Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-09 / 238. szám

Kertbarátkor A gyümölcsökről A B. Tóth Ferenc kertbarát­kor legközelebbi rendezvényét október 12-én 18 órai kezdet­tel tartja az ifjúsági klubház­ban (Dalmady Győző utca 2.1. Ezúttal dr. Nyújtó Ferenc ad hasznos útmutatásokat a ker­tészeknek a kistermelésben ajánlható új és hagyományos gyümölcsfajtákról. Zsefepecások A jó öreg csónakázótó a tan­évkezdetkor egyszeriben el­néptelenedett, ám néhány ifjú horgász nem tud belenyugod­ni, hogy nyáron elmaradt a nagy fogás. A délutáni kevés­ke szabadidőben még előke­rülnek a táskákból a gonddal őrzött „zsebpecák”, talán meg­gondolja a dolgot valamelyik durbincs vagy piros szárnyú halacska. Képünkön Danka Zoli és Vögyi Sanyi „igézi” a víztükröt. (Varga Irén felvé­tele.) A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM 1387. OKTÓBER 9.. PÉNTEK Szerencsére kíváncsiak vagyunk PROPAGANDISTÁNAK lenni, 1987-ben? Hiszen már tíz éve sem volt ez hálás fel­adat; hogy lenne az 'most, amikor szorító, felismert, ki­mondott, megváltoztatni kí­vánt gazdasági gondok gyöt­rik az országot? Propagandistának kell len­ni 1987-ben! Amikor millió megoldatlan feszültség nyo­masztja az országot! Mert va­lamiképp mégiscsak fel kell rázni, erőt kell adni az em­bereknek, s kedv nélkül ez nem megy. Róka Sándor, a Nagykőrö­si Konzervgyár fejlesztőmér­nöke több mint húsz esz­tendeje, 1965-ben lépte át a gyár kapuját. A következő évben már végrehajtó bizott­sági tag, s talán ennek is köszönhető, hogy alapszerve­zetében felkérték, vezessen tanfolyamot. — Felkértek, s én öröm­mel, talán pontosabb, ha azt mondom, kedvvel vállal­tam el — fejtegeti. Mit jelent a kamatadó? Érdemes takarékoskodni A lakosság megtakarítási hajlama csökkenőben van, sőt, hosszú évek óta először, Nagykőrösön is elérkezett az a helyzet, hogy több pénzt vettek ki az OTP-ből, mint amennyit oda behelyeztek. Ennek igen sok oka van. Egyrészt az áremelkedések miatti többletkiadásokat egy­re kevesebben tudják fedez­ni fizetésükből. Másrészt — Nagykőrösön ez a jellemző — tartós fogyasztási cikkekre, még inkább ingatlanra takaré­koskodtak, és az idén vásá­rolják meg. Harmadsoron, a különféle információkból fél­reértették a takarékbetétek és a személyi jövedelemadó kap­csolatát. Elsősorban ez utóbbi témáról kérdeztük Horváth Albertet, az OTP nagykőrösi fiókjának vezetőjét. — Valóban sokan félreér­tik ezt. Pedig a törvény tel­jes egyértelműséggel fogal­maz. Idézem: 11. §. (1). A takarékbetétből... származó bevétel (például kamat) jövedelemnek tekintendő. Ez a kamat adózik tehát, de 1988-ban ez csak a pénzinté­zet és a költségvetés közötti elszámolásban jelenik meg. A legújabb kifejezéssel élve, a kamatokat is felbruttósítják. így a betételhelyező továbbra is a lekötött betét után járó százalékot kapja meg. Egyéb­iránt többfajta lakossági be­tétre prémiumot is fizetünk, de erről egy kicsit később. Előbb azt érdemes még meg­jegyezni, hogy az előbbi ka­matadó alól mentes a KST- betét, az átutalási betétszám­la, amely újabban 5 százalék­kal kamatozik, s az ifjúsági takarékbetétnek és más, la­káscélú megtakarításnak a kamata, ha azt, illetve a be­tét összegét lakásvásárlásra, -építésre, -bővítésre használ­ják fel. Nézzük ezek után a kamat- prémiumot. Miután jövőre 15 százalék körüli infláció vár­ható, hogy ezzel lépést tartsa­nak a kamatok, a hosszú le­járatú betétekre évi 3 száza­lékos kamatprémiumot fizet­nek. Erre a több évre lekö­tött betétek, vagyis többek között a takaréklevelek, az ifjúsági takarékbetétek, vala­mint a nyugdíj-előtakarékos- sági betétek jogosultak. Mind­azon betétes, aki idén október 1-jétől 1988. december 31-ig nem nyúl a pénzéhez, 3,75 százalékos különkamatot kap — fejezte be a tájékoztatást a fiókvezető. B. O. Bél ex-napolc a nagykőrösi máíeráruboltban október 12-étől 24-éig. Ajánlataink: — méteráru, lakástextília nagy választékban — felsőkötöttáru, téli flanel fehérneműk — egyes cikkekből árengedmény — szőnyeg, padlószőnyeg OTP-hitellevélre. Várjuk kedves vásárlóinkat! Cím: Nagykőrös, Szabadság tér 9. Az út innen egyenesen ve­zetett tovább. A szeminári­umvezető a vb-n belül meg­kapja a propagandareszortot, s elvégzi a marxizmus—le- ninizmus esti egyetemet meg a szakosítókat. Utána a kihelyezett konzervgyári esti középiskola oktatója, majd né­hány éve. a KISZ felkérésé­nek eleget téve, a középis­kolások számára indított két- esztendős tagozat tanára. — Tudja, azt kell beoltani az emberekbe, hogy mindig próbálják megvizsgálni az objektív körülményeket. Er­re, én úgy érzem, alaptermé­szeténél fogva — mert kíván­csi! — minden ember pre­desztinált. Aztán van, akiből kiölik — kiöljük — ezt, má­sokban meg elfojtjuk. Sze­rintem a ma helyzete, de hogy felelősen szóljunk, minden helyzet, alapvetően megkí­vánja, megkívánná az effajta hozzáállást. Olyan biztos az állítás? Általában azok vit­ték előre a dolgokat, akik még a leghétköznapibb állí­tásokon is elgondolkodtak, mintegy megkérdőjelezték igazságát. Tehát a propagan­distának fel kell keltenie a kíváncsiságot, majd olyan is­mereteket kell adnia, hogy az esetek többségében azok bir­tokában a helyes válaszhoz közel álló születhessen. Látszólag ez egyfelől köny- nyű, másfelől hálás feladat. Könnyű, mert hivatkozha­tunk a már emlegetett kíván­csiságra, s a helyzet valóban az, hogy vannak még kíván­csiak. De ez önmagában csak szükséges, de nem elégséges feltétel; kell még nagy adag szorgalom, s valamiféle haj- lam^ az önképzésre. Meggyő­ződésem, talán pontosabban kifejezi ezt a belső hajtóerő, amely egyfajta elégedetlen­séggel tölti el az embert, ha nem ért valamit. Tudom per­sze, hogy mostanában inkább a fizetési borítékra nézünk ilyen szemmel, de ez más kérdés ... Hogy a lényegről is beszél­jek, propagandistamunka alapvetően a propagandistá­tól, a tankönyvtől, a minden­napi, valós helyzettől, s per­sze a hallgatóktól függ. Nézzük a tankönyvet. Va­lahogy már régóta tudom, hogy igazán jó tankönyvet ír­ni nem lehet könnyű dolog, én magam nem is vállalkoz­nék rá. ezt máris előrebocsá­tom. Ám azt érzem, oktatói tapasztalatom alapján tu­dom, hogy a mostani, terjen­gős, fejezetenként más által írt, ugyanazt a fogalmat más­ként használó — valahogy nem az igazi. Rövidebb, lé­ny egretörőbb, mégis olvasmá­nyosabb kellene, de ilyen ... Egy ilyen típusú feldolgo­zásba lehet valóban szerve­sen behozni a mindennapokat, lehet igazán feléleszteni a ta­nulói aktivitást, vagyis létre­hozni egy valóságos demok­ratizmust az oktatásban. Ez a marxizmus—leninizmus el­sajátításához elengedhetetlen, s pontosan azért kell, hogy ne lehessenek dogmák. Csak így szüntethető meg a régi. s ál­lítható meg az új kialakulá­sának folyamata. Mert dog­ma. az aztán van. Némelyik még a tankönyvben is szere­pel, s csak kapkodja az em­ber a fejét, amikor a régeb­bi tanítvány a mester fejére olvassa, mint valamiféle vét­két, az olyasféle állításokat, mint. teszem azt, a társadal­mi tulajdon—tervgazdálkodás —válsánmentesséa kristály- tisztának elképzelt logikai vo­nulatát. Adott társaságon belül min­dig van