Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-05 / 234. szám
1987. OKTOBER 5„ HÉTFŐ 5 Hozzányúlni nem tilos, sőt! Múzeumi csömöszölés papnéval Fürst Anikó ötödik osztályos, általános iskolai tanuló Pintér Piroska segítségével felveti a bábkészítéshez szükséges fonalat (Hancsovszki János felvételei! Szembenézni a valósággal A legtöbb szegény falun él Vannak-e szegények Magyarországon? Ezt a kérdést sokáig fel sem mertük tenni. Nem azért, mert nem volt szabad, hanem úgy gondoltuk, hogy a szocializmus viszonyai között ez a fogalom már nem létezik, nem létezhet. S íme: napjainkban szembe találjuk magunkat ezzel a kérdéssel. Kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a szegénység létezik a mai Magyarországon is, mégpedig sokkal többen vannak, mint gondoltuk. Mit jelent ma Szövetkezeti könyvhetek Szombaton immár 27. alkalommal tartották meg a megyei szövetkezeti könyvhetek ünnepséget — ezúttal Cegléden, a Kossuth Gimnázium dísztermében. Az eseményein többek között ott volt Boila János, az MSZMP Városi Bizottságának első titkára, az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, dr. Szabó József, az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottságának osztályvezető-helyettese, Romhá- nyi András, a Hazafias Népfront megyei titkára, dr. Gyo- vai Pál, a megyei Teszöv titkára, a megyei szövetkezeti koordinációs bizottság soros elnöke, dr. Bernét Tibor, a megyei Kiszöv titkára, dr. Csende Béla, a megyei tanács művelődési osztályának köz- művelődési vezetője, Fekete Antal, Cegléd tanácselnöke, valamint Szakonyi Károly és dr. Surányi Dezső író, illetve szakíró. Sárik Jánosné, a Dél-Pest Megyei Áfész ügyvezető igazgatója mondott rövid megnyitót, amelyben szólt arról, hogy a szövetkezet alapításakor megfogalmazott cél azóta sem változott: a művelődés, a kulturált életmód ösztönzése és támogatása — a gazdasági tevékenység mellett. Sőt, mindennapjaink szigorú követelményei mind nagyobb tudást igényeinek, s megkívánják a kikapcsolódást, feltöltődési is. Mindkettőhöz az olvasás, a könyv vezet el bennünket. Dr. Gyuvai Pál ünnepi köszöntőjében többek között arról beszélt: mindannyiunkban felvetődik a kérdés, vajon ma, szükség van-e az ilyen és ehhez hasonló demonstrációkra. Igen! Még akkor is. ha az egykori cél — az Olvasó népért mozgalom — tartalmilag és formailag sokat változott. Általánossá vált az elektronika, számos új információközvetítő épült be az életünkbe. Nyugtalanító, hogy az iskolázottság 'igényessége és a könyvkiadás gazdag termése nem áll egyenes arányban az embert formáló irodalom ismereteivel. Nem. kis feladat előbbre jutni. Ám a könyveknek fontos szerepük van az igények, a magatartás és az életmód alakításában. Az ember sokoldalúságára és belső harmóniájára kell törekednünk. S ezt csak önműveléssel, olvasással lehet elérni. Senki nem születik mű értő olvasónak. Találkozni kell a könyvnél otthon a családban, az iskolában, a könyvtár tiszteletet parancsoló csendjében. Gazdasági fejlődésünk nehéz szakaszában vagyunk. Meggyőződésünk, hogy a célkitűzéseink helyesek. Ám feladataink kiművelt emberfők sokasága nélkül nem hajthatók végre. Köszönet és elismerés tehát a könyv és az olvasás népszerűsítőinek, mindenkinek, aki szóval és tollal egyengeti a könyv születését, útját és jövőjét. Ezután Rom- hányi András kitüntetéseket adott át. Majd Szakonyi Károly arról vallott, nem tudja, mi a hatása egy-egy könyvének, írásának, hogy amit a világból felfogott, abból mit sikerült visszaadnia. De hinni kell abban, hogy az írott szó hat. Dr. Surányi Dezső azt említette, hogy eddigi munkáiban a természet és múlt mérhetetlen szeretete inspirálta. Az ünnepséget a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola fuvola- zenekarának produkciója zárta. F. F. Szombaton befejeződött Tatabányán a Magyar Népművelők Egyesületének VI. országos vándorgyűlése. A kétnapos tanácskozáson a több mint 600 közművelődési szakember a gazdaság, a kultúra és a reform összefüggéseit elemezte. A résztvevők arra a kérdésre is keresték a választ, hogy a közművelődési dolgozók népes tábora sajátos Kígyózó kirándulócsopor- tek, autókaravánoik érkeztek tegnap kora délelőtt Szentendrére, hogy részt vegyenek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által az idén ősszel második alkalommal szervezett, ősi mesterségeket bemutató rendezvényre. Érthető a kisiskolások és a felnőttek érdeklődése, hiszen ez az a múzeum, ahol nem tilos a kiállított tárgyakhoz hozzányúlni. Sőt! A bátrabbak maguk is bekapcsolódhattak a korongozásba, szövöttbáb-, bőr- és nemez- készítésbe, a szőlő csömöszölé- sébe, ami nem más, mint egy fahasábbal a szőlő kézi erővel történő döngöiése, hogy abból must, másképp mondva szűzlé fakadjon. A Felső-Tisza-vidék és a Kisalföld tájegységben a rekonstruált szegényparaszti és a; módosabb, már városi hatásokat érzékeltető impozáns épületekben, azok udvarain mutatták be a hagyományőrzők a régi foglalkozások mesterfogásait. Nagy múltú technikák idéződtek föl, olyanok, amelyek egy letűnt világ emberének leleményességét őrzik. A Kisalföld tájegységbe vezető úton egy uradalmi présszínben, a kősúlyos, végorsós prés működés közben ejtette ámulatba az érdeklődőket. A bálványop levő felírat szerint 1699-ben ktszüti “és *1832-ben újították fel. A hajdan a győri káptalan tulajdonában levő Nyálról származó szerkezetet Gáspár Mihály kezelte, összesen két mázsa fekete szőlőből készített mustot, amit a vendégek meg is kóstolhattak. A gyerekek különösen kíváncsian hallgatták a borkészítés történetét, feledésbe merült szakkifejezéseit. A csömöszölés után a présfészekben maradt az úgynevezett papnéval, egy deszkalappal és a bálvány segítségével ameddig csak lehet, összenyomják. A présfészek alatt levő kőkádból folyik ki a bíborszínű szűzlé. A papírmerítésben már mint ezer évvel ezelőtt nagymesterek voltak a kínaiak. A tőlük származó technika szinte a mai napig változatlan. Kevesen űzik a papírmerítésnek ezt a módját hazánkban, szinte kizárólag csak Vincze László és Osváth Attila papíripari üzemmérnökök foglalkoznak ezzel a Duz- ma papírmerítő műhelyükben Szentendrén. A gyerekek először azt hitték, hogy az így nyert, drágán megvásárolható papírívek itatósok, hiszen nagy a hasonlatosság. Kiderült azonban, hogy reprezentatív nyomtatványok alapanyagául, szolgálnak, s nagyon régi könyvek restaurálásában játszanak fontos szerepet. Az enyves cellulózoldatba mártott keretre feszített lapokat filcek között száeszközeivel, módszereivel miként tudja segíteni a kormány stabilizációs és kibontakozási programját. A szekcióüléseket követő plenáris üléseken elhangzottak szerint az elkövetkezendő években a társadalmi, gazdasági megújulással párhuzamosan el kell végezni a köz- művelődés reformját is. rítják, ami elég hosszú időt vesz igénybe. Egy óra alatt mindössze hatvan ívet tud két ember legyártani, azonban a vizsgálatok szerint akár 900 évig is megtartja minőségét. A kovácsműhely üllőn edzett izzó vasai, a szatócsüzlet ólomkatonái és különleges régiségei, a mázas cserépfazekak az agyagkorongozás ugyancsak fogva tartotta, aki végre, a nagy tumultusban a közelébe férkőzött. A kisebb gyerekeknek a bábkészítés jelentette a legnagyobb izgalmat. Fabábokra felvetett fonalakon keresztül bújtatták — hozzá kell tenni, meglepő kézügyességgel — a színes fonalakat, hogy alulról felifelé haladva rövid idő alatt elkészüljön egy-egy kedves állat- vagy emberfigura. KolOStOr. Kézlegyintéssel szokás elintézni az olyan jóslatokat, hogy majd megnő egy- egy könyv olvasóinak a száma, ha a szóban forgó írást megfilmesítik. Éppen hogy nem nyúl senki e művek után, hiszen valamicske ismeretmorzsa így is elraktározódott belőle, és akkor minek ismét ráfanyalodni ebben a nagy rohanásban — így a lemondó, de igencsak józan hangadók. Hanem akik végignézték Kun ez Aladár híres könyvének, A fekete kolostornak a minap levetített tévéfilm-vál- tozatát, nos, azok föltétlenül kíváncsiakká válhattak a történet kinyomtatott eredetijére is. Száraz György, aki a forgatókönyvet írta és Mihály fi Imre, aki ezt a képes-hangos variánst megrendezte, ugyanis igen jó munkát végezve gusztust csinált a fellapozáshoz. S tette ezt egyrészt úgy, hogy a történetet frappáns jelenetekké hegyezte, tehát jelezték: nem csupán elmélkedés folyt ki az író tolla alól, hanem valóságos mese is; másrészt meg magukat a figurákat szobrá sz Ha a régi mesterségek szerszámait működés közben láthatjuk, azok megszólalnak, mesélnek az emberi leleményről, jobban megértjük egy-egy technikai folyamat lényegét, s talán még a titkait is kileshetjük. Játékosan tanulni, különleges ismeretekhez jutni — van-e ennél nagyobb élmény egy iskolai kirándulócsoport számára? Ahogy észrevettem, a felnőttek is önfeledten csodálták a mesterek és gyermekeik ügyességét. Űjj írisz A cím fölött: Vincze László „mester” bemutatja, miképpen lehet kézzel merített papírokat készíteni (balra). A legkisebbek is megpróbálhatták, hogy csömöszöléssel mustot fakasz- szanak a szőlőből (jobbra). ták meg érdekesre, izgalmasra, utánjárást érdemlőre. Ami a sztorit illeti, tényleg mellbevágóan szokatlan: éppen az az erdélyi illetőségű franciatanár kerül a gallok földjén intemálótáborba, aki valósággal imádja azt a tájat és annak népét, irodalmát, mindenféle művészetét. Mi a konfliktus, ha nem ez? Mi a nagyobb kín, mint elviselni a szó legvalódibb értelmében értendő arcul köpését egy csinospikáns kis madmazellnek?! Aztán az a félig börtön, aztán azok a csákós-fegyveres parancsnokok a maguk éppen nem szalonbéli stílusával, modorával ... Ami pedig a sajátosabbnál sajátosabb férfitípusokat illeti, hát ezekből is kitelt egy takaros kis panoptikum. A repülésbe szerelmes Dudás, a zűrzavaros igehirdető Bistrán, Herz, a szánnivaló nőimitátor, hogy a többieket már ne is említsük. És még egy dolog, ami ráadásul társult a két átplántáló sikeres igyekezetéhez, és ami megint csak Ez tűnik ki abból a könyvből is, amely a napokban jelent meg a Magvető Gyorsuló idő sorozatában. Írója Bokor Ágnes, aki tudományosan népszerű fogalmazásban értekezik erről a sokakat érintő témáról. Hogy miért nyúlt ehhez a témához? Hallgassuk meg magát a szerzőt, aki könyve előszavában erről így vall: Az elmúlt negyven esztendő során jószerivel megszűnt Magyarországon a teljes nincste- lenséggel jellemezhető „klasz- szikus” szegénység, s átadta helyét a modernizálódó, ipari társadalom kitermelte újfajta szegénységnek, amely lényeges elemeiben különbözik a régitől... Az egykori és mai szegénységet sok jellegzetesség választja el egymástól. Egy szempontból azonban e történelmileg oly sokat változott jelenség mindig azonos maradt: egy adott társadalom legrosszabb helyzetben lévő tagjai a mindenkori szegények. Hogy ez konkrétan mit jelent, az mindig az adott társadalom fejlettségi szintjétől függ. Hogy mit jelent a mai Magyarországon? Erről szól ez a kötet is. A szerző könyvében áttekinti a szegénységkutatást, amely a világ sok államában megtalálható. Magyarországon a szegénységről tudományos formában először a század harmincas éveiben Kiss Lajos muzeológus a Szegényemberek élete című munkájában tudósított. Mára már a szociológusok és a társadalomkutatók népes csoportja foglalkozik vele. Ki völt a szegény? Szerinte, aki nélkülözött, nem volt hajléka, ingyenkonyhára szorult, zálogházba kellett adnia szegényes holmiját, hogy éhen ne haljon. Szegények kategóriájába sorolták a múltban a „hárommillió koldust”, a summások, napszámosok seregét. Másfél millióra becsülik Létezik-e ez a fajta szegénység hazánkban? Nyugodtan leírhatjuk: társadalmi méretekben nem. Most is akadnak azonban, akik viskókban élnek, nincs elég élelmük, tüzelőjük, de a ma szegényeinek döntő többsége már nem küzd ilyen gondokkal. A nincstelenséggel jellemzett „klasszikus” szegénység megszűnt Magyarországon és átadta helyét a modernizálódó, ipari társadalomban kitermelt az elolvasásra csábít, biztat. Ez a plusz Jankura Péter operatőr fotografálási művészete, amelynek hála, valami egészen különös, nyomott, belülről izzó, sejtelmekkel teli élményt ígérnek a lapok. Ha ez megtestesítve is ilyen titokzatos, akkor elolvasva még mennyi minden csemegét fedezhet fel a képzelet; mi minden mögöttes dolog tárulhat fel kinek-kinek a saját fantáziájában. Egy szó, mint száz, ez a jelenetsor. amely amúgy a budapesti művészeti hetek keretében került a képernyőre, furcsa mód betűfalásra csábított. S nem is akármilyen erővel. Mag}ári. Hanem az elmúlt napok kínálatában egy valóságos csemegére is rábbukan- hattunk, amikor Magyari Béla kiképzett űrhajós nyilatkozott Szilágyi Jánosnak a Mi lett vele? című sorozatban. Kedves volt, szerény, okos, rokonszenves — egyszóval em- be- a javából. Akácz László újfajta szegénységnek, amely lényegesen különbözik a régitől. A mai szegénység relatíve szegény, A mai szegény a felszabadulás előttihez képest majdnem jómódúnak mondható. Mégis, a mai magyar társadalom átlagos színvonalához képest szegény. Ezért a szerző a mai szegénység fogalmát idegen szóval jellemzi: deprivációval. Ez nem mást jelent, mint a szegénységnek az ipari társadalmakban megjelenő formáját E definíció szerint azok a szegények, akik a társadalom által nyújtott javak bizonyos köréhez (tudás, hatalom, anyagiak stb.) nem, vagy nagyon csekély mértékben jutnak hozzá. Ebből a szempontból nézve Magyarországon a szegények számát másfél millióra becsülik, még ennél is nagyobb a számuk, akik veszélyeztetettek csoportjába tartoznak, vagyis közel állnak ahhoz, hogy a deprivációsok- hoz sorolhatjuk őket. A depriváltak többsége falun él. A segédmunkásokból kerülnek ki főleg, meg öregekből, akiknek kicsi a nyugdíjuk vagy csak öregségi segélyt kapnak. Vannak aprófalvak, amelyekben kizárólag öregek élnek, s akiket sem gyerekük, sem a társadalom nem segíti kellően. Nyilván sokan kétkedve fogadják ezt a megállapítást, holott ez igaz. Valóban falun van a legtöbb szegény. A szerző egy kimutatást is közöl, amely szerint a falun élő betanított munkások 54 százaléka szegény, s ebből mindössze 19 százalék a szövetkezeti tag, a segédmunkások 32 százaléka szegény, ebből a szövetkezeti tag csak hét százalék. Vagyis a szövetkezeti tagok kevésbé szegények, de — mint tudjuk, falun — a lakosság zömét nem a szövetkezeti tagok teszik ki, hanem más foglalkozásúak, máshol dolgozók vagy nyugdíjasok. A kötetben a családok, a települések formájára és a demográfiai tényezőkre is választ kapunk, valamint a családtípusokra, és arra, hogy milyen a társadalmi munka- megosztás, az iskolázottság, a jövedelem, a lakás, a tárgyak, amelyeket az emberek birtokolnak, a fogyasztás, az egészség, az egész életstílus és az emberi értékek. Mi minden tartozik ebbe az utóbbiba? A munka, a család, a pénzszerzés, a siker, az eszme, a hit, a nyugalom, a kötelezettség, a becsület, a tisztesség és sok minden más, amely az embert emberré teszi. Hogy ez miként alakult ki, az sok mindenen múlott, elsősorban az emberen, de a társadalmon is. A szerző vizsgálja a mobilitást, a státust és a társadalmi rétegződést, a származást, mert az is jelentős az ember életében, nem lehet elvonatkoztatni tőle. És végül a nemzedékek közötti mobilitást, vagyis az egymáshoz való viszonyt. A megszűnés illúziója Bokor Ágnes művének befejező részében újra hangsúlyozza: az ötvenes és a hatvanas években nemcsak nálunk, hanem sokkal fejlettebb országban is élt a szegénység megszűnésének az illúziója. Sajnos nem ígj. következett be. Vannak szegények, ha ez a szegénység más is, mint amit mi klasszikus formának tekintettünk, de ezzel a szegénységgel szembe kell néznünk. Egy vigasztalhat bennünket. Él reményünk, hogy a szocialista társadalom és a politika képes lesz megszerezni a folyamatos megújulási képességet, s ezáltal a szegénység elveszítheti a jelenlegi társadalmi funkcióit, s egy szegények nélküli világ alakul ki. Gáli Sándor Népművelők országos vándorgyűlése Gazdaság, kultúra, reform V-FIGYELŐ
