Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-30 / 282. szám

1987. NOVEMBER 30., HÉTFŐ

mmsr

MEGYE

Kovács Margit emlékezete

Műtermében 1962-ben

Szentendrének, a múzeumok városának, s egyben Magyar- országnak leglátogatottabb múzeuma az egykori Vastagh- ház, mely otthont adott a legeredetibb magyar keramikus, szobrász, Kovács Margit világhírű alkotásainak.

Kevés művész él annyira tovább műveiben —önmagátadva minden alkotásában, bármilyen kicsi szobor vagy edény legyen is az —, mint ez a sokat szenvedett, nagyszerű ember, akinek minden öröme, hite. csalódása, szenvedése alkotássá változott, akinek teremtő képzeletét mindig követni tudta a keze.

Művészete korszakot jelöl a magyar kerámia történetében. Világa egységes hatású, nagy erejű, egyéni hangú, sajátosan a hazai talajban gyökerező, ugyanakkor modern.

1902. november 30-án született' Győrött. 'Művészeti tKnuf- mányait grafikusként 1924-ben Jascik Álmos magániskolájában kezdte meg Budapesten. Később érdeklődése a kerámia felé fordult. Először a budapesti iparművészeti iskolában, majd 1926—28-ig Bécsben a Wiene Werkstätte egyik tagjánál, Hertha Buchernéi sajátította el a mesterséget. 1928— 29-ben Münchenben képezte tovább magát. 1932-ben Koppenhágában, 1933-ban Sevres- ben járt tanulmányúton. 1928- ban itthon a Tamás galériában mutatkozott be először munkáival.

Pályája gyorsan ívelt felfelé, a harmincas évektől kezdve már az élvonalba tartozott. A felszabadulás után művészete kiteljesedett, stílusa beérett, a kerámia minden ágában kiemelkedő értékeket hozott létre. Mukásságában a figurális elem játszotta a főszerepet. Technikai, ábrázolásbeli nehézségeket nem ismert. Bőségben sorjázó művei hazai — ennek sorában a Kossuth- díjat — és külföldi elismerést, hírnevet, magas kitüntetéseket hoztak számára, de élete utolsó évtizedeiben, a hazai avantgárd." előretörésé idején méltatlan mellőzést is.

1977b június 4-én hált <meg súlyos betegségben. Műveiben az élet nagy kérdéseire korszerű, maradandó, európai rangú választ adott.

B. I.

Játékos zenei vetélkedő Dunaharasztiban

Katonák, kürtök, klarinétok

— Remélem, izgultok! — mondja barátságosan mosolyogva az egyenruhás, fiatal férfi: Jakab Gedeon igazgató.

Halk moraj fut át a termen. Hát persze, hogy lámpalázuk van a gyerekeknek, hiszen vetélkedőről van szó, még ha játékos is.

A Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Tiszthelyettesi Szakközépiskolája folytatja ugyanis a már lassan hagyománnyá váló iskolai hangversenysorozatát. Most éppen Dunaharasztiba látogattak el. A József Attila Művelődési Ház színháztermében csaknem 600 gyermek gyűlt össze, hogy meghallgassa őket.

— Szívesen adunk helyt a kezdeményezésnek — magyarázza Gyurján József műve- lődésiház-igazgató —, hiszen a zenei nevelés elválaszthatatlan a kultúrember fogalmától.

Ez a mai nem is akármilyen alkalom, hiszen aki kitalálja a művet és a szerzőt, egy tábla csokit kap jutalmul.

Először azonban a kvintett tagjai mutatják be hangszereiket: Szolnoki Péter a fuvolát, Kovács Zoltán a fagottot, Dalmadi Zoltán és Kálóczi Gyula a klarinétot, valamint Márki Sándor a kürtöt. Majd pedig Devienne: Trió és Rossini: Fúvósnégyes című művét adják elő.

Csaknem hatszáz általános iskolás gyűlt össze, hogy meghallgassa a katonazecész-Eövendékeket.

Aztán következik az első rejtvény: egy népdal. Horváth Klári harmadik osztályos kislány — az 1. sz. iskolából — elsők között teszi fel a kezét. Jakab' Gedeon föl is szólítja. A válasz: a Csitári hegyek alatt kezdetű népdalt játszotta a fuvola. A taps után az igazgató elénekelteti a „közönséggel”.

Egyre nagyobb a zsibongás. A második kérdés megfejtőjének nevét már alig lehet érteni: Busa Aranka ötödikes. A harmadik feladvány már nehezebb, mert a dalmű szerzőjét és címét is ki kell találni. Demjén Endrének, a 2.

