Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-16 / 244. szám
8 19S7. OKTÓBER 16., PÉNTEK MJJ ■ 1937. október 16. Pén- ilin« tek. Gál napja. A nap kél 6.03 — nyugszik 16.57 órakor. A hold kél 23.58 — nyugszik 14.49 órakor. Változóan felhős idő lesz. Főként a Dunántúlon szórványosan kisebb eső, zápor valószínű. A déli szél sokfelé élénk, nyugaton gyakran erős lesz. Hajnalban helyenként köd képződik. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11 fok, a legmagasabb nappali 19—24 fok között alakul. FOGADÓÓRA Dr. Csonka Tibor, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese október 19-én délelőtt 11 órától 13 óráig és délután 16.30- tól 18 30-ig hivatali helyiségében fogadóórát tart. A héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 4£. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 12,83,37, 68, 88 — Tüdőszűrés Szentendrén. Magyarország minden állampolgára köteles évente részt venni tüdőszűrésen. Ezt rendszeres időközönként tartják meg a különböző településeken, amikről a lakosságot írásban értesítik. Szentendrén idén október 15. és ok- tőben 21-e között lesz tüdőszűrés. A szervezők kérik a lakosságot, hogy a behívóban feltüntetett időben jelenjenek meg a vizsgálaton. — Számítógéppel. Nagykőrösön az ifjúsági klubházban ezen a hétvégen számítógépes játékokkal ismerkedhetnek meg a fiatalok. A foglalkozás szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik. — Öregek napja. Százhalombattán már hagyománynak számít, hogy évről évre megrendezik az öregek napját a Dunai Hőerőmű Vállalat éttermében. Idén október 17- én, szombaton délután három órától várják a város idős lakóit a műsoros programra. A helyszínre a város különböző pontjairól autóbusz szállítja az érdeklődőket. — Néprajzi ház. Még megtekinthetik az érdeklődők a dányi néprajzi házat, amely a XIX. századi magyar zsellérházak stílusában épült. A műemléket a szegényparasztság használati tárgyaival, berendezéseivel október 31-ig láthatják vasárnaponként a folklór barátai. — Űj exporttermék. A százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat a folyékony MSA- val, azaz a maleinsavanhidrid- del szeretne betörni a nemzetközi piacra. Ugyanakkor, a kedvezőtlen eladási ár miatt, megszüntette a 92-es motorbenzin exportját és korlátozta a speciális benzin kivitelét is. — Gázcseretelep. A közelmúltban adták át Letkésen a háztartási propán-bután gázcseretelepet, amely 200 palack tárolására alkalmas. Rövidesen megérkezik a gáz az elosztótelepről, így a jövőben folyamatos lesz a lakosság ellátása. — Tehenészeti telep. Űj tehenészeti telepet létesít a kis- kunlacházi Kiskun Termelő- szövetkezet. A . 600 tehén elhelyezésére alkalmas létesítményt a legkorszerűbb berendezésekkel szerelik fel, ahol négy fejőmunkás óránként'160 tehenet tud kifejni. ROGER FRANCOIS VAILLAND NYOLCVAN ÉVE született Roger Francois Vailland (1907—1965) francia író és esszéista, drámaíró. Fiatalon a szürrealizmushoz csatlakozott; egyebek között részt vett a Grand Jeau (Nagy Játék) című folyóirat 1927-cs megalapításában is. Később azután már elfordult a szürrealistáktól, e korszakát maga is kiruccanásnak, nagy játéknak tekintve. Sokat foglalkozott a XVIII. század szabadgondolkodóival, például Laclos életével és életművével. Több párizsi lap munkatársa volt. A második világháború idején részt vett a nemzeti ellenállásban, és később haditudósítóként is tevékenykedett. Első jelentős regénye, a német megszállás elleni küzdelmet bemutató Különös játék 1945-ben jelent meg (magyarul 1963-ban), s ez is — töbfi művéhez hasonlóan — egy XX. századi szabadgondolkodó jellegzetes alkotása. Regényeinek fő jellemvonása a realista ábrázolásmód szigorú következetessége, az erőteljes nyelvezet és a drámai sűrí- tettség. Fontosabb művei még: Gonosz játékok (ez nálunk 1973- ban látott napvilágot), Szép maszk, 325 ezer frank, A törvény. E müvei szintén mind megjelentek magyarul is. Építőanyagok ügyében Tiiatép-felhívás A Tüzép-egyesülés az építőanyag-termelőkkel egyetértésben kéri azokat a vásárlókat, akik a forgalmazóknál már befizették a vételárat, ennek fejében megkapták az utalványokat, de az áru kiszállításának időpontjában még nem állapodtak meg, hogy az e jelhívástól számított 8 napon belül gondoskodjanak erről az illetékes termelőüzemeknél. Ebben az esetben az építőanyagot még az idén megkapják. Ha ezt elmulasztják, a termelővállalatok az áru átadását nem tudják biztosítani, s az utalványok ellenértékét a kibocsátó forgalmazó visszafizeti. Azokra az építőanyagokra, melyekből az ez évi mennyiséget már értékesítették, a forgalmazók 1988. évre előjegyzést vesznek fel. Előleget nem kell befizetni, s az építőanyagokat a jövőre érvényes árakon kapják meg a vásárlók. Minderről a Tüzép-telepek, az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek, valamint az Éptek házépítők boltjai adnak részletes felvilágosítást. Az e heti nyertesek névsora Adunk a véleményére Az e heti sorsoláson a következők nyerték a százforintos vásárlási utalványt: Ku- runczi Józsefné Dány, Fő út 53., Bertényi Mártonná Zebe- gény, Űjvölgy, Papp F. tér 5., Eckbauer Józsefné Abony, Bicskei út 15./a, Gudra Tamás Mende, Bajcsy-Zs. u. 46./a, Pillmayer Lénárdné Abony, Bicskei út 16./a. Várjuk továbbra is szavazataikat, adunk a véleményére! P ItŰ a éveHogy hogyan? Részletes tájékoztatás hétfői és csütörtöki lapszámainkban Pozsony—-Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TV 15.20: Rövidfilmek 20.00: Ragadozók a Pireneusifélszigeten. Spanyol természetfilm. 2. rész 20.30: Liszt Ferenc. Magyar életrajzi filmsorozat. 6. rész 21.15: Kedvelt melódiák 21.31: Főnök. NSZK bűnügyi filmsorozat 2. MŰSOR 16.50: Bolgár zenés szórakoztató tévéműsor 18.10: Hol vannak a hétköznapok? Tévéjáték 20.00: Fiatalok tévéklubja 21.05: A bártfai műemlékvédelmi körzet. Dokumentumfilm MOSZKVAI TELEVlZÖ (.Magyar idő szerint!) 14.00: Hírek 14.10: Szerjozsa 15.25: A győztesek 16.45: Világhíradó RADIO ES TV MII SO IIAII OL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.20: Nagy idők, nagy emberek 8.50: Népdalok, néptáncok 9.33: Bibici Panna 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Ott még a napé voltál 10.10: Arturo Toscanini vezényel 11.10: Gondolat 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok 13.00: "Klasszikusok délidőben 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Közelről és távolból . .. 14.45: Kritikusok fóruma 15.00: Erről beszéltünk 15.30: Hétszínvirág 16.00: Hírek. Időjárás 1G.05: Bátorságpróba 16.43: A BKV koncert-fúvós- zenekara játszik 17.00: Vizsgálatok nyomában 17.25: Propaganda 17.30: Idősebbek hullámhosszán 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti magazin 19.15: Húszas stúdió: Átképzésen 20.15: Mi a titka? 21.15: Ncpdalkettősök 21.29: Szeptemberi vendég 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30 : Baranyay László gordon- kázik 23.30: Operakettősök 24.00: Hírek. Időjárás PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 4.33: Dallamról dallamra 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben 6.05: Reggeli csúcs 7.00: Hírek. Időjárás 7.30: Hírek 7.35: A jövő hét költője: Szabó Lőrinc 7.38: Slágerek mindenkinek 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Szirmai Albert operettjeiből 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben. Zenés délelőtt 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: A Wham együttes felvételeiből 12.