Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-07 / 288. szám

1987. DECEMBER 7., HÉTFŐ 5 Gazdag egyházi kincsgyűjtemény Száz esztendővel ezelőtt lát­hatta a nagyközönség Eszter­gomban az egyházi kincsgyűj­teményt. Simor János bíbo­ros hercegprímás ugyanis föl­ajánlotta a főszékesegyháznak a saját, nála egyben tartott és gyarapítón míves tárgya­kat: a katolikus liturgiában használt szereket. A kelyhek, keresztek, szent­ségtartók, ereklyetartók, mise­ruhák, palástok, püspöksüve­gek, pásztorbotok azóta is megtekinthetők a bazilikában. Számuk azonban az elmúlt száz esztendő alatt olyannyira sokasodott, hogy újonnan ki­alakított tárra kellett gondol­ni. Ezt adták át a múlt hét végén. Aki már többször megfor­dult a kincstárban, most is a szokott útón indulhat el. Bár a régi teremben a bazilika történetét bemutató kiállítás várja majd a turistákat, in­nen kilépve mintegy hatvan lépcső vezet föl a becses mű­tárgyak világába. Fekete Qyörgy építész ter­vei alapján a hajdan össze­kötő folyosónak szánt részt hatalmas helyiséggé alakítot­ták. Előterében a legrégebbi ruhák. textíliák díszlenek. Mindjárt a bejárattal szem­ben az 1370-ben készült An- jou-kárpit vonja magára te­kintetünket. A nagyméretű üvegszekrényben pedig külön­böző korokból származó mi­seruhák függnek. Már maga a kincstár is kü­lönleges látvány. A hosszú te­remben négy házikót állítot­tak föl. Művészeti irányzatok, korok szerint csoportosították bennük a szebbnél szebb da­rabokat, amelyeknek száma megközelíti a négyszázat. Te­hát majdnem háromszor any- nyi, mint amennyit októberig lehetett látni az előző bemu­tató területen. A legérdeke­sebb és értékesebb példányo­kat megszámozták. Ugyanis a gyűjteményről szóló képes­könyvecskében ezekről bő­vebb magyarázatot olvasha­tunk. Az első házikóban egy ki­csinyke hegyikristály egy je­lenetet örökített meg a kálvá­riából, készült időszámításunk után 870-ben. Többek között láthatók itt még szarvserle­gek — Zsigmond királyé is 1408-ból. A limoges-i zomán­cok a XIII. századból valók. Suky Benedek erdélyi nemes ajándékának — egy kehely- nek — története ismert. Vitá­ba keveredett a gyulafehérvá­ri püspökkel 1440 körül, s ily módött próbálta kiengesztelni.’ Mátyás király kálváriája a 13. számot viseli, s külön vit­rint kapott Csodálatos — és súlyos — alkotás! Hat kilo­gramm aranyat, 213 gyöngyöt és 73 drágakövet használtak föl hozzá. Felső részét Párizs­ban formálták meg 1402-ben. Az alsó része firenzei mester munkája. A második házikóban őriz­nek koronázási klenódiumokat is, azaz olyan egyházi felsze­reléseket, eszközöket, amelye­ket a koronázó esztergomi ér­sek igényelt. Így például mi­seruhát. Ezeknek az alapanya­gát egyébként Itáliából hozat­ták. s céhek foglalkoztak ké­szítésükkel. A koronázási in­Koronázási iníula fula — püspöksüveg — 1130- ból való. A harmadikban Pázmány Péternek, a nagyszombati egyetem alapítójának külön helyet biztosítottak. A katoli­kus restauráció nagy egyéni­ségének az 1620-as évekre da­tált házi oltára, amely Anton Horn, augsburgi mester tehet­ségét dicséri, míg a mellke­reszt csodás magyar munka. A negyedik házikó a XVIII. és a XIX. század fordulóját Tv-figyelő Pirandello. Aki csak Piron­dellának, az újabb kori olasz irodalom sokoldalú mesteré­nek a nevét hallotta — és esetleg azt tudja, hogy szin­tén az ő tolla alól futott ki a Hat szerep keres egy szerzőt című világsikerű bravúrdarab —, nos, még az ilyen kevésbé tájékozott nézők is szinte mindent megtudhattak erről az idősebb korára elismert szerzőnek a művészi világá­ról, ha megnézték a Forog a film című tévéfilmet szomba­ton éjszaka Ez a regényfel­dolgozás ugyanis igen igen jól sűrítve tartalmazza Pirandello vonzalmait, tehát a lélekelem­zésre való hajlamot, az embe­ri kapcsolatok bogozásában való jártasságot, a miszticiz­mus iránti elkötelezettséget — egyszóval mindazt, ami téren túli. időn feletti; ami csak nagy kínnal-keservvel. a lelki pusztulás és a testi megaláz­tatás nyomán villan olykor elő Amiért nömőlky János eb­be a most emlegetett — egyébként 1916-ban frott — históriába be! eszerel mese- dett, az nyilvánvalóan azért történt, mert ez a század ele­ji mese éppen az akkoriban fellendülő filmezésről, ezen belül is egy operatőr lengé­séről-lengéséről, fel-fellángoló munkálkodásáról szól olykép­pen, hogy ez a művésziélek rendszeresen papírra veti be­nyomásait, s ezeken át feslik fel az egész körülötte ringlis- pilező színész-, festő- lumpen- és éretlenül .feLnőtt értelmisé­givilág. Ha pedig egy ilyen fotográfus a központi alak, akkor bizony pompásan lehet korabeli stúdióbelsőket felépí­teni, próbákat megújrázni, a felvételek nyomasztó feszült­ségében nagy-nagy kiborulá­sokat produkáltatni az .arra alkalmas színésznőkkel és színészekkel. Tulajdonképpen e2 is tör­tént ebben a szűk másfél órában. Blaskó Péter opera­tőre körül úgy pörgött, hul­lámzott a sok-sok félember, törött gerincű, sérült lelkű alak, hogy közben a maga újmódi hevületében járta pró- baútját a kezdetleges film­ipar, s születtek meg az olyan némafilmecskék, mint amilye­neket éppen a szombati nap délelőttjén láthattunk Vidám forgácsok címmel. Bizonyára sokan élvezték ezt a nagy képzelőerővel meg­idézett mozis mikrovilágot, s szenvedtek együtt a sorsuk ilyen-olyan terhét hol lázad­va, hol beletörődve viselő népséggel. Köztük azzal az operatőrrel, aki az utolsó koc­kákon vált igazán jelképes valakivé, aki képtelen nem rögzíteni azt, ami történik, nevezetesen ezúttal egy forga­tás közben elkövetett félté- ltenységi gyilkosságot. Hanem azok az előfizetők, akik ke­vésbé romantikus és nosztal­giázó karakterek, hanem in­kább a vaskosabb és termé­szetesebb valóság láttatásának a hívei, hát ezek közül né­melyek bizonyára kinyomták a kapcsológombot. Már csak azért is, mert a kínlódás — pontosabban a kínlódtatás — ilyen fölfestése mostanság egyáltalán nem az első szá­mú lecke. Belük. Ám hogy e füstöl­gés után valami jót is mond­junk, említsük meg, hogy a Képújság immár nem lehet a kajánkodók és a nyelvhelyes­ségi harcok Don Quijotéinak folyvást lődözött céltáblája, mert a közelmúltban kicse­rélték a betűparkját. Immár pontosan úgy lehet vele ír­ni, ahogyan azt egy jobb nyomda teszi, tehát pont, vessző, pontosvessző, kérdő- és felkiáltójel, minden a he­lyén van. Most már csak a helyesírás dolgában kell úgy eljárniuk, ahogyan azt az érvényes szabályzat reguláz- za. Reméljük, ebben már nem lesz semmiféle felhány- torgatható hiba Akácz László Nemzet és emlékezet Székelyek a múló időben Múltunk, történelmünk megismerése elemi kötelességünk, hiszen cnél- kül igazán nem lehet építeni a jövőt. Minden olyan könyv tehát, amely ezt a célt szolgálja, nagyon hasznos es bővíti érdeklődési körünket. A Magvető Könyvkiadó Nemzet és emlékezet című sorozatában a na­pokban jelent meg Imreh Istvánnak, a volt kolozsvári Bolyai Tudo­mányegyetem tudós professzorának tanulmánykötete Székelyek a mú­ló időben címmel. A legérdekesebb darab: Má- • tyás kálváriája idézi, amely követi a nálunk cezúrát jelentő jozefinizmust. Azaz II. József szigorúságát, amely a pompa visszafogott­ságát jelentette. Láthatunk még klasszicizáló késő barokk műveket is. Simor János tár­gyainak külön részt szentel­tek. Egymás mellett sorakoz­nak a bazilika felszentelésekor használt püspöki pásztorbotok. Legvégül a legújabb kincsek­kel találkozunk. Ezek között van II. János Pál pápa aján­déka: egy kehely, amely modernebb, egyszerűbb vona­lú. Csupán néhányat soroltunk fel a gazdag gyűjteményből, amely a történelem folyamán tizenkilenc alkalommal volt kénytelen megmozdulni, me­nekülni. A háborúk, a kirá­lyok, főurak dézsmálásai elle­nére — szinte csoda, hogy ennyi megmaradt, s mindany- nyiunk gyönyörűségére szol­gál. Vennes Aranka A cím fölötti képeken: násfa (balra). Bizánci ereklyetartö ikon a XII. század végéről, a XIII. szá­zad elejéről (jobbra). Véletlenül fültanúja voltam, ai..ikor Melocco Miklós szob­rászművész fölajánlotta a fa­lu egyik vezetőjének, hogy csi­nál egy szobrot a főiskola ud­varán üresen tátongó falifül­kébe, ha ennek fejében bepu- coltaiják a házát. A szobor elkészült.., ★ Hónapok óta ott áll már Szókratész szobra a zsámbéki főiskola udvarán abban a fül­kében, ahol egykor — az épü­let eredeti rendeltetésének megfelelően — valamilyen is­tenes szobor lehetett. Néhány nappal ezelőtt minden külső­sé'’ nélkül, de annál nagyobb számú érdeklődő jelenlétében Az alkotó: Melocco Miklós Ahogy a kiadó ajánló sorai­ban írja: az írásnak az a cél­ja. hogy nyomon kövesse a magyarság egyik ősi törzsének, a székelységnek a történeti fej­lődését, főleg a 17—19. száza­di forrásanyagok feldolgozásá­val. A falutörvények, jegyző­könyvek, számadások, robot­listák, földesúri költségjegy­zékek, taxafizetést igazoló nap­lók, magánlevelek bizonyítják, hogy e nagy múltú népcsoport miként alakította, formálta századokon át életét, miként alakította ki semmi mással össze nem téveszthető arcula­tát. Néptörténet A szérző életforma-történe­ti módszer segítségével gazda­gon illusztrálja, hogy mennyi­re igazabb história a néptör­ténet, a dolgos hétköznapok vi­lágának feltárása, mint bár­milyen illuzórikus eredetkuta­tás, hamis mítoszteremtés. Imreh István öt fejezetben tárgyalja a székelység múltját. Az elsőben a székely falutör­vények világát tárgyalja; a másodikban a társadalomszer­kezetet veszi szemügyre; míg a harmadikban a földet kö­zösen birtokló faluról ír; a ne­gyedikben a rendet és a tisz­tességet vizsgálja, míg az ötö­dik fejezetben a székely em­berek világra szóló eredmé­nyeit ismerteti, így mutatja meg a székely magyarság kü­lönös és mégis egyszerű vilá­gát A kötetben közölt tanulmá­nyok azokra a kötetekre tá­maszkodnak, amelyeket a szer­ző már korábban megjelente­tett. A rendtartó székely falu 1973-ban, Bukarestben, az Er­délyi hétköznapok Bukarest­ben 1978-ban, míg A törvény­hozó székely falu című köny­ve szintén Bukarestben, 1983- ban jelent meg. A kötet dokumentumai meg­találhatók a családi és állami levéltárakban. Nagyon sok ira­tot a Román Szocialista Köz­társaság Akadémiája Történel­mi Levéltárában őriznek, de a többi dokumentumok is. ame­lyekre Imreh István munkájá­ban támaszkodik, szintén Ro­mánia lévéltáraiban találha­hivatalosan is fölavatták Me­locco Miklós alkotását. Ünnepivé mégis az tette az eseményt, hogy a főiskola aulájában Haumann Péter színművész előadta Platon Szókratész védőbeszéde című monodrámáját. Ennél méltóbb avatóbeszédet elképzelni is nehéz. Beszélik egyébként, hogy a művészt éppen Haumann-nak ez az előadása ihlette a szobor első változatának elkészítésére évekkel ezelőtt, amikor a pro­dukciót a romtemplomnál lát­hatta a közönség. Ez az első változat egy kisméretű bronz­figura volt, amiről Melocco Miklós elmondta: — Fél lábon, lábujjhegyen állva ábrázoltam Szókratészt, amihez a következő történetet találtam ki magamnak. Azért áll így a bölcs, hogy minél több helyet hagyjon a földön vonuló hangyáknak, hiszen ezeknek a szerencsétleneknek a földtől nagyon kis magas­ságra korlátozódik a mozgás- lehetőségük. Neki, Szókra- tésznek pedig ott a szellem szabadsága, ahol kedvére szárnyalhat... Mivel szere­tem néha nagy méretben is megformálni figuráimat, úgy gondoltam, hogy ezt a Szók­ratészt csinálom meg a főis­kolának. Egy ekkora kőszo­bor azonban statikailag kivi­telezhetetlen az általam kita­lált pózban, azért az égbe emeltem, s egy felhőre állí­tottam a figurát. Így legalább több hely marad a hangyák­nak ., • K. N. P. tők, így a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban és a Ko­lozsvári Állami Levéltárban. Minden megállapítása tehát történelmi dokumentumon alapszik. Mindezt alátámasztja, hogy Gyergyófaluban 1981. április 26-án sok száz ember sereg­lett egybe, hogy megünnepel­jék azokat az ősöket, akik négyszáz évvel ezelőtt első­ként írásba foglalták a falu szokásjogi normáit, megszavaz­ták a falu törvényét. A tör­vény megalkotásakor ott volt az egész falu, a birtokos ne­mes. a lófők, a gyalogok, a da­rabontok, a szabadok, vagyis a falu valamennyi rétege. A tör­vényt magukra nézve kötele­zőnek tartották. Falutörvényck A szerző leírja, hogy ezek a falutörvónyek nagyon fe­szesek voltak, tartalmazták a faluélet szertartásait, a forma­ságokat is. A törvényt szüksé­gesnek tartották. Emellett hi­tet is tettek, mégpedig vers­ben is. amely a többi között így hangzott: „A mi jó atyáink, a jámbor régiek, A törvényt mondották a város lelkinek. Anélkül fennállni nem lehet senkinek. Szükséges hát lenni falutörvényinek.” Imreh István ismerteti a szé­kely társadalomszerkezetet, a faluközösséget is. Megtudjuk írásából, hogy milyen társa­dalmi ellentétek voltak a ko­rábbi századokban, a határőr katonának például milyen volt a felfogása, milyen a jobbágy- népségnek. De sokat megtu­dunk a vagyonosodás állapo­táról. arról, hogy milyen volt a mezei gazdaság, hogyan osz­lott- meg a-vagyon, kiket .il­letett a közjavakban való része­sedés jogcíme, milyen volt a közhatár megoszlásának a mód­ja. a részesedés aránya. Nagyon sokat megtudunk az egykori rendről és tisztesség dolgáról. A feudalizmusban az erdélyi parasztság tudatvilá­gát. magatartását, cselekede­teit át- meg átszőtte a babona- ság, a hiedelmek sokasága. így volt ez a székelyek körében is. Ezért a falu vezetők írásban fektették le, hogyan kell ren­det, tisztaságot megteremteni, megtartani. A norma, a köve­telmény ott állt. kőtáblába vé­sett sok-sok parancsolathoz ha­sonlóan a communitás rend­tartásában, a falujegyzőkönyv végzéseiben. Különösképpen vigyáztak arra, hogy „útra ház szemetit, udvaron való gazt” senki se hányjon. A szemer- jaiak 1727-lóen úgy döntöttek, hogy „szoba szemetét vagy ganéjt, ha valaki utcára hány­ja, megbünteti a falu”. A falutörvények rendelkez­tek a rend és a nyugalom biz­tosításáról, a strázsálás meg­szervezéséről, a tűzoltás rend­jéről, az egyházközösség és a faluközösség kapcsolatáról, a pap és a tanító fogadásának formáiról, a kepefizetés mód­járól, a tolvajlás, a parázna- ság, ünneprontás, káromkodás, becstelenítés büntetéséről. A szerző ismerteti, hogy a székely magyarság, kiket adott a hazának, vezetőket és felta­lálókat, szól a népi mozgal­makról, az 1849-es székely ha­dilapokról, közöl néhány ..anyakönyvi adatot”, bemu­tatja a gépgyártó Rajka Pé­tert, az ágyúkészítő Gábor Áront. ízelítő Mindent összevetve: a szer­ző igyekszik teljes képet adni a több évszázados életformá­ról, amely bőven „leíratott” törvénykönyvekben, jegyző­könyvekben, iratokban, ízes, szép magyarsággal. Imreh István könyvéből egy kis ízelítőt kapnak az olvasóit a székelység múltjából, abból az időből, amikor még maguk a faluközösségek szabták meg, hogy az emberek miként élje­nek, dolgozzanak, milyen le­gyen egymáshoz a viszonyuk. Gáli Sándor Helyet a hangyáknak!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom