Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

12

1987. NOVEMBER 7., SZOMBAT

tmr

.UM YES.

Talpra állították a paprikát

Légikikötő a megye peremén

A HATÁRŐRÖK SZERVIÉVEL

Nálunk tartják a termesztési bemutatót

Hajlamos az ember, hogy valakit látszólag jelentéktelennek tűnő részletek alapján ítéljen meg. Magam is így voltam, amikor először jártam ifjabb Judák Mihály tanyáján, Bugyi község hatórában. A legmélyebb benyomást a takaros ház és a hatalmas pá- zsitos kert jelentette számomra, s talán nagyobb hatással volt rám, mint a három extra méretű fóliasátor. Egy fél focipálya elférne a Judák-tanyán, s míg a szokatlanul meleg szeptember elejei napon a francia farmerek delegációját vártuk, a füvön egy, a használatban megkopott bőrfocit passzolgattunk a bugyi Tessedik Sámuel Termelőszövetkezet vezetőivel. Az üres percekben volt időm megnézni a házat, amely szolidan őrzi a legnemesebb népi hagyományokat, zsalugáte- res ablakaival, boltíves verandájával, bár láthatóan a közelmúltban épült. Méretei, egész megjelenése alapján egy paraszti származású, második generációs városi értelmiségi nyaralójának gondolná az ember. Ára amikor megérkeztek a vendégek és a két Judák Mihály, apa és fia, bevezették őket a felfelé törő, hatalmas paprikabokrok közé, s gyakorlottan válaszolgattak a szakszerű kérdésekre, világossá vált. hogy két profi gazdálkodóé a szép tanya, a hatalmas fólia.

Mindig újat, mindig jobbat

Most id. Judák Mihály Bugyi községbeli házában beszélgetünk. Ez a porta nagyobb, mint a fiataloké, de ugyanolyan új ház, mint a másik, s a nemes egyszerűsége, patikatiszta udvara is emlékeztet amarra.

Az édesapa szerény, egyszerű szavakkal beszél fóliáskertészetük történetéről, arról, miként küzdöttek fel magukat a legelsők közé.

— Már vagy húsz esztendeje, hogy megpróbálkoztunk a fólia alatti termesztéssel. Persze akkor még csak munka mellett, s nem is igazán komolyan. Fizetéskiegészítés gyanánt termeltünk. Igaz, már akkor is mindig újat, jobbat szerettem volna. Mindig próbálkoztam valamivel, és néhányszor befürödtem.

— Közben szép sorban felhagytunk a főállással — folytatja ifjabb Judák Mihály. — Először édesapám jött el a Telefongyár helyi üzeméből, pedig sok évet lehúzott ott, majd apám is a gazdálkodást választotta. A termelőszövetkezettől nem szakadtunk el, bedolgozók vagyunk ma is.

Nem is olyan régen még Ju- dákék jártak termesztési bemutatókra, kísérleti rendszerek megtekintésére. így ismerkedtek meg egy alkalommal a Kertészeti Egyetem Tangazdaságának növénynemesítőivei, dr. Túri Istvánnal és Gyúrás Jánosnéval. Az ismeretségből kapcsolat, majd barátság lett. A szakemberek látták, hogy Judákék vállalkozó szellemű, mindig úiat.. jobbat akaró emberek, akik alkalmasak arra. hogv a steril körül mén vek között k'kísérlete- zett faitákat a gyakorlatban vizsgálják.

Követőket

toboroznának

— Űj és rendkívül jó tulajdonságokkal rendelkező fajtákat hoztak. Az a paprika, amellyel most foglalkozunk. Margitka nyolcéves nemesítő munkájának az eredménye — beszél az ifjabb Judák nagy szeretettel Gyúrós Jánosnéról. — Rengeteget tanulunk a

■>

A

■

Ifj. Judák Mihályné szüreteli a paprikát

szakemberektől, de mi is tu- ■ dunk szolgálni nekik értékes információkkal.

Elmesélik, miként kísérletezték ki, hogy milyen sorközökbe ültetve hozza a legjobb termést a paprikájuk, amely olyan új, hogy még neve sincs, csak száma. A tanulópénzt több éven át fizették, hiszen amit az egyik évben elrontottak, csak egy év múltva lehetett helyrehozni. A legnagyobb újdonság, amiért a Judák-tanyán olyan gyakran megfordulnak a szakemberek, az a különleges művelés. Talpra állították a paprikát, vagyis olyan módszerrel nevelik, mint az uborkát. Az eredmény önmagáért beszél: míg hagyományos módszerrel a négyzetméterenkénti tíz kilogrammos paprikatermés jónak számít, ők ma már közelítenek a húsz kilóhoz, pedig csupán hét tövet nevelnek egy négyzetméteren.

— Ha néha megjelenik a módszerünkről tudósítás valamilyen újságban, utána hetekig jönnek távoli tájakról termelők, személyesen meggyőződni a leírtakról.

Jóízűt nevetnek, amikor azt kérdezem, nem féltik-e titkaikat.

— Nincsenek titkaink, sőt — mondja az édesapa —, engem kimondottan dühít, hogy például itt a községben nem követik többen ezt a példát, amelynek eredményeiről már saját szemükkel megbizonyosodtak. Aki kért, az kapott a palántánkból, és azóta is hálás érte. Egy fiatalasszony a szomszédunkban kért palántát és pontosan írta, hogy melyik tövön mennyi termett. Kiszámította, hogy hetvenezer forinttal többet kaphatott volna az árujáért, ha csak ebből a fajtából ültet.

Nagyon sok termelő nem is tudja, milyen rezsivel dolgozik. Évtizedek óta termeli ugyanazt a fajtát, ugyanúgy, s mivel a pénzből jut is, marad is, sohasem számol utána.

— A nyolcszáz négyzetméter fóliám alól nem kerül ki ötszázezer forintot meghaladó értékű áru. Ennyi nem adózik, pedig, ha adózni kell a gazdaság egyensúlyának helyreállításáért, úgy lenne igazságos, hogy valami keveset mindenki adjon. Éppen azt számolgattuk, hogy alig néhány termelő lesz adóköteles ebben a községben.

Biztos kenyeret ad a föld

— Sokan jöttek hozzánk is, azzal, hogy nem fognak termelni ezután. De kiderült, hogy egyszerűen nem ismerik, vagy nem értik az adót. Amikor elmagyaráztuk nekik, megnyugodtak — mesélik. Nem is hiszik, hogy az adótörvény miatt bármely termelő hátat fordítana a földnek.

Az édesanya hozza be a gőzölgő feketét, amíg isszuk, van idő körbepillantani a szülők új házában. A fiatalok külön költöztek ugyan, ám a család mégis összetart. Máshogy nem is érhettek volna el ilyen termelési rekordokat, miközben — amúgy mellékesen — két takaros családi házat is tető alá hoztak. A harmincegy éves fiatalember már a harmadik szakmában

Id. Judák Mihály készíti a víz- függönyös palántanevelőt (Hancsovszki János felvételei)

jeleskedik. Lakatosnak tanult, vízügyi szakérettségit tett, de minden bizonnyal jelesre vizsgázna növénytermesztésből is. Fekete fóliás energiaemyőről álmodik és vízfüggönyös palántanevelőről. Ez már nem is álom, hiszen szabadidejükben már dolgoznak rajta.

Móza Katalin

Magyarország a világ idegenforgalmába az utóbbi másfél évtizedben lépett be igazán. Évről évre mind több külföldi látogat hazánkba, s fokozatosan emelkedik a kiutazó magyar állampolgárok szánta is.

A légi határállomás, vagy ahogyan határőr berkekben nevezik, a Ferihegyi FEP (légi és folyami forgalomellenőrző pont) az idén is hatalmas forgalmat bonyolított le. Még korai lenne számadást adni az ez évi adatokról, hiszen az esztendőből majdnem két hónap hátra van. De ez a nyár minden eddiginél nagyobb csúcsot hozott.

— Már az első félévben éreztük a növekedést, negyedévenként negyvenezer utassal emelkedett a forgalom — mondta Nyíri Lajos ezredes, a Ferihegyi FEP parancsnoka. — A három nyári hónapban 820 ezer ki- és belépő útlevelét kezeltük Ferihegy 1-en és

2-őn. A két éve átadott új repülőtér kétszer annyi turistát fogad, mint idősebb társa. Ezt a tényt figyelembe véve embereinket is így osztottuk el.

A hazánkba érkező külföldieket az első és az utolsó benyomások országunkról a határállomásokon érik. A Ferihegyi repülőtér azonban eltér a többi határátkelőtől. Az itt megfordulók nemzetközi nívóhoz, eljáráshoz szoktak hozzá. A határőrök — mind az útlevélkezelők, mind a kutató biztosítók — magatartásán, gyorsaságán, intézőkészségén tehát sok múlik.

— Évente megközelítőleg hárommillió ember fordul meg itt és a budapesti nemzetközi hajóállomáson — folytatta Nyíri ezredes. — Ehhez a számhoz képest elenyészően kevesen próbálkoznak hamis útlevéllel, csempészéssel. Űt- levélkezeiőink sorozott katonák, a szakmát itt tanulták meg. Egy-egy hamis útlevél elcsípésekor nem fukarkodunk a dicsérettel.

Naponta 70—100 repülőgép indul vagy érkezik Ferihegyre. A légi közlekedés egyik kulcskérdése: a biztonság.

— Határőreink feladatai közé tartozik a repülőtér és a repülőgépek őrzése és ők gondoskodnak az utazóközönség biztonságáról. A jövőben szeretnék a katonák szakmai ismeretét növelni. Magyarország jó hírnévnek örvend a világban, és ha az idelátogató turista korrekt, jól dolgozó határellenőrzést tapasztal, véleményével ezt csak megerősítheti — fejezte be a beszélgetést Nyíri Lajos ezredes.

Dübörgő lóerők, óriási gépek, vibráló levegő, elegáns stewardesek, s zöld tányér- sapkás határőrök — mindez együtt, Pest megye határában, Ferihegy. Sokan csak a látványért látogatnak ide. A kulisszák mögött azonban ezernyi ember — köztük számos határőr — felelősségteljesen és pontosan dolgozik.

Kép és szöveg:

Csécsei Zoltán

V

Évente hárommillió utas fordul meg a repülőtéren

Indulás előtti felkészítés

Ferihegy 2. egy emelet magasságból

Ahogy a meggyőződés diktálja

Nem lehetek csendes nézelődő...

Keressük a szavakat, de nehezen találjuk, mert kerüljük a pátoszt, nem akarunk frázisokat mondani. Azt a kérdést feszegetjük a MÁV Járműjavító Üzem tárgyalótermében, hogy miért éppen most szánta rá magát Ora- vecz Sándor arra, amiről beszélgetünk. Együtt ülünk vele, meg az ajánlójával, Vad Imre technológus kollégájával, aki tiszta szívvel merte javasolni a fiatal normatechnológust az MSZMP tagjainak sorába. A tagság szeptember 23-án hagyta jóvá a felvételét.

Odakint, a dunakeszi gyári lakótelepen közben csendesen zajlik az élet. Péntek van. Ez itt a virágárusok napja. A hetvenes éveiben járó idős asszony kipakolta a krizantémjait, s mellette ott ül a nyolc évtizednél is többet megélt társa, aki pár köteg zellert és petrezselymet szeretne eladni. Ketten melengetik arcukat az őszi napban, türelmesen várnak. Nem számolják az órák múlását, mert kell az a pár forint is, amit néhányan hagynak náluk a virágért.

Tőlük pár méterre ízletes palacsintát készítenek egy lakókocsiban, s 22 forintért puha zsemlével, laktató hamburgert is vásárolhatnak műszak után a gyárkapun kilépők. A tulajdonos hangosan gondolkodik az adórendeletről Ha húsz százalék lesz; vagy huszonöt, annyival kell majd emelnie az árakat.

— No persze — veti ellen az egyik vendég —, ha azok

után lesz, aki vásárol magától. Mert ha másnak is felszökik az ára, az emberek meggondolják majd, hogy mire költsenek.

Erre nem válaszol a kereskedő, de az arcán látni, hogy elgondolkodik azon is, amit hallott.

,\\\\\\\\\\v».\\vw«

Látja, mert látnia kell, Ora- vecz Sándornak is, hogy milyen a világ körülötte, s mi minden teszi nehezebbé annak a dolgát, aki a szocializmusba vetett hitét-tüzét másokba is be szeretné oltani. Ám ezzel a szándékával nincsen egyedül. A táskámban lapulnak azok a címeket tartalmazó cédulák. amelyeknek az alapján tetszés szerint ismerkedhetnék a párt legújabb tagjaival ebben a városban is. Van közöttük gépbeállító munkás, termelőszövetkezeti állatorvos, de engem most a velem szemben ülő, 1950-ben született műszaki értelmiségi normatechnológus érdekel a legjobban. Ez a pálya is a járműjavítók társadalmának törvényszerűségei szerint alakul.

Kék köpenyt viselnek mind a ketten. Ebben a dinasztiákat nevelő, a közösséget erősen összetartó üzemben, mindenki így jár-kel, akár munkás, akár mérnök, vagy igazgató.

Vad Imre a maga érveit sorolja, melyek szerint ott ismerte meg az elvtársát, ahol a legjobban lehet, vagyis munka közben. Az ismerkedés másik szintje a nagyüzem társadalmi-politikai élete, amelyből a maga módján szintén kiveszi a részét, s úgyis mint szocialista brigádvezető, keményen leteszi a garast. Kritizál ha kell, nem félti a pozícióját. Talán éppen ezért tudja meggyőzni az embereket nemcsak a munka oldaláról, hanem akkor is, amikor a maguk hasznára sportolni, művelődni hívja őket.

Rádon. a szülőfalujában, ahol Oravecz Sándor él, családjával. a szüleivel, s ahonnét naponta jár be busszal, vonattal dolgozni, gyermekkorában még a paraszti élet alakította szorgalmát, jellemét, a munka iránti tiszteletét. De már tanulhatott. Vácott szerzett technikusi oklevelet. Ezzel a bizonyítvánnyal került a helyi tsz-be, onnét jött később ide, a vasút nagyüzemébe lakatosnak. Csak évek múltán lett technológus, brigádvezető, s most művelettervezéssel foglalkozik. Szakterülete a kocsik főalváza.

Ahogy beszélni kezd az életéről, a gyári pályafutásáról, kiderül, hogy nem is ment olyan könnyen ez a tagfelvétel. Először azt mondták neki: ha felvennék, rontaná a fizikai munkások és a műszakiak arányát az alapszervezetben. A marxizmus—le- ninizmus középiskolájának elvégzése után jelentkezett a ML Egyetemre, de azt mondták: nincs neked szükséged arra.

Talán meg is sértődhetett volna, de álhatatos maradt. Újra kérte a felvételét. Az idén örömmel fogadták.

— Nézze, az embert gyermekkorában a felnőttek meggyőződése szerint nevelik — mondja. — Hittanra íratják, a tízparancsolatot igyekeznek emlékezetébe vésni. Ne ölj! Ne lopj! Ez természetesen a mi számunkra is törvény. Eddig rendben is van — teszi hozzá, majd így folytatja —. ez a korszak még az öntudatlanság ideje, amit az eszmélés, a saját vélemény kialakulása követ. Ekkor már a meggyőződésünk szerint választunk. Am ez nem elég. Nem lehet csupán várakozó álláspontra helyezkedni, várni mondjuk a kibontakozást, mert azt valakinek meg is kell csinálnia. Tudom én, hogy nem lesz könnyű, de az érzéseim szerint .döntöttem. Az ember nem lehet csendes szemlélő. Valahová tartoznia kell.

Kovács T. István