Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
1987. NOVEMBER 3.; KEDD 7 A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 70. ÉVFORDULÓJÁN lönbözőbb, új erők hatása alatt alakuló eseményeknek kell igazolniuk. A próba már folyik. Ebben is hűek vagyunk a lenini hagyományokhoz, a leninizmus legbenső lényegéhez — nevezetesen az elmélet és a gyakorlat szerves egységéhez, ahhoz a megközelítéséhez, amely az elméletet a gyakorlat eszközének, s a gyakorlatot az elmélet helyessége ellenőrző mechanizmusának tekinti. így cselekszünk, amikor az új gondolkodásmódot átültetjük a külpolitikai tevékenységbe, amikor helyesbítjük, pontosítjuk, s a gyakorlati politikában szerzett tapasztalatokkal gazdagítjuk ezt a gondolkodásmódot. Mire számítunk tehát, tudva, hogy a biztonságos világot a kapitalista országokkal együtt kell megteremtenünk? A II. világháború óta eltelt időszak a világgazdaságot és a világpolitikát meghatározó ellentmondások mélyreható módosulásáról tanúskodik. A gazdaságnak és a politikának azokra a változásaira gondolok, amelyek korábban elkerülhetetlenül háborúhoz, sőt, a kapitalista államok közötti világháborúhoz vezettek volna. Ma a helyzet teljesen más. Nemcsak a második világháború tanulságai, hanem a világrendszerré vált szocializmussal szembeni meggyengülés félelme is megengedhetetlenné tette a kapitalizmus számára, hogy belső ellentéteit a végsőkig fokozza. Az ellentétek technológiai versengéssé alakultak és az újgyarmatosítás révén „oldódtak fel”. A világnak egyfajta új, „békés felosztása” ment végbe a „tőke” alapján — azon minta szerint, amelyet Lenin mutatott ki. Vagyis, aki az adott pillanatban erősebb, gazdagabb, annak jut a nagyobb konc. Egy sor országban a gazdasági feszültségeket — a „szovjet fenyegetésre” hivatkozva — úgy „csillapították”, hogy a pénzeszközöket átirányították a hadiipari komplexumba. Az ellentétek rendezését, az érdekek kiegyensúlyozását segítették a kapitalista gazdaság alapjaiban lezajlott technológiai és szervezési átalakulások is. De nem csak erről van szó. Ha a múltban lehetséges volt a szocialista és kapitalista államok szövetsége a fasiszta veszéllyel szemben, akkor vajon nem lehet-e ebből bizonyos tanulságokat levonni a jelen számára, amikor az egész világ a nukleáris katasztrófa fenyegetésével, az atomenergetika biztonságának szükségességével és ökológiai veszélyekkel találja szemben magát? Mindezek teljesen valós, vészterhes dolgok, amelyeket nem elég csak felismerni, hanem gyakorlati intézkedéseket is követelnek. Továbbá: képes-e a kapitalista gazdaság militarizálódás nélkül fejlődni? E kérdés kapcsán eszébe jut az embernek a japán, a nyugatnémet és az olasz „gazdasági csoda”. Igaz, amikor a „csoda” véget ért, ezek az országok ismét a milita- rizmushoz fordultak. Tisztázni kell azonban, hogy ez a fordulat mennyiben eredt a modern monopoltőke alapvető működési törvényeiből, és milyen szerépét játszottak béri'ne a járulékos körülményék: az Egyesült Államok hadiipari komplexumának ,.fertőző példája” , a „hidegháborús” helyzet, presztízsmeggondolások:, a saját katonai erővel való rendelkezés igénye (hogy a konkurensekkel számukra érthető nyelven lehessen beszélni), valamint az az óhaj, hogy a „harmadik világba” való gazdasági behatolást erőpolitikával támaszszák alá. Bárhogyan történt is, sok országban sor került a modern kapitalista gazdaság minimális katonai költségvetések mellett megvalósuló gyors fejlődésére. Ez történelmi tanulság marad. A kérdést természetesen más szemszögből, akár az ellenkező oldalról is megközelíthetjük. Az Egyesült Államok gazdasága a háború óta folyamatosan a militarizmusra orientálódott és támaszkodott. Kezdetben ez látszólag ösztönözte, de később a források ilyen, a társadalom szempontjából terméketlen, szükségtelen pocsékolása csillagászati államadóssághoz és más rendellenességekhez vezetett. Kiderült, hogy a túlzott militarizálás végső soron az ország helyzetének romlásához vezet, és megrázza más országok gazdaságát is. A New York-i tőzsdén és a világ más tőzsdéin nemrég kitört, majdnem hatvan éve példátlan pánik — súlyos kórtünet, komoly figyelmeztetés. A harmadik momentum — a fejlődő országokkal fenntartott egyenlőtlen, kizsákmányoló viszony. A „második” (mesterséges) természet létrehozásában elért fantasztikus újdonságok ellenére a fejlett kapitalizmus nem volt képes és ma sem képes meglenni a fejlődő országok tartalékai nélkül. Ez — objektív valóság. A történelmileg kialakult nemzetközi gazdasági kapcsolatok felszámolására tett kísérletek veszélyesek, és nem biztosítanak kiutat a gondokból. Zsákutcába vezet az idegen erőforrások újgyarmatosító módszerekkel történő felhasználása, a multinacionális vállalatok önkényuralma, az eladósodás, a milliárdos, nyilvánvalóan kifizethetetlen tartozások is. Mindez súlyos problémákat szül a kapitalista országokon belül is. Igen sokféle spekuláció létezik: lényegük viszont ugyana'z — a harmadik világ országait tennék egyfajta bűnbakká a nehézségekért, többek között a vezető nyugati országokban végbemenő életszínvonal-csökkenésért is. Néha kísérletek történnek a nemzeti egység soviniszta alapon történő megteremtésére, arra, hogy megpróbálják a munkásságot partnerként bevonni más országok kizsákmányolásába; elérni, hogy a munkások megbékéljenek az új „kapitalista modernizáció” politikájával. Az ilyen, s az ehhez hasonló kísérletek nem szüntetik meg magát az, alapproblémát, csak néha ideiglenesen tompítják az élét. Az egyenlőtlen csere továbbra is megmarad és végső soron robbanáshoz vezethet. E lehetőséggel, úgy tűnik, ma már kezdenek számot vetni egyes nyugati vezetők. A kiutat viszont egyelőre csak a tüneti kezelésben keresik. Napjaink nemzetközi gazdasági kapcsolatainak újszerűségét, a végbemenő politikai folyamatok lényegét még nem mértük fel teljes egészében. De ebben az irányban kell haladnunk, mivel a végbemenő folyamatok objektív törvényszerűségekként jelentkeznek. Két út lehetséges: vagy a csőd, vagy az új gazdasági világrend kialakítására irányuló közös törekvés, amelynek során egyformán figyelembe kell venni minden egyes fél érdekeit. Áz ilyen világrend kialakításához vezető út úgy tűnik, a „leszerelés a fejlődés érdekében” koncepció megvalósítása révén rajzolódik ki. A Kreml Kongresszusi Palotájának ülésterme, az ünnepség Ily módon a harmadik kérdésre adandó válasz keresése közben azt látjuk: a helyzet nem tűnik megoldhatatlannak. Az ellentétek ebben a szférában módosulhatnak. Ennek érdekében viszont tisztában kell lenni a realitásokkal és az új gondolkodásmód szellemében kell cselekedni. Ez megkönnyíti a biztonságosabb világ megteremtése felé vezető utat. Egyszóval ezen a téren is történelmi választás előtt állunk, amelyet az egységes világ, és egymással összefüggő törvényszerűségei diktálnak. ... ... Van még egy döntő fontosságú körülmény. A mai világ szerves összetevője a szocializmus, amelynek története 70 éve kezdődött, s amely világrendszerré válva meghatározta-a XX. század arculatát. A szocializmus napjainkban fejlődésének új szakaszába lép, újfent bizonyítva a benne rejlő lehetőségeket. Könnyű belátni, hogy a békés egymás mellett élésnek milyen hatalmas tartalékai rejlenek csupán a Szovjetunióban folyó átalakításban. Lehetővé téve a legfontosabb gazdasági mutatók terén a világszínvonal elérését, az átalakítás képessé teszi a világ e hatalmas és gazdag országát arra, hogy korábban nem tapasztalt módon kapcsolódjék be az erőforrások és a munka nemzetközi megosztásába. Az ország hatalmas tudományos-technikai és termelési potenciálja a világgazdasági kapcsolatok eddiginél lényegesen jelentősebb részévé válik. Mindez alapvető módon bővíti és megerősíti a béke és a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének anyagi hátterét. Ez a másik nagyon fontos vonása az átalakításnak, ez határozza meg a helyét a modern civilizáció életében. A béke javát szolgáló objektív folyamatokat befolyásolni fogják az osztályharc, és a társadalmi ellentétek más megnyilvánulásai. A munkásmozgalom élenjáró erői keresik az utat az osztályharc magasabb politikai szintre emeléséhez. A munkásmozgalomnak nagyon bonyolult új és változó körülmények között kell tevékenykednie. Üjszerűen vetődnek fel nemcsak a tömegek gazdasági érdekeinek és jogainak védelmével kapcsolatos kérdések, hanem a demokráciáért, többek között a termelésben megnyilvánuló demokráciáért vívott harcnak a kérdései is. A munkásoknak gyakran partneri viszonyt ajánlanak, de olyat, amely nem teszi lehetővé számukra, hogy beleszóljanak a legfontosabb üzleti kérdésekbe és szabadon válasszák meg a vállalatok irányítóit. A nyugati világban egy sor elmélet létezik arról, hogy a munkásosztály eltűnőben van, már teljesen felszívódott a középrétegben, társadalmilag teljesen átalakult, stb. A munkásosztályon belül valóban nagy és jelentős változások mentek végbe. Az osztályellenség azonban hiába próbálja nyugtatgatni magát, hiába próbálja meg dezorientálni és félrevezetni a munkásmozgalmat. A munkásosztály, amely új körülményei közepette is számbeli fölényben levő erő, képes döntő szerepet játszani, különösen a történelmi sorsfordulókban. Ennek indítékai különbözőek lehetnek. Az egyik lehetséges ok a gazdaság féktelen militarizálása.. A technológiai forradalom új szakaszára való. katonai alapon történő áttérés erős katalizátorként szolgál, annál is inkább, mivel ez a háborúhoz vezető út, érinti a lakosság minden rétegét, s olyan tömeges tiltakozást vált ki, amely túlnő a gazdasági követeléseken. Ily módon az uralkodó osztály, a monopoltőke képviselői választás elé kerülnek. Meggyőződésünk — és ezt megerősíti a tudomány is —, hogy a termelés jelenlegi technológiai és szervezettségi szintjén igenis lehetséges a gazdaság demilitarizálása. Ez a megoldás egyúttal a békét is szolgálja. Ugyanez a helyzet a fejlett és a fejlődő országok közötti kapcsolatokban meglevő válság következményeivel. Ha a helyzet a robbanás küszöbére jut és lehetetlenné válik a harmadik világ további kizsákmányolása, akkor nagyon éles politikai kérdésként vetődik fel annak a rendszernek az elfogadhatatlansága és tűrhetetlensége, amely nem képes e kizsákmányolás nélkül élni. A kapitalizmus ebből a szempontból is választás előtt áll: vagy a robbanásig élezi a helyzetet, vagy figyelembe veszi a kölcsönös függőségben élő, egységes, az érdekek egyensúlyát megkövetelő világ lényegéből következő törvényszerűségeket. Véleményünk szerint a kialakult helyzet színhelye alapján a törvényszerűségek figyelembevétele nemcsak szükséges, de lehetséges is. Annál is inkább, mivel ebbe az irányba hatnak a „harmadik világban” működő erők is. Divattá vált a nemzeti-felszabadítási mozgalmak hanyatlásáról beszélni. Ám szemmel láthatólag itt is a fogalmak szándékos összezavarásáról, a helyzet új vonásainak figyelmen kívül hagyásáról van szó. Ha arra a lendületre gondolánk, amely' a politikái függetlenségért folyhatott; harc szaí kaszában volt tapasztalható, nos, az valóban gyengül. Ám ez természetes is. Az új, a „harmadik világ” jelenlegi fejlődéséhez szükséges lendület még csak most formálódik. Ezt pontosan látni kell, és nem szabad pesszimizmusba esni. Azok a tényezők, amelyekből ez a lendület kialakul, különbözőek. Közéjük tartozik az az erőteljes gazdasági folyamat, amely időnként paradox formákat ölt. Például néhány ország a gyengén fejlettség vonásait megőrizve a nagyhatalmak szintjére kerül a világgazdaságban és a világpolitikában. E tényezők közé tartozik a nemzetek kialakulása és a valóban nemzeti államok megszilárdulása során születő politikai energia. A megszilárduló nemzeti államok sorában jelentős helyet foglalnak el a forradalmi rendszerű országok. E tényezők közé tartozik a szegénység és a gazdagság kiáltó ellentéte, a lehetőségek és a valós helyzet eltérése miatti növekvő harag. A fejlődő országok államközi kapcsolatainak konszolidálódását tükröző szervezetekben egyre kifejezettebben és aktívabban érződik a sajátszerűség és az önállóság ereje. Többé-kevésbé ez minden ilyen szervezetre jellemző, s ezek száma nem kevés: az Afrikai Egységszervezet, az Arab Liga, az ASEAN, az Amerikai Államok Szervezete, a Latin-Amerikai Gazdasági Szervezet, a Dél-csendes-óceánj Fórum, a Dél-ázsiai Regionális Együttműködés Szövetsége, az Iszlám Konferencia Szervezete és különösképpen az El Nem Kötelezettek Mozgalma. Ezek a szervezetek az adott szakasz ellentmondó érdekeinek, szükségleteinek, követeléseinek, ideológiáinak, törekvéseinek és előítéleteinek sokszínűségét tükrözik. E szervezetek, jóllehet, máris a világpolitika jelentős tényezői, még nem tárták fel lehetőségeiket. De hatalmas potenciálról van szó, és még az elkövetkező fél évszázadra is nehéz megjósolni, hogy milyen eredményeket érnek el. Egy azonban világos — ez egy egész világ, amely keresi az egész emberiséget érintő kérdések megoldásában való tényleges és egyenjogú részvételének szervezeti formáit. Ez a világ két és fél milliárd embert számlál. Megjósolható, hogy nemcsak a világpolitikára gyakorolt hatása fog rohamosan növekedni, hanem ugyanilyen mértékben növekszik a jövő világgazdaságának kialakításában játszott szerepe is. Bármily hatalmas Is az ereje, nem a transznacionális tőke fogja meghatározni a „harmadik világ" mozgásirányát. Sokkal inkább ő lesz kénytelen alkalmazkodni a népek már megtörtént vágj' most történő független választásához. S ezek a népek és az őket képviselő szervezetek életbevágóan érdekeltek az új gazdasági Világrendben. És még egy fontos mozzanat. A kapitalista világon belül az elmúlt évtizedek fejlődése szintén új társadalmi ellentmondásokat és mozgásokat hívott életre. Ilyenek a nukleáris fenyegetés elleni, a környezet védelmében indított mozgalmak, a faji rpegkülönböztetés elleni küzdelem, az olyan politika elleni harc, amely sikeresekre és kitaszítottakra osztja a társadalmat, fellépés az új kapitalista modernizáció következtében egész ipari övezeteket sújtó bajok ellen. Ezekben a mozgalmakban milliók vesznek részt, ösztönzőik és vezetőik a kultúra és a tudomány nagy hazai és nemzetközi tekintélyt élvező kiemelkedő személyiségei. Továbbra is igen fontos szerepet játszanak több ország (Folytatás a S. oldalon.)
