Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

1987. NOVEMBER 7., SZOMBAT «sw . .MM, 1 / / 9 Több mint fél évszázaddal ez­előtt, tizennyolc éves ko-. ■ romban kapcsolódtam be a szocialista mozgalomba. Nem tu­dományos meggyőződés, hanem pro­letár származásom, munkássorsom kényszerített arra az útra, amiről mindmáig nem tudtak letéríteni. Annak idején fiatal fejjel a jöven­dő ábrándjai nem szédítettek el, de éreztem és tudtam, hogy az az álla­pot, amiben élek, embertelenül sú­lyos és megalázó. Később, hogy Dosztojevszkij könyveit olvastam, nagyon magamra illőnek találtam az ő kiközösítettjeinek és megbántott- jainak sorsát, s átéreztem az író véleményét, hogy ezeket az embere­ket meg kell „váltani” érdemtelen helyzetükből. Hogy könyveket kezdtem olvasni, az orosz írók humanizmusa, közvet­len emberi hangja vonzott magához leginkább. Már tudtam, hogy ezek­nek az íróknak a filozófiája, a tár­sadalomszemlélete nem egészen azo­nos az enyémmel, de jólesett, hogy hatással vannak érzékenységemre, s a tárgyi világon túl is megsejtetnek velem valamit. Nem okosítottak ki a mindennapi élet praktikájáról, de megkívántattak velem egy jobb éle­tet, s mint aktív természetű ka­maszt. önkéntelenül is cselekvésre ösztönöztek. Később, hogy tevéke­nyen részt vettem a mozgalomban, elméleti téren is tovább kellett lép­nem. Így találkoztam Marx, Engels, Kropotkin, Herzen, Plehanov és csak később Lenin elméleti művei­vel. Már tudtam, a fennálló társa­dalmi rendnek olyan hibái és fo­gyatékosságai vannak, amelyeket, ha másképp nem megy, erőszakkal is meg lehet szüntetni. Ekkor és így ébredtem tudatára annak, hogy az út, amelyen járok, áttöri a fennálló törvények kereteit, Juhász Gyula Balalajka OROSZ TESTVEREMNEK, 1917 Fölzendül szépen, csendesen A balalajka Szegeden. A hold ragyog a fák felett, Mint távol tájról üzenet. A rabok arcán úgy dereng, Mint könnyek és mint ékszerek A zene száll, a nóta szól, A holdas éj békét dalol. E nóta ismerős nekem. Szívem dobogja szüntelen. E zene kedves rokonom, Bölcsömtől fogva zokogom. Mert bű él bennem, s vágy remeg, Felétek más táj, más egek! S a nótát aki pengeti. Szívem őt régen ismeri. Egy fának fájó levele, Örölétől egy vagyok vele. Egy föld sápadt virágai, Élünk virulni, hullani. Jöttünk e földre sírva ml, Egy Isten árva fiai! Áttörés Vincze Ottó alkotása Kassák Lajos Emlékezés az, amit beszélek, ahogyan viselke­dem, a magam módján valamiféle forradalmi cselekmény előkészítését jelenti. Már nemcsak a megbántott- ság és kihasználtság érzése nyugta­lanított, hanem a változtatni akarás tudata is. Azt hiszem, ezek után érthető, hogy az első világháború kiváltotta belőlem az antimilitar.ista ellenál­lást, nem akartam fegyvert fogni sem a kényszerítő törvények, sem a csábítóan beszélő agitátorok ha­tására. Ekkor már írtam, s írásaim­ban visszatükröződött egy cselek­vésre elszánt, tudatos ember lelkü- lete. 1---------------: a néhány mondat, I Gondotom, | amit eddig leírtam,---------------máris világossá te­szi, hogyan hatott rám a nagy orosz forradalom előjeleinek híre, és mit vártam tőle a továbbiakban. A szo­cialista elmélet és gyakorlat terüle­tén rendelkeztem már némi ismere­tekkel, s magamnak is voltak bizo­nyos elgondolásaim, de ahogy ké­sőbb rájöttem, még mindig sok volt bennem a romantikus képzelgés, s még élt bennem az orosz regényhő­sök önfeláldozásának, pietizmusának hajlandósága. Ügy gondoltam, ha azt mondja az ember, hogy forrada­lom, akkor azt is mondja, hogy ez a fogalom már az új rendet, az új ember lelkiségét is magában foglal­ja. Holott ma már látom, és min­den gondolkodó szocialistának látnia kell, hogy a forradalom nem azonos az új szocialista renddel, annak csu­pán áldozatos előkészítését, megva­lósulásának gyakorlati lehetőségét jelenti. Huszonöt éves koromban szeme közé nevettem volna annak, aki így definiálja előttem a forra­dalmat, mohó kívánsággal máról holnapra akartam megváltoztatni a világ rendjét. Azóta azonban tudom, az elkeseredett embereket könnyebb forradalmi cselekvésre bírni, mint velük egy új társadalmi rendet fel­é píteni. Az elmaradt anyagi világot le lehet rombolni, meg lehet semmi­síteni, de hosszú, fáradságos, szívó­san kitartó munka kell ahhoz, hogy a romok eltakarítása után megkez­dődjék az ésszerű építés munkája. Hiszen ebben az időben nemcsak a külső körülményeket, hanem az em­berek belsejét, érzelmi és gondolati világát is át kell nevelnünk. Mind­nyájan tudunk nem egy olyan eset­ről, mikor igazi forradalmárok olyan szavakra és cselekedetekre ragadtat­ják magukat, amik elvesztették idő­szerűségüket, s a hasznosból a ká­rosba csapnak át. Ilyesmiről beszélt Marx Bakunyinnal és társaival kapcsolatban. A forradalom után is hosszú évtizedek megpróbáltatásai vártak azokra, akik az új társada­lom felépítésének kérdéseit komo­lyan veszik. A nagy orosz forradalom elő­készületeit alábbi ver­semmel üdvözöltem: Márciusok arany hullámait beszél­tetem magamból./ Testvérek! Ó megharcolt kezek találkozása Isten előtt./ Napok reménytelenséget zász­lóznak./ Sikoltás/ mindnyájunkért./ akik most szörnyű reflektorok alatt állunk., összetört lámpásokkal a sze­meinkben,/ Csak állunk, s fölbor­zolt álmaink szétcsurognak az éjsza­kában./ Szívünkön szeretet-tűzmáq- lyák szenvednek./ Oroszország!/ Ár­va homlokunkon énekelnek a meg­bolondult öklök./ Oroszország! Oroszország!/ Durunggal, késsel, csizmasarokkal és gépfegyverrel szakított sebeink,/ bíbor dicséret­gyertyákkal világítanak feléd./ Ó, elsöszülött testvérünk/ Győzelem! Győzelem! Győzelem!/ Moszkva le- alázkodott tornyai fölött megáll az új csillag./ Megharcolt emberek gifökeresedünk a térben./ örömuj­jongás./ Győzelem!/ Győzelem!/ Győzelem! —— társadalmi rend felépí- I AZ Új tésének kivívása ma is mélyen él az emberek­ben, de úgy érzik, ahhoz, hogy eredményes munkát végezhessenek, nemcsak a gyakorlati tévelygések­ből, hanem a dogmák hurokkötései- ből i:s ki kell magukat szabadítani. (1957.) Matróz Nagy László Tílzciterák Vadak idege rezzen, Csipkefák pengenek, gímek bőgnek, Piros-arany hangszerek, zokognak a karcsú citerák, tüzeiterák — selyem-gubó ajkú ünőknek. akik habozva mézzel gyöngyözött faodvak, bombardon-kürtök buíognalt. lesnek a holdba. skarlátvörösen zúgva ó, alig bírnak megállni, szél ölén kitárulva inognak szélben a testek, sombokrok harmonikáinak, kikericsek összenevetnek, magasan ágak hegedülnek, október óriás süvítenek a vadak örömére. ibolyái. ünnep van, ünnep. Szerelem Kaponya Judit olajpasztellje Andrej Voznyeszenszkij Mozdulatlanul Vállam simogasd tenyereddel, kedves. Számon csak a szád könnyű szele repdes, a tenger zsong, csak a tenger. Hátunk csukódik, mint az a két kagylóhéj, fénylik a holdban. Ülünk, egymásra hajolva, szótlan, a lét kettős egyenleteként. Bohóckodó világ szele ér? Ügy védje a vállam, a vállad mindazt, ami köztünk támadt, mint lángot óvja tenyér. Minden sejt, mondják, lélekkel telített. Sejt-ablakaid ma tárd ki! Hagyd fecskeröptű leikeidet pórus-falaimba zárni! Valóság lett most mind a titok. Hinnéd-e: a fütty-zuhatagban szétválunk majd, s mint néma, nyitott kagylók, heverünk a homokban. Flátunk rugalmas héjai még feszüljenek addig rajtunk. Egymásba-csukódni ennyi elég. Elalszunk. (Rab Zsuzsa fordítása) Larlsza Szuskova Atlaszok Gúla alakú nyírek, nyárfák Tartják a kis utca egét, Életsorsom számtalan útját dübörgő hang szakítja szét. Észak kínzón ifjú fenyői álomszerűén jelentek meg, hogy e földön kezdjenek nőni, beeresztették körmüket. Ágak hatalmas koronája csitul udvarokba lesve, mint szerzetesek mormolása a fenyők távol hangja este. A törzsek tömbje széthasítja a nyár sűrű lélegzetét, hogy süket éjjelbe zuhanva, csillagait ne veszítse az ég. (Károlyi Amy fordítása) "Rihor Baradulin A táj, mely dajkált... Szülőföldünk e tág világnak Az ifjúságból friss széllel bocsát. Már csak az ösvény néz utánad: Mellékút, kanyarogj tovább, Mocsarat, sziklákat kerülve, Szökelld a kis domb szerpentinjeit. ... Hajnalhozó ködesend-sűrűbe A horhos pengeként hasít. Hasítson. Az emlékfonálnak, Mely hazavezet, nem árt. Gallyakat, Szárazakat vág — s jó, ha vághat, Rakhat belőlük partszéll utat, Fiogy válni bár kegyetlen óra, Időnk sora ne sötétüljön el. ősz jön így, asztagok rakója, Majd a tél, és hóhalmokat emel. Ha mély magány hirtelen érne, Az ösvény sok hű kanyarulata Mutat régi ház küszöbére, Hol ember-utam kezdtem valaha. Az aszfalt kis dudora szinte Goreloje-mocsár zsombekja lesz, És a kanyarból kitekintve A sövénybe font borsó észrevesz. S a Szuhije Okunyi — villan A tó, eredeti nevén! Csupa kora hajnali fény, Tündököl üdén és csitultam S — tanulta blokád gyökerektől! — Sóhajt Usacsa, Római jel. A táj. mely dajkált kezdetektől, Vándor, megint visszaölel. (Tandorl Dezső fordítása)

Next

/
Oldalképek
Tartalom