Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-28 / 305. szám

1987. DECEMBER 28., HÉTFŐ 5 Színházi levél Historikus parlando Napoleon Bo­naparte katoli­kusnak szüle­tett ugyan (csa­ládja az olasz Toscanából ke­rült a Genovai Köztársaság uralma alatt lévő Korzikára, így természetes, hogy katoli­kusok voltak, mint ahogyan az is természetes, hogy ott­hon olaszul beszéltek), de vallási kérdésekben meglehe­tősen közömbös volt. .Annikor tehetsége, szerencséje (és ál­lamcsínye) először az új fran­cia respublika első konzuli tisztségébe emeli — 1799 no­vemberében —, majd 1804 decemberében császárrá ko­ronázza magát (igen, önmagát, mert saját kezűleg helyezi önmaga fenséges fejére a ko­ronát), e közömbössége válto­zatlan. De nem változatlanok a körülmények így hamaro­san konfliktusba keveredik a római katolikus anyaszent- egyház fejével, a pápával, aki ekkor (már 1800 óta) VII. Pius. Mielőtt a francia hadak kü­lönböző olasz hadjáratai nyo­mán átrajzolódott volna Itá­lia térképe, az olasz csizma közepén a legnagyobb terüle­tet az egyházi állam foglal­ta el. Szent Péter utódai, Krisztus földi helytartói a lel­kek fölötti hatalom mellé fon­tosnak tartották odacsatolni a testek fölötti hatalmat is. Az egyház tekintélyes világi ha­talom is volt. Hogy e hata­lom gyorsan szertefoszlott, s az egyházi állam területe mi­hamar Rómára, s a Vatikán­ra korlátozódott, az nem kis mértékben egy ifjú tábornok, bizonyos Napoléon Bonaparte győzelmeinek volt köszönhe­tő. A francia csapatok már 1798 februárjában megszáll- , ják Rómát. Még ugyanennek a hónapnak a végén megszű­nik a pápa világi hatalma, mert létrejön az úgynevezett Római Köztársaság. Az ag­gastyán —■ 81 éves — VI. Pius pápát, aki súlyos beteg is, 1799-ben Valence-be vi­szik, ahol hamarosan meg is hal. Utódául 1800-ban a Ve­lencében megtartott konklávé (pápaválasztó gyűlés) egy volt bencés szerzetest, az imolai bí­boros püspököt, gróf Barnaba Chiarimontit emeli a pápai trónra. Az új egyházfő a VII. Pius nevet veszi föl. És ez­zel a pápával támadnak majd az első konzulnak súlyos né­zeteltérései. A Thália Színházban bemu­tatott új magyar darab, me­lyet az első színpadi művével jelentkező Tamás István írt, a címében is jelz' e konflik­tust. A pápa és o császár — ez áll a színlapon, előrevetít­ve, hogv itt a világtörténelem egyik legnagyobb személyisé­gének, s az anyaszentegyház fejének az összecsapásáról lesz szó. És valóban így is történik A kétrészes darab során, váltakozó jelenetekben (hol Párizsban, hol Rómában vagyunk, hol Napóleon csá­szár, hol VIT. Pius termeiben zajlik a cselekmény), kibon­takozik előttünk, az az ellen­tét, amely az egyeduralkodó­vá let kis korzikai és a vi­lági hatalmától megfosztott pápa között feszült. Mint mondtam, ezeknek az ellen­téteknek az eredője nem Na­póleon (írjuk most már így, magyaros formájában a csá­szár nevét) vallási nézeteiben keresendő öt a vallás és a francia katolicizmus sorsa csak annyiban és addig ér­dekelte, amíg Franciaország, s főleg a nagy armada ér­dekeihez valami köze volt. E magatartásának köszönhető, hogy már 1801 júliusában megszületett egy konkordá­tum a pápa és az akkor még első konzul Bonaparte között. E megállapodás értelmében jól járt a pápa is (mert a francia katolikus egyház megmenékült. a felszámolás­tól, a megszüntetéstől, és a francia köztársaság elismerte a pápaságot), és jól járt Bo­naparte konzul is, mert. az egyház világi hatalmától nem kellett többé tartania. A császárrá koronázásra Bonaparte már magabiztosan és ellentmondást nem tűrően rendeli Párizsba VII. Piust, és ezzel is, meg a gesztussal, mellyel önmagát koronázza meg, kifejezésre juttatja: nem érdeklik az anyaszentegyház hajdani beiktatási jogai, hi­szen hatalmát nem az egyház révén szerezte. Mikor aztán Napóleon csá­szár, dinasztikus érdekekből, el akar válni Josephine csá­szárnétól, a pápa azzal vág vissza a párizsi megalázta­tásért, hogy nem hajlandó felbontani a házasságot. Sőt, nem vesz részt a Napóleon által kialakított úgynevezett kontinentális zárlatban sem, amely arra volt hivatott, hogy a nagy ellenfél, Anglia hajói és árui elől elzárjon minden európai kikötőt. Erre Napóle­on 1809 májusában egyszerű­en megszünteti a pápai álla­mot. VII. Pius viszont egy hó­nap múlva kiközösíti az anyaszentegyházból Napóle­ont. Üjabb ellenlépés: egy hónap múlva a pápát letar­tóztatják, s először Savoná- ba, majd Fontainebleauba vi­szik, ahol egészen 1814 ápri­lisáig, Napóleon bukásáig fogságban tartják, gyakorla­tilag az egész szentszéki bí- borosi karral együtt. Közben — kényszerből, s tájékozat­lansága miatt is — a pápa elfogad egy újabb konkordá- tumtervezetet, de azt két nap múlva, 1813 márciusában visz- szavonja. A pápa és a császár cse­lekménye e tények körül fo­rog. Meg kell mondani: igen aprólékos gondossággal, na­gyon hiteles megfogalmazás­ban tárgyalja Tamás István mindazt, ami Napóleon és Pius között történt. E téren nincs is semmi, amit kifogá­solhatnánk. Csakhogy ez a — nevezzük így — historikus parlando, ez a történelmi el­beszélés mégis nélkülöz két dolgot. ... ££ pem.álégg^. meg­győző ' az ‘ ellenfelek szembe- állít,á)sa..,J?,i,us bizonyos \fpkig szenvedő alanya volt ugyan Napóleon önkényének, de ő maga sem volt mártír. Azon­kívül alapjaiban konzervatív, sőt reakciós, és történelmileg túlhaladott elveket képviselt. Napóleon, minden despotiz- musával együtt is, valami ha­ladóbbat egy fejlettebb társa­dalmi formációt reprezentált. A másik: igazi drá­ma nem jön lét­re. Valídi össze­ütközések gya­korlatilag nincsenek, csak a párhuzamosan elmondott el­térő véleményeket ismerjük meg. Még abban az egyetlen jelenetben sem izzik föl a színpad, amelyben a pápa és a császár személyesen talál­kozik. Így aztán rengeteg ér­dekes ismeretet kapunk, ér­dekfeszítő pillantást vethetünk a történelem kulisszatitkai mögé, de a játék, színpadi, drámai műként, elég halo- vány marad. Áz kétségkívül kiderül, hogy Tamás István jó, pergő és szellemes dialó­gusokat tud írni, s hogy van érzéke a színpadhoz. A drá- maiabb fogalmazásmódot pe­dig remélhetőleg megtanulja — következő darabjaiban, melyek föltehetőleg lesznek. Akit a színpad levegője egy­szer megcsapott, nemigen tudja kiheverni ezt a „fertő­zést”. Takács István Képzőművészek tanácskozása Szentendrén Megállapodás, béke a szigeten A tanácskozáson a megye és a város számos intézményének vezetője részt vett. Képünkön, balról jobbra: dr. Végh Ká­roly, Balázs Gézáné, Turcsányi Imréné és dr. Szabó József. (Vimola Károly felvétele) Nem tartozik a lcghálá- sabb feladatok közé egy ülésről tudósítani. Már a szó hallatán is sokaknak az unalom, a csontig lerágott ceruzavégek, telefirkált papírlapok jutnak, az eszé­be. Mint minden szervezet­nek, így a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsé- J ge Pest Megyei Területi ^ Szervezetének a legutóbbi ^ decemberi ülése is bizonyos ^ értelemben ezoterikus volt, ^ azaz- csak a beavatottak ^ számára érdekes, érthető, íj Mégsem ez volt a fő jel- í Iemzője ennek a másfél ^ éves munkára visszatekin- ^ tő és a jövőbeni tervek ^ biztosítékait megalapozó ta- f nácskozásnak. Indulatmcntesen Lényeges kérdésekről esett szó, ezért is tartották fontos­nak nemcsak a művészek a megjelenést, hanem a me­gye és a város számos intéz­ményének vezetői is. Az MSZMP Pest Megyei Bizott­ságát dr. Szabó József osz­tályvezető-helyettes, 1 a város pártbizottságát 'Turcsányi Im­réné titkár képviselte. A Pest Megyei Tanácstól jelen volt Balázs Gézáné tanácselnök- helyettes, aki felszólalásában áttekintette az elmúlt másfél év képzőművészeti ..életének eredményeit, és Jakab Béla, a művelődési osztály helyettes vezetője. Az MNK - Művészeti Alapjának igazgatója, dr. Bé­kés Imre is megtisztelte je­lenlétével. hozzászólásával az egybegyűlteket és - természete­sen ott volt s alkotó módon hozzászólt a tanácskozáshoz Bihari József, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója. A házigazda dr. Végh Károly, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyv­tár igazgatója volt. A színház­teremben megrendezett ülé­sen, ahhoz képest, hogy egyre általánosabb jelenség a köz­élettől való visszahúzódás, so­kan vettek részt, nemcsak szö­vetségi tagok, hanem más, oda még felvételt nem nyert mű­vészek is. Az előzményeket ismerve, a szentendrei őszi tárlattal kap­csolatos konfliktusok, problé­mák ellenére, meglepően in­dulatmentes, higgadt gondo­lat- és mondatfűzéssel ele­mezte az elnökség a másfél év tapasztalatait és vázolta a problémák megoldására tejt javaslatait. Az ülés hozzászólásait Bor­Jelenet az előadásból sódy László keramikus koor­dinálta, irányította. Elsőként Nagy B. István, a területi szervezet művészeti titkára elemezte a megye képzőművé­szeti életének eredményeit, beszámolt új intézmények szü­letéséről. sikeres belföldi ki­állításokról. társadalmi kap­csolatokról, és ismertette a Pest Megyei Múzeumok Igaz­gatósága és a területi szerve­zet között bizonyára létrejö­vő együttműködési szerződés alapelveit. Hozzászólását kö­vetően dr. Hann Ferenc mű­vészettörténész a megye kül­ügyi tevékenységéről adott rö­vid, reális, a szervezés hiva­tali ügyintézéséből adódó gondjait sem elrejtő, áttekin­tő beszámolót. Röviden a tárgyra szorítkozva, szűksza­vúan csak a lényegre koncent­rálva, Aknay János szent­endrei titkár tett javaslatot a szentendrei grafikai műhely újbóli felélesztésére. Javasla­tára egy évi próbaidőre egy ideiglenes műhelyvezetőséget fogadtak el. Másfél év termése Távol álljon tőlem, hogy a hozzászólások mindegyikéből idézzek, hangulati árnyalatait visszaadjam. Csak egy rövid év végi számadásra, visszate­kintésre vállalkozom, amely az olvasók számára is segít fel­eleveníteni az elmúlt másfél év képzőművészeti életének kimagasló eredményeit. Más­részt a legfontosabbról, a te­rületi szövetség és a Pest Me­gyei Múzeumok Igazgatósága közötti megállapodásról szól­nék, mivel ez avatta ezt az ülést olyan eseménnyé, amely fordulópont, vízválasztó, s Szentendre és a megye szá­mára is talán egy új korszak kezdetének nyitánya. A megyében évente 170 ki­állítás nyílik, ezek közül jó né­hány volt, amely képzőművész­csoportok bemutatkozására vállalkozott. 1986 őszén a Szentendrei Képtárban a me­gyében dolgozó iparművészek kaptak kiállítási lehetőséget. Majd Vácott sor került a két­évenként megrendezett művé­szeti fesztiválra. A görög templomban a gödöllői körzet alkotói mutatkozhattak be, majd a szentendrei vajdások kibővített csapata szervezte meg a nagy sikerű Űj vegyes és az Autodidakta című ki­állításokat. Szigetszentmikló- son mutatkoztak be a Nagy István grafikai műhely tagjai, s végül a sort az idei szent­endrei őszi tárlat zárta. Erre az időszakra esett a váci or­szágos grafikai műhely átadá­sa, hogy Szentendrén megala­kult az iparművészek — Pé­ter—Pál galériája és a Vajda­pince is lassan újra kiállító- teremként funkcionál, amely­nek a fenntartója a PMKK lesz. a szakmai felügyeletét pedig a területi szervezet lát­ná el. Változatlanul beváltja a hozzá fűzött reményeket a ze- begényí szabadiskola, s egy­re szélesebbre tárja kapuit, külföldi vendégeket is fogad. A területi szervezet 1986 májusában a Pest Megyei Ta­náccsal együttműködési meg­állapodást kötött, ami sajnos önmagában nem garantálta és nem szabályozta a Pest Me­gyei Múzeumok Igazgatóságá­val a zökkenőmentes munka­kapcsolatot. Országosan, sőt világméretekben megfigyelhe­tő válságjelenségek adnak ag­gódásra okot a művészeti élet­ben is. A pragmatikus, tech­nokrata társadalom elvárásai azt sugallják, hogy a művé­szek bizonyos értelemben kis­iparosokká, ügynökökké, ko­fákká váljanak, hogy anyagi érdekeltségű csoportokba való tömörüléssel próbáljanak a felszínen maradni és biztosí­tani maguk számára a létmi­nimumot. Egyre nagyobb számban jelenik meg a művé­szeti alkotások piacán, azok­kal versenyezve a kommersz, a giccs. Ebben a mindent át­ható folyamatban bizonyos ér­telemben sziget, vagy esetleg sziget lehetne Szentendre. Nos, éppen ezt célozta a követke­zőkben röviden idézett, az együttműködést előkészítő kí­vánságsor. Alapelvoszlopok A megyei pártbizottság, a megyei tanács, a területi szer­vezet. a megyei múzeumok igazgatósága és a PMKK együttesen dolgozzon ki Pest megyére és különös tekintettel Szentendrére, egy kiállítási koncepciót, amely tervszerűen mutatja be a megye művésze­tét, biztosítja az arányosságot és kölcsönösséget a külikapcso- latok révén bejövő és kimenő kiállítások tekintetében, segí­ti a kiállítóhelyiségeket arcu­latuk megőrzésében és kiszű­ri a nemkívánatos jelensége­ket, az idővel talán még in­kább felerősödő kommersz és giccskiállítás-áramlatokat. A szakszerű kiállításrende­zés és csere érdekében a te­A részt vevő művészek egy csoportja Nagy B. István javaslatot tesz az együttműködés alapelveire rületi szervezet szükségesnek látja, hogy a múzeumok igaz­gatósága művészettörténeti osztálya nagyobb autonómiát élvezzen. Legyen önálló tár­gyalási joga művészeti kérdé­sekben, a propagandamunka tervezésében és a kutatási te­rület kiválasztásában is. Lényeges része volt a felté­teleknek, hogy a területi szer­vezet egy képviselője a mú­zeumok igazgatóságának mű­vészeti területet érintő költ­ségvetésébe betekintést kap­hasson. Konzultáció szükséges a műtárgygyűjtés és -vásárlás tekintetében. A külföldi kap­csolatok bővítéséről, bonyolí­tásáról pedig három intéz­mény, a megyei tanács, a te­rületi szervezet és a múzeu­mok igazgatóságának szakem­berei döntenek. Ezeket a működési alapel­veket Bihari József egyetértés­sel fogadta, . ami garanciája lehet — reméljük valóban — az együttműködési megállapo­dás megkötésének, és ami még fontosabb, a zavartalan közös munkának. A külső társadalmi és szo­rító gazdasági környezeti fel­tételrendszerben, azt hiszem, ez az egyetlen és a legjobb meg­oldás. Konfliktusok árán szü­letett, amelyben sokan, sok­féleképpen sérültek. Mégsem érdemes ezeket tovább élez­ni, mélyíteni,, mert az alkotók, az intézmény, a közönség ká­rára volna, s hosszú távon még az alkotások művészi színvonalára is kedvezőtlenül hatna. Üjj írisz Könyvritkaságok gyűjtőknek Új reprintkiadványok Az Állami Könyvterjesztő Vállalat a napokban újabb kö­tetekkel gyarapította reprint- kiadványai sorát. Az üzletekben már kapható Bartók Béla és Kodály Zol­tán „Erdélyi magyarság. Nép­dalok” című könyve, amely a magyar népzenekutatás klasz- szikus alapmunkája, az erdélyi magyar népdalkincs legjele­sebb gyűjteménye. A tiszta forrású székely dalok kották­kal, teljes szöveggel, az Iro­dalmi Társaság gondozásában 1921-ben jelentek meg először. Ehhez írt előszót Bartók Béla és Kodály Zoltán. A kötet ma már könyvészeti ritkaságnak számít. Ugyancsak megvásárolható Gáti István A kótából való klavírozás mestersége című, 1802-ben írt munkája. A ko­rabeli kiadvány a magyar ze­nei szaknyelv megteremtésé­nek első kísérlete volt, s egy­úttal az első magyar nyelvű zongoraiskola is. A kötet rész­letesen szól a hangjegyírásról, zeneelméleti alapfogalmakról. Függelékében — pedagógiai célzattal — nyolc kis darabot is közöl, amelyek zongorán hegedűn és fuvolán is játsz­hatók. A darabok között há­rom verbunkos kompozíció is szerepel, közülük az egyik Ko­dály híres Háry-intermezzójá- nak dallamforrása lett. A jövő év első napjaiban kerül az üzletekbe Siklóssy Lászlónak a Svábhegyről írt munkája. A Svábhegyi Egye­sület kiadásában eredetileg 1929-ben megjelent könyv il­lusztrációiból jól nyomon kö­vethető, hogy az azóta eltelt időben mennyit változott a környezet. Ugyancsak a jövő évi tervek között szerepel Pesty Frigyes Az eltűnt régi rr agyar vármegyék című köny­ve. A kétkötetes mű 1880-ban látott napvilágot. Megjelenik Lázár Kálmán hasznos és kár­tékony háziállatainkról 1874- ben közreadott munkája, amelynek több fejezete ma is hasznos ismereteket közöl egyebek között a madárvéde­lemről. A moldvai magyar te­lepekről című kötet, Gegő Elek írása, 1838-ban jelent meg. Römer Flóris 1873-ban adta közre a Régi Pest című köny­vét. Csapó József Űj füves és vfrágos magyar kert címmel tulajdonképpen gyógyszeres füveskönyvet írt. Az 1775-ben kiadott kötetben a debreceni orvosdoktor 417 gyógynövény felhasználhatóságával foglal­kozik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom