Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-14 / 294. szám

1987. DECEMBER 14., HÉTFŐ

Más ez az ezüstvasárnap

Mert mindent kitettek a pultra

Bár már reggel nyolckor kitárta kapuit a szigetszentmik- lósi Márka Skála Áruház, egy óra múltán is alig akadt betérő, kíváncsiskodó.

— Majd csak jönnek az emberek, de előbb alszanak egyet. Elvégre pihenőnap van — jegyzi meg az. egyik eladó, mintegy magát biztatgatva.

Mire telik

örsi Pálné izgatottan rendezgeti portékáját a második emeleti műanyag fallal elkerített birodalmában.

— Tudja, egy hónapja vagyok itt mint szerződéses vezető. Enyém a játék-, papír- és írószerrészleg, és most még tanulom ezt az új munkakört. Lesem a vásárlók reagálásait, hallgatódzom, hátha kapok tőlük valami jó tippet. Eddig a Csepel Autógyárban levő könyvesboltban árusítottam, ez az első karácsonyvasárnap az életemben. Mindjárt az elején meghonosítottam az áruházban a könyvárusítást. Az áfész-től átvett játékkészlet mellett magam is igyekeztem beszerezni új árukat. Van itt Pixy baba, gipszkiöntő, Hugó Hami, ezek mind Skála-forgalmazású cikkek. Bővítettem a lemez- és műsoroskazetta-vá- lasztékot. a gyerekeknek 12-fé- lét is kínálok. Sikerült hozzájutnom kúszó, síró és görkorcsolyázó babákhoz, elemes autókhoz, ezek most a slágerek. Csak legyen vevő rájuk

— sóhajt egy nagyot.

Úgy tűnik, teljesül az óhaja, lassanként benépesül a hozzá tartozó 60 négyzetméteres eladótér. A gyerekes szülők szinte; mindegyike először ide látogat.

— Anyu, ez a céllövölde jó lesz az öcsinek, úgyis szeret lövöldözni — mutat a polcra a 13 éves Balázs László.

— Gondolod, kisfiam? — töpreng el a mama, Balázs Lászlóné. — Unokatestvéreknek vásárolunk karácsonyra, 7 évesek, egyik fiú, a másik lány — fűzi hozzá magyarázatul. — Igaz is, mit vegyünk a lánynak? Évikém, tanácsolj valamit — fordul most a 8 éves lányához.

— Azt az öltöztetős babakészletet.

— Tetszik? Te is szeretnél ilyet? — puhatolódzik finoman a mama.

A kétéves Sándor Zolika már kisajátított magának egy rollert, buzgón gyakorol, egyelőre apukája segítségével.

— Túl nagy ez még hozzád, Zolika, inkább Légőt kapsz, anyu éppen most veszi meg

— tereli el a gyerek figyelmét Sándor Gábor.

— Meg lesz Süsü is a fa alatt — szól vissza az éppen kasszánál fizető felesége. — A két kamaszgyerekünk is benyújtotta a kívánságlistát. Majd meglátjuk, mire telik. Mert igény, az van — neveti el magát.

A műszaki osztályon inkább csak szemlélődnek a vásárlók. Idősebb férfi a termoszok között válogat, fiának lenne ajándék. Egy fiatal pár a poharakat nézegeti.

— Édesanyám barátnőjének szeretnénk valami szépet — mondja Feigl Katalin asz- szisztens. — Ez talán jó lesz.

— Igazi karácsonyi meglepetés ez a francia pohárkészlet

— büszkélkedik az osztály veBudaorsün a Fest Megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat üzletében bőséges volt a vasárnapi kínálat.

zetője, Lestár László. — Van belőle likőrös, sörös, boros. Az az igazság, hogy az idei ezüst- vasárnap eltér a többitől. Most az emberek, a jövő évi változások miatt, már hetek óta vásárolnak, így nincs meg az a megszokott, ünnepi-qjándé- kozási jellege a dolognak. És mi sem tartalékolhattunk készletet ezekre a vasárnapi nyitva tartásokra, mert mindent ki kell tennünk a pultra. De azért van néhány olyan cikk, amit a napokban kaptunk: egy-két új csillárt, aztán ITT kétkazettás, gyorsmásolós videomagnót, ezt nagyon keresik, éppúgy, mint az Unitra Hi-Fi-torony, ami 15 ezerrel olcsóbb, mint a tőkés importból beszerzett. Ez az, amivel kicsit „feldobhatjuk" ezt az ezüstvasárnapot.

Sok a nő

Az ajándékshopnál mindig akad meg-megálló, érdeklődő. Kogyifa Andrea alig győzi készíteni az ajándékcsomagokat.

— Főként a férfiaknak vásárolnak, Senátor kollekciót — tájékoztat.

— Azért elkelnek a finom, francia parfümök is meg a babaápolási cikkek — teszi hozzá Renkőné Scheiber Tünde vezető. — A hajlakk most hiánycikk, de nálunk az is kapható.

Egy fiatalasszony egymás után kéri a polcról a dezodorokat.

— Sok a nő a családban, jó ajándék nekik, szeretik — magyarázza.

Jócskán akad érdeklődő a szerződéses ruházati osztályon is. Bacsa lstvánné a pizsamákat nézegeti:

— Kistafírozom egy kicsit a férjemet, kap inget is. Ugye, szép? — mutatja.

— Itt legalább van sötét színű. Pesten nem találtunk, az én párom meg csak azt szereti — szólal meg most Mester Miklósné.

Nagy István, a részleg szerződéses vezetője éppen az árukat csomagolja:

— Hol kasszázom, hol segédmunkásom. Nem úgy van, hogy csak ülök a fotelben és fölveszem az év végi prémiumot. Nagyon nagy fába vágtam a fejszémet. Hatalmas elfekvő készletet varrt a nyakamba az áfész, még leértékelve se tudok túladni rajtuk. A vásárlók az újakat keresik, a divatosat. A plüssköntöseim legalápp szépek, meg a nappá- sított irha, olcsóbb, mint a Fontanában. A farmereket is

Tárnokon Bodor Lajos, a „Tabán” iparcikk-kisáruház vezetője az árut rendezte a hétfői nyitás előtt.

(Hanesovszki János felvételei)

viszik, de ezeket mind én hoztam, sikerült egy jó beszerzőcsatornát kialakítanom.

Itt fordul meg

Kollégája, az élelmiszerosztályon jóval elégedettebb:

— Felkészültünk a süteménysütésre, disznóvágásra. Karácsonyfára is bőven kínálunk szaloncukrot, habkarikát — tájékoztat Kovács Jánosné, a szupermarket vezetője. — Mi ugyan szoros elszámolásban dolgozunk, mégsem irigyeljük a szerződéseseket. Márciustól, amióta átvettem ezt a részleget, a duplájára nőtt a jutalék, de a forgalom is. Mi minden vasárnap nyitva vagyunk.

Az ABC-osztályon csak a húsrészleg és a zöldséges működik az új üzemeltetésben. Az utóbbi gazdája éppen az áruház előtt fagyoskodik, hogy túladjon fenyőfáin.

— Saráról hoztuk, ma csak harminc darab kelt el. Hét közben jobban veszik — jegyzi meg Kovács István.

Az épület sarkánál, a hidegtől táncot járva, könyvvásárlásra agitálja az arra járókat Varga András, aki „civilben” a tanács művelődési osztályán dolgozik. Öt viszont az áruház rendésze próbálja más vidékekre terelni. De a fiatalember hajthatatlan:

— Úgy látszik, nem bírják a konkurenciát. Új lakásba költöztem, kell a pénz, és itt fordul meg ma a legtöbb ember. Nem mozdulok innen, kitartok a végsőkig — szögezi le határozottan.

Tóth Andrea

A korszerű CNC drágábban dolgozik

Elutasított pályázatok után

Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár sem kivétel: kevés a pénzük fejlesztésre. Ami van, azt igyekeznek a leggazdaságosabban felhasználni. Néha lehetne jövedelmezőbben is befektetni a forintokat, ha ehhez segítséget kapna a vállalat, mondjuk hitei vagy támogatás formájában. De mostanában az elképzelések valamiért nem találkoznak a központi szándékokkal. Mint Lőrincz Zoltán műszaki igazgató elmondta, az a döntés, hogy a VII. ötéves terv időszakában a műszaki fejlesztésre kapott pénzeket eszközök beszerzésére nem lehet felhasználni, hátrányosan érinti az ISG-t. Olyannyira, hogy az eddig benyújtott tizenegy pályázatukból egyet sem fogadtak el, arra hivatkozva, hogy segítséget csupán kutatásra és fejlesztőmunkához adhatnak.

— Marad, vagyis inkább maradna a saját erő, de jelenleg nagyon kevés a pénzünk — mondja a műszaki igazgató. — 1985 végén fejeztük be a kemény fémgyártás fejlesztését, ami 600 millió forintunkba került. Az országos fejlesztési programhoz kapcsolódó beruházáshoz felvettünk 380 milliós hitelt és kaptunk más kölcsönöket is, így 1995-ig mintegy 780 millió forintot kell visszafizetnünk. Nagy teher ez számunkra. hiszen fontosnak tartjuk, hogy pontosan tör- lesszük tartozásainkat, ezért lenne jó, ha mostani elképzeléseinkhez anyagi segítséget kaphatnánk. De, mint már mondtam, eddigi pályázatainkat elutasították.

Kisebb lesz a súly

— Saját erőből mekkora összeget tudnak előteremteni?

— Az idén mintegy 32 millió, jövőre pedig várhatóan 40 millió forintunk lesz, ám ebből kell fizetni a kölcsönök esedékes részleteit, s ez legalább 17 millióval csökkenti a rendelkezésünkre álló pénzt. Ami marad, abból folytatjuk egy-egy termékcsalád fejlesztését. Jövőre kezdjük például az úgynevezett GT-tolózárak korszerűsítését. Ennek keretében fontos célként jelöltük meg a termékek súlyának csökkentését és a gömbgrafitos alapanyag felhasználását.

— A termelés technikai feltételeit valamennyire is ismerők tudják, hogy az anyagtakarékos technológiák bevezetése megoldhatatlan egyebek között az öntőszerszámok újragyártása nélkül. Ez pedig nem olcsó mulatság ...

— Nem bizony, s mindig ott lebeg a kérdés: honnan lesz

pénz? Piaci pozícióink, a jól érzékelhető verseny arra kényszerítenek minket, mindent kövessünk el azért, hogy ne maradjunk le.

Megszakított kapcsolatok

— Az elmondottakból az következik, hogy ha nehezen is, de még bírják a versenyt.

— Sajnos a kép nem eny- nyire kedvező. A világ élvonalához képest a középmezőny alján vagyunk, s lemaradásunk a már említett pénzügyi gondjaink .miatt esetleg tovább növekedhet. Jellemző, hogy a gyöngyösi gyárunknak csak három korszerű CNC megmunkál ógépe van, pedig ennél sokkal több kellene. Bár a dolog nem ennyire egyszerű. E korszerű berendezések egy köbméter forgácsot drágábban választanak le, mint a hagyományosak, s a döntéseknél természetesen ezt is figyelembe kell venni.

— Mennyire felkészültek a szakembereik?

— A műszaki fejlesztési osztályon öten foglalkoznak ezzel a feladattal, de a gyáraknak is vannak bizonyos feladatai ezen a területen. A gyöngyösi és a mátészalkai gyárunkban például a műszaki terv alapján maguk döntenek a konstrukció kialakításáról, előállításáról. Ez mérhetően meggyorsította a gyártmányfejlesztést, hiszen a gyakorlatban azt jelenti, mintha újabb nyolc munkatársunk lenne. Ami pedig a szakembereink felkészültségét illeti, nos, elmondhatjuk, hogy ezzel nincs különösebb gondunk. Tudásukat most még inkább kamatoztathatják, hiszen az utóbbi időben szinte valamennyi kutatóintézettel, fejlesztőirodával anyagi

Erről olvastam

Megnyitók és kiállítások

Hosszú írást olvastam egy kiállítás kudarcáról. Így kezdődött: Tízen jöttek el a Pest környéki kisvárosban rendezett kiállítás megnyitójára. Igen, mindössze tízen. Most szinte magam előtt látom, ahogy az olvasó rezignáltan bólint. Nincs benne semmi rendkívüli. Nem egyedi eset. Bele kell törődnünk, hogy mind kevesebben tudnak időt áldozni az ilyesmire. Én is olvasó vagyok, de nem bólintok. Magam előtt látom a sikeres megnyitókat, amikor én voltam rezignált. Ilyen eseményeken mindahányszor mély szomorúság borul rám. Miközben a rendezők felajzva dörzsölgetik a kezüket, ragyogó szemekkel pillantgatnak körül, tessékelik beljebb a vendégeket.

A megnyitók sikerének nélkülözhetetlen része a tömeg. Legyen tele a terem. Nagyon lényeges, hogy ácsorogjon a tömegben néhány illusztris személyiség. A település vagy valamely intézményének vezetője, ismert képviselője. A legfontosabb azonban a megnyitót mondó személye. Egy-egy jó fogással a következő kiállításig kérkedhetnek. A tárlatról készítendő jelentésekbe, összefoglalókba bele lehet szőni, a megnyitón — a többi között — részt vett a szakma Európa-szerte tisztelt művelője. A többi között: eme közbevetést sosem szabad kifelejteni, hiszen ez azt sejteti, voltak ott még más jeles emberek is.

Gyakran érzem úgy, hogy a kiállításokat nem önmagukért, hanem a megnyitókért rendezik. A tárlat voltaképpen csak alkalom arra, hogy jeles személyiségeket nyerjenek meg a kiszállásra. Számtalanszor megfigyeltem, a rendezőknek nem a kiállítás, hanem a megnyitó, a fontos személyiségek megnyerése okozta a legnagyobb gondot. Mennyi telefon, talpalás, levél, kérés, időpontok egyeztetése, majd ismételt érdeklődés, nem jött-e közbe valami, nem kellett-e külföldre I utaznia a személyiségnek. Kész idegbaj.

megfontolásokból megszakítottuk a kapcsolatot. Csak példaként: létrehoztunk egy szerelvény vizsgáló-állomást, amely a korábbi költségek egyötödéért végzi el a feladatát. De természetesen nem zártuk be teljesen az ajtót. A rugós biztosításé szelepek vizsgálatát a Miskolci Műszaki Egyetemen végzik el, s vannak NDK-beli intézetekkel is kapcsolataink.

— Milyen hosszabb távra szóló fejlesztési stratégiát alakított ki az ISG?

— A mai napig megfogalmazott elképzeléseinket tulajdonképpen szinte teljesen felül kell vizsgálni. Úgy tűnik, ezeket nem honorálják megfelelően azok, akik a különböző pályázatainkról döntenek Ennek az a legfőbb oka, hogy elképzeléseink megvalósításához több, tőkés importból származó berendezésre lenne szükségünk. Már a keményfém II. beruházásnál azt terveztük, hogy folyamatosan gondoskodunk a termelési színvonal megőrzéséről, azaz rendszeresen újabb és jobb gépeket vásárolunk. Sajnos, azonban nincs elegendő pénzünk.

Mechanika nélkül

— A szerelvénygyártásnak milyenek a világban a távlatai? Lehetségesek-e olyan műszaki megoldások, amelyek alapvetően forradalmasítják a gyártást vagy éppen a termékek szerkezetét?

— Már régóta törjük a fejünket azon, hogy milyen választ lehet adni erre a kérdésre, de meglehetősen nehéz bármit is megjósolni. Biztos vagyok abban, egyszer eljutunk oda, hogy megvalósul a mechanikus szerkezetek nélküli áramlásszabályozás. Hogy ez miként működik majd, az ma elképzelhetetlen — mondotta befejezésül Lőrincz Zoltán.

F. Z.

S mindaddig nem lehetnek bizonyosak felőle, hogy eljön, amíg nem látják kiszállni az autóból, amíg a jelzéssel megbízott személy szájáról le nem olvasható: megjött. Akkor gördül le a kő a szívről, oszlik a gombóc a gyomorban, s terül mosoly az arcra.

A megnyitóbeszéd elhangzása után még néhány percig a tömegben maradnak, majd a lehető leggyorsabban irány a kisterem, ahol harapnivaló vár, szomjat oltó nedű. Csevely a fontos személyiségekkel. A kiállítást nézze, aki még ma is képes áldozni ilyesmire. Ha szét nem szedik. Nemrég ez is megtörtént egy másik kisvárosban. A megnyitón pedig ugyancsak megadták a módját. Az előmegnyitót a vezetőnő mondta, többször megemlítve, köszöntve egyúttal a körükben megjelent elöl-hátul doktor urat. Aztán következett a csinos kis zenés, verses köszöntő, utána a fénypont, a fővárosi rangos személy beszéde, amely — a vezetőnő szavai szerint — mély gondolatisággal volt átitatva, a bemutatott tárgyak leikéig hatolt, mintegy újraalkotva őket.

Néhány nap múlva ismét betévedtem a kiállításra. Két csitri lány éppen nagy gondossággal szedte le a falról a tárgyakat. Mit csinálnak maguk, kérdeztem ingerülten, az újságban megírtuk, a hónap végéig látható a tárlat, maguk meg szétszedik?! Megszeppentek, az egyik olvasta a lapot, tényleg, állapította meg, a meghívóban is az állt. De hát Juli néni azt mondta, szedjük le, itt vannak az újabb tárgyak, délutánra jönnek a rendezők.

Úgyhogy engem az sem lepne meg, ha olyan megnyitóra hívnának, amelyet üres falak előtt tartanának. Rangos személyiség elmondaná beszédét, majd tájékoztatnák az egybegyűlteket: aki valóban kíváncsi a tárgyakra, nézzen be néhány nap múlva, addigra kiakasztják őket.

Kör Pál

Szájtátva

Fogyóban

Mint amikor valamit nagyító alá teszünk, úgy vehetők szemügyre a foglalkoztatási ellentmondások egyetlen mozzanat segítségével. Ez a mozzanat akkor kerül éles megvilágításba, ha a hírlapíró bármelyik munkahelyen azt kérdezi, hol a legnagyobb a létszám fogyatkozása. Az Elegant Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregységében például azt felelik a kérdésre, a varrodai darabbéreseknél bukkan fel ez a legkritikusabb pont, s amint egy további (és későbbi, már a vállalati központnak feltett) kérdésre kiderül, korántsem ceglédi különlegességről van szó, hanem a cég egészére érvényes jellemzőről.

Hirtelen tágítva a kört: az ipar egészére kiterjedő folyamat az, hogy leggyorsabban azokon a területeken fogyatkoznak az emberek, amelyeken viszonylag egyszerű eszközökkel mérhető a teljesítmény, s a mért munkához igazodó a bérezés.

Szájtátva pislog körbe az ember, hogyan lehet ez, amikor kicsiny hazánk hosszúhosszú esztendők óta mástól sem hangos, mint a teljesítményarányos javadalmazás szükségességétől, hasznosságától . . . Van tehát egy hirdetett kívánalom és ott áll vele szemben a gyakorlati tapasztalat; nem egyeznek.

Miért vannak fogyóban azok, akik vállalják a mért teljesítményt és a vele összekötött javadalmazást? Bizonyosan azért, mert (amint ezt a rossz sémák sugallják) az emberek lusták, nem szeretnek dolgozni .. . Ugyan! Nem lusták, nem utálják a munkát, csak éppen nem ellenségei önmaguknak. Ha egyszerűbben, kisebb erőfeszítéssel, a teljesítmény mérése nélkül juthatnak ugyanolyan vagy hasonló (és gyakran több!) jövedelemhez, akkor otthagyják a darabbéres munkahelyeket . . .

S tényleg otthagyják! Azért hagyják ott, mert a gazdaság csupán hirdette a jobb, a több, a mért munka szükségességét, de nem teremtette meg az ilyen munkának a kellő elismerését. S mivel nem teremtette meg, (kellő) eredményeket sem teremthetett. Eredményeink tehát azért vannak fogyóban, mert a hirdetett és a tényleges cselekvés közötti távolság bizonyult hosszú időn át — növekvőnek.

MOTTÓ

✓