Az első kérdés megfejtője, Horváth Klára megkapta a jutalomcsokoládét.

(Vimola Károly felvételei)

Politikai könyvek

Megkésett börtönnapló

A közéleti embert, de az írót sem kell bemutatni olvasóimnak, hiszen Kállai Gyula több mint ötven esztendeje van jelen a magyar közéletben. A Népszava egykori munkatársa, a szociáldemokrata újság híres 1941-es karácsonyi számának szervezője, az illegális KMP tagja, a Magyar Függetlenségi Front egyik kezdeményezője, a felszabadulás után magas tisztségek viselője — volt miniszterelnök. ma is a Hazafias Népfront elnöke — immár önéletrajzi írásának harmadik kötetét bocsátotta közre.

A Megkésett börtönnaplót a Kossuth Kiadó jelentette meg, s benne az író vall életének egy nagyon nehéz időszakáról. Arról az időről, amikor a fel- szabadulás után teljes lendülettel kapcsolódott be az átalakítás, a szocialista társadalmi rend megteremtésére irányuló munkába. Amikor harcos- és küzdőtársaival együtt úgy érezte, hogy megvalósul mindaz, amiért a Horthy- rendszerben küzdött, üldöztetést, börtönt is vállalt. S amikor már azt gondolta, hogy a népi demokratikus átalakulás a legjobb úton halgd a szocialista társadalom megteremtése felé. letartóztatták, elhurcolták, börtönbe vetették, s lett egyik áldozata Rákosi személyi kultuszának, a törvénytelenségeknek. El lehet gondolni, hogy mit élt át a börtönévek alatt, a külvilágtól elzárva, abban a biztos tudatban, hogy az ellene felhozott vádak kitalált, hazug tákolmányok, hogy valami végzetes politikai játéknak, embertelen szadista őrültnek az áldozata.

Kállai könyve nem csupán önéletrajz, több annál, egyben korrajz is, egy kicsit történetírás is, bár ez ellen maga tiltakozik szerényen. Annyiban igaza van, hogy ennek a korszaknak a teljes feltárása, a dokumentumok értékelése a történészekre vár. Mégis — amikor saját életének egy-egy fontos részletéről számol be — történelmet is ír. Olyan időben — az ötvenes években — történnek az események, amikor Rákosi Mátyás a magyar nép bizalmával visszaélve, a saját személyi hatalma biztosítására rágalmakat és vádakat agyait ki a munkásmozgalom és a párt hű harcosai ellen. Ahogyan a szerző az Epilógusban írja: nem a mozgalom valamiféle „mitikus”, „magasabb” érdeke, nem is a nép harci készenlétének „ébren tartása” — hanem a hatalom birtokába jutott, de osztályától, népétől elszakadt néhány ember személyes ambíciója játszotta a valódi szerepet az oly szomorú és keserű történetekben.

Ez még finom fogalmazás is. Még többről volt szó: a hatalomtól megré- szegült, becsvágyó, a népet semmibe vevő kalandorokról, akik a szocializmusért őszintén dolgozó tömegeket becsapva, olyan törvénytelenségeket, súlyos bűnöket követtek el, amelyeket semmivel sem lehet megmagyarázni, sem megbocsátani.

Ennek a törvénytelenségnek egyik szenvedő alanya volt Kállai Gyula, aki, amikor az Államvédelmi Hatóság emberei letartóztatták, helyesebben elhurcolták, a Magyar Népköztársaság törvényes, a parlament által kinevezett külügyminisztere volt.

Amit a könyvben leírt, azt röviden nem lehet összefoglalni, azt el kell olvasni, hogy megértsük: Rákosi milyen trükköket alkalmazott, mennyire kettős játékot űzött, s mennyit szenvedtek azok, akik börtönébe kerültek.

S még jobban elgondolkozunk az olvasottakon, ha megtudjuk a könyvből, hogy Kállai Gyula egy ideig hitt Rákosinak, azt gondolta: talán nem is tud elhurcolásáról, s amikor erre gondolataiban mégis fény derült — ez a sötét zárkában nehezen ment —, fájdalmasan csalódott. A zaklatások, az, hogy a nyomozók, a kihallgató tisztek mindenáron azt akarták, hogy nem létező dolgokat valljon be, úgy, ahogyan az előre kitervelt per anyagaihoz illett volna, mert így „bizonyítani” tudták volna a törvénytelen perek kiagyalói, hogy Kállaiék szervezkedtek a nép „vezetői” ellen.

A Megkésett börtönnapló újabb adalék, megrázó dokumentum az ötvenes évekhez. A szerző szubjektív erővel, de nagyon higgadtan, reálisan ábrázolja a történteket, úgy, ahogyan abban az időben látta, érezte. Gyanakvásai a vele foglalkozókkal, hite a pártban, a szocializmusban, s az, hogy a börtönben adódó csöppnyi lehetőséget is igyekezett kihasználni, hogy tisztázza magát a vádpontok alól, érdekesen bontakozik ki a kötet lapjain. Őszintén feltárja: újra és újra leveleket írt Rákosinak, amelyeket előbb kihallgatói követeltek tőle, majd később maga kérte, hogy írásban is nyíltan feltárja ártatlanságát.

Miért nem előbb íródott meg ez a könyv? Azért, mert „szabadságom és munkaképességem birtokában 1955-től, de különösen 1956. november 4. után, a munka mérhetetlen sokasága zúdult rám-ránk: az elkövetett hibákat, torzulásokat, a személyi kultusz csődtömegét kellett felszámolnunk, s nem sok idő maradt azon gondolkodni, hogy miért és hogyan is keletkeztek ezek a szörnyű s tragikus következményekkel járó megpróbáltatások”.

Ma sem volt késő feltárni az akkori eseményeket, mert tanulni lehet belőle, különösen a mai nemzedéknek, tanulni és levonni a tanulságot. Ügy élni, dolgozni, munkálkodni, hogy azok az idők soha, semmilyen formában vissza ne térhessenek. Nem is térhetnek vissza, hiszen a pártnak volt ereje felszámolni a személyi kultuszt, a törvénysértéseket. visszaadta az ártatlan emberek becsületét s a tömegek hitét abban, hogy ezek a jelenségek nem a szocializmus szükségszerű velejárói. Nem! Ezeket a torzulásokat o szocializmus elöbb-utóbb kiveti magából, s elkövetőit a történelem szégyenpadjára ülteti.

Térről is szól a Megkésett börtön•*-J napló. A kötetet fotók és a börtönben írt naplójegyzetek fotókópiái teszik még hitelesebbé. Egyben szembenézés is a múlttal. S ehhez — ahogyan Illyés Gyula mondja a Bartókhoz címzett versében — „jogunk van — hisz halandók és életadók vagyunk — mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgy sem tudhatunk. Mert növeli, ki elfödi a bajt...” lm, a példa, hogy ki szépen mondja, a rettenetét, azzal fel is oldja. Ezt tette Kállai Gyula is.

Gáli Sándor

számú iskola hatodik osztályos tanulójának sikerül. N incs könnyű dolga a szak- középiskola igazgatójának, mert annyi a jelentkező, hogy igen nehéz közülük választani A csalafinta kérdést Magyar László hatodikos fiú válaszolja meg, s az ötödik tábla csokoládét ismét Busa Aranka nyeri el.

A pedagógusok természetesen együtt izgulnak a gyerekekkel.

— Évek óta húzódik a zeneoktatás megkezdése Duna- harasztin — mondja Szilágyi Csabáné tanítónő. — Most azonban már úgy látszik, hogy végre megkezdődik. Nagyon örülök ennek, mert a nagyközség ahhoz azért mesz- sze van a fővárostól, hogy rendszeresen bejárjunk a tanulókkal a Zeneakadémiára.

Az utolsó sorban egy mosolygós, szőke hajú asszony csitította a nebulókat.

— Fontos számunkra ez a lehetőség — mondja Kondor Jánosné, a 2. számú iskola énektanára. — Nyolcadikosokat tanítok, akik nagyon szeretik a komoly zenét. Éppen most alakítanak a gyerekek egy klubot, ahol a muzsika meghallgatásán kívül mindegyikük beszámol zenei élményeikről.

E délután szervezője az 1. számú általános iskola.

— Most csak az alsó tagozatosokra gondoltunk — tájékoztat Hommer Lajosné tanár. — Szeretnénk azonban még egyszer elhívni a katona- zenész-növendékeket, hogy a felsősök is meghallgathassák

Dalmadi

Zoltán az klarinétos.

egyik

őket. Dunaharasztiban valamikor jó hírű fúvószenekar létezett! Jó lenne, ha újraéledne ez a hagyomány.

Hara László Liszt-díjas, érdemes művész, főiskolai tanár — aki a tiszthelyettesin is tanít — minden egyes műről mesél a gyerekeknek, az utolsó számot jelenti be: Joplin Ragtime-jét. Amikor az első hangok felcsendülnek, jó néhány fiú fütyülni kezdi a bur- leszk tv-filmsorozatból ismert dallamot.

Nem csoda hát, hogy a taps alig akar abbamaradni. Biztos vagyok abban, hogy a kis iskolások körében sokáig beszédtéma lesz ez a délután.

— A mi számunkra is hasznos egy-egy ilyen szereplés — magyarázza Jakab Gedeon —, hiszen minden egyes fellépés próbatétel, amely szakmai tanulságokkal jár.

A növendékek már átöltöztek civilbe, s miközben a szendvicset és az üdítőt fogyasztják, elemzik egymás produktumait, mégpedig szigorúan. Elismerés illeti őket magáért a vállalkozásért is, hiszen elhivatottságból olyan helyre is elviszik a muzsikát, ahová ritkán vagy egyáltalán nem jut el. Társadalmi munkájuk még hatásosabb lenne, ha a darabok között az általános iskolások tanyagához kapcsolódó műveket is bemutatnának.

Vennes Aranka

hTv-figyelő'

Ptii Szinte egymást

kergették a Pest megyei vonatkozású riportok az Ablak legutóbbi adásában, így hát egy sor megjegyzést lehet fűzni ehhez a jelentéscsokorhoz.

Legelébb Kákát mutatták a képek, mégpedig azért, mert egy kisebbfajta háborúskodás tört ott ki egy bizonyos közösségi munka kapcsán. Egy csapat jóérzésű ember fogott elébb össze, hogy sportpályát s egyúttal egy kertmozit építsen, és amikorra nagy- jában-egészében elkészültek, nagy hirtelen megalakult egy másik baráti kör, s annak tagjai igyekezték tovább intézni a társas szorgalom gyümölcsének ügyeit. Noha a megkérdezett tanácselnök szerint nincs ott olyan nagy tusakodás, azért a kezdeményezők váltig sérelmezik kiszorít- tatásukat; nyilván ezért is lett ebből a vetélkedésből televíziós felvétel. Hogy a néző miket gondolhatott, amikor ezt a lehangoló egymásra mutogatást nézte-hallgatta? Hát egyebek között olyasmire, hogy bizony-bizony, így szokott ez lenni, meg — az op- timistábbja — olyasmire, hogy talán-talán van még remény a kibékülésre: fogjanak kezet azok, akik jót akartak, és azok is. akik újabban akarják azt a jót.

Monor. a híres-hírhedt monori vegyszerlerakás volt a következő Pest megyei illetőségű betét. Immár ország-világ megtudhatta, hogy nem kevesebb, mint 8 ezer kilónyi vegyszert rejtettek itt földbe, mégpedig tizenegy különféle fajtát. A talajvíz, sajnos, valóban szennyeződött, de — s ilyen a szerencsés véletlen — az összerakott vegyületek egymás hatását semlegesítették, s így a pusztítás sokkal kisebb lett, mint lehetett volna. Jó hírként vehettük tudomásul ezt, aminthogy azt is: tizennégy köbméternyi tiszta vegyszert már kiemeltek onnan és szakszerűen tároltak. Éppen nem úfey tehát, mint azok a bizonyos valakik, akiknek kilétéről a vétkes Minőségi Vegyipari Szövetkezet illetékesei mindmáig nem tudnak számot adni. Egyelőre tehát itt tart az ügy, meg ott, hogy a környezetvédelmi szakhatóság 17,5 millió forintra büntette a szövetkezetét. Ez a tetemes pénz azonban önmagában aligha tudja megszüntetni azt a veszélyhelyzetet, ami időközben a 20—30 méteres kutakban kialakult. Immár a köjál szakemberei szerint is ott van az ipari szennyeződés a kutakban, s azt onnan eltávolítani, a talajt tökéletesen megtisztítani roppant nagy munka, és sok-sok idő. S mindez — így a megjelölés — valakik miatt.

És még egy sokkal jobb hír Monorról, ott is az állami gazdaságból: új termény arrafelé az úgynevezett olajtök. Egyáltalán nem ismeretlen növényféleség ez, de termesztése valahogy feledésbe merült, és manapság szinte úgy kellett újra fölfedezni’. A mo- noriak rábukkantak, és most velük együtt ki-ki érdeklődéssel várhatja, mennyire gazdaságos vesződni termesztésével.

Akácz László