Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-05 / 234. szám

Diadätefc színtere Húszéves a sportstadion Az MSZMP Vác Városi Bi- íottsága az ötvenes évek vé­gen határozatot hozott nagy­méretű helyi sportstadion lé­tesítéséről. Sok évtizedes álom vált ezzel valóra. A régebbi Kosdi úti pálya már nem fe­lelt meg a követelményeknek, a szigeti stadiont nem hasz­nálták a régebbi rendeltetésé­nek megfelelően. A Hazafias Népfront városi bizottsága kapta a feladatot: szervezzen uzeles körű társadalmi akciót a tervezésre, a helykijelölés­re, az építőmunkára. A város lakossága lelkesen fogadta a kezdeményezést. A tanács kijelölte a helyet a tör­ténelmi emlékű Diadal tér szomszédságában, a déli vá­roskapunál, a liget kezdetén. Űj hidat kapott a Gombás- patak Duna felé eső szakasza, hogy nagyobb látogatottság idején gyorsabb legyen a sta­dion megközelítése. Huszonhét esztendeje, 1960. szeptember 24-én délután — mintegy 40 meghívott vendég jelenlétében — megtették az első kapavágást. A Váci Sport­egyesület vezetőségi tagja, dr. Kondér Gyula mondott beszé­det, kérve a lakosságot, hogy támogassa az új sportlétesít­mény felépítését. Rövidesen olyan széles körű társadalmimunka-akció bonta­kozott! ki. mint korábban a városi népfürdő létrehozása, vagy afl.enin úti párt- és tö­megszervezeti székház építése idején. Brigádok segítettek az alapozásban, állami vállalatok, magánszemélyek fuvarozták az építőanyagot. Hét év alatt megépült Észak-Pest megye legkorsze­rűbb sportstadíonja. zöldellő fák övezte szép környezetben, a 2-es számú országút köz­vetlen szomszédságában. A le­látók ‘ 12 ezer embernek adtak helyet, s még két-három ez­ren állhatták is. A nagy pá­lya ,jnellé salakos edzőpálya épült. Öltözőket, klubhelyisé­get, gondnoki lakást, hoztak tető alá. Kereken húsz évvel ezelőtt, 1967. október negyedikén zaj­lott le a városi népstadion ünnepélyes felavatása: 14.30- kor érkezett meg a megnyitást hírül adó láng, majd felvonul­tak a helyi sportegyesületek. A városi tanács elnökének beszéde után 15.10-kor kezdő­dött a magyar labdarúgó A- válogatott és a Váci SE avató­mérkőzése. A szünetben atlé­tikai versenyre került sor. Az elmúlt két évtizedben sokszor benépesült a váci Sportstadion. Szép diadalok születtek mérkőzéseken, spar- takiádokon, iskolai sportün­nepségeken. 1968. május else­jén oda vonulta város lakossá­ga, hogy meghallgassa az ün­nepi beszédet, 1969-től 1974-ig május utolsó vasárnapján ott rendezték meg a váci gyer­meknapokat. 1972-ben és a következő évben esti táncze­nei bemutatókat tartottak a pálya közepén elhelyezett, megvilágított dobogón. A város lakossága megsze­rette s magáénak érzi az al­sóvárosi sportstadiont. Idő­közben szépítették, korszerű­sítették, bővítették. Az idei őszi szezon kezdetén a Váci Izzó tizenegye mér mint NB I-es csapat fogadta a Buda­pesti Honvéd labdarúgóit. Ezt a mérkőzést a tv egyenesben közvetítette. Váci együtte­seinknek kívánunk újabb si­kereket, ennél szebben nem is köszönthetnék a húszéves vá­rosi sportlétesítményt, a tár­sadalmi összefogás ragyogó példáját. Papp Rezső Tanácsülés Vác Város Tanácsa 1987. október 6-án, 14 órai kezdet­tel — tanácstermében — ülést tart. Az ülés javasolt napi­rendjén az alábbi témák sze­repelnek: tanácstagi lemondás, bizottságelnöki lemondás, bi­zottságok kiegészítése; a váro­si tanács lakossági kapcsola­tai; beszámoló a közrend és a közbiztonság helyzetéről. Genetikai program Az állami gazdaságok tej- hozamának növekedésében nem kis része van a tengeren­túlról vásárolt holstein-fríz fajtának, amelynek itthoni te­nyésztésében mind nagyobb szerepet játszik a számítógép. Az