Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-30 / 25. szám

6 1988. JANUÁR 30., SZOMBAT ZÍNHÁZI LEVÉL A galgamácsai műemlék magtár sorsa Képzőművészeti Kiadó A csodák padlása Fellebbezésnek helye nincs — Mindenkinek hiányozna! — vallja Volter Józsefné kedves arcú fiatalasszony, s meg hozzáteszi: — Ha jön egy idegen autó, biztos, hogy itt megáll... Valamelyest ritkul a köd, s így teljességében csodálhatom meg a hajdani korona uradalmi magtárat. Egyszerű, háromszintes barokk épület, magas, lekontyolt tetővel. Hosszúsága 25 méter lehet, szélessége pedig 12. A XIX. század elején kétszintes gazda­tiszti lakással toldották meg. Amint azt Boros György nyugdíjas, a kulcsok őrzője meséli, az ötvenes években rabházként használták. Akkor befalazták a boltíves abla­kokat és erkélyajtókat. Az erkélyeket is már csak hozzáképzclhetjük a toronyhoz. Furcsa (és szo­morú is) bele­gondolni : gye­rekek tízezrei nőttek, nőnek fel padlás nél­kül. Kimaradt, kimarad vala­mi az életükből, amit sokuk­nak talán már megmagyaráz­ni sem könnyű. Honnan is tudná a házgyári lakótelepek szülötte, mi a padlás, amikor a panelházaknak ilyesmijük nincs. És esetleg már a má­sodik generáció veszíti el a padlás élményét, hiszen lakó­telepi gyerek volt az a szülő is, akinek a gyermeke most úgy tízéves lehet. A padlás a csodák világa volt, s talán falun, a régi há­zakban (nem a többszintes, la­pos tetős vagy beépített pad­lásterű házakban, mert ott sincsen már) még most is az. Több nemzedék hordta föl e régi padlásokra élete fontos­ságukat vesztett, vagy csak odalent útban levő tárgyait, holmijait. Elmondhatatlan, leírhatatlan, mi minden tu­dott összegyűlni az évtizedek alatt ezeken a padlásokon. És elmondhatatlan, micsoda ti­tokzatos helyszín volt egyál­talán egy ilyen sötét, sejtel­mes zugokkal, félelmet keltő zajokkal, különös fényekkel, ismeretlen szagokkal teli pad­lás. Hogy tudott süvíteni a szél a cserepek, gerendák, szaru­fák között őszi délutánokon. Hogy csikorgóit a kémények vasajtaja, ha vihar dudált odakünt, s hordta a havat, és nyomta le a füstöt a kémény­ben. Hogy csillogott az általá­ban deszkából rótt oromfal szív alakú nyílásain át behul­ló holdfény az ócska palac­kokon, törött tükrökön. Mi­csoda mesebeli lényekként tűntek elő a zugokból a fel­aggatott, porlepte, molyrágta öreg kabátok, csontkemónyre száradt, felnyílt talpú, krako- diluspofájú csizmák. Milyen titkokat rejtettek a kopott festésű, rozsdás vasalású uta­zóládák. Mekkora élvezet volt elsárgult újságok, kifakult írá- sú leveleik, illatjuknak már csak emlékét őrző otkolonos üvegcsék, szakadt lószerszá­mok, törött fonatú kosarak, horpadt, lepergett zománcú zsírosbödönök, szárazságtól szétrepedt kenyérdagasztó tek- nők, háromlábú hintalovak, kiszakadt iilósű, meztelen ru­góitat mutogató fotelok, lyu­kas kalapok, félig elporladt, nagyapánk kori lepkegyűjte­mények, rejtelmes rendelte­tésű, csorba edények között turkálni. Hogy lehetett buj­kálni a felhalmozott, üres al- másládák, a sorba állítgatott kukoricás- és búzászsákok, a vastag kötélcsomók, a meg­bámult ruhaszárító kötelekre teregetett hatalmas lepedők és dunyhahuzatok között. Mily csodás öltözékeket lehetett összeválogatni a szúette öreg ruhásszekrényben talált ru­hákból. Mennyire lehetett só­várogni a felaggatott füstölt sonkák, ráncosra száradt kol­bászok, mazsolává töppedt szemű szőlőfürtök, hatalmas gyékénytálcákra aszalni kiön­tött besztercei szilvák íze után. És micsoda csigalassúságú volt a délután, ha várakozni kellett a barátokra, hogy kez­dődhessen a játék, a fantáziát mozgató, ott fönt, a cserép- vágy a nádtető alatt. Lehetett saját készítésű bábszínházát felállítani, kitalált darabokat játszani éppúgy, mint csak ül­dögélni, beszélgetni az iskolá­ról. a múlt heti kirándulásról, a lányokról. Csodákkal volt teljes a padlás, még akkor is, ha később, felnőtt fejjel újra­látogatva, már csak poros, ko­szos, ócska lomtárnak tűnt. E csodáktól fosztotta meg oly sok felcseperedő gyereket a nagyváros modern építésze­te. A régi utcák régi házaiban persze még van padlás, de ki jár már föl azokra? József At­tila még ordított és toporzé- kolt, hogy anyja „hagyja a da­gadt ruhát másra", s őt vigye föl a padlásra. Az öreg pad­lások a nagyvárosokban is tit­kok helyszínei voltak. Ma, a lomtalanítások korában, mór ezek sem a régiek. És külön­ben is a tévé, a videó, a csön­desen, de határozottan butító nyomkodós elektronikus játé­kok divatja idején, nincs idő a romantikus, képzeletet meg­mozgató, nemzedékek felhal­mozott érdekes emlékeit kíná­ló padlásokra. Nem tudom, volt-e padlása gyermekkorában Horváth Pé­ternek. és Sztevanovity Dusán­nak meg Presser Gábornak, a Vígszínház új musicalje írói­nak és zeneszerzőjének. Az a gyanúm, ismerik ezt a sejtel­mes világot. Ha nem így vol­na, aligha tudnák megterem­teni új munkájuk, A padlás hangulatát, aligha tudnák el­mesélni azt a történetet, amely ott lejátszódik, A padlás itt is csodák hely­színe. Csak éppen ezek a cso­dák már modernek, maiak. Rádiós, a zseniális fiú min­dentudó robotot eszkábál. Sü­ni, a szomszéd lány, farmer­miniben jár, és bár hegedülni tanul a Zeneakadémián, na­gyon jóban van Robinsonnal, a csodarobottal, Témüller, a feljelentgetős házmester több legújabb kori periódusból is­mert. Üteg, a kissé lökött de­tektív valószínűleg sok Starsky és Hutch-íűmet nézett, azért olyan, amilyen. A padlásra váratlanul megérkező régi me­sehősök pedig nagyon is mai gondolkodásúak, mintha nem is röpült volna el felettük át­lagosan ötszázötven év. Aki pedig, tévelygő és bolyongó, elveszett mesehősként mégis előbukkan, az Révész, akinek az volna a feladata, hogy me­sehős társait elkalauzolja az emlékek csillagára, szabályos terrorista külsővel jelenik meg, pedig jámbor és kedves lélek. Valóság és mese vetül egy­másra ezen a csodás padláson. Fehér Miklós díszlete is egy­szerre pontps, igazi padlást idéző, és mesebéli házikóra emlékeztető. A finom lelkű mesehős, a Herceg, a nézőté­ri kupolából drótkötél sikló­pályán suhan alá. Kölyök, a naiv szellem, és Lámpás, az izgága és zsörtölődő nyolcadik törpe a Hófehérke és a hét törpéből, a légből ereszkednek alá. Sziporkázó csillagokkal te­li ég borul a padlás fölé, de e szépséges égből harci helikop­terek is aláereszkednek, hogy megpróbálják szétszedni a padlást, amikor a bujkáló ter­roristát üldözik. De szeren­csére ott a Mamóka. aki cso­dás szilvásgombócaival sok mindent helyrehoz. F élig mese — félig musical, 9—99 éves korig, mondja a színlap. Így is van. Mesemusical, amelyben sok a nagyon komoly, nem mesei gondolat. És unokák meg nagy­papáik egyaránt élvezhetik. Jó a zene, jók a színészek; külö­nösen Kaszás Attila Rádiósa, Méhes László Hercege. Rudolf Péter Lámpása, Igó Éva Sü­nije, Tábori Nóra Memókája aranyos. A Vígszínház a múlt­kori Csókos asszony után újabb biztos kasszasikert pro­dukált, és megnyugtató, hogy a színvonal itt is, most is ma­gas. Ami ismét igazolja: mi­nőség és közönségsiker nem egymást kizáró fogalmak. Takács István Címerek a téglákon Az 1985-ben készült statikai szakvélemény a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat mun­kája. Idézek belőle néhány mondatot: „A szerkezeti falak állapota az egész épületen na­gyon rossz. A vakolat lemál- lott, a téglák kifagytak, kila­zultak ... A falazóhabarcs is kifagyott, sok helyen csak por­ként található a téglák kö­zött. A falak koszorú nélkül készültek, ezért sok a repe­dés ..., az épület egyenlőtlen süllyedése is hozzájárult. Kü­lönösen kirívó az északkeleti homlokzat repedt fala. Sokat rontottak az épületen a meg­gondolatlan vésések és átala­kítások. A faanyag: rovar­rágott, gombafertőzött, a hely­zet egyértelműen életveszé­lyes!” (Ezt a szót aláhúzták.) Lépteink kopognak a ki­halt, hideg, félhomályos épü­let gazdatiszti lakásában, ahol nem ritkán címeres téglákon tapodunk. Boros György do­hog: — Nem vagyok szakember, de az életveszélyt túlzásnak tartom! Nézze a gerendákat! Amelyik eredeti, az mind jó. Néhányat ugyan kiváltottak, vagy megerősítettek, hát azok nem egészségesek! Mindössze két helyen okoztak komoly kárt a rovarok. Repedések? Egy van, de azt már harminc évvel ezelőtt fölfedeztük — kí­vülről. Be ugyanis nem jöhet­tünk ... Kívülről is megmustráljuk a falakat. Az elmúlt harminc­negyven évben ezt aligha vakolták, de azért erősén tart­ja magát a szép barokk-sárga szín. A téglák valóban rossz állapotban vannak, már ahol a rozsdás-roggyant csatorná­ból ömlő eső utat vájt magá­nak. — Méghogy porlad! — mér­gelődik a szikár ember. Én sem vagyok statikus mérnök, ezért hallgatok. Pedig legszíve­sebben vele értenék egyet. • Öt esztendő levelezése Tóth András tanácselnök asztalán egymásra helyezett két dosszié, öt esztendő leve­lezését gyűjtötték össze ezek­ben. Ezeket részben, nekik cí­mezték, részben ők írták, il­letve csak másolatokat küld­tek számukra. Az egyik arról tanúskodik, hogy 1982-ben az Országos Műemléki Felügyelő­ség vizsgálatot tartott, s meg­állapította, hogy alakításokat végeztek az épületen szabály- 'talanul. A tanács kötelezte a magtár kezelőjét, a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgal­mi Vállalatot az eredeti álla­pot visszaállítására, az épület renoválására. (Az OMF egyéb­ként minden esztendőben — írásban — rákérdezett a vé­dett épület állapotára.) 1984. április 18-án újabb felszólítást kaptak. A válasz három hó­nappal később keltezett: .. .gazdasági helyzetünk nem teszi lehetővé a szükséges fenntartási munkák maradék­talan elvégzését... Felajánlot­tuk eszmei értéken való átadá­sát, de átvevő nem akadt...” A védettség megszüntetéséről szóló határozat 1985. november 18-án érkezett az OMF-től. — Ekkor adták be a bontási kérelmet a vonzáskörzetköz­pont — Gödöllő — tanácsához. Talán éppen a statikai szak- vélemény utolsó bekezdésére gondolva: „... a felújítási költ­ségek elérik egy hasonló nagy­ságú és rendeltetésű épület új árát, ezért azt kifejezetten gazdaságtalannak tartjuk.” A négy-öt esztendővel ezelőtt két­millió forintra értékelt épüle­tért egy szekszárdi — a ci­gánylakosság építkezését segí­tő, bontási anyag forgalmazá­sával foglalkozó munkaközös­ség 151 ezer forintot ígért. — Miért nem pályázott a községi közös tanács? — Mert a lehetőségről kés­ve értesültem. De azonnal fel­hívtam a gabonaforgalmit, hogy várjanak további jelent­kezőkre, akikkel esetleg meg­egyeznénk. — Mit kezdenének az épü­lettel? — Vállalkozót keresnénk, aki nyári vendéglátás, szállás céljaira használná ... Az utolsó védett épület Galgamácsa egyike annak a tizenkilenc községnek, amely az aszódi tájmúzeum gyűjtő- területéhez tartozik. Asztalos István igazgatót arról kérde­zem, mit tud a történtekről? Indulatos kifakadásából kide­rül, hogy — mindent: — Ez volt a település utolsó védett épülete! — mondja ne­kikeseredetten. A századfor­dulón még létezett az a közép­kori templom, amely a török időket is átvészelte; eltűnt, akárcsak Ferenc József va­dászháza. nem tudni hogyan, miért. Ikladon a magtárt szed­ték szét. Kérdőjeles Versegen a XIX. század közepén épült klasszicista Valkó-kúria sorsa. Kétségbeejtő Túrán a Schoss- berger-kastély és a magtár ál­lapota is ... Egyébként — folytatja már higgadtabban, de ugyanolyan hangerővel — Galgamácsa ügyében megke­restem az OMF-t, ahol min­den segítséget megígértek ... Amikor megmondom Klani- czay Péternek, az OMF Pest megyei területi referensének, hogy milyen ügyben kere­sem, arca gondterhelt lesz: — Még nem dolgoztam itt, amikor a műémlék jellegű épü­let védettségét megszüntették. Igen: sajnálatos, hogy így tör­tént ... Megpróbálom megaka­dályozni a lebontást... A Pest Megyei Gabonafor­galmi Vállalat igazgatója, Bo­ros András rövid kitérőt tesz: — Bevezetőként hadd mond­jak néhány gondolatot. Hat éve kezdtük el megvalósítani a területfejlesztési programun­kat. Az a törekvésünk, hogy az alapraktárak a feldolgozás színhelyeire kerüljenek. Ezért az elmúlt három esztendőben összesen több mint 40 ezer tonna befogadására alkalmas tárolókat létesítettünk. — Ezek a régi tárházak el­vesztették jelentőségüket — veszi át a szót Jáksó György műszaki igazgatóhelyettes. — Nem tudjuk használni azokat. Azonban legalább a ráckevei Árpád malmot és a gyömrői magtárt szeretnénk megmen­teni. Nagybörzsönyben szinte a semmiből hozattunk rendbe egy malmot, megvettünk egy parasztházat, s megszereztük a működési engedélyt. 1982- ben még el akartuk adni a galgamácsai magtárt, de nem vették meg. Amikor felszólí­tottak bennünket rendbehozá­sára, hiába próbálkoztunk, nem találtunk kivitelezőt. Azt követően kerestük meg a he­lyi tanács ügyintézőjét, van-e akadálya a bontásnak. Válasza után meghirdettük. Megkésett tájékoztatás — Ezután hívott föl bennün­ket Tóth András tanácselnök, aki valószínűleg késve szerez­hetett tudomást a javaslatunk­ról — folytatja az igazgató. • — Azt követően jelentkezett még egy pályázó, a Budavidé- ki Állami Erdő- és Vadgazda­ság, amely 152 ezer forintot ígért az épületért. Tudomásunk szerint ők nem akarják lebon­tani ... Ez most már nem is lehet­séges, mert a napokban meg­született — a gödöllői tanács gyors intézkedése nyomán — az erről szóló határozat, amely azt is kimondja: fellebbezés­nek helye nincs. El,HAGYOTT A KÖZÉRZE­TEM. Dokurqentumműsor, méghozzá a maga nemében kitűnő. Szerzője Csörsz Ist­ván, aki már első írásaival is azt bizonyította, hogy van me­részségé és vállalkozó kedve elvegyülni a társadalom olyan rétegeivel, melyekbe a köz­napi halandó nemigen téved be, és ha be is kukkant egy pillanatra, ijedten kapja visz- sza a fejét, számára annyira különleges világról van szó. Csörsz ez alkalommal azok­nak a fiataloknak a képvise­lőit hívta mikrofon elé, akik az utcán, tereken, aluljáróban céltalanul lődörögnek, és aki­ket legjobb nagy ívben elke­rülni, mert a velük való köz­vetlen találkozás kiszámítha­tatlan következményekkel jár­hat. A műsor keretében csö­vesek, digók, popperek és punkok szólalnak meg és ke­resetlen őszinteséggel vallanak nézeteikről, önmagukról és a köröttük levő világról. Ezt a társaságot arc nélküli nemzedéknek szokt .k nevezni, melynek nincsen sajátos prog­ramja. Ez utóbbi a megszóla­lók szavaiból egyértelműen kitetszett. Legelsőbben is az­zal kezdték, hogy a különböző csoportosulások résztvevői a többieket lepocskondiázták. A punkok elhúzták a csövesek nótáját, azzal, hogy azoknak elég a napi 5—6 liter bor és amikor már nagyon „erősek”, hajlandók mindenféle „bal­héba” belekeveredni. A digók,. azok „úri gyerekek", akik mindenféle kacatot aggatnak magukra, s azt hiszik, hogy ezzel már jól öltözöttek, ám nem szoktak rendszeresen mo­sakodni. A hippik, azok val­lásosak és úgy gondolják, vi­rággal meg lehet váltani a világot. A leghangosabbak a punkok voltak. Elismerték ugyan, hogy olykor ők is a po­hár fenekére néznek, ám csak önbizalmuk erősítése ked­véért. Egyébként az egyes cso­portok a többieket „bunkók­nak” nevezik, föltehetően ezzel éreztetve valami vélt fölényü­ket önmaguk igazolására. Az összkép, ami kialakult szavaik nyomán, sajnos, siral­Idei újdonságok Az egyetemes és a hazai művészet kiemelkedő alkotá­sait bemutató új köteteket, fotóalbumokat jelentet meg idén a Képzőművészeti Kiadó. A tavaly elindított Remek­művek című sorozat két kötet­tel bővül. Prekopp Mária mű­vészettörténész könyve, a pa- dovai Aréna kápolna Giotto freskóit ismerteti meg az ol­vasókkal. A reneszánsz festé­szet történetében új korszakot nyitó firenzei mester egyik fő műve a padovai freskóciklus: a varázslatos XIV. századelejl faliképek világa mellett átte­kintést ad a kötet a trecento- beli Itália életéről, Padova történetéről is. A Remekmű­vek másik kötetében Kelényi György az egyetemes barokk művészet egyik legjelentősebb alkotójának, Rubensnek a Me­dici ciklusát elemzi. A párizsi Louvre-ban őrzött festmény­sorozat — amely Medici Má­ria rendelésére készült a XVII. század elején — a királynő életének és uralkodásának ese­ményeit örökítette meg. A szer­ző nemcsak a festményciklus­ról, hanem a barokk művészet általános jellegzetességeiről is szól. A Medici ciklusról ma­gyar nyelven eddig még nem jelent meg publikáció, ezért a gazdag képanyaggal kiegészí­tett kötet egyszersmind hiány­pótló munka is. A kiadó idei új fotóalbumai között lesz Szabóky Zsolt Gö­rög kolostorok című könyve, amely a bizánci művészét re­mekeivel ismerteti meg az ol­vasót, valamint — ugyancsak Szabóky Zsolt munkája A bel­város, amely Pest utcáit, te­reit, jelentősebb épületeit vonultatja fel újszerűén, ér­dekesen, Idén jelenik meg A budai hegyvidék címmel egy másik képeskönyv, amely száz színes felvétellel és a hozzá­juk kapcsolódó magyarázó . szöveggel segít eligazodni e tájegység sokszínű kulturális .örökségében, történelmi, nép­rajzi, művészeti látnivalóiban. masait elszomorító. Tulajdon­képpen majd mindegyike jobb Sorsra! méltó fiatal. Kisza­kadva a családi élet köteléké­ből, utat tévesztve cél nélkül támolyognak a világban. Ér­ződött, hogy valami fogcsikor­gató elszántsággal próbálnak önmaguk magatartására kény­szerű igazolást találni, de csak hamis képzeteket tudnak kitalálni rendhagyó viselkedé­sükre. Legtöbben abba kapaszkod­nak bele, hogy nem tudják el­viselni a kispolgári életforma nyűgét és ez ellen lábadnak. Vagyis a szorgos napi munka, a terített családi asztal rend­szeressége, a gyermeknevelés felelőssége ellen. Ám, ha kö­zelebbről szemügyre vesszük, kiderül, hogy sokuknál éppen a családi életforma összetartó ereje, az emberi szeretet me­legsége hiányzott, ezért kerül­tek az utcára, az aluljárók folyosóira. Most az egyes cso­portok tagjai egymásba csim­paszkodva próbálnak megáll­ni a maguk .jábán, minden tá­volabbi elképzelés nélkül. SZAKKÉPZETTSÉGÜK és munkájuk nincs. Mérhetetle­nül lenézik a tanult embere­ket, a velük egykorú egyete­mistákat különösen. Az utób­biakat egyenesen „szemetek­nek” nevezik, akik külön vi­lágban élnek, őket megvetik: csak tanulnak. A műsor hallgatása közben állandóan az járt a fejemben, hogy ezekért a kallódó éle­tekért a mai felnőtt nemzedé­kek is valamilyen formában felelősek. Vajon miként lehet­ne kézen fogni őket és segíteni abban, hogy visszazökkenje­nek a rendes kerékvágásba? Hiszen eszményeket minden korban az idősebbek plántál­tak belénk; politikaiakat, em­berieket egyaránt. Erre Csörsz István dokumentumösszeállí­tása nem is keresett választ. Pedig kell lenni megoldásnak, nem lehet föladni a reményt. Érdemes lenne ennek érdeké­ben pedagógusoknak, népmű­velőknek és szülőknek még szorosabban összefogniuk. Szombathelyi Ervin Jelenet A padlás előadásából: Rudolf Péter és Méhes László. Vermes Aranka BRa dió figyelő Mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom