Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-20 / 247. szám
*> 1 ja bl» válíozás az élen Túl az ősz kétharmadán Szinte minden hétre jut megyei rangadó .a labdarúgó NB Ilt-ban. Legutóbb az Érd —Dunakeszi Vasutas találkozó volt. Az első gólt ugyan a kesziek szereztek, majd 1-1- es félidő után a helyiek háromszor zörgették meg a vendéghálót. A ineiöin legjobbja Az otthon játszó Ráckeve és Kartól egyaránt döntetlent ért el. A pontszerzés elsősorban a kartaliak szempontjából dicséretes, hiszen az NB JI-ből kiesett Budafok ellenében értek el 1-1-es döntetlent. Kapusuk, Radios egy héttel korábban kivédte a du- nakesztek tizenegyesét, most is jól védett, a mezőny legjobbjának bizonyult. A Ráékevei Aranykalász— Építők találkozó 2-2-es eredménnyel végződött. Egyébként 3 Pest megyei együttes hat hazai akadályon jutott eddig túl. Az Érd két győzelme mellé négy döntetlen társult. A Kartól érdekes mérlege: két győzelem, ugyanennyi döntetlen és vereség. A Ráckeve is kétszer kapott ki, a három győzelem mellé most először ért el otthonában döntetlent. Tömörülés A megyei labdarúgó-bajnokságban a' 70. fordulót játszották. . tehát túljutottak az őszi idény kétharmadán a csapatok. Nem mindegyik, hiszen a később kezdő Gödöllői EAC a GSC elleni helyi rangadója még hátravan. Múlt hét közben pótolták be az újonc Bugyi Tsz SK elleni meccset, amely mint isméreBajor kct beadásából szereztek két gólt társai és egyszer ő is betalált a dunakeszi hálóba. Felvételünkön Koralovval és Horváttal csatázik a fiatal játékos.; (Haneso.vszki János felvétele) tes, meglepő 2-1-es vendégsikert hozott. Ez volt egyébként az újonc első győzelme vendégségben. A 10. játéknap ismét változást hozott a táblázat élén. A Bagót felváltó Dányt most a VOSE követte. Igaz, a soroksáriak csupán jobb gólkülönbséggel előzik meg a da- basi Fehérakác gárdáját. A VOSE kitűnő hazai szereplését a Pilisvörösvár ellen folytatta: ötödik otthoni meccsét is megnyerte. A mögötte következő Dabas is biztosan vette a Pilis elleni akadályt. Mögöttük nagy a tömörülés, ezt bizonyítja, hogy áz elsőt a 7. helyezettől csupán egy pont választja el. Túl az első kétharmadon, már csak a Bem SE nyeretlen a mezőnyben. A csapat öt hazai találkozója közül háromszor — így legutóbb is — »lég nyílt a világbajnoki rím sorsa Mansell első Mexikóban í Egy napnál * vasárnapi -r- ff európai idő szerint, késő éj- jel véget ért -r. Kqrma—X-.es. f futam után robbant a „bom- f ba”: a világbajnoki pontver- í senyben vezető brazil Nelson J Piquet-t diszkvalifikálták. f A hírügynökségi jelentések í szerint a Mexikói Nagy díjon % második helyen célba ért két- f szeres világbajnok a francia Alain Prosttal történt iitkö- í zés után „idegen segítséget” £ vett igénybe — ezt pedig a f szabályok kizárással büntetik, í Piquet motorja ugyanis leállt, z csak úgy tudott újra indulni, f hogy betolták a kocsit. ff A brazil pilótát a versenyen í szerzett pontjaitól megfosztot- f ták. A világbajnoki összesítés- f ben így Piquet jelenleg 70 á ponttal áll az élen, már csak í 9 ponttal előzi meg a máso- f dik helyezett brit Nigel Man- í sellt. $ A Williams-istálló — Piquet Ä csapata — szóvivője bejelen- f tette, hogy fellebbeznek a dön- 4 tés ellen. Vasárnap közép-európai idő szerint a késő esti órákban Mexikóvárosban rendezték a Forma—I-es- gyorsasági—autós világbajnokság 14. futamát, a Mexikói Tí&&ydi]3L’a 90 ezer néző előtt lebonyolított viadalt a brit Nigel Mansell nyerte. A versenyt a brit Derek Warwick balesete miatt a 31, kör után félbe kellett szakítani, s a pályatakarítás után új startot rendeltek el. Mexikói Nagydíj, 63 kör — 278 523 m: 1. Nigel Mansell (brit, Williams) í :26:24,207 óra. A vb-pontverseny állása: 1, Piquet 70 pont, 2. Mansell 61, 3. Ayrton Senna (brazil, Lotus) 51. 4. Alain Prost (francia, McLaren) 46. 5. Stefan Johansson (svéd, McLaren) 26, 6. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 18. A márka-vb pontverseny állása: 1. Williams 137 pont, 2. McLaren 72, 3. Lotus 57. 4' Ferrari 26, 5. Benetton 22, 6. Arrows 11. A Csepel Anló csapatáért Kispadon és pályán Koromné Tóth Harsán yi Borbála itt még: a cserepad mellett „csak” tanácsaival segít csapatának. Később a második félidőben már a oályán a játékával is ... Az NB H-es női kézilabdabajnokság utolsó fordulójában két Pest megyei csapat találkozott egymással: a Váci Forte a Csepel Autógyár együtteséhez látogatott. Tét csak az utóbbiak számára volt — a Forte már bronzérmesként érkezett, függetlenül az újabb mérkőzés eredményétől — veresége esetén osztályozót kellett volna játszania a bentma- radásért. Mint arról beszámoltunk, végül is minimális egygólos győzelmet arattak a házigazdák és így sikerült az osztályozó elkerülése. Ez a mérkőzés a pályán történtek mellett azonban más tanulsággal is szolgált, történetesen egy edző lelkiismeretes munkáját példázta. Koromné Tóth Harsány! Borbála, a sokszoros válogatott, korábban nagynevű játékos ez évben vállalta el, hogy segít révbe juttatni a gyári csapatot. Igazán nem rajta múlott, hogy a merész elképzelés, az esetleges feljutás helyett a kiesés szélére sodródott a csapat, hiszen több meghatározó játékosa sérülés miatt az egész idényt kihagyta. Előfordult, hogy egy-egv mérkőzésen cserejátékost sem tudott leültetni a kisnadra. Nos, hogy csapatát megmentse az edző, leigazolt az autógyáriakhoz, hogy az utolsó mérkőzésen és az esetleges osztályozol! segítsen lányainak az NB II-ben maradásban. A váciak ellen, amikor minden veszni látszott, sok éves kihagyás után pályára is lépett Koromné Tóth Harsányi Borbála, és két góljával, valamint irányításával sikerült megszerezni a két pontot. Nem kell tehát osztálvozóra utazni és újra sorompóba állni az edzőnek, de a szándék mindenképpen dicséretes, elismerésre méltó. Bódi István egygólos., vereséget, szenvedett. Nem jeleskednek a .ceglédi katonacsapat csatárai, de nem tündököltek a Göd— GEAC meccsen sem. Messziről iiitluK Bekk Tibor, az egyik partjelző elmondta, hogy mintegy 200. néző előtt közepes színvonalú mérkőzés volt Gödön, a kapuk keveset forogtak veszélyben. Igazságos döntetlen született gól nélkül. A Dömsöd újabb győzelmé vél a tömör élboly ötödik helyére jött fel a Tápiószent- márton ellen aratott . 3-I-es győzelmével. — Nagyon érdekes volt a harmadik gól —- emlékezett Jásszá Tamási László szövetségi ellenőr. — Rotteribilíer a saját 16-osáról indult el. tehát szinte az egész pályán keresztülfutva. jó néhány játékost kicselezve vette be a vendégek kapuját. Aszódi egyébként jól őrizte a tápió- szentmártoni hálót. Az első félidőben a hazai csapat volt jobb, szünet után inkább a mártoniak veszélyeztettek, de .csak szepílehr tudtäk ' I. VOSE - . 10 6 « 2 23-14 14 2. Dabas 10 fi 2 2 15-10 Í4 3. Bag 30 fi 1 3 26-10 13 4. Szentendre 10 4 5 1 19-11 13 5. Dömsöd 10 6 <1, 3 JR-M 13 6. Dány 10 4 5 T 16-10 13 7. Göd 10 4 4 2 19- 9 12 8. GEAC .9 3 3 3 11- 7 9 9. Gödöllői SC 9 3 3 3 15-16 9 10. T.-márton 10 3 3 4 14-15 9 11. Főt KI 3 3 4 ;5-i7 9 12. Pilis 10 4 L 5 U-23 9 13. Bugyi Tsz SK 10 2 8 5 8-18 7 14. Pilisvörösvár 10 2 2 fi 11-33 6 15. Ceglédi VSE 10 2 1 7 9-21 5 16. Bem SE 10 — 3 7 8-15 S Post Megyei Hírlap 1987. OKTOBEíl 20. MLSZ-értckezlet December 5-én A Magyar Labdarúgó Szövetség decémber 5-én — az eredetileg meghirdetettnél egy héttel korábban — szombaton a Budapest Kongresszusi Központban tartja II. országos értekezletét. ft portfii m fes/.lival Za laegerszege n Hétfőn este ünnepélyes kereteit között kezdődött meg á IX. magyar nemzetközi sport- filmfesztivál Zalaegerszegén, az Ady filmszínházban. Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke mondott beszédet és nyitotta meg a rangos rendezvényt, amely 1979 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság védnökségét is élvezi. Keddtől több zalai helységben vetítik a fesztiválra benevezett 121 filmet, amelyek 23 országból érkeztek. Az ünnepélyes eredményhirdetést szombaton 19.30 órakor a keszthelyi Helikon kastélymúzeumban tartják. Hollandia eilrn Ifiválogatott Magyarország ifjúsági labdarúgó-válogatottja kedden 13,30 órakor Hollandiát fogadja a Ganz-Mávag Kőbányai úti sporttelepén (játékvezető a jugoszláv Csölies). A 18 évesek Európa-bajnoksá- gának 7. selejtező csoportjában a magyar együttes korábbi két vereség (0-1 Albániában, 1-4 Bulgáriában) után a bolgárok elleni visszavágón remekelt (7-1). Piski Elemér edző most is győzelmet re- wsl^öB*nsk! ellenére, hogy néhány játékos sérülés miatt nem szerepelhet. Telilalálat nélkül A totóban A totó 42. játékhetén nem volt telitalálat, nem volt 13+1 és 13-as szelvény. 12 találatot 44 pályázó ért el, egyenként 273 319 forint nyereménnyel. 11-es 79?, 10-es 8677 darab akadt. Nyereményük egyenként 6074, illetve 832 forint. Budapesti légf egy veres-» b Péntektől vasárnapig Péntektől vasárnapig ismét rangos eseménynek ad otthont a Budapest Sportcsarnok. A légfegyveres-világbajnokság- és junior Világ Kupa keretében a három nap során 378 sportlövő lép lőállásba. Pleskó Kálmán, a Magyar Sportlövőszövetség és a szervezőbizottság elnöke arról beszélt a tegnapi sajtótájékoztatón, hogy a légfegyver, a sportlövészet legerősebben fejlődő szakága. Budapest egyszer már — az 1984. évi Európa- bajnokságón — nagyszerűen vizsgázott, Ezúttal kevés idő állt rendelkezésre az előkészületekhez. — Ausztrália tavaly mondott le a rendezés jogáról —, a szervezők mégis remélik, minden úgy sikerül, mint három esztendővel ezelőtt. A rendezőkhöz 36 országból érkeztek meg a név szerinti nevezések. Valamennyi, a sportlövészetben élenjáró nemzetet erős együttes képviseli, de teljes csapatot csak a magyarok indítanak. Elhangzott még a sajtótájékoztatón, hogy az érdeklődők csak napijegyeket válthatnak, amely felnőtteknek 60 gyerekeknek 30 forintba kerül. Belépőket már csütörtökre is lehet venni, ezek az edzések, s a megnyitó ünnepség megtekintéséj-e érvényesek. A jegyet váltók között vasárnap 15 értékes tárgynyereményt sorsolnak ki Minden néző kipróbálhatja azt is, mire képes légfegyverrel, a csarnokban felállított külön lőállásbán mérheti fel tudását, az első öt lövésért még fizetni sem kell. "iéív/er egymás nínn Vereség a Vasas ellen Mint azt megírtuk, pályára léptek a röplabdázók is a bajnoki pontvadászat keretében. Az NB 1-ben szereplő Pest megyei női gárda, a Dunavarsányi Petőfi Tsz SE a nyitányon a Vasas ellen, lépett kétszer is pályára. Előbb pénteken neves ellenfelük otthonában, a Folyondár utcában jártak a varsányiak és simának mondható 3-0-ás vereséget szenvedtek. Az első szettet 14-re, a másodikat 4-re, a harmadikat 5-re veszítették el. Másnap a Vasas jött a Krámmer Sándor uicába, ahol a Pest megyei csapat otthonában most már nagyobb erőkifejtésre késztette a piros- kékeket. Az első szettet meg is nyerték 9-re. azután 7-re, 1-re és 10-re elveszítették a következőket és így született meg az 1-3-as végeredmény. ★ A kézilabda férfi NB I-ben a Pemü pénteki otthoni fellépése után a hét végén Debrecenbe látogatott. D. Dózsa—Pemü SE 31-23 (16-10) Debrecen, 1000 néző. Pemü SE: Kárpáti — Somogyi (7), Szőke (2), Gách (1). Tóth. Kral (6), Szabadíts (3). Csere: Benis, Martok, Kovács (4), Gátas (1). A Pest megyei csapat hibáit kihasználták a hazaiak, góljaik nagy részét indításból érték el. Másfél perccel a befejezés előtt a debreceni Sípos ütését a játékvezetők piros lappal jutalmazták. A solymári Szőke arcát a debreceni kórházban több öltéssel varrták össze. Támad a Vasas — háttal — és sikerül is elütni a varsányi sánc mellett (Vimpla Károly felvétele) Csak Somogyi teljesítménye dicsérhető. Befejezés előtt három fordulóval az alsóház sorrendje: 9. Pécsi MSC 20, 10. Várpalota 16 (426-445). 11. Pemü SE 16 (449-491). 12; Elektromos 14, 13. Hódiköt 11, 14. Ózd 6 ponttal. ★ Vasárnap a DMVSC végső sikerével zárult az I. osztályú nőj kézilabda-bajnokság. Hétfőn a körcsarnokban, már edzést tartott az Elegant Kupára készülő válogatott. A csapat 16 játékossal a kedd délelőtti edzés után utazik Debrecenbe, ahol a szerdától vasárnapig zajló JDlegant Kupa alatt tartózkodik. Öttusa és torna Befejezték, elkezdik Nyugal-Berlinben , vasárnap a váltóversennyel befejező- "dött az öttusa Európa-baj- nokság, A sportág első koáti- nenstalálkozója magyar szempontból. .már, a , rajtnál sikeres volt, hiszen a hazai szövetség javaslatára először rendeztek úgy világversenyt, hogy nem futás, hanem a lovaglás zárta az öt nap küzdelmeit, s megtörtént a váltó- verseny létrehozása is. A válogatott folytatta az idei kitűnő Szereplést: Demeter József Európa-bajnok lett, a csapat a második helyen végzett Igaz, a premier végén a váltóverseny a vártnál gyengébben sikerült, 6. lett a magyar csapat. ★ Olaszország íérficsapata repülőrajtot vett, Japán viszont csúnyán „bentragadt” a rotterdami tornász-világbajnokság első napján, amikor déltől este kilencig 16 válogatott tagjai, továbbá 10 nemzet egyéni versenyzői mutatták be előírt gyakorlataikat. A magyar férfiválogatott riák kedden, lép ^színre, de az első három -magyar szereplő már hétfőn bemutatkozott. Urvári Sándor a talaj vezető bírájaként, Paczolay Gyula a nyújtó zsűrijében, Bérczy István pedig a kilengésnél, a nyugatnémet vezető bíró, Eberhard Gieriger technikai segítőjeként. Pécsi konferencia Hétközben A „Sporttudomány a gyakorlatért” címmel az ÁISH tudományos és szakoktatási főosztálya és utánpótlás-nevelési osztálya a PMSC közreműködésével szerdán és csütörtökön sporttudományos konferenciát rendez Pécsett. : A konferencián a kiválasztás és áz iitánpótlásedzés témakörben tartanak előadásokat, amelyek nyolc sportágra terjednek ki (atlétika. birkózás, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, súlyemelés, úszás). Az előadássorozatra több mint 150 résztvevőt várnak, köztük külföldieket. A C S/.KA nyerte a pontversenyt Rangos akrobatamezöny A Ceglédi VSE ebben az évben is megrendezte az immár hagyományos „Négercsók Kupa” nemzetközi sportakrobatikai versenyt. A mezőny legjobbjainak kétségkívül a legképzettebb CSZKA Szófia (bolgár) sportolói bizonyultak, akik a lehetséges ötből három számban indítottak versenyzőt, és ahol indultak, ott jó teljesítménnyel győztek is. A Ceglédi VSE-nek és a Zelenagova (lengyel) sportakrobatáinak egy-egy aranyérem jutott. Szépséghiba, hogy ebben a két versenyszámban csupán egy, illetve két egység volt az indulók száma. Mint korábban már szó volt róla, a verseny kimagaslóan legjobb résztvevői a bolgárok voitak. ök nemzetközi szinten is nagyon jó teljesítményre képesek. Cegléden is remekeltek. A CSZKA vezető edzője Jurij Ivanov Inzov — aki mellesleg a bolgár válogatott egyik edzője is — elmondta, hogy szakosztályukban a mintegy 35 versenyző hetente mintegy 25—30 órán át foglalkozik a sportakrobatikával edzésenként két és fél, három órában. Bulgáriában mintegy kétezren vannak leigazolva ebben a sportágban. Inzov nagyon . jó , ötletnek tartotta, hogy a Ceglédi VSE ennek a korosztálynak írt ki versenyt és dicsérte a rendezést is Beszélgetésünk során kitértünk arra is, hogy a ceglédieknek — akik a sportág magyar élmezőnyébe tartoznak — vajón miben kell fejlődni ahhoz, hogy még jobb eredményeket érjenek el. — Ezen a versenyen is a szabályos talajszőnyeget bir- kózószönyeg helyettesítette, mint gondolom, házigazdáink nem rendelkeznek a speciális talajszőnyeggel, mellyel a minőségi munka minden bizonynyal még jobb lenne. A fiatalok teljesítményén egyébként látom, hogy az edzők hogyan dolgoznak, de mégis azt mondom, hogy a legfontosabb az, hogy a szakosztály mögött megfelelő bázis legyen, amely a személyi feltételeken túl biztosítani tudja a tárgyi eszközöket is — mondotta a CSZKA vezető edzője. Az abonyi Űj Világ Termelőszövetkezet támogatásával kerülhetett sor ebben az évben is erre a nemzetközi viadalra, amelyre a bolgároktól 17, a lengyelektől 16 sportolót és vezetőt láttunk vendégül. A résztvevők és vezetőik meg voltak elégedve a vendéglátással és már most elmondták: jövőre is szívesen jönnek el hozzánk. A ceglédi városi tornacsarnok most is gondos házigazdája volt a Négercsók Kupának, ellenben kár, hogy a szombati első napon mintegy 20 perccel később kezdődött a verseny, mivel előzőleg — műsoron kívül — itt rendezték a férfi kézilabda NB I/B bronzéremért vívott rangadóját a Szolnoki Olajbányász és az Ü. Dózsa között (a találkozót két góllal a szolnokiak nyerték.) Eredmények. Férfi páros: 1. Stadler—Czigony (CVSE) 27,66. Vegyes páros: 1. Giorgiev—Bacseva (CSZKA) 28,66. 2. Patkós—Bajkai (Bp. Építők) 28.3. 3. Tóth—Kiss (CVSE) 26.66. Női páros; J. And- rejeva—Pakonova (CSZKA) 29, 2. KíszeJy—Boros (CVSE) 28,6, 3. Aslowszka— Kyrápiszlovszka (Zele- nakova) 27,25. Női hármas: 1. Jocava—Ivanova—Aszanaszova (CSZKA). 2. Mazánvi—Possuth— Solti (Bp. Építők) 27.5, 3. Bo- rowczyk—.Tagielik—Bojarska (Ze- lekova) 27,15, 4. Vonák—Tóth— Farkas (CVSE) 27.13. Férfi négyes: 1. Wojcienswszki—Dryte—Dzie- línszki—Springer (Zelenakóva) 27.8. 2. Stadler—Czigony—Tóth—Kiss (CVSE) 27. Az összetett pontverseny és így a Négercsók Kupa vándordíj győztese a CSZKA Szófia lett. Ungurcán László