Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-08 / 237. szám
ŐRI man A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1987. OKTÓBER 8., CSÜTÖRTÖK Az iskolatanács az iskolaépítkezésen Jó ütegben épülnek a tantermek Magasodik a bankszékház Régóta szeretnék már tágasabb, szebb körülmények között fogadni az ügyfeleket a Budapesti Bank Rt. monori fiókjának dolgozói. Erre néhány hónap múlva lehetőségük lesz, hiszen a Petőfi Sándor és a Kossuth Lajos utca sarkán javában tart az új bankszékház építése — a Kultúrinvest kivitelezésében. Már elkészültek a földszinti munkálatokkal, s a napokban hozzáfogtak az emeleti rész kialakításához is. (Vimola Károly felvétele) Utóellenőrzés Lakóház-tűzvédelmi utóellenőrzés lesz Üllőn 1987. október 10-én, szombaton. A helyi önkéntes tűzoltók egyesülete kéri a lakosságot, segítsék munkájukat. Alapozás Megkezdődtek az előkészületek a gyömrői tornacsarnok építkezéséhez. A kivitelező, a helyi székhelyű Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat, szeretné még az idén elvégezni a 24x45 méter alapterületű létesítmény alapozási munkáit. Már a helyszínre érkeztek a Dunaferr által gyártott vas- szerkezeti elemek, elkészültek a felvonulási és kiszolgáló épületek. Az alapozással párhuzamosan felújítják a régi iskola- épületet, gondosan ügyelve a műemléki jelleg fenntartására. A tornacsarnokot három ütemben építik fel, a befejezés várható határideje 1989 júniusa. A nap kulturális programja Ecseren csütörtökön 10 órától a fogyókúrázók klubjának foglalkozása, 17-től német nyelvtanfolyam és a nyugdíjas-, 18-tól az ifjúsági klub összejövetele. Monoron 10-től 18-ig Detzky Júlia festőművész textilfestményeinek kiállítása a művelődési központ galériájában. Pilisen a sakkszakkör tart foglalkozást. A bajnokság hetedik fordulójában a vendégcsapatok kitettek magukért, hiszen négy találkozón is győzni tudtak. Meglepően kevés gól született. A Nyáregyháza négy, illetőleg a Péteri három találata jelentette a gólcsúcsot. A tör- teli legénység is megszerezte első pontját, így már csak a Monori-erdő árválkodik pont nélkül. TABELLA: 1. Maglód 7 6 1 _ 20- 2 13 2. Albertirsa 6 5 1 — 14- 7 11 3. Vecsés 7 5 — 2 21-10 10 4. Mende 6 4 1 1 18-10 9 5. Péteri 7 4 1 2 15- 9 9 6. Gyömrő 7 3 3 1 10- 7 9 7. Nyáregyháza 7 3 2 2 17-15 8 8. Űri 7 3 2 2 15-19 8 9. Ecser 7 3 1 3 11-14 7 10. Tápiószőlős 7 3 1 3 12-17 7 11. Ceglédbercel 7 1 3 3 7-11 5 12. Csévharaszt 7 1 3 3 11-16 5 13. Dánszentm. 7 1 2 4 11-13 4 14. Újszilvás 7 1 2 4 4-14 4 15. Törtei 7 — 1 6 3-14 1 16. Monori-erdő 7 — 7 12-23 — Nyáregyháza—Csévharaszt 4-2 (2-1), Nyáregyháza, 300 néző, vezette: Mizsei. Végig fölényben játszott a hazai csapat, ennek ellenére egy szerencsés góllal vezetést szerzett a Csévharaszt. Ezután nagyon rákapcsoltak a hazaiak és 4-1- re elhúztak. A találkozó utolsó perceiben szépítettek a vendégek. Gól: Serfőző (2), Mészáros G., Rozman, illetve: Varga T., Gazda. Jó: Serfőző, Mészáros G., Gál, Maszek illetve: Fórizs. Maglód—Űri 1-0 (1-0), Maglód, 400 néző, vezette: Müller. Jó játékvezetés mellett, jó iramú mérkőzésen a második percben lőtt bombagóllal nyert a listavezető a jól játszó Űri ellen. A Maglód büntetőt is hibázott. Gól: László. Jó: Kovács, Balogh, illetve: Mázás. Dánszentmiklós—Vecsés 1-2 (1-0), Dánszentmiklós. 