Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-01 / 231. szám
8 198Í. OKTOBER 1., CSÜTÖRTÖK Hírek fUJJIi 1987. október 1. Csü- ***** • törtök. Malvin napja. A nap kél 5.42 • 17.27 órakor. A hold kél 15.00 23.02 órakor. nyugszik nyugszik Többnyire mérsékelt, napközben néha élénk északi, északkeleti szél várható. A legmagasabb nappali hómérséklet 12 és 17 fok között alakul. Paprikafüzérek — Vetélkedő: A Magyar— Szovjet Baráti Társaság Csepel autógyári elnöksége az eddigi hagyományoknak megfelelően az idén is vetélkedőt szervez a szocialista brigádok részére, A nagy októberi szocialista forradalom 70 éve címmel. A vetélkedő kétfordulós. Az elődöntő, illetve az első forduló október 23-án, a második és a döntő pedig október 30-án lesz. — Kistermelők napja. A világhírű holland Sluis en Groot vetőmagcég október hetedikén szakmai napot rendez a káposztaféléket termelő kertészeknek az ácsai kísérleti állomáson. Minden érdeklődő várnak a szakemberek. — Kiállítás. Szentendrei tárlat ’87 címmel kiállítást nyitnak október 4-én, vasárnap 11 órakor a Szentendrei Képtárban. A tárlatot az érdeklődő közönség november 29-ig tekintheti meg. JOHANNES STURM NÉGYSZÁZNYOLCVAN ÉVE született Johannes Sturm (1507—1589) német humanista pedagógus és iskolaszervező, a XVI. század vezető pedagógusainak egyike. Egész liatalon a pedagógiai pályára készült. Éveket töltött Párizsban, ahol megismerkedett a vezető francia humanistákkal. 1537-ben vette át a strassburgi gimnázium vezetését; a tanintézetet — szigorú osztályrendszer alapján — előbb nyolc, majd tíz osztályossá szervezte át. Az oktatásban a fő hangsúlyt a két klasszikus nyelv, a latin és a görög tanítására fektette. Azt a fő pedagógiai elvet vallotta, hogy az iskola célja — az ismeretszerzésen túl — az ismeretek szabatos és szép előadása, s az ezzel párosuló állam- polgári fegyelmezettség, „a jámborság kifejlesztése” a tanulókban. Egész életében és pedagógiai munkásságában a népek s a vallásfelekezetek közötti barátság erősítésére törekedett. A többi között rendszeresen állított össze utasításokat a tanítóknak és a tan- felügyelőknek. Uj termékcsalád Monorról Kukola sikeres utódai A korszerű tudomány számon tartja, hogy a szemes termények csírái tartalmazzák azokat a biológiailag legfontosabb aktív anyagokat — az E- és A-vitamint, a foszfatidökat és az eszenciális zsiradékokat — amelyeknek fogyasztása igen kedvező hatású az emberi szervezetre. E felismerés nyomán világszerte terjednek azok a korszerű táplálkozási szokások, amelyekben mind nagyobb szerep jut e természetes formában fogyasztható növényi anyagoknak. A számos országban megnyíló úgynevezett reformáruházak ezeket a fogyasztói igényeket igyekeznek kielégíteni. A piackutatások nyomán ez a felismerés vezette a Monori Állami Gazdaságot is, amikor Érvénytelen utalványok Ehnlajdoníiofíák Eltulajdonították a sződi Virágzó Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet dekorációs üzemének 5 db elszámolási utalványát. Ezeknek a száma: P. 324 548, P. 324 549, P. 324 550, P. 324 551, P. 324 552. Az utalványok szeptember 23-tól érvénytelenek. A fűszerpaprika termesztésének nagy hagyományai vannak az Alföldön. A községekben a házak falai, a tornácok ilyenkor füzérekkel telnek meg. Most az időjárás is kedvez e fűszernövény szárításának. Újítások, találmányok Yillamosipari vándorkiállítás Villamosipari újítási és találmányi kiállítás nyílt hétfőn a Budapesti Hőerőmű Vállalatnál. Az innovációs vándorkiállítást októberben tizenöt vidéki városban is bemutatják, a többi között Debrecenben. Miskolcon, Szegeden, Pécsett, Győrött és Pakson. Az érdeklődők részben már szabadalmaztatott eljárásokat láthatnak a bemutatón, amelyet a Magyar Villamos Művek Tröszt, a vasasszakszervezet és a Novofer Innovációs Közös Vállalat szervezett. Hamarosan nyitnak a faiskolák Ha lehullottak a lombok Néhány hét múlva, a lombhullást követően nyitnak a faiskolák. A Kertforg Kft.-hez tartozó gazdaságok körülbelül 2,7 millió gyümölcsfaoltványt állítanak elő évente. Ez a hazai termelés 90—95 százaléka. Ebből a mennyiségből 1,4 millió jut a hazai kiskertekbe, 500 ezer a nagyüzemi telepítésekre és 80 ezer exportra. Jelenleg az országban 450 elárusítóhelyen kínálják a vásárlóknak a gyümölcsfaoltványokat, bogyós gyümölcsűeket, szőlőszaporító anyagot, dísznövényeket. őszibarackoltványból már a múlt évben is kevesebbet kínáltak a szokásosnál, s idén sem várható változás. Lényeges kíinálatjavulásra csak a következő években számíthatnak a kertészkedők. Szelídgeszte-' nyéből és málnasarjból sem lesz kellő számban a faiskolákban, de a többi gyümölcsfajból, szőlőoltványból és gyökeres vesszőből, dísznövényből viszont megfelelő választék, és mennyiség kerül idén forgalomba. Importot is i génybe véve gondoskodott a Kertforg Kft. arról, hogy a jövőben elegendő alanycsemete álljon a szemzést, otlást végző gazdaságok rendelkezésére. A Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat idén még az évek óta hiánycikknek számító dióoltványból is elegendő mennyiséget kínál. Ez a vállalat sokat tesz az utóbbi időben a konténeres gyümölcsfaoltványok forgalmazásáért is. A fajtaválasztékot tekintve leginkább csak a szilvából kínálnak majd a faiskolák néhány új, nagy gyümölcsű fajtát, s korlátozott meny- nyiségben új szőlőfajták is megjelennek. Egyre több fogy a Magyarországon még újdonságnak számító gloster almafajtából és változatlanul nagy a kereslet a ribiszke és a köszméte keresztezéséből előállított josta és rikő nevű fajták iránt. Pozsony—Moszkva Sxnmszéíiaink tévéiből POZSONYI TV 16.03: Közép-szlovákiai magazin 16.25: Eohemians—Bcveren UEFA Kupa I. forduló RADIO ES TV MŰSORÁRÓL 4.30 8.00 8.20 8.30 9.04 9.15 9.30 10. CO 10.03 10.35 10.50 10.58 11.33 12.CO 12.30 13.00 14.00 14.10 14.23 15. C6 15.46 1G.0G 16. C3 17.00 17.30 18.15 18.23 18.30 19.15 19.25 20.41 21.11 21.40 22.00 22.‘20 22.30 23.00 23.13 24.00 0.10 0.1.5 4.30 6.05 7.33 8.00 8.05 8.20 8.30 9.00 9.05 KOSSUTH RÁDIÓ Jó reggelt! Zenés műsor Hírek. Időjárás Egy kis figyelmet kérek! Darvasi István jegyzete Elfelejtett dallamok Népzene Nigériából Zeneiskolások muzsikálnak Hírek, érvek, vélemények Hírek. Időjárás Neked sem mindegy ... ! Szerenád a vizen Dalposta Régine Crespin és Ernest Blanc operaáriákat énekel A falusi élet rendje Déli krónika Ki nyer ma? Klasszikusok délidőben Hírek. Időjárás Hazafelé Zenés játékokból A rádiórendezés történetéből Dalok, táncok Ciprusról Hírek. Időjárás Révkalauz A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepén Kórusportrék Hol volt. hol nem volt... Könyvújdonságok Esti magazin Lottósorsolás! A pénz rabja Balázs Árpád népdalfeldolgozásaiból Hangverseny Huszárrá lett martalócok Hírek. Időjárás. Lottó. Sport Tíz perc külpolitika Géher István Shakespcarc- szeminárium Kínai népi dallamok Operaest Hírek. Időjárás Himnusz Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ Reggeli zenés műsor Reggeli csúcs Slágerek mindenkinek Hírek. Időjárás Gvurkovits Mária nótafcl- vételeiből A Szabó család (ism.) Tíz perc külpolitika (ism.) Hírek. Időjárás. Útközben Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Prokofjcv-művek 12.31: A népművészet ifjú mesterei 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Nosztalgiahullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Két nyelven és egyfelé 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv 16.00: Régi magyar muzsika 16.15: A könnyűzenei stúdió felvételeiből 17.00: Hírek. Időjárás. Kommentár. Útközben 17.08: A prágai Swing kvartett dzsesszlemczéről 17.30: Tárcsázz! 18.30: Slágerlista 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Operettkedvelőknek 20.00: A Poptarisznya dalaiból 21.00: Hírek. Időjárás. Lottó. Útközben 21.05: A Portisch—Nunn páros sakkmérkőzése 21.08: A Magyar Rádió Karinthy színpada 22.10: Bágya András szerzeményeiből 22.35:'Népdalkörök pódiuma 23.00: Hírek. Időjárás. Lottó. Snort 23.20: A Smiths együttes nagylemezei 0.15: Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikáló reggel 8.90: Hírek. Időjárás 8.03: Időszaki kiállítások 8.13: Szimfonikus zene 9.46: Kamarazene korabeli hangszereken 11.04: A Stúdió 11 felvételeiből 11.30: Pillanatkép 11.35: Zenekari muzsika 12.30: Szovjet művészek opera- felvételeiből 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Magyarán szólva (ism.) 13.20: A megkoronázott forradalom 14.08: Zenekari muzsika 15.00: Pophullám 15.45: Szendrey-Karper László gitározik, a Magyar Barokk trió játszik 16.45: 17.10: 18.30: 19.00: 19.05: 19.35: 21.15: 21.40: 22.37: 23.15: 23.30: 23.33: 9.00: 9.05: 9.15: 9.45: 10.55: 11.45: 15.55: 16.00; 17.30: 17.50: 17.55: 18.00: 18.30: 18.40: 19.05: 19.15: 19.20: 19.30: 20.ro: 20.05: 20.55: 21.00: 21.45: 22.35: 15.30: 15.35: 16.10: 17.50: 18.C9: 19.03: 19.45: 20.05: 21.05: 21.20: 21.25: 21.30: 21.45: 22.45: Operaáriák Szimfonikus zene In limba materna Hírek. Időjárás Mendelssohn: D-dúr szonáta Zenei világnap A Griffith Park dzscssz- együttes felvételeiből dperarészletek Új lemezeinkből Ciprusi költők versei Hírek. Időjárás Műsorzárás TELEVÍZIÓ Tévétorna nyugdíjasoknak Te led oktor Szia, mami! Egyszál magam Kalendárium 1987. (ism.) Képújság Hírek Vidéki pár A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepén Képújság Reklám Hild-ércm ... Ajkának? Reklám Tom és Jerry show Esti mese Loííósorsolás Reklám Híradó 1. Reklám Újra itthon a tengerész A hét műtárgya Hírháttér Akciócsoport Híradó 3. 2. MŰSOR Képújság Digit-alk Tévétorna Körmendi Dózsa MTE—Li- masszol BEK férfi kosárlabda-mérkőzés Utazás századokon át Pannon krónika New York a konyhák Babilonja A lielvardi öv Intervíziós hangverseny Híradó 2. Régi magyar táncmuzsika Betűreklám öt évszázad festészete Telesport Képújság 18.30: URH-kocsival 19.30: Tv-híradó 21.00: Baráti találkozó. Magazin 22.00: Zenei világnap. A Lengyel Televízió hangversenyének követítése, felvételről 2. MŰSOR 20.05: Pozsonyi zenei ünnepségek *87 MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 14.00: Hírek 14.15: Dokumentumfilm 14.45: Gyerekeknek a kisállatokról 15.15: Hírek 15.20: A mi kertünk 15.50: A világ és az ifjúság 16.25: Kína nemzeti ünnepe elé 17.25: Kötelcsségteljesítés. Kínai film 19.00: Vremja 19.40: Az átalakítás reflektorfényében 19.50: Dokumentumfilm 21.05: Világhíradó 21.20: Lenivel művészek koncertje 22.30: őexcellenciája adjutánsa. 4. rész 23.35: Hírek 23.40: Az orosz múzeum 0.10: Filmzene ez év nyarán csévharaszti feldolgozó üzemében, ahol a kukoricát őrlik, csíraolajat feldolgozó részleget hozott létre. A kezdeményezés jó visszhangra talált. A csíraolajból előállított Kukola néven forgalmazott kukoricacsíra-olaj- jal már havonta 25 ezer műanyag flakont töltenek meg. E termék már elnyerte a Kiváló Áruk Fóruma emblémáját is. A kukoricacsíra-olaj sikere után tovább bővül az úgynevezett salátaolajok családja. Már a közeljövőben számos ugyancsak hideg eljárással készülő más magolajat hoznak forgalomba. Mivel már külföldről is mutatkozik érdeklődés, ezért az exportigények kielégítésére a kapacitás bővítésére lesz szükség. ^ K. Z. Verőcemaros és környéke Áramszünet les* Az Édász esztergomi üzem- irányító központja értesíti fogyasztóit, hogy az alábbi időpontokban és helyeken áramszünet lesz. Október 7-én 7 órától 18 óráig Verőcemaroson (Kismarostól a porcelán- gyárig levő területen). Október 8- án 7 órától 18 óráig Verőcemaroson (a volt Kismaros— Börzsönyliget, Szokolya, Királyrét, Kóspallag, Nagy-Hi- deg-hegy területen). Október 9- én 7-től 18 óráig a moson- pataki trafóelágazástól a Kismarosig levő területen. KEDVES OLVASÓNK! Szeretnénk, ha a Pest Me gyei Hírlapban még több Ont érdeklő írást találna Ezért kérjük, segítsen, írja meg hetenként, hogy me tfilz Cl LL tetőzett ÖnneL (eqjoLL ián* A véleményüket beküldők között minden héten 5 Jarab 100 forinloi vásárlási uta Iványt sorsolunk ki. A véleményű két rendszeresen beküldők közül egyikük havonta na gyobb nyereményt is átve hét. Az a munkatársunk, aki a év során a legtöbb olvasó szavazatot kapta, elnyeri Jlz éi/ áfőagiroja címet. Várjuk tehát szavazataikat vn ;yis a héten legjobban tetsző cikk címét. Kérjük a borítékra mindig ragassz fel az újságban szereplő „Adunk a véleményére! emblémát, és ne felejtse ráírni nevét és címét. Be küldési határidő: a hóna utolsó napja. Címünk: Pes Megyei Hírlap ,1446 Buda pest, Postafiók 311. Hiányzó kitüntetettek Nem szeretnék a helyükben lenni a kitüntetési ünnepségek rendezőinek. Azoknak a feszült hangulatban lévő embereknek, akik a kitüntetési listával a kezükben éles szemmel, hangos szóval nézik, illetve kérdezgetik' a gyülekezőket: kik vannak itt, s kik hiányoznak? "Nehézé leck« ez, annyi bizonyos. Kiváltképp az, ha sok a kitüntetett személy, a kitüntetések rangja viszont nem ér fel azokkal, amelyeket az országos irányító szervek hivatalaiban adnak át. Ha a rendezésért felelősök idejében meggyőződnek arról, hogy valaki nem jött el, akkor nincs nagy baj, az ünnepségen nem olvassák fel a hiányzó nevét, talán fel sem tűnik távolmaradása. Merőben más a helyzet, ha a személyazonosság iránti érdeklődés nem eléggé sikeres a gyülekezés forgatagában. Ilyenkor felolvassák a hiányzó nevét, felcsattan a taps, a kitüntetés az átadó kezében, s aztán a taps hirtelen megszakad, a kitüntetés az átadó háta mögötti asztalra kerül. (Majd elviszik neki a kitüntetéssel járó pénzösszeggel együtt.) Üjabban már az sem ritka, hogy egy-egy vezető a beosztottját küldi el saját kitüntetésének átvételére, aminek okát egyesek — elég rosszmá- júan — abban látják, hogy munkaidő után rendezik ezeket az eseményeket. Természetesen nem a betegágyban fekvőről, vagy a külföldi kiküldetésben tartózkodókról van szó. Mivel nem egyedi és nem ritka jelenségről van szó — ez esetben a fegyveres erők napja megyei tanácsi ünnepségén fordult elő —, tenni kellene valamit. Kikérhetnék például a kitüntetésre kiszemelt személy véleményét arról, hogy saját hivatali rangjához mérve nem érzi-é méltatlannak azt a plecsnit, oklevelet és summát, amit ünnepélyesen át akarnak majd adni neki. Hallottam olyan, a való élettől idegen javaslatot is, hogy aki nem hajlandó elmenni kitüntetésének átvételére, az utólag se kapjon semmit. Szerintem elég lenne megkérdezni azokat a vezetőket, akik házhoz szállíttatják kitüntetéseiket, hogy ezt az eljárást akkor is magától értetődőnek tartanák, amikor ők adják át ünnepségeken az elismeréseket beosztottaiknak. Ugye. nem. Akkor felháborodnának. Jogosan. Cs. S. A legnépesebb évfolyam Tanév a gyermekfaluban Az új tanévet a battonyai SOS-gyermekfa 1 uban ötvennégy gyermek kezdte meg, az Őrizetbe vették a gásolál Házfalnak üfküzóU A helyszínen meghalt. Ürömön Varga Ágoston 48 éves traktoros ittasan vezetett erőgéppel áttért az úttest bal oldalára, s halálra gázolta Kaiser József 49 éves gépészt, aki az út szélén gyalogolt. Ezután a gép átszakította a Budakalászi út 19. számú ház kerítését és nekiment a házfalnak. Varga Ágostont a rendőrség őrizetbe vette és bevonták jogosítványát. Vigyázatlanul. Visegrádon dr. Gönczi Ödönné 74 éves nyugdíjas figyelmetlenül lépett az úttestre, s személygépkocsival elütötte őt Juhász Tibor 29 éves szállításvezető. Az idős asszony a helyszínen meghalt. Felborult. Budakalászon Érdi Péter József 40 éves tanár személygépkocsival egy fának ütközve felborult. Utasai: Ip- csics Csaba 25 éves tanár és Moór Gabriella 21 éves tanár súlyos sérülést szenvedtek Váci Károly 29 éves tanár könnyebben megsérült. Nem adott elsőbbséget. Vác- szentlászlón Szerencsés Béla 31 éves kereskedő személygépkocsijával nem adott elsőbbséget Benek Péter 67 éves segédmotor-kerékpárosnak, aki az ösz- szeütközésnél megsérült. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. egyesülettel kapcsolatos viták nem zavarják az egy éve ott élő állami gondozott fiatalok mindennapjait — mondotta Motorán Tiborné, az intézmény megbízott vezetője. — A gyermekek jól érzik magukat, beilleszkedtek a tíz családba. Az egyesület és a falu életének nehéz heteiben az anyák magukra hagyatkozva is megáll- ták a helyüket, jól ellátták a rájuk bízott apróságokat. Az ötvennégy gyermekből kilenc jár elsőbe, ez a legnépesebb évjárat ma a gyermekfaluban. Az apróságok délelőttönként az új iskolába járnak, délután pedig otthon, a családban készülnek s pihennek. Októbertől korrepetáló tanárok is bejárnak a faluba. Jól kihasználják a gyermekek a szabadidőt is: néhányan ci- terázni tanulnak, mások zeneiskolába járnak, sokan pedig az iskolai szakkörökben tevékenykednek. Rendszeres a művészeti műsor is. nrOT ycrvn DIDI fl D A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik - vasárnap kivételével - naponta. - Főszerkesztó: Sági Agnes. rtű I IV! LU I ti ninLnr Főszerkesztő-helyettes; Arbus István és Mészáros János. — Szerkesztéses: Budapest VIII., Somogyi B. u. 5 POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IKANYITOSZAM : MM. - Kiadja s Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, niaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. ~ ~ Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér I., pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP. Érd, Engels u. 1—3 2030 Plafon: 45-352. GÖOÖLLÖI HÍRLAP. Gödöllő, szabadság út 2. P£. 14. 2100. Telefon: 20-796, MÖNORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5 2750*1 Telefon: 393. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 43. pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti & Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér I — 1909 —, közvetlenül vágy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lap ára: g oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft egy negyedévre 129,— Ft. félévre --S — Ft egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133- 2600 (Ceglédi Hírlapi ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlapi ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlapi Ü’su 0113—2651 (Motion Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap). N