Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-25 / 20. szám

1988. JANUAR 25., HÉTFŐ 5 Tv-FIGYELŐ' ApaSZÍV, Valaki összeszám­lálta, hogy egyetlen héten ti­zenegy új sorozatot indított a televízió. Ügy látszik tehát, hogy most van a nagy neki­buzdulások ideje, s ezekben a napokban érik be a különféle szerkesztőségek és dramatur­giák korábbi kezdeményezései­nek a gyümölcse. Ami a szépirodalom — sőt, azon belül is a mai magyar dráma és próza — Szabadság téri bábáit illeti, nos, ők sem tétlenkedtek, mert egymás után két, többé-kevésbé új fo­lyóiratuk indult el a maga út­jára. Az egyik a Kortársaink képernyője, amely a beharan­gozás szerint a színműírók ké­pes-hangos fóruma lesz, a má­sik pedig az Űj nyitott könyv, amely a prózisták köteteit igyekszik majd népszerűsíteni. Az előbbi felcím alatt bemu­tatott Vészi Endre-darabot. A lepecsételt lakás című históriát már — kénytelen-kelletlen — elmarasztaltuk ebben a rovat­ban, ám amikor az utóbbi vál­lalkozásról kell szólni, vidá­mabb jelzők kívánkoznak a papírra. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ez a mutatvány tényleg másnak — mozgalma­sabbnak, izgalmasabbnak — ígérkezik, mint amilyen az elődje volt, s ráadásul azért is, mert bemutatkozása alkalmá­val egy olyan átiratot láthat­tunk, amely a szó legszorosabb értelmében véve a tilos stemp- lit viselte magán mindeddig. Ez a bizonyos, dobozba zárt feldolgozás Mesterházi Lajos­nak az Apaszív című regényé­ből készült még valamikor az 1970-es évek elején. Szó se róla, az a képzelet­beli író, akit újból és újból re­gényének áthangolására szólí­tanak fel a könyvkiadó gyor­san változó szakemberei, tény­leg egy olyan történet közepé­be csöppen, amelyben csak úgy röpködnek az ötvenes évek közismert alakjainak a nevei meg" azok a jeles dátumok, amelyek születésnapokat, a ho- zsannázás nagy-nagy alkalmait jelölik, de hát mindez egy szellemes író tollából fakadt, aki jogos keserveit — egy egész ország politikai megesa- latását — egy keserű humorú szatírává tudta szublimálni. Ügy kiáltja el ebben a művé­ben a fájdalmakat Mesterházi, hogy közben folyvást odaka­csingat az olvasóra, nézőre: lám-lám, még egy ilyen kifor­dított világban is lehet élni. sőt, túl is lehet evickélni azon. Csak hát úgy, ahogyan azt az a Sinkovits Imre által pompá­san megelevenített íróféle te­szi, tehát meggörbült derékkal, megroppantott — többszörösen és súlyosan megroppantott — gerinccel. Azért is, mert tényleg jó iro­dalmi alapanyag szólalt meg a remekül összeválogatott szí­nészcsapat ajkain, de azért is, mert ez a mutatvány vala­honnan a sírból kelt életre a maga fekete-fehér ósdiságával. Történetek. Három kicsi je­lenetet fűzött koszorúba Radó Gyula rendező Tanulságos tör­ténetek címmel a mai lengyel irodalomból. A legvégükön megcsavarintott anekdotácskák ezek, amelyekben a slusszpoé­nig csak a párbeszédek sza­vai röpködnek, és tényleg csu­pán a lezárásuk indokolja, hogy ugyan mivégre ágáltak annyit a színészek. Megeshet, a szerzők erede­tileg nem ennyire földhözra­gadtan hétköznapi tálalást ál­modtak meg, hanem valami­féle emelkedettebb, stilizáltabb előadásra számítottak, de hát az a modor, amely ezt a bu­dapesti változatot jellemezte, bizony híján volt minden ilyen többrétűségnek. Már csak azért is, mert a közreműködő színészek a maguk megszokott módján kabarézgattak, egyi- kük-másikuk a túlgesztikulálás csúnya hibáját is elkövetve. A bizonyítvány ilyenformán egy gyönge közepes, azzal a kiegé­szítéssel, hogy így nemigen le­het megszerettetni a kortárs irodalmakat. Akácz László A középkori lovagoktól az UFO-kig Ablakot nyitva a nagyvilágra Dunaharaszti község felszabadulásának évfordulójához kapcsolódóan, szép hagyományként, minden esztendőben, január végén emlékeznek meg névadójukról, Baktay Ervinről a helybeli gimnáziumban és vízügyi szakközépiskolában. A neves orientalista ennek a településnek a szülötte. Mióta az oktatási intézmény fölvette Baktay Ervin nevét, kitartóan és lelkesen ápolják az ott tanítók és tanulók a tudós emlékét. Az iskolában Baktay-emlékbizottság működik, s tavaly, az intézmény fennállásának negyedszázados jubileumán megala­kították a Baktay Béketársaságot is. A középiskolában ta­nulók szüleiből, az itt oktató pedagógusokból, az itt dolgo­zókból, a község lakóiból, volt Baktay-tanítványokból és kü­lönféle munkahelyi kollektívák tagjaiból álló csoport évente emlék- és békenapot rendez — az utóbbit hangversennyel összekötve. Szerveznek kirándulásokat és politiológiai előadá­sokat. Tavaly, a huszonöt éves évfordulón azt is tervbe vet­ték, hogy Nehru-békeszobát hoznak létre, ahol állandó kiál­lítás lesz India és a nemzeti felszabadító mozgalmak történe­téből. A Baktay Béketársaság tagjai pedig egyszeri alapító­díjat fizetnek, s ebből, valamint a hangversenyek bevételé­ből India-békealapítványt hoznak létbe, amelynek kamataiból háromévente két-három diák egy egy felnőtt Indiába utazik, ahol a feladatuk Baktay India-szeretetének ápolása lesz. A békekövetek mintegy nyolcvanezer forint értékben aján­dékot visznek majd magukkal, a szegény sorsú indiai diá­koknak. Nem lehet kudarc Eddig az előzmények. S most nézzük, egy esztendő el­teltével mi valósult meg a na­gyon szép elképzelésekből. A hét végén megrendezett Bak­tay-emléknapot használtuk föl arra, hogy sorra kérdezzük az érdekelteket, mi is történt Dunaharasztin egy év alatt? — Sajnos, nagyon nehezen gyűlik a pénz az alapítvány­ra — sóhajtott föl gondterhel­Dr. Puskás Ildikó Indiáról mesél a diákoknak. (Csécsei Zoltán felvételei.) Pest megye történetéből Változást hozó esztendők ten dr. Bokori István, a kö­zépiskola igazgatója. — Picit mintha megrekedtünk volna, mert mindössze harmincezer forint van a kasszában. A hangversenyek megrendezése is nehézségekbe ütközik, mert a község művelődési háza olyan rossz állapotban van, hogy egyszerűen nem alkal­mas erre a célra. Persze nem olyan fából faragtak bennün­ket, hogy belenyugodjunk a kezdeti kudarcba. Sorra meg­keressük a környező vállala­tokat, és minden bizonnyal sokat meg tudunk majd győzni elképzeléseink hasz­nosságáról és szépségéről, valamint arról, hogy az anya­gi támogatással igazán nemes célt szolgálnának. A jelenlegi nevünk egyébként Baktay Béketársasági Kör. Most van folyamatban az engedélyezte­tési eljárás, amely után majd — szélesebb jogkörrel — egyesületként működhetünk. Az iskolában — ugyancsak új kezdeményezésként — ta­valy alakult meg a tudomá­nyos és politikai vitakör, ahol három szekcióban együtt dolgozik tanár és diák. Azóta már lezajlott néhány sikeres program. Ezekről először dr Puskás Idikóval, a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem tanárával, a Baktay Béketársasági Kör elnökével beszélgettünk: — Havonta egy nap tanítá­si szünet van az intézmény­ben. Ilyenkor vagy békenapot tartanak, vagy a tudományos és politikai vitakör rendez­vényeire kerül sor. Így vezet­tem már itt Indiáról szekciós programot, igen nagy érdek­lődés mellett. — Kezdetben a mesés, tá­voli ország izgatta elsősorban a gyerekek fantáziáját, ami egyébként teljesen érthető — szólt közbe a tanárnő férje, dr. Simon Róbert, a Magyar Tudományos Akadémia orien­talisztikai kutatócsoportjának munkatársa —, de aztán mind több lett a mai helyzet­tel foglalkozó, lényegre törő kérdés. Hipnózis és delfinek — A diákok nagyon komo­lyan veszik a Baktay Béke­társaság célját és hisznek is eszmerendszerében — szögez­te le dr. Puskás Ildikó. — Ha közülük csak néhánynak si­kerül eljutnia Indiába és megismernie az ottani való­ságot, egy egész életre gaz­dagodhatnak általa. A tudományos vitakör egyik vezetője Horváth Pál- né, matematika—fizika—szá­mítástechnika szakos tanár, aki azt hangsúlyozta, hogy a vi­takör önképzőköri jelleggel működik, amelynek az a cél­ja. hogy a gyerekekben rejlő különféle érdeklődési irányok a felszínre kerüljenek. — Nem biztos, hogy ez az érdeklődés az iskolához kö­tődik, de az egyáltalán nem baj — magyarázta. — Leg­utóbb például azt mondtuk a tanulóknak, hogy bárki bármilyen témáról tarthat előadást. Először hitetlenked­ve kérdezgettek, hogy szó szerint érthetik-e a hallotta­kat, aztán belevetették magu­kat a fölkészülésbe. Tizenegy előadás hangzott így el. Volt, amelyik a halakkal, egy másik a hipnózissal, egy újabb az UFO-kkal vagy éppen az orchideákkal, ismét egy a heavy metallal foglalkozott. Akadt olyan kislány, aki a delfinek életéről szedett ösz- sze számos érdekességet, két diákunk pedig Bruce Lee-ről és az önvédelmi sportokról tartott „székfoglalót". A ta­nítványok fölkérése alapján a pedagógusok is „mikrofon elé léptek". Így hallhattak az érdeklődők fejtegetést az álomról, a torinói lepelről, Egyiptomról, a középkori lo­vagok életéről és az atom­reaktorról. Testnevelő taná­runk a kung-furól beszélt, és az előadást bemutatóval is összekötötte. A rendezvény számos olyan tapasztalattal szolgált a pe­dagógusok számára, amelyet későbbi munkájuk során ki­Dr. Bokori István igazgató nem csügged. válóan tudnak majd haszno­sítani. Erről szólt a tanárnő, hiszen olyan fiatal is tartott itt előadást, aki évről évre csak átcsúszik a következő osztályba. Most azonban na­gyon jól szerepelt a nyilvá­nosság előtt, igazolva, hogy mindenkiben vannak érté­kek, csak föl kell azokat fe­dezni. S bár mint mindenütt, itt is a tanulás a legfonto­sabb, a vitakörök által és se­gítségével a diákság jobban megismeri a minket körülve­vő világot, mint egy-egy tanórán. Tudom, mi a háború Vrspringer Edina, a gimná­zium és Ragány Albert, a vízügyi szakközépiskola ne­gyedikes tanulója, a béketár­saság diákvezetői is azt em­lítették, milyen jól érezték magukat a békenapon, ami egészen új és más volt, mint minden eddigi rendezvény. Szokatlan dolog, hogy egy középiskolás valamilyen bé­ketársaság tagja legyen. Ter­mészetes tehát a kérdés, hogy miért. — Szerencsére mi békében élünk, és igazán talán nem is tudjuk, mit jelent annak a hiánya — gondolkozott el Albert. — Azt azonban tud­juk filmekből és könyvekből, hogy mi a háború. Számomra talán az a legborzasztóbb, amikor egy gyerek elveszíti a szüleit. Ha csak ezt végig­gondolom, máris átérzem a béke nagyszerűségét, jelentő­ségét. Az éhezés, az emberi nyomorúság láttán elfog a tehetetlenség érzetéből fakadó düh, és éppen ezért szeret­nék a magam szerény eszkö­zeivel segíteni a rászoruló­kon, megakadályozni, hogy mások is hasonló helyzetbe kerüljenek. Barits Lászlóné szakszerve­zeti főbizalmi, matematika­fizika és Cul József történe­lem-művészettörténet szakos tanár, a Baktay-emlékbizott­ság titkára is azt fejtegette, hogy mennyivel többet ér mind pedagógiai, mind embe­ri oldalról az az idő, amelyet tanórán kívül töltenek együtt a tanítványokkal, hiszen job­ban megismerik egymást. Egy-egy ilyen oktatás nélküli napon szerzett tapasztalatok után más szemmel látják diákjaikat és olyan értékeket fedezhetnek föl bennük, amelyek egyébként minden bizonnyal rejtve maradtak volna. Ez segítséget nyújthat a gyerekek pozitívabb meg­ítéléséhez, pályaválasztásuk orientálásához is. Mintegy kiegészítve az ed­dig hallottakat, Farkasné Já­nos Zsuzsa, a pedagógus KISZ-alapszervezet titkára, biológia-földrajz szakos tanár az országjáró diákkörről be­szélt. Voltak már a környe­ző országokban s az olaszul tanuló gimnazisták — csere- kapcsolat keretében — Olasz­országba készülnek. A bel- és külföldi kirándulások eltér­nek a megszokottól, mert a túrázás mellett bővíthetik történelmi, irodalmi és ter­mészettudományos ismeretei­ket is. S minden egyes, is­kolán kívüli közös megmoz­dulás követendő célja: abla­kot nyitni a világra oly mó­don, hogy az nyíltságra szoktassa a felnövekvő gene­rációt, és megtanítsa őket az őszinte érvelő politizálásra is. Körmendi Zsuzsa Korábban ezen a helyen már szóltunk a Pest megyei pártbizottság kezdeményezé­séről, amely szerint füzet formájában sorozatban jelen­teti meg Adalékok Pest me­gye felszabadulás utáni törté­netéhez címmel azokat a ta­nulmányokat, amelyek doku­mentumokra támaszkodva megmutatják a megyében végbement politikai, gazdasá­gi, társadalmi változásokat. A kötetek szerzői történészek, tanárok és kutatók, akik az 1945 utáni esztendők feltárá­sával foglalkoznak, s akik ta­nulmányaikkal járulnak hoz­zá napjaink jobb megértésé­hez. A kötetek szerkesztője Sándor Gézáné, felelős kiadó­ja Nagy Sándorné, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára. A most megjelent második füzetet Izsák Lajos és Somlyai Magda lektorál­ta. A szerzők: Gács András- né, Szabó Imre és Szabó Jó­zsef, mindhárman kitűnő is­merői Pest megye felszabadu­lás utáni történelmének. o Gács Andrásné A népi de­mokratikus agrárátalakulás kezdetei Pest-Pilis-Solt-Kis- kun vármegyében — különös tekintettel a Magyar Kommu­nista Párt szerepére 1945—46. című tanulmányában összegzi a földosztás és az agrármoz­galmak történetében végzett kutatásait. (Csak zárójelben jegyzem meg: miért ez a szakmailag kifogástalan, de borzasztóan hosszú cím, hi­szen nem kell mindent el­mondani a címben. Ha pél­dául a tanulmány címe csak annyi volna, hogy Agrárát­alakulás 1945—46-as években Pest megyében — jócskán ér­zékeltetné, hogy miről van szó. Alcímben lehetne jelez­ni, hogy főleg az MKP szere­pét vizsgálja, abból a szem­szögből nézi a helyzetet, hogy abban az időben mit tett az MKP az agrárreform végre­hajtásáért. Az írásból ugyan­is mindjárt kitűnik, hogy a megye neve más volt és a közigazgatás nagyobb terület­re terjedt ki, de mégiscsak a mai területen lévő helysé­gek dokumentumait elemzi, ami természetes is.) A földosztás végrehajtását a megyében népmozgalom kí­sérte, a parasztság forró hangulatú gyűléseken köve­telte a földosztást. A gyűlé­seket a kommunisták és a Nemzeti Baraszt Párt tagjai szervezték, a földigénylő bi­zottságokban ők voltak a kez­deményezők, hangadók. A szerző ismerteti a birtok- struktúrában végbement vál­tozásokat, hangsúlyozva, hogy az agrárnincstelenek és fél­proletár tömegek földhöz jut­tatásával csökkent ugyan az agrárszegénység aránya, de száma még mindig igen ma­gas. Ugyanis Pest megyében kevés volt a felosztható föld. Mindezt tetézte, hogy a me­gyének telepeseket is kellett fogadnia, hiszen a svábkitele­pítések miatt kijelölték a fo­gadásra, csakhogy a kitelepí­tettek listáján lévők még 1946-ban is a házukban lak­tak, s a nyakukra ültették az alföldi, a felvidéki telepese­ket, s ez bizony konfliktuso­kat okozott. A továbbiakban Gács And­rásné a tömegmozgalmakat vizsgálja, amelyek a föld megvédésére indultak, majd az újbirtokosok termelési és életlehetőségeit mutatja be, és megrajzolja — eredeti do­kumentumok alapján — a paraszti érdekképviselet meg­alakulását, s azokat a terve­ket, kezdeményezéseket, ame­lyek a megye mezőgazdasá­gának talpra állítására irá­nyultak, s amelyek élén a kommunista alapszervezetek álltak. 0 Szabó Imre Az iskolák ál­lamosításáért folytatott harc győzelme című írás szerzője. Ez egyben egy később meg­jelenő tanulmányának részle­te, de — gondolom, hogy így is — kerek egész, hiszen egy adott időszak dokumentumai­nak összefoglalása. Minde­nekelőtt azt a küzdelmet írja meg, amely az állam és az egyház szétválasztásáért folyt Pest megyében. Nem volt könnyű ez a munka, hiszen a megyében nagyon érvénye­sült a klérus befolyása. Az egyház igyekezett minden erővel megakadályozni a fele­kezeti nevelők szervezését, de még a tanulóifjúságét is. Az írás világos áttekintést ad az egész küzdelemről, ar­ról, hogy egyes járásokban, községekben milyen megmoz­dulások voltak, hogyan folyt a kemény, elszánt küzdelem. Végül is a tanulmányrész megállapítja, hogy az iskolák államosítása a megyében ke­mény küzdelmek árán sike­rült: a pedagógusok érezték a jelentőségét annak, hogy a földreform és a nagyüzemek államosítása után a demok­rácia harmadik követelése is megvalósult. Az akkori me­gye területén 629 alsó fokú is­kolából csak 241 volt állami, 37 középiskolából csak nyolc. Tehát az államosítás gyökeres fordulatot jelentett. 0 A legrövidebb írása a kö­tetnek Szabó Józsefé, aki azt vizsgálta, hogy a politikai irányvonal 1955-ös fordulata milyen hatással volt a megye politikai és gazdasági életé­re. E sorok írója 1955 szep­temberében vette át a megyei pártlap, az akkori Népújság szerkesztését, s nemcsak ta­núja, hanem szenvedő alanya is volt ennek a pártfordulat­nak. Érezte, hogy a szektás hibák visszatérésének milyen hatása volt főleg a pártszer­vezetekre. Szerencsére a me­gye politikai vezetése 1955 őszén Kádár János kezébe került, aki higgadt, türelmes vezetési módszereivel ellen­súlyozni tudta a felsőbb in­tézkedéseket. Szabó József ezt jól érzékelteti munkájában. Idézi a megyei pártaktívát, amelyen az SZKP XX. kong­resszusáról tartott beszámoló­jában Kádár János, a megye akkori első titkára különösen két dolgot tartott fontosnak a magyar kommunisták szá­mára. Azt egyik, hogy „Lenin nagy alakja, mely halála után a munkásmozgalom oly nagy kárára háttérbe szorult, a XX. kongresszus fényében is­mét jelentőségének teljes nagyságában áll az egész nemzetközi munkásmozgalom előtt." Másik az, hogy „hadat üzenve az elmélet terén el­harapódzott dogmatizmusnak és sablonos kezelésnek, idő­közben megváltozott helyze­tekre megállapított tételek gé­pies ismételgetésének, a mar­xizmus—leninizmus alkotó, mély elemzésének vetette alá a ma legégetőbb kérdéseit." Mindennek következtében a megyében a kétfrontos harc­nak voltak eredményei, s egyre jobban azok kerültek előtérbe, akik a változtatást akarták, s így segítették elő azt, hogy a párt végül is el­jusson odáig, hogy 1956 jú­liusában a Központi Vezető­ség ülésén leváltsa Rákosit, aki leginkább felelős volt az elkövetett hibákért. Az már más kérdés, hogy a gyorsan egymást követő eseményeket a KV júliusi határozata sem tudta igazán befolyásolni. Érdekes a kötet egész tar­talma. S nemcsak a pártokta­tásban részt vevőknek, a szakembereknek nyújt újabb ismereteket, hanem az olva­sóknak is, akiket érdekel a megye történelme. Gáli Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom