(am) a nevetéstől. Hazafelé menet azonban régi emlékek közt turkáltam. Egy hajdani bábfesztivál, járási seregszemle ugrott be, ahová engem teljesen véletlenül delegáltak. Népművelő barátom szólt, hogy mennék-e vele a Trabantjában — Egérke névre hallgatott — egészen Bugyiig. Ott lesz a bábos- bemutató. Mondom, persze, ráérek éppen, mit kell csinálni. Zsűrizni fogunk, mondta barátom és már repültünk is. Útközben eszem ágában sem volt feltételezni magamról, hogy én csöppet se konyíta- nék a bábokhoz. Hazudnék persze, ha azt mondanám, hogy még sose láttam előtte egyet sem. Láttam már — de mindössze eddig terjedtek ismereteim. A komám elárulta — valahol Albertirsa körül —, hogy én is zsűritag leszek ám, mert az, akit jelöltek, éppen lebetegedett, s most én leszek a másik szakértő. Miután kiröhögtem magam, megkérdeztem a barátomtól, hogy jót tesz-e az a magyar bábművészetnek, ha én értékítéletet mondok. Ne törődjek vele, csak figyeljek, és ami tetszik, mondjam el; ami meg nem, azt ne mondjam, mert kinek esik az jól, ha az ember nekiáll kritizálni. „Tudod, mit összepepecselnek, míg egy báb elkészül?” — kérdezte a komám, s máris Bugyiban voltunk. Innen minden úgy ment, mint a karikacsapás. Abban a pillanatban, amikor az első műsorszám elkezdődött, én átlényegültem és arcomra kiült a komoly hozzáértés. A második műsorszámnál, néhány unalmas, giccses, kikent- kiíent csicsás báb mutogatásánál illedelmesen ásítottam, de azért figyeltem, s a végén megdicsértem a bábkészítőt. Vagy hetven ember előtt mondtam el, hogy ez a valami, ilyen szép bábokat készíteni. Más kérdés, hogy a dicsért babákat központilag készítette egy kificamodott ízlésű kisiparos. Mindezt a komám súgta meg nekem. Szakértelmemben ez sem rendített meg. Akkor én, ott, a Trabantban kucorogva, elhittem, hogy értek valamihez, mert felkértek arra, hogy értsek hozzá. És pozíciómnál fogva, teljes ítészi hatalmam következtében el is vártam, hogy a szakértelmemet elismerjék. Hazaérve a borversenyről, láttam magam előtt a következő gyűlést vagy értekezletet, amint az igazgatói vagy elnöki beszámolót követően majd szétnéznek, s megkérdezik a jelenlévőktől, akar-e valaki hozzászólni. Azt is látom, ahogyan a funkcióban lévő emberekre tekint mindenki: a szakszervezeti bizalmira, a munkacsapat-vezetőre vagy a különféle megbízott és véglegesített titkárokra, ilyen és olyan felügyelőkre, meghívott és betévedt vendégekre, mindazokra, akik a közterhet valamilyen formában a vál- lukra veszik. S az első már képzeletemben föl is emelkedik, s mondja, hogy ... Kételkedni a felszólaló szakértelmében senki sem fog. Amikor beszél, felelősen, ő is zsűritag. Azt hiszem, mostanában mi mindnyájan zsűritagok vagyunk. Rab László IíiSN 0133—2600 (Cégiéül Hírlap)