vitatkozó kisebbség, a középrész tartózkodó, nem nyilvánít véleményt, s van egy olyan csoport is, akik haj­lamosak azt mondani, amit éppen elvárásnak gondolnak. Nos. én azt hiszem a propa­gandista legfontosabb felada­ta éppen ezek meggyőzése, mármint annak elérése, hogy olykor a nem teljesen precíz, de saját vélemény többet ér, mint a beszajkózott, de nem átélt helyes, papírszagú kli­sé. RÖKA SÁNDOR kedvelt előadó. Sajátos humora, va­lóságos szállóigeként röppenő frappáns megjegyzései, meg­fogalmazásai az egész város­ban ismertek. Élő példája annak, hogy az igazi propa­gandista megtalálja a hangot mindenkihez. Nem lehet te­hát véletlen, hogy legutóbb a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatával ismerték el előadói tevékenységét. Ballai Ottó Nagyjavításon a Süt Furcsa, de igaz, városunknak mindössze egyetlen személyi fel­vonóval felszerelt épülete van, az is a Toldi iskola. Fülkéje immár tizenhét éve futkározik az emeletek között, s ez idő alatt rászorult már néhány nagyjavításra. Legutóbb Pogány Sándor, a Gép- és Felvonószerelő Vállalat kecskeméti ki- rendeltségének dolgozója vette kezelésbe a szerkezetet. Ké­pünkön a lift fej érintkezőjének javítása közben látjuk. (Varga Irén felvétele) Gerelyhajításban Palotai László nyert Kosárlabdában megkezdő­dött az 1987—88. évi megyei bajnokság is. Pályára lépő csapataink idegenbe voltak hivatalosak. NB Il-es férfiak: Nk. Kgy. Kinizsi—Buda­Desti EAC 77-56 (31-25) Nagykőrösiek: Szirmai (10), Horváth Z. (8), Hegedűs, Rad- nay (4), Pásztor (14); csere: Lakatos, Bútor (6), Horváth Á. (5), Kovács (30), Módra. A fő­városi találkozón a kinizsisek az elejétől vezettek, de hul­lámzó teljesítményt nyújtot­tak. Szünet után az ellenfél 35-34-re feljött. A körösiek vé­dekezése ezután feljavult. En­nek, és főleg Kovács Miklós eredményességének köszönhető a győzelem. Megyei ifjúsági és V. kor- csoportos diák leánybajnoki: Monori Gimnázium—Nk. Gimnázium 56-36 (30-18) A körösiek most játszot­tak először és lelkesen ebben az összetételben. Legjobb do­bók: Imecs (14) és Lengyel B. (8). Megyei serdülő és IV. kor- csoportos diák leánybajnoki: Monori Gimnázium—Nk. Gimnázium 69-44 (37-14) Az elején szokatlan volt a pálya és az agresszív ellen­fél, szünet után feljöttek a körösiek. Ld.: Görbe (18) és Érsek (9). A Ceglédi Gimnázium—Nk. Toldi ifjúsági és V. kor- csoportos fiúk mérkőzését — a Toldi tornacsarnokban folyó átalakítási munkálatok és a felkészülési nehézségek miatt — későbbre halasztották. Hét végén a körösi nők is megkezdik NB Xl-es szerep­lésüket. Szombaton, 10-én ket­tős bajnoki találkozó lesz a Petőfi iskolai tornacsarnok­ban. 15.30-kor a helyi nők ellenfele a székesfehérvári Ikarus II. és 17 órakor a Köz- gazdasági Egyetem (Bp.) a fér­fiaké. A Nk. Kgy. Kinizsi nők to­vábbi ellenfelei a közép B- csoport őszi fordulójában a következők Október 17-én Tatabányai BHG (idegenben), 31-én 11.30-kor Salgótarjáni Kohász (hazai pályán). No­vember 14-én Diósgyőri VTK (idegenben), 21-én 15.30-kor Monori Pedagógus (hazai pá­lyán) és 28-án Ferencvárosi Vasutas (idegenben). ÜJABB DOBÖSIKEREK A Bd. Honvéd fővárosi orszá­gos ifjúsági atlétikai verse­nyén fiú gerelyhajításban húsznál is több induló volt. Lajter Sándor 56 méter 12 centiméteres legjobbjával az előkelő harmadik helyen vég­zett. Hatvan város nyílt atlétikai bajnoksága nagy létszámú és országos volt. A körösiek foly­tatták sikeres szereplésüket. A felnőtt férfi gerelyhaj ítás- ban 11 induló közül Palotai László 66 méter 26 centiméter­rel nyert. Felnőtt női gerely­hajításban (17 induló volt) a még csak ifjúsági korú Zsuffa Dóra 40,60 méterrel nyolcadik lett. Felnőtt férfi diszkosz­vetésben hosszú kihagyás után az újra színre lépett Palotai János 41.64-dal ötödik lett — tíz induló közül. Arról, hogy a Videoton ver­senyét NB I-es labdarúgó­mérkőzés miatt másnapra tet­ték, a körösi Lajter Sándor csak a székesfehérvári szín­helyen értesült. Onnan eluta­zott Balassagyarmatra, ahol az ifjúsági fiúk gerelyhaiító- vetélkedőjét megnyerte 57.92- vel, a Lébó-emlékversenyen. TEKEGYÖZEEEM Nk. Mészáros Tsz SK—Bat- tonyai Szövetkezeti SE 6:2 (2254-2163 fa). Nk.: Farkas J. 388 (1), Lóczy 387 (1), Kovács 378 (1), Gállos 378 (1), Szabó B. 366. Mészáros 357. Az auto­matizálásra való részleges át­térés és az átalakítási munká­latok miatt csak két sávon dobtak a temetőhegyi teke­csarnokban az NB III-as mér­kőzés résztvevői, négy órán át. Nem volt nágy faered­mény, de biztos a győzelem. ASZTALITENISZEZÖK Nk. Kgy. Kinizsi—Mezőtúri Spartacus 9:7. Nagykőrösiek: Erdey (4), Varga S. (3), Sza­kács (2), Both. Az idegenbeli NB III-as férfi asztalitenisz csapatbajnoki mérkőzést szo­ros találkozón, de megnyer- ték« PÉNTEKEN Atlétika, honvédelmi sport, kézilabda. Tata: nemzetközi középiskolás Dobi Kupa-via­dal. Kosárlabda. Gimnáziumi labdajátékterem, 14.40: Nk. Gimnázium—Váci Közgazda- sági DSK serdülő és IV. kor- csoportos diák leány, 15.40: Nk. Gimnázium—Váci Köz- gazdasági DSK ifjúsági és V. korcsoportos diák leány me­gyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás. Ifjúsági sport­telep, 15 óra: Nk. Gimnázium —Nk. Szakmunkásképző. Kis- kunlacháza: K. Szakmunkás- képző—Nk. Toldi, IV. kor- csoportos megyei diák bajnoki mérkőzés. S. Z. Tűzvédimi felhívás A tűzoltóparancsnokság fel­hívja a lakosság figyelmét, hogy a tüzelőberendezéseket, különösen az olajjal és gázzal működőket a fűtési idény előtt szakemberrel nézessék meg és gondoskodjanak folyamatos karbantartásukról. Csak az engedélyezett típu­sú, kifogástalan műszaki ál­lapotú tüzelő- és fűtőberende­zéseket szabad használni. A füst elvezetésére csak hé­zagmentesen összeillesztett, nem éghető anyagú füstcsövet szabad használni, s azt 1.5 méterenként fémbilinccsel az épület szerkezetéhez kell rög­zíteni. A füstcsövet a kéménv- be hézagmentesen kell csatla­koztatni. A kémények hézas- mentességének ellenőrzésére ajánlatos négyévenként elvé­geztetni a füstnyomáspróbát A városi tűzoltóparancsnok­ság kéri a szülőket, hogy a fűtési idény kezdetén a lehetőségekhez mérten ál­landóan kísérjék figyelemmel gyermekük játékát, gondos­kodjanak felügyeletükről. Mondják el nekik, hogy miért veszélyes a tűz, magyarázzák el, hogyan kell veszélytelenül használni a tűzgyújtó esz­közöket. Tartsák olyan zárt helyen a gyufát, öngyújtót, gázgyújtót, hogy kisgyermek semmiképp sem férhessen hozzá. Legyenek elővigyázatosak, ha csak rövid időre kell is felügyelet nélkül hagyniuk gyermeküket a lakásban l Színház A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban, este 7 órakor: Luxemburg grófja. Katona József bérlet. Bemuta­tó előadás. A Kelemen László Kamara- színházban. este 7 órakor: Pyg­malion. Szigligeti Ede bérlet. A szolnoki Szigligeti Szín­házban. este 7 órakor: Nem él­hetek muzsikaszó nélkül. Mozi A nagyteremben: Egy nő vagy kettő. Színes, szinkroni­zált francia filmvígjáték. Elő­adás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben: Banán­héjkeringő. Színes magyar filmszatíra, fél 6-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap>

Next

/
Oldalképek
Tartalom