Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-15 / 295. szám
1987. DECEMBER 15., KEDD Mihail Gorbacsov televíziós beszéde Törvényerőre kell em a (Folytatás az I. oldalról.) más amerikai politikusokkal folytatott beszélgetések során nemegyszer hangsúlyoztuk: meg kell érteni az új realitásokat, és ezeknek megfelelően kell a két ország kapcsolatait alakítani, tiszteletben kell tartani minden nép választását. Az SZKP KB főtitkára a továbbiakban arról beszélt, hogy a látogatás idején taKAIROI SZIMPÓZIUM Az egyiptomi fővárosban nemzetközi szimpóziumot tartottak a Közel-Kelet és a Földközi-tenger térségének atomfegyvermentes övezetté változtatásáról. A háromnapos tanácskozáson 23 ország, valamint több nemzetközi és regionális szervezet képviselői — politikusok és közéleti személyiségek —- vettek részt. A résztvevők megbélyegezték Izrael erőpolitikáját, s azt az amerikai tervet, hogy Tel-Avivot bevonják a csillagháborús programba. A szimpózium végén elfogadott határozatban elítélték Izraelt, amiért nem hajlandó csatlakozni az atom- sorompó-szerződéshez, és nem engedélyezi nukleáris reaktorainak nemzetközi ellenőrzését. pasztáit tények alapján korai volna még gyökeres fordulatról beszélni annak kapcsán, hogy milyen volt az Egyesült Államok kormányának álláspontja, milyen nézeteket képviseltek a kétoldalú kapcsolatokat illetően. — Ennek ellenére ki szeretném emelni, hogy az Egyesült Államok elnökével és más amerikai politikai vezetőkkel folytatott párbeszéd más volt, sokkal konstruktivabb, mint korábban — tette hozzá. Érezhetően erősödött a jó szándék az egyszerű amerikaiak részéről. A szovjet vezetés kész arra, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a kölcsönös megértés és konstruktív együttműködés medrébe tereljék — mondotta a szovjet vezető. A tárgyalások során szovjet részről felvetették annak lehetőséget, hogy a két ország járuljon hozzá a regionális konfliktusok politikai rendezéséhez. Bár itt nem történt nagy előrelépés, a vita során nagymértékben tisztázódtak az álláspontok, ami lehetőséget ad a párbeszéd folytatására. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében konkrét megállapodás született a tudomáEgyütt a Marsra a közeljövőben A tudomány új dimenziója Szovjet—amerikai együttműködéssel már a közeljövőben lehetséges volna egy Mars-utazás — fejtette ki a napokban két neves szovjet űrkutatási szakember. Valerij Barszukov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája geokémiai és analitikai kémiai intézetének igazgatója — bolygókutatással foglalkozó szakember — a TASZSZ hírügynökségnek adott' nyilatkozatában elmondta: jelenleg a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban párhuzamosan folyik a Mars-utazás előkészítése. A szovjet kutatók örömmel vennék, ha a két ország egyesítené ez irányú erőfeszítéseit. Egy közös szovjet—amerikai Mars-utazás új dimenzióval gazdagítaná a két ország kapcsolatait — hangsúlyozta Roald Szaggyejev, az SZTA űrkutatási intézetének vezetője a The Washington Post című amerikai lap számára írt cikkében. Nem számítanak különösebb változásra Belgiumi választások A belga belügyminisztérium választási központja hétfő délután kiadta a vasárnapi rendkívüli parlamenti választás összesített eredményét. Ezek szerint a koalíció pártjai — a flamand keresztényszocialista párt (CVP), a vallon keresztényszocialista párt (PSC), a flamand liberális párt (PVVj és a vallon liberális párt (PRL) visszaestek. Mandátumaik száma a 212 tagú parlamentben 110, így megőrizték többségüket. Wilfried Martens miniszter- elnök benyújtotta kormánya lemondását. Ezt a király elfogadta, de arra az időre, amíg az általa kijelölendő személy lefolytatja tárgyalásait az új kormány megalakítására, az uralkodó felkérte a lemondott kormányt a folyó ügyek vitelére. Brüsszeli politikai megfigyelők nagyon valószínűnek tartják, hogy mint a legtöbb szavazatot és mandátumot szerzett párt vezetője, ismét Wilfried Martens kap megbízást kormányalakításra, és ő újból keresztényszocialista— liberális koalíció létrehozására törekszik majd. Számolnia kell azonban a két szocialista párt összesen 72 képviselőből álló igen erős ellenzékével, amely Belgium legjelentősebb politikai formációja. A Belga Kommunista Párt, amely megalakulása óta először az 1985-ös választáson vesztette el parlamenti képviseletét, ezúttal sem jutott mandátumhoz. Manilái csúcs ASEAN-eszmecsere Megkezdődött hétfőn Manilában a délkelet-ázsiai nemzetek szövetségének (ASEAN) harmadik csúcsértekezlete. A kétnaposra tervezett tanácskozáson a hat tagállam — Brunei, Indonézia. Malaysia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld — vezetői vesznek részt. A nyitóülésen , Corazón Aquinót, a Fülöp-szigetek államfőjét megválasztották a regionális szervezet elnökévé. Csak rövi PRÁGÁBAN kétmilliárd 200 millió rubel értékű csehszlovák—szovjet olajszállítási szerződést kötöttek a hét végén. Az 1988-ra szóló szerződés a csehszlovák külkereskedelem eddigi legnagyobb értékű ügylete. KUBA SZÁMÁRA konvertibilis valutában nyújtott hitelt a KGST beruházási bankja, a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB). A múlt hét végén aláírt megállapodás szerint Kuba 31 millió amerikai dollárnak megfelelő értékű kedvezményes hitelhez jut, s a pénzt épülő atomerőműve berendezéseinek vásárlására fordítja. Az. NBB eddig már hat különböző fejlesztéshez adott hitelt a karib-tengeri szigetország számára. A KOREAI NDK — szakaszos csapatcsökkentésre vonatkozó július 23-i javaslatával összhangban — 100 000 fővel csökkentette fegyveres erőinek létszámát — közölte hétfőn a néphadsereg főparancsnoksága. A VIETNAMI HÁBORÚBÓL visszamaradt, három és fél mázsás amerikai bomba robbant fel Ho Si Minh-vá- rosban — jelentette a vietnami sajtó. Ä robbanás következtében nyolcán meghaltak, hárman megsebesültek, tizenhárom ház pedig összeomlott. nyos együttműködés, a. kulturális csere, az emberek közötti kapcsolatok terén s érdeklődés mutatkozott a gazdasági együttműködés bővítése iránt. A washingtoni látogatás megmutatta, milyen nagy nemzetközi figyelem övezi a szovjet politikát — mondotta Gorbacsov —, számtalan kérdés merült fel az átalakításról. Ez az érdeklődés bizonyítja a Szovjetunió világpolitikai szerepének elismerését, ami figyelmeztet: minél sikeresebben mennek a dolgok a szovjet társadalom átalakításában, annál sikeresebben alakulnak a nemzetközi élet ügyei is — hangsúlyozta a főtitkár. Athén után országos Görög sztrájkok Ismét sztrájkba léptek hétfőn az athéni postások, s ezzel komoly fennakadásokat okoznak a karácsonyi postai forgalomban. A már korábban megkezdett sztrájkot a múlt héten felfüggesztették, hogy a nyugdíjasoknak kikézbesíthessék járandóságukat. Kedden nemcsak az athéni postásak, hanem az ország minden szállítási-közlekedési dolgozója, banktisztviselője, iskolai, kórházi és kormányhivatali alkalmazottja is — összesen mintegy kétmillió ember —' beszünteti a munkát. A szak- szervezetek az inflációval lépést tartó béremelést követelnek. Kína A kommunisták feladatairól A kínai fővárosban pártértekezletet kezdtek, amelynek célja a Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusán hozott határozatok nyomán a pekingi kommunisták elméleti és gyakorlati feladatainak m'eghatározása. A fővárosi tanácskozáson 860 000 párttag képviseletében 770 küldött vesz részt. A megnyitóülésen amelyről élőközvetítést adott a pekingi televízió, Li Hszi- ming, a pekingi pártbizottság titkára, a KKP KB Politikai Bizottságának tagja tartott beszámolót. - , Irán Teherán/ TASISl’iroda A TASZSZ szovjet hírügynökség irodát nyit Teheránban, az ÍRNA iráni hírügynökség pedig tudósítót küld Moszkvába — közölte Vlagyimir Gogyev, a Szovjetunió te- heráni nagykövete a Tehran Times című iráni lapnak adott nyilatkozatában. A nagykövet szerint a tudósítócseréről szóló megállapodás a közelmúltban jött létre. A gazdaságépítés további feladatairól Ülésezik az RKP Bukarestben az elnöki palota kongresszusi termében hétfőn megkezdődött a Román Kommunista Párt országos konferenciája. A nagy jelentőségű belpolitikai eseményen több mint 2500 küldött és több száz meghívott van jelen. A tanácskozást Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára nyitotta meg. Ezt követően Emil Bobu. az RKP KB PVB tagja, a KB titkára tett javaslatot a KB ajánlása alapján a konferencia napirendjére és munkaszerveinek megválasztására. Az előterjesztést a küldöttek egyhangúlag elfogadták. Ennek alapján a háromnapos konferencián megtárgyalják a XIII. párt- kongresszus óta végzett munkát és meghatározzák a gazdaságépítés további feladatait. Az RKP országos konferenciáján hétfőn elhangzott, négyórás beszédében Nicolae Ceausescu. az RKP főtitkára, az RSZK elnöke részletesen ismertette Románia társadalmigazdasági fejlődését. Gazdasági kérdésekről. szólva leszögezte: Románia most tér rá a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének döntő szakaszára. 1990-ig túl kell jutnia a fejlődő országokra jellemző szakaszon, s új, magasabb fokra kell lépnie — Újabb fegyveresek a népi hatalom mellett Hazatérő afgán menekültek Az elmúlt napokban mintegy kétszáz afgán menekült tért haza Iránból és PakiszAMNESZTIA AZ NDK-BAN Az NDK-ban az eddig legátfogóbb amnesztia keretében több mint 28 ezer személy mentesült a büntetés alól. Az NDK megalakulásának ?8. évfordulója alkalmából meghirdetett közkegyelem révén 24 600 elítéltet kiengedtek a börtönökből, míg a többieknek ‘ hem kellett megkezdeniük a kiszabott büntetés letöltését, illetve néhány esetben beszüntették az eljárást. Az amnesztia nem vonatkozott azokra, akiket náci, háborús, vagy más, az emberiség ellen elkövetett bűnökért, illetve kémkedésért, vagy gyilkosság miatt ítéltek el. Másrészt a törvény értelmében a közkegyelemben részesülteknek, ha három éven belül újabb bűncselekményt követnek, el, a most elengedeti büntetésüket is le kell, tölteniük. Mint az NDK Államtanácsának közleménye rámutat, a társadalomba történő visszailleszkedés elősegítése érdekében a közkegyelemben részesültek számára munkahelyet és — amennyiben szükséges volt — lakást biztosítottak. Mint a főállamügyész egy korábbi sajtónyilatkozatából kiderült: az ország lakosságának egy része kétkedéssel fogadta az amnesztiát, s több helyütt éppen azt kifogásolták, hogy lakást kaptak az elbocsátottak. A közkegyelem helyességét a főállamügyész a korábbi amnesztiák kedvező tapasztalataival igazolta, és rámutatott, hogy az NDK-ban a bűncselekmények száma az elmúlt másfél évtizedben mintegy ötödével csökkent. tanból. Mint a Bahtar afgán hírügynökség jelentette, valamennyi hazatérőt élelmiszersegélyben és pénzbeli támogatásban részesítették, továbbá mezőgazdasági felszerelést utaltak ki számukra. A nemzeti megbékélést sürgető felhívásra újabb fegyveres csoport állt át a népi hatalom oldalára.. Parancsnokuk támogatásáról biztosította a Kabulban nemrég megtartott Lója Dzsirga határozatait a vérontás beszüntetéséről. A biztonsági szervek Kabul tartományban a lakosság segítségével titkos fegyverrak- ,tárt fedeztek fel. A készlet tíz föld-föld osztályú rakétát is tartalmazott. A Bahtar hírügynökség hangsúlyozza, hogy a lakosság az utóbbi időben egyre aktívabb szerepet játszik az ellenforradalmi felforgató tevékenység leleplezésében. közepesen fejlett szocialista országgá kell válnia. Körülbelül az ezredfordulóra mondhatjuk majd el, hogy felépítettük a sokoldalúan fejlett szocialista társadalmat. Meg kell azonban mondani, hogy az eredmények elmaradnak a tervben kijelölt céloktól, a román gazdaság lehetőségeitől. Főként ebben az évben jelentkeztek súlyos hiányosságok a termelés menetében, a vállalati kapacitások működtetésében. Rámutatott, mivel erről a kérdésről külön jelentést terjesztenek az országos konferencia elé, nem kíván ezzel a kérdéssel a továbbiakban • foglalkozni — mondotta. Nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban Nicolae Ceausescu méltatta a szovjet—amerikai rakétamegállapodást, amelyet történelmi jelentőségűnek minősített. Állást foglalt a katonai költségvetések csökkentése, a hagyományos fegyverzet korlátozása és Európa atomfegyver-mentesítése mellett. Szorgalmazta, hogy a balkáni országok állam- és kormányfői tartsanak csúcskonferenciát Bukarestben, s ismét síkraszállt a balkáni atom- és vegyifegyvermentes, külföldi csapatok és támaszpontok nélküli övezet megteremtése mellett. A továbbiakban annak a véleményének adott hangot, hogy az emberi jogok nevében kivándorlásra ösztönzik az embereket, „elrabolják az értelmiséget”, ami teljesen elfogadhatatlan. Fel kell lépni az ilyen tevékenység ellen, le kell leplezni ezeket a törekvéseket. Végezetül ismételten állást foglalt az ország függetlensége és szuverenitása mellett, s szorgalmazta, hogy erősítsék a párt vezető szerepét. A konferencia délután plenáris üléssel folytatódott, majd szekciókban tanácskozott. Kedden a munkabizottságokban folytatódik a munka. Ötnapos program Soares Madridban Hétfőn Madridba érkezett Mário Soares portugál köztársasági elnök. A fővárosban megkezdett ötnapos spanyolországi programja nyitányaként fogadta őt I. János Károly uralkodó, majd Felipe Gonzá- lez miniszterelnökkel folytatott eszmecserét a portugál államfő. HARMINC ÉVE, röviddel azután, hogy az izraeli megszállók a szuezi háború után kénytelenek voltak hosszas huzavona után kiüríteni a. területet, járhattam e történelmi nevezetességű főidőin. Az úgynevezett gázai övezet a Földközi-tenger- melletti Gáza, akkor mintegy 38 ezer lakosú város, mintegy 260 négyzetkilométeres környéke, autonóm terület volt, Izrael 1948-ban szállta meg először. Majd a háború folyamán egyiptomi Igazgatás alá került. Később itt helyezték el azoknak a táboroknak egy részét, amelyek a földjükről kiűzött palesztinoknak adtak menedéket. Amikor 1957-ben ezen a területen jártam, mintegy 500 ezer ember tengődött a sátrak és faviskók utcáiból álló valóságos táborvárosokban. Nyoma sem volt annak az egykor oly virágzó városállamnak. amelyet a filiszteusok létesítettek áz ókorban Mindenütt elkeserítő nyomorral és ínséggel találkozhatott az utazó. Az 1967-es háború alatt ismét izraeli megszállók vették birtokukba a gázai övezetet. Tel,Aviv, hogy tartósítsa uralmát, izraeli telepeseket küldött folyamatosan a területre. 'A palesztin menekültek életkörülményei. minden tiltakozó akcióik 'ellenére, állandóan romlottak, s növekedett jogfosztottságuk Az Izraelből betelepültek védelmére Tel Aviv nagyszámú katonaságot állomásoztatott, s a hadsereg egységei nem egy esetben használták fegyverüket az elmúlt húsz esztendő során, még ZA VARGÁS0K A GÁZA! ÖVEZETBEN a békés tüntetések szétverésére is. A PALESZTIN KÉRDÉS megoldását szinte mindegyik béketerv összekötötte a gázai övezettel. Ez a terület és a Jordán-folyó nyügati partján fekvő, egykor szintén arab lakta Ciszjordánia — amelyet Tel Aviv szintén elfoglalt a háborúkban — képeznék alapját egy eljövendő olyan állam- alakulatnak, amelyen a palesztinok ma még menekültsorban élő százezrei is otthonra találnának. A probléma, amely megakadályozott minden ilyen rendezést, mindig^ az volt, hogy Izrael csupán valamilyen látszatautonómiát adna saját államának keretein belül az ott élő araboknak. Arról pedig hallani sem akar, hogy bármilyen független palesztin állam alakuljon meg a megszállt területeken. Tel Aviv még azt a kompromisz- szumos tervezetet is megtorpedózta. hogy a szomszédos Jordániával államszövetségben alakuljon meg Husszein király gyámsága alatt egy palesztin állam Gázából és Cisz- jordániából A mostani véres eseménysorozat, ámelv hétfőn immár hatódik napja tartott a gázai övezetben, azzal kezdődött, hogy egy palesztin sárkányrepülő öngyilkos gerillatámadása a libanoni határnál több izraeli katona halálát okozta. Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke a londoni rádiónak adott nyilatkozatában, azt mondotta, hogy Samir izraeli miniszter- elnök „megtorlásként” arra adott parancsot, hogy a hadsereg vaskézzel lépjen fel a megszállt arab területek lakossága ellen. A TERROR ELLEN a lakosság tiltakozó megmozdulásokkal válaszolt. A katonaság viszont csak alkalomra várt, hogy lecsapjo'n az akciók résztvevőire. Nemcsak könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel támadtak a tüntetőkre. hanem golyózáport is zúdítottak reájuk. Jasszer Arafat palesztin forrásokat idézett, amelyek szerint vasárnap már 23 arab halottja és mintegy kétszáz sebesültje volt a katonai terrorhullámnak. Izraeli részről öt halálesetet ismertek el, de a londoni rádió helyszínen járt tudósítója hétfőn kétségbe vonta a Tel Avivban közölt számok hiteles voltát és azt mondotta, hogy a támadásoknak sokkal több arab halálos áldozatuk volt. A rádió helyszíni tudósítója beszámolt arról is. hogy a zavargások hétfőn is folytatódtak Gáza övezetében, s ahogyan gépkocsival végighajtott az egyik országúton, mindenütt égő autógumikat kellett kerülgetnie és kőzáport zúdítottak az arra haladó járművekre. A katonaság könnygázzal és gumilövedékekkel támadt éppen a tüntétőkre. De a megmozdulások átterjedtek immár Ciszjordánia olyan nagyvárosaira is, mint Nabíusz és Hebron. Tel Aviv nagyszámú katonai erősítéseket küldött a megszállt területekre és Samir miniszterelnök nem titkolta, hogy csupán erőszak' alkalmazásával kíván úrrá lenni a helyzeten. PERESZ munkapárti vezető, aki a múlt választások patthelyzete miatt, korábban az egyezmény szerint őt illető félidő után átadta a kormányzást a Likud szövetségbeli Samirnak, azt javasolta a múlt héten a knesszetben (izraeli parlament), hogy változtassák a gázai övezetet demili- tarizált zónává, s kezdjenek tárgyalásokat az ottani arab vezetőkkel a kompromisszumos megoldásra! Indítványait azonban elvetették és inkább a katonai erősítések küldése mellett foglaltak állást. A londoni rádió, amely hétfőn este külön kommentárt szentelt az ügynek, megjegyezte: Izraelben csupán a jövő év végén, lesznek új parlamenti választások, s addig valószínűtlen, hogy a Tel Aviv-i vezetés ne katonai eszközökkel. hanem a tárgyalóasztalnál próbálja megteremteni a rend helyreállítását, ha a lakosság elégedetlensége a mostanihoz hasonló zavargásokban fejeződik ki ily drámai módon. Vagyis: még sok vér fog folyni Ciszjordániában csakúgy, mint a gázai övezetben ... Árkus István