Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-19 / 246. szám
1987. OKTOBER 19., HÉTFŐ 5 A Ludwig-gyűjteményből. A világhírű NSZK-beli magángyűjtemény, Irene és Peter Ludwig műgyűjteményének 69 kortárs alkotásából nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A grafikák, festmények és szobrok letétként érkeztek hazánkba. A tárlat egy évig látható Budapesten, illetve vidéki múzeumokban. Frankfurtban Könyveink sikere A világ egyik legjelentősebb könyvpiacán, a frankfurti nemzetközi könyvkiállításon és -vásáron 180 millió forintos szerződést kötött könyvek és nyomdai termékek előállítására a. Kultúra külkereskedelmi vállalat. A kiállításon részt vett magyar szervezők elmondták: a 39. alkalommal megrendezett találkozón hétezer kiállító volt jelen, a tárlókban 325 ezer könyvet mutattak be a szakma képviselőinek. A vállalat — 18 magyar kiadó képviseletében — ezúttal is mintegy kétezer kötetet sorakoztatott fel. A magyar stand nemzetközi elismerést aratott, a legszebb külföldi részlegnek nyilvánították. Ha végre elbúcsúzom majd és nem tartom fel őket, fogják a ragasztóval teli vödröt, az ecseteket, a plakátokat és elindulnak, hogy körbetapétázzák a solymári utcákat soron következő műsoraik hirdetéseivel. Mindketten állítják, hogy gyorsan megjárják az öt-hat kilométert. Egyébként is sietős a dolguk, hiszen még végig kell házalniuk az iskolákat, óvodákat. Népművelők. Nem merem megkérdezni tőlük, hogy miért ők ragasztanak? Miért ők keresik fel azokat, akiket felkeresnek? Mi lesz a vége annak, hogy a legtöbb településen csakis a művelődési ház dolgozója ajánl és ajánlkozik? Idejét múltnak nyilvánítottuk a népművelő titulust. A közös. kölcsönös igényekre és feladatokra hivatkozva — művelőre és műveltre egyaránt vonatkoztatva: — . közművelő- dési dolgozónak .kereszteltük a művelődési otthonok tüs- ténkedőit. Az elnevezés tehát megváltozott. . Állítják, hogy ezzel együtt a feladatok is. Mások gyakorlatból tudják, hogy legfeljebb az intézmények költségvetése módosult, pontosabban fogyatkozott. A szakmabeliek, szerint csak a napi feladatok korántsem népművelőkre tartozó bőséges porciói nem változtak. A kék posztóval borított íróasztallal szemben ülünk egy kék szőnyeggel letakart emelvényen, kicsi, de kényelmes fotelekben. Mire lefő a kávé, letudjuk az ilyenkor szokásos kérdés-felelet játékot; Érchegyi László, az Apáczai Csere János Művelődési Ház vezetője lediktálta az intézményben működő csoportokat, tanfolyamokat: van itt nemzetiségi asszonykórus, iskolai és ifjúsági tánccsoport, de olyan női és férfikar is működik Solymáron, amelyeknek a programjában főként kórusmüvek szerepelnek. Fel- soroltatik még az ifivezetőkés a nyugdíjasok klubja, angol és német nyelvtanfolyamok, karate, az ovis és felnőtt női mrna. meg a gvermpkraiz- ".zakkör. Kevesen vannak — Jó meleg van itt — teszem le a csészét a kék asztalra. — Ki füt? — A kazán — kerekíti rám szemeit a huszonhat éves Igazgató. •• Ki rakja meg a kazánt? — Olajjal tüzelünk ... Különben is automata ... A két fél mondat mindent elárul. Szinte feleslegesnek s talán kegyetlennek is minősíthető a következő kérdés: — A legszuperabb fűtőberendezést is kezelnie kell valakinek. Ki fűti a solymári művelődési házat? — Hát... elég gyorsan megtanulta a kollégám is és én i« Baritz Péter, a kolléga, mintegy "égszóra érkezik. Láthatóan