Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-18 / 14. szám
1988. JANUÄR 18., HÉTFŐ 5 5 A gödöllői Petőfi Sándor 2 Művelődési Központ galé- ^ riájában az elmúlt héten 5; rendhagyó csoportos kiál- lítás nyílt, amelyet majd:- ^nem egy hónapig, február 5! 7-ig tekinthet meg a nagy- á érdemű. Tizenöt képzőművész — grafikus, festő, szobrász — ajánlotta föl műveit a Bethlen Gábor Alapítvány támogatására. Szokatlan és ritka kezdeményezés ez, hogy grafikai bien- nálék nagydíjasai, országos kiállítások díjazottjai, Munká- csy-díjas művészek összefognak egy ügy érdekében és ami nem mellékes, alkotásaikkal egy rendkívül színvonalas kiállítást hoznak létre. Nem alkotnak szervezett csoportot, sokan csak látásból ismerik egymást, de szellemi közösséget igen, Móricz Zsigmond gondolata értelmében: „...mi minden erőt. ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni, hanem együvé fogni kívánunk.” A kiállított műveket bárki megvásárolhatja, az összeg az alapítvány vagyonát gyarapítja. A Bethlen Gáborról elnevezett alapítványt 1979 karácsonyán Illyés Gyula kezdeményezésére hozták létre írók, tudósok, művészek, mintegy hatvanötén. Célja szerint azoRendhagyó kiállítás Gödöllőn Minden erőt együvé fogni Dr. Stipka Magdolna minden kiállítás megnyitója előtt, még az ismert művek esetében is, több órát szán az alkotások újragondolására. Samu Géza Álarcos madár című faszobra előtt töpreng. Muzsnay Ákos: In memóriám Szilágyi Domonkos (éremsor) (Vimola Károly felvételei) kát a vállalkozásokat, szellemi teljesítményeket és szándékokat támogatja, amelyek tudatosítják a magyarság történelme során felhalmozott értékeit, hitelesen értelmezik, őrzik, gyarapítják és Közép- Európa népeinek megbékélését elősegíthetik. Ezt a kötelezettségvállalást a köz érdekében a Művelődési Minisztérium 1985- ben jóváhagyta. így a magán- alapítvány — amelynek alapösszegét Csoóri Sándor, Illyés Gyula, Kodály Zoltánná és Németh Lászlóné ajánlották föl — hivatalos rangra emelkedett. Ennek az összegnek a gyarapításával gyűlt -össze az a tőke, amelynek kamataiból már két évben díjakat, ösztöndíjakat adott a Bethlen Gábor Alapítvány, hogy ösztönözze az alapító okiratban rögzített célok elérését. Tizennégy képzőművész — Földi Péter, Gyulai Líviusz, Jovián György, Kárpáti Tamás, Korányi Gábor, Kovács Péter, Kő Pál, Muzsnay Ákos, Páráéi Tamás, Prutkay Péter, Püspöky István, Somogyi Győző, Samu Géza, Tornay E. András — alkotásait az elmúlt évben már bemutatták, először a budapesti Zichv-kastély galériájában, majd Berettyóújfalun és Hajdúböszörményben, most Gödöllőn, ahol a Sepsiszentgyörgyről áttelepült Plugor Sándor is csatlakozott a csoporthoz. A közel egyórás megnyitó egy röpke pillanatnak tűnt csupán. A legapróbbak figyel mét is lekötötte Hartmann Teréz és Vitai András színművészek verses-zenés összeállítása. Mindannyiunkat ráhan goltak a művek rejtett mélységeinek befogadására. Dr. Supka Magdolna művészettörténész kiváló szónoki képességgel, mégis alázattal, szeré nyen a művek és az alkotók elemzése mögé rejtve személyiségét, szólt a kiállítást meg nyitó beszédében. A mintegy félszáz alkotás közül egyet sem kifelejtve, költői hasonlatokkal fűszerezve mondandóját. Az akadémiai székfoglalónak is beillő eszmefuttatása európai léptékű, az egyetemes képző- művészetet is átölelő gondolatmenete a szellemi szárnyalásnak azt a légkörét teremtette meg, amit manapság sajnos ritkán élhetünk át szellemi közéletünkben. Iránytűként szolgáló csendes megjegyzései mellékmondatokban elrejtett intuitív megállapításai nyomán mindannyian ráérezhettünk a művekből sugárzó természethez kötődésre, a drámai fe szültségekre, a borongásra avagy romantikára, a magyar ősi szimbólumvilág keleti álomrejtelmére, mind-mind arra az egyéni kifejezésmódra, és mégis közösre, ami Európában és a világban biztos, elvitathatatlan helyet jelöl ki a magyaroknak a képzőművészetben is. Ezek az alkotások mentesek a nyugati divathullámot meglovagló blöfftől, ami a kiállításokra gyanútlan, naiv érdeklődéssel becsöppenő közönséget manapság elidegeníti. Ebben az esetben nem csalódunk, „nem vernek át bennünket”, hiteles a szándék és a tett. V. í. A cím fölött: Parádi Tamás: Etűdölt Farkas Árpádnak (rézkarcok). Művészközvetítés Módosul a régi gyakorlat A Művelődési Minisztériumban a napokban döntés született arról, hogy módosul a több évtizede folytatott nemzetközi művészközvetítési gyakorlat. Ennek lényege, hogy megszűnik az Interkon- cert monopóliuma, s minden olyan érdekelt jogi személy, amely biztosítani tudja e tevékenység megnyugtató feltételeit, igényelheti és megkaphatja a nemzetközi művészközvetítési jogot. A művelődési miniszter 5/ 1933. számú remdelete eddig sem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Nemzetközi Koncertigazgatóságon és a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalaton kívül a miniszter egyéb szervet is felruházzon a külföldi művészközvetítési joggal. Éveken keresztül gyakorlatilag ilyen igény nem mutatkozott. Az utóbbi hónapokban azonban — összefüggésben a vállalati, intézményi önállóság fejlődésével, a vállalkozószellem kibontakozásával — számos intézmény kérte a minisztériumtól ezt a jogot. A művészközvetítés kiterjesztésétől azt várják, hogy egészséges verseny alakul ki a közvetítő vállalkozások között, s ennek révén egyfelől javulnak a magyar kultúra külföldi bemutatásának, terjesztésének feltételei, másfelől a hazai közönség is több és magasabb színvonalú külföldi művészeti produkciót ismerhet meg. A magyar kul turál-is és művészeti életnek meghatározó érdekei fűződnek a nemzetközi művészközvetítésből származó deviza- bevételekhez, nem utolsósorban azért, mert forrásul szolgálnak a nagy művészegyüttesek küldésének és fogadásának támogatásához, szerzői jogok, hungarikák vásárlásához. A Művelődési Minisztérium ugyanakkor nem tartja kívánatosnak, hogy az új helyzetben a rosszul értelmezett nyereségérdekeltség műsor- politikai engedményekkel járjon. Ezért a határozat meghozatalát követően sürgető és fontos feladatának tekinti hogy szembesítse a művészközvetítési jog megadására irányuló kezdeményezéseket a tevékenység folytatására vonatkozó művelődéspolitikai követelményekkel és a jogszabályi előírásokkal. A minisztérium arra törekszik, hogy ezek megvalósítására mihamarabb konkrét intézkedéseket tegyen. Könyv napjaink egyik legégetőbb kérdéséről A szociálpolitika közügy Amikorra ez a könyv megjelent, akkorra, már az új összetételű kormány tett néhány intézkedést a szociálpolitikai problémák megoldására. Mégis nagyon érdekes és hasznos a tanulmány- kötet, amely a Kossuth Kiadó gondozásában látott napvilágot. A szociálpolitika ma és holnap című gyűjtemény felméri a magyar- helyzetet, rámutat a bajok okaira, a gondokra és néhány javaslatot is tesz, hogy milyen formában haladhatunk előre. Mindez annak kapcsán jött létre, hogy 1981-ben az MTA Szociológiai Intézete megbízást kapott; ötéves kutatómunkával dolgozza ki a szociálpolitika hosszú távú fejlesztésének tervét. Már maga ez a megbízás is történelmileg fontos lépés volt, hiszen — mint ismert — Magyarországon 1949-ben megszüntették a Szociálpolitikai Intézetet, ilyen jellegű kutatás nem volt, mivel úgy gondolták az illetékesek, hogy nálunk a szocialista viszonyok létrejöttével már nincs szükség szociálpolitikai kutatással foglalkozni, sőt, nincs is szociálpolitikai kérdés. Az élet követelte ki Az élet azonban mást mutatott. Éppen ez a tanulmánykötet bizonyítja, hogy szükség van a szociálpolitikai kérdések tárgyalására, kutatására és minden hasznos javaslat megvalósítására. Nem véletlen, hogy a parlament decemberi ülésén szociális és egészségügyi minisztert neveztek ki, s feladatává tették az átfoigó szociális és egészségügyi intézkedések kidolgozását. A kötet szerzői — Ferge Zsuzsa, Horváth Ágota, Gön- czöl Katalin, Gayer Gyuláné, Krémer Balázs, Győri Péter, Szalai Júlia, Vajda Ágnes, Gáti Tibor, Péteri János, Ange- lusz Róbert, Nagy Lajos és Tardos Róbert — ismert szociológusok, közírók írásaikban a szociálpolitika elméleti és történeti kérdéseivel, az alacsony jövedelműek és nehéz helyzetben lévők problémáival, valamint az ezekkel kap csolatos intézkedésekkel és hatásaikkal foglalkoznak. Ferge Zsuzsa, aki egyben a kötetet is szerkesztette, a szociálpolitika értelmezéséről ír, rámutatva a szociálpolitikai értékek, elvek fontosságára, vizsgálja a szociálpolitika hazai fejlődését, a gazdasági reform és a szociálpolitika összefüggéseit. Rámu tatva, hogy egyesek a szociálpolitikát féltik a reformtól, mert úgy vélik, hogy a reform lefaragja a szociális kiadásokat. Holott az az igazság, hogy a társadalompolitika és szó ciálpolitika elemi érdeke a re-FIGYELŐ Gyulíilölll... Szegény ember vízzel főz — szegény televízió pedig színházi előadást fotóz- tat magának. Egyszer-kétszer elsírtuk már ezt a tapasztalatunkat, ám most, hogy a romániai magyar írónak, Méhes Györgynek a Gyűlölöm, hogy imádlak! című vígjátékát úgy tálalták elénk, hogy még csak meg sem kísérelték eltüntetni róla a teátrumi rögzítés tojáshéjdarabkáit, nos, ezt a furcsa gyakorlatot megint csak szóvá kell tenni. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ha már tényleg és végleg nincs forint arra, hogy egy ilyen éppen nem pénzfaló darabot a maga hagyományos útján-módján a stúdióban rögzítsenek, akkor legalább a színházi előadást tarkítsák meg némely rendezői ötletekkel, egyszóval legalább azt a felvállalt formát teljesítsék ki valahogy. Szőnyi G. Sándor azonban ezúttal legföljebb ha azt az instrukciót közölte a két szereplővel, hogy hozzátok a figurát, és legyetek kedvesek, mert ennél több igyekezet ezen a produkción nemigen látszott. Ennyi ambíció egy vidéki hakni esetében talán elegendő, ám ahhoz, hogy a helyszínt csak otthonról figyelő előfizetők valamennyire is ráhangolódjanak erre az érzelmi csetepatéra, hát arra édeskevés. S ha már a rendezés még csak kísérletet sem tesz arra, hogy néhány ötlettel — szak-: mai szóval mondva: játékkal — megspékelje a mutatványt, akkor legalább magának a színészi játéknak kellett volna olyannak lenni, hogy az minden egyebet feledtet. Ezúttal azonban legföljebb ha a színészt alakító Szilágyi Tibor próbálkozott meg színesebb, gazdagabban árnyalt figura lenni, partnernője, Su- nyovszky Szilvia azonban nem is akart, nem is tudott. Ügy trillázott és toporzékolt, mintha tényleg azon a föntebb emlegetett vidéki haknin lenne. A bizonyítvány ezek szerint? Hadd ne kelljen számjegyeket osztogatni. Elégedjünk meg annyival, hogy — mélypont. (És akkor még a darabról el sem mondtuk, hogy az sem igen több, mint egy sokadran- gú Molnár Ferenc-utánzat. De ennek a kapcsolódásnak a taglalásába már végképp fölösleges belemenni.) Bánya. Az utóbbi hónapok — ha nem évek! — legizgalmasabb és a hazai közvéleményt roppant közelről érintő televíziós riportját mutatták be Szigorúan titkos? címmel pénteken késő este. A bicskei hőerőmű építésének kudarcát, meg az azt kiszolgálni hivatott bányák sorsának rosszra fordulását — egyáltalán az egész híres-hírhedt eocénprogramot — vette szemügyre ebben Tardos Júlia szerkesztő és Juszt László műsorvezető- riporter, s tették ezt azzal a rokonszenves rámenősséggel és egyúttal szakmai felkészültséggel, amihez csak gratulálni lehet. Addig kutakodtak, addig jártak engedély után, amíg az a bizonyos szigorúan titkos pecsét megrepedt, s ha viaszának nyomai itt-ott még rajta maradtak egy-két aktán, azért a néző egy meglehetősen tel jes képet kapott a sem nem kellő alapossággal előkészített, sem nem kellő higgadtsággal tető alá hozott nagyberuházásokról. Ez a két ok látszik ugyanis igazolni a kudarcot, s ehhez a két okhoz szóltak hozzá a megkérdezettek. Ki úgy, mint a Tervhivatal azóta nyugalomba vonult elnökhelyettese, aki őszintén bevallotta, hogy neki személy sze rint mindig is fönntartásai voltak Bicske és kapcsolt részeinek dolgában, ki meg úgy. hogy továbbra is védeni próbálta a megtépázott szakmai mundér becsületét, tehát nem őszinte hangon, időnként ép- penhogy ellenszenvesen. A nagy dilemma — mármint az, hogy a sebtiben megnyitott, aztán meg most bezárt bányák vízháztartása mennyire bontotta meg a budapesti gyógyfürdők egyensúlyát — majd csak ezután dől el. Minden esetre ez a remek riport egy hatalmas felkiáltójelként riaszt a továbbiakban: ne így, és ne további Akácz László form, ami által működőképes 1 eliet a gazdaság. Ugyanis dinamikus fejlődés nélkül nem lehet jó szociálpolitikát csinálná. Feszültségek és buktatók Ugyancsak Ferge Zsuzsa elemzi a jövedelemelosztás, a szegénység és a szociálpolitika kapcsolatát. A jövedelemarányok nem egyformák, mert egyes csoportok között nagyok a különbségek, a szolgáltatásokat sem mindig azok veszik igénybe, akik rászorulnak — üzemi étkeztetés, üdülés stb. —, míg a nyugdíjasoknak elég nagy száma alacsony nyugdíjban részesül, s nincs módja, hogy azt más jövedelemmel kiegészítse. Egyéb feszültségek is keletkeztek a társadalomban, például a többgyermekes családok és a gyermektelen vagy egy gyermekesek jövedelme között, az utóbbiak, ahol az anyák is tudnak dolgozni, jóval nagyobb jövedelmet élveznek, mint a sokgyermekesek. Az utóbbiakat a gyermek- nevelés jobban igénybe veszi, s nincs olyan lehetőségük a munkahelyükön az előremene- telre, a nagyobb jövedelem elérésére, mint az előbbieknek. Horváth Ágota a szegények segélyezéséről ír. hangoztatva, hogy míg korábban nem beszéltünk szegény rétegről, mára egyre többen szorulnak segélyre, mert nincs nekik lehetőségük más módon megszerezni a megélhetéshez szükséges pénzt. Konkrét példákat, modelleket ismertet és ennek nyomán von le következtetéseket, tesz javaslatokat. Hangoztatja, hogy szükség lenne családsegítő humán szolgáltatásokra, társadalmi akciókra, családok összefogására. A vállalati szociálpolitikát vizsgálja Krémer Balázs, míg Győri Péter lakásrendszerünk kialakulásával, annak buktatóival foglalkozik. Sok az elbizonytalanodás, kényszerhelyzet, s az anyagi eszközök hiánya okozza, hogy egyre jobban csökken az állami lakásépítés, ugyanakkor nagy rétegek vannak, amelyeknek a saját lakás vagy saját lakásépítés szinte elérhetetlennek tűnik. Vagyis itt sincs még minden rendben. Az út nem lebecsülendő Végül is a kötet amellett, hogy feltárja a gondokat, rámutat: a magyar szociálpolitika az elmúlt harminc évben nem lebecsülendő utat tett meg. Kialakult egy olyan intézményrendszer, amely — hibái ellenére — mégiscsak működik, igaz, hogy elmaradt a saját lehetőségeitől, az állam által vállalt kötelezettségektől is, így az önmagáról gyakran adott képtől is. A fejlődés csak a gazdasággal összhangban és csak a demokrácia erősítésével, a gazdasági és politikai reformok mellé lépő, mélyreható szociálpolitikai reformmal válhat megfelelő üteművé és tartalmúvá. A kötet előszavában Huszár István rámutat: lehet, hogy az írások vitát váltanak ki, de az nem baj, beszélni kell a felvetett problémákról, mert csak így tudunk ezekben a kérdésekben is előbbre lépni. Ehhez járul hozzá a könyv, amely sokoldalúan tárgyalja ezt a nagyon fontos, mindenkit érintő kérdést. Gáli Sándor Gálaest a Zeneakadémián A közeljövőben Pest mé- gyei tagokkal is bővülő Magyar—Osztrák Baráti Kör javára jótékony célú gálaestet rendeznek a Zenekakadémiám január 25-ón, este fél 8 órakor. A Sasad Kertészeti Mgtsz és a Hungarovin támogatásával rendezendő gálaestem Szentágothai János akadémikus. a Magyar—Osztrák Baráti Kör elnöke mond ünnepi köszöntőt.
