Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-19 / 15. szám

Kisiparosoknak Hitelesítés A monori KlOSZ-alapszer- vezet értesíti az iparosokat, hogy a naplófőkönyvek hitele­sítését 1988. január 20-án, szerdán az adőíelügyelőség a helyi KlOSZ-székházban vég­zi. A hitelesítés díjtalan, csu­pán azt a nyomtatványt hoz­zák magukkal az iparosok, amelyet 1987 novemberében a felügyelőség részükre megkül­dött, ugyanis ez tartalmazza az iparos adószámát, mely a hi­telesítéshez szükséges. A nap­lófőkönyvek a hitelesítés előtt a KlOSZ-székházban korláto­zott számban megvásárolha­tók. Rákos Mezeje Tsz Kiállítás A hagyományokhoz híven az idei nőnap tiszteletére is­mét kézimunka-kiállítást szer­veznek az ecseri Rákos Mezeje Tsz központjában. Természete­sen az ügyes kezű lányokon, asszonyokon kívül a férfiak is beküldhetik munkáikat a ki­állításra. A jelentkezési, illetve beküldési határidő február 25-e. I Madárbemutató A Hazafias Népfront Mono­ri Városi Jogú Nagyközségi Bi­zottsága és a Monori Galamb­tenyésztő Egyesület a korábbi évek hagyományaihoz híven a nagy érdeklődésre való tekin­tettel 1988. január 30—31-én kisállat- és galambkiállítást rendez a helyi művelődési központban. Ezen dísz- és haszongalam­bokat, baromfikat, madarakat és egyéb kisállatokat, macská­kat mutatnak be a kistenyész- tőfc. A bemutatóra várják a fel­nőtteket és a fiatalabb korosz­tályt is. ____________ Kultu rális program Ecseren kedden 17 órától autóvezetői tanfolyam. Gyomron 15.30-tól gyermek­torna a Pázmány úti óvodá­ban, 13-tól karate, az úttörő­házban 15-től a lövész, 16.30- tól a számítógép szakkör fog­lalkozása. Monoron a filmszínházban 18-tól: A betörés nagymestere (színes, szinkronizált francia bűnügyi film), 20-tól videó: Földre pottyant férfi (színes angol sci-fi). Vetélkedő a Szovjetunióról A nyertes csapat: Negyedi Henriett, Fiilöp Norbert, Méhes László, Szilágyi Kornél A . monori József Attila Gimnázium és Szakközépisko­la minden tanulója részt vett a házi Ki tud többet a Szov­jetunióról? vetélkedőn. Fel­adatlapot töltöttek ki, amely­nek kérdéseihez a Szovjetunió című folyóirat ismerete adott segítséget. Osztályonként a négy legjobb eredményt el­ért tanuló jutott a hét ele­jén megrendezett iskolai dön­tőbe. A gimnázium „B” épületé­nek színházterme volt a hely­szín, ahol a húsz csapat mint­egy 80 kérdésre adott választ a négy fő témakörből. A ve­télkedőt Csuha Jenőné törté­nelem-orosz szakos tanárnő vezette. A segítségére lévő zsűritagok voltak: dr. Simon Gyula igazgatóhelyettes, Pav­lyás István iskolai párttitkár, Kiss Attila KISZ-összekötő tanár és Verokné Virágos Éva tanárnő. A tanulók bebizonyították, mennyire jártasak a Szovjet­unió politikai, történelmi, földrajzi és sportéletéhen. Nemcsak napjainkról, hanem régebbi időkről is volt kér­dés. Amíg a zsűri az írásos válaszokat értékelte, Csuba Jenőtől egy magyar mondat pontos orosz fordításáért egy csomag röpít lehetett nyerni. A legjobb eredményt elért három osztály csapata jutal­mat kapott, a fődíjat, a tor­tát a lí/'C versenyzői nyerték el. A megyei döntőre a későb­bi időpontban kerül majd sor. Munkában a zsűri: Kiss Attila, dr. Simon Gyula és Verok­né Virágos Éva. (Kép és szöveg Péter László) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1988. JANUÁR 19., KEDD Gazdagabb választék húskészítményekből Start előtt a starterüzemben Vajon mire volt képes tröszti bábáskodás nélkül 1987-ben a ceglédi húsüzem? (Ök látják el egyébként a monori vonzáskörzet üzleteit is különféle húskészít­ményekkel.) Erre a kérdésre próbált meg választ adni a nemrégiben megtartott munkásgyűlés, amelyen kide­rült: a legkevesebb gondot éppen a szervezeti változás okozta. A lanyhulóban lévő állat- tartási kedv igencsak rányom­ta bélyegét az iparág egé­szére. Valamennyi vállalat a lehető legtöbb nyersanyag megszerzésére törekedett, s ez a vetélkedés — mint ínsé­ges időkben szokás — gya­korta sportszerűtlen eszkö­zökkel folyt. Annak ellenére, hogy a ceglédi gyár a jószá­gokért vívott csata kihívásai­ra némi késéssel reagált, vé­gül is sikerült a fölvásárlási terveket túlteljesíteni. Igaz, menet közben néhány környékbeli állattartó cég el­pártolt a ceglédi földolgozó üzemtől, de sertésből a terv­be vett 142 ezer helyett még így is 164 ezer darab gyűlt össze. Bővült a húskészítmények választéka, javult az alap­anyag megmunkálása és a végtermék minősége, ám en­nek dacára a kívánt 4720 tonna portéka helyett csupán 4430 tonna készült el. A kon­kurencia érezteti hatását. A belföldi piac helyzetké­pe meglehetősen bonyolult. A hosszú ideig .szénlírásként ke­zelt keretrendszer fellazulása, egyes húsfélékből a kínálati pozíció kialakulása, az ár­Föcifarsang ’88 Rangos kupát hirdetnek Monor városi jogú nagyköz­ségi KISZ-bizottság sport-mun­kabizottsága kispályás fociku­pát hirdet minden sportked­velő fiatal számára. A sport- rendezvény célja: a szabad­idő hasznos eltöltése, az egész­séges életmód kialakítása. Helye a jelentkező csapatok számától is függ, ennek pon­tosítása a nevezés alkalmával történik, illetve írásban való jelentkezés esetén erről — a nevezések beérkezése után — Vecsési labdarúgók tervei Folytatódik-e a diadalmenet? Ügy tűnik, egy új, ismét fel­felé ívelő korszakot nyit a hajdan jeles VSC Vecsésen a futball szurkolóinak tábora, a Pest Megyei Hírlap olvasói között nagyon sokan mint mondják, első pillantásra a sportrovatot veszik szem ügy­re, ha a lapot olvasni kezdik, Mit csinált a csapat? Ez volt a kérdés tavaly hétről hétre, mikor a VSC a tabellán még igencsak „földszintes” helye­zett volt. Ám az aggodalmas­kodók vigasztalódhattak, hisz a rossz varázs megszűnt. Akik a VSC-re voksoltak, jó lóra tettek. A ’87-es esztendő őszi idényében a labdarúgók meg­hozták a várt eredményt. A vecsési labdarúgók most a ta­bella legelején bizonyíthatnak már a tavaszi fordulókban. A jelenlegi örömmámort könnyen fokozhatják, hisz most akár „madarat fogathat­nak” a játékosokkal csakúgy, mint az őket patronálókkal. Persze a vásár kettőn áll, de elsősorban a játékosok „kezé­ben” a VSC sorsa, hogy „arany­lábú” megelőlegezett becene­vük, ne csak időleges legyen. Tudja, ez úgy tűnt, a remény­ség tizenegye, de edzőik még inkább, akik egy új, a régi di­csőséghez hű korszakot sze­retnének újjáéleszteni. Eddig törekvésük nem is volt hiába­való. S mindezt hazai gárdá­val, saját nevelésű, igazi sportszerető fiúkkal érték el. így lesz a folytatás is. „ven­dégjátékos” nélküli, mondják. Józanul mérlegelve. Edzők és játékosok tudják, a leendő e}- lenfél sem ül ölbe tett kézzel, ezért is a legkomolyabban ve­szik a felkészülést Vecsésen. A riválisok sora nem is cse­kély: Mende, Maglód, Albert­irsa. és még mások is köny- nyen az élre törhetnek, ha ... Mert a szerencse íorgandó, de a véletlenre nem lehet ha­gyatkozni, vallják Vecsésen egyhangúlag. A múlt szombaton délelőtt 10 órakor volt az első hivata­los összejövetelük. S ha esett, ha fújt, kezdetét vette a terv­szerű edzés. Méghozzá termé­szetközeiben, a sportpálya edzőgyepén és a salakpályán. Igen, a szabad ég alatt. Spor­tosan. Ide kívánkozik az is, hogy a pálya felújítását jó­kor elvégezték, s talán mert az időjárás is kedvez. A Fel- söbabádi ÁG. a vecsési Feri­hegy Mgtsz ajándékaként ka­pott pétisózás, az alapos ta­lajművelés. hengerelés oly­annyira jót tett a zöld gyep­nek, hogy ú;i korában sem volt szebb. Erre pedig nagy szükség van, hisz az idő sür­get. Uganis az 1988-as év a vendég járás éve lesz Vecsés labdarúgói számára. Tavasszal májusban három neves NSZK-beli csapatot lát­nak vendégül a vecsési zöld gyepen. Köztük Frankfurt csa­pata lesz az egyik ellenfél, ahol a neves magyar játékos, Détári is labdába rúg. A há­rom külföldi vendégcsapat fo­gadása mellett még jeles ha­zai esemény színhelye lesz a pálya, igaz, az már a nyár eleji, június—júliusi sportese­ményeket gazdagítja, amikor is a Veszteg Kupa rendezvény házigazdája ezúttal Vecsés lesz. A Veszteg Kupát, mint ismeretes. 1987-ben — igaz, nehéz küzdelmek árán — Ül­lőn a Vecsés hódította el. En­nek a győzelemnek megvédés­sé vagy elvesztése lesz a tét, de akár pro, akár kontra, az eseményre, eseményekre mél­tó a készülődés. Ám mind­ezeknél sürgetőbb a felkészü­lés az ausztriai meghívás miatt. Az 1987 nyarán vendé­gül látott osztrák csapat, a Bécs-Párma — akiket Vecsé­sen akkor a VSC 5-3-ra győ­zött le — 1988 februárjában rendezendő kétnapos teremfo­ci vendégjátékra hívta meg Vecsést. A meghívást a VSC vezetősége elfogadta, így Bécs- be, a villámtorna-mérkőzés- re, egy ifi és egy felnőtt 17— 17 fős csapatával utaznak. Február 10-ig, az indulás napjáig nem sok idő van hát­ra, de a január 10-én, vasár­nap már megrendezett játékos- találkozón értesültek a fiúk a keménynek ígérkező, előirány­zott edzéstervről. Kedd. csü­törtökömként 17 óra a kezdés ideje. A 3 ezer méter futás, alig tizenhárom edzésnap után már 6 ezer 500 méterre nö­vekszik. Persze ez nem min­den. Egyéb taktikai gyakor­latok változatos gimnasztiká­val tarkítják a csapatmunkát. Ütemesen, a kedd, csütörtök, szombat, vasárnap, összessé­gében 17 edzésnapot jelent a Bécsbe indulás napjáig. Ott is szembe találják magukat hon­fitársaikkal is. a bécsi csapat­ban játszik a kiváló magyar Sarlós, Fekete, Rab. Ügy tű­nik. a szombat-vasárnapok időszerűségét jól kihasználva maid a szükséges felkészülés nem lesz kétséges. Mint Trasz- szer Lajos, a felnőttek edző­je jellemzi: — Van játékintelligenciája, van tartása a fiúknak. Szlahó Józsefnek, a VSC el­nökének bizakodó hangulata az edzőket lelkesíti. Az idei évet a reménység útjának ne­vezik. Az ifjúság helytállása Palotai Pál és Szalontai Atti­la edzői munkáját dicséri. Biz­tató a 86—87-ben leszerelt katonák visszaigazolása, akik gerince a csapatnak: Széli László, Mohácsi István, Török Imre. Más vidékre nősült Molnár Béla, mégis Vecsés színeihez hűen, ma is a csa­pat erőssége, Nagyfejed János csakúgy, aki a Maiévtől visz- szatért a VSC-be. Bajkó Jó­zsef 1985-ben lett hűtlen, a So­roksárra, a VOSÉ-be vitték, most ismét hazai pályán ta­lálja meg a helyét a jeleske- dők között. A grundról ke­rült be a csapat jelenlegi ka­pitánya, Földvári Tibor. Edző­je kiemelkedő személyiség­nek nevezi... És még sorol­hatnánk a neveket, nem csu­pán a felnőtt-, de az ifi- és ser­dülőcsapat jeleseit is. A legtehetségesebbek közül szinte biztosra sorolta az után­pótlást a felnőttcsapathoz a reménységeket Trasszer La­jos edző: Csőké Lajos, Siszler Zoltán, /Gösi Zoltán, Czipper András, Érsek Zsolt, Molnár László, Gonda Tibor, Czelócz- ki József, Gergely Ferenc, Ra­gó Ferenc. Vannak a végig hűek, s a visszatérők, mint Miskolczi Ferenc, aki nagy kör után tért vissza Vecsés- hez. Ez bizonyítja azt is, hogy a jelenlegi vezetés ért az if­júság nyelvén, olyannyira, hogy azok vállalják az igazi sportemberek életvitelének nem mindig könnyű feltéte­leit. Azt is. hogy a tőlük sokat váró edzők szava, utasítása előttük szent legyen. Így van hitele annak is. mi­kor ifj. Müller Béla, Prokov László, Szűcs Csaba, Zoltán László. Tóth Sándor, Molnár György, ifj. Maros Ferenc ne­vét az 1988-as év sportígére­teinek emlegetik, akikre épí­teni lehet. Fekete Gizella értesítést küldenek. Ideje: 1988. február. A résztvevők köre: amatőr játékosok ku­pája (férfi és női) és igazolt játékosok kupája. A verseny­ben mindenki a saját felelős­ségére játszik. Amatőr ver­senyzők a saját felelősségük­re játszhatnak az igazolt ver­senyzőkkel, ám az igazolt versenyzők nem szerepelhet­nek az amatőr kupában. A mérkőzéseken bárki részt ve­het, aki a versenykiírás sza­bályait betartja. A lebonyolítás módja a je­lentkezők számától függően — mint már említettük — egy vagy több helyszínen és kieséses vagy körmérkőzéses formában, illetve csoportos (osztott) körmérkőzéses rend­szerben történik. Külön kate­góriában díjazzák az igazolt játékosokat, valamint az ama­tőr férfi és női kupagyőztes csapatot. Díjazás: vándorkupa (kategóriánként) és oklevél. Nevezési díj: csapatonként 200 forint, amelyet a ver­senyző csapatok a helyszínen fizetnek be. Óvás a helyszí­nen. mérkőzés után legfeljebb 30 perccel, óvási díj: 100 fo­rint. Egyéb rendelkezések: fel­szerelésről minden csapat sa­ját maga gondoskodik (csak tornacipő!, mez — lehetőség szerint egyforma). A rendezők szándéka a Fo­cifarsang megrendezésével kettős: szeretnének nemes versengési lehetőséget és ak­tív kikapcsolódást biztosítani a résztvevőknek. valamint útjára indítani egy rangos kupát, amelyet évente ítél­nének oda a győzteseknek. Nevezéseiket a KlSZ-bizott- ság címére várják, legkésőbb január 30-ig (Monor, Kossuth L. u.). emelkedés és még sok egyéb tényező következményeként a helybeli gyár értékesítési mu­tatói elmaradnak a tervezet­től, főképp a sertéshús eseté­ben. Egyre nehezebbé válik a forgalmazás, s ezt jól szemlél­teti az a tény, amely szerint például húskészítményből a szűkebben vett ellátási terüle­ten túl, a megyén kívül kel­lett több mint ezer tonnát áruba bocsátani. A kereskedelmi határok ki­tágulása nem egyenlő, holmi istencsapással. Ellenkezőleg, bizonyítéka annak, hogy a ceglédiek lépést tudnak tar­tani a piaci változásokkal, no­ha a fogyasztók megnyerésé­ért dúló harc mindinkább erő­södik. Az exportmunka is meg­hozta a maga ellentmondását. A szerényen megfogalmazott tervhez arányítva jelentő­sen növekedett, míg az el­múlt esztendőkhöz viszonyítva csökkent a külföldre vitt áruk mennyisége. A kiviteli rubri­kába beírt szám 115 millió forintos exportot irányzott elő, lett belőle 186 millió forint. Ennek a nem is csekély több­letnek a forrása részben a túl- teljasített sertésfelvásárlás, és az. hogy — a szakma iróniá­jaképp — belföldi térségek­ben az elgondoltnál keveseb­bet tudtak belőle eladni. Az esztendő egyik érdekes­ségének mondható, hogy re­konstrukcióval és beruházás­sal elkészült az úgynevezett starterüzem, ami gyors érlelé­sül, félszáraz árukkal fogja gaz­dagítani a kínálatot. Jelenleg (január közepén) tart a pró­baüzemelés. Bár a pénzügyi mérleg még várat magára, de a rendelke­zésre álló adatok szerint a gyár teljes árbevétele 1,2 mil­liárd, a nyereség pedig több mint 60 millió forint lesz. 1987 dolgainak fölsorolásá­ból most már csupán egyva­lami maradt hátra, bár a gyár sorsának alakulása szem­pontjából ■ talán a legfonto­sabb. Egy hónapja sincs, hogy december 22-én a Pe- nomah aláírt egy 730 millió forintról szóló hitelszerződést a Budapest Bank Rt.-vel, ami a régóta beszédtémát jelentő és a Világbank támogatásá­val megvalósuló rekonstruk­ció alapfeltétele. A ceglédi munkálatok még ebben az év­ben elkezdődnek, s ha min­den jól megy, 1990-re be is fejeződnek. Eredményeként a helybeli gyár a szakma él­vonalába kerülhet. Ami az idei év elképzelé­seit illeti: a húsüzemiek kénytelenek számolni a fo­gyasztói árak emelésének kö­vetkezményeivel, a kereslet csökkenésével. Éppen ezért nem mellőzhetik a gyári ter­mékszerkezetnek a vásárlói igényekhez való igazítását, a piaci stratégia alapos átgon­dolását és az áruk minőségé­nek javítását. V. S. \ __ — - ^ Mnnnri anrnhirrlpfpQplí IVIUIIUI 1- KS\ ;C1 |J 1 vU 1IIIJUCX C d Cl\ • A Monoron két család részére alkalmas csa­ládi ház eladó. Érdek­lődni lehet: Pálinkás László. Monor. Thurr I. u. 13. Nagy tanyát vennék Monoron. villany szük­séges. Cím: Monor. Ybl M. u. 26. Bíró. __ E gy iker sportkocsi, jó állapotban eladó. Érdeklődni 17 óra után. Monor, Csokonai u. 42. HIRDESSEN A MONORI HÍRLAPBAN! Főkönyvelőt. SZTK ügyintézőt keresek, lehet nyugdíjas is. Víz-, gáz-, központi­fűtés-szerelők jelent­kezését várom. Mo­nor. Kossuth L. u 8 A. Tel.: 586. Monoron, Munkácsy u- 5. sz. alatt romos ház. 300 négyszögöles telekkel 300 ezer forin­tért eladó. Érdeklődni lehet: Deák F. u. 32. ISSN 0133—265L (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom