Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-10 / 265. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 261. SZÁM 1987. NOVEMBER 10., KEDD A vízműépítés árnyoldalai A hibák feltárása közös erdeje „Kétezerig egészséges ivóvi­zet az emberiségnek” — így szól az ENSZ egyik célkitűzé­se. Azon emberek közé tarto­zom Maglódon, akik már hosszú évek óta várva várják, hogy egészséges vezetékes ivó­víz legyen a nagyközségben. Sok évvel ezelőtt háromezer forintba került volna, jelenleg örülünk, ha harmincezerért fo­lyik a csapból — egy-két év múlva. Ezért érthető, hogy a nagyközség minden lakója fo­kozott figyelemmel kíséri a kivitelező munkáját. Tény: az ő munkájuk látványos, akár jó. akár rossz, mert a sze­münk előtt történik. Ezért ért­hetetlen, miért ingerült sértő­déssel válaszolnak, ha segítő szándékkal szóvá tesszük a munkájukkal kapcsolatos ész­revételeinket. Több száz lyuk De menjünk sorjában. Július 29-i számunkban beszámoltunk a József Attila körúti csőfek­tetés kálváriájáról és a társa­dalmi munkában épített út rongálásáról. Azóta rendbe hozták a fölszaggatott utat, de a közel 1 ezer 200 darab 5X5 centiméteres lyuk, melyet az árokásó gép nyomott a bitu­menes útba, azóta is az út kö­zepén van, esetleg a téli fagy mélyíti tovább. Pár hét múl­va, hogy szóltunk érte, a Steinmetz kapitány utcában is hasonló módon, szintén több száz lyukat nyomott vaspapu­csával a főutca bitumenjébe ugyanaz a gép ... Szivárgó kutak Szóvá tettük a Liszt Ferenc út állapotát. Kijavították, „mindössze” körülbelül 15 cen­timéter keresztirányú, tengeiy- törő huppanót hagyva az úton. A falugyűlésen többen kifo­gásolták a minőségi munkát, a naponkénti csőtörést, hogy közkutak, tűzcsapok szivárog­nak, vízaknák átáznak. A PVCSV illetékese válaszában „megnyugtatta” a lakosságot: a hibákat a nem megfelelő szaktudású dolgozók okozzák, és ezek a költségek a vállala­tot terhelik. Azóta sem tör­tént javulás, sok kút jobbra- balra dől, mert nincs körülbe­tonozva, szivárog, esetleg már harmadszorra szerelik szét... Szóvá tettük — bejelentés nyomán — szeptember 3-i szá­munkban. hogy a PVCSV szip­pantás gépkocsija környezet­szennyező. bűzös folyadékot engedett többször is a magló- di újonnan létesített víznyerő kutak környékére. A bejelen­tő tájékoztatása szerint azóta sem keresték meg őt és a hely­színt, de a PVCSV igazgatója Labdarúgás Tart az üüői diadalmenet Labdarúgás, megyei II. osz­tály, Déli csoport: Hernád— Üllő 1-2 (1-1), Hernád, 300 né­ző. Vezette: Tompái, Fantasz­tikusan belelendültek az üllői labdarúgók, hiszen az utóbbi hetekben sorozatban aratják a győzelmeket. Ezúttal idegen­ben vitézkedtek az ellen a Hernád ellen, amely az előző fordulóban idegenben fektette két vállra a. Tápiószecsőt. A 10. percben Tóth II. L. szép cselekkel betört a kapu előte­rébe, s remek góllal juttatta vezetéshez az Üllőt. A 25. perc­ben szép fejesgóllal egalizál­tak a helyiek. A második 45 percben több üllői lehetőség kimaradt, de a 85. percben Sí­pos szép egyéni alakítás végén betalált a hazai kapuba, ezzel megszerezte csaoatának a győ­zelmet. Az üllői csapat min­den tagja dicsérhető. Ifi: Her­nád—Üllő 1-3, gól: Szabó (2), Maróti. B. T. Sülysáp—Kakucs 5-1 (2-0), Sülysáp, 200 néző. Vezette: Dörnyei. Változatos iramú, küzdelmes játék alakult ki az első 45 percben. A hazaiak a 38. percben Békési révén ju­tottak vezetéshez, három perc­cel később Merczel növelte az előnyt. Szünet után azonnal folytatódott a gólgyártás, mert a 47. percben Merczel, az 52-ben Varga, az 58-ban ismét Merczel volt eredmé­nyes. A biztos vezetés tudatá­ban kissé lefékeztek a helyiek, s a Kakucs a 64. percben 11-esből szépített. Régen ját­szott ilyen jól — s főleg ered­ményesen — a sülysápi együt­tes. Jó: Merczel S. (a mezőny legjobbja), Tóth K., Győri A. Ifi: Sülysáp—Kakucs 3-0. L. F. Dabas SE—Monor 2-0 (1-0), Dabas, 100 néző. Vezette: Ma­iina. Ideges, kapkodó első ne­gyedórát játszottak a csapa­tok, melynek végén a hazaiak értek el kapufát. A 24. perc­ben Csóti röviden fejelt haza egy labdát, a hazai játékos utolérte és a bal sarokba pöc­költe. A túloldalon Béres, Ra­bi és Kucsera is elpuskázta a lehetőségeket. Fordulás után mindinkább fölénybe került a néha már tudatosan játszó Mo­nor, de az 58. percben egy gyors ellentámadás után mégis a hazaiak növelték előnyüket. A monori próbálkozásokat ezt követően a nagyszerűen védő hazai kapus hárította. A 69. percben Major szabályos gólt lőtt, de a partjelző intése alap­ján a játékvezető les címén nem ítélt gólt. (Szó sem lehe­tett lesről!) Jó: Bokros P. Ifi: Dabas SE—Monor 1-4 (0-2). K. J. Körzeti bajnokság: Űri— Gyömrő 0-1 (0-0). Űri, 200 né­ző, vezette: Szóró (kitűnően). A mérkőzés elejétől fogva nagy iramot diktáltak a ha­zaiak, odaszorították a saját kapujuk elé a gyömrőieket. Támadásaikból azonban hiány­zott az átütőerő, s főleg a szel­lemesség. Így aztán sok hely­zetük sem volt, bár a Szünetig vezethettek volna. A második félidőben már bátrabban tá­madott a vendéggárda, bár az úri mezőnyfölény ebben a já­tékrészben is megmaradt. A gyömrőiek kifejezetten kont­ratámadásokra építettek. Az 56. percben született a talál­kozó egyetlen gólja. Egy jó beívelést Nagygyőr a felső ka­pufára fejelt, a visszahulló labdát Lerner újból kapura fejelte, s az a kapus kezéből a bal alsó sarokba jutott. Sze­rencsés gól, de gól volt. Jó: Nagy L., Farkas, Ecseri, illet­ve Csirkó S., Tóth G., Lerner (a mezőny legjobbja), Békefi. G. J. az újságunknak válaszként azt írta levelében, hogy az ISG ré­szére végeztek csatornamo­sást: „Eredetiben mellékelem az ISG Maglódi Járműgyára gyár­igazgatójának igazolását, hogy a gépjármű idegen szennyvizet nem szállított a helyszínre. Nem felel meg tehát a való­ságnak az, hogy a gépkocsive­zető a csatorna holtágába en­gedte a szennyvizet. Össze­foglalva tehát: a vállalat mun­kagépe nem környezetszeny- nyezö tevékenységet, hanem (szakszerű!?) csatornatisztitást végzett.” Eddig az idézet. Kérdés: miért kellett e súlyos eset megválaszolásához öt hét? A gyár körülbelül két kilomé­terre van a holtágtól és a kör­nyékig vezető zárt csatornán több tisztító aknanyílás van, ott szokták végezni a dugulás elhárítását. Semmi esetre sem a . zárt csatorna végétől ötven méterre, az árokban ... A bűzös leeresztést a hely­színen tapasztalta Sepcsik Fe­renc, a maglódi HNF elnöke, körzeti tanácstag, Valter Fe­renc, a nagyközségi tanács sza­bálysértési csoportvezetője és még két tanú! Honnan tudta a gyárigazgató, hogy tőlük 2 kilométerre mit enged az árok­ba a gépkocsivezető? Végül: többszöri felszólítás ellenére hatósági személyeknek miért nem igazolta magát és a fi­gyelmeztetés után miért hagy­ta el a helyszínt a sofőr? Jobbító szándék Sorolhatnánk még az észre­vételekét, de a hibák kivizsgá­lása nem újságunk feladata. Ám jobbító szándékkal a va­lós tényeket közöljük. Ahogy a tanácstag mondta: „Mind­össze azt szeretnénk, amit az országgyűlés egységes állás- foglalása is leszögezett: a hi­bák őszinte feltárásával, be­csületes, jó munkavégzéssel, építő jellegű kritikával segít­sük egymást, hogy országunk mielőbb kilábaljon a nehézsé­gekből. Ehhez mindenkinek