Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-23 / 276. szám

Válaszolt az illetékes Gyakrabban ellenőriznek majd A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 212. SZÄM 1987. NOVEMBER 23., HÉTFŐ Elöljáróság Péteriben Hogy jó legyen a közérzetük : Az alábbi levelet a Magyar Államvasutak debreceni igaz­gatóságától kaptuk: „A Monori Hírlap .1987. ok­tóber 12-én megjelent „Nagy riadalom a vasútállomáson” című cikkében foglaltak mi­att vizsgálatot rendeltem el, melynek eredményéről a kö­vetkezőkben tájékoztatom: Maglói állomáson 1987. szeptember 27-én a 3510. sz. vonatnál, amikor az utasok le- és felszállása befejeződött — a jegyvizsgáló jelzése után —, a forgalmi szolgálattevő a vo­natot elindította. A vonat el­indulása Után észlelte, hogy gyerekek ugrálnak a mozgó vonatról. Ekkor — tanúkkal bizonyíthatóan — „megállj” jelzést adott, A mozdonyve­zető a jelzést nem láthatta, mivel a mozdony vezetőállá­sán, az állomással ellentétes oldalon kellett munkát vé­geznie az indulás után. A for­galmi szolgálattevő ezt köve­tően megpróbált intézkedni — az utasok felé történő intege­téssel — a vonat megállításá­ra, ez azonban eredménytelen maradt. A vonaton maradt Kurdi Józsefné (Rákoskert, Rózsaszál u. 12.), valamint kis­lánya, és még hét gyerek Mag- lód-nyaraló megállóhelyig uta­zott. Maglód állomás forgalmi szolgálattevője a megállóhely jegykiadó őrével azonnal fel­vette a kapcsolatot és a gye­rekek az anyukával pár perc múlva a 3657. sz. vonattal visszautazhattak Maglódra. Ismereteink szerint mind a gyerekek, mind a kísérő tanár bizonytalanok voltak az úti célt illetően. Ezzel kapcsolat­ban felkerestük az illetékes is­kolát, ahol ugyan nem nyilat­koztak a történtekről, de kö­zölték, hogy az iskola kísérő tanára írásbeli figyelmeztetés­ben részesült. A cikk megjelenése után a gépészeti osztály szakemberei a szerelvényen ellenőrzést tar­tottak, és minden vészfék- váltó fogantyúját rendben találták. Gyömrő állomás főnöke igyekezett a kapcsola­tot felvenni a cikkben sze­replő Nyeste Gyulával, de ez többszöri próbálkozás után sem sikerült. Szolnoki körzeti üzemfő­nökségünk útján utasítottam dolgozóinkat figyelmesebb munkavégzésre, valamint ud­varias magatartásra. Az el­lenőrzéseket ezen a vonalon gyakoribbá tettük. A MÁV adott lehetőségein belül fon­tos feladatának tekinti a sze­mélyszállításban egy színvo­ I nalasabb kiszolgálás megva­lósítását. Mellékelten, megküldöm az érdekelt forgalmi szolgálatte­vő meghallgatásáról készített jelentés másolatát.” Kulcsár József vasútigazgató-helyettes Lássuk tehát, hogyan látta a történteket a forgalmista: „Maglód állomáson a 3510. sz. vonatról leszállt kb. 15 gyermek. Meggyőződtem, hogy a le- és felszállás befe­jeződött, a jegyvizsgáló jelzé­se után a vonatot menesztet­tem. A vonat indulása pilla­natában még néhány gyermek leszállt. Én akkor előrenéz­tem a mozdonyvezető felé és adtam a megállj jelzést is, de a mozdonyvezető eközben mehetett át a jobb oldali ve­zetőállásra. Ekkor haladt el előttem a harmadik kocsi, én felkiáltot­tam és kétségbeesve mutogat­tam, hogy húzzák meg a vész­féket. A szemerkélő esőben minden ablak fel volt húzva. Nem történt semmi. Láttam, hogy egy felnőtt utas is le­ugrott a vonatról (később ki­derült, a gyermekek felügye­letével megbízott pedagógus volt), s őt követte még né­hány gyermek is, műanyag vödörrel a kézükben, amiket előre