fiatalabb a főnökénél. Felül a radiátor tetejére és türelmesen hallgatja a vezető tiltakozását, amely szerint egyikük sem parancsolgat a másiknak. Mindketten értenek az összes tevékenyA solymári művelődési ház kettőse Amíg futja a lelkesedésből séghez, amit el kell végezni naponta és egyikük sem vár a társára, ha dolgozni kell. — Felváltva vagyunk itt. délelőtt, illetve délután — próbálkozik Érchegyi László valamiféle praktikus rend látszatának a bizonygatásával, amit nem hiszek el neki, mert ennyi csoport működtetése, a körzet zenei központjaként funkcionáló intézmény rendben tartása, felügyelete, a helyiségek állandó készenléte, az adminisztrációs és reklám- feladatok messze meghaladják két ember napi nyolcórai munkáját. László nevetve szabadkozik: Szájról szájra — Valóban kevesek vagyunk ahhoz, i liogy mindenre jussa a nyolc órából, de arról sem szabad megfeledkeznünk; hogy a művelődésügyi munka jellege mellettünk szól. Egyáltalán nem biztos, hogy jobban mennének a dolgok, ha többen lennénk, hiszen egyszerűbb és célszerűbb, ha egy- egy feladat összes járulékos tennivalóját egy, legfeljebb két ember végzi. így semmi sem felejtődik el. Nem hagyunk ki lépéseket és nem fordulhat elő velünk, hogy a kéz nem tudja, mit csinál a láb ... — Nagyon sok' műsort szerveztünk korábban is, amikor még inkább kísérleteztünk. mintsem tudatosan terveztük az eseményeket — hajol előre a fiatal' vezető az asztal fölött. — Mára sok mindent megtanultunk'. Például azt, hogy nagyszombatra nem szabad műsort programozni. Azzal is tisztában vagyunk, hogy csak Dlakáto- zással semmire sem megyünk. Sokkal nagyobb, összetettebb reklám szükségeltetik a sikerhez. A postaládákba bedobott műsorfüzetek sem bizonyultak elegendőnek. Sokkal nagyobb eredménnyel jár a személyesen továbbított, szájról szájra adott hír. — A színvonalas programhoz pénz is kell... — Nem érzem igazán nagy akadálynak az anyagi korlátokat. Egymillió-hatszázezer forint az éves költségvetésünk. Igaz, hatszázezer szerepel a bevételi rovatban, de ebből háromszázötven-ezret a Pemütől kapunk terembérleti díjként. Természetesen jó- néhány elképzelésre nem futja bukszánkból, de attól még a szekér halad. Szerintem valamennyi népművelőnek el kell jutnia odáig, hogy belássa, nem tud mindent megcsinálni, ha a feje tetejére áll. akkor sem! Drága színházi előadások megvételének semmi értelme nem lenne nálunk, hiszen a felnőttek beutazhatnak a közeli fővárosba, ahol maximálisan jó körülmények között nézhetik meg ugyanazt a darabot, ami siralmas tájelőadás jellegű lenne itt, a rendkívül szerény színpaditechnikai adottságaink miatt. Gyermekeknek szóló programokat viszont szép számmal szervezünk. Sétára indulunk a házban. A most kialakított pinceklub még nincs berendezve, a nyugdíjasok helyisége tetszetős, tágas. A nyelvtanfolyamok szobájának asztalait a két népművelő készítette préselt pozdorjalapokból. A nagyterem valóban inkább bálokra alkalmas, mint a komolyabb technika felvonultatását igénylő színházi előadásokra. A zeneszóba minden igényt kielégít. Az eddig elért, megszerzett elismeréseket őrző vitrin előt.t az igazgató elmondja, hogy a női kar most volt Orosházán a zenei világnapon és máris készül a Vándor Sándor hevével fémjelzett találkozóra, amelyet a Nemzeti Sportcsarnokban rendeznek. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége aítai meghirdetett nemzetiségi dalosverseny döntőjében is szerepel majd két kórusuk. Egy iskolai csoportjuk járt már Olaszországban, mások az NSZK-ban többször is. — Ilyen jól dolgoznak a közösségek, vagy ilyen gyenge a színvonal? — ugratom. — Azt hiszem, azért vannak ilyen eredményeink, mert Solymáron nagy hagyománya van a nemzetiségi kultúra ápolásának. — Van családotok? — kérdem a két népművelőtől, amikor újra letelepszünk az irodában. Megfontolt türelem — Egyikünknek sincs — pislognak egymásra, mint akiket rajtakaptak. László már mondja is: — Azt hiszem, ezt a munkát csakis így, egyéb kötelezettségek nélkül lehet csinálni — Mit tartasz a népművelő legfontosabb tulajdonságának? — próbálom szóra bírni Pétert, aki egész idő alatt szótlan volt. — A türelmet — vágja k* gondolkodás nélkül. — Nem sértődhetünk meg egyszer sem, hiszen ha ellenkeznénk egy vendégünkkel, az nem erezné jól magát nálunk. — Nem ezt a helyzetet hívják kiszolgáltatottságnak? — A pincérről sem jut eszünkbe hasonló megítélés, holott ő is arra törekszik hogy kiszolgálja a vendég mindennemű igényét. Ez nerr» azt jelenti, hogy nem dühös olykor ... Ezt a munkát csakis ambícióval lehet csinálni, pontosan addig, amíg a lelkesedés tart. Szilas Zoltán wTV- FI GYE LÓ Koltai. A hetvenedik születésnapját a minap ünneplő Fábri Zoltán mindig is híres volt arról, hogy szeret — és tud — színészeket fölfedezni. Amikor a Két félidő a pokolban című filmjét forgatta, akkor is alaposan körülnézett, és a színművészeti főiskola hallgatói közül leszerződtetett egy hórihorgas, prófétai arcú fiatalembert, akinek azt a feladatot adta, hogy egy falevélről egy Radnóti-verset szavaljon el az SS-őrök legnagyobb csodálkozásra. Ez a döbbenetes erejű szavalat azóta is legendaként él a filmes meg a színházi világban, s aki előadta, Koltai János néven emelkedett legkiválóbb színészeink sorába. Hogy ez mennyire így van, azt fényesen bizonyította az az alakítása, amelyet Németh LAszló Eklézsia-megkövetés című drámájának televíziós változatában csodálhattunk meg pénteken este. Mintha 1947-ben, amikor a szerző ezt a színművet hódmezővásárhelyi magányában afféle mindenes tanárként megírta, előre látta volna, hogy évtizedekkel később majd előáll egy nagyon mély gondolkodású, az önelemzésben olyannyira őszinte művész, nos, a testre szabottságnak ezen a legfelső fokán találkozott itt alakító és alak. Legkivált az előadás végkifejletében, amikor a testileg is megtört Kis Miklós, ez az erdélyi hazáját sem fölemelni, sem szűkebb környezetét megváltoztatni nem tudó zseniális nyomdász megvonja életének mérlegét — ekkor zengtek a legfájdalmasabb gordonkahangon a Németh László-i mestermondatok, ekkor érezhettük azt, hogy itt nem csupán egy kettétört életért, hanem minden tehetség felörlődése miatt szól a búcsúztató. Á'dám Ottó, aki ezt az írást a stúdióban meeelevenítette, nagybn jól választott tehát, amikor Koltai Jánosra bízta a bibliianyomtató alakját. Kevésbé volt igényes azonban a többi közreműködővel szemben. Egyszer-másszor ugyanis az volt a néző érzése, hogy csak memorizál az, aki éppen beszél. Arra Összpontosít, hogy ne bakizzon, de arra már nem, hogy a velejéig értse, mit futtat ki a száján. Németh László párbeszédei azonban olyan tömörek, aforizmaszerűen mélyek, hogy azokat csak úgy lecke gyanánt mikrofonba mondani nem lehet; aki így közelít hozzájuk, az leleplezi önmagát óhatatlanul. iSZOYjct Iiap. A mostani szombatunkat a Szovjet Televízióval tölthettük el reggel fél kilenctől majdnem éjfélig bezáróan. Nyilván senki sem ücsörögte végig ezt a hosszú programot, hanem csak ma- zsolázgatott belőle az előfizető. A Jó reggelt! című híradót például biztosan sokan megszemlélték, már csak azért is, hogy lássuk: milyen ennek a vadonatúj spektákulumnak a kínálata. Nos, változatos, re- vüszerűen mozgalmas, bár éppen a táncos-dalos betétek il- lenének inkább az esti órákra, mintsem a munkával való készülődés idejére. Ügyes szerkesztői húzással ebbe a monstre válogatásba sorolták be a mi televíziónk tévéjátékát, a Tolsztoi művéből készített Kreutzer-szoná- tát. Bővebb hely híján csak annyi álljon itt erről, hogy a pompás színészi játékok miatt — elsősorban Almási Évára és Kozák Andrásra gondolunk — ez is remeklés volt, hála Zsurzs Éva dirigálásának. Politikai izgalmat a Kreml —Capitolium párbeszéd szolgáltatott egyrészt önmaga megtöi*téntével, másrészt a benne elhangzott, éppen nem képes beszédű, hanem igencsak szókimondó vélemény- cseréjével. A szenzációt, ”a nagy-nagy meglepetést pedig az éjszakai rockopera, a Remény jelentette. Szlávosan szenvedélyes, a poklokig alá- szálló és a mennyekbe fel- emelkedő — rockosan is operai rangú — muzsikája véges végig lenyűgözte a nézőt, az a színészi hevület, átélés és őszinteség pedig, ami az ifjú társulat játékát jellemezte, minden elképzelést és várakozást felülmúlt. Most tényleg egy nagyon nagy élménynyel lettünk gazdagabbak... Akácz László A legendás Casanova Pelle János portréja a 18. századi kalandorról V alóságos Casanova — szokták mondani arra a férfiúra, akit szeretnek a nők, vagy aki szereti a nőket. Arról a tisztes férfiúról nevezték el őket, aki a 18. században élt és nagy szerelmi pályát futott be. A furfangos velencei a mai napig úgy él emlékeinkben, mint valami késői Don Juan, aki valósággal falta a nőket, akinek páratlan sikerei voltak. Holott... de ne vágjunk a dolgok elébe. Mindent megtudunk, ha elolvassuk Pelle János könyvét, amely a Kossuth Kiadó Szivárvány-sorozatában jelent meg. és ismerteti Giacomo Casanova Emlékiratait, amelyben a kalandos életű szerző elmondja tanulságos, de nem mindennapi életét. Igaz, hogy a teljes Casanova-memoár hozzáférhetetlen. hiszen magyarul több mint száz évvel ezelőtt jelent meg huszonkét kötetben. Azóta válogatás már látott ugyan napvilágot; sokan írtak róla sokféle formában, ezek közé sorolhatjuk Peile könyvét is, azzal a különbséggel, hogy nem annyira Casanovát, mint inkább korát, a felvilágosodás századát, az akkori Európát akarja megmutatni. Közben azért teljes képet kapunk a nagy kalandorról is. Kitűnik, hogy nem is annyira Don Juan, mint szánalmas figura volt, aki olcsó szerelmeit megvásárolta. Hódításai is sekélyesek voltak: színész- és kalandornők, kocsmatündérek és gátlástalan apácák kerülnek hálójába, mindez azért, mert emberünk csakis a „biztosra” ment, .mert a kudarcot nem tudta elviselni. Mégis, miért a legenda? Talán dicsekedett? Nyilván sok igazgság van az utóbbiban. S ezenkívül valóban sokfelé megfordult Európában hosszú élete során, és valóban sok kalandja volt. Velencében született, Páduában diáknskodott. papnövendék, s 18 évesen kánonjogi doktorátust szerez, börtönbe került, kiszabadulása után Nápolyban tűnik fel, majd Rómába érkezik, hogy újra Velencében, majd Nápolyban tartózkodjék, s mindössze húszéves, amikor megjárja Konstantinápolyt, Színházi hegedűs lesz Milánóban, azután Genfben tűnik fel, majd Párizsban, de járt Hollandiában, Kölnben, ahol hamis vádak alapján börtönbe került, de megszökött. Nagy utazásokat tesz, szinte bejárja a fél Európát: Berlinben találkozik Nagy Frigyessel, még abban az esztendőben — 1764 — Rigában és Péterváron tűnik fel, Moszkvában fogadja Nagy Katalin cárnő. Így telik élete a továbbiakban is. Nagy kalandor, nagy szélhámos, újra és újra szembekerül a törvénnyel, végül is irodalmi munkásságot folytat, könyvtáros lesz, s idős korában megírja Emlékiratait, amelyből megtudjuk csábításait, szerelmeit, a nőügyeit, de leginkább megismerhetjük a kort, amelyben élt. Ahogyan Pelle János fogalmazott: Emlékiratai felmérhetetlen értékű művelődéspolitikai dokumentumok a felvilágosodás korának Európájáról, hiszen a mindennapi élet tényétnek, a különféle emberi sorsoknak olyan gazdagsága tárul elénk, mely nemcsak hitelesíti, hanem gyakran módosítja is a felvilágosodás koráról alkotott Ítéletünket. Mivel a szerző nem adhatja közre a teljes Emlékiratot, ismerteti, hogy Casanovának a szerelmi kalandja háttereként miként rajzolódik ki az egész 18. századi Európa, Velencétől Londonig, Szentpétervártól Madridig. A kalandor joggal írhatta volna le azt, amit Jean-Jacques Rousseau, hasonlóan hányatott életű, de merőben más egyéniségű kortársa vetett papírra Vallomásainak első fogalmazványában: „Egyik rendhez sem tartozom, de valamennyi rendet ismertem, mindegyik világban éltem, a legalacsonyabbaktól a legmagasabbakig, a trón kivételével .. Hát így állunk ezzel a Casanovával. Megismerjük Pelle János könyvéből a kort, s természetesen Casanova életét is, azt, hogy miként telt kamaszkora, az utakat, kalandokat, azt, amikor a király kerítője volt, gáláns apácák szeretője, királyok, királynők barátja, anti-Don Juan, a szegénység és gazdagság világát, az élet, a betegség és a halál jelenlétét, a teljes emberi világot. Rendkívül sok történettel megismerkedhetünk, például azzal, amely egy svájci születésű, de Londonban élő kurtizánhoz fűződő kapcsolatát tartalmazza. Sivár volt ez a kapcsolat, hiszen az öregedő Casanova beleszeretett a kurtizánba, aki valósággal meg- kopasztotta a férfiút, zsarolta, kifosztotta anyagilag és közben nem engedte magához, mint férfit, illetve nem történt meg, aminek meg kellett volna történnie, miközben a leányzó a fiatal borbélylegénnyel vígan élte szerelmi életét. Szánjuk-e mindezért Casanovát,? Aligha. Sorsa mit sem számít, hiszen alakja régen irodalmi fogalommá vált. csakúgy, mint Hamlet és Harpagon. Werther és Don Quijote, Anyegin vagy Toldi Miklós. Nem meglepő, hogy — mint már írtam — sokan Casanovát többnyire összekeverik Don Jüannal, a mitikus csábítóval, és eszébe se jut senkinek, hogy egy közönséges férfinak ilyen furcsa halhatatlanság juthat osztályrészéül. M ég annyit — mint Pelle János könyvéből kitűnik — az Emlékirat írója számos történeti, politikai, közgazdasági, sőt orvostudományi művet is írt, és fordított, sőt operalibrettóknak is szerzője. Tehát — minden kalandorsága ellenére — sokoldalú tehetség volt. Már csak ezért is érdemes elolvasni a róla szóló kötetet. Gáli Sándor