egyesült államokbeli Hols­tein Szövetség három évvel ez­előtt, az Állami Gazdaságok Egyesülésének közreműködé­sével, hat magyar mezőgazda- sági nagyüzemnek adta meg a lehetőséget arra, hogy bekap­csolódjék a szövetség geneti­kai programjába. Ennek kere­tében a gazdaságok adatokat gyűjtöttek állományukról, és ezeket félévenként kiértékelés­re küldték el az Egyesült Ál­lamokba, ahonnan a kompute­res genetikai ellenőrzés és nyil­vántartás eredménye rendben és időben meg is érkezett. Az adatok jó szolgálatot tettek a tehenészetek teljesít­ményének fokozásához; az ál­lattenyésztők a korábbinál részletesebb genetikai infor­mációhoz jutottak állataikról és azok várható további telje­sítményéről, valamint az utó­dok képességeiről. Az amerikai szakemberek szerint különben akár a száz tehénnel rendel­kező üzemekben is kifizetődő lehet a genetikai programok számítógépesítése, ezt bizonyít­ják az egyesült államokbeli ta­pasztalatok. Hazai alapanyagokból A Konzveripari Kutatóin­tézetben szolgálati szabada­lom született a különleges gyógylekvár előállítására. A Hol, mi, mikor? Vetítések ás előadások Október 5., hétfő: Délután Madách-nap a művelődési központban, a Gábor József Általános Iskola tanulóinak. — 18 órakor az ifjúsági klub vendége Berkes Gábor, az I. emelet együttes tagja. — 18 órakor a Dunakanyar Fotó­klub Baráti Körének színes diákat vetít Fejér Zoltán, Észak Velencéi címmel, a 8-as terem­ben Amszterdamról, Lenin- grádról és Stockholmról. Október 6., kedd: Vala­mennyi váci iskolában meg­emlékeznek az aradi vértanúk­ról. — Délután a tiszthelyet­tes hallgatók klubjában bemu­tatják Vác közművelődési le­hetőségeit és a művelődési központot. — 18 órakor a HNF nőklubjában TIT-előadás: A tudomány az emberi szerve­zetről. Október 7.. szerda: Harminc év címmel Kocsis Iván kiál­lítása a Madách Galériában. — 18 órakor játsszák a buda­pesti Üllői úti pályán a Ferenc­város—Vác NB I-es mérkő­zést. Október 8., csütörtök: Ma érkezik a pedagógusklub tu­ristacsoportja repülőgéppel Weimarból. — Délután Papp Lászlóné Vác nevezetességei címmel vetít a művelődési központ 47-es termében. — 17 órakor a váci eszperantó cso­port vendége a 4-es terem­ben a budapesti ERE testvér­csoport. — 17.30-tól a deák­vári Ság vári Klubban ingye­nes jogi tanácsadás. Október 9., péntek: A Ha­jós Alfréd Űttörőház kétnapos tanulmányi kirándulást indít az őrség tájaira. — 14.30-tól a MÁV-állomásfőnökség könyv­tárában kölcsönzés a vasuta­soknak és családtagjaiknak. — 17 órakor bélyeggyűjtők klubja a Katona Lajos Városi Könyvtárban. Október 10., szombat: 9 óra­kor területi összetett MHSZ- verseny a Ságvári Klubban és a sporttelepen. — Egy időben az előző szombatról áttett Pest megyei kispályás labdarúgó­bajnokság döntője az alsó­városi stadionban. — 18-tól 21 óráig klubestet vezet az ifjú­ságnak Gornyák János, a mű­velődési központban. Október II., vasárnap: A Börzsöny Természetjáró Kör tagjai reggel 8 órakor talál­koznak a váci MÁV-állomás pénztárcsarnokában. A mai, 16 kilométeres túra útvonala: Csóványos—Nagy-Hideghegy —Inóci megállóhely. (A rendezők fenntartják a hely- és műsorváltoztatás jo­gát.) terméket már kórházban is kipróbálták. Az intézetben olyan termé­ket kísérleteztek ki, amely­ből eddig behozatalra szorult az ország. A gyógylekvár ki­zárólag természetes anyagok­ból készül. A gyártáshoz fel­használt gyümölcsökhöz csu­pán enyhe hatású gyógynö­vénykivonatokat adnak. Első változatát, a szilva ala­pú gyógylekvárt az Országos Gyógyszerészeti Intézet meg­vizsgálta és az elvi gyártási engedélyt kiadta. A terméket, amelynek bél­működést serkentő hatása van, a drégelypalánki Szon­di György Mgtsz gyümölcs- feldolgozó üzemében gyárt­ják majd, innét várhatóan a jövő év elején mintegy 50 ezer üveg gyógylekvár kerül a Tszker és a Natura gt üz­leteibe. VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM. 230. SZÁM 1987. OKTOBER 5., HÉTFŐ Volt egyszer egy műhely... Gőzök, gázok a Metal coop körül Kezdetben volt egy lakatos- műhely Váchartyánban. Há­rom ember fúrt-faragott oda­bent, csavaranyákat készítet­tek maguk tervezte célgépe­ken. Azután lebetonozták az udvart. Később lebontották az istállót, és újabb műhelyt építettek a helyére. Majd hát­rább még egyet. Ahogy mind nagyobb teret nyert az egyé­ni kezdeményezés támogatása, úgy vették lassan birtokba a földet. Sorra emelkedtek az épületek. És a három emberből, akik eleinte félmilliót termeltek, öt éve megalakult a Metalcoop gmk, ahol immár 23 embert foglalkoztatnak. Idén 17 mil­lió forintnyi áru hagyta el az udvart, innen látják el — például — bojlerzárófedéllel az egész országot. Ez a jelen. A jövő viszont az a nyu­gatnémet—magyar közös vál­lalat, amelynek egyik tagja a Metalcoop lenne. Ügy néz ki tehát, jó ideje felfelé ível a gmk csillaga. Engedély nélkül Csakhogy a dolognak van néhány szépséghibája. Rögtön az első, hogy az építkezésre nem volt engedély. De nem­csak az építési engedély, a használatbavételi engedély is hiányzott. És a szakhatósági engedélyek, mert ezek szin­tén szükségeltetnek. Tűzoltó­ság, köjál stb. De a munka nem állt meg. Büntetés pedig büntetést kö­vetett. Ráadásul a tanács ve­zetősége „megörökölte” a gmk 700 ezer forintos adótar­tozását. Határozatok, felszólí­tások, zár alá vétel. És főleg papír, papír, papír. — Sok a bajunk a Metál- cooppal — sommázza véle­ményét erről Hegedűs And­rás, a Váchartyáni Tanács el­nöke. Persze ha ennyi lenne az egész, az még megmaradhat­lyi unkából jövő vidám tár- saság ült le mellém a vonatban. Városunk egyik jó­nevű gyárának dolgozói. Szi­porkázó, leplezetlen őszinte­séggel esett szó köztük mun­káról, munkahelyről, a mun­kaidő kötetlen voltáról és napjaink új termelési formá­járól, a gmk-ról. Pillanatok alatt olyan önkritikát kanya- rítottak önmaguk munkavég­zéséről, hogy a legrosszabb szándékú kritikával sem lehe­tett volna különbet. Valóban, mit is jelent szá­munkra a munka? Gyakran beszélünk róla szóklisékben, ilyenformán: az ember mun­kára születik ... a munka lét­feltételünk ... mindenütt munka vár. Ezek szerint a munka emberi lényegünk? S ha igen, hogyan gondolunk rá? Mint mindennapi nehéz robotra, kenyérkeresetünk eszközére? Vagy mint hiva­tásra. életfeladatra? Jut-e néha eszünkbe, hogy mun­kánk eredményén épül és fejlődik az ország, népünk, valamennyiünk élete és jövő­je? Hogy a becsülettel vég­zett munkának eszköznek, út­nak kell lennie a társadalmi megoldások felé? Egyszóval minden egyéni munka közös cél és érdek is egyben. Napjainkban az újítások korát éljük munkánk, éle­tünk minden terén. Űj szer­vezeti formák, gazdasági tár­sulások jönnek létre, ame­lyekben keressük a praktiku­sat, a célravezetőt, az ered­ményest. Vajon a bennük rej­lő lehetőségeket mindig oko­Magunk között szólva san. ésszerűen tudjuk kiak­názni? Nem haladják-e meg erőnket, anyagi, szellemi te­herbírásunkat. szervezési-irá­nyító képességünket? Nem vitatom, hogy sok új lehetőség rejlik például a gamesz, a gesz működteté­sében. Városunk több oktatá­si intézményében az elmúlt évek tapasztalatai azonban mégsem ezt igazolták. Mert amikor három középfokú ok­tatási intézményt is át kell fognia, irányítani kell, akkor önkéntelenül is felvetődik bennem a kérdés: képes-e mindezt megfelelő munkain­tenzitással, az iskolák sajátos