ledobáltak. Az utasok el­mondása alapján a tanár biz­tatta, hogy ugorjának, ő meg segítette a lefelé ugráló gye­rekeket. (Ezért a cselekedetéért az iskola igazgatójától fegyelmi büntetést kapott.) Ezt a vona­ton utazó, Rákoskert. Rózsa-' szál út 12. sz. alatt lakó Kur­di Józsefnétől tudtam meg, akinek a lánya is a vonaton maradt gyerekek egyike volt. Ö sem engedte meg, hogy a lánya leugorjon és meg is aka­dályozta több gyermek leug- rását. Engem ő sem hibázta­tott, tudva a menesztés utáni kiszolgáltatott helyzetünket. A vonat kihaladása után bejött a felügyelő tanár és arra kért, hogy a vonaton maradt gye­rekekért telefonáljak a téesz- be, hogy autóval hozzák visz­A monori pártbizottságon lévő hivatali helyiségben tart fogadóórákat dr. Szászik Ká­roly megyei tanácstag novem­sza őket a szomszédos Mag- lód-nyaralóról. Közöltem a ta­nárral, hogy nincs szükség rá, mert jön vissza pár perc múl­va a vonat. A maglód-nyara- lói jegykiadóőr segítségével el­intézzük a gyerekek vissza­szállítását. A 3657. sz. vonat­tal a nyolc gyermek rendben visszaérkezett. A tanártól kér­deztem, mi történt a vonat­nál, miért nem szálltak le időben. Azt válaszolta, hogy úgy tudták, a 4. megálláskor kell leszállniuk. Megkérdeztem, történt-e va­lamilyen sérülés, segíthetek-e valamiben, azt válaszolta, nem. Megköszönte a közre­működésemet a gyerekek visz- szaszállításáért, és egyetlen rossz szó vagy megjegyzés nél­kül elment. Szálkái Attila forgalmi szolgálattevő Üllőn Véradás A Vöröskereszt Monor vá­rosi jogú vezetősége és az ül­lői szervezet önkéntes térítés- mentes véradónapot szervez december 3-án, csütörtökön, 8-tól 15 óráig az üllői műve­lődési házban. Kérik a 18 éven felülieket, hogy minél többen jelenjenek meg a véradáson. Szárazhegyen Bormúzeum A Monori Állami Gazdaság jelentős nagyságú területen foglalkozik szőlőtermesztéssel. Mindez megköveteli, hogy az évente ott termelt fajtákat ér­járat szerint is minősíteni tud­ják. Ezt a szakmai igényt elégíti ki a szárazhegyi piencében az idén kialakított és megépített új bormúzeum. A szüretelt fajtákból ezentúl minden év­ben több száz palackkal el­tesznek, s évente egy alka­lommal minősítik, összehason­lítják az egyes évjáratokat. 13-tól 16 óráig. Ugyancsak ma Bakonyi György megyei ta­nácstag a monori-erdei taná­csi kirendeltségen várja vá­lasztóit 16-tól 18 óráig. Szintén ma tart fogadóórá­kat Káván a tanácskirendelt­ségen 17-től 19 óráig Veresz- ki János, Gomba, Bénye, Káva megyei tanácstagja. Tóth Lászlóné. Ecser, Mag­lód megyei tanácstagja ma 13—15 óráig a/z ecseri Rábai Miklós Művelődési Házban, majd 15.30-tól 17.30-ig a mag­lódi tanácsházán tart fogadó­órákat. Valamennyien kérik válasz­tóikat, hogy közérdekű beje­lentéseikkel, javaslataikkal, gondjaikkal, esetleg egyéni pa­naszaikkal keressék fel őket fogadóóráikon. Ebben az évben is, mint már évek óta, a Vöröskereszt tagjai közül üdülésen vehet­nek részt — korlátolt szám­ban — a monori aktívák Haj­dúszoboszlón. Egy hétre in­gyenszállást biztosítanak szá­mukra. így jutottak el aktí­váink közül négyen az üdülő­be, s igen jól érezték magu­kat. Odaérkezésük után orvosi vizsgálaton vettek részt, majd Ecseren hétfőn 10 órától a fogyókúrázók klubjának fog­lalkozása, 18-tól filmvetítés: Krokodil Dundee. Gyomron 15-től a színját­szó kör próbája, filmvetítés 18- tól: Az én kis falum (színes, szinkronizált csehszlovák film­szatíra), az úttörőházban 10- től csapatvezetői megbeszélés, 15-től labdarúgás. Ha Monor közigazgatási körzetéről szó esik, bármilyen tanácskozáson és bármely vo­natkozásban — amelyen a té­ma akár a köztisztaság, a környezetvédelem, a közrend, közbiztonság helyzete vagy gyámhatósági feladatok — Monor és Monori-erdő gond­jait szinte macskakörmözni lehetne, Péteri viszont visz- szatérően kilóg a sorból. Jó értelemben lóg ki: példásan tiszta, virágos, nyugodt tele­pülés, ahol figyelnék egymás­ra és a közöttük, környeze- • tűkben történő dolgokra az emberek. S nem csupán szerencsés adottság az, hogy így élhet­nek, dolgoznak. Tesznek is azért, hogy emberi és tárgyi értékeiket őrizzék, gyarapít­sák. Ebben a munkában nem kis szerep jut a helyi ^elöl- járóságnak, amelynek tevé­kenységéről legutóbb a Pé­teribe kihelyezett tanácsülé­sen esett szó. Az elöljáróság — amelynek vezetője Szenyán János — meghatározott munkaterv alapján teszi a dolgát, úgy, hogy mindenkor ügyeli a te­lepülés érdekeit. Mielőtt a so­ros nagyközségi végrehajtó bizottsági és tanácsülésekre sor kerülne, minden esetben összeül, s előzetesen megtár­gyalja a Péterit érintő napi­rendeket és soros feladatokat. Aktívan vett részt — az aktív jelző itt valóban a he­lyén van — a VII. ötéves terv Péterire vonatkozó fel­adatainak előkészítésében, nein kevés energiát áldozott a teho szervezésére és vég­rehajtására, mozgósítva a pót­tanácstagokat, a népfrontak­tívákat, az iskola pedagógu­sait. Minden évben megszer­vezi a lomtalanítási akciókat, sikerrel vonja be a lakosságot a községszépítési munkába, s az sem véletlen, hogy annyi portán kint lehet a tábla: Tiszta udvar, rendes ház. A járdaépítő programhoz ugyancsak jó szervezéssel kapcsolódik: 700 folyóméter járda épült minden esztendő­ben, a tanácstagok s a lakos­ság társadalmi munkájának is köszönhetően. Az elöljáróság közreműködésének eredmé­nyeként 1986-ban felújították a tanácskirendeltség épületé­nek külsejét, elkészült a mű­velődési ház egyik termének padlózata is. A tanácsi veze­tés az elöljáróság kérésére következett az igen kellemes fürdés. Volt, aki orvosi javas­latra külön kezelésben is ré­szesült. Köszönjük a tsz-ek vezető­ségének és Puskás Imrénének, a Vöröskereszt körzeti titkárá­nak, hogy ezt a szerződést együttesen létrehozták, hogy lehetőséget adnak egy kis ki- kapcsolódásra. Olasz Józsefné Monor Monoron 16-tól a nyugdíjas­filmklub Kabos Gyula-soroza­tának vetítése, 17-től alkohol- ellenes klubfoglalkozás, 18-tól néptánc felnőtteknek. Vecsésen 16.30-tól női torna, 18-tól angol nyelvtanfolyam, a kertbarátkor és a tanácstagok klubjának összejövetele. módosította az iskolaépítéshez igénybe vett terület nagysá­gát. Esztendőnként 30—35 eset­ben van szükség arra, hogy konkrét döntés szülessen a szociális, illetve gyámügyi segélyek odaítélésével kapcso­latosan — a döntés ugyan­csak az elöljáróságok dolga. Húszán egyébként éppen e szerv kezdeményezésére és felderítése alapján részesül­nek szociális segélyben. Hogy mennyire ott van — egyébként ott is kell lennie — a település közéletének min­den területén, azt számos to­vábbi példa bizonyítja. Véle­ményt mond, állást foglal kis­iparosok adómérséklésének kérelmeiben, szorosan együtt­működik a nagyközségi közös tanács mütef-osztályával az A monori nagyközségi gyer­mekkönyvtár pályázatot hirde­tett meg a közelgő "december eleji gyermekkönyvhét alkal­mából. A pályázat címe: Sut­tog a fenyves. November 30-áig várják „az alsó tagozatos gyérekek rajzait, amelyek bármilyen techniká­val készülhetnek. Arra kérik a gyerekeket, hogy kedves versélményüket örökítsék meg rajzon. A pályaműveket no­vember 30-áig kell eljuttatni a Lényeges fejlődés tapasz­talható a maglódi sportolók tudásában. A női, férfi kézi- labdások szép sikereket értek el ebben az évben. (A későb­biekben beszámolunk róla.) A futballisták az utóbbi évek eredményeihez viszonyítva, igencsak szép helyezéssel di­csekedhetnek a tabellán és lassan már a felsőbb osztály kapuját döngetik. A nagyköz­ségben mindig is nagy létszá­mú szurkológárda volt. de az eredmények javulásával szin­te duplájára nőtt a közönség egy-egy mérkőzésen, még ide­genbe is népes szurkolótábor kíséri el a csapatokat. Megkérdeztem Solymosi Ist­ván tanácselnök-helyettest — aki egyben lelkes sportbarát és a sportkör labdarúgó-szak­osztályának vezetőségi tagja —, milyen terveik vannak a közeljövőben? Elmondta, úgy mint eddig, a jövőben is a realitások ta­laján akarnak maradni. A jó eredmények köszönhetőek a régi sportköri gazdasági veze­tők fáradságot nem ismerő, lelkes munkájának, az újon­nan választott tisztségviselők magukkal ragadó, kiváló szer­vezésének, a sportoló fiatalok önzetlen, fáradságot nem is­merő tenni akarásának, és a sok-sok segítőkész sportbarát­nak. Ezért is határozták el a sportlétesítmények fejleszté­sét, hogy mindenkinek bizto­sítsák a lehetőséget, aki csak sportolni akar. Terveik megvalósításához a nagyközség gazdasági egysé­gei rendkívül pozitívan álltak hozzá, lehetőségeihez képest a községi tanács is segíti a sportkört. Máskülönben a szinte az egész lakosságot érintő, kiváló kezdeményezést iskolaépítés előkészítésében — az elöljáró részt vesz min­den ezzel kapcsolatos tárgya­láson. Mégis: ez esetben gon­dot jelent, hogy a lakosság a teho befizetésének ellenében már napjainkban is látványos előrehaladást vár, olyan mun­kát, ami szemmel látható — holott erre csak a tervidőszak utolsó részében lesz majd le­hetőség. Az elöljáróság tagjai nyi­tottan élnek, rendszeres kap­csolatban állnak egymással, tudják, hogy szeizmográfként kell érzékelniük egyéneket és közösséget érintő problémákat egyaránt, s igyekeznek a la­kosságot megfelelően tájékoz­tatni, tevékenységükkel úgy szolgálni, hogy állampolgári közérzetük jó legyen. K. Zs. gyermekkönyvtárba vagy le­adni az iskolában felelős pe­dagógusnak. Az ünnepélyes eredmény!', i rdetésre december 1-jén 14 órakor kerül sor a gyermekkönyvtárban. Ugyancsak a gyermekkönyv­héttel kapcsolatos az a hír, hogy megrendezik majd a fel­ső tagozatosok részére a könyv­tárhasználati vetélkedőt Mo­noron, továbbá könyvcserebe- re-akció lesz az irodalom ifjú barátainak. nem lehetne megvalósítani, összefogással rendbe hozták a klubház belső helyiségeit, hogy a sportolók és vendégek otthonosabban érezzék magu­kat. Elkészült a locsolóberen­dezés, mely biztosítja a pá­lyák öntözését. Hamarosan el­kezdik a futópálya rendbeté­telét. Az egyengetést még a tél előtt elvégzik, a füvesítés­re tavasszal kerül sor. A ké­zilabdapálya körül rendezik a terepet és többlépcsős nézőte­ret szeretnének kialakítani a futball- és kézilabdapálya kö­rül. Téli edzéseiket az általános iskola tornatermében tartják. Jelenleg pedig zajlanak a tár­gyalások az ecseri sportkörrel, hogy a fű megerősödéséig ta­vaszi mérkőzéseiket ott játsz- szák. Az elmúlt időszakban kialakult jó kapcsolataik bizo­nyítéka ez. Reménykednek, hogy az ecseri közönség is lel­kesen támogatja őket, buzdí­tásával is hozzájárul sportkap­csolataik erősödéséhez. További terveik között sze­repel az öltözők, fürdők, kö­zösségi helyiségek korszerűsí­tése, bővítése. Ehhez a kézi­labda-szakosztály egyre, na­gyobb létszáma és a futball- utánpótlás helyi erőből törté­nő biztosítása miatt is szük­ség van. Máris vonzók a lehe­tőségek, egyre több maglódi fiatal tér vissza játszani, de várják továbbra is újabb fia­talok jelentkezését, valamint a „nyitott kapuk” elvének megfelelően, tömegsportsze- rűen, bárki igénybe veheti lé­tesítményeiket. Marczi Ferenc •(ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) bér 23-án — ma, hétfőn — Kellemetlen sarok Elsősegélyre várva I z egészségügyi rendelö- I intézetekben általában a sebészeti szakrendelések­re várnak a legtöbben. Így van ez Monoron, Vecsésen és a gyömrői intézmény­ben is. Baleset mindenki­vel megtörténhet, akár ott­hon, akár a munkahelyen, vagy a közúton. Minden­esetre furcsa az a módszer, ahogy az elsősegélyre szo­rulókkal bánnak — például Gyomron. Köztudomású — leg- lábbis szakberkekben —, hogy a Monori Egyesített Gyógyító-Megelőző Egész­ségügyi Intézmény gyömrői egészségházából is hiányzik néhány szakorvos, így pél­dául sebész. A jelenleg ott dolgozókra — helyettesí­tőkre — igen nagy teher hárul, hiszen Gyomron kí­vül ellátják Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp és Űri be­tegeit (sérültjeit) is. Többször tapasztaltam már, hogy azonnali szak­szerű ellátásban csak azok részesülnek, akiket fehér mentőautó szállít, illetve hoz. Ám azok, akik. a sa­ját lábukon érkeznek — mert megtehetik —. már nem élveznek elsőbbséget a csak ellátásra (kötözés, jódozás stb.) várakozókkal szemben. A napokban egy fiatal­ember karambolozott. Meg­sérült a feje az ütközés so­rán. Azonnal a gyömrői egészségházba sietett. An­nak rendje és módja sze­rint leadta a személyi iga­zolványát (mert ez nagyon fontos ám!), s várt arra, hogy elsősegélyben része­sítsék. (Betört a feje a ha­lánték közelében, több öl­téssel kellett összevarrni a fejbőrt...) S bár láthatóan jól visel­te a sérülést, azért látszott rajta, hogy szeretne minél előbb túl lenni a dolgon. Néhány vérfolt is ott ék­telenkedett rajta és ruhá­ján. Hosszú várakozás után nyert csak bebocsátást a rendelőbe, ahol aztán szak­szerű kezelésben részesült, s hazámehetett. A fenti eset is felveti: nem lehetne-e a frissen sé­rülteket soron kívül ellátni a sebészeti szakrendelő­ben? Bizonyára a többi vá­rakozó sem tiltakozna az ellen, hiszen velük is meg­történhet a baj, s akkor visszakapnák az elsőbbsé­get. Ha mentővel hoznak va­lakit kezelésre vagy ellá­tásra, azonnal beviszik a rendelőbe. Ellátják, s haza­vitetik, vagy — ha erre szorul — kórházba szállít­tatják. Ez így természetes, ez így van rendjén. De aki­nek szintén sürgős elsőse­gély kell, azt is engedjék be soron kívül, ne kelljen várakoznia hosszú perce­kig vagy még tovább. J egyen természetei ez a rend valamennyi szak­rendelőben, hiszen a hu­mánum is ezt követeli. Gér József Több településen Tanácstagok fogadóórái Levelesládánkból Egy felejthetetlen hét Kulturális programok Suttog a fenyves Rajzpályázat gyerekeknek Több a szurkolójuk Új szelek a sportban is

Next

/
Oldalképek
Tartalom