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Pophullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Péntektől péntekig 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: PAF 17.10: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: A „Fiataloknak” folytatása 19.50: Egészségünkért 20.00: Régi nóta, híres nóta 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Countryvilág 21.44: Frederica von Stade és Kónya Sándor operettfelvételeiből 22.00: Végh György: Éva 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Noktürn BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben 6.06: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: Szimfonikus zene 9.35: Kamarazene korabeli hangszereken 10.10: Fejezetek a rádiórendezés történetéből 11.50: Szimfonikus zene 13.00: Hírek. Időjárás 13.05 : Tűz van! 14.03: Üj operalemezeinkből 17.00: Nyitnikék. Kisiskolások műsora 17.30: Bach-művek 18.00: Illyés Gyula versmondóverseny 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Indulók és közzenék operákból 19.41: Messiaen: Kvartett az idők végezetére 20.30: Derűre is derű 20.58: Zenekari muzsika 22.14: A bajor rádió énekkara énekel 22.33: A heavy metal kedvelőinek 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Abigél. IV/2. rész (ism.) 10.15: Pusztuló műemlékeink nyomában (ism.) 10.55: Panoráma (ism.) 11.55: Mozgató 16.00: Hármas csatorna 17.10: Három nap tévéműsora 17.15: Évgyűrűk 17.45: Téka 18.00: Ablak 19.00: Álljunk meg egy szóra! 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: A „Hatvankodó” Körmendi 21.10: A hét műtárgya 21.15: Eklézsia — megkövetés 22.50: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.55: A varázspálca (ism.) 19.10: Tv-egyetem (ism.) 20.00 : Tévétorna 20.05 : Dicsérd a kutyát. .. (ism.) 21.05: Híradó 2. 21.20: Könnyű-e fiatalnak lenni? 17.00: A Kazah TV műsora 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás’ refléftttírfényében 19.50: Detektív-játék. Színmű 21.05: Világhíradó 21.20: Esti zenés műsor 22.35: Sakkvilágbajnokság 32.50: Vörös és fekete. 5. rész 23.58: Hírek 0.03: Esztrádműsor Vadászlőszer Divat színekben A fűzfői Nitrokémiánál már négyszáz változatban készül a vadászlőszer, amit a vásárlóik nemcsak használati értéke szerint minősítenek; a termék formája, színe is befolyásolja a keresletet; a most tizenkét színben gyártott patronok közül a legkeresettebb a keki színű, terepmintás csomagolással. A Nitrokémia az idén már 23 országba szállítja a vadász- lőszert. Az idén 50 milliós termelésből 30 milliót külpiacon értékesít, legnagyobb vásárlói közé tartoznak az Amerikai Egyesült Államok kereskedői. /I JSOSZF 70. évfordulója ÍTmefii kiadványok Napokon belül már, az utcán is láthatók lesznek azok a politikai plakátok, illetve poszterek, amelyek a Reflektor Kiadó gondozásában készültek a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából — tájékoztatták a sajtó képviselőit a kiadó vezetői csütörtökön a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Patainé Tamás Mária, a kiadó igazgatója elmondta, hogy az ünnepre jelentetik meg Teknős Péter és Sárközi Endre képes füzetét, amely John Reed Tíz nap, amely megrengette a világot című híres dokumentumregénye alapján született. A politikai képregény függelékében a baloldali amerikai író életével ismerkedhetnek meg az olvasók. A Szovjetunió hetven éve című kötetben 450 fotón kísérhetők nyomon az elmúlt évtizedek társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális eseményei. A kötethez Bakos Károly és B. Fülöp Ágnes fiatal történészek írtak kísérőszöveget. A Hét évtized című kiadvány az MSZBT-tagcsopor- toknak készült, bemutatva a szovjetunióbeli változásokat. Az igazgató elmondta: a hamarosan utcára kerülő politikai plakáton az 1917-es békedekrétum orosz nyelvű szövegének részlete látható a háttérben, elé Lenint ábrázoló bélyeget helyeztek el készítői, Sós László és Kemény Éva grafikusok. A kiadó folytatja Jeles ünnepeink címmel indított videosorozatát. Ezúttal november 7-ről készült egyórás verses, zenés, illetve prózai műsor. A pártoktatás segítésére már kazettán van az Üj elemek az SZKP politikájában című összeállítás, amely a XXVII. szovjet pártkongresszus dokumentumaival ismerteti meg a pártoktatásban részt vevőket. Az 1985-ben alakult Reflektor Kiadó további terveiről elhangzott: hamarosan krpható lesz a magyar történelem nagy alakjait bemutató sorozat negyedik része, amely Zrínyi Miklós, Báthory István, Esze Tamás, II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Lorántffy Zsuzsanna, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Má- nyoki Ádám és Mikes Kelemen életével, korával ismerteti meg az olvasókat. A nyomdagépekről most került le A mai gazdaságpolitikai alapfogalmak című füzet, amelynek 235 címszava a gazdaságpolitikai szakkifejezések körében segíti az eligazodást. A kiadó a jövő év második felében az emberiség történetét bemutató sorozatot indít, amelyet főként fiatal olvasóknak szánnak. Számos olyan kiadványt jelentetnek meg, amelyek ösz- szegzik az elmúlt időszak eseményeit, eredményeit, a szocializmus építésének soron lévő feladatait. Szemléltető anyagokkal, illetve módszertani kiadványokkal segítik a párt-, a tömegszervezetek és mozgalmak agitációs és propagandamunkáját, valamint az állami oktatást. Piacokat járva Alma nagy meiiBiyiségben Nagykátáról, Kerepestarcsá- ról, Cinkotáról, Vácszentlászló- ról a más, főváros környéki településekről sok egyéni termelő jött ezen a hét végén a Sashalmi téri piacra zöldséget, gyümölcsöt árulni. Kínálatuk valamelyest drágább, mjnt az állami és magánkereskedőknél, de a jobb minőség kiegyenlíti ezt az árkülönbözetet. A Sashalmi téri piac érdekessége egyébként a Szilas- menti Tsz hagymaakciója, amelynek keretében a 10 kiló feletti hagymavásárlásnál kilónként 10 forintért kínálják árujukat. Egyébként hagymáért az árudákban 16 forintot kérnek. A fejes káposzta 10 forint, a vegyes zöldség 24 forint. Láttunk édes paprikát 14 —28 forintos áron. A szabadföldi paradicsom kilója 20 forint, a melegágyban termelté kilónként 40 forint. A szőlőt 30—32 forintért árusítják. Nagy mennyiségben érkezett alma, amit 10—18 forintért kínálnak. A Tolbuhin körúti piacon a tsz-ek 2—2,60-ért, a magán- kereskedők 2,70—2,80-ért kínálják a tojást. A zöldhagyma csomója 9 forint. Salátát 8—10 forintért árusítottak. Láttunk törökparadicsomot kilónként 40 forintért. Ugyancsak 40 foIlamisitott jogosítvánnyal vezetett Hamar pórul pírt Radics Dezső 25 éves szi- getszentmiklósi lakos gépkocsivezetői jogosítványát ittas vezetés miatt háromévi időtartamra bevonták. Egyik alkalommal elpanaszolta Papp Sándor barátjának, hogy mennyire hiányzik az autóvezetés lehetősége. Papp Sándor felajánlotta barátjának, hogy tízezer forint ellenében szerez neki egy jogosítványt. Radics örömmel fogadta az ajánlatot, átadott egy fényképet és előlegként ötezer forintot. A jó barát pár nap múlva megjelent az általa ajánlott jogosítvánnyal, melyet azonban megrendelője nem vett át, miután a Papp szerint még 1961-ben talált jogosítványban oly feltűnő módon javította ki az adatokat, hogy az szembetűnő volt. A visszaadott igazolvány helyett Papp a sajátját javította át, ezt már megbízója jónak találta és jutalmul háromezer forintot fizetett. Nemsokára Radics testvére gépkocsiján ittas állapotban furikázott, útközben a kocsival egy fának hajtott, mikor is nemcsak ő sérült meg súlyosan, hanem a kocsi is erősen megrongálódott. A kórházba került Radics és barátja közokirat-hamisításért kerül a ráckevei járásbíróság B. Krizsán Ágnes büntetőtanácsa elé. Asztalos Imre rint az úgynevezett kígyóuborka kilója. Zöldborsót 68 forintért árusítottak. A gyümölcsök közül almát 9,80 és 32 forint között különböző árakon kínálnak. Sokan keresik fel itt is a Szilasmenti Tsz árudáját, ahol olcsó jpnatán- és starkingalmát árusítanak. A körte ára általában kilónként 19,80 és 24 forint között váltakozik. A szilva 19,80—36 forint, a szőlő átlagban 20 forint körüli árakon vásárolható. A gesztenyét 48—68 forintért adják. A Garai téri piacon megjelent a sütőtök kilónként 8 és 15 forint közötti áron. Újdonság a birsalma is, amit 20 forintért és a gesztenye, amit 58 forintért árusítanak. A fokhagyma 95—120 forint, kapható az importból beszerzett fokhagyma is 68 forintos áron. Saláta fejenként 6—10 forint, a sóska kilója 25 forint. Zöldborsót 60—70 forintért, zöldbabot 60 forintért kínáltak. A szilva S0 forint, szőlőt 20— 26 forintért árusítanak, almát általában 20 forint körüli áron vehetünk, de láttunk 9,50-ért főleg kompótnak való almát is. K. Z, JjXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX'^ Adcszolgálat \ Érthetően nagy érdeklő-^ í dés kíséri az adóreform be- ^ < vezetését. Szerkesztőségünk^ éí iából is kitűnik. hnpv4 2 —— új szolgáltatásunk, ^ "rnyege: í amelynek lényege: í •• On kérdez, Pest Megyei Hírlap válaszol 6 Az alábbi címre várjuk ^leveleiket: ^ Pest Megyei Hírlap, 1446 ^Budapest, Pf.: 311. A bo-^ ^ rítékra vagy levelezőlapra ^ í írják rá: Adószolgálat. á í ? r . f) r Q T Mrrvn HID! AD A Magyar Szocialista Munkáspárt "Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanáca lapja. Megjelenik - vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes. — rLu I IV: L U I Cl niSvLnr Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest vili., Somogyi B. u. 6 POSTACÍM: BUDAPEST, pf. 311. irAnyITÖSZAM : H46. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 313-100 és 336-130. —- - ......... Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIOKSZERKESZTÖSÉGEINK: CFGLFDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér l., pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP. Érd Engels u 1—3 ZO^O T álalón: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, Szabadság út 2 Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51.2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5.' 2750. Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 43. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft egy negyedévre 129,— Ft. félévre 258,— Bt, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap) ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) UäN 0113—2651 (Monori Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap). A gyulai Munkácsy Mgtsz tehenészetében három borjút ellett egy ötesztendős holstein- fríz fajtájú tehén. A rendkívül ritka hármasiker-ellések rendszerint igen komplikáltak, a borjak nem életképesek vagy valamilyen sérüléssel, torzulással jönnek a világra. A gyulai borjak egészségesek, életképesek. Hármas ikcrborjak