Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

3

1988. JANUÁR 2., SZOMBAT

Leltár az élelmiszerboltokban

(Folytatás az 1. oldalról.)

tésű háztartási kisgép. Folytathatnánk a nyelvészkedést, de szóljunk inkább arról, hogy a csokoládészeletek és a cu- korkászacskók megszámlálása, a mélyhűtött csirkecombok, aprólékok pontos mérlegelése sem kis munka.

láttunk mintegy száz darab kiszáradásra ítélt kilós kenyeret, melyet majd nyitás után leértékelve árulnak. Mint az áruház igazgatónőjétől hallottuk. arra számítottak, hogy a meghosszabbított nyitva tartás miatt ebből az alapvető élelmiszerből is nagyobb lesz a kereslet. Ám délután 3 óra után már szinte senki sem jött be az üzletbe.

A leltározást megelőzően az ún. ITJ-számrcnclszcrbe sorolja az árakat Vastag György né leltárelszámoltató és Krassainé Kubányi Ildikó főkönyvelő-helyettes.

Huszonheten dolgoztak.. . az új év első napján ebben az élelmiszer-áruházban, '.több* ségébem lányok és asszonyok. Az ünnepi' túlóráért 509 forintot kapnak, de aki akarja, szabadságra is átválthatja a túlmunkát. Folytatják a leltározást a következő két .napon is, de január 4-én reggel 6 órakor már biztos, hogy minden rendben a helyén lesz. s így fogadják az első vásárlókat.

Dunakeszin, a Vác és Környéke Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 55-ös számú

ABC-áruházában harmincán dolgoztak tegnap. Többségük nem helybéli lakos, hanem a .környékről jött vonattal, s mint mondták, a kalauznő meg is jegyezte, hogy a hajnali vonattal szinte kizárólag kereskedelmi dolgozókat szállítottak.

Szabó István, az ABC-áru- ház vezetője arról beszélt, hogy ez a leltározás egyúttal nagytakarítás is, hiszen mindent el kellett mozdítani a helyéről, s így alaposan rendet, tudnak rakni az üzletben. A gödöllőiekhez hasonlóan, itt is mindenki bejött dolgozni, akire számítottak. Január 3-án már tejet és kenyeret mérnek, hiszen mindig akadnak olyanok, akik egy kicsit szűkebben vásároltak a kelleténél. Január 4-én pedig megszokott hétköznapi forgalomra számítanak.

Budakeszin a község legnagyobb élelmiszer-áruházában, a 158-asban némi fenntartással fogadták érkezésünket, ami érthető is, hiszen annak ellenére, hogy az üzlet mind a 17 dolgozója talpon volt, akadt munka bőven. Ri- czu Jánosné, a bolt vezetője elmondta, hogy előző nap 500 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le, s a vásárlók türelmetlensége eléggé kifárasztotta a személyzetet, a többnyire fiatal családanyákból álló eladókat. Reggel öt órától este nyolc óráig — a nyitva tartás és a leltár egy részének felvétele ugyanis eddig tartott — kiélhették munkakedvüket. Elsején 9 órától pedig ismét.

— Azt hiszem, közülünk szinte senki nem mulasztott sokat szilveszter éjszakáján, mindenki a családja körében koccintott a pezsgővel. De ez így is volt rendjén, hiszen ma be kell fejezni, az új árgk felragasztását. A szeszes italok és a kávé kivételével szinte mindent átáraztunk, vagyis az áruknak mintegy 75 százaléka drágább vagy olcsóbb lesz harmadikétól — mondta a vezetőnő. A budakesziek vagy az idelátogató vendégek egy kicsit azért megkönnyítették a helyzetünket, hiszen még az esztendő utolsó napján is jócskán csökkentették a számadásba kerülő termékek mennyiségét.

— A dolgozók persze nem fogadták kitörő lelkesedéssel

a mai munkanapot, de a kötelesség, no, meg a feladat elvégzéséért kapott 500 forint sokat nyomott a latban — folytatta Riczu Jánosné.

Leánya, Agnes is a boltban dolgozik, s éppen a közelben kattogtatta az árazógépet, így őt is meghallgattuk: — Szerencse, hogy ma nem hajnalban kellett bejönnünk, mert így legalább néhány órát al- hattunk a családi buli után. Persze jó lett volna még pihenni, de ha már így alakult, akkor azt a néhány száz forintot kell számba venni, amit a munkáért kapunk.

Budaörsön egy kisebb élelmiszerboltot látogattunk meg, a 73-ast. A Kristóf Jánosné vezetése alá tartozó üzlet — csakúgy, mint az előbbi — a Nyugat-Pest Megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat boltja, ám itt csak hat dolgozóból áll a létszám, nekik kell megszámolni, illetve átárazni a temérdek árut. December 31-én a zárás után ők is bent maradtak, így a leltárfelvétel már megtörtént a múlt7 évben. Mégis be kellett jönniük reggel 7 órára, hiszen a vasárnapi nyitásra készen kell várni a vásárlókat.

— Természetesen nálunk sem örvendtek a dolgozók az év végi és év elejei nagy hajA fagyasztott áruk lemércse nagy figyelmet követel a két eladótól, Lados Józsefnétől és Hegedűs Mihálynétól.

(Vimola Károly felvételei)

Érrel olvastam

Beleszólást megváltó forintok

Hetek óta bogozgatom a mondatot: Márpedig aki odaadja a pénzét valamire, az nem szereti, ha más dönt helyette. Sportvezető szájából hangzott el, miután kifejtette, nálunk az elmúlt húsz esztendőben alaposán megváltozott az élet, a sport fönntartására fordítható pénzek főleg nem állami támogatásból származnak. Mit lehet eme nyilvánvaló igazságot tartalmazó mondaton bo- gozgatni? Kövessenek, hátha igazat adnak.

Ha nem állami támogatásból származnak a pénzek, akkor honnan? Mondjuk, vállalatoktól, szövetkezetektől. A vállalat, szövetkezét odaadja pénzét, érthető, hogy bele akar szólni a döntésekbe. Érthető? A bank is kíváncsi, mire költik adósaik a kölcsönkapott forintokat. Logikus? Hogyne. Olyasmire nem akar adni a bank. ami bizonytalanná teheti a kamatokkal megfejelt összeg visszafizetését. A támogató azonban nem befektet, amikor sportegyesületnek pénzt ad. A sportegyesület visz- sza többé nem adom alapon veszi föl a summát. Miért és mibe akar a támogató beleszólni? Hogyan készítsék föl, állítsák össze a csapatot? Ahhoz nem ért. Arra ott vannak a képzett szakemberek, az ő dolguk. A támogató legföljebb annyit tehet, ami döntésnek minősíthető, hogy mérlegeli, mire, kinek adja pénzét. Labdarúgóknak, kézilabdázóknak, kosarasoknak, atlétáknak, tornászoknak, vívóknak és így tovább a végtelenségig.

Ez is égy szál a bogban. Engem azonban nem ez izgat a legjobban. A beleszóló személye izgat. A vállalat, szövetkezet, mint olyan, képtelen beleszólni. Beleszólni mindig égy pontosan meghatározható személy szokott. Rendszerint tekintélyes külsejű úr, akit a sportoló fiúk. lányok jól ismernek, megkülönböztetett tisztelettel köszöntének, amikor útjába kerülnek. Ű adja a pénzt, ő akar beleszólni a döntésekbe. Ki ő? Elnök, igazgató., vezérigazgató. Honnan van neki pénze? Ez itten a fogas kérdés. A sport támogatására adott százezrek, milliócskák bizony nem az elnök, igazgató, vezérigazgató zsebéből származnak, hanem a vállalat, szövetkezet számlájáról. Igen, igen, azok a mi forintjaink, hiszen a vállalat, szövetkezet alkalmazottai vagyunk. S ugyanannyi joggal kérhetnénk beleszólást, mint az igazgató, elnök, vezérigazgató.

Bennünket a fiúk, lányok nem süvegeinek meg. Alig-alig kerülnek az utunkba. Mi a lelátón tapsolhatunk nekik, avagy szidha- juk, a teljesítményüktől függően.

Micsoda beszéd, jó, hogy nem megy az öltözőbe ezer ember, mert alkalmazottai a cégnek, amelyik támogatást ad. Elég, ha a vezető megy be, ö képvisel bennünket, mint mindenütt másutt. A bankban, külföldön, s akkor is, amikor onnan érkeznek delegációk. A végén még majd azt követelem, hogy valahányan legyünk ott a díszvacsorán: Képtelenség.

Csupa képtelenség. S az nem, hogy rendszerint az igazgató, elnök, vezérigazgató szimpátiája dönti el, milyen sportágat támogasson a cég? Amikor olyan igazgatója volt annak a vállalatnak, amelyiknek alkalmazottja voltam, aki a vízilabdát szerette, akkor azt támogattuk, noha sokan életükben nem láttak pólómeccset. A másik igazgató a birkózásért volt oda. Arra mentek a forintok, jóllehet, a legtöbbben a focit szerettük. Az állomány negyven százalékát kitevő nők sem ezt, sem az nem szerették. De ők is hol a birkózást, hol a vízipólót támogatták.

S akkor jött a következő igazgató. Semmiféle sportot sem kedvelt. Kiállt a szószékre, s azt mennydörögte ránk: a vállalat, mindannyiunk pénzét a továbbiakban nem fogjuk holmi vizipó'ósokra >ölteni, van annak helye ezer is. Fölragyogtak az arcok, tapsoltak a tenyerek. Ez az, ez kell nekünk. Én nem tapsoltam. Továbbra is a fociért voltam oda.

Kör Pál

OMNIA FÉRT AETAS

Adminisztrátor és eladó együtt dolgozik január elsején, hogy mielőbb végezzenek a leltározással.

tásnak, de nem teszi meg helyettünk senki. No, meg szerencsére ritkán van szükség az effajta teendőkre — mondta az üzlet vezetője,

— Elhiheti, nem irigylésre méltó a helyzetünk, hiszen annak ellenére, hogy az új árakhoz a segédleteket megkaptuk, néhány termék nem szerepel a sok száz oldalas listákon, s azokat, a külön árindex alapján még ki kell számolni, s aztán felragasztani a cédulát. Arról nem is beszélve, hogy jó pár termék árát a jegyzék megjelenése közben módosították, s ez tovább bonyolítja a dolgunkat — egészítette ki Barát István leltárellenőr.

Ügy tűnt, az új esztendő első napján főleg az ABC-k dolgozóit szólította el otthonról a kötelesség, hiszen Törökbálinton is egy viszonylag kicsi élelmiszerboltban találtunk szorgos kezű eladókat. Az ugyancsak a Nyugat-Pest Megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat fennhatósága alá tartozó 235-ös üzletben mindössze hárman dolgoznak, ám így is elkészülnek, mert a raktáron lévő termékek nagy része még dobozokban áll, így azok átárazása folyamatosan, a kirakáskor is megoldható, ugyanakkor a leltározást megkönnyíti ez a módszer. Turóczi Sándorné, a kis bolt vezetője elmondta, hogy a nagy karácsonyi vásárlási láz ellenére folyamatosan ki tudták elégíteni a vásárlók igényeit, szilveszterkor sem kellett hiányt szenvedniük a vendégeknek. Két munkatársa: Kiss Jánosné és Reitinger Péterné nyugdíjas alkalmazott, igazán vidáman sürgölődnek, ám erre szükség is van, hiszen az itt is megtalálható mintegy 700-fajta áru az esztendő első napjára biztosítja nekik az elfoglaltságot.

Bánsági Zoltán—Gál Judit

Mdíól új név szerepel a lap nyolcadik oldalán az ún. impresszumban (az újság azonosító adatait feltüntető sorok élén), felváltva egy másikat, melyet hosszú esztendőkön át megszokott az olvasó. Amint arról lapunk december 12-i számában tudósítottunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága, saját kérésére, érdemei, eredményes munkája elismerése mellett, nyugdíjba vonulására tekintettel, december 31-i hatállyal felmentette főszerkesztői tisztéből dr. Sághy Vilmosáét, Sági Ágnest. Az 1979-es évfolyamtól jegyezte főszerkesztőként azt az újságot, amelynek harminckét éven át, 1955- töl volt a munkatársa.

A szó szoros és nemes értelmében munkatársa volt a lapnak, mert nem akadt e harminckét évfolyam alatt olyan munka, feladat, teendő, melyet ne érzett volna a magáénak, amelyre azt mondta volna, nem az én dolgom, nem az én ügyem, nem az én teendőm. Amiben egyszerre érhető tetten a kötelességtudat vezérelte magatartás, a hit táplálta lelkesedés, a munka kínálta öröm óhajtása, a szolgálat hasznosságát mindenek előtt valónak tartó meggyőződés. Ez nem egyéni birtoka volt, hanem egy korosztálynak jellemzője, ám ö mégis úgy tett eleget ennek a jellemzőnek, mint akire személy szerint osztották ki a feladatokat, mint aki egyénileg felelős azért, ami nemcsak általa, hanem nevében is történik.

H áriáin ekét esztendönyi időhíd! S . benne, pillérekként, micsoda évek! Küzdelem az ellenforradalom eszmei maradványaival, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, az 1968-as gazdasági reform előkészítése ... Űjságíró munkatársként, rovatvezetőként, főszerkesztő-helyettesként ezekben az ideológiai és mindennapos gyakorlati harcokban ott van hű katonaként, s nemcsak tollal, szerkesztői munkával, hanem szerteágazó közéleti tevékenységgel, oktatói feladatok vállalásával is szolgálja az ügyet. Az ügyet, amelynek szolgálatába szinte egyszerre szegődött hírlapíróként és kommunistaként. Egyszerre volt elismerése a szerkesztői és a közéleti tevékenységnek, amikor 1979-ben a lap élére került, megkapva főszerkesztői kinevezését.

Sokat tett azért, hogy a Pest Megyei Hírlap az legyen, ami a neve. Pest megyei legyen, azaz egyszerre hű krónikája és kritikus

serkentője annak, ami a megyében lezajlik, s hírlap legyen, amely a szó mindenkori korszerű értelmében hírt ad a nagyvilág és a szűkebb haza minden fontos, érdekes eseményéről, történéséről, mindarról, ami megörökítésre érdemes. Ennek a szerkesztői felfogásnak a jegyében mennyi öröm és bánat, mennyi siker és kudarc, mennyi kis és nagy esemény került az újságlapokra. a ma már sárguló hasábokra, a majd holnap halványulni■ kezdő napi példányokba! Valami módon, valamilyen formában ott van ezekben az örömökben és bánatokban, sikerekben és kudarcokban, kis és nagy eseményekben az ő mindennapi munkája, küzdelme, élete is. Mennyi ez a rész? Fölösleges, mert megválaszolhatatlan a kérdés. az újságcsinálás, ahogyan a szakma nevezi munkánkat, a teljes kollektivitás műfaja. A kollektíván belül azonban, s ez a lényeg, ott volt és van az ő része is. S ott is marad. Ott marad, mert beleépült abba. amit a mai Pest megyének s a mai Pest Megyei Hírlapnak nevezünk.

Az Eklogák IX. könyvében írja Vergilius: Omnia fért aetas, azaz mindent meghoz a kor. S ez így igaz. Mindent meghoz a kor. Sikerek ízét, kudarcok köny- nyét, barátok szeretetét, ellenfelek tiszteletét egyaránt megadja. S megadja az elismerés olyan tanúsítóit is, mint a Rózsa Ferenc-dij, a Szocialista Magyarországért Érdemrend ... azaz a név ugyan eltűnt a mai nappál az impresszumból, ám ami az igazán fontos, a tett, a tettek serege nem tűnik el, mert maradandó lett, éppen azzal, hogy a cselekvő soha nem a maradandóságra. a hírnévre, hanem a használni tudásra ügyelt, figyelt. S neve, híre, tekintélye, a szó nemes és szoros értelmében vett rangja éppen ebből a felfogásból, stílusból, magatartásból táplálkozott.

Kimondhatjuk tehát, a búcsú formális aktus csupán, hiszen attól, ami a szövetben szálként, a falban téglaként, a mondatban betűként, a közösségben példaként van jelen, nos attól nem lehetséges búcsút venni. Ezen a módon értelmezzük tehát mi, a szerkesztőség közössége a búcsút, nemcsak remélve, hanem tudva is, hogy a névvel, a személlyel ugyan most már ritkábban. Sági Ágnesnek a lapnál töltött harminckét munkás esztendeje eredményeivel azonban mindennap találkozunk.

Munkával kcszöntötték az új évet

Ez a szilveszter egy kicsit más volt, mint korábban. A humornak is kicsit fanyarabb, angolosabb íze lett, s az örömmámor is alábbhagyott. Azért ez az óévbúcsúztató is szép volt. Legalábbis- a közönséges halandónak. Nem így az állattenyésztésben dolgozó szakembereknek. Nekik az ünnep is hétköznap, s a mindennapok monotonnak tűnő feladatai közt is megtalálják az ünnepit.

Kovács János ménesmester egy ilyen kis csapat vezetője a toki Egyetértés Termelőszövetkezetben. Ö és nyolc dolgozója a szilveszterre vagy az újévre való tekintet nélkül kóra reggel ébredt, s 6 órakor már a mintegy 140 négylábú társaságában kezdte a napot. Etettek, kiabrakoltak, szénát tettek a lovak elé, elszedték a trágyát, tiszta almot hoztak és itattak. Aztán

délben ugyanez, késő délután pedig harmadszor is megismételték a műveletsort. Közben pedig külön-külön foglalkoztak a lovakkal, hiszen itt mindegyiknek egyedi kezelésre van szüksége, akár egy bölcsődében.

Az idegenforgalmi szakcsoport — amelynek tagjai a már említett gondozókból kerülnek ki — bemutatókat tartott a vendégseregnek, s már az új esztendő első napján biztató sikert aratott. Ezért érdemes volt elspórolni a szilveszteri mulatozásból, no és a pihenésből. S az már szinte természetes, hogy a szerencse is melléjük szegődött, hiszen a hétvégeken, ünnepeken megszokottá vált állat-egészségügyi problémák most elmaradtak; ahogy a ménesmester mondta: — a jó felcserkedésnek megvan az eredménye.

Az Alagi Állami Tangazdaság tehenészeti telepén ugyancsak kevés, pihenőre futotta az ott dolgozóknak. A nagy tejhozamú állományt ugyanis már hajnali 4 órakor a gondjaikba kellett venniük, s a „foglalkozás” este 7 óráig is eltartott.

Németh Balázs műszakvezető úgy mondta, hogy az állattenyésztés egy életforma, amelyben nincsenek piros betűs napok, s ezt a dolgozók jól tudják. A mintegy 18 főnyi ..legénység” éppen ezért pontosan, s ami a legfőbb, ereje teljében jelent meg az új év első napján is, hogy elvégezze már megszokott, de mindennap új mozzanatokat is hozó munkáját. Hiába, hogy a 17 évestől a 70 évesig széles a skála, a megbízhatóság már mindenkinek a vérében van. Január elsején is.

B. Gy.

A jószág mm ismeri az ünnepet