100 néző, vezette Eperjesi. A kulturáltabban játszó vendégcsapat az igen lelkesen és sportszerűen játszó hazaiak ellen nagyobb arányban is győzhetett volna. A játékvezetés korrekt volt. Gól: Földvári (11-esből), Csőke (Vecsés). Jó: Molnár L., Molnár B.. Gösi, Földvári, Török (Vecsés). Monori-erdő—Újszilvás 0-2 (0-1), Pilis, 100 néző, vezette: Szuda. Tulajdoniképpen igazi helyzeteik nélkül nyert az Újszilvás. A Monori-erdő hiába egykapuzott végig, gólt nem tudott szerezni. Gól: Veress, Szekeres. Jó: Perjési (a mezőny legjobbja) és az egész Monori- erdő, illetve: Boda, Szamosúj- vári S. Ceglédbercel—Mende 1-2 (0-1), Ceglédbercel, 150 néző. vezette: Zsuzsandor. A gyenge Ha valaki mostanában Ve- csésen, a Martinovics tér környékén jár, feltétlenül szemébe tűnik egy impozáns építmény az öreg, 60 esztendős iskola udvarán. A helybeliek — de legfőképp a gyerekek — már tudják, mi épül ott, hiszen régen, nagyon régen várnak erre: bővül gyermekeik, unokáik második otthona. Társadalmi ellenőrzés Az új, 12 tantermes iskolaszárny nemsokára lehetővé teszi az egy műszakos oktatást ebben az intézményben is. Ugyanakkor elősegíti az eredményesebb pedagógiai munkát, szebb, tágasabb környenapot kifogó, szétesően játszó helyiek ellen a lelkes vendégcsapat megérdemelten győzött. Gól: Kalocsai, illetve: Pesze- ki T. (öngól), Gecser. A hazai csapatból Földi és Peszeki F. játéka emelkedett ki. Tápiószőlős—Albertirsa 0-1 (0-1), Tápiószőlős, 150 néző, vezette: Hörömpő János. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen, a rutinosabb csapat nyert. A hazai kapus kiemelkedőt nyújtott. Gól: Jansik. Jó: A hazai kapus (a mezőny legjobbja), illetve: Szekeres, Erőss, Lovrencsik. Péteri—Ecser 3-1 (1-0), Péteri, 150 néző, vezette: Karcsú. Jó játékvezetés mellett a Péteri nagyobb arányban is nyerhetett volna. Gól: Kalina, Legendi, Molnár, illetve: Blazsek. Jó: Legendi, illetve Kanyik, Pólyák. Törtei—Gyömrő 0-0, Törtei, 60 néző, vezette: Szarka II. Gy. Ifjúsági eredmények: Maglód—Űri 6-0. Dánszentmiklós— Vecsés I. 0-0, Vecsés II.—Újszilvás 3-4, Ceglédbercel— Mende 5-0, Tápiószőlős—Albertirsa 5-0. Péteri—Ecser 0-8. Serdiilőeredmények: Vecsés —Úri 3-0 (játék nélkül), Mo- nor—Pilis 7-2, Nyáregyháza— Üllő 4-1. Sülysáp—Gyömrő 1-2, Maglód—Ecser 3-4. Kucsera József MAI FOCI Elmaradt bajnoki mérkőzés: Mende—Albertirsa. Mende, 14 óra 30 perc, vezeti Eperjesi (partjelző: Müller B„ Bódi A.). Az ifjúsági mérkőzés 12 óra 30 perckor kezdődik. Bányán Szüreti felvonulás Régi szép hagyományt elevenítenek fel október 10-én, szombaton Bényén. Délután j két órakor kezdődik a szüreti felvonulás, amely végigvonul az egész faluban. Este 8 órakor a tanácsháza udvarán szüreti bálra várják a táncolni vágyókat. Üllőn Dzsesszbalett Dzsesszbaíett-foglalkozáso- sokat tartanak október 10-től, 16 órai kezdettel Üllőn, melyre még várják a jelentkezőket a művelődési házban. A részvételi díj fél évre 500 forint. zetbe kerülhetnek diákok és tanárok egyaránt. A napokban rendhagyó ösz- szejövetelre kaptak meghívást az iskolatanács tagjai. Az új oktatási törvény értelmében a múlt tanév végén alakult meg ez a testület, amelynek tagjait az igazgatóság igyekezett gondosan kiválasztani. Olyan aktív közéleti emberek kerültek az iskolatanácsba, akik munkahelyükön is sokat tehetnek az oktatási intézmény fejlesztéséért, javaslataikkal segíthetik az oktató-nevelő munka színvonalának javítását. Az összejövetel célja volt az építkezés megtekintése — élve a közvetlen társadalmi ellenőrzés e sajátos lehetőségével. A tizenöt tagú csoportot, Reitner Sándor, a kivitelező, a fővárosi székhelyű Renova Szövetkezet építésvezető főmérnöke kalauzolta az építkezésen. A beruházás 34 millió forintba kerül, az építési ütemben jelenleg nincs lemaradás. Bizakodó a kivitelező — hangsúlyozta a főmérnök. Ha az Univáz szerkezetet fedő sátortető kialakításához szükséges faanyag megérkezik, s a napokban bekapcsolódó elektromos, víz- és gázszerelő alvállalkozók munkáját sem késlelteti anyaghiány, a jövő nyáron megtörténhet a műszaki átadás. Ez egyben azt is jelentheti természetesen, hogy a tanulók birtokba vehetik új otthonukat az 1988 89-es tanévkezdetkor. A jó gazda alaposságával, gondosságával tette meg számtalan észrevételét a helyszíni látogatáskor az iskolatanács tagsága. Kérdés hangzott el például a 24X12 méter alapA Volánbusz monori üzem-1 igazgatósága október 5-től kezdődően több változást vezetett' be az autóbuszok menetrendjében. A Manor—Gomba—Pánd autóbuszvonalon a 17. számú járat forgalmát szabadnapokra korlátozták. Ennek megfelelően a járat Monor vasútállomástól reggel 6 órakor indul, Felsőfarkasdra 6 óra 27 perckor érkezik. 101-es számmal — hétfőtől péntekig — új járat indul Monor—Gomba Felsöjarkasd—Úri viszonylatban. A járat a monori vasútállomásról reggel 5 óra 45 perckor indul, s Úriba 6 óra 24-kor érkezik. Ugyancsak szabadnapokra korlátozták a Monor—Gomba —Úri—Sülysáp 2. számú járatát. Ez az autóbusz a sülysápi vasútállomásról 5 óra 55 perckor indul, s 6 óra 49-kor érkezik a monori vasútállomásra 8-as számmal — hétfőtől péntekig — új járat közlekedik Sülysáp—Monor vasútállomás között — felsőfarkasdi betöréssel. Indulás reggel 5 óra 55 perckor Sülysápról, érkezés 7 óra 2 perckor a monori vasútállomásra. Kisebb változások léptek még életbe az Űri—Sülysáp között közlekedő autóbusz- vonalon, továbbá a Nagykáta —Sülysáp—Kerepestarcsa vonalon. A Volánbusz üzemigazgatósága felhívja az utazóközönség figyelmét, hogy a megállóhelyeken, a pályaudvaron érdeklődjenek az illetékes személyektől az autóbuszok területű tornaterem világításával kapcsolatban. Érdeklődtek a fűtésről, a hang- és hőszigetelésről, valamennyit megnyugtató módon kívánják megoldani a Renova szakemberei. Helyes döntés Egy most épülő új iskolában ma már nélkülözhetetlen az orvosi szoba, a könyvtár, a büfé, a portáshelyiség. Ezek mind kialakításra kerülnek a Martinovics téri új iskolában. A földszinten és az emeleten öltözői szekrénysor szolgálja majd a tanulók és az ott dolgozók kényelmét. Reitner Sándor szívesen vette a felvetődött javaslatokat, a megvalósítható ötleteket, amelyeket igyekeztek hasznosítani az építkezés további fázisában. A helyszíni séta végén amolyan összegző beszélgetésre is sor került. Az a vélemény alakult ki a jelenlevők között, hogy a nagyközség párt- és állami vezetői helyesen döntöttek, amikor elhatározták ezt az iskolaépítést. Minden valószínűség szerint egyetlen vecsési állampolgár sem akad a településen, aki sajnálná a településfejlesztési hozzájárulás formájában ide felajánlott forintjait. Kamatos kamatostul Visszakapják ezt a pénzt kamatos kamatostul gyermekeik tudásában, ismereteik gazdagodásában, amely egyben jövőbeni boldogulásuk zálogát is jelenti. Gér József megváltozott menetrendjével kapcsolatban. G. J. Levelesládánkból Jól sikerült A minap szokatlan sürgésforgás verte fel az üllői tűzoltóegyesület szertárának kora reggeli nyugalmát. Ugyanis húsz lelkes, az egyesületben is jól dolgozó fiú és leány kétnapos kirándulásra indult a helyi sportkörtől kölcsönkapott autóbusszal. Az autóbusz megtelt mindenféle jóval — étellel, itallal is —, és irány az ország nyugati része. Fertőd, Nagycenk, Sopron az úticél az első nap. Érdekesség: a nagycenki Széchenyi István, a lengnagyobb magyar mauzóleuma. Mivel többen közülük nem először jártak ott, a népszerű Pista bácsitól ajándékot kaptunk, melyet ereklyeként fogunk őrizni. A fegyveres erők napja tiszteletére kitüntetési ünnepséget tartottak az MHSZ monori területi vezetőségének Petőfi utcai székházában. Nagy Kálmán, a monori vezetőség területi főelőadója méltatta az ünnep jelentőségét, majd Misek Miklós titkár kitüntetéseket adott át az MHSZ-munkában élen járó egyéneknek. Harmincéves áldozatkész közösségi munkájáért Honvédelmi Érdemérem kitüntetésben részesült id. Kalina János nyugdíjas (Péteri). Ugyanezt az elismerést vehette át huszonöt éves ténykedéséért Rét- vári Gyula, a Gombai Fáy András Általános Iskola igazgatója és Csák András, a Moa kirándulás Másnap irány a Hétforrás. Kőszeg érintésével az Irottkő lábánál csörgedező, a hét vezérről elnevezett forrás környékét néztük meg, szakadó esőben. Mégis csodálatos látványt nyújtott a környék. Tovább folytatva utunkat, a sárvári termálfürdőben lemostuk az út porát, felfrissültünk és jókedvűen indultunk vissza Üllőre. A késő esti órákban érkeztünk haza. A jóleső fáradtság érzése és az elgémberedett testrészeink számbavétele között azzal búcsúztunk egymástól: szép volt fiúk, ezt folytatni kell. Folytatjuk. üllői Tüzoltóegyesület vezetősége nori Kossuth Lajos Általános Iskola szaktanára. Húszéves MHSZ-munkáért kapott Honvédelmi Érdemérmet ifj. Kalina János, a Népstadion és Intézményei Vállalat dolgozója (Péteri) és Kiss Lajos, az ELERI üzemanyagtöltője (Vecsés). Honvédelmi Érdemérmet kapott még 15 éves munkájáért Szimcsák József, a pilisi Aranykalász Tsz gépkocsivezetője (Nyáregyháza), Fiel Gyula magánkereskedő (Nyáregyháza), Kottász Árpád, a pilisi Aranykalász Tsz könyvelője (Pilis). Farkas Sándor, a sülysápi Tápióvölgye Tsz karbantartó villanyszerelője, Csiló István, a monori ÉKÜ fűtője, 10 éves munkájáért Zá- borszki Ferenc (Sülysáp) Mészáros József, a vasadi diákotthon és általános iskola karbantartója, Dinnyés Ferencné, a Sülysápi Nagyközségi Közös Tanács dolgozója, Bán Sándor, a monori postahivatal kézbesítője, Ácsai Zoltán, a Monori Kossuth Iskola szaktanára és Horváth István (Sülysáp). MHSZ-főtitkári dicséretben részesült Tenke István, a KM Közúti Igazgatóság monori üzemmérnökségének diszpécsere (Vasad), Tóth István, a BM polgári alkalmazottja (Csévharaszt). Tóth Béla, a nyáregyházi honvédelmi klub tagja. Katona Béla sülysápi nyugdíjas. Hatan az MHSZ megyei titkárának dicsérő oklevelét vehették át. —ér Saját adóügyeinek szakértője lejiet! Megjelent az „Adózási mindentudó” az Országgyűlés által elfogadott törvény alapián. Ebből mindenki megtudhatja, mennyi a személyi iövedelemadó- 1a. Szerzője dr. Kupa Mihály. Kik kapnak adómentességet, kedvezményt? Betétkamat, osztalék kötvény és kedvezményes kamatok! Hogyan alakul a nyugdíjasok, nagycsaládosok adója? írók. újságírók művészek, feltalálók, egyéni és társas vállalkozók adói. Láthatatlan jövedelmek borravalók adózása. Mindenkinek szól a mindentudó! Kapható a hírlapárusoknál. Ára: 19 Ft. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Tizedes György a Monori SE pénztárosa. Társadalmi munkában árusítja a jegyet a monori sporttelepen, lehet eső, hőség, fagy. Világos blézerben, hajadonfővel. derűs, bizakodó kék személyei — még jó reklámnak is beillene, szinte sugározza a bizakodást: ..Fiuk, győzünk, csak hajtsatok!” Egyébként Tizedes Gyuri öntödében dolgozik. Kemény, verejtékes szakmát íz. a legjobbak, a legfe- gyelmezettebbek közé tartozik. Ö tudja csak legjobban. nem elég a szaktudás, a fogások csínja-bínja. Ha nincs önfegyelem, akarat, kitartás, „kikopik” a szakmából, nincs perspektívája. A kollektíva el sem viseli, nem becsüli az olyan legényeket, akik gyengék — önmagukkal szemben. Ezért ilyen szigorú kritikus Gyuri a monori focicsapat játékosaival. Lehet veszteni szépen is, de csak küzdve, verejtékezve — feltartott kézzel sohasem. Pedig mostanában ez így megy. Az első félidőt ellazsálják a fiúk. így volt ez legutóbb a Kakucs ellen is. Kellett egy gólt kapni, hogy feléledjen a küzdőszellem — igaz, ez már késő volt. Gyuri nem kér pénzt a pénztárosi teendők elvégzéséért. Társadalmi munkában csinálja, vállalva, elkötelezetten — a csapatért, öt úgy lehet jellemezni: csupa szív, önzetlen, de szigorú sportember. Először önmagával szemben. Aztán nagyon érzékeny az elvakult, a bírót, játékosokat szidó, szitkozódó szurkolókra. Nem bírja elviselni a garázdákat, a renitenskedö- ket. akik azért mennek ki a mérkőzésre, hogy levezessék felhalmozott indulataikat. \ játékos nem céltábla — tartja, a játékát lehet bírálni, de az embert sohasem. S még valamit nacioná- léjához: önzetlen, az időseket, gyerekeket becsülő, szerető sportember, aki legszívesebben minden nyugdíjast ingyen engedne be a mérkőzésre... A szurkolók szeretik, becsülik, már messziről üd- vözlik a. sportpálya kapujánál, S ő mindig ott van, s nem csügged, lzig-vérig igazi sportember. Hörömpő Jenő Körzeti labdarúgó-bajnokság A vendégeknek jobban ment A hét elejétől Változások a menetrendben Kitüntetések, elismerések Portré helyett Tizedes a kapuban