Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-14 / 62. szám

1988. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ

'&ےilan

5

Tv-figyelő;

Bronzkori ház belső berendezése szövőszékkel és használati tárgyakkal. A cím felett: Százhalombatta délnyugati részén látható a kora vaskori halomsírok egyike. Ezt a kiállításon fényképek mutatják be.

ma Dunafüred és Kiissza községek — is laktak magyarok. A török korban különben Felsőbátét Batta-pusztaként tartották számon. Ez a két település és a harmadik, a mai Ófalu középkori megfelelője Százhalom, a török hódoltság alatt elnéptelenedett. A 17. század végén szerbek, majd magyarok betelepedésével vált újra virágzó településsé a terület. Ezt a korszakot a hatodik terem mutatja be, majd a hetedikben és nyolcadikban a két világháború közötti időszakot és a legújabb kort ismerhetjük meg.

Százhalombatta legújabb kori történelmében a hatvanas— hetvenes évek dinamikus iparosítása jelentette a fordulatot, amelynek eredményeként a település várossá válhatott.

U. I.

Vörösmarty. Nagyopera —

prózában elbeszélve. Bizonyára számos néző vélekedett így, amikor Vörösmarty Mihálynak a Czillei és a Hunyadiak című drámáját látta a minap a képernyőo. Különösen pedig azok az előfizetők summázhattak így, akik egy időben gyakori vendégei voltak valamely dalszínháznak, és nem csupán arra figyeltek, hogy miképpen röppen ki a ten arista torkából az ária, hanem azt is észrevették, hogy egy pa- szománt meglazult a lajbiján, és azt is. hogy mennyire sze- dett-vedett, agyonhordott jelmezekben jön-megy, unja magát a sokadik előadáson a statisztéria.

Félix Lászlónak ez a kétségkívül nagyszabású, a királyi pompázat tökéletes felidézésére törekvő — s itt-ott valóban szemkápráztatóan korhű — rendezése ugyanis gyakran árulkodott arról, hogy a főszereplők dirigálása mellett az apróbb részletek kimunkálására már sem idő, sem pénz nem jutott. Olyasmire például, hogy a megizzadt festékű arcokat újra pingáltatva, még egyszer fölvegyék a jelenetet, meg arra, hogy a halott fejedelem koporsójába valami nehezéket tegyenek, s ne úgy vigyék, mintha egy léggömb szállítására szegődött volna el az a négy vitéz.

Bizony az ilyen operás szépiák, kicsi de roppant bosz- szantó feledékenységek meglehetősen szép számmal voltak ebben a monstre átiratban. Feledni ezeket csak ritkán lehetett. Akkor például, amikor valóban shakespeare-i indulatokkal röppent a veretes sízó, Vörösmarty Mihálynak, a zseniális brit 'dráma- költő magyar fordítójának gyönyörű szövege, (Jztllei alakítójára, Sinkovits Imrére lehetetlen volt a mellékkörülményeket is latolgatva figyelni. Ö, aiki az 1966-os felújítást oly emlékezetessé tette, ezúttal még érettebben, az int- rikus jellemet még tökéletesebben kidolgozva állította elénk a trónra törő nagyurat. Fiatalabb kollégái, Hegedűs D. Géza — 6 volt Hunyadi László —, valamint öccsének, Mátyásnak megformálója, Ma- csat Pál, szintén nem rutinból cselekedtek, hanem valóságos feladatukként vállalták el ezt a megbízatást.

Bármennyire is kényelmetlen azonban, ismét csak azokat a sokadszorra látott operaelőadásokat juttatta az ember eszébe az elégedetlenkedő nagyurak bozontos csapata. Ezek a férfiak, noha szintén prózában beszéltek, éppen olyanoknak mutatkoztak, mint az Erkel Ferenc által megzenésített Bánk bán békét lenjei. Morogtak, kellemetlenkedtek, hangjukat öblögetve már- már önmaguk paródiáját játszották el. Hát ez a jelenlét ismét csak azt jelezte, hogy erre a nagy nemzeti drámára a stúdióban bizony a kelleténél kevesebb instrukciós előkészítés jutott. S hogy mekkora kár mindezért, azt mi sem bizonyítja jobban: a Czillei és a Hunyadiak első színrevitele 1844-ben volt, s ezt követően már csak azt a Sinkovits-csal fémjelzett előadást láthatta a Nemzeti Színház publikuma. Most pedig ezt. Ki tudja tehát, hogy mikor szembesülhet a magyar néző ismét történelmének ezzel a nagy költői erővel megírt példázatával.

Melléklet. Hanem az a gesztus, amit a pécsi körzeti stúdió gyakorolt eme most emlegetett feldolgozás szolgálatában, nos, az eminens vállalkozásnak mondható. A ljubljanai tévések közreműködésével felkeresték ugyanis azt a helyszínt, nevezetesen a belgrádi Kalemegdán várát, ahol egykor Hunyadi János készülődött a törökök ellen, és ahol Vörösmarty darabja is játszódik. Ott pedig Szakoly Ferencnek,. a kor kiváló történészének a kalauzolásával egy tudományos- magyarázat keretében foglalták össze az egykor valóságban történteket. A kirándulás summázata; Czillei — azaz Ciliéi — mégsem volt olyan gálád valaki, amint azt mi hisszük. Különösen nem népének, a szlovéneknek a szemében.

Akácz László

Szivárvány könyvek

Erdélyi boszorkányperek

S

zenvedélyesen keressük történelmünkben az igazságot, hogy meg tudjuk mutatni a valóságot, s szembe tudjunk nézni múltunkkal. Ezt teszi Nagy László történész is, aki legújabb könyvében az erdélyi boszorkányperek okait, indítékait vizsgálja, mégpedig azt, hogy a nagy műveltségű Bethlen Gábor erdélyi fejedelem miként indított a Báthory-rokonság ellen három alkalommal is „boszorkánypert”. Vajon az erdélyi aranykor kiváló uralkodója — a régmúlt történelmünk e neves személyisége — hitt-e a boszorkányok létezésében, természetfeletti hatalmában? Bajosan. Bár kora gyermekként ő sem tudta magát kivonni az ördöghit hatása alól, de mégse gondoljuk, hogy az 1614 és 1621 között Erdélyben lezajlott boszorkányperek a Báthory-roko- nok, pontosabban Báthory Anna, Iffju Kata és Török Kata ellen valamiféle boszorkányüldözések voltak. Nem. Ennél földibb dolgokról lehetett szó. Céljuk inkább a nagy fejedelem birtokszerzési vágyának kielégítése volt, bizonyos államérdekből történtek, mert a fejedelem mély elhivatottságot érzett és — szilárd meggyőződéssel hitte és vallotta: az ő személyes uraima alatt egyesítheti Erdélyt és Magyarországot, ezzel a szétszakítottságot megszüntetheti és megteremtheti az egységes országot.

így volt-e? Ezt kutatja a könyvben a szerző. Rendkívül színesen leírva a történteket, bő jegyzetanyagot felhasználva, idézve az ezzel kapcsolatos irodalmat is, amely erre a korra, a perekre vonatkoznak. Nagy László írásának egyik nagy értéke éppen az. hogy szembesíti a történelmi tényeket Móricz Zsigmond és más regényírók adataival, egyúttal pedig felvázolja, milyen lehetett az a kor, amelyben történtek a dolgok. Milyen lehetett a két Gábor, Bethlen és az ifjú Gábris vitéz, azaz Báthory és Bethlen Gábor kapcsolata ,.az magyar romlásnak századában". Bárhogy is történt, Magyar- és Erdélyország története a háttér, amíg az előtérben egy-egy szemvillanásnyira eli- bénk libben a „förtelmes” bűnökkel vádolt három szépasszony ködalakja.

Pontosabban miről is van szó? Megtudjuk a könyvből, hogy milyen érdekek csaptak össze. Kik csinálták a pert, hogyan pusztították el a fiatal, alig huszonnégy éves Báthory Gábor fejedelmet, aki hadakozásaival veszélyeztette Erdély nyugalmát, márpedig arra volt szükség, hogy a török is békén hagyja, de a Habsburg-uralom se háborgassa a fejlődő országot.

A szerző könyvében ismerteti a boszorkánypereket, amelyek abban az időben divatban voltak, egyben leírja a boszorkányhitet, és az erdélyi honatyák 1614-es határozatát. Vizsgálja a két fejedelem — Báthory Gábor és Bethlen Gábor — kapcsolatát a valóságban és az irodalomban, a két regényalak megítélését veszi szemügyre, majd azt, hogy Báthory hívéből hogyan lett Báthory ellensége, majd leírja, hogyan történt a „Tündérkirályfi’’ halála. Megírja, hogy milyenek voltak a szépasszonyok, akiknek sok közük volt Báthory Gáborhoz, mégpedig rokoni kapcsolatok fűzték őket a fiatal fejedelemhez. Hogy „vérfertőzést” követtek volna el? Ezt persze soha senki igazán nem tudta bizonyítani, de hogy sűrűn találkoztak, az természetes volt. Egészen bizonyos, hogy a szép asszonyok nem lehettek bűnösök a parázna- ságban, mert ha azok lettek volna, bizonyára nem menekültek volna meg a máglyahaláltól.

Mindezt a szerző nagyon szemléletesen írja le. Idézi a róluk szóló regények szavait, elsősorban Móricz Zsigmond Tündérkertjét, Makkai Sándor Ördögszekerét. De citálja az 1985-ben megjelent Magyarország története III. kötetét is, amely foglalkozott a szóban forgó perekkel. A kötetben ugyanis a többi között ezt olvashatjuk: „Bethlen

Gábor is hasznot húzott — a kincstárat gyarapította — a nem általa kezdeményezett, hanem papi túlbuzgóságból, nagyrészt pedig a Báthory Gábor romlását szeretői ördögi rontásának tulajdonító erdélyi közvélemény nyomására főúri özvegyek ellen indított boszorkányperekből, de az özvegyek kifosztását nem tette rendszerré ...” De azért mégiscsak elkobozták kastélyaikat, váraikat, birtokaikat.

Levon-e valamit is abból a tényből, hogy Bethlenben a haláláig lobogott a nagyra hivatott, történelemformáló ember olthatatlan tüze: halálos betegen, a túlvilág kapujában is újabb, nagy Habsburg-ellenes szövetség létrehozásán fáradozott. Nemzeti hős lett. Nagy tervei megvalósításához szükséges gazdasági fundamentumok megteremtése is hozzá tartozott. Ezt szolgálta többek között a három boszorkánypernek álcázott birtokszerző fiskális per, amelyek azonban epizódjai csupán Bethlen Gábor történelmi tetteinek, életművének.

Túl azon, hogy kitűnő olvasmány Nagy László könyve, történelmi forrás is. Segít abban, hogy közelebb vigye a magyar történettudományt és közgondolkodásunkat nemzeti múltunk jobb, teljesebb és igazabb megismeréséhez. Ugyanakkor — ahogyan a szerző fogalmaz — a morális árnyoldalak felvillantásával Bethlen Gábor életműve gazdagabb és teljesebb lett.

É

rdekes könyv tehát Nagy Lászlóé. Egy korszakot ábrázol, s bizony néha kételkedik az akkor hangoztatott igazságban is, bizonytalan némely dolgokban és együtt gondolkodásra hívja fel az olvasót. Ez a kötet egyben második kiadása az író Erdélyi boszorkányperek című kötetének. Az első ugyanis még 1981-ben jelent meg, s akkor érdeklődést váltott ki. A mostani az első kiadás óta jelentkező reagálásokat is figyelembe vette, tehát bővített és teljesebb kiadás, amelyet a Kossuth Kiadó jelentetett meg.

A kötet bő irodalmi és forrásjegyzéket is tartalmaz. így, aki még többet akar megtudni a korról és Bethlen Gábor személyéről, az megtudja, hogy milyen könyveket érdemes megszereznie.

Gáli Sándor

A százhalombattai helytörténeti gyűjtemény

Három faluból lett a város

^ Százhalombattán, a Gesz- tenyés soron, a régi ta- S nácsháza épületében az el- S> múlt év végén nyílt meg $ a Százhalombatta törté- ^ nete című állandó kiállítás. ^ Nyolc terem mutatja be a ^ település múltját a bronz- ^ kortól a legújabb korig, Ä napjainkig. A régészeti feltárások, majd a későbbi ^ korok írásos dokumentu- $ mai alapján megtudhatjuk, ^ honnan származik a város ^neve, miként alakult ki a ^történelmi viharok során a S környék mai arculata.

A Duna jobb partján a víz közelsége, a kisebb-nagyobb

A közelmúltban került a gyűjteménybe egy cipészműhely teljes berendezése

löszdombok mindig kedvező lehetőséget jelentettek a letelepedésre. Az őskorban, a kora bronzkori nagyrévi és a vatyai kultúra virágzott. Az 1963-ban, a téglagyár környékén elkezdett ásatások során ennek a nyomaira bukkantak. A leleteket az első két teremben láthatjuk. A késő bronzkori urnamezős kultúrát a Rajna és az Alpok vidékét benépesítő törzsek terjesztették el egészen a Tisza vonaláig. Az urnatemetők feltárása fontos ismereteket nyújtott ennek a korszaknak az életéről, anyagi kultúrájáról és hitvilágáról.

Az időszámításunk előtti hetedik századtól, a vaskorban az úgynevezett hallstatti kultúra keleti ága terjeszkedett a Dunántúlon. A régészeti kutatások azonban arra utalnak, hogy az urnamezős kultúrát nem sikerült teljesen elnyomni. A százhalombattai vidék lakosságát valószínűleg máshonnan, délnyugati irányból érkező hódítók vették uralmuk alá. Ezt jelzik a dombtetőkön épült, sáncokkal megerősített telepek, mint például az érd— százhalombattai Sánchegy is. Az időszámításunk előtt 650- től körülbelül száz évig létező kultúrában a vezető réteg hatalmát tükrözte a temetkezésük formája. A használati tárgyakkal gazdagon telerakott sírjaik fölé magas halmokat emeltek. (Innen ered a város neve.) Az ezek alatti favázas sírkamraépítmények bejárata mindenütt déli, vagy keleti irányba nézett. Az előkelő halottal eltemették fegyvereit, kedves használati tárgyait, felszerszámozott lovait, harci szekerét. A Sánchegy nyugat-délnyugati irányában található meg ez a Dunántúl legkeletibb, nagy sírszámú halomsíros temetője. A rómaiak elsősorban illíreket és venéteket találtak Pannóniában; valószínűleg ez a kora vaskori arisztokrácia is ilyen eredetű lehetett.

A keltákat az időszámításunk előtti harmadik században a rómaiak követték. A római birodalomnak mintegy 400 éven keresztül a Duna volt a keleti határa. A város szélén, Dunafüreden állt az egyik leghíresebb határőrtábor. A több évszázad emlékeit bemutató leleteket a harmadik és a negyedik teremben láthatjuk. Az ötödik kiállító helyiségben a népvándorlás és a középkor emlékei láthatók. A negyedik század végétől harcias törzsek kultúrái váltogatják egymást, majd az avarok közel százéves történelme elevenedik meg a griffes-indás öntött övdíszek, szíjvégek 1 motívumkincsében. A magyar honfoglalást követően Árpád vezér és kísérete a Duna jobb partján telepedett le, így Százhalom is fejedelmi birtokká vált. Az Árpád-kori kemencék, tűzhelyek szemétgödrök leletei azt bizonyítják, hogy az Alsóbáténak, illetve Felsőbáténak nevezett településeken — amelyek

Az ajsúgzőÜíi urnatemető egy részlete

(Hancsovszki János felvételei)