problémáit áttekintve, helyes rálátással, az oktatást segítő szervként ellátni? Kiváltképp akkor, ha mondjuk, egy köz­igazgatásilag összevont kis­község iskolájáról van szó, ahogy a gamesz központja ki­lométerekre van az iskolától. Az oktatási intézményeket megfosztva ilyenformán ön­állóságuktól, e szervezeti for­ma vajon nem hordoz-e ma­gában igaz, gondolati síkon jó szándékú, jól elképzelt, de a gyakorlatban az oktatást mégis hátráltató törekvése­ket? Ismerősöm újságolta a na­pokban lelkesedve, hogy mi­lyen nagyszerű dolog is ez a gmk. „No, persze ott dolgozni kell, nem úgy mint a nyolc órában. De azért meg is kap­juk a pénzünket” — mondta. Amikor megkérdeztem, mi a biztosíték arra, hogy a gmk- zás nem megy a kötelező munkaidő alatti tevékenység rovására, széttárta karját, s őszintén csak annyit felelt: „Nincs biztosíték.” Hát igen, a gmk is belopta magát szó­kincsünkbe. munkamorálunk­ba, termelési tevékenységünk­be. Persze munkánk motívuma sokféle lehet: a kereset, a megélhetés, az érvényesülés, a felelősség, a lelkiismeretes­ség. az alkotás szenvedélye. Megannyi motívum, amely mind másként minősíti az embert, a munkát és a társa­dalmat. De éreznünk kell. hogy a munka meghatározott értéke jóval magasabb ennél — tükre egy ország dolgozó népe munkaerkölcsének. Mert sok függ már attól is, na­gyon sok eredmény, ahogyan az egyén közelit a dolgokhoz. Hisz minden nép saját fejlő­désének felelős és teremtő szervezője. Mégis miért oly nehéz magunkévá tenni a másokkal közös — akár a munkahelyi, akár a társadal­mi szinten vallott — jó és helyes értéktartalmakat? Jó időnként belenézni hát a he­lyes önismeret tükrébe! gy, ahogyan a fönt em­lített vidám társaság is tette. De vajon ők levonják-e a megfelelő következtetést? Szórád Ágnes űg na a tanács és a Metalcoop között anélkül, hogy a hely­belieket különösebben érde­Istvánnal, nem irigyel, min­den a festés miatt van. A kü­lönböző hatóságoktól kapott kelné. Ám az egyre duzzadó i levelek egy része valóban ne­akták között szép számmal szerepelnek lakossági bejelen­tések. Sokan sérelmezik a zajt, panaszkodnak a folyton jövő-menő teherautókra. De ez mind semmi — állítják — a szagokhoz képest. Tudniillik a gmk motor­blokkok festésével is foglal­kozik. Az ennek során felsza­baduló gőzök, gázok lehetet­lenné teszik az életet a kör­nyéken. Az emberek nem tud­nak a keretekben dolgozni, képtelenség szellőztetni a szo­bákat. Az idősebbek fejfájás­ra panaszkodnak. — Ami a kifogások első részét illeti, valóban üzemel naponta egy-két órán át egy targoncánk. Mégis sem ez, sem a tevékenységünkkel járó egyéb zajok nem haladják meg, érzésem szerint, az elvi- selhetetlenség szintjét — mondja Moldvai István, a gmk vezetője. — Tudomásul kell venni, hogy itt termelés folyik, ami elképzelhetetlen hanghatások nélkül. A munka reggel 7-től délután 3-ig tart, elméletileg tehát nem zavar­hatja senkinek a pihenését. A szagokról pedig ... Tavaly saját költségünkön mérettük meg a levegő össze­tételét. A koncentrációtúllé­pések elhárítására tett javas­latokat igyekszünk betartani, melynek következtében jelen­leg a mutatók az előírt érté­kek alatt vannak. Egyedül százezer forintba került a fes­tőműhelyben felszerelt érzé­kelő. Egyébként nem titok előttem, kik a bejelentők. Megalakulásunk óta rendsze­resen ugyanazok az emberek nehezményezik tevékenysé­günknek ezt, vagy azt a ré­szét. A többiek miért nem szólnak vajon? Bejelentések Megkérdeztem tehát a töb­bieket. A bal oldali szomszéd egy idős néni. Ö nem mond­hat semmi rosszat. A zajt ter­mészetesnek veszi, nem na­gyobb szerinte, mint amit egy teherautó okoz az utcán. Ä szagok nem különösebben za­varják. Ugyanígy beszél a jobb odali lakó is, ám róla később kiderül, hogy Mold­vai István sógora. A mellet­te levő házban viszont egé­szen más véleményen van­nak. — Nem lehet ezt elvisel­ni! — fakad ki Kovács Ist­vánná. — Alig kapok leve­gőt, ha erre fúj a szél. Es nemcsak napközben. Gyak­ran még estefelé sem mehe­tek ki a kertbe, kendőt kell kötnöm a szám elé minden alkalommal. Az idén a mál­nát csak segítséggel tudtam leszedni. Fordultam én már mindenhová, sajnos, ered­ménytelenül. Ügy látszik, nem törődik senki velühk. Papírokat vesz elő. Beje­lentések a köjálhoz, a ta­nácshoz, a népi ellenőrzési bizottsághoz, sőt még az egészségügyi miniszterhez is. Némelyik levél végén több aláírás szerepel, bizonyítandó, hogy nem személyes ügyről van szó. — Azt hittem, békében tel­nek majd a nyugdíjaséveim — teszi hozzá keserűen. Időközben megérkezik Pin­tér Józsefné. aki megerősíti az addig elhangzottakat. So­rolják a neveket, az ötödik, hatodik szomszédét. Látogas­sam meg őket, ugyanezt fog­ják mondani. Mellesleg egyi­kük sincs haragban Moldvai kik ad igazat. „A vizsgálati jegyzőkönyvben foglaltak alapján közérdekű bejelenté­süket megalapozottnak tar­tottam” — áll például a NEB egyik válaszában. Ám a panaszok nem csupán az igazságot keresik. Intézkedé­seket szeretnének. A végső szóra várva — Pusztán a panaszok alapján nem zárathatjuk be az üzemet. Könnyen kiderül­het. hogy az eljárásunk nem volt helyénvaló, akkor pedig viselnünk kellene ennek er­kölcsi és anyagi következmé­nyeit — mcftdja Hegedűs András. — A gmk dolgozói időszakos orvosi ellenőrzése­ken mindig megfeleltek, szá­mukra még védőfelszerelés sincs előírva. Kovácsáét többször próbáltuk rábírni, menjen be Budapestre mun­kaalkalmassági vizsgálatra, hátha kimutatnak nála vala­milyen. a szaggal kapcsolatos tünetet, de hiába. Márpedig alapos ok nélkül nem intéz­kedhetünk. A Váci Köjálnak az ilyen méréshez megfelelő műszerei nincsenek. A Metal- cooppal kapcsolatban a vég­ső szót a Pest Megyei Köjál mondja ki. November 36-ig végzik el el a szükséges vizs­gálatokat,. eddig kapott ideig­lenes működési engedélyt a gmk. Mi ezek alapján fogunk dönteni. Sokismeretlenes egyenlet vár Váchartyánban megoldás­ra. Maguktól az érdekeltek­től sem tudható meg ponto­san. mekkora is a probléma. A Metalcoop mindenesetre túl nagy falat a községnek. Egy üzemhez, ahol kisipari kere­tek között termelnek export­ra. nehéz hozzányúlni. Viszont szag tényleg van. Hogy ez mennyire zavaró, arról egyedül a bejelentések mesélnek, azok a bejelenté­sek. amelyek mások szerint rosszindulatűak. A tanács jó­szerivel tehetetlen, egyelőre inkább az adótartozás miatt bosszankodik az apparátus. A munka természetesen folyik tovább, naponta 80 raklapra való motorblokkot festenek be. Nem seiti senki, mi lesz november után. Várnak. Falusy Zsigmond Honvédelmi vetélkedő Szobon A fegyveres erők napja tiszteletére nagy sikerű ver­senyt rendezett az újjáalakult szobi MHSZ honvédelmi klub, Ferenczy Emil tanár, klubtit­kár vezetésével. Az Ipoly völgye térségből és Szobró! 76 versenyző mér­te össze tudását, ügyességét. Volt honvédelmi ismeretek vetélkedő, lövészverseny, „ró­kavadászat”, térképismeret, tá­jolás stb. Természetesen nem hiányzott a hosszú és fárasz­tó verseny után a szomjusag- és éhségcsillapitó „szobi szörp” és bográcsgulyás sem. Véleményként is értékelhe­tő kérdés a versenyzők és kí­sérők között a verseny végén az volt; „Mikor lesz ilyen legközelebb?” Sok sikert kívánunk az új­jáalakult MHSZ-klubnak, amely az iskolában végre iga­zi otthonra talált. B. Gy. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom