Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

MAGAZIN Hóolvadáskor újra kezdenek Eleink élete az MO-ás mentén Nehéz a régész élete! Ritkán adatik meg, hogy tlyan szerencséje legyen va­lakinek, mint Heinrich Schliemannak, aki Homé­rosz írásai alapján eljutott az egykori Trója romjai­hoz. Figyelte az Iliászban található leirásokat, merre folyt egy patak, merre állt a Göncöl szekerének rúdja, s csak ment, ment, űzte a vágy, hogy ráleljen a gyer­mekkora óta áhított mese­világra. Neki sikerült, és sikerült Howard Carternek és Lord Carnaronnak, ami­kor a húszas években a százszor, ezerszer kirabolt Királyok völgyében a leg­gazdagabb egyiptomi lelet­re, Tut-Anch-Amon sírjá­ra buklcantak. Időszámítás előtt körülbelül 1360-tól őrizte jótékonyan a föld mélye a fiatal fáraó örök­ségét. A szerencse forgandó Ha Priamosz kincsét nem is őrzi ma a Pannon alföld, több ezer esztendő hagyatékát óvja ma is féltőn a Kárpát-meden­ce. Hogy mikor, ki talál rá valamilyen, a szakmai világot lázba hozó régészeti leletre, az részben a szerencsének, de többnyire hosszú esztendők szívós, kitartó munkájának kö­szönhető. Több ezer tonna földet kell megmozgatni, átforgatni, hogy a rögök között rejtőző aprócs­ka jelek nyomán eljussanak a kutatók egy bronzkori telepü­lésre, egy Árpád-kori faluba. Az MO-ás autóút keresztezi a Duna vonalát, s így különös jelentősége van a régészek szemszögéből. Ahogy a világ más nagy folyói, az Eufrátesz, a Nílús mentén, úgy a Duna közelében is korán megtele­pedtek a különböző ember! kö­zösségek, s ennek nyomai ma is megtalálhatók. A Közlekedési Minisztérium engedélye alapján négymillió forintos hitelkeretet utalt át a beruházó UTIBER a Bu­dapesti Történeti Múzeumnak a feltárások finanszírozására. Egy team alakult a munkála­tok elvégzésére. Dr. Irásné Melis Katalin, a középkori, Endrődi Anna az őskori, dr. Pető Mária a római és kelták korabeli leletek gazdája. Az előkészítés során hét cso­mópontot jelöltek ki feltárás­ra. A korábbi tapasztalatok és a feltevések szerint ezen a környéken időszámítás előtt hatezertől napjainkig értékes leletekre számíthatnak a ré­gészek. Májusban megállapodás szü­letett a kutatók és a beruhá­zók között, s nyáron már ja­vában folytak az ásatások. A nagytétényi kastélymúzeum közelében, a Nagy-Duna bal partján római kori leletekre számítottak a régészek. De milyen a szerencse? Kiderült, hogy a kiásott falmaradványok alig pár száz évesek, az újkor­ban húzták fel. Nem messze ettől a helytől, ahol a majda­ni Duna-hídfő az MO-áshoz csatlakozik, a gyümölcs- és dísznövénykertészetnél hason­ló leletekre bukkantak. Bronzkori falu Két helyen viszont különö­sen érdekes ritka értéket rej­tett a föld. A soroksári vár­hegy — amely maga is közép­kori földsánc — közelében az időszámítás előtti második évezredből származó közép­bronzkori falu maradványai tárultak a régészek szeme elé az ásatások során. Egykori la­kóépületek nyomaira bukkan­tak, megtalálták a sárból ta­pasztott padlót, tisztán kive­hettél? a tűzhely maradvá­nyait és sok kisebb-nagyobb cserépedényből következtet­hettek az itt élők mindennap­jaira és kultúrájára. Az agyag­ból készült használati tár­gyak felületét kezdetleges dí­szítő elemekkel tették mutató- sabbá négyezer esztendővel ezelőtt a Duna-gázló vidéké­nek lakói. Kézzel alakítottak A körgyűrű mentén hét csomópontot jelöltek ki a régészek, ahol feltételezéseik szerint az őskortól napjainkig, különböző korokból származó leletekre számíthattak. ki kisebb-nagyobb bütyköket, ujjúkkal bordákat húztak a képlékeny anyagba. A nagy őskori telepen a magyarok a XII. században jelentek meg. Az 1100-as évektől a XV. századig lakták e vidéket, amire több lakóház maradványai utalnak. Tizen­kilenc, egyértelműen elkülö­níthető ház falaira akadtak a kutatók. Földbe mélyítették ezeket a sövényépítményeket, a padlót sárból tapasztották, ugyanúgy, mint bronzkori elő­deik s már fűtésről is gondos­kodtak a lakhelyen, hiszen megtalálták a kemencék nyo­mait. S milyen leleményesek voltak őseink! A gerendákat, amelyek a tetőt tartották, a földbe süllyesztve rögzítették. Az Árpád-korban, a XII— XIII. században hétszer ötmé­teres — mai kifejezéssel akár úgy is jellemezhetjük — egy- légterű otthonokban éltek eleink. Ez az egy helyiség szol­gált valamennyi funkció ellá­tására. Itt volt a kemence, itt főztek az asszonyok, de itt él­tek, aludtak a család tagjai. A rohanó századok, a válto­zás szele persze meglegyin- tette a kor emberét is, s a XIV. században az asszonyok már külön birodalomra áhí­toztak. (Bár az is lehet, hogy csak a férfiak kerestek ma­guknak nyugalmasabb környe­zetet.) Summa summarum, megjelent a konyha. Az erede­ti épülethez hozzábiggyesztet­tek még egy helyiséget, s im­máron ott hódolhattak a gaszt­ronómia tudományának a kor hölgyei. — Az egész település érde­kessége, hogy a Duna másik oldalán, pont ezekkel szemben hasonló élettér nyomait fedez­tük fel. Csakhogy itt már kö­böl épült házakat találtunk. Lehet, hogy a két rész egy te­lepüléshez tartozott, s míg az előbbiben a szegényebb réteg­hez tartozók éltek, addig itt a módosabbak építettek házat — töpreng dr. Irásné Melis Katalin. Az első pillér — Erről mikor lesznek pon­tosabb értesüléseik? — Már csak jövőre. Szep­tember végén mi levonultunk a területről, de tavasszal, amint elolvad a hó, folytatjuk az ásatásokat-. — - — A letűnt korok tudósai már a >' múzeum falai között fag- gatják a körgyűrű mentén ta­lált leleteket. A kivitelezők, az út- és hídépítők még igyekez­nek kihasználni az ősz utőlsó, melegebb napjait. Amíg az idő engedi, készítik a két híd alapjait a hárosi és csepeli oldalon, a jövő hétért beto­nozzák az első vízből kiemel­kedő pillért. Fiedler Anna Mária Nehezebb feltételek között Hogyan készül a jövő évi terv? Beszélgetés Balogh Lászlóval, a megyei tanács elnökével Magunk mögött tudunk egy élénk parla­menti vitát, ahol végül is megértésre, el­fogadásra talált a kormány kibontakozási programja, benne az adóreformmal. Nyíl­tan beszéltünk róla, hogy jövőre az élet- színvonal csökkenésére kell számítani, s hogy a szociálpolitikai intézkedések ezt nem tudják teljes mértékben ellensúlyoz­ni. Bizonyosnak látszik, hogy a sok gond közepette a közkiadások sem maradnak érintetlenül, továbbá az is, nem lehet már a régi módon gondolkodni, dolgozni. Ez a kihívás a korábbinál is nagyobb terhet ró a tanácsokra, hiszen az állampolgárok sok mindent rajtuk kérnek számon. Az állam- igazgatás igyekszik alkalmazkodni a kö­rülményekhez. a várható feladatokhoz. Szeptember végén a tanácsok korszerűsí­tett irányítási és gazdálkodási rendjé­nek tapasztalatairól tárgyalt a megyei pártbizottság, október elején a Parlament­be hívták össze a megyei tanácsok elnö­keit, a múlt héten pedig megyei tájérte­kezleteken vitatták meg a tennivalókat. Ezekről beszélgettünk Balogh Lászlóval, a Pest Megyei Tanács elnökével. • Engedje meg, hogy az első kérdést így tegyem fel: hogy érzi magát most a megyei tanácselnök? Ebből választ kaphatunk arra is, milyen gondok vetődtek fel az értekezleteken, hogyan dolgoznak majd a tanácsok, s mire számíthatunk mi, állampolgárok? — Ha arra gondolok, hogy bevált az új tanácsi gazdálko­dás, akkor jól érzem magam. Sikerült továbblépnünk, így értékelik ezt az érdekeltek, s így foglalt állást legutóbb o megyei pártbizottság is. A me­gyei tanácselnöki értekezleten is ez a vélemény alakult ki. A múlt heti tájértekezleten to­vábbadtuk az elhangzottakat. Az elismerést, a kritikát és a tennivalókat egyaránt. Van, lesz mit csinálnunk, méghozzá az eddiginél nehezebb helyzet­ben. Természetesen ez nem szegheti kedvét senkinek, a községi, a' városi, körzeti és a megyei tanács munkatársai­nak, tisztségviselőinek sem. Meggyőződésünk és politikai kötelességünk az, hogy támo­gassuk a kibontakozási prog­ramot. A dolog másik oldala pedig az, hogy szakmailag is tegyünk érte. Azért volt szük­ség a tájértekezletek megtar­tására, hogy megbeszéljük: mit és hogyan? Tanulságos vitákban szembesültek a kö­ÖNÉRZET ÉS EMBERSÉG Találkoztam az emberi önérzet szobrával. Nyolc-, avagy kilencéves lehetett, szőke, szemüveget viselt. Osztálytársaival tódult ki az iskolából. A többiek azonmód bezuhantak a közeli cukrászda ajtaján, ö, a szőke fi­úcska szótlanul állongott a bolt előtt. Egy sóhaj erejéig szomorúnak tetszett. Odalép­tem hozzá a kérdéssel, miért nem követi a többieket a vanília- és karamellfagylaltért való sorállásban. 0 szégyellős zavarral mond­ta: Nincs pénzem. Előkotortam hát egy ötöst, és a legényke felé nyújtottam e szavakkal: Menj be, fi­acskám, és légy vendégem erre a tölcsér mit tudom én, mire. A hatás elképesztett. Muskátlipirossá vált a tejszínű gyermekarc, a kis Hüvelyk Matyi hátrakapta mindkét kezét, és már hallottam is az udvarias, de konok elutasítást: Köszö­nöm, de pénzt senkitől sem fogadok el. Továbbsiettem a dolgomra. De kísért a jelenet. Milyen emberi tartás is ragyogott föl az ismeretlen gyermek viselkedésében! És vajon meddig ragyog? Ha eléri a tizennyolcadik évét, és netán olyan munkakörbe kerül, ahol csak tessék- lássék tennivaló van, ingerülten visszauta- sítja-e a fizetést? A növekvő igények, a sokasodó tapaszta­lások, a bontakozó gondok milyen retortáin keresztül jut el az ember a fölismerésig, hogy neki többre van óhaja, szüksége, netán jus­sa, mint amit a fizetési boríték tartalmaz. És ezt a többet nem valamelyik banktól, üzemtől, intézménytől, hanem a neki így vagy úgy kiszolgáltatott embertől kell meg­kapnia. Könnyen mondotta Kant, a filozófus, hogy két dolog tölti el csodálattal és tisztelettel: a fölébe boruló csillagos ég és az önnön sze­mélyében rejlő erkölcsi törvény. Igen, az ég csillagai! Azokat a természet soha nem rozsdásodó ezüstszögei rögzítik a mennyboltra. De mi őrzi meg az én pápa­szemes kis pajtásomnak azt a zsenge erejét, ami őt erkölcsiben fölemeli a makulátlan csillagokig? Később majd találkozik az ilyen-olyan fölvételi vizsgák komor sorompóival. És hallja majd a szóbeszédet — ami néha nem is alaptalan híresztelés —, ezt és azt kell megkenni, mindjárt jobb lesz a feleleted, mint a másoké. És ha azokon az erkölcsi aknamezőkön is keresztülmenekítette a tisz­tességét, jön a családalapítás. Megnősül, ne­vel egy-két gyermeket — alakulhat úgy, hogy — a vele egy födél alatt élő anyós és sógornő csipkelődéseinek nem szűnő zivata­rában. Lakásigénylése két, három, öt éve ott van az illetékeseknél. És olvassa az újság­ban, hogy itt és ott lebukott a lakásosztályi előadó, mert bélelt borítékért segített otthon­hoz embereket. Van-e a morálnak olyan kí­nai nagyfala, mely elválasztja majd törté­netem főszereplőjét a gondolatattól: adni kell, hogy kapjon az ember. Megszámlálhátatlan alkalommal vallattak már zaklatott lelkű ismerősök-ismeretlenek: mondjam meg már az istenért, hogy ilyen és ilyen ügyben kit és miként kell korrum­pálni, hogy fehéren és feketén egyaránt mi­nősíthető ügyekben ne húzzák véletlenül a rövidet. A társadalmi szereposztás miféle helyzetet vállaltat majdan a fagylaltozó előtt meghőkölő embernekvalóval, és nem szoron­gatják-e a kíméletlen körülmények, hogy tisztességtelenül adjon vagy követeljen pénzt? A SOrS annyiszor fogja satuba az embert, és erkölcsi fölfogását is, hogy néha már óva­kodva nézünk vissza gyermekkorunk éveire. Mit sikerült átmentenünk mostanra jámbor jóságunkból, abból a boldog reményből, hogy életünk hasznos, mindenkit szolgáló élet lesz. Aztán jönnek a vizsgák, a prémiumügyek, az előrehaladás néha karateviadalra emlé­keztető fordulói, adóügyek és válópörök va­gyonmegosztással... mit soroljam tovább! Lelkem mélyén kicsit szánom azt a szőke iskolásgyereket. Legszívesebben a szívemhez szorítanám őt, és azt mondanám neki: ma­radj tiég sokáig, ha egyáltalán lehetséges, örökre ilyen vézna, tisztaszemü honfitársam. Több reményem fűződik hozzád, mint a napestig magasztalt elektronikai csodákhoz. Bajor Nagy Ernő vetelmények és a helyi véle­mények, lehetőségek. 0 Miközben arra kérem, hogy összegezze a megbe­szélések tapasztalatait, ar­ra is kíváncsi lennék: akadnak-e hangsúlyeltoló­dások? Elképzelhető ugyan­is, hogy más szemüvegen át nézik a dolgokat az irá­nyítás és a végrehajtás kü­lönböző lépcsőfokain. — Igen, voltak ilyen megkö­zelítések és ez úgy hiszem, természetes. Nem azért, mint­ha nem értenének ezzel vagy azzal egyet, hanem azért, mert a végrehajtás színterén kell az elveket a gyakorlatra, a helyi sajátosságokra alkalmazni, a részleteket kidolgozni, az eset­leges félreértéseket eloszlatni. Itt van például az a terv, hogy a személyi jövedelemadóból befolyó összeg a lakóhely sze­rinti tanácsot illeti majd. Ez pozitív döntés, mellette va­gyunk. Még akkor is, ha ez n érti l esz kényeim es, hi szén megváltoztatja a tanácsok és a lakosság viszonyát. Ezután az állampolgárok a gazda sze­mével követik majd nyomon minden forint útját, sorsát. Ez jó, ez előrevisz. De ha nem mondjuk meg, nem tudatosít­juk azt, hogy ettől nem lesz több pénze a tanácsnak, ak­kor ebből később bonyodal­mak származhatnak. Miközben támogatjuk, egyetértünk az elvvel, erről nem szabad meg­feledkeznünk. — Vagy itt van a létszám­helyzet — ezt is másként és másként látják különböző szinteken. Ugye azt mondjuk, hogy szakképzett emberekkel kell megerősíteni a községi apparátusokat. Ez tisztességes koncepció. Igen ám. de ehhez onnan kell elvenni, ahol van­nak ilyen szakemberek, vagyis a városoktól. És ott persze nem örülnek ennek, de ezt is vállalnunk kell. Felemás a helyzet a nyújtott ügyfélfo­gadás kérdésében is. A tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy hiába várják a tanácsok késő délután is az ügyfeleket, ha azok még mindig inkább a munkaidejük alatt intézik — és intézhetik, mert a munka­helyen még mindig elengedik — ügyes-bajos dolgaikat. Ves­sük el a nyújtott félfogadást, mert nincsen rá igény? Ezt nem tehetjük, hiszen akkor a lehetőségét is megszüntetjük annak, hogy érvényt szerez­zünk a munkaidőalap védel­mének. Ehelyett arra ösztö­nözzük a tanácsokat, hogy a helyi szervekkel, elsősorban pedig a munkahelyi vezetők­kel együtt változtassanak ezen a lehetetlen helyzeten. • A példákból is lát­szik, hogy át kell gondol­nunk sok mindent, s ez va­lóban segíthet. De lehet-e szervezéssel, a tartalékok feltárásával pótolni a ki­eső forintokat? — A megyei tanácselnöki ér­tekezleten a kormány képvise­lői tájékoztattak bennünket a gazdasági helyzetről, a gon­dokról. Világossá vált az is, hogy fejlesztésre kevesebb jut majd, mint ahogy a VII. öt­éves terv készítésekor gondol7 tűk. Az elsődleges, hogy á tanácsi intézményeket normá­lisan működtessük, s hogy feltárjuk a gazdálkodási tar­talékokat. Nehéz helyzetben leszünk, hiszen kevesebb jut annál is, mint amit az alsó sávban tervezünk. Megértjük a problémákat, a terheket a tanácsoknak is vállalniuk kell, éppen úgy, mint a társadalom különböző rétegeinek és intéz­ményeinek. Mint intézmény­nek igen, ám a tanácsi költ­ségek túlnyomó része közvet­lenül a lakosságot érinti. Ezt így is kell mérlegelni! Ezért nem mondhattunk mást: ala­posan fontolja meg. s döntsön a kormány úgy, ahogy lehet. Ugyanakkor javaslatokat is tettünk. Én magam azt vetet­tem fel, hogy az adott kere­teket a lehető leggazdaságo­sabban használjuk fel. Ügy, hogy nagy részét normatívan osszák el, egy hányadát pedig különítsék el a korábban el­határozott feladatok megoldá­sára, például az elmaradott te­rületek munkaerőgondjainak enyhítésére, az agglomeráció fejlesztésére és a többi. A Hogyan tervezhetnek ilyen helyzetben a taná­csok? — A szeptemberi megyei tanácsülésen áttekintettük a gazdálkodás eddigi tapasztala­tait. Megvizsgáltuk, hogyan le­hetne még jobban csinálni. Ez továbbra is napirenden van, s ezt várjuk a helyi tanácsok­tól is. A jövő évi tervet két fordulóban tárgyaljuk. Novem­beri ülésünkön a megyei párt- bizottság feladatterve alapján a stabilizációs programról és az 1988. évi tervkoncepcióról lesz szó. Ezt előtte megvitat­juk a helyi tanácsok vezetői­vel, a társadalmi szervek, a szakemberek véleményét is ki­kérjük. Alternatívákat dolgo­zunk ki és decemberben ismét a megyei tanácsülés elé visz- szük, ahol döntés születik. Ez­zel megadjuk az alaphangot a helyi tanácsok tervezési mun­kájához is, amelyek majd ja­nuárban tűzik a témát napi­rendre. A Lehet-e tudni, hogy milyen elvonásokra számít­hatnak a tanácsok? — Sok függ attól, hogyan teljesül az idei népgazdasági terv. Tehát erről még nem lehet biztosat mondani, de a szakemberek úgy 30—35 szá­zalékra teszik a fejlesztésekre szánt összeg csökkenését. Ha így lesz, akkor nyilvánvaló, hogy a céltámogatási rendszer, a fejkvóták sem maradnak érintetlenül és a VII. ötéves tervidőszakra kijelölt fő fej­lesztési célok megvalósításá­nak menetén is változtatni kell. Erről nyíltan beszéltünk a táj értekezleteken, s meg­kérdeztük azt is: térjünk-e vissza a régi gazdálkodási rendre, vagy a nehezebb hely­zetben is tartsunk ki a jelen­legi mellett? Mindenkinek az volt a véleménye, hogy meg kell tatanunk a mostanit, mert ez hatékonyabb, több le­hetőséget rejt magában. Egyéb­ként ez a kormány véleménye is. Az elmúl* két év tapasz­talatai egyértelműen mellette szólnak. A bevételkiesések el­lenére tavaly teljesítettük, az idén is megközelítjük a me­gyei gazdálkodási tervet. En­nél jobb érv pedig nem kell, s ez egyúttal biztatást ad a továbbiakra is. Kövess László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom