Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-31 / 308. szám

1987. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK mT <. Mto rti] 5 Óriás bébi a konyhában így jártam a Úgy határoztam, hogy megfosztom misz­tikumától a konyha világát. Ez a gondolat már régóta lappangott bennem, de legin­kább tavaly karácsony előtt erősödött meg, amikor családunk valamennyi tagja járta a boltokat, piacokat, édesanyám pedig az ün­nep előestéjén, jobban mondva éjszakáján szemöldökcsipesszel szabadította meg mara­dék pelyheitől, tokjaitól a konyhakész ba­romfit. Ezért aztán a kritikus időszak be- köszöntével közöltem szeretteimmel: az idén nincs futkosás, főzőcskézés, a karácsonyi ebédet bízzák csak rám! Végül is nincs az megírva sehol, hogy élete és alkotókészsége teljében lévő férfiember ne tudna megbir­kózni egy ilyen egyszerű feladattal. Szelíden megmosolyogtak, s nővérem tud­ni vélte, hogy már gyermekkoromban is adódtak furcsa dolgaim, amiből egyre, más­ra következtetni lehet, például, amikor... De ezt , hagyjuk. Gombolyítsuk inkább a me­se fonalát arra, hogy ez az öntudatos férfiú elindult a piacra. S úgy látta, igen sokan vannak — bár erre előre figyelmeztették. Az első, amivel találkozott, egy kampóra fel­függesztett hatalmas ponty volt, persze fej­magasságban, amitől azonnal arról kódúit, szerencsére egy — baromfiüzlet irányába. Ugyanis pulykavásárlás céljából merészke­dett az ismeretlen terepre. Azt már otthon a lelkére kötötték, hogy az istenért se vegyen hízott pulykát, csakis annak bébi változata jöhet számításba. Em­berünk ezért különösen megrettent, amikor a mérlegre került szárnyas öt, egy másik pedig hat kilót nyomott. Kiokosította ugyan az árus,, hogy ezeknél kisebbet égen-földön nem talál, mert az a termelő, aki lsét-három kilós korában levágja, az saját maga ellen­sége — mégis odábbállt. Így jutott el a pa­vilonhoz, ahol a mélyhűtött pulykát mérték, s. ni csak, az egyik mindössze négykilós... — Ez bébi? _ Persze, persze — válaszolta az eladó. S ez megnyugtatott. De csak addig, míg hazaérve kezembe vet­tem a szakácskönyvet. Abban ugyanis az állt: végy egy bébipulykát, és így zárójel­ben (2.5—3 kilogramm). Ezen a rettenthetet­len férfiú, azaz e sorok írója nagyon elgon­dolkodott: hát ez a pulyka nern lehet bébi? Nézzük akkor, mit-írnak a „felnőtt szárnyas­ról? Hát azt írják, hogy ezek bizony inas jó­szágok, s a legjobb a nemkívánatos alkat­részeket — még a sütés élőt — harapófogó­val kihúzkodni. Mielőtt eme korántsem csá­bító művelethez hozzáláttam volna, kikértem főnökörp véleményét, aki szakácstudományát és termetét ítélve igen kompetens e kérdés­ben. Azt tanácsolta: könnyebben kijön, ha már megsült. Reményekkel telve tértem nyugovóra. Előtte azonban kivettem a csonttá fagyott alanyt a hűtőszekrényből: hadd engedjen pulykával... föl reggelre. Még szerencse, hogy egyik éj­szakai utamon belebotlottam, mert már ak­kor látható volt, hogy ennek így nem lesz jó vége. Bevittem magammal a szobába, s egy tálcára helyeztem rögtön a cserépkálya mel­lé. Együtt .aludtunk a madárral. Jó meleg volt az éjszaka, én reggelre teljesen fölen­gedtem — nem úgy a pulyka! Nosza, tál­cástól a gáztűzhelyre, hadd legyen őkéimé­nek is melege. Ez használt... Megnyugodva láttám neki a töltelék ké­szítésének. Azaz csak láttam volna, mert a zsömlék szőrén-szálán eltűntek. Pedig di­rekt megvettem őket néhány nappal előtte, nehogy apba a helyzetbe kerüljek, hogy ka­rácsony előtt kelljen szaladgálni értük a boltba. Arra az eshetőségre azonban nem számítottam, hogy korán kelő nővérem megreggelizi a hihetetlenül száraz zsömlé­ket ... Pedig így történt. Szerencsére édes­anyám előbányászott valahonnan egy , még szárazabb zsömlekenyeret — ami elkerülhet­te leánytestvérem figyelmét —, s így azt használtam a töltelék elkészítéséhez. Ekkor újabb akadályba ütköztem. A sza­kácskönyv nagy tudású írója ugyanis azt ta­nácsolta: a baromfi bőrét a fakanál nyelé­vel óvatosan felemeljük, de vigyázzunk, hogy el ne szakadjon! Úgy látszik, nem vi­gyáztam eléggé ... Segítségért kellett folya­modnom. Édesanyám néhány- ügyes és gyors mozdulattal a bőr alá passzírozta a töltelé­ket, majd több helyen összevarrta a szét­szabdalt pulykát. Ekkor már majdnem dél volt, amelyből nyilvánvalóan következett, hogy az ebéd ideje kissé kitolódik majd. Miközben megpróbáltatásoktól meggyötörtén a tepsibe helyeztem a most már minden te­kintetben rendben lévő madarat, már ott To­tyogott a tűzhelyen a töltött káposzta, hogy mégiscsak kerüljön valami az ünnepi asztal­ra. Bár önérzetemben sértett a bizalmatlan­ságnak eme megnyilvánulása, mégis el kel­lett ismernem, hogy van némi alapja. Annál is inkább, mert a pulyka nem fért be a kis teljesítményű gáztűzhelyem sütőjébe. Még szerencse, hogy egy házban lakom szeret­teimmel. mert így egy másik tűzhely sütő­jébe begyömöszölhettük a szárnyast. Nem maradt más hátra, mint forró zsír­ral loesolgatni, s megvárni, míg pirosra sül. Éz délután háromra következett be. Olyan lett, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az ünnepi asztal közepére, a pecse- nyéstálba állítottuk, s legalább egy percig csak gyönyörködtünk benne, miközben az ínycsiklandozó illat fokozatosan belengte a konyhát. Lehet gratulálni — jegyeztem meg szeré­nyen, hozzátéve azt is: ugye nem kell olyan nagy feneket keríteni a karácsonyi főzőcs- kézésnek... Kövess László A lovagok kicserélték fegyverüket Ha harc, legyen harc! A gyűlölködés vastag jég­páncélját is szétolvasztja a karácsonyi szeretet meleg hulláma, amely elborítja a szíveket, s testvérré tesz minden embert, noha előbb ellenségként acsarkodóit egy­másra. Ez a meghatóan szép gondolat vert tanyát agyunk­ban, midőn hírét vettük a ha- rácsi szomszédok látványos kibékülésének. Valóban megtörtént a cso­da, tényleg keblére ölelte Ku­czogi Leót? — kérdeztük Tyu- kodi Anasztáz traktorost. — Hát, már nem haragszunk — felelte a nagy darab ember, s valami különös melegség fénylett a szemében. Aztán egy kis vonakodást követően, hangulatoldó poharazgatás közben Tyukodi Anasztáz rö­viden felidézi Kuczogi Leóra való neheztelésének szomorú históriáját. — Ügy higgyék meg, ahogy mondom: minden bajnak az asszony veit az oka. Amíg Ku­czogi komám a katonaságnál szolgált, én megbolondultam, oszt elvettem a menyasszo­nyát feleségül. Ezért utóbb köszönetét érdemeltem volna tőle, ő viszont megorrolt, még a köszönésem sem fogadta, ami ugye egy szomszédtól eléggé alávaló. Mikor a téeszben megtették a gyalogmunkások brigádve­zetőjévé, úgy járt-kelt itt a ház előtt, mintha már elnök lenne, az asszony meg sápíto- zott, hogy látod, a Leó vitte valamire, te meg semmi se maradtál. Elfogyott a türel­mem, oszt írtam egy névtelen levelet a fináncoknak, hogy Kuczogi éjszakánként főzi a pincéjében a pálinkát. Meg is látogatták előzetes bejelentés nélkül, de hát sajnos nem ta­láltak nála semmit. Ennek ellenére láttam rajta a kocsmában, hogy nem tet­szik neki valami és erősen gondolkodik. Jön osztán egy­szer két népi ellenőr, hogy mondjam meg őszintén, hány házam van az országban. Hány vóna, hát ez az egy itt Harácson. Hitték is, nem is. Mit szaporítsam a szót, ez a jómadzag azt íratta rólam va­lakivel, hogy titokban háróm házam van, három távoli vá­rosban; még a címeket is meg­adta, hogy Rákóczi, Kossuth meg Petőfi utca, ennyi meg ennyi. Csakhogy a firkálás előtt lusta volt elutazni, kö­rülnézni, így aztán a három cím egyikén iskola volt, a másikán templom, a harmadi­kon meg gyár. Tisztázódott az ügy, de azért bepöccentem; mondom ma­gamban, ne szórakozzon itt nekem ez a nyikhaj, komo­lyabb figyelmeztetésben ré­szesítem. Kint a zártkertje körül egész nyáron kaszálta, szárította a füvet, őszre jó ka­zal szénát rakott belőle. Egy késő este motorommal arra szaladtam, ráöntöttem két li­ter benzint és elgyújtottam egy szál gyufát. Reggelre csak pernye és hamu volt a helyén. Nem múlt el egy hét sem, és valaki megmérgezte a ku­tyámat. Szerettem volna nyo­matékosan tudtára adni, hogy sejtem, ki dobta be a húsda­rabokat a kerítésen. Szeren­csére épp akkor csinálta a ka­pubejáróját, s ezért éjszakára kint hagyta a kocsiját az ut­cán. Reggelre valaki mind a négy gumiját kiszurkálta. Egy hegyesre köszörült járomszö­get használtam, még megvan a disznóól padlásán a szalma alatt, hátha jó lesz valamire. Már azt gondoltam, ezzel lezárhatjuk az ügyet, mikor arra lettem figyelmes, hogy a galambjaim közül tizenket­tő hiányzik. Az egyik szom­széd öregasszony súgta meg a feleségemnek, hogy amikor nem voltunk itthon. Kuczogi komám sörétes puskával lőtt bele az udvara fölött alacso­nyan szálló falkámba. Kifa­csarodott a szívem, mert gyö­nyörű madaraim lettek oda, de tűrtem némán. Szereztem öt kiló olyan mérget, amitől három évre minden növény kipusztul, s amikor tavaly té­len szállingózni kezdett a hó, Kuczogi komám zártkertjét gondosan behintettem a mé­regporral. A Szahara homokja buja termőföld ahhoz képest, Furcsaságok innen-onnan A híres Cartier cég müncheni bemutatóján kapták lencse­végre a fotósok a képen lát­ható hajkölteményt, amelynél már csak a „kiegészítő kellé­kek” lenyűgözőbbek: a klip- szek, brossok, láncok és gyű­rűk értéke hatmillió dollár. Még ma is igen harcias a szá­zadelő híres szüfrazsettmoz­galmának minden bizonnyal utolsó képviselője, a walesi illetőségű, 102 esztendős Ca­therine Griffiths. Arról nem szól a jelentés, hogy a női egyenjogúságnak eme bajno­ka volt-e férjnél, mert ha igen, akkor a férfinak nem le­hetett valami édes élete neje mellett... Müncheni találmány a képen látható speciális kalap, amely­nek nagy előnye, hogy egyliternyi sört lehet bele tankolni, majd menet közben kortyolgatni. A kalapot a híres októberi sörfesztiválon mutatták be. .j». Az egyesült államokbeli St. Luis városában meghökkentő ze­nei élmény várta az egyik kisebb helyi szimfonikus zenekar koncertjére látogatókat. A zenészek különböző munkásruhák­ban léptek a színpadra, muzsikájuk alaphangját pedig egy elektromos fűrészgép zaja adta. . isiét amivé az ő kertje vált ezen a nyáron. Meg is lett a hatás, mert azt mondja egyszer a kocsmában, hogy ő szereti a viccet, de csak módjával. Ha valaki túl­lépi a határt, esetleg elbú­csúzhat az életétől is. Attól kezdve bicska nélkül sose mentem ki az utcára, de nem történt semmi. Hát karácsony másnapján zörgetnek. Kinézek az abla­kon, látom, ő akar bejönni. Előveszem a disznóölő kést, megyek ajtót nyitni. Aszond- ja: olvasta valahol, hogy a középkorban az egymással ki­békült lovagok kicserélték a fegyverüket. Béküljiink ki mi is, aszondja, és ennek jeleként cseréljük ki a karácsonyfán­kat. Rálltam. mert rossz szom­szédság török átok, s most itt van ez a karácsonyfa, amit az enyémért cserébe hozott ne­kem. Adok is magának egy szaloncukrot róla. Ebben a pillanatban Tyu- kodi Anasztáz arcának színe céklavörösbe váltott, szeme villámokat szórt. Kiderült, hogy minden papír üres, a cukrot előzőleg kiszedte belőle valaki, de olyan ügyesen, hogy csak tapintással lehetett ész­revenni a csalafintaságot. H át, jó, ha harc, legyen harc! — szűrte a szót fo­gai között Tyukodi Anasztáz. — Amit eddig tettem, csak gyerekes csipkelődés volt, de az új évben megtudja majd, mi is az a bosszú! Fel fogom jelenteni adócsalásért! Cseri Sándor „Erotomobil” névre keresztelte létrehozója, egy belga mű­vész a képen látható valamit, amelyről nehéz eldönteni: kép­zőművészeti alkotás vagy pedig bohókás s polgárpukkasztó autó. A „művet” az NSZK-bell Essenben mutatták be. Igencsak sok felesleges súlyt szedett magára a képen látható 42 éves amerikai Walter Hudson: kilóinak száma meghalad­ja a 454-et. A jelentések szerint a közeljövőben lehetősége nyílna arra, hogy egy különleges fogyókúrán vegyen részt, a Bahamákon, ám ehhez előbb le kellene adnia egypár kilót, máskülönben nem fér el a repülőgépüléseken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom