Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-27 / 22. szám
1988. JANUAR 37., SZERDA &£Nam 3 Száj iáivá Elmaradt Egy testületi ülés elmaradt a megyében. A városi pártbizottság tagjai közül nem jelentek meg annyian a tanácsteremben, amennyien határozatképes többséget alkottak volna. Az eset nem különlegesség. Lapunkban sem első ízben teszünk említést a határozatképtelenség miatt elmaradt tanácskozásokról. A példatár változatos. Van könnyű eset, amikor a betegségek, a szabadságok ritkítják meg a tagok Sorát. Nehezebb választ találni a miértekre akkor, amikor nem kínálkozik az előbbihez hasonló objektív ok. A téma érdektelen? Az időpont rosszul kiválasztott? A munkamódszer, a munkastílus teremt ilyen helyzetet? Csökkenőben a közéleti aktivitás? Mérséklődik a vállalt feladathoz fűződő kötelességtudat? Az elmaradt megbeszélések között van pártbizottsági és tanácsülés, népfront- és szak- szervezeti értekezlet, egyesületi, kertbarátköri találkozó . .. Az illetékesek megdöbbenve állnak egy-egy eset előtt. Hiszen ők . . . Az újságíró meg szájtátva áll, de nem az esetek, hanem a megdöbbent illetékesek láttán. Nem érti ugyanis, mit nem értenek az érintettek. Mert érteni kell(ene) a jelekből. Változóban a felfogás a közélet tartalmáról. Céljáról, értelmességéről. Alakul, formálódik a testületi tevékenység közege;-a formalitásoknak egyre kevesebb a létezéshez a joga. Ahol hiányzik a nyílt beszéd, az őszinteség, ott hamarosan hiányoznak majd a tagok is a szék- vagy padsorokból. Sorozatosan visszaütnek a káder^nunka hibái, a rossz kiválasztás, olyanok megbízatása, akik tehernek tekintik a munkát, nem érzik a felelősségüket azért, amit elvállaltak. Sokféle az ok, sokféle a reakció ezekre az okokra. Veszedelmes leegyszerűsítése tehát az életnek, amikor egyetlen magyarázat van a miért nem jöttek el tényére. Az, hogy mert pénzt kell keresniük az embereknek. Ha ez igaz lenne, még vigasz is lehetne ... MOTTÓ ülést tartott a Nagykátai NEB Közérdekű vizsgálatok Tegnap Kálmán János elnök irányításával ülést tartott a Nagykátai Népi Ellenőrzési Bizottság, s elfogadta az elmúlt évi munkájáról szóló beszámolót és az idei ellenőrzési tervét. Tartalmas, közérdeklődésre számot tartó munkaprogramot vállalt magára a Nagykátai NEB erre az évre is. Megvizsgálja például, hogy milyen a térség mezőgazdasági szövetkezeteinek, vállalatainak a vagyonvédelmi rendszere, a vagyon- és tűzvédelem szervezeti és személyi feltétele, eszközellátottsága. A Tlizép-telepeken arra lesznek kíváncsiak a népi ellenőrök, hogy ezeknek az elárusítóhelyeknek az árukínálata megfelel-e a lakosság igényeinek; milyen a vevők kiszolgálásának a módja, hogyan oldják meg a vásárolt áruk hazaszállítását. Tanulságokkal szolgálhat majd az a vizsgálat is, amely arra keres választ, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek miért, kiknek, milyen haszonnal adják, bérbe állóeszközeik (épületek, földterületek) egy részét. Utóvizsgálattal veszik szemügyre a gyermekélelmezés helyzetét, ugyanis ezt 1986- ban már vizsgálták, s Nagy- kátán és vonzáskörzetében alighanem mindenkit érdekel, hogy az akkor tett megállapítások, javaslatok miképpen hatottak a napi gyakorlatra. Az annak idején szerzett tapasztalatokra következtetni lehet a most válaszra váró kérdések egy részéből, mint például; milyenek a nyersanyagnormák, megfelelő-e az élelmezésvezetők és beosztottak munkaköri leírása, s azt miként tartják be a gyakorlatban; a napközis taSzalagon az adóelőleg Brüttósított bér, először Február első napjaiban fizetik az első brüttósított béreket. Erre a munkáltatók az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal tapasztalatai szerint eltérően készültek fel, Az új adótörvény bevezetéséről csak a múlt év szeptemberében döntött ugyan az Országgyűlés, de sok helyütt már azt megelőzően, az előzetes információk alapján hozzáláttak a próbaszámításokhoz. Ezeken a munkahelyeken általában sikerült is olyan megoldásokat találni, amivel leginkább biztosítható a dolgozók korábbi nettó keresetének megőrzése. Ahol azonban csak a jogszabályok és útmutatók megjelenése után láttak munkához, gyakran időzavarba kerültek, s emiatt lehetőségeiket nem mindig tudták kellőképpen kihasználni. Az alapbér és a 310 forintos húspénz bruttósítását mindenütt végrehajtották. Ezen felül az adó ellensúlyozására a prémiumok és a jutalmak összegét is emelték kisebb-nagyobb mértékben. A pótlékok közül a túlóra díjazásának százalékos mértékén általában nem változtattak, a műszakpótlékot is csak kevés helyütt emelték. A munkáltatóknak egy kisebb része egyáltalán nem lépett túl az alapbér kötelező bruttósításán. A különféle bérformák közül elsősorban a teljesítménybérek bruttósítása okozott gondot a vállalatoknak. A kérdés az volt, hogy a havonta és személyenként eltérő teljesítmények díjazását menynyiben változtassák meg ahhoz, hogy a dolgozók nettó keresete is megmaradjon, ösztönző erejéből se veszítsen ez a bérforma, s a vállalat se lépje túl bérfizetési lehetőségeit. A legtöbb helyütt úgy látták, hogy ezt csak a teljesítménybérek egységes emelésével nem tudják igazságosan megoldani, mert minél többet keres valaki, annál több adót fizet. Ezért más ösztönzőket is számításba vettek. A változások nyomán a legtöbb munkahelyen érzékelhetően megnőtt az alap-, illetve a törzsbér aránya a kereseteken belül. Egyrészt azért, mert a bruttósítás során több, hatásában ma már csak formálisnak számító pótlékot alap béresítettek, másrészt viszont a vállalatok egy része tudatosan törekedett az alapbér súlyának növelésére, s ezzel együtt a munkakövetelmények pontosítására. Az ABMH szakembereinek eddigi tapasztalatai szerint a vállalatok nagyobb részénél biztosítottak a források a felemelt bérek kifizetéséhez. Több költségvetési intézmény jelezte viszont, hogy náluk kevés a központilag rendelkezésükre bocsátott pénz a bruttósításhoz. A szakszervezetek információi szerint azonban Várhatóan ennél szélesebb körben okoz majd gondot a felemelt bérek kifizetéséhez szükséges fedezet előteremtése. A szakszervezetek emellett más, az adózásnak a dolgozók egyes rétegeit kedvezőtlenül érintő hatásaira is felhívták az illetékes állami szervek figyelmét. Így például az adóelőlegek havi befizetésének rendje hátrányosan érinti azoknak a munkahelyeknek a dolgozóit, ahol a munka jellegéből adódóan hullámzó, szezonális a teljesítmény. Nekik ugyanis a néhány jól fizető hónap álatt olyan magas adóelőleget kell befizetniük, ami a szerényebb hónapokat is figyelembe véve összességében meghaladja egész éves adókötelezettségüket, viszont a többletet csak a következő év elején kapják vissza. Hasonló problémaként jelentkezik ez azoknál is, akik év közben mennek nyugdíjba. A munkáltatóknak havonta kötelességük tájékoztatni a dolgozókat arról, hogy az adott hónapban mennyi adóelőleget kellett befizetniük. Ezt a számfejtésben a havj fizetéssel és az azt terhelő egyéb levonásokkal együtt egy erre a célra, személyenként rendszeresített úgynevezett kísérőlapon tartják nyilván, amit a dolgozó magávál visz, ha munkahelyet változtat. A bérszalagon ezután mindig külön fel kell tüntetni az adóelőleg összegét. nulókon kívül kik részesülhetnek, illetve részesülnek még gyermekétkeztetésben stb. Részt vállalnak természetesen a nagykátai népi ellenőrök a központi és a megyei NEB által' folytatott vizsgálatokból is, ezekről azonban majd a megyei testület munkaprogramjának ismertetésekor szólunk. Sole gondolatébresztő megállapítás hangzott el a tegnapi ülésen Sipos Pálnak, a Nagykátai Építőipari Szövetkezet műszaki vezetőjének ügyében is. A közérdekű bejelentés alapján olyan helyzetre derült fény, amelynek ismerete másutt is okulásul szolgálhat. Sípos Pál a műszaki vezetői munkaviszony mellett kisipari engedélyt is kapott a szövetkezet vezetőségének hozzájárulásával 1983-ban, de azzal a-megkötéssel, hogy kisiparosként „tevékenységét a műszaki vezető munkaidőn kívül végezheti és azoknál a vállalatoknál és intézményeknél, amelyekkel a szövetkezetnek kapcsolata nincs”. Ezt a kikötést azonban — a vizsgálati jegyzőkönyvek tanúsága szerint — sem a szövetkezet elnöke, sem a kisiparosként dolgozó műszaki vezető nem tartotta be. A tá- piószentmártoni rendőrlakás felújításán, a tápiószecsői postahivatal és a jászberényi II. számú bölcsőde munkálatai között például megtalálható volt a szövetkezet és a műszaki vezető — mint kisiparos — vállalkozása is. Természetesen ez a furcsa gyakorlat a találgatások és feltételezések egész sorára ad-' hat alkalmat. Nem lehet tudni például, hogy ilyen esetekben a legjobban fizető munkafázisokat Sipos Pál műszaki vezetőként a szövetkezetnek vagy kisiparosként önmagának tartotta-e meg. Ez a kérdés már csak azért is felvetődik, mert kisiparosként — ahogy mondani szokás — vastagon fogott a ceruzája, emiatt a felvett pénzekből már vissza is kellett fizetnie. A Nagykátai NEB elnöke felhívást intézett az Építőipari Szövetkezet elnökéhez a törvényes állapot helyreállítására, és kezdeményezte a műszaki vezetői és a kisiparosi munka összeférhetetlenségének a megállapítását. Most a testület kíváncsian várja, hogy a szövetkezet vezetősége milyen választ ad a NEB-elnök levelére. Cseri Sándor Váltcizatlasi határidő - emelkedő költségek A döntésre egyelőre várni kell Valaha az ország apraja és nagyja fogott össze, hogy a Naszály lábánál felépítsenek egy gyárat, amit akkoriban úgy emlegettek: DCM. Azóta eltelt majd egy emberöltő, s időközben a gyár új nevet kapott. Manapság a Cement- és Mészművek váci gyáraként beszélünk róla, de ez mit sem változtat a tényeken — az 19S3- ban felavatott cementgyár mára Igencsak megkopott, elöregedett. Igaz, ez nem egyik napról a másikra következett be, amit mutat az is, hogy a korszerűsítés szükségességét már a 70-es évek végén emlegették a szakemberek. Ám mindebből, azaz a rekonstrukció gondolatából nyilván az akkori idők ugyancsak súlyos gazdasági problémái miatt — csak mára lett valóság. Bár nem egészen olyan, amilyent az öreg gyár korszerűsítésében illetékesek eredetileg elképzeltek.. „ Az építésügyi tárca VII. ötéves tervének legnagyobb beruházása ugyanis a tervezettnél lassabban bontakozik ki. Az elmúlt év elején megkezdett munkák ma még igencsak kevés látványos eredményt produkáltak, s azt is olyan területen, amely nem érinti szorosan a technológiai berendezések korszerűsítését. Pedig a határidő, 1990. december 31., vészesen fenyeget. Ma már joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a hátralévő 35 hónap vajon elegendő-e ahhoz, hogy az eredetileg meghatározott időpontban valóban meginduljon a váci gyárban a környezetet jelentős mértékben kímélő, energiatakarékos, a korábbinál több cementet produkáló technológiával a munka? Mert mindabból, amit a rekonstrukció célkitűzései megjelöltek, csupán a nyersanyagtároló nyolc keretállása készült el egyelőre fiég titok... Azt firtatni, hogy mindezért, a sokmilliárdos beruházás késedelmes megindításáért valójában ki a felelős, nem érdemes. Hiszen azok, akik a legérintettebbek, a kívülállóhoz hasonlóan értetlenül nézik, várják, hogy végül is mi lesz. Válaszként hosszú hónapok óta csak annvit kaphat a kíváncsi ember: milliárdokról lévén,szó érthető, ha a döntésre jogosultak megnézik, mire is költik a pénzüket. Csakhogy — mivel a költségeket több forrásból finanszírozzák — e jogosultak köre igen széles. Idáig azonban csak a Világbank felé mutogathattak a cementipariak. Hónapokig húzódott a pályázati kiírás jóváhagyása, majd amikor azt elfogadta a bank, úgy tűnt, sínen lesz minden. Pintér Sándor; a DCM igazgatója december közepén már egészen derűsen beszélt arról, hogy néhány héten ■ belül meglesz a végleges döntés, kiderül végre, ki szállítja majd az új gépeket, berendezéseket, Ám úgy tűnik, reményei ismét hiú ábrándnak bizonyultak : — Részünkről megszületett a döntés, bár az, hogy ki a tendergyöztes, egyelőre titok — mondja. — Értékeltük már ugyan a pályázatokat, de néhány részletkérdésben további adatokat kértünk az öt versenyző cégtől. Ezért egyelőre nem tekinthetjük véglegesnek a döntést. Arról nem is beszélve, hogy a Világbank illetékesei korábban azt mondták, ha legalább 10 százalék különbség lesz egy-egy ajánlat között, akkor rövid idő alatt náluk is jóváhagyják a döntésünket. Erre — ma már nyilvánvalóan — nem számíthatunk, hiszen az árajánlatok közötti minimális, 3—4—5 százalékos differencia arra késztetett bennünket, hogy ne csupán az árakat, hanem más szempontokat is mérlegeljünk. Ám az, hogy a Világbank a mi álláspontunkat miképp értékeli, az leghamarabb februárban derülhet ki. Ami azt illeti, mondhatnánk, jobb később, mint soha. Ha késéssel is, de hozzájuthat a DCM azokhoz a dollárokhoz, amelyekből majd valamelyik pályázó technológiáját megvásárolhatja. Csakhogy ami a most már minden bizonnyal megnyíló világbanki forrást illeti, van okunk némi aggodalomra: Fele Idő alatt — Az eltelt idő alatt jelentős mértékben megdrágult a beruházás — állapítja meg Sauer Emil, a Cement- és Mészművek központjában működő s a DCM rekonstrukciójában közreműködő beruházási iroda vezetője. — Egyelőre csupán relatív költségnövekedésről beszélhetünk a dollár, illetve a forint leértékelése miatt, de ahogy múlik az idő, sajnos egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a lebontásra ítélt, de továbbra is működő gyártósor állagfnegóvására fordított pénz is többletköltséget okoz majd... Százhalombattai megrendelésre Az ólommentes benzin gyártásához szükséges különleges készülékeket készítenek a Vegyép- szer salgótarjáni gyárában a Százhalombattai Kőolajipari Vállalat megrendelésére. Várható ugyanis, hogy a környezetvédelem érdekében mind több jármű igényel majd ilyen hajtóanyagot. Ennek feltételeit kívánják megteremteni a százhalombattai üzemben. Pedig ' a DCM rekonstrukciójára fordítható pénzforrások e kiadások nélkül sem voltak, bőségesek. Ha ehhez hozzászámítjuk a beruházást idén terhelő 18—20 milliós általános forgalmi adót, bízvást állíthatjuk: nem rózsás a kép. S Pintér Sándor és Sauer Emil további gondokkal hozakodik elő: — Ha papíron még nem is közölték velünk, ma már bizonyos, hogy az ez évre ütemezett 900 millió forint fix járadékos állami alapjuttatásnak csupán az egyharmadával számolhatunk — mondja a beruházási iroda vezetője. — A beruházások visszafogása, a fejlesztésre fordítható összegek csökkentése ugyan nem végképp fosztott meg bennünket ettől a pénztől, hiszen a következő években már megkapjuk a hiányzó 600 milliót, de pénz hiányában az idénre tervezett munkák jó részét át kell .ütemeznünk a beruházás utoló két évére. — A cél az lenne, hogy minél hamarabb fejezzük be a rekonstrukciót, főképp a költségek csökkentése érdekében — magyarázza Pintér Sándor. — Ezzel szemben a döntés elhúzódása, újabban pedig a források ideiglenes szűkülése miatt szembe kell néznünk a ténnyel: amit valaha négy év alatt szerettünk volna megvalósítani, arra alighanem legfeljebb két évünk marad., , . . Hogy e felére csökkent kivitelezési időnek az építési vállalkozó, a 31. Számú Állami Építőipari Vállalat hogyan tud eleget tenni, ma még kérdéses. Pintér Sándor mindenesetre úgy véli, hogy a hagyományosnak tekinthető ötnapos munkahét, a napi nyolcórás munkaidő valószínűleg nem lesz elegendő ahhoz, hogy az egyelőre változatlanul 1990. december 31-re tervezett határidőre befejezzék a DCM rekonstrukcióját. A 31-es ÁÉV vezetői bizonyára hasonlóképpen vélekednek. Nem csoda hát, ha már most keresik a szerződésmódosítás lehetőségeit. Kockáztattak — Február 4-én ülünk le megbeszélni, mit és hogyan tudunk módosítani — mondja Sauer Emil. — A 31-es ÁÉV természetesen szeretné, ha az árakban és a határidőben egyaránt engedményeket tennénk. Mi viszont azt mondjuk, hogy amikor a verseny- tárgyaláson elnyerték ezt a munkát, vállalták a vele járó kockázatot is. Tudjuk, hogy náluk ez csak egy beruházás a sok közül. Számunkra viszont ez az egyetlen, a legfontosabb. Természetesen igyekszünk, hogy kölcsönösen előnyös megoldást találjunk, de az biztos, hogy nagy engedményeket — éppen azért, mert ma még nem tudjuk, hogy a továbbiakban mennyi nehézséggel, buktatóval kell szembenéznünk — nem tehetünk. Egyelőre ugyanis — a döntés elhúzódása s az állami alapjuttatás átütemezése ellenére — a rekonstrukció befejezésének határideje változatlan. Mindehhez csak annyit érdemes hozzátenni, hogy a cél a korszerű, a környezetünket minimálisan szennyező, a jelenleginél lényegesen kevesebb energiával működő új cementgyár felépítésének szándéka is változatlan. De a hogyan, a megvalósítás mikéntje a napok, hetek múlásával egyre több kérdést vet fel... Fató Zsuzsa