jó munkára, őszinte, nyílt lég­körre van szüksége.” Marczi Ferenc Ä közlekedés szervezése Az elszalisi Az elmúlt hónap végén tar­tották meg Gyomron azt a körzeti közlekedési fórumot, amelyen a nagykátai vasút­vonal menti települések, va­lamint vonzáskörzetünk szék­helye, Monor ingázó lakossá­ga volt vagy inkább lett vol­na érdekelve az utascentriku- sabb vasúti, illetve Volán-me­netrend kialakításában. Mint arról annak idején be­számoltunk, a fórum megszer­vezése majdnem teljesen hiá­bavaló fáradságnak bizonyult, mert a közlekedésben érdekelt jóval több mint tízezer bejá­ró dolgozót mindössze huszon­egy felnőtt korú, körzctbeli lakos képviselte. Márpedig ők nem tárgyalhattak érdemben a MÁV és a Volánbusz fó­rumain megjelent képviselői­vel. De nem akarjuk megismé­telni azt, amiről egyszer már szóltunk lapunkban ezen a he­lyen. Ám emlékeztetünk az akkori beszámolónk zárómon­datára, amely szerint külön- külön megkeressük a MÁV, illetve a Volánbusz nyilatko­zatra jogosult vezetőit, mun­katársait, majd ingázókat és tanácstagokat is megszólalta­tunk a témában. Gyűllek a jegyzetek Elsőként Garádi István gyömrői tanácstagot kerestük meg. Éspedig azért őt, mert a közlekedési fórum megszer­vezésében övé volt a kezde­ményező szerep. Magát a szervezőmunkát azért is ér­demes részletesen kielemezni a tanácstag által elmondot­tak alapján, mert nagyon sok rosszul informált ember té­ves hiedelmeit igazíthatjuk ki a két közlekedési vállalat, il­letve azok dolgozóinak mun­kájával kapcsolatban. Kezdjük talán a vasúttal, tudva azt. hogy Garádi Ist­ván — hámogyermekes csa­ládapa — maga is ingázó, na­ponta vonattal jár be dolgoz­ni , 1874 óta, amióta gyömrői lakos. Tehát nincs abban sem­mi különös, hogy amikor ma­ga is sokat várakozott a ké­ső, ráadásul tömött vonatok­ra, s dühöngött az állomá­son szinte üresen átrobogó tá­volsági szerelvények láttán, hát jegyzetelni kezdett. Fel­írta a késett, a túlzsúfolt vo­natok számát, indulásuk, ér­kezésük idejét, illetve helyét. Mert azt is sokan kifogá­solták, hogy miért megy olyan sok vonat Budapest Józsefvá­rosba a Keleti pályaudvar he­lyett, ahonnan a továbbutazás sokkal jobb a főváros távo­labbi kerületei felé. Renge­teg adatot jegyzett fel note­szébe és emlékezetébe, így amikör 1985-ben tanácstaggá választották, már kész prog­rammal állhatott ki körzete lakój s a tanácsülések elé. Nem sokáig ült a babérja-' in, mert elsőként a MÁV Bu­dapesti Igazgatóságán Maiczl Eriknétől kért segítséget az ingázók gondjainak megoldá­sához. Majd az üzemviteli osz­tály személyszállítási és me­netrendi csoportjánál kereste meg Bozsár Lászlót, aki töb­bek között azért felelős, hogy hány kocsival közlekednek az egyes vonatok, vagy például, hogy egy-egy szerelvényre hány első, illetve másodosz­tályú kocsit kell kapcsolni. Kellemes csalódások Aztán a következő lépcső­fok a vezérigazgatóság me­netrend-szerkesztési osztálya volt. Mire eljutott Kerek Sán­dorhoz, a MÁV-vezérigazga- tóság forgalmi főosztályának munkatársához — aki a mi menetrendjeinket is* szerkesz­ti! —, kellemes csalódások so­rozatát élte át Garádi István. Meggyőződött a fogadtatása szívélyességéből arról, hogy a MÁV említett vezetői, mun­katársai nemhogy ellenfelei, hanem a közhiedelemmel el­lentétben valóban aktív part­nerei akarnak lenni az uta­soknak! A vasút dolgozói nagy örömmel fogadták a gyömrői tanácstag információit, hiszen a jobb, utascentrikusabb me­netrendek kialakításához ma­ga és választópolgárai javas­lataival jelentős mértékben hozzájárult. A ma már rendszeres kap­csolat a MÁV szakembereivel konkrét eredményeket hozott. Például a Gyömrőről 8 óra kettőkor Budapest felé induló 7319-es számú lökösházi vo­nat míg a korábbi években 5 —6 kocsival közlekedett, a ta­nácstag első jelzését követő másnapon már hárommal több kocsi volt a szerelvényben. Amikor pedig 4—5 évvel ez­előtt Kerek Sándor tudomást szerzett a tanácstag révén a gyömrőiek újabb kéréséről, hogy álljon meg több távol­sági vonat az állomáson, a gyakorlati lépes nem késleke­dett. Azóta áll meg Budapest felé a Gyömrőről 10 óra négy­kor, és 12 negyvenötkor in­duló vonat, valamint Buda­pestről indulók közül az úgy­nevezett negyvenesek, 12 negy­ventől sorban a délutáni vo­natok. Mindez az eredmény tehát azt bizonyítja, hogy igenis lehet érdemben tárgyalni a MÁV szakembereivel, ha a ké­rések. javaslatok mögött konk­rét információ s nem utolsó­sorban emberek sokasága áll! Igaz, e pozitív változásokhoz olyan emberek is kellettek, mint például Kerek Sándor, aki munkaköri kötelességén és munkaidején túl, nemegyszer az éjszakai órákban is együtt utazott az ingázókkal, hogy meggyőződjön a vonatok ki­Gyerekeit a békéről Nagypapám mesél a háborúról A Rákos Mezeje Mgtsz Fémipari 1. Üzeme felvesz laka­tos. hegesztő és for­gácsol ó szakmunká­sokat. valamint érett­ségivel rendelkező gépírni tudó admi­nisztrátort. Bérezés, megegyezés szerint. — Cím: Gyömrő. Bajcsy- Zs u. li8 . 2230. telefon: Gyömrő, 30. HIRDESSEN Á MONORI HÍRLAPBAN! S Az MSZBT monori koordinációs bizottsága a ^ NOSZF 70. évfordulója tiszteletére — mint arról hírt adtunk — vetélkedőt hirdetett az úttörőkorosztály t; számára Tudjunk többet barátainkról címmel. Ehhez ^ szorosan kapcsolódóan olyan képzőművészeti és iro- \ dalmi alkotások elkészítésére is ösztönözték a részt- ^ vevőket, amelynek alaptémája az, hogy miképpen gondolkodnak a gyerekek a békéről. Az értékelő zsü- Sj rí javaslata alapján mi is válogattunk a legjobban ^ sikerült versek és prózák között, amelyekből néhányat — mint alább is — időszaki rovatunkban olvasóink § figyelmébe és szeretetébe ajánlunk. Nézem a kis’, úgom, amint a kertben, apu a kis műhe- homokozik. Lapátján megcsil- lyét rakja rendbe, nagyapám lan az októberi langyos nap- az ajtót javítja, sugár. Odamegyek, segítek ne- Egyszer csak éles zaj hasít ki tornyot készíteni. Gondta- a levegőbe, s fülsiketítő zaj- lanul játszunk, senki és sem- jal elhúz a házunk felett egy mi nem zavar minket. Anyu repülőgép. Mindannyian az ég felé emeljük fejünket és nézzük az ezüstösen csillogó gépmadarat. A nagypapám szeme elé emeli kezét, s ak­kor látom, hogy nem tudja kinyújtani a karját. — Mi történt a kezeddel? — kérdezem. — Tudod kisfiam, háborús emlék. Majdnem meghaltam Kispestnél. S mesél, mesél a háborúról. Behunyom a szemem, s vala­mi különös szorongó érzés tölt el. Egyszer csak borzal­mas képek jelennek meg előt­Monori-erdőn, a 4-es főút mellett, vasútál­lomásnál, 40 négy­zetméteres vendég­látói üzlet. lakható, téliesített faházzal, alápincézve. fedett garázs eladó. A te­lek 170 négyszögöl. — Érdeklődni: Bal ári, Monori-erdőn. Rózsa u. 5. tem. Pár másodperc alatt le­pereg mindaz, amit én a há­borúról tudok. Vadászrepülő­gépek szórják a bombáikat, ártatlan kisgyerekek jajveszé- kelnek. édesanyák szorítják magukhoz csecsemőiket. Min­denhol égő házak, kormos fa­lak és jajgató sebesültek. Menekülök gondolataim elől, s kinyitom a szemem. A nap­fénybe. nézek. Békésen távolo­dik egy-egy repülőgép, s ezüs­tös szárnyán táncot jár a nap­sugár. Már parányi pontnak látom a repülőt, ami távoli tá­jak felé csalogat. Szikrázik, csillog körülötte a napsugár, a béke sugara. Ránézek a húgomra. Ka­cagva építi a várat. Ö és én nem tudjuk, mi a háború. Békésen fekszünk és ébre­dünk. Tanulunk, játszunk és soha nem éhezünk. Tudjuk, hogy anyu és apu mindig ha­zajön, s az otthonunk meleg és biztonságos. Ti bátor, okos felnőttek, vi­gyázzatok a bennünket mele­gítő fényre, vigyázzatok a bé­kére. Molnár Péter Monor 1. Számú Általános Iskola 7/b használtságáról, illetve túlzsú­foltságáról. S bár a menet­rend szerkesztésével harminc éve foglalkozik, nem tudott eddig eljutni olyan körzeti közlekedési fórumra, mint amilyenre Gyömrőre eljött. Pedig ott, szemtől szembe cse­rélhettek volna véleményt, vi­tatkozhattak volna vele, a me­netrend szerkesztőjével az in­gázó dolgozók. Ám ők elszalasztották ezt a lehetőséget! Holott a szerve­zés nagyszabású volt. Ugyan­is száz plakátot függesztettek ki. A hirdetményből jutott Bu­dapest Józsefváros és Kőbá­nya-felső pályaudvarra, Ecser­re, Maglódra, Gyömrőre, Men­őére, Sülysápra is. Sőt, a Vo­lánbusz sofőréinek jóvoltából a Kákára és Üriba közlekedő helyközi járatokon is olvas­hatták az utasok a hirdetmé­nyeket. Tóalmásra, Tápiósze- csőre, Tápióbicskére és Nagy- kátára a bejáró dolgozók vit­ték el a plakátokat, a többi helységben a mozgósított Ga­rádi család serénykedett, vo­nattal vagy autóval keresve fel a vasútállomásokat. A közlekedési fórum vala­milyen megmagyarázhatatlan érdektelenség miatt mégsem váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket. így jóformán csak tanácsi képviselők jelentek meg Ecserről, Maglódról, Men- déről, Sülysápról, Monorról és Nagykátáról. A tanácsoknak a meghívókat a Gyömrői Ta­nács postázta. Az iskolabuszról Hát egyelőre ennyit a köz­lekedési fórum, előkészítésé­ről, eredményéről, illetve ered­ménytelenségéről, s utórezgé­seiről, következményeiről. A buszközlekedésről pedig szin­tén külön szólunk, az eddig összegyűjtött információink­ra, szakemberek nyilatkozatai­ra támaszkodva. Talán még annyit Garádi István tényke­déséről ebben az ügyben, hogy a tavaly október elsején bein­dult harmadik buszjárat ér­dekében is ő volt a kezdemé­nyező mint tanácstag. S mert e témában is partnernek bi­zonyult Tusák Márton, a Vo­lánbusz monori üzemigazgató­ságának vezetője, biztos, hosv a buszközlekedéssel kapcso1 fi­tos kérdésekre a fórumnál jó­val nagyobb nyilvánosság, t°- hát lapunk olvasói előtt is vá­laszt ad. Egyet a kérések és kérdé­sek köréből azért fölvetünk. Ez a 4-es és 3-as járat út­vonalán közlekedő iskolabusz­ra vonatkozik, amelyik 7 óra húszkor indult az 1-es számú iskolától, majd a Petőfi-telepi fordulótól visszaindulva a Jó­zsef Attila utcát érintve ér­kezik vissza az iskolához. Ez a járat kétszer is sorompót kap, mert a vasút délelőtt csúcsforgalmi idejében közle­kedik, s ezért a gyerekek gyakran elkésnek az első órán. Olvasóink kérdését tolmácsol­juk: megváltoztatható-e a já­rat indulási ideje? Aszódi László Antal Vecsésen Tanfolyam KRESZ-tanfolyam indul a vecsési József Attila Művelő­dési Házban. A részvételi díj 5 ezer 620 forint. Jelentkezni Személyesen az irodában le­het a nyitva tartási időben, telefonon vagy levélben a be­járatnál elhelyezett postaládán keresztül. Vecsésen Mesejáték A Brémai muzsikusok című zenés mesejátékot mutatják be november 10-én, kedden délelőtt 10 órakor Vecsésen a József Attila Művelődési Ház­ban. Köszönetét mondunk mindazok­nak. akik Szőnyi Károly temeté­sén Monoron részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. SzönVl család. ISSN 0133—2:651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom