Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-04 / 286. szám

4 1987. DECEMBER 4., PÉNTEK %$£M€m Nem tetszik Erkölcstelen Figyelmeztetés nélkül is megértem, tudom, hogy a hitel kiment a divatból az olyan helyeken, mint pél­dául az étterem, no meg ennek közeli rokona, a kiskocsma. Ettől függetle­nül nem zavar, ha külön táblát is olvashatok a csa­pos feje fölött, ilyesfajta szellcmeskedő rímekkel cif­rázva, hogy aszongya: „A rendes vendég mindig fi­zet, ha nincs pénzed, igyál vizet”. Jószerével azt is iszom, legfeljebb üdítőitalt rendelek, de attól sem bot- ránkozom meg, hogy az egyébként nem kocsival közlekedő vendég megiszik egy felest a szemem lát­tára. Vagy a munkaidő vé­geztével meghívja barátait egy jó pohár borra. Egész­ségére kívánom, ha ma­gam nem is vagyok borisz- sza. Egy pohár Szobi szörp mellett is végig tudok mu­latni viszont, akár egy hét végi, vagy szilveszteri éj­szakát, ha kedvemre való a társaság. Ha meg nem, akkor az ital is hiába. Az már inkább borzolja az idegeimet, amit újabban többféle változatban látok az italárusító helyeken. A noteszt nem veszem elő, mert mit tudom én ... Va­lamelyik szesztestvér eset­leg kíváncsi lenne rá, mit jegyzek fel, s neki elég ne­héz lenne megmagyarázni ennek a célját. A filctollal remekelt kocsmai bölcsesség szöve­gét ezért nem is tudom pontosan idézni. Vannak is benne árnyalati eltérések. Csak az a közös vonásuk, hogy kocsmáról kocsmára terjednek az országban. Azt hirdetik fennen a helyiség legfeltűnőbb pontjain, hogy az alkohol az ember ellensége. Ezzel egyet is ér­tene a jámbor lelkű beté­rő, ha nem olvasná to­vább a szöveget a saját személyében is megbántód- va. Mert lám, mivel foly­tatják? Azzal, hogy aki az ellenség elől elfut, az gyá­va. Gyáva tehát, aki csak málnaszörpöt vagy tonicot kér, gyáva, aki a koszos poharak láttán semmit sem? Sértés ez a javából, nem pedig szíves vendég­látás. Erkölcstelen reklám, amit a városban és a kör­zetben is láthatunk. H" sokan kérik, olcsóbb lesz Épülnek a gödi gázvezetékek Feltehető, hogy még sok' évig téma lesz Dunakeszi, Göd és Fát lakossága körében a gázvezeték-, a csatorna- és a vízvezeték-építés. Az urbani­záció szempontjából ezek a történelmi esztendők, amikor településeink modernizálód­nak. A gödi falugyűlés után tett ígéretünket most kell tel­jesítenünk. Bár mellékletünk korábbi számaiban már közöl­tük azt a térképet, amerre a gázvezeték nyomvonalai ha­ladnak. A helyi tanács műsza­ki osztályán ezért tettük fel kérdéseinket, melyekre Foga- rasi Antal műszaki csoportve­zető és a gázvezeték-építéssel személyesen foglalkozó Gru­ber Péter válaszolt. Hatezer ingatlan — Mi az első tennivalója an­nak, aki be akarja köttetni la­kásába a gázvezetéket? — Először is be kell jelen­tenie az erre vonatkozó igé­nyét itt a műszaki csoportnál. Több igény birtokában a ta­nács képviselője Hajdúszobosz­lóra utazik, a Tiszántúli Gáz- szolgáltató Vállalat központjá­ba, ahol a tervek birtokában egyezteti a feltételeket. Az egéni jelentkezőnek általában azt javasoljuk, hogy minél több lakót szervezzen be abból az utcából, ahol lakik. Elegendő részvevő esetén velük fogyasz­tói megállapodást kötünk. An­nál jobb. minél többen van­nak, mert akkor kevesebb az egy családra jutó kiadás. A fogyasztói megállapodás után árajánlatot kérünk a terve­zőktől, majd a tervezői díj egy családra jutó költségét kérjük csekken befizetni. Ha ez is megvan, akkor keresünk egy kivitelező vállalkozót. Az építtető csoportnak elekor már közös, választott képviselője is van, akivel meg lehet beszél­ni a kiadásokat, melyek két­féle változatban alakulhatnak. Az egyik megoldás az, hogy mindent az építők végeznek el, s a teljes költséget kell ará­nyosan elosztani, az összeget befizetni készpénzben, vagy az OTP-nek leadott lista alapján OTP-hitelt kérni a kiadások­ra. A másik forma az, amikor a földmunkákat maguk a meg­rendelők végzik el, s ezt nem számítja fel a vállalkozó. A Fóti Műanyag- és Fafel­dolgozó Kisszövetkezet és a ráckevei Aranykalász Terme­lőszövetkezet versenytárgyalás útján került a gödi kivitelezők sorába. A szakemberek szerint naások is megjelenhetnek, asze­rint, hogy ki ad jobb, olcsóbb ajánlatot. A jelenlegi három szerelést ütem befejezésének 1988. augusztus 30. a határide­je. Eddig közel ezer ingatlan- tulajdonos válhat a Tigáz partnerévé. Gödön hatezer in­gatlant tartanak nyilván, de ha leszámítják az üdülőket, csak ötezer marad. Előnyben a lakóházak — A maradék 3800—4000 ház tulajdonosa mire számíthat, ha egyáltalán lesz igénye a gázfűtésre? — Évente 600 bekötést en­gedélyeznek. Ezzel az ütemmel a program 6—7 évig is eltart­hat. Ezért meg kellett határoz­ni egy sorrendet. A nagyköz­ség településfejlesztési bizott­ságának az állásfoglalása sze­rint a Tigáz hálózattervezési vonalait kell először kiépíteni, s ezekről ágazhatnak ki leg­hamarabb a mellékek. Ezután a jelenleg lefektetett és épülő csatornahálózat nyomvonalait kell követni. Előnyben kell ré­szesíteni azokat az utcákat, ahol százszázalékos a jelentke­zés, a teljes utcahossz végig- vezetése lehetséges. Göd alsó és Göd -felső arányos fejlesz­tésére kell törekedni. Az üdü­lőkkel szemben előnyben kell részesíteni a lakóházakat. Az is érdekli az embereket, hogy ki mit fizet, mibe kerül általában ez a legkorszerűbb­nek tekintett energiaforrás, Töüibe kerül Az első ütem tervezési költ­ségeit a tanács fizeti, de a 2-es út és vasút közti terület és az Alagút utca, Tolbuhin utca, Mikszáth Kálmán utca közti területeken már csak megelő­legezi a kiadásokat. A gerinc­vezetékek összköltségét a kö- zületek állják. Az utcai veze­tékek általában méterenként ezernyolcszáz forintba kerül­nek, s családonként körülbelül nyolc métert kell fizetni. Ezen­kívül a belső szerelés kiadá­sait. Aki nem társul, de pár év múlva mégis bekötést kér, utó­lag fizeti meg az arányos részt, neki sokkal többe kerül. — Tervet engedélyeztetni a Tigázzal, tervezőt keresni, szerelőt találni. Sok utánjárást igényel és tájékozottságot. Hogy segítenek ezen? — A tervező kéri meg az en­gedélyt. Aki nem ismer ilyen szakembert, az egyelőre a ta­nácshoz fordulhat segítségért. Göd felsőn Nagy Tibor, az iparcikkbolt vezetője gyűjti a belső szerelések megrendelé­seit. A jövő év tavaszán vég­re megnyitja irodáját a. váci Sigma Gmk is — közölte a ta­nács két illetékes szakembere. DUNAKESZ! vtmap Természetesnek kell tartanunk Személycserék vezető posztokon A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Míüusz tiz fokig mindennap Előőrsök a Marx téren Traktor dübörög, füstfelhőit eregetve, motoros fűrész ber­reg. Az építkezések megszokott hangulata uralkodik már a Marx tér 2. szám alatti telepen. Kozma Ferenc (művezető ennél is szakszerűbben tudja bemutatni az új giínnázium és sportcsarnok nemrég megkez­dett építkezését. A közeljövőben kialakuló 30—40 tagú építő­gárdából egyelőre még csak néhány szakember dolgozik a te­rületen. Lakatosok, ácsok, két kőműves, meg egy festő szak­munkás vette birtokba a leendő városközpontnak ezt a kör­zetét. terítenek. A pillérek alá erős vasalást készítenek. Ez és az oszlopok tartják majd a köny- nyű vázszerkezetet, a panelfa­lak, a födémek és a tető sú­lyát. Ezután már gyorsan halad majd a munka. — No persze ha az idő is engedi — jegyzi meg a művezető —, mert csak akkor tudunk megfelelő ütem­ben dolgozni, ha mínusz 10 fok alatt mindennap munkába áll­hatunk. Ennél hidegebb idő­ben már nem. Reméljük a leg­jobbakat. Szerettünk volna — folytatja — a kellemes őszi napokban egy kis előnyt sze­rezni, azáltal, hogy a mosdók, közös helyiségek területén le­fektessük a KPE típusú csa- tornaalapvezeték-csöveket, amelyeket a Pemü-től várunk, de nem érkezett meg időben. Késnek a csövek A különleges módszert, amely szerint az épületnek nem készítenek hagyományo­san megszokott alapot, szintén a művezető segítségével isme­rem meg. A magyarázat sze­rint a tereprendezés, a terület murvával való feltöltése meg­történt. Kezdik az alaplemez zsaluzását. A 40 centiméter mély, tömör murvarétegre 20 centiméteres vasbetonlemezt Nehezen szokj uk meg, hogy a vezetői, a politikai munka nem szakma, hanem hivatás. A feladat teljesítése közben el is lehet fáradni. Választók vagy megbízók ajánlhatják a visszavonulást, elhatározhatja a tisztség viselője is, hogy át­menetileg vagy végleg abba­hagyja, s aztán eredeti szak­májában dolgozik tovább. ANTAL JANOS, a Haza­fias Népfront városi bizottsá­gának titkára a múlt havi bi­zottsági ülés elé terjesztette kérését Járuljanak hozzá, hogy ismét eredeti munkahe­lyén, a MÁV Dunakeszi Jár­műjavító Üzemében folytas­Roppant, Babatündér és a többiek Csendes sióval, magabiztosan A falakon képek. A süme­gi várhoz lovascsapat halad .ölfelé. Egy másik képen is ovat látunk. A telepvezető /életlenül magánál tartja az ív lováról készült képet. Ta- canini a közönség szavazatait íyerte el, idei sztár, a tele­kiek kedvence. A Lósport Vál- alat alagi központjában a sö- •ényesek állnak a figyelem iözpontjában. Körülöttük zaj­úk az élet. Amikor Kálnoki Ferencnétől megtudom, mennyi a nyugdí­ja azután, hogy nyolc évig volt tt a telep vezetője, vagy tizen- tilenc évig istállóvezető, na­gyon elcsodálkozom. Efölött izonban hamar napirendre té­rünk, mert a jelenleg mellék- állású szaktanácsadó szíveseb- aen foglalkozik a telep ügyei­vel, ahová minden délelőtt be­megy dolgozni, mint az anya­giakkal. Ha pedig ezen túl is marad energiája, szabadideje, azzal is tud mit kezdeni, hi­szen ő a városi pártbizottság mellett működő fegyelmi bi­zottság elnöke, ő volt még a járások időszakában is, ami­kor másként nevezték ezt a funkciót. Furcsa érzés, hogy mind a szakmai, mind a politikai munkája ilyen férfias alkatot kívánó, s mikor kimondom, maga is elmosolyodik. — Agrármérnök a szak­mám. Istállóvezetőként a tré­nerrel együtt nekem kellett a lovakat felkészíteni a verseny­re, mintegy menedzserként el­dönteni, hogy melyik ló mi­lyen távon ■ induljon, aztán küldeni minden héten Buda­pestre a kocsikkal. Telepve­zetőként meg ennek a mun­kának kellett minden feltéte­lét előteremtenem. — Voltak-e kedvenc lovai? — Voltak bizony. A Rop­pant, a Babatündér és a töb­biek. A jóknak szurkol az ember. — Szép volt — tűnődik el egy pillanatra a múltba te­kintve. Van akinek ma is szép, de ahogy mondja, nehe­zebb ennél a dotációt nem kapó, önfenntartó vállalatnál az utánpótlás. Aztán meg akik jönnek, elnehezülnek, le kell szállniuk a lóról. Régen a zso­kék koplaltak a megélhetést nyújtó foglalkozás miatt. Kálnoki Ferencné 1948 óta tagja a pártnak, 1955 óta la­kik Dunakeszin, nagyon sok ember által tisztelt személyes ismerősként. 1960 óta választ­ják rendszeresen pártbizottsá­gi tagnak. — A kommunista a párt előtt is felelős tetteiért — is­métli, amit legutóbb mondott a testület ülésén, mintegy vá­laszul. mert sokan szóvá te­szik: ha valaki a törvény előtt megkapja a polgári büntetést, miért kell azt tetézni egy má­sikkal. Csakhogy itt az esz­méről, a politika hiteléről van szó, a felelősség ezért kétsze­res. — Mindig volt fegyelmezet­len ember — mondja, de az is igaz, hogy ez csak a tagság 1,6—1,8 százalékát jelenti hosszú éveken át. Azokból a feladatokból, me­lyeket ma már történelemfor­málóknak nevezünk, kivehet- te a részét. Volt tsz-szerve- ző, csendes szóval érvelő agi­tátor, aki igaza tudatában volt határozott, de nem erélyes. A város is a szeme láttára nőtt fel, melynek maga is olyan la­kója, aki segített változtatni az arculatán. Az alig egy hó­napja átvett Munka Érdem­rend arany fokozata kitünte­téssel is ezt méltányolta a társadalom. sa pályafutását. A döntés vé-' gül megszületett, s a szó iga­zi értelmében érdemei elisme­rése mellett mentette fel a testület, nem titkolva'azt sem, hogy sajnálják, mert nagyra értékelték azt a szervező-po- litizáló tevékenységet, melyet titkáruk közel kilenc éven át folytatott szülővárosa fejlő­déséért. Különösen nagy ér­demei vannak a település gya­logjárdáit építő társadalmi munkák, s gázvezeték-hálózat kiépítésének szervezésében. A népfrontmunkáért időközben Munka Érdemrend ezüst fo­kozattal tüntették ki. De­cember 1-jétől Antal János, a gyár belső ellenőreként dol­gozik. ZÁHORSZKI ÁRPÁD, aki legutóbb a gödi pártbizottság munkatársa volt, a HNF vá­rosi bizottságának választása alapján december 1-jétől vet­te át elődje munkakörét. Ma­ga is dunakeszi lakos, aki dolgozott a Mechanikai Labo­ratóriumban, volt a városi KISZ-bizottság titkára. Széles körű helyismerettel rendelke­zik, előnyére szolgál, hogy előző beosztásai révén sok is­merőst, barátot szerzett ma­gának. A nem éppen könnyű feladattal együtt egy komoly szellemi erőpróba előtt áll, a tanárképző főiskolán a kö­zeljövőben kell megvédenie a diplomáját. — MIÉRT MONDOTT LE? Percenként hatvan doboz Vitamindús téli csemege a vevők számára a nemesített sze­der. A hűtőház angol gyártmányú, Kliklok típusú dobozoló­gépe fagyasztott állapotban tárolja a finom gyümölcsöt. Ezt dr. Gódor Ferenctől, a szakorvosi rendelőintézet igaz­gató főorvosától, az egészség- ügyi osztály vezetőjétől kér­deztük. ­— Ügy érzem, hogy egy szákterületen dolgozni és in­tézményt vezetni még lehet, de mindemellett még főorvosi, osztályvezetői feladatokat is ellátni, egy körzet munkáját irányítani már nem, mert az olyan összetett és nagy elfog­laltsággal járó feladatoktól terhes, hogy vagy az egyik, vagy a másik területet kény­telen elhanyagolni a vezető. Köztudott, hogy én még a gyermek bőrgyógyászatot is elláttam négy évig társadalmi munkában. Jómagam bőr-, nemigyó­gyász és kozmetológus diplo­mát szereztem, úgynevezett társadalom orvostanból is tet­tem szakvizsgát. Az új szak­rendelő megnyitása után ezen a területen is korszerű felté­telek teremtődnek. A képzett­ségemet itt szeretném haszno­sítani. Hosszabb megfontolás után úgy döntöttem, hogy közlöm ezt a szándékomat. Az intézet bőr-, nemibeteg gondo­zó igazgató főorvosaként sze­retnék tovább dolgozni, szak­mai tudásomat itt kamatoz­tatni. Versenytárs volt Ügy illik, hogy bemutassuk a városban megjelent építő­brigád előőrseit. Az ÉBT kez­dőbetűk jelentése:"'Építőipari Betéti Társulás. Központja Budapesten, a XIII. kerület, Petneházi utca 14. szám alatt található. Munkáik nagy része a fővárosban zajlik. A duna­keszi megbízást versenytár­gyaláson nyerték el. — Hogy keresnek a dolgo­zóik? — A szakemberek jól. Átlag- jövedelmük nyuizon, amikor kedvező az időjárás és folya­matosan tudnak dolgozni, több­nyire eléri a tízezer forintos átlagot is. Az építőmunkások életfor­mája az utazás. Az ÉBT-nél sincs ez másként. Többnyire ingázók, akik a környék min­den irányából, Budapestről, Fótról, Csornádról érkeznek reggelente. De találhatók itt helybeliek is. Mint minden építőipari szer­vezetnél, náluk is gond a mun­kaerő-utánpótlás, hiába a ma­gas jövedelem. Munkásokat keresnek, alkal­maznak. Mindenekelőtt a ha­táridők betartását tekintik a legfontosabbnak. Péntektől péntekig — Dunakeszi művészeti na­pok. — Ma délután 3 órakor a József Attila Művelődési Ház­ban, Nézd komédiásnak. A Népszínház Táncszínháza be­mutatója. Műsorvezető: Györgyíalvai Katalin. Este 7 órakor, Albee: Nem félünk a farkastól. Bemutatja a Pince- színház. — Városi könyvtár. Isk Jai vetélkedők előzték meg a döntőt. Téma a helytörténet. Legjobb ismerői az általános iskolai korosztályból 5-én, szombaton délelőtt 9 órakor a József Attila Művelődési Köz­pontban, helytörténeti vetél­kedő keretében mérik össze tudásukat. — Népszerű tudomány. A TIT előadóinak találkozása a közönséggel. December 7-én 17 órakor a 2. sz. általános iskolában az egészséges élet­mód alapjairól lesz szó. A Göd felsői Ady klubban az­nap este hat órakor a szoba­növények védelméről és ápo­lásáról lehet hasznos ismere­teket szerezni. December 8-án 15 órakor Cseh István japán útibeszámolót tart a dunake­szi művelődési központban. Előadását 9-én 10 órakor az idősek gödi napközi otthoná­ban ismétli meg. Angyal Jó- zsefné 10-én délelőtt 10 óra­kor a dunakeszi idősek ott­honában tart útibeszámolót. A fizikatanítás gondjairól dr. Zátonyi Sándor beszél 8-án 17 órakor a 2. sz. általános is­kolában. — Kertbarátoknak. Talajhi­bák, talajjavítás, talajerő­utánpótlás. Tóthné dr. Surá- nyi Klára előadása 7-én 18 órakor a Huba utcai klubban. Dukát Kisszövetkezet 80-100 gr-os automata fröccsgépre bedolgozé kapacitást keres. Dunakeszi é- vonzáskörzetéből. Munkáéi!*!;'- 1838. évre biztosítva van. Jelentke zés: Dunakeszi. Dózsa Gy. tér 1. 2120. Telefon: 41-136. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Erdősi Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom