Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-26 / 48. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM 1988. FEBRUÁR 26.. PÉNTEK Az erdőszéli tópart gazdái Nem adminisztrálni szeretnek Egykedvűségből sohasem... Rendhagyó irodalomóra a költővel Horgászok találkoztak a mi­nap az ifjúsági klubház nagy­termében, hogy meghallgassák és megvitassák vezető sport­társaik beszámolóját a tavalyi évadról. Kerek évfordulóról is megemlékeztek egyben, a nagykőrösi horgászok Kinizsi nevét viselő egyesületének éppen most volt a 10. szüle­tésnapja. Rendet teremteni E nevezetes alkalomból ille­nék egy kis történeti áttekin­tést tenni, de úgy érezzük, ebbéli adósságunkat már me­net közben törlesztettük a klubéletet bemutató rendsze­res tájékoztatással. A múlt év érdekesebb most, egy s más­ban eltér az előzőktől. Például abban, hogy — Szegedi János elnök szavaival — a fegyelmi helyzet érezhetően javult. Meglehet, furcsa, hogy mind­járt az elején a kényesebbik oldalát vesszük szemügyre a körösi horgászsportnak. Mit tehetünk, gyakran válik központi témává, amikor a nagy nyilvánossággal szót vál­tanak a pulpituson ülők. Iga­zán elégedettek persze még nem lehetnek, főleg ha a ki­lenc fegyelmire gondolunk, amiket kénytelen-kelletlen ki kellett porciózni a szabályok durva megszegői között. Leg­feljebb annyi vigasz lehet, hogy máskor ennél több mun­kája volt a fegyelmi bizott­ságnak, amely várhatóan erő­teljesebben veti latba szigorát az erdőszéli tópart rendje, tisztasága ellen vétőkkel szemben is. Ez bizony üdvös lenne, mert ami azt illeti, e tekintetben jócskán akad még kívánnivaló úgy is, mint hor­gászoktól, és mint állampol­gároktól. A másik örökzöld probléma az, hogy horgászaink nem szeretnek adminisztrálni. Ugyan ki leli kedvét a pa­pírmunkában. de ha már elő­írják a fogási naplók vezeté­sét, és azok határidőre való leadását, nem lehet indok a kibúvóra. Mégis, a tagságnak fele, kétharmada teljesíti csak ebbéli kötelezettségét. Hogy végre tekintélyük le­gyen a szabályoknak, ezentúl aki esztendő fordulóján, ja­nuár 5-én nem adja le az ok­mányt, június elsejéig hiába is kilincsel új horgászenge­délyért. ígv határozott a ve­zetőség, szándéka találkozott az egybegyűltek helyeslésével. Más fontos határozatokat is hoztak. Megegyeztek abban, hogy a jövőben — ez már az A jó gépkocsi-vezetési stílus és a jármüvek műszaki álla­pota együttesen az üzem­anyag-takarékosság alapja — vallják a kocséri Petőfi Ter­melőszövetkezet gépkocsiveze­tői. Erre kell épülnie az ösz­tönzési rendszernek — teszik hozzá —, ami arra serkent, hogy minden csepp gázolajat, benzint megbecsüljön a piló­ta. A szövetkezetben mindez gyakorlat, ennek eredménye lett, hogy a múlt évben 62 ezer liter üzemanyagot taka­rítottak meg, 6 ezer literrel többet, mint egy évvel koráb­ban. Szokás név szerint is szólni azokról, kiknek jármü­ve ugyanazon teljesítmény mellett a legkevesebbet fo­gyasztotta; így Tóth János 916 liter gázolajat spórolt meg, de nem sokkal marad el mögötte Patonai Ferenc, Ju­hász Ferenc, Utassi Imre, Ézsiás János, Pethő Attila és Subicz Sándor. idei évre is vonatkozik — nem parcellázzák fel a tópar­tot. Végtére is, úgy igazsá­gos az, hogy mindenki kedve szerint vehesse igénybe a vi­zet, megtalálhassa magának alkalmanként a legjobb hor­gászó helyeket, és ne kény­szerüljön álló esztendőben iszapba, hínárba lógatni a kukacot. Apropó, iszap! A tófenék tisztításának ter­ve igen régen napirenden van már, sürget is a dolog nagyon, ám eddig a jó szándéknál többre nem futotta. Ennek el­sősorban pénzügyi okai van­nak. Egy alapos kotrás közel egymillió forintot kóstál, rá­adásul a munkálatok egy tel­jes horgászévadot vennének igénybe, márpedig csupán ez utóbbi szempont is sokszoro­san megfontolandó. Valami megoldást persze mindenképp találni kell mihamarabb, hi­szen immár a tó sorsa forog kockán. Megóvni együtt A legtöbb olyan állóvíz, amely nem a természet aján­déka, hanem a tőzegkotró gé­peké, általában ilyen veszély­be kerül. Kár lenne érte, hi­szen félezer ember keres part­ján pihenést, szórakozást, a rendszeres ivadék és méretes hal telepítésének köszönhetően olykor értékes zsákmányt is. Tavaly személyenként átlag­ban 20 kiló halat kaptak ho­rogra. igaz ebben benne van­nak a folyókra és más állóvi­zekre való kiruccanások al­kalmával fogott halak is, bár a fogási naplókból az derül ki, hogy viszonylag kevesen vannak azok, akik idegen vi­zeken hajlturásszák a horgász­szerencsét, a többség idehaza ver délutánonként, hétvége­ken horgásztanyát. Az egyéni kedvtelésen túl több kollektív rendezvény szí­nesítette tavaly is az egyesü­leti életet. Ez évben is két horgászversenyre hívják a sporttársakat, a legifjabba- kat pedig a tas-rózsaszigeti táborba is elküldik nyaran­ként, hadd örüljenek, hadd találkozzanak nagyobbacska halakkal is. Pénz és kedvtelés Miként a legtöbb hobbi, így a horgászat sem tartozott so­ha a filléres szórakozások kö­zé. A közel 300 ezer forinttal gazdálkodó egyesületnek év­ről évre több pénze bánja — főleg a telepítések alkalmá­val —, hogy rendre megte­A szövetkezet energiagaz­dálkodása évről évre javul — állapította meg a Teszöv ille­tékes bizottsága is, hozzáté­ve, hogy a kocséri gazdaság a megye termelőszövetkezetei közt az előkelő negyedik he­lyet foglalja el az energia­takarékossági versenyben. iaSzlMMB A Kecskeméti Katona József Színházban, este 7 órakor; Otelló. Katona József bérlet. Bemutató előadás. A Kelemen László Kamara- színházban, este 7 órakor: Maszlag. Szigligeti Ede bérlet A szolnoki Szigligeti Szín­házban, este 7 órakor: III. Richárd. Bemutató előadás. A ceglédi Kossuth Művelő­dési Központ színháztermé­ben, este 7 órakor: Soltész Rezső-koncert. remtse a kedvteléshez a fel­tételeket. A konzervgyár jelentős anyagi segítsége nélkül még ennyire sem futná, s ha pénz­ben nem is mérhető mindig közvetlenül, nem kevés az a segítség sem, amit a tagság aktívabbjai kifejtenek az egyesületben szervezés, a rend védelme vagy éppen kétkezi munka formájában. Nekik is kijárt most a tisztelet, az el­ismerés. A beszámolót és az afölötti vitát követően a fegyelmi bi­zottság elnökének tisztére tett javaslatot a vezetőség. E funkciót ezentúl Bende László tölti be a közgyűlés akaratá­ból. My. .1. Falugyűlés Kocséron A Hazafias Népfront közsé­gi bizottsága, és a községi ta­nács falugyűlésre hívja Kő­cser lakóit. A február 29-én, 15 órai kezdettel a község művelődési házában sorra ke­rülő fórumon két fontos téma kerül megtárgyalásra. Elsőként dr. Modor Péter a HNF községi bizottságának elnöke számol be a szervezet munkájáról, ezt követően Ko- vácsné Csípő Ágota tanácsel­nök tájékoztatja a gyűlést a községi tanács, a lakóhely ér­dekében a múlt évben vég­zett munkájáról. Nem értem az embereket. Pontosítsunk, nem minden embert értek, még inkább egyes — de nem kevés — em­bert nem értek. Nekem telje­sen természetes, hogy a sze­metet a szemeteskukába te­szem. Nem a gyűjtő mellé, nem az erdő szélén, mellék­utakon dobálom el. Nem tördelem ki a fákat, még inkább nem vágom ki azokat engedély nélkül. Be­húzom esténként a sötétítő- függönyömet, hogy a szom­széd ne lásson be, s nem je­lentem fel őt, őket, mert ez­zel a kis mozdulattal — tu­dom — kizárom a belátás le­hetőségét. Tőlem akár lesel­kedhet is. Nem állok perben a szomszédommal, noha tu­dom, hogy tulajdonomból kb. 20 centimétert vagy egy kis csücsköt elkerített, amikor a kerítést lerakta. Tudatosan tette vagy sem? Azt hiszem, véletlen volt, de ha nem... most boldog? Nem vitatkozom a másik szomszéddal, inkább elviszem onnan az építőanyagomat, nem költőm ügyvédre pénze­met, nem fizetnek büntetést. Igaz, csak véletlenül rakták üres telkére a téglát, de hát ha őt ez zavarja, miért aka­dékoskodjak? Nem jelentem fel a haragosom, a rendőrt, a tanácsot. Kifizetem az OTP- kölcsönöm, mert ha egyszer felvettem azt a kölcsönt, tu­dom, vissza is kell fizetni. Nem lopom az áramot, az utcán, udvaron tárolt üveg­göngyöleget. Nem vezetem a szennyvizet az ásott kútba, mert van vezetékes víz, de még csak a nyílt árokba sem. Ha hibázok, beismerem, ha megbántanak, megpróbálom a sértegetők szempontjait is fi­gyelembe venni, hátha nekik van igazuk? Egyszóval én egy nagy-nagy balek vagyok. Vagy mégsem? Vajon nem én viselkedem-e normálisan, amikor a szeme­Kedves és várt vendége a Petőfi Sándor Általános Isko­lának Baranyi Ferenc SZOT- és József Attila-díjas költő. A legutóbbi .rendhagyó iroda­lomórán” közel 50' tanuló hall­gatta őszinte kitárulkozását. A mindvégig oldott, jó hangu­latban a költő, a műfordító, a tv-s személyiség és a magán­ember a tőle megszokott szí- nességgel és sokoldalúsággal beszélt az idézett korai tréfás verspróbálkozásairól s vallott életfelfogásának, elhivatottsá­gának alapgondolktairól. El­hangzott, hogy a költő, az író abból a valóságanyagból épít­kezik. amely körülveszi, ame­lyet élete során megismer. Az élmény érzelmi, gondo­lati ereje egy veleszületett képesség kapcsán fáradságos munkával a szavak sajátos összefüggésével versbe rende­ződik. Az ezerszájú költészet annyiféle nyelven, annyiféle formában szól, de mindig az emberiség egyetemes élményét mondja — ennek megfogalma­zásában költőként mások és mások az indíttatás motívu­mai. Baranyi Ferenc így vall erről: „bennem a vers mindig indulatból születik, vagy fene­ketlen dühből, túláradó öröm­ből, belső indulatból feszülő lelkiállapotból, de egykedvű­ségből sohasem.” Az így szüle­tett alkotások, az irodalommal nemesített gondolatok, jelzé­sek, figyelmeztetők, útmuta­tók, jobbító korholások jegyeit hordozzák. A költői szó csak akkor tölt­heti be közösségi feladatát, ha a poéta teljes hittel és őszin­teséggel mondja ki, amit ta­pasztal, érez, gondol. E kor gondolkodó embereként nap­jaink sokféle jelenségét bon­colgatja éleslátással, nyitot­tan, érzékenyen s ezt így fo­galmazza meg egyik versében: „Az a merészség: kívül-belül vállalni a valót, vitézül”. Fe­lelősségteljes dolog az írás. Es nagyon fontos. A költészet ott kezdődik, amikor olyat is leírunk, amit szinte önma­gunknak sem merünk beval­lani, élmondani. Még akkor is ez a helyes, ha másnap meg­ijed az ember attól, amit leírt. Alapos részletességgel beszélt a mai költészet funkciójáról is, hite szerint emberiséget báto­rító szelleme mellett a humá­num fénycsóvája világítson. A „líra a küzdőtér egy da­rabja” a „versben perlekedő szellem” korszerűen, de kellő közérthetőséggel aktualitáso­kat kell, hogy feszegessen. A költő az emberi értékek őr­zője, vigyázója, lelkiismereti parancsa, küldetése az adott jelenségek között nem a szemhunvás, a megalkuvás, hanem a tisztánlátás, az „ér­ted haragszom, nem ellened” vezérlő gondolata. Mai életünk megannyi kér­dőjelei között a költészet hely­zet-, sors- és életélményével lehet kapaszkodó, eligazító, út­mutató jellegű. Az igazi költe­mény nem ér véget az utolsó versszakkal. Az tovább él, hat bennünk, összehasonlításra ösztönöz, gondolatokat ébreszt, emlékeket hoz felszínre, vá­gyakat serkent, vigaszt nyújt, tettekre buzdít. Baranyi Ferenc kedves köz­vetlensége, humora e népes hallgatóságot egy rövid idő erejéig, egyszerűségével, köz­érthető mondanivalójával a Sportszerű játék és dr. Var­ga András játékvezetése mel­lett 38 gól esett a körzeti kis­pályás öregfiúk teremlabdarú­gó-viadal kilencedik forduló­jában, a Petőfi iskolai torna- csarnokban. Sorrendben így jöttek a mérkőzések. Arany János Mgtsz—Toldi isk. 2-1 (0-0). Egyenlő erők küzdelme volt. Góllövők: Sza­kács K. és Kacska (öngól), il­letve Járvás P. Pedagógusok—Nyársapát 11-2 (6-1). Félgőzzel és Szabó Ta­más parádés góljaival. Gól­szerzők: Szabó T. (8), Deák (2) és Erdey, illetve Károly (2). Törteit Tsz—PIK 3-1 (2-0). A vidékiek voltak jobbak a sportszerű rangadón. Gólok: Sebők (2) és Nagy, illetve Ba­ranyi. Kocsér—Ceglédi Tangazda­ság 5-2 (3-2). A CÁT-osok egy fővel kevesebbel sokáig jól tartották magukat. Góllö­vők: dr. Pipicz (3), Cseh és Orosházi (öngól), illetve Kal­már K. és Pécsi A. Konzervgyár—Vízmű 3-1 (2-0). Egyenlő erők küzdelmét a gólképesebb fél nyerte. Gól­szerzők : Tóth S. (2) és Danes, illetve Hegedűs. Mészáros Mgtsz—Köröste- tétlen 5-2 (4-1). Az első fél­időben három perc alatt há­rom gól döntött. Gólok: Kókai (3) , Pécsi Gy. és Jakabházi, illetve Bognár és Major. A táblázaton az első négy megugrott a többiektől: 1. Pedagógusok 9 9-------51-13 18 2 . Tört éli Tsz 8 7 1 — 30-11 15 3. PIK 8 6 — 2 29-14 18 4. Kocsér 8 5 1 2 34-17 11 5. Volán TBF 8 4 — 4 28-22 8 6. Ceglédi Tangazdaság 8 4 — 4 23-22 8 szellemiség egy sajátos vilá­gába kalauzolta, személyében bemutatva a felelős, sokoldalú, alkotó ember modelljét. Az is­kola Kincskereső rajának tisz­teletbeli tagját e kis közösség is vendégül látta. A maguk készítette sütemé­nyek és a köszöntő virágok mellett sok-sok bennük feszü­lő érdeklődő kérdéssel fordul­tak vendégük felé. A bensősé­ges hangulatú találkozás kap­csán többen a költő versét szavalták el, nem kis szívdo­bogással várva az értékelő, segítő véleménynyilvánítást. Egy sikeres, sokak által igen kedvelt költő, Baranyi Ferenc a költészet üzenetét, mai ak­tualitását és sajátos személyi­ségének színességét hozta az iskola gyermekközösségének. Sz. J. näf MozrB A nagyteremben: Mona Li­sa testőre. Színes francia film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben: Majd­nem szerelmi történet. Színes bolgár film, fél 6-kor. 7. Mészáros Mgtsz 9 4 — 5 27-28 8 8. Konzervgyár 8 4 — 4 23-28 8 9. Vízmű 9 3—6 17-31 6 10. Köröstetétlen 9 3 — 6 30-45 6 11. Arany 3. Mgtsz 8 2 15 11-21 5 12. Toldi Isk. 8 116 14-31 3 13. Nyársapát 8 ------- 8 9-49 — A góllövőlista élcsoportjá­ban a vezető, emberi számítás szerint már behozhatatlanul áll. 33 gólos; Szabó T. (Peda­gógusok), 14: Major (Köröste­tétlen) és Sebők (Törtei), 12: Barta (Volán) és 10: Abonvi K. (PIK). Eddig összesen 329- szer zörgött a háló — szabá­lyos gól után. PÉNTEKI SPORTMŰSOR K osárlabda. Kecskemét: KSC ifi—Nagykőrösi Konzerv­gyár Kinizsi, barátságos mér­kőzés. SZOMBATI SPORTMŰSOR Asztalitenisz. Cegléd: a me­gyei serdülő és újonc kupa­viadal harmadik fordulója, valamint a mezőgazdasági dolgozók versenyének megyei döntője. Kosárlabda. Petőfi iskolai tornacsarnok. 17 óra: Nagy­kőrösi Konzervgyár Kinizsi— Testnevelési Főiskola SE (Bu­dapest), NB Il-es férfi bajno­ki rangadó mérkőzés. Gimná­ziumi labdaiátékterem, 9.30: a városi kezdő mini leány­bajnokság 3. fordulója. Labdarúgás. Kinizsi-sportte­lep, 10.30: Nk. Kgy. Kinizsi— Táoíószentmártoni Tsz SK, előkészületi mérkőzés. Sakk és tekézés. Cegléd: mezőgazdasági dolgozók ver­senyének megyei döntője. Torna. Toldi-tomacsarnok, 10 óra: a középiskolás leány C kategóriás csapatbajnokság megyei döntője. S. Z, jegyzet Hétköznapi tetteinkről tét a kukába teszem, s nem az erdőizéire rondítom? Nem én vagyok normális, ha nem tördelem a csemetefákat, s megvárom a hatóság engedé­lyét a fakivágáshoz? Nem az én eszem ép-e, ha behúzom a függönyöm, s nem azt lesege- tem, hogy engem leseget-e valaki ? Nem az-e a tisztességes, ha a kölcsönt visszafizetem, s ha sorsom úgy alakult, hogy nem tudok fizetni, értesítem, ne­tán haladékot kérek a köl­csönzőtől? Nem jobb-e bé­kességben élni a szomszéddal. Még ha elbirtokolt is tőlem annyi méterszer 20 centimé­tert, egy kis saroknyi csücs­köt? Miért sározzam be ha­ragosom — ha van —, a ta­nácsi tisztviselőt, ha „népme­séből” tudom, hogy milyen, de arról meg nem győződtem? Nem én gondolkodom-e elő­re, ha a szennyvizet nem az ásott kútba vezetem, hisz egy idő után másként szennyezem a környező kutakat, nemsoká­ra a vezetékes vízforrásokat Az áram se magától lesz, azt is termelik, áru, amit meg kell fizetni, mint egy kiló ke­nyeret. S tán inkább dolgozni kéne, nem lopni az üveget, ha a betétből újabb sörhöz akar- na(k) jutni az illető(k). Kicsi és még kisebb dolgok. Tűnődöm, vajon ők, akik mindent ellenkezőleg, a nor­málistól, vagy legalább annak véltről eltérően viselkednek, olvassák-e? Amikor „más­ként” viselkednek, milyen gondolataik lehetnek? Van némi lelkifurdalásuk? Meg­sértődnek e sorok olvasása­kor? Félek — ők, pont ők nem olvassák, de ha mégis, ők is tűnődjenek el!! Saját kicsiny­ségükön. Gulyás László ISSN 0133—270* (Nagykőrösi Hírlap) Hiánycikkekre „utaznak” Kezdetben szegényes volt a kínálat, de ma már nem ásítoz- nak félig üresen a falirekeszek az Opál Kereskedelmi Válla­lat, a Ceglédi úton nemrég megnyílt háztartási boltjában. A Bertók Mihály és Varga Attila (képünkön) gondjaira bí­zott szerződéses üzletet elsősorban a ceglédi Füszért látja el áruval, de a hétről hétre bővülő választék mutatja, hogy más beszerzési csatornák is léteznek szinte az ország minden ré­szében. A két kereskedő természetesen az állandó vagy idő­szakos hiánycikkekre „utazik” leginkább, a növekvő forgalom jelzi, hogy a vásárlók ezt hamar észrevették. Ottjártunkkor éppen a papírgyárakból jött a szállítmány, fotósunk a ren- dezkedés közben kapta lencsevégre a boltosokat (Varga Irén felvétel«!) Előkelő negyedik helyen Sportszerűen a rangadón

Next

/
Oldalképek
Tartalom