Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-23 / 45. szám

VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 1988. FEBRUÁR 23., KEDD A gyökereket nem szabad elvágni... Számvetés a nemzetiségiekről A Szob—Storovo kapcsolat (2.) Élethivatást kínál a vasút Ezt a munkahelyet kevés „civil” láthatja belülről, mert itt az utasok biztonsága érdekében idegen nem tartózkodhat! — Vi- lics Ernő rendelkező forgalmi szolgálattevő látszólag „csalt” gombokat nyomogat. Ám ő tudja azt is, hogy melyik gombot, s miért kell megnyomni, s utána milyen mechanizmus kel életre. Németh János vonatfelvevő a beérkező vagonok fuvaradatait rádió adó-vevőn olvassa be, s a forgalmi épületben magneto­fon rögzíti szavait, így vagy mindjárt vagy későbbi időpont­ban is leírhatók azok (Vimoia Károly felvételei) Lapunk más oldalán is be­számolunk a nemzetiség hely­zetéről megyénkben. „Anyám kun volt, az apám félig székely, / félig román, vagy tán egészen az." Tálján, szerb, szláv, német és fran- cúz.. . Vajh hány náció hódí­tott és hódít, üldözött és me­nekült, vert gyökeret, ültette el fajtájának magját itt, a Kárpát-medence e néhány négyzetkilométerén? Ezred­évnyi történelmet pumpál het- venkétszer percenként a szí­vünk. Tálján, szerb, szláv, né­met és francúz — hajdan ta­lán ellenségekként álltak egy­mással szemben, ma viszont békésen megférnek a különös csengésű nevek a telefonkönyv lapjain épp úgy, mint a kimu­tatásokban. Magyarok. Magya­rul éreznek, magyarul beszél­nek, magyarul szövik álmai­kat. Csak a gyökereik mások. Nem a szójáték miatt idéz­tem József Attila A Dunánál című versét, amikor egy Du- na-parti város nemzetiségi ér­tekezletéről akartam írni. Ezek a sorok bárhol, bármikor ér­vényesek, erejük helyhez s időhöz nem köthető. Azt, hogy mégis a Váci Hírlapban és nem máshol jelenik meg mindez, csupán egyetlen dolog magyarázza: másfél hete tar­tott a Hazafias Népfront Vá­ci Bizottsága egy koordinációs megbeszélést községi népfront­titkárok részére. Az ülésén; a nemzetiségeknek a községek életében elfoglalt helyét és fel­adataikat elemezték, a nem­zetiségi politika érvényesülé­sét vitatták meg. A témának ugyan külön ak­tualitást kölcsönzött, hogy az idén rendezik meg országszer­te a nemzetiségi kongresszu­sokat, mindazonáltal ez a kér­déskör egyébként is kiemelke­dő jelentőségű hazánk életé­ben — hangsúlyozta megnyi­tójában dr. Alt Gyula, a Ma­gyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetségének tit­kára. Rég elmúlt az az idő­szak, amikor csak félve vállal­ták nemzetiségi hovatartozá­sukat egy-egy falu vagy köz­ség lakói. Túl kell tennie mindenkinek magát a múlt hibáin, és e hibák okozta be­idegződéseken. Ám ez rette­netesen nehéz. Az ember néha az emlékei­vel küzd a legreményteleneb- bül. És az emlékek, minél .jobban szalad az idő, minél erősebben vésődnek a ráncok a homlokokba, annál kérlelhe­tetlenebb nyomot hagynak a gondolatok között. Az 1980- ban megtartott népszámlálás után a váci körzetben például egyedül Nagybörzsöny szere­pelt német faluként, a többiek magyarnak vallották magukat. Kísért a múlt? Biztosan, bár állítólag az űrlapok is félre- érthetőek voltak. Márpedig reális politikához reális hely­zetkép szükséges, „Török, tatár, tót, román kavarog / e szívben, mely e múltnak már adósa / szelíd jövővel — mai magyarok!” Ismét József Attila, ismét „A Dunánál” „Mai magyarok” — talán ez a két szó foglal­hatná össze a délután legfon­tosabb gondolatát. Mert tar­tozzon bárki, bármely nemze­tiséghez, végeredményben va­lahol közös velem, veled, vele. Magyarok vagyunk. Ugyanak­kor nem lehet, nem szabad megfeledkezni az eredetekről sem. Ezért oly hatalmas a közművelődés különböző te­rületeinek — szakköröknek, pávaköröknek. néptáncnak, tájháznak — a feladata. Ezért ösztönzi a szövetség a kétnyelvű feliratokat és okta­tást, mégha az utóbbi gyerek­cipőben jár is. Mert nem csak a nemzet, a nemzetiség szint­úgy a nyelvében él. Ám a ta­nuláshoz tanítókra van szük­ség, a kínálkozó lehetőségeket viszont kevesen veszik igény­be. Pedig Esztergomban taní­tóképző, Szarvason és Buda­pesten óvónőképző fogadja- fogadná — a szlovákokat, az ELTE-n külön szlovák tanszé­ket állítottak fel. De miközben tanítókról beszélünk, megfe­ledkezünk a tanulókról. A helyzet itt sem valami biztató. Példának okáért a váci gim­náziumban a szlovák nyelvok­tatásra alig akad jelentkező. Közömbössé vált volna a múlt? Sok figyelmeztető jel utal erre. Lényegében ezeket a gondolatokat erősítette meg, egészítette ki Wolfart János, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének titkára is, aki annyival volt a szlávok titkáránál könnyebb helyzetben, hogy a kérdéses területen egyedül Nagybör­zsöny német falu, ahol min­den szempontból dicséretesen alakul a nemzetiségiek élete. Ám ez sajnos nem változtat az általános tendenciákon. Február utolsó hetében szemmel láthatóan nagy a forgalom a Váci Tüzép épí­tőanyag-telepén. Rácz Sándor telepvezető elégedetten tájé­koztatott az 1987-es év for­galmáról. 112 millió forintos árbevételt terveztek — 123 millió forintra teljesítették. Nem is a terv teljesítése, in­kább a rendelkezésre álló épí­tőanyag és áru igazságos szétosztása jelentette a gon­dot. A telep dolgozóinak munkáját elismerte a Közép­magyarországi Tüzelőrend­szer- és Építőanyag-kereske­delmi Vállalat vezérigazgató­sága. A múlt év végén a felvá­sárlási láz nem kerülte el Vácot sem. A telep vezetés úgy gondolta, hogy ez kihat az idei első negyedév forgalmá­ra. A kedvező, enyhe téli idő­járás nagyban befolyásolta azt, hogy télutó idején is vál­tozatlanul nagy a kereslet az építőanyagok iránt. Szeretnék, hä eljutnának oda, hogy az „elfogyott”, „jelenleg nincsen” kifejezések eltűnnének a szó­tárukból. Biztató ígéretet kaptak arra nézve, hogy a fenyőfaáru és a tetőfedőcserép kivételével az ellátást biztosítják, a második negyedévben már folyamato­sabban érkeznek az áruk a Deákvári fasori telepre. Aka­dozik ' a kavicsszállítás is. Rácz Sándor megnyugtatás­képpen közli: a megyei köz­pont és a FÓKA most tárgyal arról, hogy Volán-tarifa mel­lett a vásárlók által megje­lölt helyre szállítják majd a dunai kavicsot. Kedvezően alakult az im­port (szovjet, NDK-beli) 500- as cement .telepi ára, mázsán­ként 45 forinttal olcsóbban adják. Ez talán megszünteti a sorban állást a DCM-nél a cementért. A csemperaktárt eléggé kiürítették a vásárlók, érkezik az utánpótlás csempé­ből, padlólapból, remélik, hogy elegendő. Végül megtudtam, hogy Rácz Sándor 39 éve, 1949-től szolgálja ki Vác város és a környék építkezőit. Évi hat­hét millió kisméretű „tégla­egységre” átszámítva, közel négy évtized alatt megközelí­tően 10 ezer új családi ott­honhoz szolgáltatták ki az A hozzászólók közül a sződi népfronttitkár kiemelte, hogy bár a község magyarnak „szá­mít”, élénken tartja a kapcso­latot az ottani szlovákokkal. Az iskolában 40 fős nemzeti­ségi oktatás folyik, és az egész település büszke a 100 fős szlovák gyermekegyüttesre. Nagymarosról megemlítették, hogy az emberek még ma is félnek nemzetiséginek vallani magukat, a váci körzeti titkár pedig a családnak a gyökerek, az eredet tudatosításában ját­szott kiemelkedő szerepéről beszélt. Nem szégyen nemzetiséginek lenni — hangzott el többször az ülésen. A múltra emlékez­ni kell. És emlékeztetni. Ar­ra emlékeztetni mindenkit, hogy a történelem kohója nem eljellegtelenítette, de öt­vözte a különböző sorsokat. És ahogy a fémek is erőseb­bek, jobbak, nemesebbek lesz­nek az ötvözettől, úgy ez az ország... de hisz oly nyilván­való a párhuzam! Falusy Zsigmond építőárut. Ezenkívül segítette hétvégi házak építését, épü­letek- felújítását. S a 39 esz­tendő azt is elárulja, hogy Pest megyében ez idő szerint ő a rangidős Tüzép-telepve- zető. Az elmúlt évben végzett munkáról és az ez évi felada­tokról lesz szó a Szakszerve­zetek Vác Városi Bizottsága február 24-én sorra kerülő ülésén. Ezt követően a társa­dalombiztosítás és a nyugdíj- rendszer korszerűsítésének időszerű kérdéseiről és a to­vábbfejlesztés irányairól ren­deznek fórummal egybekötött tájékoztatót. A vasút és a gazdaság egy­másra gyakorolt kölcsönhatá­sát elemző cikkeink sorában a Szob—Sturovo kapcsolat mi­benléte. valamint a személy- és teheráru-fuvarozás fejlődé­se után ezúttal a foglalkozta­tás jellegzetességeivel ismer­tetjük meg olvasóinkat. Éspe­dig tesszük ezt a Budapesti Vasútigazgatóság adataira tá­maszkodva. Ugyanis Pest me­gyéből a munkaképes lakosság nagyobbik felét a vasút szál­lítja a fővárosba, hogy dolgoz­ni tudjanak, ám maga a vasút is ezreknek ad munkalehetősé­get. Nem indiszkréció, ha el­mondjuk, hogy a vasút hosszú évek óta létszámhiánnyal küzd. A Budapesti Vasútigaz­gatóság a létszámgondjain töb­bek között úgy igyekezett se­gíteni, hogy helyettesítőket kért a társigazgatóságoktóL Eddig közel négyszáz dolgo­zót rendeltek ki az igazgató­ság területére a debreceni, a szegedi és a miskolci vasút- igazgatóságoktól. Február el­sejétől azonban gyökeres vál­tozás áll be a kirendelt dol­gozók életében, munkaviszo­nyában a hovatartozást ille­tően. A kirendelt létszámnak mintegy felét véglegesen a Budapesti Vasútigazgatóság- hoz helyezték át február else­jétől, elsősorban Ferencváros, Rákosrendező, Soroksári út — Dunapart, Rákos vasútállo­másokon, valamint Pest me­gyében. Valamennyien már legalább egy évtizede dolgoztak a leg­különbözőbb munkahelyekre kirendelve, barátokra leltek, vagy sokan közülük megnősül­tek, családot alapítottak, meg­szokták, megszerették munká­jukat, az ottani kollégákat. Őket gyakorlatilag letelepítet­te a M/-V a fővárosban és környékén az áthelyezési ké­relmük elfogadásával. Ezzel azonban a Budapesti Vasút­igazgatóság létszámgondjai még nem szűntek meg teljes mértékben, inkább az előbb felsorolt állomásokon a mini­mális létszám kialakítását tet­te lehetővé. Az igazgatóság kétszázötven személyre kapott hiányszakmás állami támoga­tást (!). Erre mondta Kark István, a Budapesti Vasút­igazgatóság igazgatóhelyette­se, hogy a munkaerőpiacon napjainkban jelentkező szabad kapacitást, azaz a szabad A kibővített koordinációs ülésre — amely a bizottsági ülést követően, 14 órakor kez­dődik a munkásőrség tanács­termében — két szakembert hívtak meg. A közérdeklődés­re számot tartó témákról Götzinger István, a Pest Me­gyei Társadalombiztosítási Igazgatóság váci kirendeltsé­gének vezetője tart tájékozta­tót, illetve válaszol a fórumon elhangzott kérdésekre. munkaerőt nagyon jól tudnák foglalkoztatni működési terü­letükön. Elsősorban kocsiren­dezők, váltókezelők, sarusok, vonatfelvevők, vonatátvevők hiányoznak, de a forgalmi szolgálat is igényelne több munkaerőt. Ha pedig azt vesszük, hogy hazánkban az egy főre jutó átlagjövedelem 5 ezer 500 fo­rint körül van, akkor a vasút ennek legalább másfélszeresét, vagy akár kétszeresét is ki tudja fizetni a felsorolt mun­kakörökben. A technika is fej­lődött, például a vonatfelve­vők, vonatátvevők (régebben kocsifelíróknak nevezték őket) rádió adó-vevővel dolgoznak, abba mondják be a vagonok adatait, s a forgalmi szolgálati helyen magnetofonra rögzítik, s mindjárt folyamatosan írják is. Ám tény, hogy az emberek többsége nem szereti a folya­matos munkarendet, az éjsza­kai műszakozást, a szombati, vasárnapi munkát. Csakhogy ha jól megnézzük, kiderül, hogy nagyon sokan már régen nem nyolc órában dolgoznak! Ugyanis, a főálláson kívül majdnem minden családban van valakinek másod- vagy mellékállása, vagy odahaza munka után vagy hét végén fusiznak, s olyankor senki sem számolja, hogy a külön jövedelemért hány órát, s mi­lyen körülmények között kell dolgoznia. A vasútigazgató állítja, hogy akinek magasabb, vagy külön jövedelemre van szüksége, az helyben, a vasútnál is megsze­rezheti azt. Az így megszer­A Váci Városgazdálkodási Vállalat Zrínyi utcai kultúr­termében találkoztak azok. akik beneveztek az 1988. évi Vác városi szakszervezeti sakk- csoportbajnokságra és a .Fel- szabadulási Kupa-csapatver­senyre. A rendezők elmondták, hogy az érdekesnek ígérkező sport­viadallal méltóképpen szeret­nék ünnepelni hazánk felsza­badulásának 43. évfordulóját, a sportbarátság elmélyítésével. Versenyzési lehetőséget bizto­sítanak a város területén levő üzemek, intézmények, fegy­veres testületek nem aktív sakkozóinak. A kupa és a bajnokság ren­dezője a városi tanács műve­zett külön jövedelem pedig lé­nyegesen biztosabb, mint amit mellék- vagy másodállásban, vagy fusizással lehet megke­resni idegen helyeken. A Sturovo határátkelőhelyen dolgozó több mint négyszáz magyar vasutas mellett még vagy harmincnak tudnánk munkát adni. De Pest megye vasútállomásainak csaknem mindegyikén várnak még új dolgozókat. Aszódi László Antal Vetélkedve Milyen az egészséges vacso­ra? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kellett válaszolniuk a vöröskeresztes vetélkedő „egészségügyi totójában” a Komócsin-kollégium diákjai­nak. Többnyire tudták a he­lyes választ, mint ahogy jól ol­dották meg a vetélkedő többi feladatát is. A tíz feladat kö­zött egyaránt voltak szellemi és — némi — testi erőfeszí­tést igénylők, az eredménye­ket zsűri bírálta el és minősí­tette. A kollégiumban lakó közép- iskolások kilenc, egyenként öt­fős csapatban vetélkedtek, a többi kollégista pedig szurkolt nekik. Akarva-ak-aratlan is végighallgatta a kérdésekben és válaszokban „elrejtett” egészségvédelmi propagandát. Hogy a vetélkedő mégis játé­kos maradt, az nagyrészt szer­vezőjének, a kollégium vörös­keresztes tanárelnökének. Arany Tóth Lászlónénak volt köszönhető. lődési és sportosztálya, vala­mint a Szakszervezetek Vác Városi Bizottsága. A verseny- bíróság elnöke Szálkái Dezső, titkára Varga István. Részt vehet minden csapat, amelyik február 19-ig elküld­te nevezését. Egy-egy csapat négy főből és két tartalékból áll. Az első, a második és a harmadik helyezett oklevelet kap, ezenkívül az első helye­zett elnyeri a vándorkupát, egyéves időtartamra. A talál­kozókat minden hétfőn 17—19 óráig rendezik, a helyezéseket olimpiai rendszerben döntik el. P. R. ISSN 0133-2753 (Váci Hírlap) Bolondság? Fiatalnak lenni jó! Azt hiszem, ebben minden kor­osztály egyetért velem. Gyakran hallom azonban gyakorló szülőktől, hogy nem értik a gyereket. „Ezek valahogy mások, mint mi voltunk” — mondják. Miben is nyilvá­nul meg az a másság? Talán abban, hogy noha mi is szerettük a zenét, sohasem akartunk meghal­ni egy popzenész szerel­méért Nem robbantottunk petárdát és nem szipóz- tunk. Legfeljebb a jó öreg lopótököt szívtuk meg, hogy aztán egy életre el­menjen a kedvünk ecet­ízű tartalmától. Amikor pedig kirándulni mentünk, vigyáztunk egymásra. Azt hiszem, a többség ma is ilyen, és ez így van jól. Én mégis azokról szeret­nék írni, akik sportpályá­kon, koncerttermekben pe­tárdát robbantanak. Nyi­latkozatokból tudom, hogy ezeknek a fiataloknak nagy része mindent meg­kap otthon, már ami az anyagiakat illeti. Azért egy kellő időben érkezett, jól irányzott pofon sem ártott volna! Csakhogy az iskolá­ban nem szabad, otthon pedig kinek van ideje a gyerekekkel foglalkozni!? Két fiatal életveszélyesen megsérült a Pokolgép együttes koncertjén. — Már a neve is ... Amilyen a zenekar, olyan a közönsége! Sajnos, kevesen vannak, akik olyan zenét csinálnak, aminek köze van a muzsi­kához! Enekhangról és szö­vegről már nem is beszél­ve. A zene tehát mellékes, így nyugodtan lehet őrjön- geni, bolondozni. De az már nem mellékes, hogy egy-egy koncert áldozato­kat is követel... Fiatalság, bolondság! — legyintenek bölcsen az öregek. Igazuk van. Csak­hogy ez az egyetlen bol­dogság, amire az ember egész életében szívesen emlékezik!... Petényi Anna Változatlanul nagy a kereslet Télutó a Tüzép-telepen Papp Rezső Közérdekű kérdések Szakszervezeti fórum Sakk: Felszabadulási Kupa

Next

/
Oldalképek
Tartalom