Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-23 / 276. szám
MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MA: megyéből kevesebb 'Sfí'vlí €3 pssri'sser tozás együtt jár a telep megmentésével is. Ugyanis a termelési rendszer fontos feladata a partnergazdaságoknál lévő sertésállományok állat-egészségügyi helyzetének a javítása, illetve az elért kedvező színvonal megőrzése. Pest megyében is arra törekednek, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek körzetében lévő kistermelők állományának állat-egészségügyi helyzete is javuljon.” (3. OLDAL) A Én tartom az árat, v JJubileumi ünnepség ^^ v?£oks és hUntJWet'Sen'jf gyermekkoromból pezső zenei életre emlékszem. Mindig volt alkalom, amire készülhettünk. Napjainkat újaljb és újabb célok megvalósítása töltötte ki. Szabó Sándor, az abonyi zeneiskola alapítója és előző igazgatója felejthetetlenül szép emlékeket hagyott maga után .,(5. OLDAL) JJebtGCenS „A második félidőben mint„ » , m ha nem is azt a két csapatot KtSBeCf XUtVCJny látta volna a közönség a pályán, mint az első 45 percben. Főként a DMVSC jóvoltából. Az 52. percben Plókai Miklós nagy cselsorozat után keresztbe vágta a labdát a váci kapu előtt. Bücs belerobbant és máris 2-0 lett az eredmény,” (7. OLDAL) Gépkocsival iárf „Személygépkocsin keres- - ■ s * te fel a helyszíneket. Az BSpnS egyik Tüzep-telepről több gázpalackot rakott kocsijának a csomagtartójába. Máskor élelmiszerboltból szerezte meg a bevételt. Egy csepeli gyárból számológépet zsákmányolt. Máskor egy magánlakásból több 10 ezer forintnyi készpénz tűnt el a látogatása nyomán.” (8. OLDAL) Füa: Sevardnadze—Shultz találkozó Genfben Szovjet-amerikai tárgyalások XXXI. ÉVFOLYAM, 276. SZÄM Ára: 1.210 forint 1987. NOVEMBER 23., HÉTFŐ Régi könyvek, kéziratok kalapács alatt Senki többet?... Harmadszor! Párímunkásküldöttség Látogatás Az MSZMP Központi Bizottságának meghíyására november 16—22. között szovjet pártmunkás-küldöttség járt hazánkban, élén Jurij Bjelik- kel, az SZKP KB gazdaság-, politikai osztálya helyettes vezetőjével. A delegáció tanulmányozta az MSZMP tapasztalatait a gazdaságirányítási rendszer fejlesztésében. A vendégeket fogadta Németh Miklós, az MSZMP KB titkára és Kovács Imre, a KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője. A hét végén, pénteken és szombaton rendezték meg a Könyvért Vállalat budapesti székhazában a harmadik könyvaukoiót. Felvételünkön: megkezdődött az árverés, tj? . * 122-es tétel: A Föld felfedezői és meghódítói, öt kötetben. Kikiáltási ár: 600 forint ... 800 először ... 1000 először .... 1600 másodszor ... az az úr ott: 2600... Senki többet,? Harmadszor! — Hatodik sor tizenegyes szék — jelzi és regisztrálja az érvényes vételt a teremfelügyelő. Elkelt a Könyvértékesítő 'Vállalat harmadízben rendezett könyváukcióján a Cholhoky Jenő, Germinus Gyula, Kéz Andor, Baktay Ervin és más neves tudósok munkáiból készült, a Révai Könyvkiadó gondozásában 1938-ban kiadott összeállítás a kikiáltási ár több mint négyszereséért. Egymást követik a tételek: az elmúlt pénteken és szombaton összesen 805 régi kiadványra licitálhattak a ritkaságokat kedvelő gyűjtők. Leonardo da Vinci 1943-ban mindössze száz darab számozott példányban megjelent, az író keze nyomát is rögzítő Mesék a 80 forintos kikiáltási ár helyett 1100 forintért talált új gazdára. Hasonlóképpen fölverték az árát Lisznyai K. Pál: Magyarok cronicaja. Melly be foglal M. C. XCVI. esztendőket. Avagy Christus születésének 268—1464. Esztendei alatt lett dolgait a’ magyaroknak ... című munkája 5 ezer forint helyett 11 ezerért' kelt el. Az 1692-ben napvilágot látott mű festett lapszélű, korabeli, kopott gerincű bőrkötésben került az új tulajdonos könyvespolcára. A tömött széksorokban mindenütt katalógusok fölé hajló fejek, a csöndet csak az árverésvezető, valamint a teremfelügyelők hangja — és természetesen a licitálást lezáró kalapácsütések törik meg. Az aukciót megelőzően néhány napon keresztül megtekinthették az érdeklődők a könyvkínálatot, amelynek egyes darabjait most is szemügyre vehetik a {eremben fölállított tévémonitoron. Az első nap szenzációja kétségtelenül az az 1700-ban kiadott — ma már ritkaságnak számító — könyv volt, amelyet Regensburgban nyomtattak, s amelynek szerzője egy bizonyos Glorez, aki kora mintagazdájának is tekinthető. A könyv részletesen foglalkozik a dísz- és konyhakertészettel, a konyhaművészettel, a terítéstudománnyal, a vadászattal és kütyaidomí- tással, a lótenyésztéssel, az énekesmadarak gondozásával, a méhészettel, a gyógyszerké- szítássel, az orvoslással, a textilfestéssel, a rézmetszéssel és még százféle más dologgal. Glorez tanácsait igen szép illusztrációk kísérik. Munkájának kikiáltási ára 24 ezer forint volt, ám az eladó az utolsó pillanatban visszalépett az értékesítéstől. A miértet csak találgatni lehet. Tapasztalt „aykciósrókák” szerint valaki kinyomozta az egyébként titokban tartott eladó személyét és magánüzletet kötöttek — bizonyára mindkét fél hasznára ... Amikor fotós kolléganőmmel mi is megnéztük a kiállítást, mindkettőnknek föltűnt (Folytatás a 3. oldalon) Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere vasárnap Moszkvából. Genf be utazott. Sevardnadze a svájci városban George Shultz amerikai külügyminiszterrel találkozik, akivel hétfőn és kedden megtárgyalja a két hét múlva esedékes szovjet—amerikai csúcstalálkozó előkészítésével összefüggő kérdéseket. Sevardnadzét a repülőtéren Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára búcsúztatta, más hivatalos személyiségek társaságában. Sevardnadze ma kezdi meg tárgyalásait az amerikai külügyminiszterrel. A szovjet diplomácia vezetője megérkezésekor kijelentette: a szovjet fél azt várja, hogy az ellenőrzéssel kapcsolatos nehézségek ellenére a munkát siker koronázza majd. A december elejére tervezett csúcstalálkozóról azt mondta, hogy annak előkészítése döntő pillanathoz érkezett. Vasárnap indult Genfbe George Shultz amerikai külügyminiszter is, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan két hét múlva esedékes csúcs- találkozója előtt még egy megLássuk csak, mi a következő tetei. (Erdősi Ágnes felvételei) Megyei vezetek előadásai a pártfciskolán Mindenkit érdeklő témák . Kétnapos továbbképzést tartott november 21-22-én a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottsága Budapesten, a. Politikai Főiskolán. A mintegy kétszáz résztvevő a községi, a városi jogú nagyközségi és a városi népfrontélet irányítói, valamint a megyei elnökség mellett működő munkabizottságok vezetői közül került ki. A kétnapos tanácskozáson az embereket foglalkoztató társadalom- és gazdaságpolitikai kérdéseket, valamint az ezekből következő népfrontmozgalmi feladatokat vitatták meg, Krasznai Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottságának első titkára szólt az MSZMP KB július 2-i határozatából adódó megyei tennivalókról, valamint az ehhez kapcsolódó lakóterületi teendőkről. Ismertette a megyei pártbizottság cselekvési programját és a népfront ebből adódó feladatait. Vágvölgyi József, a Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese a megye várható gazdasági, pénzügyi helyzetét és a fejlesztések lehetőségeit vázolta, Ribánsz- ki Róbert, a HNF Országos Tanácsának titkára többek között arról beszélt, hogy ki kell állnunk eredményeink mellett, amelyek közül sokra joggal büszkék lehetünk. A mozgalmi munkában helyre kell állítani az értékrendet, mert csak ez vezethet a helyes cselekvéshez. Szervesen kapcsolódott az elmondottakhoz Romhá- nyt András, a HNF Pest Megyei Bizottságának titkára, amikor vitaindítójában a megyei népfront kibontakozási feladatterv-ajánlásáról szólt. Módszertani útmutatást adott az elkövetkező időszak teendőinek megoldásához. A megyei bizottság munkatársai felszólalásukban beszéltek a béke-barátsági, valamint a szolidaritási munkáról, az egyház-, a nemzetiségi és a művelődés- politikáról, a környezetvédelemről és más fontos mozgalmi feladatokról. A tájékoztatókat követően az előadók készséggel vállalkoztak konzultációra, amely lehetőséggel a továbbképzés résztvevői minden esetben éltek is. Számtalan kérdés, vélemény hangzott el a valóban mindenkit érdeklő fontos témákkal kapcsolatban. beszélést folytasson Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel. Amerikai részről pénteken nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a miniszteri találkozót nem valamiféle válsághelyzet indokolja. Célja mindenekelőtt az, hogy a két vezető diplomata végleges formába öntse mind a csúcstalálkozó napirendjét, mind a közepes hatótávolságú és hadműveleti-harcászati nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződést. Sevardnadze és Shultz nemcsak a szerződés még nyitva lévő pontjaival foglalkozik, hanem valamennyi kérdéscsoportot áttekinti. George Shultz kíséretében van Colin Powell tábornok, Reagan elnök új nemzetbiztonsági tanácsadója. Az előző külügyminiszteri tanácskozásokon Frank Carlucci volt jelen. aki átvette a hadügyminisztérium irányítását. Washingtonban figyelemre méltó fejleménynek tartják, hogy Carlucci kinevezésével egy időben lemondott tisztéről a Pentagonnak az a tisztségviselője, aki a leszerelési tárgyalások kérdésében volt illetékes: Frank Gaffney hadügyminiszter-helyettes. Gaffney nyíltan ellenezte a Szovjetunióval kötendő leszerelési szerződéseket. A külügyminiszter környezetéből származó értesülések szerint Shultz előbb a közepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati nukleáris eszközökről szóló szerződés még nyitott kérdéseit akarja tisztázni, de a tárgyalásokon várhatóan szó lesz minden más, a -csúcstalálkozó napirendjén szereplő témáról is. A The Washington Post úgy értesült, hogy a hét% végén még mintegy harminc kérdés vár megoldásra. Ezek közül legfeljebb öt minősíthető jelentősebbnek, a többi kisebb jelentőségű technikai kérdés — ezeket a szakértők viszonylag könnyen rendezhetik. A legfontosabb vitatott kérdések közül a lap kettőt említ meg: egyrészt az Egyesült Államok újabb adatokat kért (Folytatás a 2. oldalon.) Családvédelmi konferencia Gyakorlati szociálpolitika A családvédelemmel kapcsolatos munkájukról tanácskoztak a hét végén megyénkben a tanácsi és nem tanácsi intézményekben dolgozók azon a kétnapos konferencián, amelyet a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottságának családvédelmi tanácsa hívott össze a TOT oktatási és üdültetési központjában. (A tanácskozás első napjáról szombati számunkban részletesen beszámoltunk.) Megyénk állami és politikai életének irányítói is részt vettek a rendezvényen, ahol a szociálpolitikát végrehajtó intézményekben dolgozó pedagógusok, egészségügyi dolgozók, szervezők, szociológusok. jogászok tartottak rövid előadásokat, majd kicserélték közös célú munkájuk eredményeiről, kudarcairól, tennivalóikról tapasztalataikat. A HNF alig egyéves' múlttal rendelkező megyei családvédelmi tanácsának ez volt az első ilyen jellegű konferenciája, amelynek nem volt és nem is lehetett a célja a tudományos vizsgálódás, értékelés, sem a szociálpolitikai munka problémáinak a megoldása. Egyszerűen az információcseréhez, , a különböző területeken dolgozók személyes kap- csolatieremtéséhez kívántak a rendezők fórumot teremteni, s ezek kapcsán bizonyos központi irányelveket is terjeszteni, adaptálva a konkrét helyi körülményekre. Ezt a célját a tapasztaltak szerint betöltötte a családvédélmi konferencia, s ez arra sarkallja a rendezőket, hogy egy hosz- szabb, egy-két éves gyakorlati munkában eltöltött idő után ismét összehívják a konferenciát, amikor már megfogalmazhatják a választ az itt felvetődött néhány, szociálpolitikánk gyakorlati megvalósulását érintő alapvető kérdésre. A tanácskozás a második napon szekcióülésekkel fejezte be munkáját Tájékoztató a városról Angolai delegáció Szentendrén Vasárnap Szentendrére látogatott az angolai MPLA- Munkapárt hazánkban tartózkodó delegációja, amelyet Miguel Domingos Junior, a párt ' központi bizottságának osztályvezetője vezet. Németh Ferenc, az MSZMP városi bizottságának titkára tájékoztatta a vendégeket a város és vonzáskörzetének politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről, feladatairól. A küldöttség ezután Szentendre néhány nevezetességével ismerkedett.