Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
Piacképessé feszik a kötvényt Egyszeri kamatprémiummal — A város beruházásai A műsorért — vastaps helyett Miből lesz egy tál katicabogár A Heti Világgazdcság bankrovata rendszeresen hírül adja, hogy a Ceglédi Városi Tanács által kibocsátott iskolakötvény középárfolyama 99 százalék. Jó ez vagy rossz? Egyáltalán mit jelent? A hetilap információja nyomán Csepcsényi Endrét, a Budapest Bank Rt. ceglédi igazgatóságának főelőadóját kértük kötvényügyi beszélgetésre. — A kötvény kifejezés lassanként bekerül a hétköznapi nyelv szókincsébe. De mit takar maga a fogalom? — Ha mondjuk, van egy 10 ezer forintos névértékű kötvényem, az éppen annyit tesz, mintha egy 10 ezer forintos „bankjegy” lenne a kezemben. A kötvény kibocsátója arra kötelezi magát, hogy az értékpapír által képviselt pénzt bizonyos idő leteltével a tulajdonosnak visszafizeti. Természetesen a megállapodásban szereplő részletekben és kamatokkal. Az értékpapírt bármikor el lehet adni vagy ajándékozni, és meg lehet vásárolni. A kötvénytulajdonos neve soha nem kerül nyilvánosságra. Igaz, ennek minden ódiumát a kötvény birtoklója kénytelen viselni: ha elvész a papír vagy ellopják, hát nemigen bizonyítható a tulajdonjog. Erre az esetre tehát érdemes fölírni a kötvény sorszámát. Garanciagondok — Ki bocsáthat ki kötvényt? — Az 1982-ben megfogalmazott rendelet szerint — ami ez év december 31-ig él — kötvényt csak pénzintézet bocsáthat ki és hozhat forgalomba. A kezdő példánál maradva: ha a tanács szeretne nagyobb összegű kölcsönhöz jutni, szeretné a lakosság megtakarított pénzét valamilyen célra használni, akkor az ügyintézéssel megbíz egy pénzintézetet. A kötvény vásárlójával, a tulajdonossal már csak a bank áll jogviszonyban, az állam így vállal garanciát a kötvény névértékének és kamatainak visszafizetéséért. — De jövőre éppen ez a szituáció változik meg. — Valóban, az állam kivonul ebből az üzletből, tehát csak a legritkább esetben vállal majd garanciát. (Ez nyilvánvalóan nem vonatkozik az 1987 végéig kibocsátott kötvényekre.) Helyette a bankgarancia lép életbe, de szigorúan üzleti alapokon, vagyis csak akkor, ha a vizsgálódások alapján érdemes garanciát vállalni. Ez azt jelenti, hogy a kevésbé tőkeerős cégek jóval nehezebben juthatnak majd kötvényes kölcsönhöz. Viszont a jobb gazdasági helyzetben levő gazdálkodók kiadhatnak kötvényt úgy, hogy az ígért feltételek teljesítéséért saját maguk vállalnak szavatosságot. Ez kockázattal jár. — Miféle kamatokkal működik a kötvény? — Az eredeti szabály 11 százalékban határozta meg a kamat felső határát. Ám a kötvénypiac ennél kedvezőbb feltételeket kívánt, úgyhogy 1987-ben a Pénzügyminisztérium jóváhagyásával megjelentek a 11,5 és a 12 százalékos kamatok is, ami az inflációs időszakban némileg piacképessé teszi a kötvényeket. — Ha már itt tartunk: megjósolható-e. hogyan alakul a kötvénypiac? — A vállalatok azonkívül, hogy általános nyereségcsökkenés várható, mást nemigen tudnak előre jelezni. De ez is éppen elegendő ahhoz, hogy — legalábbis átmenetileg — a kötvénykibocsátási kedv csökkenjen. — Akárcsak a vásárlási kedv? — Eddig a kötvénykamatok teljesítették értékmegőrző feladatukat, de a jövő évre prognosztizált magas. 14—15 százalékos infláció miatt pillanatnyi bizalmatlanság alakult ki a kötvényekkel szemben. Jól mutatja ezt az is. hogv az idén május végéig keresletinek számító kötvénypiac kínálati jellegűvé alakult át. A Budapest Bank megpróbált kilábalni ebből a helyzetből, mégpedig úgy, hogy megkérte a kötvénykibocsátókat, ajánljanak fel 1988-ra egyszeri (1— 3 százalékos) kamatprémiumot a kötvény piacképességének megőrzése érdekében. A kibocsátók méltányolták ezt az elképzelést, s talán ennek köszönhető. hogy december 1-jén — a bank pesti központjának információja szerint — már több kötvényt adtunk el, mint amennyit visszavásároltunk. Árfolyam-variáció — Végül is mit jelent az a HVG-hír, hogy a ceglédi iskolakötvény középárfolyama 99 százalékos? — A 99 százalék nyomott árfolyamra utal. Hogy egy gyakorlati példával érzékeltessem: ha valaki mondjuk november 12-én vásárolt meg egy 10 ezer forintos tanácsi kötvényt, ma csupán 9800 forintért tudja eladni a banknak. A bank viszont ugyanazt a kötvényt névértékben, vagyis 10 ezer forintért árusítja. Keresleti piac esetén pedig alacsonyak az árfolyamok. A példában szereplő 200 forintos árfolyamcsökkenés arra készteti a tulajdonost, hogy ebben a szituációban ne igyekezzen megszabadulni a kötvényétől, hiszen később, ha keresleti jellegűvé alakul a piac, többet kaphat majd érte. — A banktól? — Nem föltétlenül a banktól. A kötvény forgalmazása két szakaszban zajlik. Az első szakasz addig tart, amíg a kibocsátó valamennyi kötvénye gazdára nem talált. Eddig a pontig a kibocsátó cég viseli a kockázatot, hiszen csak akkor jut hozzá a kívánt pénzhez teljes egészében, ha valamennyi kötvény elkelt. A Ceglédi Tanács például összesen 30 millió forinthoz szeretne hozzájutni: 3 ezer darab 10 ezer forintos értékpapírról van szó, amiket lehet, hogy még egy év múlva is árusítani fog a bank az úgynevezett első forgalmazási szakaszban. Amikor elfogy a kötvény, és a tanácshoz befut az utolsó tétel pénz is, már csak a bank és a kötvénytulajdonos állnak jogviszonyban. Olyan értelemben, hogy a bank megveheti, illetőleg újból piacra dobhatja a kötvényeket. Ez a másodlagos forgalmazási szakasz, amelyben természetesen magánszemélyek is adhatják-ve- hetik egymás között az értékpapírokat, s a kamat azt illeti. akinek a kötvény éppen a tulajdonában van. Így tehát a bank is jogosult a kamatra. Ki hitelezzen? — Vagyis a bank abban érdekelt, hogy minél több kötvényt vásároljon vissza? — Nem, mert a kötvény nem akkor hajt hasznot, ha a bankban van, hanem ha tőkeként működik valahol. Abban az esetben, ha a lakosság nem hajlandó a pénzét kölcsönözni a tanácsnak, tehát ha kivonul ebből az üzletből, akkor ugyanazt a hitelt a bank kénytelen nyújtani. S a kötvény célja nem ez. A banki hitelek lehetősége, főleg a beruházási hiteleké, egyre szűkebb, éppen ezért van szükség arra, hogy a lakosság megtakarított pénzét — kötvényes formában — konkrét beruházásokba fektesse. Varga Sándor Domány Mihályné éppen a tömőanyagot vágja ollóval, amit majd a rongybabák testébe, fejébe gyömöszköl Nem kérem, nem tévedés! Az egy tál bogár valóban létezik! S nincs abban semmi meglepő, hogy az ilyesmi nagyon kedves ajándék lehet, ha szeretettel adják. Márpedig szeretetben nincs hiány ott, ahol a tál katicabogarat, és más apró csecsebecsét láttam. De hogy kerül a csizma, azaz a tál bogár az asztalra, kérdezhetné az olvasó. Hát elmondom. Vácott, az egyesített szociális intézmény 1-es számú otthonában, a kapuban tűntek föl először a nagy, piros katicabogarak meg más kedves mütyürkék a kifelé jövő gyerekek kezében. Tizenéves lányok és fiúk, nagy izgalommal sugdolóztalt, mutogatták egymásnak frissen szerzett kincseiket, a dióhéjból készült színes katicabogarakat, a tek- nőcöket, a bizsuékszemek is beillő gyűrűket, karpereceket, nyakláncokat, pamuttestű kéMost heccelődjetek, fiúk! Ma már nem inog a fesfőlétra Az első tanítási napon mindenki azt hitte, Brigitta eltévesztette az osztályt. Amikor aztán kiderült, hogy szó sincs tévedésről, azon rökönyödött meg az osztály, hogy juthat eszébe egy lánynak, hogy szo- bafestő-mázolónak szegődjön. Hiszen annyi sok szép, nőies szakma közül választhatott volna magának valót. A legközelebbi szakmai gyakorlaton összesúgtak a háta mögött a srácok, akár a pletykás vénasszonyok, s kárörvendő nevetgéléssel figyelték a Brigitta alatt citerázó festőlétrát. De ahogy mondják, minden