Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-26 / 48. szám
Ezt mindjárt bevasalják Folytatódik Cegléden a Kossuth tér felújítása. A Parképítő Közüzemi Vállalat dolgozói a piac felöli oldalon a csapadékelvezető csatornát építik, járdát készítenek, parkosítanak Adóügyi hivatalok Többek érdeklődésére leírjuk, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal (elnöke Sütő Dezső) pontos címe: 1051, Budapest, Széchenyi út 2. A hivatal adóelszámolási irodája szintén Budapesten, a József Attila utca 18. szám alatt működik. Az APEH Pest megyei igazgatósága a Deák Ferenc utca 23-ban székel, az adófelügyelőség pedig a Rét utca 3-ban található. Falugyűlés Falugyűlés lesz Törteién február 29-én 18 órakor a községi művelődési házban. XXXII. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM 1988. FEBRUÁR 26., PÉNTEK Moziműsor Szójáról szójára Talán nem leszünk oly falánkok (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Egy légiós feljegyzései (3.) Portás víziszonnyal ^ Napihír: Volt idcgenié- ^ giósokal keresnek filmfor- % gátashoz. Eljöttem. ígértek fűt-fát, hogy maradjak. Eszem ágában sem volt, elegem lett a légióból. Nem sokkal előtte vér- hast kaptam egy korty víztől, nem akartam én otthagyni a fogam. Ma sem iszom vizet, a félelem azóta bennem él, pedig eltelt több mint harminc év. Felvettem a járandóságomat és elutaztam egy légiós barátomhoz Franciaországba, nála üdültem négy egész hónapig. Az orvost is megkerestem, ő akkor Párizsban volt, akarta, hogy menjek el a fiához Dakarba. A fia repülőtiszt, majd ő szerez nekem állást. A légiós cimbora meg utazott visz- sza Madagaszkárra, ő is hívott, menjek. Mentem — Svájcba. Repülőtéren akartam elhelyezkedni, akkor már beszéltem franciául, németül és olaszul hibátlanul. Nem tetszettem az igazgatónak. „A magyarok: ördögök” — mondták már ezt sokszor Belgiumban is, egy ilyen előítélettel álltam szemben itt is. Rávágtam az igazgatóra az ajtót, ágyesz-bu- gyesz, dolgozott még bennem a légiós tizedes. Az NSZK volt a következő állomás: Freiburgban telepedtem le. Tolmács voltam egy nagykereskedő mellett. Ö a Sinolcónak dolgozott, gyümölccsel és üdítőitallal kereskedett. Német, francia, olasz és spanyol volt az „asztalom”, de az angolt és a hollandot is értettem, csak ezeket a nyelveket nem használtam. 1959-ig laktam Freiburgban, itt nősültem, egy fiam is született, Heinznek hívják, és ma is ott él az anyjával. Közben azért mindig írogattam haza, még a legnagyobb harcokból is. Különösebbet nem írtam, olyasmit meg főleg nem, amiből itthon anyámnak baja lett volna. Tájak, emberek, élet, ez érdekelt, s nem a politika. Nem születtem politikusnak. Freiburgban láttam először atomágyút. Mást sem láttam benne, mint egy nagy, böhöm acélszörnyeteget. Hát erről írtam volna? Sok mindent olvastam azért az ötvenes években Magyar- országról, leszűrtem magamnak a következtetéseimet. Édesanyám jöhetett volna hozzám Becsbe, őt engedték volna, csak a testvéreimet nem. Hát anyám nem mert egyedül jönni. Még 1954-ben Párizsból haza akartam küldeni egy villanyborotvát, akkor jött divatba. Mondták a franciák, adjam fel, ha akarom, a Rideau du Fer-ig (vasfüggöny) eljut, de utána nem garantálják, hogy meg is érkezik. Ennyit tudtam. 1959-ben mégis úgy döntöttem, hogy hazajövök. A követségen csodálkoztak, „maga nem is újmagyar”. Egy évet vártam. Amikor hazaérkeztem, elővettek az államvédelmisek, merre jártam, mit csináltam. Tudtak a légióról. Mondták, írjam le a repülőt; mondom, mit tudom én. milyen volt, én csak kívülről láttam. Akkor: miért nem figyeltem jobban? A végén kaptam katonakönyvet, amibe beírták. hogy nem voltam katona, és nem is vagyok kiképezve. Jól van, mondom, csak hagyjanak már. Hagytak, de az orrom alá dörzsölték, nem túl sok hasznot hajtottam én ennek a hazának, elmehetek hát az építőiparba segédmunkásnak. Még sokáig zaklattak a lakásomon, nem bántottak, csak kijöttek megnézni, megvagyok-e még. Megkérdezték, hogy vagyok, és elköszöntek. Sokáig voltam ilyen küszködő, semmi helyzetben. Egy nap aztán: Károly, mondom, nem vagy te koldus, elmehetsz te segédmunkásnak is. Egerbe kerültem kőművesek mellé. Ceglédre a kórház építésekor jöttem. A Bács Megyei Építőipari Vállalat munkásszállásán laktam, nem akartam, hogy mászkáljanak a nyakamra az államvédelmisek. Hátha megnyugszanak, mondtam, ha vidéken éldegélek. 1967-ben már a vasútnál voltam, és vona tv ehetőkén t mentem nyugdíjba 1985-ben. Most meg a nyugdíj mellett a Kossuth Tsz-ben portáskodom, kezelem a telefonközpontot, jól megvagyok. Hogy kérdezgetnek-e? Nem nagyon. Az emberek nem tudnak mit szólni az életemhez. De látom rajtuk, hogy kíváncsiak. Hát, ha kérdeznék, akkor elmondanám. Ügy. ahogy van. A nevem? Persze, Sza- lay Károlynak hívnak. Rab László (Vége.) Cegléd. Szabadság filmszínház, szombaton és vasárnap. délután: Montreali bankrablás (francia bűnügyi film). Este: Keresztapa 2. I—II. (amerikai krimi). Szombaton éjszakai előadás: Lady Chat- terley szeretője (angol film). A kamaramoziban: Harc Rómáért I—II. (román—NSZK történelmi kalandfilm). A mesemoziban. szombaton és vasárnap, délelőtt és délután: Álmodik az állatkert (magyar természetfilm). A hét végén Téli spartakiád Szombaton a városi tornacsarnokban fél kilenckor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik a téli spartakiád megyei döntője, amelyen a körzeti bajnokságok legjobbjai vehetnek részt. A versenyek kilenc órakor kezdődnek. Az asztalitenisz a CVSE Damjanich utcai csarnokában, a teke a Teleki utcai pályán, a tollaslabda a városi torna- csarnokban lesz. A sakk és lövészet helye: a Várkonyi iskola Rákóczi úti épülete. Űj hiánycikk van Nagykőrösön: aki még nem tudná, ez a Toldi iskola tanulóinak legújabb gyártmánya, a szó- jás kenyér. Mi lehet a titka sikerének? Jómagam még a próbasütésből — grátisz — jutottam hozzá egy példányhoz, s a család egyetlen vacsorára elköltötte a hetven dekagrammos, ropogósra sütött ízes kenyérféleséget. Tehát, úgy gondolom, az első titok a jól megválasztott méretben rejtezik. Komoly háziasszonyok mesélik, hogy a legnagyobb talány számukra nem a hét végi koszt megtervezése, hanem a napi kenyéradag beszerzése. Ha — teszem azt — fél kilót vesznek, a család holtbiztos zsíros kenyeret óhajt vacsoráim, így nem marad reggelire. Ha meg a kétkilós veknivel tér haza, akkor tejbe- grízt kell gyártani, s azért szárad el a kenyér. Nos a szójás kenyér e méretgondot hidalja át. Ügy tűnik, a Toldi szakemberei — Kacska Albertné oktatásvezető irányításával — a reformkonyha étrendjét is tanulmányozták, s ez lehet a titok másik nyitja. Kétezer telefonvonal Nem tudni, megnyugtatja-e a több mint másfél ezer ceglédi teleíbnigénylőt: legkésőbb 1990-re a BHG elkészíti azt a 2 ezer vonalas crossbarközpontot, aminek az átadása minden bizonnyal jeles pillanat lesz a helybeli hírközlés történetében. Lassan elfogynak a zsákok Élénk a forgalom a Dél-Pest Megyei Afész és a Szolnok Megyei Agroker mezőgazdasági szaküzletében az Alszegi úton. A ceglédieken s a környék kistermelőin kívül az átutazók is gyakran megállnak motoros kerti gépeket, perme tezőszereket vagy műtrágyát venni. Árukészletüket — a nagykereskedelmi kínálat lehetőségein belül — folyamatosan feltöltik. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) A központ persze önmagában még kevés a hírközléshez, de az ígéretek szerint az évtized végére megépülnek a kellő vonalak is. Nagy kérdés, hogy hol. Ennek eldöntéséhez szükség van a város telefonhálózat-térképének fölvázolására, ezt követheti az év második felében a hálózatépítési terv papírra vetése. Kézenfekvőnek és egyszerűbbnek látszik az a megoldás, hogy a készülékek java részét a panelházakba kössék be, hiszen a lakótelepen már megvannak a kábelek. Ám a városi tanács — első ízben jut szóhoz az elosztásban — harmonikus arányok kialakítására törekszik, nem hagyva figyelmen kívül az ellátatlan, családi házas övezetek igényeit sem. Utóbbi területeken azonban valamivel drágábban lehet majd telefonhoz jutni, mert az árba belekalkulálják a hiányzó vonal lefektetésének költségeit is. köszönetnyilvánítás. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, PATAKI SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek vagy részvétüket táviratban fejezték ki. Külön köszönetét mondunk a CAT Feldolgozó Üzem, Pest Megyei Nyomdaipari Váll. és a központi konyha vezetőinek és dolgozóinak a megjelenésükért és a küldött koszorúkért. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, jő barátoknak, kezelőorvosának, körzeti ápolónőnek, a CAT Szolgáltató Üzem vezetőinek és dolgozóinak, a Törteli Takarékszövetkezet dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. CZEROCZKI LASZLÖNÉ szül. Bálint Teréziát utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot koszorút helyeztek és mély gyászunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALAD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, akik ID. SZRAPKO JÓZSEF, felejthetetlen jó férj, édesapa, nagyapa temetésén megjelented, részvétüket nyilvánították. Köszönet minden szál virágért és a koszorúkért. Külön köszönet kezelőorvosának fáradozásáért. ÖZV. SZRAPKO JOZSEFNÉ és családja. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Miért fontos ez? Azért, mert a korszerű táplálkozás újra felfedez elfeledett nyersanyagokat, nálunk még nem teljesen elterjedt növényeket, azok magvait vagy új eljárásokat. De miért fontos, miért népszerű a szója? önmagában nem ad választ eredetének ősisége, mai felkapottsága. Válasz viszont összetétele, ugyanis 38—42 százalék teljes értékű fehérjét, 15—20 százalék zsiradékot, 20—25 százalék szénhidrátot, 3—4 százalék rostanyagot, 5 százalék létfontosságú ásványi anyagot, mikro- és makroelemeket, a szinte teljes B-vitamin családot s enzimeket tartalmaz, de még nincs vége a sornak, ugyanis fontos foszfor-, illetve mésztartalma is. Sokan egyszerűen azt állítják, hogy a szója az emberi szervezet számára ideális ösz- szetételt ad. S még egyetlen adat: egy kilogrammnyi szó- jalisztben annyi a fehérje, mint két és fél kilogramm színhúsban vagy 58 darab tojásban. A tudósok rengeteget írták már a szójáról, igazán bőséges tehát a tár, hogy további lelkesítő szöveget kapjunk. Ilyen többek között az, hogy például a falánkság leküzdésére is alkalmas, ugyanis az inzulinszintet — így a vércukor szintet is — csökkenti. Az meg tény, hogy az USA-ban a szívinfarktusban elhunytak arányának csökkenését eleve a szójakészítmények nagyarányú fogyasztásával magyarázzák. No de elég a szövegből, megyek, mert lehet, én sem kapok ma.. Üj családi ház eladó Cegléd, VII., Földváry Károly u. 12. Kiadó 350 négyszögöl porta építési engedély- lyel Szüret u. 2. Érdeklődni Cegléd, Jó- kai u. 8. Villanytűzhely féláron eladó. Cegléd, Kossuth F. u. 20. í. lh. 1 6. ____________ J ó állapotban lévő ETZ 150-es motorkerékpár eladó. Cím: Cegléd, Folyó ,u. 44. * éves 126 P. Fiat személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet telefon : 11-333 264 vagy szombat vasárnap délután, Cegléd, Árok u. 3/ A. Kardvirághagyma (Oszkár) bordó színű különböző méretben eladó. Érdeklődni lehet Cseh Gábor, Cegléd. Nefelejcs u. 4. Hétköznap 17 órától. Használt festékszóró berendezés, láncos emelőállvánnyal. akkumulátortöltő készülék 12 vvoltos, satupad, fürdőkályha fűtőolaj tüzelésű, fehér gáztűzhely 3 égős palackkal, fehér rezsó 3 égős palackkal motors bunda és egyebek. — Baán László. Cegléd, Szarka u. 11/A. Tel.: 11-509. _ _____________ „ November 7.” Mgtsz Csemö Átalánydíjas Varrodai Részlege szakképzett varrónőket felvesz. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Cse- mö-Zöldhalom (volt iskola). Buszjárat Ceglédről van. Anyagkönyvelésben jártas munkatársat keresünk társulatunkhoz. Érdeklődni sze- mélyesen naponta 7 órától 16 óráig, vagy a 11-603-as telefonon. Dél-Pest Megyei Vízgazdálkodási Társulat, Cegléd, Pesti út 29. Cegléden, a Bajza utcában építési telek eladó. — Érdeklődni: Cegléd, összekötő u. 34. Csernus Lászlónál. 2 és fél szobás. OTPöröklakás eladó, kp. 4- OTP-átvállalással. Érdeklődni lehet a helyszínen mindennap 17 órától. Cím: Cegléd. Kossuth F. u. 30. II. lh. III. em. 10. Eladó 2 szobás, étkezős, központi fűtéses kertes családi ház. Garázs plusz mellék- épületek, valamint sertéshizlalásra alkalmas ól van. Érdeklődni lehet egész nap: Cegléd, Lehel u. 4. Dely Károly. Azonnal beköltözhető ház eladó, Cegléd IX., Bede utca 17. Érdeklődni : Ceglédbercel, Pesti út 92. szám. Túri. _________, Családi ház eladó vagy emeleti lakásra cserélném. Érdeklődni mindennap: Cegléd, ! Bem u. 10. Cegléd központjában. Pesti út 24. alatt, 139 nm-es, összkomfortos, gázfűtéses ház, külön álló üzletnek használható épülettel eladó. Tel.: 11-087. __________ K ét szoba Összkomfortos, OTP-lakáso- mat, ceglédi, tanácsira cserélném. Ráfizetést kérek. Nagykőrös, Bárány u. 4/A, IV. 14.________________ E ladó kályha, tűzhely, fürdőszoba kályha, bojlerrel, Cegléd, Ma- dár utca _4. Sürgősen eladó vagy kiadó 400 négyszögöl, jó minőségű pusztaföld. Érdeklődni lehet a helyszínen, Romhányi Bélánál, Csemő II. ker.# Vermes dűlő 2. szám alatt. közgazdasági érettségivel. H éves pénzügyi gyakorlattal állást keresek. Megkereső levelet ,.Minden megoldás érdekel, 134 733” jeligére kérem, a Hírlapkiadó Váll. kirend., Cegléd, Teleki utca 30. szám. Közgazdasági technikus, 20 éves pénzügyi gyakorlattal, 4 órás állást keres, ceglédi telephellyel. Megkereső levelet „Április, 134 732” jeligére kérem, a Hírlapkiadó Váll. kirend., Cegléd, Teleki u. 30. szám, EÍadó ház, Cegléd, Dózsa György utca 39. szám. __________ T anya eladó. 800 n.-öl területtel, állattartásra alkalmas, Mizsei úton, a Darab dűlőben, József Ferenc- féle tanya. Érdeklődni lehet: Cegléd, Fürst Sándor u. 8. 310 négyszögöl~Tzőíő, hobbiterületen, kis házzal eladó. Cegléd, Csplnak u. 47. ______ E lcserélném Cegléd, Bem utca 3. szám alatti, szoba, konyhás, komfort nélküli lakásomat 1 vagy másfél szobás, tanácsi lakásért, 3. emeletig. Érdeklődni lehet a fenti címen szombaton és vasárnap egész nap. Lengyel Illésnénél. Eladom Cegléd, Beloiannisz u. 23. fszt. 1. 57 nm-es, OTP-örök- lakásomat. Kp. 4- OTP-átvállalással. Érdeklődni a fenti címen személyesen vagy Budapest (06)-1-130150 telefonon. _________ B ébi ruhaneműk, 20 hónapos korig eladók. Cegléd, Wesselényi u. 30i_ l2!_____________ E ladó 2 szoba, konyha. fürdőszobás családi ház, 550 négyszögöl területtel, Külső-Pesti út 152. sz. 15- ös km-tábla előtt. Érdeklődni mindennap csak 15—17 óráig, Buczk óné. ______ C egléd, Kiss Ernő utca 18. számú ház sürgősen eladó. Dísznövényei tavaszi átültetését végeztesse dísznövénytermesztő technikussal, virágföldet, cserepet viszek, szaktanácsot adok. Megredelhető Cegléden, a Rákóczi úti virágboltban____ 3. számú garázsszövetkezet, Dohány utcai telepén garázs eladó. Érdeklődni lehet 17 óra után. Skolniko- vics István, Törtei, Felszabadulás u. 3. Cegléden, a Kökény utcában 156 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Tükör utca 36. szám, Baranyi Istvánnál. __________ N apos- és előnevelt csirke kapható. Ceg- léd, Borona u. 7. Cegléd központjában eladó egy 67 nm-es, háromszobás, erké- lyes társasházbeli lakás a harmadik emeleten. Érdeklődni du. 4 órától, a 11-842-es telefonszámon. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy az al- bertirsai ügyeleti irodánk új címe: Köztársaság u. 34. Félfogadás kedd: 15—19, szerda: 15—18, csütörtök: 15—19, péntek: 13—18 óráig. Ceglédi Ügyvédi Munkaközösség. Raktárvezetői felelős munkakörbe felvételre keresünk korrekt egyéniségű, információképes, minden tekintetben megbízható, középkorú munkatársat, kiemelt fizetéssel. — Jelentkezés: NfVÖ Ruhaipari Kisszövetkezet, Cegléd, Pesti út 1., főkönyvelőnél. OTP-Iakást + hobbit kertes házra cserélek vagy eladnám. Kossuth F. u. 46. V. lh. IV. em. 13. ___________ M egbízható háztartási kisegítőt keresek, napi 3—4 órára. Nyugdíjas, egyedülállók előnyben, ld. Kékvölgyi Lászlóné, Cegléd 2. Pf.: 6. __ Felveszünk vízvezeték- szerelőt, kezdőt is, változó munkahelyre. Jelentkezni lehet: VI- KUV, Ceglédi Üv. Munkaügy, Cegléd, 72- 2700. Felveszünk mélyfúró szakmunkásokat, mélyfúrási gépkezelőket, motorszerelőket, mezőgazdasági gépszerelőket (kezdőket is), valamint kútfúrási bet. munkásokat változó munkahelyre. Ceglédi II. telepünkre csőmenetvágó célgépre betanulást vállaló dolgozókat, forgácsológépek kezelésében járatos dolgozók előnyben. I. sz. telepünkre lakatos és motorsze- szerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet, VIKUV, Ceglédi Üv. Munkaügy, Cegléd, Rákóczi út 72. 2700.