cspda három napig tart, ma már senkinek nem jut eszébe a kissé különös pályaválasztáson morfondírozni, netán heccelődni rajta. Különben is, régen nem inog már a festőlétra, az ecset is sokkal finomabban, biztonságosabban fut a tölgyfa- deszkákon, hogy azért néha már a dicséret is kijár. Kovács Tibor, a Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat festőbrigádjának vezetője nem is takarékoskodik a szép szavakkal, ha Brigitta munkájára terelődik a beszélgetés. Igaz, a főnök szeme örökösen ott van tanítványa ecsetjén. S mi az eredmény? Apródonként csiszolódtak, formálódtak a szögletes mozdulatok. Olyannyira, hogy az elsőéves ipari tanuló és a rutinos mesterek munkája jól megfér egymás mellett a gőzfürdő falain. Ha Pulai Brigittával a pályaválasztás napján hoz ösz- sze a véletlen, bizonyos, hogy nekem sem jutott volna eszembe, hogy a rajzoláshoz, festéshez tehetséges lánynak a kisipart ajánljam. Bár most már, azt hiszem, más javaslatot aligha vett volna komolyan. — Én már negyedikes koromban kiválasztottam ezt a szakmát, a szüleim is annyira megszokták a gondolatot, hogy amikor annak idején eléjük álltam, egy kicsit sem lepőd— Hát, álló nap a létra tetején, az valóban fárasztó. Melyik kenyérkereset könnyű? Nincs olyan. De mindjárt másként nézi az ember a munkát, ha tud is gyönyörködni benne. Főleg az eredményében. Aki nem tud, annak keserves csinálni azt, amit csinál. — Mi történik akkor, ha netán a festö-mázoló szakma a pályaválasztáskor „nem jön be”? — Valószínű, hogy akkor is valamilyen építőbrigádban találkozunk. Talán a kőműveseiknél ... Miklay Jenő János bácsi megmutatja, hogy a sablonnak kinevezett vonalzóba vert szögeken hogy’ haj- lítgatja egyformára a bogarak drótlábait (A szerző felvételei) ményseprőt, boszorkányt, lem- csi babát. Éppen véget ért a Mikulásnapi ünnepség, s a műsorozó gyerekek már hazafelé igyekeztek. Bent az otthonban aztán kiderült, hogy honnan a gyerekeket annyira megörvendeztető sok játék. Azt is megtudtam. hogy Kinga nővérnek nagy része van az ajándékok megszületésében. Szalay Kinga foglalkoztató nővér mindjárt elvezetett egy ablakhoz, hogy megmutassa mögötte a látnivalót. A korábbi mosdóban egy házi borbély- szalomt alakítottak ki az idős embereknek, s egy tükrös toalettet is beállítottak, ami előtt majd a hölgyek szépítkezhet- nek — mert nem baj az, ha hatvan fölött is ad magára az ember. A borbélyszékben a nyolcvanhat éves Radován János bácsi ült, saját teremtményein legeltetve szemeit. Az ő asztalán láttam először egy tál katicabogarat és sokszínű és mintájú teknőcöt, csigahajú sárkányt, kagylókkal, színes kövekkel, csigákkal díszített tányért. Az idős mesterembert meglepte érdeklődésem, de jól is esett neki, hát megmutatta, hogyan készíti el nagy sikerű mütyürkéit. Közben elárulta, hogy a legtöbb ötletet Kinga nővértől kapja, ö „csak” megvalósítja azokat. Ezt hangosan kis is mondtam, Kinga nővér pedig azt mondta el, hogy ezeket a dísztárgyakat megveszik a látogatók, olykor az öregek is. A bevétel az otthonban marad, s abból vásárolnak nem drága, de nagy szeretettel adott apró ajándékokat azoknak a vendégelőadóknak, akik nem főt gadnak el pénzt a fellépésükért vagy a műsort adó gyerekeket ajándékozzák meg a kis jószágokkal. Erre az ajándékozásra persze sohasem a vendégek, hanem inkább az otthon lakói tartanak igényt. Ugyanis a műsorért cserébe, a vastaps mellé olyan, maradandó tárgyakat is adnak, amire ha otthon ránéz volt vendégük, eszébe jut, hogy kiktől, és miért kapta. Ilyen kedves emléktárgyakat többen is készítenek az otthon falai között. A tízes szobában három lakótárs, Vámos Rózsa, Bossányi Erzsébet és Domány Mihályné szép, színes papírvirágokat, piros szíveket, s rajzolt szemű lencsi- babákat ügyeskednek össze. Domány néni a lencsibaba- gyáros, a kislányok egyik kedvence, már most készíti a karácsonyi ajándékokat. Lélekben pedig készül a nagy örömre, az ünnepre. Az ügyes kezű idős emberektől tanulnak is a gyerekek filléres anyagból játékokat csinálni. Bizony nem ritka, hogy egy lencsibaba kedvesebb „társ” lesz a gyerekszobában, mint a drága, járó és beszélő, elektromos baba. Azzal is elbüszkélkedett Kinga nővér, hogy a jugoszláviai Rijekában, a nyugdíjasok házában élő idős emberekkel fölvették a kapcsolatot. Az alakuló levélbarátságnak már írásos nyoma is van. A fordítás pedig nem gond, hiszen János bácsi három nyelven ír, olvas és beszél, s oroszul ír és olvas. Most már csak az kell, hogy minél többen látogassák az otthon lakóit, hozva a világ híreit, a szeretetet, hogy tanácsokkal, apró ajándékokkal, szép emlékekkel távozzanak nem kis örömet okozva a vendéglátóknak... Aszódi László Antal Brigitta legutóbb a gőzfürdő gázvezetékeinek festését kapta feladatul. Mellette a brigádvezető szórópisztollyal a konvektort ápolja. Fiatal tanítványa már a gimnázium épületének felújításakor is megmutatta a festőszakmában a tehetségét. (Varga Irén felvétele) tek meg. Igaz, hogy a rajzoláshoz, a festéshez tényleg tehetséget érzek, ebből a tárgyból az általánosban is mindig ötös voltam, de soha nem kergettem álmokat, hogy valami művészféle legyek. Tudom, e két pálya ég és föld, de vannak bennük alapvetően rokon vonások, ám engem a festésnek is a praktikus oldala érdekelt jobban. — Pedig éppen ez teszi a lányok számára idegenné, hiszen a szobafestő-mázolónak eléggé strapás az élete ... Az autóbuszon Chopin, bácsi, Chopin A ködös, nyirkos de^ cemberi este a busz ablakán át még fakóbbnak és hidegebbnek mutatja magát. Ülünk fázósan ösz- szehúzva magunkat. Kevesen vagyunk. Két idős hölgy, egy úr, egy fiatal pár és én. Na és ő, a maga talán 10 évével. Félrecsúszott sapkája alól kikandikáló fürtjeivel, kék dzsekiben, farmerben, óriási iskolatáskával a hátán, kottákkal a hóna alatt. Jobb híján őt nézzük, ahogy letelepszik a szemközti ülésre, és szétrakja kis matyóját. Kotta, tisztasági és uzsonnászacskó, táska. Csillogó szemmel mereng és közben dúdolgat magában. Lassan teljesen megszűnik a buszon lenni, csendben, szinte befelé mosolyog. Derülünk mi is a kis ember örömén. S lassan születik a varázs. Kis barátunk átlényegül. A dúdolás közben a hosszú ujjacskák lassan megindulnak a farmeros térdeken. Először lassan, majd egyre energikusabb akkordokat fog a kis kéz a láthatatlan zongorán. A kicsi arc is átszellemül, egy- gyé olvadva a belül áradó zenével, az öröm kiül szemébe és kipirult arcára, Már ring a felsőtest, az ütemre billeg a fej, és az önfeledt játék kiteljesül. Már nem derülünk. Döbbenten érzem, hogy én is látom és hallom a zenét, a kis ember önfeledt, boldog örömén keresztül. Az ujjacskák virtuóz tánca hirtelen véget ér, a mű befejeződött, a felemelkedő arcból ragyog a siker és a gyönyörűség élménye. S e pillanatban szembe találja magát velünk. — Nagyon szép volt! Mi volt ez? — szakad ki belőlem szinte értelmetlenül. A gyermeki szégyentől elvörösödött arcon végigfolyó könnyek alól elfúló- an jön a válasz: — Chopin, bácsi, Chopin. A cisz-moll etűd! Mint riadt madár, rep- desnek pillantásai: ne tessenek rám haragudni, nem szoktam én ilyet, csak kicsit elfeledkeztem magamról ... Tehetetlenül nézem az akaratlanul rajtakapott kis művészt, ahogy szipogva pakolja holmiját. Papír- zsebkendőt szedek elő, ő megtörli orrát és szemét, és könnyein keresztül néz fel rám. — Én itt most leszállók — motyogja maga elé. — Nagyon szép volt, köszönjük neked — szólok még utána, mielőtt kicsiny alakját végképp elnyelné a köd. A nyitott ajtón át kava- ** rogva tódul be a novemberi szél. A buszban azonban már meleg van, egy kis ember igazi boldogságot lopott két idős hölgy, egy úr. egy fiatal pár szívébe — és az enyémbe is. — más
